Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 23 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Psycho!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.04.19!

BTC, nem kell túlgondolni a szituációt, beleszaladtunk egy nagyobb korrekciós visszalépésbe, ill. nem is olyan nagyba, csak hát ebben a magasságban már a kicsi is nagy, ebből kifolyólag az ijedtség is! Természetesen jobb félni mint megijedni alapon, mindenki elgondolkozhat azon, ha ennél is jobban visszaesnék, biztonságban van-e a remélgetőleges haszon, vagy ha most került valaki pozícióba, rendelkezik e megfelelő stop szinttel, ezt az utóbbi megoldást csak azoknak ajánlom, akik nagyon is tudják mit csinálnak, mert az elkerülhetetlen maci szezon jönni fog és az előző évek tapasztalata alapján legalább 85%-os mértékben magával sodor mindent!
Az **órás idős** egy jó kiállítási darab, lehet nézegetni, a vasárnap hajnali zuhanáson lehet szörnyülködni, a kék csatornából elmulasztott felfelé kilépés miatt lehet szomorkodni, összességében mégis egy a minimális szintet elérő korrekciós visszalépés láthatunk! Volt egy szürke, fogjuk rá támasz zóna 60k környékén, itt még úgy tűnt tartható 60k, viszont a kék csatorna felezőszintjéről történő visszafordulás, az éjszakai baglyokat figyelmeztethette arra, hogy valami durvább visszalépésbe is beleszaladhat a történet.
Tehát, miután vasárnap reggel kiszörnyülködtük magunkat, keresni kellett egy visszamászásra alkalmas létrát, ami kezdetekben egy 4 órás divergencia jelentette, később csatlakozott az órás mozgás is, meg is lett az eredménye, délután rá is álltunk a pozitív pályára! Ezen a pozitív pályán utazunk jelenleg is, habár elég lassan és ez a lassúság rákényszerít arra hogy térjünk le a pozitív pályáról, legalább egy kisebb korrekció erejéig! Ha a piros Fibonacci skálára hagyatkozunk, akkor egy durván 2k-s korrekciós igényünk van! Ha a nagyobb, tehát ez egész negatív mozgást összefogó korrekciós elvárásokat nézzük, akkor sajnos egy 3k széles aknamezőn kell átverekedni magunkat, ebben is különlegesen veszélyes a 60k környéki szürke zóna!

4 órás idősíkon, sajnos volt előjele a negatív folytatási lehetőségnek, méghozzá ha a 3 utas minta 64,9k magasságban célt fog, akkor nagy eséllyel számíthatunk, egy a 3. hullám korrekciós igénye miatt szükséges, akár 60k alá benéző folytatásra, viszont bíztunk is abban, hogy a piros ék támassza megfogja ezt a csökkenő mozgást! Nem fogta meg és utólag már ebben is könnyű okosnak lenni, de ha figyelembe vesszük azt az apróságot, hogy a minta miatt már a piros ellenállástól is elmaradtunk, tehát nagy valószínűséggel az ék támasza sem fog rajtunk segíteni, azért mivel a 3 utas minta irányít, ennek megfelelő korrekcióval kellene számoljunk és ha így nézzük, akkor  csontra megérkeztünk a 0.61-es korrekciós szintre! Tehát van egy durva visszanézésünk, a fekete long trendvonal feletti támasz zónába, amire habár vasárnap hajnalban visszanéztünk, ezáltal itt már nem volna keresnivalónk, viszont ahogy arra az órás idősíkra behúzott divergencia is rávilágít, a kék támasz zónába még visszanézhetünk, illetve az sem kizárt hogy a long trendvonal is érintésre kerül(ennek hetes idősíkon van jelentősége)!

Bitcoin Futures chart:
az előző hetek, viszonylag csendesnek nevezhető egy-két ezres réseivel elég jól elvoltunk, most azonban beleszaladtunk egy nagyobb történetbe, Azt még nem tudjuk, hogy ez mennyivel veszélyesebb mint az előző hetek, illetve hónapok rései utáni szituációk, a kezdeti próbálkozások biztatóak, de nagyon összekel kapjuk magunkat. hogy ezt az elég nagy szakadékot egy hét alatt sikerüljön átugrani! Gyors átugrással, tehát egy-két napos intenzív emelkedéssel, ahogy azt a piros csatorna is mutatja, visszakerülnénk egy olyan szituációba, ahonnan előzőleg is egy 10k-s pozitív folytatási lehetőség kapujában álltunk, csak hát a hétvége betette a kaput, mostanra meg maradt a sajnálkozás.

Napos: a zöld időzóna hullámokkal április 6-ra vártam, a végül április 14-én realizálódott csúcsot, kicsit több lett, de maradhat.
Itt, ugyanazt a piros emelkedő éket láthatjuk, mint a 4 órás idősíkon, amelyből ugyebár azért is várhattunk pozitív kilépést, mivel a szabályossal ellentétes a beérkezés! A sikertelenség oka, ahogy azt már említettem, nagy valószínűséggel a 3 utas minta szabályosnak tűnő végkifejlete, tehát a piros éket tartani csak egy nagyon minimális korrekcióval sikerülhetett volna, de mint látjuk kicsit vastagabban fogott a toll!
Az RSI csíkon megjelölt aljak, csúcsok, illetve ezek párjai a gyertyáknál, különösképpen az-az apróság, hogy nem mentünk a Március 25-ei alj alá és hogy az rsi mozgás gyorsan megérkezni látszik az alsó zónába, de a long trendvonal közelsége miatt, kicsit hosszabb letáborozásra is számítani lehet! Nem kizárt hogy egy hasonló szituációra lesz szükségünk a továbblépéshez, mint a Március elejei mozgás környékén, tehát egy már emelkedésben lévő dupla alj szituációra!
Ha szerencsénk van, akkor a májusi határidőnél már benne leszünk egy következő, új csúcsra törő long történetben, ahol már az időzóna Május 20-ai jelzéséhezés is igazodva, egy újabb jelentősebb ATH szintet rajzolunk a chartra, pl.100k...!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: toljuk-toljuk ezt a 40k alatti zónát remélhetőleg megcélzó hullámot, az utóbbi napokban kicsit kiengedtünk, ennek lehet egyszerű korrekciós oka is, illetve az előző hullám csúcsának úgymond vissza-teszteléssel történő megerősítése. Szerintem jól állunk, főként azért mert tartalommal megtöltött hullámról beszélünk, tehát nem kell félni attól, hogy mindenféle kezelési költség nélkül a megbízások visszavonásra kerülnek, majd az állhullám bedől.
Shorts oldali mozgásra, továbbra is ráhúzható egy gyászkeret, habár ha megnézzük a vasárnapi történéseket, a vérszagra rögtön ugrottak, de gyorsan belátták hogy ez még nem ez a szituáció, ami miatt a macik felfüggesztik téli álmukat. Illetve ez a nagyobb kiugrás, néhány még nagyon bukó egyenleggel rendelkező pozíciót is kiüthetett, ezért is fejeződött meg az ezres szint!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/84okx3C6/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/34YfQ5FN/

Hetes: a HyperWave óriáshullámok long irányú mozgását, ugyebár 4db támasz segíti(konkrétabban hullám). Első támasz mindennek az alapja, 2. támasz még egy elnyújtottnak nevezhető, de már erősödő bevezető szakasz, 3. támasszal már jócskán benne vagyunk a dolgok érdemi részében, 4. támaszról pedig jönnek az igazán engedd el a hajam emelkedések! Kék színnel bejelöltem ezeket a támaszokat, viszont a számozás körül vannak némi problémák, de az is lehet hogy nincsenek és a piros színnel felvázolt 4. támaszt már csak belelátni szeretnénk hogy ott lesz, ami annyit jelentene, hogy még egy 80-90k, esetleg 100k alját megkarcoló, úgymond engedd el a hajam lezárást látunk! Majd végül jön egy olyan 5. negatív irányba mutató hullám, ami az elején még korrekciós visszalépésnek mutatja magát, igazából csak előkészíti azt a 7. hullámot, amely magában foglalja a short trendet és legalább 75, de inkább 85%-os értékelvesztéshez vezet!
A vasárnapi durva visszaesésnek köszönhetően. megközelítettük a hármas számmal jelölt támaszt! Ezen  támaszon, utoljára január végén jártunk, majd toltunk egy 100%-os emelkedést, most pedig ennek az emelkedésnek, ha megelégszünk 38%-os minimum korrekciójával, akkor még annak a piros, talán 4. támasznak is lehetőséget adunk vagy legalább annak, hogy még egyszer belevágjunk egy új ATH szintet eredményező végjátékba!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ei0nfXOB/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/dI9zGrGv/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XjtDYZQc/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/p9Aq00qv/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/UvpL6GYf/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/m9L9zIy5/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/15ARsdRB/
Napos: https://www.tradingview.com/x/YVookyti/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/O8w5o90J/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/2D2luMlp/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A remélhetőleg sikeres pszichológiai teszt után, jöhet a folytatás!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.04.26!

BTC, a tegnap éjfél előtti órákban lefeküdni készülőket, izgalommal tölthette el mit fognak látni másnap reggel, látnak-e egy jó nagy beszakadást, esetleg nyugodtan tértek nyugovóra, bízva egy visszarántásban, nekik volt igazuk! Akiknek igazuk volt, ők nagy valószínűséggel visszagondolhattak a 2017-es bullrun történéseire, ahol hasonló meredek visszarántásból jónéhányat láthattak.
Órás idősíkon, legalábbis utólag meg lehet találni a megfelelő magyarázatot, ami nem más, mint egy 5 hullámos csökkenő mozgás és hát mivel a páratlan hullámok a legaktívabbak, ez negatív irányba kicsit jobban megrángatta a történetet! Kettő mentőövet is eldobtunk (kék csatorna, piros háromszög), a harmadik(zöld) csatornába már nem volt nehéz belekapaszkodni, de hogy még kerekebb legyen a történet, az alját sikerült a hetes nyitáshoz igazítani!
Fekete, emelkedő vonal jelzi a long trendvonalat, ennek visszaszerzésében már szombaton is reménykedtünk, csak hát akkor még a páratlan 5. hullám lehetőséggel nem is számoltunk, illetve ha a zöld csatornát nézzük, annak felső zónájában történő mozgás sem arra utalt, hogy itt lesz még egy intenzívebb csökkenő folytatás.
Tehát, mivel visszaszereztük a long trendet, illetve, próbálnunk átkeveredni egy a napos idősíkon jelentőséggel bíró kék támasz zónán, talán ezt segítendő, megpróbálkozhatunk egy harmonikus mintával!
Ahogy látjuk, ennek a mintának 56,5k környékén kellene kifutni, majd a C hullám emelkedésére egy korrekcióval válaszolni! A korrekció, mint látjuk igazodhat a napos idősík támasz zónájához, illetve egy fibo 0.5-ös korrekciós aljjal a long trendvonalhoz, ami így előre túl tökéletesnek látszik, remélhetőleg utólag is úgy fog látszani!

4 órás idősíkon, csak összefoglalni lehet az órás kitérőnél említett 5 hullámos, lila csatornával kiemelt csökkenő mozgást és itt már az is jól kivehető, hogy az 5. hullám sokkal durvábban is visszaránthatta volna, pl. a február 28-ai 43k-s szintre, ha hetes nyitás előtt több időnk van, lehet meg is teszi, örüljünk hogy nem tette. Nem meglepetés ez a elnyújtott csatornában mozgás, felfelé is egy hasonlóval elérkeztünk, sőt előtte is hasonló lila megoldással érkeztünk meg egy 50k-s korrekciós aljba! Remélhetőleg nem  itt fog megszakadni a sorminta, tehát erre a nagyobb lila csatornára is jön egy zöld válasz, ennek azonban az előző zöldnél is méretesebbnek kell lennie!

Bitcoin Futures chart: a mögöttünk hagyott héten, arra vártunk hogy az előző hétvégén nyitva hagyott méretes szakadékot átlépjük, ahogy látjuk erre még a legminimálisabb kísérlet sem történt meg, sőt egy múlt hét pénteki csökkenéssel, ezt az átugrandó feladatot meg is fejeltük. Ha a poloniex chartra felvázolt 5 hullámos csökkenő mozgást, az 5. hullámban nem egy barátságos módon oldjuk meg, akkor most is egy hasonló 5k-s rés díszítené a chartot és ebből az újabb résből már nem biztos hogy olyan vidáman másznánk kifelé, mint amit a jelen történésekben láthatunk. A most hétvégi 3k-s rés sem kicsi, illetve erről már múlt időben beszélhetünk, tehát a "probléma" villámgyorsan megoldásra került, remélhetőleg egy kisebb korrekciós visszalépés után arra is rágyúrunk, hogy a két héttel ezelőtti 5k-s problémára is megoldást találjunk!

Napos: zöld körrel megjelöltem az előző trendvonal érintést, hasonlóban bíztam még csütörtök magasságában, pénteken már jócskán benéztünk a fekete trendvonal alá, amit a hétvégén meg is fejeltük, majd óriási szerencsével, a hétfői nyitást követően, legalábbis a jelen állás szerint mindenre IS megoldást találtunk.
Itt is látható, a nem túl barátságos csökkenő lila csatorna, azonban ha visszanézünk az előző csökkenésekre, azok sem néztek ki barátságosabban.
A piros emelkedő ékben mozgás, beérkezési irányát figyeltük, figyelmen kívül hagyva a 3 utas mintát, ahol elmaradt a 3. piros ellenállás érintés, tehát itt mindenképp csökkenés várható és ez a csökkenés, negatív értelemben működőképessé teheti az éket!
Előrenézve a folytatásba, ha nem becsapós a jelenlegi intenzív emelkedő mozgás, illetve megfelelően erősnek bizonyul az RSI csíkra berajzolt alj, amelyből lehet hogy kettőre lesz szükségünk, már csak azért is, hogy egy hasonló folytatás következzen, mint ami a január 22-ei két korrekciós aljból is kinőtte magát!
Lehet hogy csak belelátom, de ha megnézzük a zöld hullámokkal jelzett időzónában mozgást, a hullám csúcsainál mindig elértünk egy mélypontot és ezt a mélypontot nagyjából mindig a hónap utolsó hetére időzítettük!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldali mozgás, a vártaknak megfelelően közeledik a 40k alatti zónához, ez a közeledés lehetne gyorsabb is, sőt akár már a zóna felett is járhatnánk, csak hát mindenki elóvatoskodtak és ezt a magas labdát a macik le is ütötték! Annak érdekében, hogy több ilyen magas labdát ne adjunk a maciknak, most már nem elég csak megérkezni a zónába, majd egy kisebb kiengedést követően továbblépni, a továbblépést már ebben a hullámban meg kell valósítani és majd csak a zóna fölötti vissza-tesztelési folyamatban megengedett a kiengedés.
Úgymond, a vesztesek nyugalmával várakoztak a macik, de az első adandó alkalommal éltek a lehetőséggel, ami remélhetőleg jó figyelmeztetés azoknak, akik ennek a lehetőségét már kezdték elfelejteni és csak a feljebb, feljebb, még feljebb az irányadó. A hetes nyitást követően, egyenlőre jó a bikák reakciója, ha az erre adandó shorts oldali válasz a meghátrálás, akkor beigazolódhat hogy csak a lehetőségre csaptak le, ha ennél többről van szó, akkor igyekezni fognak elrontani a vevők játékát és még többet kipréselni a korrekciós igény nyújtotta lehetőségből!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/4GZiJFYf/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/lz2hCKLf/

Hetes idősíkon, minimum egy a piros 4. hullámmal lezárásra kerülő HyperWave mozgást szeretnénk látni! Ez még nincs hozzáigazítva, a vártnál, tehát a 3. támasznál mélyebbre szaladt múlt heti történéshez, mégpedig azért nincs, mert amíg nem szerezzük vissza a 3. támaszt, addig sok értelme nincs, egy 4. 100k fölé szaladó hullámon elmélkedni. Tehát roppant egyszerű a feladat, minimum betakarni az előző heti 57,510$-os szinten nyitó maci gyertyát! De ez még csak a minimum feladat, ezt egy következő heti gyertyával be is kell biztosítani, illetve ha igazodunk a kék színnel felvázolt emelkedő kék csatornához (ami hozzájárulhat a HyperWave sikeréhez), annak ellenállását már egy új ATH szinten kellene érinteni, majd a csatorna felezőszintjére történő vissza-tesztet követően felfelé sikerült kitörni! A long trendben mozgás és a volume oszlopok, ill. rsi mozgás között. felfedezhető némi negatív előjelű divergencia, ezen szerencsére a múlt heti gyertyának sem sikerült rontani, de a figyelmeztetés megkaptuk, tehát ideje lesz nekifeküdni a vevői oldalnak, különben hamar a 30k-s mélységben találhatjuk magunkat...

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ufbm2J7d/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/az0yOvTA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5A2Nxvz7/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/miLPNTF2/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/TTTXVAtN/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/SbdOwF9U/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/sp7AFPpY/
Napos: https://www.tradingview.com/x/PK3fMzCA/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/UkGGYJdX/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/gWqLIP5x/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Csúcsok és az aljak!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.05.03!

BTC, a történet mindig ott kezdődik hogy a Bitcoin megpróbál megugrani, ezt a megugrást értsük az április 25-ei 47k-s aljból történő, 58,3k-ra most hétvégén megérkező mozgásra, viszont itt még nem biztos hogy vége a történetnek, ugyanis ezen mozgás határai rajzolhatunk egy éket, amelyben még akár 60k fölé is benézhetünk. A Bitcoin megugrását követik a vezető altok pl. eth, bnb, illetve ennél kicsit óvatosabban a többiek! Tehát ami miatt azt gondolom, hogy a Bitcoin egy nem túl nagy, de mégis észrevehetőbb korrekció előtt áll, azt az állatok felsorakozása  is mutatja!
Órás idősíkon látható az imént már említett "úgymond megugrás", viszont ez a jelző is csak részben igaz, mert amit látunk az egy korrekciós emelkedés, ami a hétvégén megérkezett fibo 0.61-es szintre, ahol mint tudja két lehetőség van, vagy durván visszapattanunk, vagy átsétálunk rajta, de akkor jelentősen tovább is sétálunk!
Tehát az ék, amelyen belül még van lehetőség az E pontba történő felkapaszkodásra, amelynek valószínű az lesz az előjele, hogy a piros támasz kap egy vissza-tesztet, esetleg a kék háromszögből felfelé kilépést követően, annak ellenállására történik egy vissza-teszt, majd ezt követi a háromszög mélységével megegyező nagyjából 3k-s határozott emelkedés!
Habár azt mondtam, hogy fibo 0.61 átlépését követően jelentős továbbsétálást eredményezhet, de ezt is felülírhatja egy alakzat, illetve az esetleges nem túl meggyőző piaci hangulat, amely piaci hangulat, a 47k-s szintre történő visszanézéssel kicsit leült. Azonban nem kell elkeseredni, egyáltalán nem rossz a helyzetünk, sőt nagyon is jó, csak-hát egy nagyon is jó hangulatú továbblépést, elő is kell készíteni, valószínűleg ez történik az utóbbi hetekben!

4 órás idősíkon felmerült az a gondolat, nem-e lehetne egy hasonló 3 utas megoldás kialakítani, mint amivel napos idősíkon is nagyjából belőhető volt a jelenlegi ATH szint.
Ennek a 3 utas mintának, 2. hulláma kicsit alulmaradt a várakozástól, ami normál esetben elérte volna az április havi nyitó szintet, tehát egy tökéletes semleges áprilisi gyertyát kaptunk volna eredményül, ezzel az alatta zárással, a kelleténél kicsit jobban meghízott az áprilisi gyertyánk, de talán még belefér a Doji kategóriába. Tehát, ha elkönyveljük hogy a 2. hullámot zártuk, sőt már a korrekciós válaszával is készen vagyunk, akkor nincs más hátra mint előre, előre a 3. hullám 60k-t elérő küldetésére, ezt azonban inkább az órás idősíkon látható piros ékhez igazítanám!

Bitcoin Futures chart: lényegében résmentesen átléptük a hétvégén, majd az éjszakai pozitív történéseknek köszönhetően pozitív irányba már jelentősen el is távolodtunk. Kivételesen 4 órás idősíkon próbáljuk feldolgozni az utóbbi egy-két hét történéseit, amely hetek, mint látjuk eléggé mozgalmasra sikerültek!
A fő mondanivalót piros színnel láthatjuk, tehát láthatunk egy fordított fej-váll lehetőséget! Ez a lehetőség, segíthet visszakapaszkodni az áprilisi csúcsszintre, illetve útközben bezárás lehetőséget biztosít a 2 héttel ezelőtt kialakult 5k-s rés bezárására!
További lehetőségeken is lehet gondolkodni, de korai, korai mert nem tudja az esetleges ATH szintről történő visszapattanás, csak egy vissza-teszt előkészítés, vagy konkrét áttörési szándék előkészítése, esetleg nagyobb visszapattanás és egy 10k-s emelkedő háromszög szituáció kialakítása!

Napos: csúcsok és az aljak! Az órás idősíkon boncolgatott piros ék, itt is megjelenítésre került, nem véletlenül, mivel ha az RSI csíkra tekintünk, akár még egy csúcs közeli szituációba is lehetünk, amit az ék konkretizálhat!
Ennek nagyon is pozitív hatása lehet a folytatásra, ugyanis ha megnézzük az előző Április elején kialakított ideiglenes csúcsot, amelyet követelt egy kisebb korrekciós visszalépés, majd szépen felszaladunk a következő csúcsra, ami már új ATH szintet eredményezett. Tehát egy hasonlót most is szívesen elfogadnánk, ha ehhez igazítjuk a gondolkodást és figyelembe vesszük a háttérben megjelenítésre került emelkedő kék csatornát, illetve figyelembe vesszük a zöld időzóna lehetséges Május 20-ai csúcsát, akkor a következő ATH szintet 68k környékére tenném!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: most van abban a szituációban a longs oldali mozgás, ami a kékkel jelzett megoldást eredményezheti! Tehát, még a zóna elérésére előtt csinálunk egy kisebb, az előző csúcsra visszanéző korrekciós mozgást, majd lendületesen átszaladunk a zónán! Természetesen ha ezt a mozgást áremelkedés nem követi, akkor kamu megbízáspumpára gyanakodhatunk és idő előtti árvisszaesés lehet az eredménye! Ha a poloniex órás idősíkjára felvázolt lehetőséget nézzük, akkor az ott kék ékből történő nagyjából 3k-s megugrást kellene eredményezzen a zónán átszaladás, a megbízáspumpálás pedig azt jelentené, hogy a 3k-s megoldás már nem fog megtörténni és az ék korrekciós igényét kielégítve, történik egy durván 5k-s visszalépés!
Shorts oldal kilépett a csendes megfigyelő állásból, rá is repültek az akkor már 10k-s korrekciós mozgásban lévő csökkenésre! Nem csak ennek, de ennek is köszönhetően folytattuk tovább a 47k-s mélységbe, majd miután észbe kapott a vevői oldal, a shorts aktivitás rögtön esélyesnek indult, jelenlegi mozgásra tekintve pedig ismét a feladás jelei mutatkoznak! Tehát ha lehetőség adódik, a shorts hiénák azonnal lecsapnak, ezért is kell óvatosan pánikmentesen közlekedni!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/UhwdVnV5/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/hhlqOxjI/

Hetes idősíkon továbbra is a HyperWave-re koncentrálunk és ha szerencsénk van, akkor a napos elképzelések is ehhez igazodnak, ami annyit kellene  jelentsen, hogy durván 2 hét múlva kellene megérkezzünk az itt is láthatóak kék csatorna ellenállására! A csatornába beérkezési iránynak, segíteni kellene a piros 4. támaszt követő 100k fölé megérkezést, ugyanezt kellene segíteni az emelkedő csatornának is, illetve ha az RSI mozgására nézzünk, ahol már rég emelkedő mozgást kellene lássunk, támogatva a 100k-s várakozásainkat, amit még vagy azért nem teszünk, mert nincs hova sietni és nemcsak 100k van tervben, hanem  jóval azt meghaladó szintek várnak ránk, csak jól titkoljuk. A kék csatornából rögtön ki is léphetünk felfelé, tehát utólagos vissza-tesztre lesz szükségünk, vagy akár vissza is pattanhatunk a csatorna felezőszintjére, még egyszer megtámaszkodva a 3. támaszom, ez esetben a 4. támasz lehetőséget módosítania kell, viszont ha így alakul örömmel megtesszük!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hHRzeVgZ/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/y6Ab2xQn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5YlKdJld/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/VqzdHl5j/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/bBD8DF8U/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/LfxVfRCa/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/B8qscuXb/
Napos: https://www.tradingview.com/x/eEN0m3WH/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/6j4kxxhL/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/AuDHfR5d/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Mindenki nyugodjon le...!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.05.10!

BTC, a múlt heti körképben ott tartottunk, legalábbis időrendi sorrendben az órás idősíkon, hogy hétfőn kiléptünk az előtte egy hétig épülgető piros ékből, majd a korrekciós feladatokkal szerda magasságában végeztünk is. Itt már volt két egymást követő aljunk, ami akár egy 3. eljövetelét is indokolttá tette volna, szerencsére nem lett 3. alj és másnapra már vissza is kapaszkodtunk az 58,3k-s későbbi váll vonalra.
Tehát, miután a fekete Long trendvonalról visszapattantunk, ennek a hirtelen 5k-s emelkedésnek is lett egy korrekciós igénye, amit nagyban segített a váll vonal, rögtön bele is vágtunk egy 3k-s korrekciós mozgásba és meglepő módon ebből is sikerült visszakapaszkodni a váll vonalra.
A hétvégébe egy szép fordított fej-váll lehetőséggel léptünk be, sajnos nem éltünk a lehetőséggel, helyette inkább átmentünk oldalazásba és jelenleg is ott tartunk, ahol szombaton befulladt a  fej-váll lehetőség.
A jelen szituációban szintén van egy mini fej-váll lehetőségünk, ennek lehet váll vonala a lila ellenállás, azért csak lehet, mert még egy jobb oldali váll hiányzik, amit a hétvégi kisebb résünk bezárásával tudnánk kialakítani! Ha ezzel a lehetőséggel sem élünk, akkor következő lépésként, előhoznám az S kanyar lehetőséget, ami azt tenné indokolná, hogy benézünk a vasárnapi 56,250$-os aljunk alá, majd az 1 héttel ezelőtti S kanyarhoz hasonlóan, talán egy kicsit szerencsésebben, de éljünk a lehetőséggel!

4 órás idősíkon, hasonlóan mint az órás idősíkon, itt is az előzményekből próbálunk jövőt faragni! Az előzmény, röviden összefoglalva egy 3 hullámból álló csökkenő csatorna, amelyet lezártunk egy szép harmonikus mintával, illetve a minta utáni korrekcióval, lehetőséget adtunk arra, hogy egy emelkedő csatornában, visszakapaszkodjunk a csökkenő csatorna ATH szintet eredményező kiindulópontjába(64,970$)!
Mielőtt az ATH szintre, ill. ahogy a piros nyíllal jelzem, ezt átlépve remélhetőleg 70k környékére megérkeznénk, nem kis feladatunk van a jelenben is, méghozzá a 70k-s lehetőséget biztosító fordított fej-váll, váll vonalát magunk mögött hagyni! Ezt bonyolultan is megtehetjük, az órás idősík S kanyarban való tekergéssel, vagy egyszerűbben, az 59,343$-os mini  ellenállás átlépését követő vissza-teszt utálni lehetőséggel élve, ami lehet hogy csak az emelkedő lila csatorna ellenállásáig, hosszan elnyújtva az  ATH szintig lehetőség, viszont ha itt is lehetőség biztosít, például a március 13-ai ATH szint egy vissza-teszttel, akkor talán már a hétvégén a 70k-s felkészülést is megkezdhetjük!

Bitcoin Futures chart: a hétvége ugyebár nem játszik, mivel péntek este 22:00 órakor bezár a bazár, de mivel van élet a tőzsdéken túl is, ezeknek a történéseknek köszönhetően, a hétfői nyitás után, kisebb-nagyobb rések keletkeznek! A mostani 300$-os rés, szinte észre sem vehető, mégis visszafoghatja a nyitás utáni lendületet. Visszatekintve a mögöttünk hagyott hétre, elmulasztottunk egy elég szép fordított fej-váll lehetőséggel történő ATH szintre visszakapaszkodást. Ezt a bakit remélhetőleg kijavítjuk, de nem kizárt, hogy ezzel a javítással meg kell várjuk az 57,700$-os szinten várakozó rés bezárását.

Napos: miközben kőkeményen benne vagyunk az altszezonban, vagy valami erősen erre hajazóban, mivel, ugyebár ha visszatekintünk a 2018-as év eleji altszezonra, ha valóban ugyanazok a játékszabályok, akkor a jelenlegi 64,970$-os ATH szintet jó hosszú időre megjegyezhetjük.
Remélhetőleg megváltoztak a játékszabályok vagy ha nincsenek is, mindenesetre ha ránézünk a vevői kereslet és az eladói kínálat alakulására, akkor az eladói oldalon nagyon csekély jele mutatkozik annak, hogy a további btc long lehetőségek és az altszezon között lenne összefüggés.
Tehát, ha nem is alakulnak pozitívan a további események, attól egyenlőre nem kell tartani, hogy a macik megérkeztek a málnásba, hanem a vevők szeretnék biztonságban tudni a megszerzett, remélhetőleg jelentős hasznukat! Ez a biztonságba helyezés történhetett 4-5-én is, illetve ez történhet most az utóbbi napokban is és ha megnyugszik mindenki, akkor remélhetőleg jön valaki és kicsit meglöki a long szekeret!
Remélhetőleg jól gondolom és az RSI csíkra felvázolt 2. csúcsot, az időzónához és a kék csatornához igazodó 68k-s Május 20-ai magasságban kapjuk meg!
De abban is reménykedek, hogy itt még nincs vége a történetnek, hanem a kék csatornához igazodva, annak felező szintjére visszanéző korrekciós mozgással folytatva, egy piros aljat rajzolunk az RSI csíkra, majd ezt követően, a csatornába beérkezést megelőző minimum 30k-s csatorna fölötti kiugrással folytatjuk és ezzel megérkezünk abba a hetes idősíkon láthatott HyperWavet lezáró (esetleg ki tudja meddig nyújtható) szituációban.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: talán a már említett haszon biztonságba helyezés okozhatja a longs oldali 15%-os visszaesést, de nem történt semmi meglepetés, mivel, habár nem értük el a csatornát, de a várakozásoknak megfelelően, a következő nagyobb ugrásra előtt várható egy kisebb megtorpanás és a lendület újbóli felvételéhez segítségül hívhatjuk az 50-es mozgóátlagot!
Shorts oldalon szépen leültek az indulatok, pontosabban mivel elvesztették a csatát, visszavonulót fújtak, viszont ez egy jó figyelmeztetés volt, ha a vevők kiengedik a kezükből a gyeplőt, jön a maciszezon...
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/dzDXil69/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/XbqsXDF8/

Hetes idősíkon, a 2 héttel ezelőtti 7k-s fordítás után, habár a mögöttünk hagyott hét sem volt izgalomtól mentes, a gyertyára nézve sikerült egy nagyot menteni, pontosabban 51k környékén a long pozíciókat visszavenni. Új utasok érkezését várjuk a vonatra, talán ezért is várakozunk itt 58k környékén, ennek az 58k-s szintnek, valószínűleg egy következő ATH szint utáni korrekciós mozgásban is lesz majd szerepe, ami talán összefügg majd a kék csatornában történő későbbi mozgással is! Tehát arra is készülhetünk, hogy a kék csatorna ellenállásáról történő visszapattanás, még egy érintést jelent a 3. támaszon és csak ezt követően vágunk bele a HyperWavet megkoronázó mindent bele hadműveletbe! Természetesen a kék csatornából első lendülettel is kiléphetünk, ami annyit jelentene, hogy legalább 80k-ig kitoljuk a következő a ATH szintet, majd 10k-s korrekcióval vissza-teszteljük a csatornát és ez lenne az a megoldás, ami nem csak 100k fölé kicsit benéző, hanem jóval nagyobb tűzijátékkal is felérő szintre is kilőhetné az árat!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/IlR7Qunq/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/dEyBCG4W/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/pyMIXh3O/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/JB2pqoPn/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/dfqhCgce/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/E9CgseTy/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/zmatlpGy/
Napos: https://www.tradingview.com/x/BPb1P4H8/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/kbPQrnyR/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/RiCwKoZP/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A pánik lecsengése vagy valami több...!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.05.17!

BTC, 2 héttel ezelőtt, azzal "vészmadárkodtam" a facebookos (Altszezon van?) kérdés alatt, ha a fordított fej-váll lehetőséggel nem sikerül élni, akkor az sokba kerülhet nekünk, de megértheti, ha ezzel egy nagyobb korrekciós tisztítókúrát sikerül végrehajtani.
Ez a durván 20k-s visszalépés, rendesen kimeríti a korrekció kereteit, de azt is tudjuk, hogy ez a visszalépés nagyban köszönhető Elon Musk-nak, amit a hétvégén,ill. ma hajnalban, kiegészítettünk egy megfelelő támasz zónába történő visszanézéssel!
Órás képet nézve azt láthatjuk, hogy egy elég formás lefordulás készítette elő a 42k környéki támasz zónába megérkezést. Az még egyáltalán nem biztos hogy itt tényleg sikerült aljat találjunk, de egyelőre muszáj ebben reménykedni, mert ha egy következőt kell igénybe vegyünk, ahhoz 24-28k környékére kellene visszanézzünk!
Ami nagy segítségünkre lehet, az nem más, mint a péntek esti záró szinte történő visszakapaszkodás! Ezzel kicsit fellélegezhetnénk, sőt ha ezt 51k-ra is sikerülne kitolni, akkor még egy 9k mély fordított fej-váll lehetőséget is sikerülhetne kialakítani, amihez még szükségünk lesz egy jobboldali váll részre.
Abban az esetben, ha itt egy szokásos 3 hullámos csökkenő mozgás vár ránk, akkor hiába reménykedünk, mert még hátravan egy 40k alá benéző végjátékra! De azt is vegyük figyelembe, ha az Elon Musk bejelentésének köszönhető visszaesés volt a csökkenés impulzív szakasza, akkor  már csak egy lezáró, megfelelő támaszt kereső csökkenés indokolja a 42k-ra történő ismételt visszanézés.

4 órás idősíkon, a csatornákban elveszést láthatjuk... Sajnos a múlt héten hiába kapaszkodtunk vissza a Long trendvonal fölé, jött az Elon Musk tweetje és alá is vertünk elég rendesen a trendvonalnak. Mivel már volt egy május 4-ei leszúrásnak köszönhető aljunk, ill. a múlt hét csütörtöki szintén leszúrásnak köszönhető aljunk, jó ötletnek tűnt a kék csökkenő csatorna, azonban mivel ennek felezőszintjéről kétszer is visszapattantunk, nagyon nem kell meglepődjünk a további csökkenésen.
Egy nagyobb lila csökkenő csatornát is láthatunk, ez eddig csak napos idősíkon került megjelenítésre, de ha visszanézünk az előző le/fel mozgó csatornákra, kicsit értelmezhetetlen válik mi miért is történt úgy ahogy!
Remélhetőleg a kék csatorna is beleillik a képbe, habár kicsit túlszaladtunk a támaszon, de ha néhány gyertyával sikerül visszarángatni az árat és lenyugodnak az indulatok, akkor folytatódhat az építkezés, megcélozva a 100k-s álomszintet!

Bitcoin Futures chart: miután múlt hét szerdán bezártuk a hétvégén magunk mögött hagyott hajszálnyi rést, először lassú előkészítő csökkenő mozgással, majd egy kisebb korrekciós visszarántással, azt is gondolhatnánk, hogy az Elon Musk bejelentés szépen elő volt készítve! Az itteni képet nézve, ahol a hétvégi történések nem látszanak, szépen kivehető a 3 hullámos csökkenő mozgás, középen az impulzív Musknak köszönhető pánikkal.
A mostani hétvége, egy durván 4k-s rést hagyott maga mögött, ami azóta 7k-s problémára hízott, ha ezt sikerül megoldani és a már említett 51k környéki váll vonalra sikerül rágyúrni, akkor lehetőséget kaphatunk 60k környéki szintre történő visszakapaszkodásra! Egy rés még 62k környékén is várakozik , ez viszont majd csak a következő megoldandó feladat!

Napos: első ránézésre, a kék és lila csatorna egy tető, aminek nagyon nem örülnénk ha így is maradna, mert az azt is jelenthetné, hogy ez a vékonyka Jan.08-ai csúcsnak, ill. Feb.28-ai aljnak köszönhető támasz zóna el fog esni és egy masszívabb támasz zónára van szükségünk. Ezt a masszívabb támasz zónát láthatjuk 24-28k környékén, de az sem kizárt, hogy ennek a támasz zónának az alja, visszanyúlik egészen a 2017-es ATH szintig.
Fibo szinteket nézve, a minimum korrekciós szinten mozgunk jelenleg, közel a 200-as mozgóátlaghoz!
Az RSI is aljat rajzol, remélhetőleg egy olyan aljat, amelybe megfelelően beletudunk kapaszkodni, azonban ha visszatekintünk az előző aljakra, a szimpla aljak csak gyenge próbálkozásokra voltak elegendőek, tehát ha új ATH szintre vágyunk, akkor a következő hullámnak egy dupla aljat követően kell nekivágjuk!
Dupla alj kialakításához az sem kizárt, hogy a májusban a hátralévő 2 hétre is szükségünk lesz! Ezt én úgy tudnám elképzelni, hogy visszanézünk a lila csatorna felezőszintjére, majd arról visszapattanva vissza-teszteljük ezt a vékonyka 42k környéki támasz zónát és még a nyári szüneteket megelőzően, kitoljuk azt, ami egy következő ATH szintet eredményező hullámból kitolható.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs chart megbízásokkal pumpálódik, ha nem így lenne, akkor az árban látható jelentős visszaeséssel nem mennénk szembe, vagy ha nem is mennénk szembe, de legalább várakozó állásponton lennénk. Ez így nagyon nem jó, mert ezek a megbízások tuti alacsonyabb szintre vannak beállítva, mint jelenlegi 42k-s alj, tehát nagyon óvatosan közlekedjünk!
Shorts oldal természetesen rajta is van az ügyön, tolják is ezerrel és habár a mai gyertyában van egy kisebb megtorpanás, ha a vevők nem kapja össze magukat, akkor a macik nagyon szívesen besegítenek visszanézni, a 24-28k környéki támasz zónába.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/BdO6gTPt/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/ZS8d3y8p/

Hetes idősíkon, múlt héten még arról elmélkedtünk, hogy a piros 4. támaszon sikerül-e tovább kapaszkodni 100k irányába, most meg már ott tartunk, hogy a kérdőjeles 2. támaszt felváltotta, a kérdőjeles 3. támasz és így már az is kérdőjeles, mi lesz a Hyper Wave méltó befejezésével?
A Hyper Wave még életképes lehet, csak kicsit hosszabb folyamat lesz a következő hullám előkészítése! Tehát a támaszok számozása úgy változhat, hogy a kérdőjeles 2. támasz, lesz a végső 3. támasz, azonban hogy ne kelljen bemenni az árnak 40k alá, talán a napos idősíkon boncolgatott kettő hetes kiváró időszak következik és amit az RSI csíkra felvázolt nyilaktól már márciusban vártam, az majd csak a június-július-augusztusi időszakban sikerül megvalósítani.
![kép.png](https://cdn.steemitimages.com/DQmSB6StGnYuH621do3vdnWyPAZpW1GEBpToQQAEY2Hs5Nq/k%C3%A9p.png)

Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HmHNNrA5/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Y5MnlabV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2uCXTU8N/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/SUA2vP0g/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/IbiPeL2V/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/Mqsy1RJK/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/Q1RcfEVf/
Napos: https://www.tradingview.com/x/B5W8ZFqw/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/CmmPfs2h/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/LB6t403t/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Vége...

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.05.24!

BTC, felesleges kerülgetni a forró kását, a long trendvonal már április végén megtört, ennél a megtörésnél még abban bíztunk, hogy egy kötelező korrekciós visszalépés után, problémamentesen lesz a folytatás. Nem lett problémamentes és egy komolyabb 58k-s ellenállásról le is fordultunk!
Órás idősíkon, ezeket a lefordulásokat nem nagyon érdemes boncolgatni, mégis megtettem, mivel egy látványos 3 hullámos megoldással, sikerült a kerek 30k-s szintre visszanézni! Majd jött egy korrekciós ABC mozgás, ennek azonban útját állta egy ellenállási zóna, méghozzá az, amelynek támaszként meg kellett volna akadályozni, a 3. hullámban történő további zuhanást!
Utólag vagyunk okosak, de a folytatás is egy ABC mozgással foglalható össze! Ennek a két ABC mozgásnak csúcsai, talán segíthetik a folytatásban történő eligazodást, méghozzá a kék színű támasz/ellenállás zónákkal!
A jelenlegi állás szerint, a felső kék zónába kaphatunk eljutási segítséget, persze csak akkor, ha a 32-34k között kialakított zóna megtartja az árát. A felső kék és a szürke zóna összejátszásával, visszanyerve a mozgóátlagokat, nem sok kellene ahhoz hogy újra fényesebben süssön a nap és a bennragadóknak, illetve az árat 100k fölé álmodóknak újra visszahozzuk a kedvét!

4 órás idősíkon, továbbra is  a csatornák labirintusában próbálunk értelmezhető kiutat találni! Lényegében, a lila csatornából ki se kellett volna pottyanjunk vagy ha igen, akkor előzőleg kapunk egy a felezővonalra visszanéző, majd onnan visszapattanó figyelmeztetést!
A meredeken csökkenő kék csatorna is érdekes, érdekes mármint a felezővonal, amit a fibo 0.61-re történő leszúráshoz kell igazítani és ha már itt vagyunk ezen a fibo szinten, akkor arra is érdemes figyelni, hogy egy komoly dupla alj lehetőség is segítheti, az órás idősíkra felvázolt zónákat kihasználó elképzelést!

Bitcoin Futures chart: lényegtelen információ, de volt egy még februárban nyitva hagyott apró résünk, ami időközben bezárult! Azonban a most hétvégi résünk is érdektelen, mivel azt is sikerült gyorsan bezárni! Pozitív irányba kettő darab bezárandó rés várakozik, 49 és 62k, ezek közül a 49k-s résnek bezárása nem kellene problémát okozzon, viszont hacsak ezen rés bezárására gyúrunk rá, akkor kezdeti megerősítést adunk, a short trendben történő kicsit hosszabb idejű berendezkedésre.
Ha csak időközben nem alakul ki egy ennél is durvább pánik, akkor az éppen záródó mozgóátlag olló és fordulás után, jöhet a 49k-s rés bezárás, a többire majd csak ezután tudunk következtetni!

Napos: láttam valakitől egy reklamációt, hogy arra a hónap eleji dupla csúcs lehetőségre senki sem figyelmeztetett! Hát, ha olvasta volna ezeket a körképeket, akkor ezt a dupla csúcsot és láthatta volna, amit még az RSI csíkon látható jelölés is megerősít. Ebből a dupla csúcs lehetőségből, habár egyértelműnek tűnt, mégse azt vártuk, ami a végeredmény lett, legalábbis a kezdetekben nem, csak miután a csatorna felezőszintje nem nagyon kezdett működni.
Ha már a csatorna, mindenképp benyújtotta az igényt egy támasz érintésre, nagyon is jó jöhetett volna 42k környékén egy támasz zóna! Végül is semmilyen problémát nem okozott, tehát lélekben felkészültünk egy ennél komolyabb zónába történő visszalátogatásra, ez kis híján meg is történt, habár visszanézve a történésekben, a rózsaszínnel kiemelt zóna is egy komoly zóna.
Jelenleg ezen a zónán és a fibo szinten a világ szeme, attól azonban lehet tartani, hogy az RSI csíkra felvázolt dupla alj lehetőséggel, egy 42k-ról történő visszapattanással még meg kell küzdenünk és csak ezt követően gyúrhatunk rá a következő, remélhetőleg 50k fölötti szintet elérő csúcsra!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: sajnos beigazolódott a múlt heti gyanú, a longs oldal megbízásokkal pumpálódott és ez a pumpálás most is zajlik, tehát egyelőre úgy néz ki, hogy a tömegek valami 30k alatti szintre várakoznak. Talán a 20k-s szintre, vissza-tesztelve ezzel a 2017-es ATH szintet, természetesen ennél barátságosabb megoldás is születhet, például a 24-28k közötti komolyabb támasz zónában!
Shorts oldal kicsit gyanús, túlságosan csendesen figyelik a történéseket. Persze hova siessenek, 17-én végrehajtottak egy tökéletes megbízáspumpálást, aminek 19-én egy durván 15k-s árbedöntéssel meg is lett az eredménye!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/vyPh1t2z/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/Lfh44gj0/

Hetes idősíkon, utólag is sajnálhatjuk azt a kihasználatlan piros 4. támasz lehetőséget, ami egy igazán kerek HyperWave mozgást rajzolhatott volna a chartra. A kék csatorna is ígéretesnek tűnt, 100k fölé történő folytatás lehetőségével, csak hát ilyenkor jönnek a külső tényezők, hírek, fontos emberek általi megnyilvánulások, amelyek néha hasznosak, néha pedig nagyon is károsak!
A HyperWave 4 konkrét long irányú támaszt tartalmaz, amelynek 4. támaszáról nem egy olyan mozgás kellene lássunk, mint amit a kék 4. támasz fölött láthatunk, hanem legalább olyat, mint a piros színnel felvázolt! Tehát, mivel egy torz HyperWave díszíti a chartot, talán attól sem kell tartanunk, hogy az elvárt minimum 85%-os visszaesés bekövetkezik, azaz a 10k-s szintre visszaesünk.
Két lehetőség van amit eltudok képzelni a szituáció megmentésére!
Első, jön egy hír vagy egy fontos ember általi megnyilvánulás, ami kialakít egy éles fordulatot és a jövőheti körképben, az előző heti gyertya minimum betakarásáról számolhatok be!
Második lehetőség, ez sok bonyolultabb, tulajdonképpen a kisebb idősíkokon már említett lehetőségek kihasználva próbáljuk felépíteni magunkat, ami valószínűleg arra elég, hogy 42k környékén kiderüljön, hányadik nekifutásra állhatunk rá újra a pozitív útra! 

"Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ddXNueq6/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/qcjGpoeY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/bJSRnPWf/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/pfbC7wIo/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/PUWy1X5Q/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/FJzLKBOQ/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/4ufpmN01/
Napos: https://www.tradingview.com/x/zwwjUicE/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/RIz68Ca4/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/2XKYGJbo/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Wyckoff vs. negatív hangulat

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.05.31!

BTC, abban az esetben, ha nem érkezik valami fundamentális külső behatás, nem lesz egyszerű megtartani ezt a 30-40k közötti csatornát!
Órás idősíkon is bizakodtunk egy úgynevezett Wyckoff módszerben, ami 5 fázisból álló struktúrát foglal magába, amivel ha végül sikerrel járunk, akkor a beérkezési iránnyal megegyező távozás történik! Ez a távozást, vagy az ezzel a távozásra történő megpróbálkozást, már most hétvégén látnunk kellett volna!
Tehát, ha kicsit gyorsabb a piros fordított fej-váll hétvégi kifutásra, akkor a hétvégén sikerült volna, ha nem is kilépni, de a nyitás környékére, az ellenállási zónában várakozni a kiugrásra!
Egyelőre még nem kell feladni, de nagyon nem egyszerű a feladat! Jelenleg az utóbbi kettő hetes oldalazás középső zónájában próbálunk megtámaszkodni, ennél fontosabb feladatunk jelenleg nincs is! Ha nem járunk sikerrel, akkor még mindig ott a 30k környéki támasz zóna, ahol ha sikerrel is járunk, a folytatásban még egy 40k környéki ellenállási zónával is meg kell küzdeni!
Az ellenállási zóna felfogható egy fordított fej-váll vállvonalaként is, ennek az áttörésénél tulajdonképpen ugyanaz a feladat, mint amit már múlt hét hétfőn is vártunk, azaz a 42k környéki ellenállási zónán vagy átszaladni mint kés a vajon(majd felülről történő vissza tesztel letesztelni a folytatás erejét), esetleg egy vissza-tesztel visszanézni a 40k környéki zónába és csak ezt követően megindulni, a Wyckoff, ill. a kék fordított fej-váll elvárásainak megfelelően!

4 órás idősíkon, továbbra is a zónák háborúját láthatjuk! Miután a kék csökkenő csatornának köszönhetően elesett a lila csatorna, de történt egy méretes leszúrás, még lehetett abban bízni hogy csak egy falsh kitörés, ami néhány órán, esetleg napon belül korrigálásra kerül. A korrigálás gyorsan megtörtént, csak hát ezzel a lila csatorna megkapta a vissza-tesztjét, sőt egy dupla csúccsal rá is erősítettünk, így egyáltalán nem volt meglepetés az újabb csökkenő irányú folytatás.
Ez a csökkenő irány hadművelet, szerencsére elhalt egy (fogjuk rá) dupla alj megoldásban, ebből sikerült felkapaszkodni a már az órás idősíknál is melegített kék vállvonalra.
Mivel a kitörés érdeklődés hiányában elmaradt és időközben kialakult egy kisebb csökkenő lehetőség, lehetőséget kapott a zöld színnel látható enyhén csökkenő csatorna, amelyben nagyon nem ajánlott annak kiderítése, mi is történik ha esetleg visszanézünk a 28,5k környéki alsó szintjére!

Bitcoin Futures chart: a résekhez történő igazodás elvesztette varázsát, legalábbis nem lehet olyan jeleket látni, amelyek a várakozó rések bezárására irányulnának! Tulajdonképpen, a pár héttel ezelőtti Elon Musk bejelentést követő pániknak, ha szerencsém van, akkor az utolsó utáni pillanataiban vagyunk jelenleg, ennek visszaigazolására tökéletes, a poloniex idősíkon látható Wyckoff fázisokkal történő gondolkodás!
Ha sikeres ez a bizonyos fázisokkal gondolkodás, akkor a május 14-ei hétvégét követően kialakult közel 4k-s résünk, a 49,200$-os szinten bezárásra kerülhet és ennél a pontnál, talán még arra is választ kapunk, milyen esélyek mutatkoznak, a 62,180$-os szinten várakozó utolsó long irányú rés bezárására.

Napos: a napos kép nagyon sötét, mondhatni gyászos előjelű! Erre a megállapítást, az RSI csúcsokból és a gyertyák által mutatott gyenge long irányú teljesítményből lehet levonni! Ugyanis, ha megfelelő vásárlói erő van a háttérben és nem csak arra várunk, hogy a long megbízások berobbanjanak a megfelelő, valahol egy 30k alatti szinten, akkor ezt a néhány nappal ezelőtt gyertyák általi csúcsot, valahova feltoljuk a lila csatorna felezőszintjének környékére, de minimum a szürke ellenállási zóna fölé! Ha beigazolódik az a gyanúm, az RSI csíkon egy csúcs készülődök, akkor ha csak a gyertyákat nem sikerül új csúcsra törni és ez a csúcs, nem kerül minimum a szürke zóna fölé(jobbik esetben 50k-ra), ez esetben mindenképp arra számítok, hogy visszanézünk abba 24-28k közötti szürke támasz zónába.
Tehát, tulajdonképpen ugyanaz a szituáció, mint az új ATH elérése utáni visszaesést követően kialakított dupla tetőnél, erő híján hiába kapaszkodott vissza, az csak egy negatív megerősítés.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: oké hogy eljutottunk a piros/kék nyilakkal jelölt magassága, csak hát ezt a zónát megbízáspumpálással sikerült elérni, viszont hogy ez az akció sikerrel járjon, az árnak tovább kellene esnie! Még nem vagyunk elkésve, legalábbis erre utal a shorts oldali tetszhalott állapot. Tehát, ha óvatos árcsökkenéssel sikerül megtalálni azt a szintet, ahol a megbízás berobbanhat, akkor akár még új ATH szintre is fennszaladhatunk! Abban esetben, ha még ezen longs berobbanás előtt, a shorts oldal is észbe kap, ott már elég nagy a baj, mivel a longs megbízások könnyen visszavonásra, esetlen lejjebbi szintre történő áthelyezésre kerülhetnek, ami csak olaj tűzre, az akkor már vérszemet kapott maciknak!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/hQlKrMRS/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/zFLIr77q/

Hetes idősík: a "100k-s" célok elérésére más megoldást kell találni, legalábbis sokak abban bíznak, hogy ez még valósítható.
Azért is jó lett volna, ha a mostani visszaesés előtt sikerrel járunk, mert akkor egy értelmezhető HyperWave megoldás születik, aminek folytatását követően, legalábbis számomra egyértelműsödött volna kérdés, mi is várható a folytatásban.
Ha az utóbbi kettő hét gyertyáira nézek, akkor egy nagyon is pozitív lehetőség mutatkozik abban, ha az előttünk álló hetet 47k környékén sikerül zárni, aminek talán az RSI mozgást is sikerül arra ingerelni, hogy a nyilak követésével bizakodásra okot adó életjelek mutatkozzanak!

"Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ka6YnISF/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/5iGisseu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5rvujkZ6/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/prDwZ34o/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/xqZPZ85Y/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/CeHsEGSU/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/QancLRib/
Napos: https://www.tradingview.com/x/tTIngSB7/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/wb76ZxML/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/Gz5wFt8q/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Még mindig nem tudjuk, merre van az arra!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.06.07!

BTC, egyelőre nem érkezik az a fundamentális külső behatás, ami az árat kizökkenthetné a jelenlegi bizonytalan oldalazgatásából, ill. háromszögbe szűkülő állapotából! Azonban nem árt az óvatosság, mivel van egy óriási longs oldali megbízáspumpa, ami csak arra vár hogy az ár tovább essen, viszont vasárnap estétől a shorts oldalon is megindult egy pumpa, ez pedig arra lehet egy utalás, hogy a kialakult háromszögből lesz egy falsh long kitörés, majd hirtelen bedől a kártyavár!
Órás idősíkon azt láthatjuk, miután a Wyckoff elvárásoknak nem sikerült megfelelni és a két ellentétes irányú fej-váll is háromszög megerősítésére játszott, már csak az volt a kérdés, szembe megyünk-e a short irányú trenddel, vagy a háromszög normális fordított irányú árbócként működve megindítja az árát csökkenő irányába. Ott tartunk, hogy a háromszögből felfelé és lefelé is kikukkantottunk, minket műveltek megelőzte egy-egy csatornában le/fel mozgás!
Nem kergetek délibábot, én egyértelműen csökkenő irányú kimozdulás várok, ettől függetlenül pániknak nincs itt az ideje, mivel vannak olyan támasz zónák, amelyekből vagy esetleg egy hír hatására bevadulhatnak a bikák!

4 órás idősíkon, pirossal látható a háromszög támassza, amit kicsit balra is lehetne igazítani, de a csökkenő csatorna miatt mégsem tesszük. Tehát a háromszögben, mint láthatjuk eléggé a vége felé jár a mozgás, ebből kiindulva ha nem akarunk hamis délibábot kergetni, akkor a várakozás inkább csökkenő irányú, de bízzunk a meglepetésben és abban hogy ez nem egy beugratás! Jobbik esetben, csak a zöld csatorna támaszára nézünk le, ami valahol 26-27k környékén történhet meg, ezzel is nyerhetünk egy kis időt, amíg valaki, talán Elon Musk, mond valami okosat és megoldódnak a problémák.

Bitcoin Futures chart: a hétvégi történéseknek köszönhetően, a rés mérete ismét egy elhanyagolható információ és habár még nyitott a rés, annak mérete erősen a semmi kategóriáját súrolja. Annál inkább problémás, hogy még a 3 héttel ezelőtti 49,200$-os szinten várakozó rés is nyitott, sőt hasonló problémával küzd a 62,180$-os még április közepén be nem zárt rés, habár ha ide sikerül visszakapaszkodni, az már nem feltétlenül a rés bezárása miatt történik, hanem mert valószínűleg visszajött a magasabbra törekvő vásárlói kedv!

Napos: itt látszanak a problémák, amelyek közül legnagyobb problémát a piros nyíl mutatja! Ennek azonban jó néhány támasszon és zónán át kell vergődnie magát, de vigyázzunk mert ahogy a fibo skála is mutatja, teljesen visszamehetünk arra az alapra, ahonnan tavaly szeptember-október környékén elindultunk.
Ha az RSI csíkra nézzük akkor is jogos az ijedtség, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az árnak is bekellene zuhanni abba a 10k-s mélységbe.
A már említett falsh longi irányú kitörésre megvan az esély, habár a kék színnel jelzett dupla csúcsokból kiindulva elég gyenge ez az esély, de ha tippelni kell egy ilyen lehetőségre, akkor egy visszapattanót továbbra is a 42k környéki ellenállású zónából várnék!
Természetesen csökkenő irányú falsh kitörés is elképzelhető, amit pedig a rózsaszín támasz zónából várhatnánk, tehát a 31k-s előző aljak környékéről!
A Death Cross elkerülhetetlennek látszik, ez nagy valószínűséggel a 42k környéki ellenállási zónában fog megtörténni, durván egy hét múlva és ez szintén egy olyan negatív történés, amelyből nem sok vidám végkövetkeztetést lehet levonni.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: miközben longs oldalon továbbra is tartja magát a felpumpált megbízáshegy, habár mintha egy kicsit ereszteni látszana az utóbbi egy hét folyamán, ettől függetlenül még mindig berobbantható ez a long bomba, csak hát ezt egy csökkenésnek kellene megelőznie!
Ezen csökkenés elérésében segédkezhetnek a macik, csak hát ha ránézünk a shorts oldali mozgásra, ott is elindult egy megbízáspumpa, tehát itt még arra is számítani lehet, amiről már szó is esett, egy falsh long megindulást követően, talán abból a 42k környékén zónából visszaváltható.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/DruV7OXX/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/E1KCHGVi/

Hetes idősík: csak azért hogy a hodlerek is kapjanak néni életkedvet, a szellemgyertyákkal továbbra is mutatok egy halvány reménysugarat a 100k-s célok gyors elérésére! Én felkészültem arra, hogy ennek a történetnek minimum 85%-os semmi meglepetés nem okozol negatív végeredménye lesz! Ez ugyebár, a Hyper Wave utáni teljesen természetes 5. hullámos fázis, ami végigkíséri az egész short trendet, amelyben ha jó a piros ellenállás pozíciója, ez akár egy év végéig is elhúzható folyamat! Az hogy a lila támasznak lesz-e szerepe a megoldásban még nem tudni, de 26-27k környékén megfogható a további zuhanás, majd a short trendvonal megtörését követően, jöhet az újabb pozitív pályára állás!
Azonban, ez a Hyper Wave csak egy megoldáskeresés a szituációra és az sem kizárható, hogy a jelenlegi csökkenés csak visszanézés a 2. számmal jelzett támaszra, majd csak ezt követi egy újabb csúcsokat döntöget nekifutás, de erről még ráérünk álmodozni.

"Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FZZcgIkX/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CJ0cbxYT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gTwD1leC/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/yEX8QqgP/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/oNQcIB5S/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/Seqi3j8S/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/WFeBPq8M/
Napos: https://www.tradingview.com/x/oP2vT0JE/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/hVTOXWjR/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/mfC0hfVl/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kezdjünk bele egy újabb fejezetbe!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.06.14!

BTC, lassan kerek egy hónapja keressük a kiutat egy durván 35k-s korrekciós visszalépést követően, azzal viszont még nem vagyunk tisztában, hogy ez a korrekciós visszalépés beérkezett e már a finisbe vagy még 30k alatti történésekre is szükségünk lesz.
Az órás idősíkkal nem is húznám az időt, konkrétan 4 hete nem történik semmi, hetenként van egy-egy negatív/pozitív fej-váll reménysugár, amelyek a döntő momentumnál elhalnak.
Ha átugrunk 4 órás idősíkra, ott sem látunk sokkal többet, főként hogy az utolsó lehetőség itt is egy "fogjuk rá" fordított fej-váll, durván 7k-s kiugrási lehetőséggel! Mint látjuk a "váll vonal" átszakításra került, vissza-tesztre már nincs szükség, tehát ideális a szitu valami pozitív végkifejlet megvalósítására!
Kell is hogy ezt a lehetőséget hozzuk, mert egy nagyon komoly ellenállási zónát kellene átszakítani! Fibo skála is rámutat a zóna fontosságára, de főként arra, ha a zónát sikeresen átszakítjuk, majd arra a fibo 61.8-as szintjének környékéről vissza-tesztelünk, az már egy fél siker, talán nem is arra hogy az ATH szinttel megküzdjünk, de a 60k környéki szintek megkarcolására komoly lehetőség mutatkozhatnak!
Egy esetleges 42k környéki zónából visszapattanásnál sem kell azonnal a vészharangokat kongatni, de egy figyelmeztetés lehet arra, nem hiába küzdök egy hónapja a fennmaradásért!

Bitcoin Futures chart: a múlt heti résünket, fogjuk rá gyors bezárását követően, egy elég intenzív negatív folytatásba sikerült beleszaladni, majd egy éles fordulatot követően, ugyanilyen intenzitással sikerült kimászni a slamasztikából! Ezeknek a történetnek jelentősége tulajdonképpen semmi, beleillik a megelőző 3 hét történéseinek sorozatába, mégis azt mutatja, ha nagy a baj van pozitív megoldás!
A mostani hétvégét egy 1730$-os réssel sikerült átugrani, ez most ismételten visszafoghatja a pozitív történések folytatását, viszont ha ezt azzal az indokkal teszi hogy a rést bezárja vagy csak egy erre irányuló szándékot bemutasson(38k) az még belefér, de ezzel sem szabad húzni az időt, a hét végére mindenképp a zöld ellenállással jelzett szint környékén kellene mozogjunk! Természetesen, a pozitív folytatási lehetőség szempontjából, az lenne az ideális, ha ezen már szerda-csütörtök magasságában sikerülne átszaladni, majd attól függően hogy alakul a hétvége, ennél is pozitívabb lehetőségekkel folytatni.

Napos: habár ez a piros nyíllal jelzett vészjelzés elég komoly, mégse ijedtek meg tőle sokan, legalábbis azok nem akik a részletekre is figyelnek. Az RSI csíkon megjelölt két csúcs, illetve a piros háromszög fölötti kettő darab kék jelzés, de már önmagában háromszög is, rámutat a divergens mozgásra és mivel ez egy negatív jelzés, a megoldásnak pozitív képet kellene mutatnia! A pozitív képen még dolgoznak a bikák, egyelőre jó irányba haladnak a történések, de eredményről csak a szürke zóna fölött beszélhetünk!
Ugyancsak részletkérdés a mozgóátlagok halálkereszt irányába történő közeledése, ennek kivédésére egy sürgős 50k környékére történő hirtelen felszaladásra lenne azonnal szükségünk, illetve hogy ezen felszaladás közben/után a vissza-tesztről se feledkezzünk meg!
Zöld nyíllal jelzem is mi lenne az előttünk álló hét feladata, ennek egy komoly indoka a kék szaggatott vonal, ami tulajdonképpen egy olyan ellenállás, amelynek komoly szerepe lehet abban, hogy tényleg van-e keresnivalónk újabb ATH szinteken vagy csak folytatódik a szárnypróbálgatás.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ha valahol feladhatják a longs oldali megbízáspumpás próbálkozást, az itt történhet meg valahol 48k magasságában! A mögöttünk hagyott héten megállt a pumpálás, ugyanis itt már egy konkrét 5k-s vételi sorozattal sikerült visszakapaszkodni! Nyugodtak azonban nem lehetünk, a megbízások még mindig jelen vannak és ha ezek jelentős része visszavonásra kerül, az ugyanúgy boríthatja a kártyavárat, kivéve ha átkerülnek konkrét vételi pozícióba!
Shorts oldal, bármennyire is meglepő, nagyon is besegíthet egy gyors áremelkedés megvalósításában! Itt se kell nagy varázslat, csupán ki kell pukkadni a megbízáslufinak! Viszont a macik nagyon is nyeregben érezhetik magukat a jelen szituációban, mivel ha a longs oldali megbízáslufi pukkan ki először és a shorts oldali megbízások is megérkeznek a megfelelő eladási szintre, akkor bekövetkezhet a hetes idősíkon lehetőségként felvázolt 5. hullámban történő folytatás...
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/P25PXbRg/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/dWOv9yPq/

Hetes idősík: szóval, ha még vannak 100k-s terveink és miért ne lennének, akkor mindenképp a szellemgyertyákkal felrajzolt intenzív folytatást kellene válasszuk! A 64,970$-os ATH szintről, 30,010$-os szintre történő visszalépést, egyértelműen azonosíthatjuk egy ABC mozgással, viszont ennek az ABC mozgásnak, csak abban az esetben lenne jelentősége, ha azt egy konkrétan beazonosítható impulzus mozgás előzi meg!  Ezt az impulzust, az emelkedő csatornában történő megrekedéssel nem sikerült lezárjuk(hónapos idősík is árulkodó lehet)!
Tehát ha nem ABC, akkor lehet hogy egy negatív impulzus... Ezt a lehetőséget is beszámoztam! Ugyebár, jelenleg a 4 korrekciós hullámra kellene figyeljünk, ez a hullám viszont közelít egy olyan 42k környéki ellenálláshoz, ahonnan visszapattanva, könnyen beleszaladhatunk az 5. hullámba!
Azért is lenne jó, a napos idősíkon felvázolt 50k környéki szintekre felszaladni, hogy az itt piros színnel jelzett, komolyan ellenállási zónát magunk mögé utasítsuk, majd azon megtámaszkodva, ugródeszkaként használjuk a 100k-s célok elérése tekintetében!

"Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/IC7Gx0OS/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/8K7qmkDC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/t7reIavR/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/S92uJK4s/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/ExCGZXee/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/gB2JsMkN/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/jQIYEFnh/
Napos: https://www.tradingview.com/x/Emk0UbfX/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/gDtYpsHF/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/hwQ4cPps/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Még nem elég alacsony az ár!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.06.21!

BTC, az elmúlt heti körkép címétől eltérően, semmilyen új fejezetet nem sikerült nyitni. Csupán annyi történt, hogy folytatódott ugyanez a bizonytalan, ebből kifolyólag negatív előjelű oldalazás! Amelybe 1 hónappal ezelőtt sikerült megérkezni és még ez sem kizárható, hogy az előttünk álló 1-1.5 hónapban sem történik változás.
Az órás idősík történéseiben továbbra sem érdemes nagyon elveszni!
4 órás idősíkon sem sokkal jobbak a kilátások, viszont itt már egyértelműbben kivehető, az említett 1 hónapos 30-40k szintek közé történő beszorulás.
Az a tény, hogy a fibo 38-as szintet már az elején, pontosabban május végén egy közel 9k-s fordított fej-váll lehetőséggel nem sikerült áttörni, rámutatott arra hogy itt akár bajok is lehetnek, az újabb csúcsokat döntögető terveink megvalósítása terén. A múlt heti lehetőségünk ugyancsak egy fordított fej-váll lehetett volna, amelyből még szintén nem lehetett volna messzemenő következtetéseket levonni, de legalább mutattad volna valami pozitív életjelet!
Tehát a sávban egyelőre csökkenő irányba mozgunk és az előjelek nagyon nem azt mutatják, hogy nagy örömökben lesz részünk, kivéve ha rábízzuk magunkat a 30k fölötti vékonyka támasz zónára és az abból történő határozott visszapattanásra!

Napos: hát igen, zöld nyíllal felvázoltam azt a lehetőséget, amellyel egy új fejezet nyitásával, tovább íródhatott volna a Bitcoin történelem pozitív irányú fejlődése! Ez a fejlődés természetesen megállíthatatlan, még nagyon is gyerekcipőben jár a történet és az sem biztos hogy a jövőbeni térhódításhoz, arra lesz szükségünk hogy csillagászati árakat láthassunk!
Kék színnel jelölve született egy harmadik csúcs, ennek a 3. csúcsnak, pozitív képet mutatva minimum az első fölött lett volna a helye, ezzel felmutathattuk volna azt a szunnyadó erőt, amellyel újra átléphettek volna az 50k-s kapun.
Ha az RSI csíkra tekintünk, jól érzékelhető hogy még a júniusi történéseke belefér egy alj, amely aljnak szintén nem mindegy hova kerül a gyertyákhoz társítható párja! Ha a megelőző aljak fölé, az egy halványan pozitív előjel, viszont ha egy előző, de inkább a piros támasz zóna alá, akkor már nem annyira pozitív a kép! Azonban, szerencsénk még itt is egy szélesebb támasz zónába érkezünk és hát ezen támasz zóna miatt semmi indok a pánikra, mert ugyebár a mögöttünk hagyott 30k-s negatív széria igencsak indokolná a pánikszerű kapkodás! Tehát az a fenyegetettség, ami a piros háromszög okán aggodalomra intett még múlt héten, az lecserélődött egy lehet hogy ugyancsak negatív folytatási lehetőségre! Viszont, ezt az esetlegesen negatívan elsülő akciót, nagyon is pozitív végkifejlettel lehet meglovagolni és ha ez a lehetőség, valóban akkora lehetőség, mint aminek kívülről látszik, akkor azt az igazán nagy befektetők biztos hogy nem hagyják csak úgy elúszni!
A várakozás roppant egyszerű, pozitív irányú sávból kilépést egyáltalán nem várnék, örülhetünk annak ha a piros támasz zónából visszatudunk pattanni, de abban az esetben sem essünk pánikba, ha az előttünk álló hetet a 30k alatti zónában sikerül zárjuk!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: nagyon is pozitív, hogy a longs oldali megbízások továbbra is tartva vannak, amit csak nővel, hogy a  shorts oldalon ismét füstbe ment a terv, ami talán azért is alakult úgy ahogy, mivel egy fals kitörést imitálva, ész nélkül nem nézett be az ár a 42k-s ellenállási zóna fölé. Tehát ennek a longs oldani megbízáspumpának arra lenne szüksége, hogy az ár tovább essen!!! Ennek alját maximum 20k környékére kellene tegyük, mert ha "csak" ugyanaz a recept mint a mögöttünk hanyatt 1 hónapban, azzal csak a bizonytalanság erősödik, ennek a vége pedig akár egy ebből a longs oldali megbízáspumpából történő kifarolás is lehet.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/XP6xKqUL/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/5wYfBcZu/

Hetes idősík: a világoskék támasz miatt, továbbra is muszáj a HyperWave gondolata körül mozogni, de arra is figyelni, hogy ez a nevével ellentétben egyáltalán nem óriáshullám, amihez ugyebár kellett volna a kék emelkedő csatornából történő felfelé kitörés, amelynek minimum illett volna karcolni a 100k-s szintet! A karcolás elmaradt, de nem maradt el az a hirtelen visszaeső korrekciós mozgás, ami a HyperWave 5. negatív hullámában elég látványosan jelen szokott lenni. Mivel az óriáshullám nem teljesen tudod kifejlődni, de mégiscsak muszáj akként kezelni a történések, ahogy ezt a korrekciós fázistól elvárnánk! Ezért is gondolnám azt, hogy a pozitív gondolatoknak egyelőre még nincs itt a helye! Sőt annak érdekében hogy kockázatmentesebbek legyenek, a jelenlegi még bizonytalan beszállási lehetőségek, inkább annak szurkoljunk, amit a piros ötös számmal is jelzek, viszont erre az ötös hullámra lehet hogy még hónapokat kell vájunk!

"Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/C9HrKt0P/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/h6dOp4V6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/N8L1gaHa/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KcUqXuYk/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/LjCfQUXg/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/dvH12xwQ/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/G3Uez5r5/
Napos: https://www.tradingview.com/x/Os1wYm9t/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/1gaABPYw/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/JyeEK15N/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Van itt minden, mint a búcsúban!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.06.28!

BTC, ahány elemző, annyi elképzelés, azonban nem kell túlgondolni, mivel ha egyértelmű megoldása lenne a helyzetnek, azt már a mögöttünk hagyott 1 hónap folyamán láthattuk volna, például egy hirtelen több ezer dolláros visszapattanással. Tehát várhatunk mi Elon Muskra, Grayscalere vagy Marinénire, a jelen hangulatot akár egy apró szikrával is erősen macisra vagy bikásra lehet fordítani!
Az órás idősíkkal nem nagyon foglalkoztam mostanában, legalábbis körkép témaköréből kimaradt, ettől függetlenül a csatornákkal történő iránykeresés, viszonylag követhetővé tette a történések sorozatát! Kezdhetnénk a sort, a piros csökkenő irányú csatornával, amelyből a csökkenő irányú kitörés rámutatott arra, hogy nem árt figyelni, illetve az utána látható long reakció és annak a minimumnál sem határozottabb formája, legalábbis nekem azt sugallta, itt egy játszadozás kezdődik.
Amit én most figyelek, az egy lila csökkenő irányú és egy kék emelkedő irány csatornához igazodás, illetve mint látjuk egy piros háromszög lehetőség is jelen van, amelybe nagyon nem kellene beszorulni.
Gyors megoldást jelenthet a zöld emelkedő csatornával történő háromszög elhagyás, ha van jelentősége akkor itt a kék emelkedő csatornához is igazodni fogunk, tehát ha kedd-szerda magasságában 37k környékén kialakítanánk egy jelentősebb csúcsot, majd visszanézve, akár a háromszögre, akár a kék csatorna felezőszintjére, esetleg az előző csúcsokhoz igazítható támasz zónába, akkor megpróbálkozhatunk a 42k környéki szürke ellenállási zónának sokadik nekifutásra történő határozott átszakításával!

4 órás idősíkon a wyckoff megoldási lehetőséggel vagyok elfoglalva, ahol kicsit nagyobb szerencsével, már a D fázis 40k környéki szintjeit karcolgathatnánk és készíthetnénk elő a szürke ellenállási zónán történő áttörés utálni fázis lezárást, az E fázisban pedig következtetni a szüretelés.
Mint már többször említettem, ez a wyckoff lehetőség több helyen is sántít, azonban ha sikerül szembemenni a piros háromszöggel, akkor a kék nyilat követve esélyes hogy a D fázisban átszakításra kerül az ellenállási zóna és hogy ennél is nagyobb legyen az öröm, talán már július első heteiben sikerül egy olyan határozat emelkedést összehozni, amely első nekifutásra lehet hogy nem jár új ATHs végeredménnyel, de meghozhatja ezt a vásárlói kedvet, amellyel sokkal több is kihozható a szituációból!

Napos: ameddig a kisebb idősíkokon elszórakoztatják az unatkozó násznépet, itt naposon az RSI és a gyertyák összejátszásával, sikerült kialakítani egy nem túl meggyőző aljat. Ez nekem továbbra is azt mutatja, hogy arra a 60%-os  sokkal határozottabb 30k alá benéző lehetőséggel számolni kell! Tehát nagyon is szükség lenne arra, hogy a wyckoff megoldás működjön és a D fázisban legalább az itteni sáv ellenállására eljussunk, majd remélhetőleg az 50-es mozgóátlag támaszként működve megteremti a lehetőséget, a szürke ellenállási zóna határozott átszakítására!
Nagyon sok itt a bizonytalanság, vannak a csőlátású long irányba gondolkozók, vannak a világvégét látó semmiben nem bízó pánikosztagosok és vannak a kivárásra játszók, akiket nem zavarnak meg a nagyot mondók, akiket csak a minél több referált és még több YouTube feliratkozó, Facebook követő érdekel!
Tehát, van aki azt mondja nincs itt semmi látnivaló, lehet hogy még oldalazunk holnapokig, majd határ a csillagos ég, illetve vannak az óvatosabbak, akik kivárnak egy esetleges 30k alá benéző határozottabb folytatással számolva, inkább nyaralással töltik az elkövetkezendő hónapokat, de meggyőzhetőek lehetnek egy esetleges 42k-s ellenállási zóna átszakítást követő hangulatváltozással!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldalon határozottnak látszik az irány és ha nem történik valami váratlan dolog, akkor ez, az inkább megbízáspumpával jellemezhető május 12-ét követő mozgás nem vész semmibe, max. átalakul! Átalakul például valós pozícióvá, ami az árat kilöki lassan 2 hónapos letargiájából.
Shorts oldal továbbra is tolja a kamuzást! A kamuzás rögtön kibukik ha ránézünk a chartra, pontosabban erre a chartra és arra ami az ármozgást mutatja! Tehát a májusi esőzések után, miután egy 30k-s árszint stabilizálódni látszott és próbálkoztunk a visszakapaszkodással, itt shorts oldalon elkezdett épülni egy megbízáshegy, ennek eredményeként kialakult egy bizonytalanság, ennek eredménye a napos idősík piros háromszöge, ez persze csak ijesztegetésre volt jó, viszont komolyra is fordulhatott volna! Ez a 20k megbízás természetesen visszavonásra is került, de mint látjuk újra jelentkezett mikor arra mutatkozott esély hogy folytatódik az árvisszaesés! Most ismét ott tartunk, hogy ez a 20k volt nincs, ettől függetlenül nem veszélytelenebb a helyzet, ha nem használjuk ki a long lehetőségeinket és ez a 20k nem megbízás, hanem rögtön short pozíció formában jelentkezik, ott lesz csak igazán problémás a szituáció.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/TE3mSJ57/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/z6EIvIY6/

Hetes idősík: a mögöttünk hagyott kalapács gyertya nagyon szép, bizakodásra adhat okot, csakhát a szituáció változatlan, most kellene következzen az a hét, amikor sokakat sikerül meggyőzni arról, hogy jók vagyunk tolják béláim!
Tehát itt is ugyanoda lyukadunk ki, ha a 4 órás idősík wyckoff D fázisában mutatunk valami 40k-t megközelítő long határozottságot, illetve a longs oldali megbízáspumpából átcsoportosítása kerülnek pozíciók ezrei valós vételi pozícióba, akkor elgondolkodhatunk az újabb ATHs lehetőségeken.
Azonban, tanulva a múlt hibáiból, itt is érdemes visszatekinteni a 2018 év eleji történésekre! Ahol teljesen hasonló volt a szituáció, azzal a különbséggel hogy 1 hónapos oldalazással nem húztuk az időt, hanem egy hetes rendrakást követően megpróbálkoztunk egy 50%-os rendrakással! Amennyiben most is hasonló elképzelések vannak a háttérben, akkor az 50k környéki visszakapaszkodással nem lehetnek problémák. Azzal viszont annál inkább, ha csak innen történik meg a 42k-s zóna vissza-tesztelés és az ismételt visszapattanást követően, bele sétálunk ugyanabba a dupla csúcsos csapdába, mint 2018 február végén. Illetve ugyanilyen csapda lehet, ha most nekifutunk a 42k-s ellenállási zóna áttörésének, ami ismételten sikertelenül végződik...

"Hónapos kitekintést ritkábban veszem bele a körképbe, habár a körkép alatti hónapos pillanatkép hétről-hétre frissül.
Ezen az idősíkon azt láthatjuk, hogy 3 egymásra épülő nyitott Elliott elképzelés várakozik! Mindegyik a 3. hullámot tolja, habár a rózsaszín 3. hullám, mintha elérte volna a célszintjét, jelenleg pedig a 4. korrekciós hullámban keressük az alját.
Ha a hármas gyertyakombinációra nézzük, az egyelőre EveningStar gyanús, ami itt hónapos nézetben fájó eredményre is vezethet, megerősítve azt a napos idősíkon már említett 24-28k környékére visszanézést, még fájdalmasabban a 2017-es csúcsra történő vissza-tesztelést!
Tehát, ha egy gyertyával sikerül lerendezni a a rózsaszínt 4. korrekciós hullámot, akkor júniusban belevághatunk az 5. hullámba, amivel remélhetőleg a másik kettő lehetőséget is életben tarthatjuk!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/MqwYYIgC/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/1QPYrk2g/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/x9aOaLKX/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/K0xAyxvQ/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/LjCfQUXg/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/TI3Nx8qJ/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/AM3ZWYWL/
Napos: https://www.tradingview.com/x/3hw84V2s/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/3OVRiJT9/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/6WPGO1vf/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Időhúzás!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.07.05!

BTC, nagyon izgalmas lesz a semmiről valamit írni, de volt már ennél sokkal értelmezhetetlenebb szituáció is, ettől függetlenül a mókuskerék forog tovább, csak azt kellene pontosan eltalálni melyik irányba.
Szokás szerint az órás idősíkkal kezdve, nem túl pozitívak a várakozásaim! Pozitívan álltam volna hozzá, ha a 3. zöld csatorna sokkal meredekebb emelkedést mutat, főként ha nem akadunk fenn az emelkedő kék csatorna felező szintjén és legalább eljutunk az  emelkedő ék ellenállására, amivel lehet hogy csak az időt húzzuk, viszont pozitív képet tudtunk volna mutatni.

4 órás idősíkon továbbra is "wyckoff", ami még mindig egy kétséges pozitív sikerhez vezető megoldás, de legalább van valami... Eltekintve a wyckoff lehetőségtől, ez most a 3. lehetőség feltéve hogy élünk vele! Az első lehetőség még május végén volt, a zöld fordított fej-váll! Második lehetőség, ugyancsak egy fordított fej-váll még június közepén! Jelenleg sajnos még ez sincs, ugyan van egy lépcsőzetes aljak/csúcsok sorozata, ami hozzájárulhat ahhoz a megoldáshoz, amire a D fázisban szükségünk lenne, tehát hogy egy durván 46k-s szintre történő megugrással bepróbálkozzunk!
Egyelőre bezavar a piros ék és a lassan két hónapos oldalazó sáv felező szintjének, 2 hete történő sikertelen áttörése, ami mind arra utál, hogy itt nagyobb eséllyel a sáv aljára, tehát a 30k fölötti támasz zónába történő ismételt visszanézésre kell számítanunk!

Napos: egyelőre a 30% a nyerő, ezzel azonban nem megyünk sokra, pontosan semmire. Jól érzékelhető hogy a piros sáv felezőszintje nem nagyon akar utat engedni a pozitív folytatásnak, viszont az is igaz. hogy a húrt sem lehet végtelenségig feszíteni. Nos, ha sikeresen szakadna a húr, akkor nagy eséllyel megérkezhetnénk 40k-ra, ez nagyon jó segítséget adna a 4 órás idősík wyckoff lehetőségének. Viszont sikerről, itt is csak akkor beszélhetnénk, ha a 42k környéki ellenállási zónán könnyedén átszaladnánk, majd valahonnan 46-48k környékéről próbálkoznánk vissza-teszteléssel! Bármennyire is látszanak pozitív lehetőségek, a 60%-os szakadékba nagyon könnyen beleeshetünk, amire lehet hogy szükségünk lesz ahhoz, hogy kicsit letisztázódjanak a szándékok!
Az RSI csíkon csúcsot fogunk látni, ha az ehhez társuló gyertyák általi csúcs, a piros sáv felfedezetlenjére vagy egy kicsit afölé kerül, az nagyon gyenge vevői magatartásra után és semmi meglepetést nem okozna, ha ezt követően nagyon gyors csökkenő irányú folytatás következne!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a lila csatornából, pontosan annak felező szintje feletti enyhén emelkedő mozgásban, akár még arra is számíthatnánk hogy a csatorna ellenállására is megpróbálok felkapaszkodni! Az a baj, olyan régóta benne vagyunk ebben a megbízásokkal felpumpált szituációban, amiben 18-ra, de inkább 19-re lapok kellene kérjünk, hogy csak nagyon ész nélküli megoldásokkal lehetne előjönni.
Kicsit megnyugtató az a kép amit shorts oldal mutat, legalábbis abban tekintetben, hogy hiába próbálkoztak kétszer is ráijeszteni a vevői oldalra, azok stabilan tartották a megbízásaikat! A maci azonban nem alszik a végtelenségig, ha éhes lesz akkor a vevői oldalt is felfalja, azt már viszont nem megbízássokkal teszi, hanem konkrét eladási harapássokkal!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/pww5yloR/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/STjq0KMy/

Hetes idősík: sokan elhessegetik azt a gondolatot, hogy ugyanabban a cipőben járunk mint 2018 év elején, ahol ugyebár, a korrekciós fázis érzékelhető lezárását követően, megpróbálkoztunk a történet még pozitívabb folytatásával. Akkor nem sikerült és egy nagyon hosszú, több hónapos bizonytalan időszakot követően, novemberben összedőlt a kártyavár.
Felvázoltam 2 hasonló piros ellenállást, 2 zöld nyíllal megjelölt aljat, talán még az RSI csíkra rajzolt hasonlósággal is kezdhetünk valamit, ezekből kiindulva, nagyon bele kell csapjunk a lecsóba, ha pozitívan akarunk kijönni szituációból!
Tehát nem egyszerű és a mögöttünk hagyott, lassan 2 hónapos bizonytalanság, akár még több hónappal is megtoldható, ami egyre jobban erősítheti azt a gondolatot, hogy egy csökkenő irányú megtisztulásra van szükség! Remélhetőleg, ehhez a megtisztuláshoz elegendő lesz a 2017-es ATH szintre történő visszanézés és nem lesz szükség arra a Hyper Wavet követő 85%-ra, ami a több hónapos oldalazást követően hozhatná el csak a kicsit durvább megtisztulást!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/muO5mclX/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/5Q2nRTQs/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Fo3C27ZH/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/8z9rXTQa/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/StA4Llnf/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/68ktieqb/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/MyRqs2ho/
Napos: https://www.tradingview.com/x/wstE48JY/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/ns5bQejI/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/oNAJgCTB/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A biztos bizonytalan...

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.07.19!

BTC, elemzőből annyi van mint égen a csillag, tehát megoldásból is ennyivel számolhatunk... Túlgondolni nem érdemes, én se teszem, csak a számok és amit a chart mutat!
Órás idősík semmilyen megoldást nem mutat, ugyanakkora a lehetősége a csökkenésnek, mint az emelkedésnek. Viszont van egy fekete parabolikus lefordulási lehetőségünk, amellyel mintha elfelejtettünk volna élni, tehát a piros nyíllal berajzolt lehetőséget választani! Arzomban, ez a lehetőség is csak annyira biztos, mint amennyire a narancs csatornában történő tovább mozgás, majd az abból, valahol 34k magasságában kialakítandó pozitív lehetőség!
Nagyon hosszú és bizonytalan 1 hónap van a hátunk mögött, ezzel még nem is volna baj, viszont ha pozitívan akarjuk folytatni, ahhoz kellenének pozitív hírek vagy valami hasonló, mert ugyebár a semmiből, a semmire házat építeni sem lehet.

4 órás idősíkon volt egy sántító wyckoff lehetőség, ennek működésében már az elején sem bíztunk, ettől függetlenül megkapta a lehetőséget, amely lehetőséget szerintem a kék nyíl nem követésével el is bukott! Jelenleg ott tartunk, hogy van egy hosszan elnyújtott, enyhén csökkenő csatornában történő időhúzó mozgásunk.
30k magasságában van egy nagyon vékony támasz zónánk, ami a wyckoff lehetőség úgy tűnik nem kihasználásával tulajdonképpen egyenlő a nullával és ha nem történik valami nagyon nagy meglepetés, akkor napokon belül áttérésre kerül, amely áttörésre ha azonnal nem érkezik vevői válasz, azzal az idei pozitív várakozások is elúszhatnak.

Napos: az RSI csíkon ismét aljunk van, valószínűleg a gyertyáknál is, pontosabban remélhetőleg ott is, mert ha így marad és az RSI csíkon is megindulunk felfelé, illetve a gyertyákat is sikerül magunkkal húzni, majd a következő gyertyacsúcsot az előző fölött fixálni, ezzel adnánk egy picit pozitív esélyt arra hogy talán augusztus-szeptember magasságában újra 40-50k fölött mozoghassunk!
Berajzoltam egy fekete alj lehetőséget, a gyors és remélhetőleg pozitív helyzetmegoldása érdekében, ebbe az aljba vártam volna a gyertyákat, úgy néz ki ez nem fog összejönni. A százalékos lehetőségek pozitív irányba, illetve a jelenlegi szinten maradás tekintetében tovább csökkentek és attól tartok, ha a 70% valóban akkora lehetőség mint amilyennek látszik, akkor annak a végeredménye is sokkal súlyosabb.
Ahhoz hogy bármiféle pozitív gondolat megfogalmazódjon, legalábbis nekem olyan bizonyítékokra van szükségem, mint például a (zöld) 50-es mozgóátlag fölé történő határozott fellépés és az ezzel egyidőben történő RSI csúcsba érkezés! Én jelenleg negatív folytatásra vagyok felkészülve, mert kell egy megtisztult állapot, egy biztos alap, amelyre viszonylag biztosan lehet építkezni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: egy dologra vár a longs oldali felpumpált megbízáshegy, arra hogy az ár végre kicsit határozottabban esni kezdjen és megérkezzünk arra a negatív szintre ahol a megbízások aktiválódni tudnak! Tehát amit a hetes kitérőnél is említettem, megérkezzünk a korrekciós aljba, ahol ezeket a megbízások remélhetőleg aktiválódni tudnak és nem csak arra lesznek képesek, mint az említett február végi, március eleji dupla csúcs.
Shorts oldal természetesen most is várakozik a lehetőségre, arra a lehetőségre hogy egy semmire nem alkalmas, néhány ezer dolláros emelkedést megvárva rácsapjon a könnyen elbizonytalaníthatók kezére, kiváltva egy kisebb pánikot. 
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/f4ZrV0VC/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/pDi25JdF/

Hetes idősík: jelenleg mi történik és mi történhet? Szerintem ugyanaz mint 2018-ban! Nem véletlenül, de májusban jól ráijesztettem azokra, akik ezeket a körképeket követik! Az ok elég jól látszik a charton, de rögtön meg is kaptam hogy ez csak riogatás és annyira stabilak az állapotok, amelyben csakis pozitívan lehet kijönni! De mi is történt akkor májusban, semmi különös csak megérkezett ugyanaz az altszezon mint 2018-ban és ez beintett a Bitcoinnak. A folytatásban sem számítok nagy meglepetésre, tehát csökkenésre és arra, hogy megtaláljuk ugyanezt a korrekciós aljat, amit a 2018-as mozgásnál zöld nyilall jelzek, ami ha megvan, akkor már csak azon múlik milyen az akkori vevői hangulat. Ha sikerülne azonnal pozitívan reagálni, tehát kialakítani egy hirtelen fordulatot, majd nem befulladni egy dupla csúcsba, ahogy azt '18 február végén, március elején tettük, akkor elkerülhető egy hosszú várakozós időszak, amely még a korrekciós aljnál(várakozások szerint 20k) is negatívabb végeredménnyel(10k alatt) tehet pontot a maciszezon végére!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HczYbMgv/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Sii52dxI/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/v4NJx07K/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/d9wLF2cB/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/fQFCfKVl/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/Hvy13Eea/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/Zcaht77C/
Napos: https://www.tradingview.com/x/lhmQ7AuI/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/WYSAaVpj/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/XqJmPUVE/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Valami mocorog!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.07.26!

BTC, talán valami mocorog, de még nagyon sok dolognak kell összejönni ahhoz, hogy tartósan pozitív gondolatokat tudjunk megfogalmazni. Egy 3k-s long túrával megtoltuk a hétvégét, majd nyitás után tovább 5k-val ezt meg is fejeltük, tehát nem panaszkodhatunk a vevői aktivitásra, viszont ebben az igyekezettben is szükségünk van pihenésre, korrekciós időszakra!
Mivel az utóbbi hetekben nem szoktunk hozzá az ennyire intenzív mozgásokhoz, az órás idősíkra felvázolt utolsó zöld csatornától sem vártunk sokat. Az volt az elképzelés, ha már van egy fordítás fej-váll lehetőségünk, annak 36,4k-s célszintjét elérve és a hétvégén még maradva a zöld csatornában, de már készülve a hétfői nyitás utáni korrekciós folytatásra! Ahogy látjuk, mindenen IS átgázolva törtek előre a bikák, viszont bármennyire is jól kinéző az igyekezet, a korrekciós folytatást akkor sem lehet megúszni.

4 órás idősíkon szép mentés volt a parabolikus lefordulási lehetőségből, azonban, mint már említettem, a zöld csatornából történő long kiugrással nem sokan számolhatunk. Kell is az igyekezet ha azt a 42k környéki ellenállási zónát megszeretnénk hódítani! Ha a mostani lendülettel elmegyünk a 42k-s zónáig, akkor, ahogy azt a fibo skálával is felvázoltam, az enyhén emelkedő lila csatorna vissza-tesztelését várnám a folytatásban! Ezt a 42k-s zónát, májusban és júniusban már megközelítettük, elérni azonban egyszer sem sikerült, tehát ha most sikerrel járunk, ami nem csak érintést, hanem átlépést is jelenthet, az már napos tekintetben is eltér az utóbbi két hónap történéseitől.
A wyckoff fázisokra osztott megoldás keresése a jelen szituban már nem sokat tesz hozzá az esetleges sikerhez, gondolva itt a C fázis szinte lehetetlenségig elnyújtott kiútkeresésére. De, ha becsukjuk a szemünket és eltekintünk a részletkérdésektől, akkor mégiscsak azt kellene lássuk, hogy most a D fázisban hozzuk a kötelezőt. Tehát nem csak elérjük a 42k-s zónát, hanem azon át is szaladunk, megérkezve valahova a 46-48k-s magasságba!

Napos: egyelőre azért csak 15% a sávból pozitív irányba történő kilépési lehetőség, pontosabban nem csak ez hanem a tartós kilépés esélye, mivel az igazi akadályt nem a sáv ellenállása, hanem a 42k-s ellenállási zóna jelenti! Ráadásul még a 200-as mozgóátlagon is illene néhány ezer dollárral túlszaladni, ami az 50-es mozgóátlagot is magával ránthatja, sürgetve a minél előbb GardenCross lehetőséget!
Ha sokáig húzzuk, tehát tegyük fel hogy a mostani lendülettel átszaladunk a zónán, majd az augusztust végig gondolkodjuk a zóna fölött, akkor ez kereszt valahova a 42k-s zóna környékére fog esni! Az a lehetőség is játszik, hogy a zónán átszaladunk és a vissza-tesztel sem tökölünk sokat, majd célba vesszük  az ATH szint alatti zónát! Amely zóna elég széles ahhoz, hogy bármilyen bizonytalan gondolat visszaverje az árát, viszont ha ide eljutunk, az ismételten szép haszon az egyenlegünkre tekintve, tehát hajrá...
Kicsit visszaszállva a földre, a jelenlegi százalékos arányok, engem még mindig arról győznek meg, lehet hogy oldalazunk augusztusban, de azt a sávban maradva tesszük, bármikor megadva a negatív folytatási lehetőséget!
Az RSI tartósan nem sokat csúcs közelben maradni, de ha ott van, akkor mindig arra figyelmeztet hogy a folytatásban kisebb-nagyobb korrekció következik. Két korrekciós lehetőség tudna a pozitívan hozzájárulni folytatáshoz! Egyik, ha azt 42k-s zónára sikerül rápakolni, másik a piros oldalazó sáv felfedezőszintje! Mivel már most csúcson az rsi, ha a mai vagy holnapi napot nem tudjuk meg további 10k-val, akkor marad a csatorna felezőszintjének vissza-tesztelési lehetősége, ami szerintem sokkal jobb választás, mivel az esetleges 42k-s zónán történő áthaladás lehetősége is sokkal nagyobb, főként úgy ha az rsi visszatér az alsó zónába.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a vevői oldal még bízik, viszont, mivel pozíciószám nem emelkedik, valószínűleg arról lehet szó, hogy néhány várakozó megbízás manuálisan élesítésre került, ennek eredményeként közel 8k-s áremelkedést sikerült összehozni. Azonban, ha csak arra játszunk hogy a megbízások manuális élesítése tartós sikerhez vezet, szerintem csak egy ideiglenes megoldáshoz elég, mindenképp új utasok felszállására van szükség, talán ezeknek az utasoknak ismét Elon Musk fog helyet biztosítani...
Shorts oldal örömmel nézné ezt felszállást, chartot nézve hátradőltek és bontottak egy hideg sört, gondolván ami egyszer felszállt, az idővel le is fogsz állni!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/oFSdGPYK/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/VKWHhzNy/

Hetes idősík: én simán eltudom képzelni, hogy ebben a 30-40 közötti zónában egészen 2022-is elleszünk, majd a szokásos februári alj megtalálása utáni történetből várhatunk csak némi kiugró pozitivitás.
Egy piros 5. hullámmal gondolnám barátságosan lezárhatónak a korrekciós történetet, kivéve ha sikeresen megküzdünk a szürke zónával és egy ABC mozgással a korrekció korrekcióját is kipipálhatnánk!
Az RSI itt is érdekes, ugyanis a hétvége pozitív érdeklődés felkeltette Csipkerózsikát, viszont még csak a szemét nyitotta ki, ahhoz hogy fel is kelljen, arra van szükség hogy valami 42k föle szárnyaló bizonyítékot lássunk! Ráadásul a héten még a júliusi gyertya is zárul, ami hasonlóan a júniusihoz csak egy a májusi zuhanást követő egy helyben ugráló bizonytalanságot mutat!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/iSXW7rQg/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/B0ZNfy3m/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/WrIoiM0T/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/WFm61eEz/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/tgvkX6id/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/PxPTX5fS/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/107i7vgS/
Napos: https://www.tradingview.com/x/V06NZDKy/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/TEyrUbRk/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/F9D0kBH1/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Heti elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Hej, ráérünk arra még!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.08.02!

BTC, óvatosan, de mégis megy a vita arról, hogy is állunk a short trenddel, itt van e már a maci piac? Itt van, de még nem az igazi, bár ha nem a bitcoinról vagy bármelyik cryptovalutáról lenne szó, akkor egy ármegfeleződés után erősebben fogna a piros toll. Nálam már halványpirosan fog az a toll, habár ahogy a hétvégi próbálkozást megnéztük, majdnem sikerült zöldre váltottunk!
Órás idősíkon láthatjuk is hogy miért nem sikerült a hétvégén, a csatornán kívül mást is zöldre váltani! Hasonló zöld csatornában araszoltunk felfelé az elmúlt héten is, akkor annak a vége happy end lett, sajnos most ezzel a happy enddel nem éltünk.
Több mint 2 hónapja arra várunk, hogy egy erős korrekció aljnak, illetve az ezt megelőző ATH szintnek köszönhető ellenállási zóna áttörésre kerüljön, sőt eddig még az érintését is hiányoltuk, egészen szombat éjjelig. Viszont üröm az örömben, hogy habár a zöld csatorna felezőszintjére vissza-teszteltünk, de ugyanennek a csatornának köszönhetően, eltérően az elmúlt heti próbálkozástól, az ellenállási zónából másodszor is visszafordultunk.
Bármennyire is szépítjük, ez egy dupla csúcs a jelenleg legveszélyesebb ellenállási zónából! Erről az utóbbi zöld csatornáról még szó lesz a 4 órás kitérőnél is, illetve a chartra felhúzza ribbon indikátorról is, de egy nagyon apró részlet már most jelentőséggel bírhat, méghozzá hogy a csatornából csökken irányba kiléptünk, majd egy nyúlfarknyi vissza-teszttel hátra néztünk, úgy is mondhatjuk beintettünk a csatornának.

4 órás idősík, ha először is a ribbon indikátorra tekintünk, akkor megnyugodhatunk, még egyáltalán nem katasztrofális a helyzet. Viszont ehhez arra van szükség, hogy a vasárnapi pofon után hamar felálljunk és visszakapaszkodjunk 41,300$ környékére, majd sikeresen megküzdjünk, az egyelőre kemény diónak számító 42k-s ellenállási zónával!
Az utóbbi zöld csatornában mozgás, tulajdonképpen ugyanaz mint a napos idősík kék csatornájában látható háromutas hullámlezárás! Attól még hogy a csatorna ugyanaz és az abban látható mozgás is nagyon hasonló, egyáltalán nem biztos hogy a folytatásban is ugyanezt fogjuk látni, de jobb felkészülni egy ilyen lehetősége is, ezt a mozgási lehetőséget rajzoltam fel egy piros nyíllal!
Kettő fibo skálát is felhúztam az utóbbi intenzív long mozgásra, egyet a 29k-s alapról induló, majd az ellenállási zónába megérkező mozgásra, illetve egyet a háromutas lezárási lehetőségre! Fekete fiibo a fő korrekciós mozgás tekintetében lényeges, a piros annak kiderítésében siethet segítségünkre, hogy az ellenállási zónából visszapattanás utáni kiütésből sikerülhet e felállunk, esetleg a szürke támasz zónába visszanézés miatt további rászámolásra van szükség.
A kép bal szélén, piros nyilakkal bejelöltem egy gyertya csúcsot, amit lehetőségeink szerint most máshogy kellene megoldani, illetve a ribbon átfordulást, mikor már elég nagy a baj, ezt az átfordulás is illene elkerülni!

Napos: kisebb idősíkokon már láthattuk a részleteket, azok sem mutattak kirobbanón pozitív előjelet, itt naposon, főként az utóbbi 3 napnak köszönhető Evening Star gyanús szituációnak, kicsit még gyászosabb az előjel.
De nem kell azonnal katasztrófára gondolni, ugyanis van egy bő két hónapos oldalazó sávunk, amelynek felezőszintje nagyon is igényelné a vissza-tesztet és mint látható ez egy kitűnő korrekciós alj lehet!
Az RSI és gyertya csúcs, egyenlőre összhangban van, minden feltétele adott annak, hogy az elkövetkezendő napokban minimum további 5k-s csökkenéssel folytassuk, majd bízunk abban, hogy ugyanez az összhang, a csatorna felezőszintjének környékén is meglesz és az onnan történő folytatásnak ugyanúgy nekifeszülünk, mint a hétvégi ellenállása zónában érkezést megelőzően, aminek köszönhetően az aprócska, de mégis erős 42k-s ellenállási zóna okozta probléma megoldódik!
Építkezni mindig nehezebb mint rombolni, a százalékos arányok ezért sem fordítottak. Ezen, a hétvégi ellenállási zónán fennakadás sem segített, bízunk az ennél sokkal pozitívan folytatásban, már csak az a kérdés mikor erősödhet ez a bizalom.
Tehát, ha az év elejihez hasonló folytatást akarunk látni, akkor nincs más hátra mint előre, át a zónán és mivel itt már vissza-tesztre sincs szükségünk, akár 60k környékét és célba-vehetjük! Ha nehezíteni akarunk a dolgunkat, akkor 42k fölött néhány hetes oldalazásba is belemehetünk, de nem kellene húzkodni a maci bajszát!

Kettő pillanatkép látható a napos mozgásról, ribbonnal és anélkül!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ezen a charton nagy végkövetkeztetést nem lehet levonni abból, ha most vissza-teszteljük a 47k-s zónát, mégis figyelünk rá, mert ha csak kinézünk a lila csatornából és tovább sikerül pumpálni az amúgy sem elhanyagolható longs nyomást, akkor az árnak is sikerült átszakítani a 42k-s ellenállási zónát! Ellenkező ember lehet izgulni...
Shorts oldal mikor kellett bepróbálkozok, sikereket is elkönyvelhet, ártani, durván bedönteni az árat azonban nem szeretnék, de az is lehet hogy nem tudják, mindenesetre elég átlátszó a szándék, valószínű ezért is a kitartás longs oldalon.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/LZMh05l3/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/OY9uIk1V/

Hetes idősík: a kép bal szélén, piros, zöld, majd most kék nyíllal mutattam hol is járhatunk abban az esetben, ha 2018-as történéseket mint előjel próbáljuk kezelni. Szerintem nagyon rossz helyen mozgunk köszönhetően a most hétvégi zónából visszapattanást követően! Javítani kellene egy gyors továbblépéssel, látva a 2018-as előjelet, el kellene kerüljük a múlt heti gyertya betakarását, de a bizonytalanság sem segít. Tehát, a napos idősík oldalazó sávjának felezőszintjére visszanézés, habár szükséges, de elég kockázatos lépés! Egyenlőre még nem számolunk a durvább visszalépés lehetőségével, amivel szintén a 2018-as példából kiindulva, csak egy következő 30k-ról visszapattanó sikertelen próbálkozást követően kellene szembenézni.

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OBMleUFu/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/17aEVjtf/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/O4yvN7y8/
https://www.tradingview.com/x/4f0xZMsx/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/HxtJZIkh/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/4k2e1eDh/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/2w0tm8uA/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/MLgfoXUI/
Napos: https://www.tradingview.com/x/OQAvOvaF/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/op9ROX1J/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/LyZrf0z9/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Heti elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Végül mégiscsak születik pozitív megoldás?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.08.09!

BTC, egyre többen izgatottak, menjünk, mindegy hogy-hogy csak feljebb, feljebb! Ebben a megoldásban is láthatunk realitást, én ennél jóval óvatosabban állok hozzá a témához, néha túl óvatosan, de mivel nem vagyunk jósok, ezért a jövőt sem látjuk, csak a múlt történéseiből próbálunk a jövő történéseire következtetni!
Ismét az órás idősíkkal kezdjük, ahol a kettő héttel ezelőtti hétvégi dupla csúcstól nézve lehet érdekes a történet. Itt ugyanis beleszaladtunk egy egészen csütörtök délutánig tartó, azonban a korrekciós igények miatti egyáltalán nem meglepetés negatív szériába! Csütörtökön másodszor is megpihentünk a fibo 38-as szintjén, ezt követően sikerült egy éles fordulattal rögtön 41k fölé szaladni, sőt mivel sikerült az előző csúcsot vissza is tesztelni, felmerült a lehetősége a 42k-s ellenállási zónának áttörésére.
Mint látjuk, eléggé jól sikerült az áttörés és felszaladtunk egészen a 45k-s szintig! Ezen a szinten zártuk a hétvégét, de mivel itt is jelentkezett a dupla csúcs, ráadásul a zöld csatorna felezőszintje is elbukott, ezáltal szedésre érett lett a gyümölcs. Ha továbbra is a fibo szintekre hagyatkozunk, akkor a szüretből még egy minimum 1k-s feladat hátra van, amire azért is szükség lehet, mert ezáltal a támasz zóna is megkapja vissza-tesztjét!

4 órás idősík, nem felejtettük el a wyckoff lehetőséget, viszont, mivel a B fázis vége felé, egy parabolikus lefordulási lehetőség beleköpni látszott a levesbe és úgy tűnt a C fázisban már nem menthető a szituáció. Végül sikerült a mentés, ahol szintén vannak kifogásolható momentumok, viszont ha a végeredményt nézzük, ami a D fázisban áttörte a zöld ellenállást (sajnos nem jutottunk el abba a magasságban mint a hétvégi zárószint), akkor ígéretes az E fázisban való folytatás .
Az elmúlt heti történések fő feladata az lett volna, hogy áttörjük a zöld ellenállást, majd abba vissza-tesztelünk és előkészítjük az E fázis történő utóbbi 3 hónapos átalvást kompenzáló kiugró long folytatást!
Ha minden igaz már az E fázisban vagyunk és csak arra várunk hogy a szürke 42k-s zónába vissza-teszteljünk, majd egy első lendülettel 10k-s kiugrással egyértelműsítsük szándékaink és ezt egy minimum hasonló mértékű ráadással meg is fejeljük,
Tehát, ha az E fázisban sikerrel járunk, akkor a wyckoff szisztéma szerint. minimum arra a szintre kell visszajussunk, ahonnan az A fázis intenzív visszaesése elindult, azaz a 59,383$-os szintre! Ha jól alakulnak a dolgok, akkor a zöld csatornából 50k magasságában kellene kilőni, ahol ha a csatornára vissza-tesztelünk, a folytatásban akár még az ATH szintet is fenyegethetjük.

Napos: az elmúlt heti körképben, óvatosan álltunk hozzá a lehetőségekhez és azt mondtuk teszteljük vissza a lassan 3 hónapos oldalazó mozgás felezőszintjét, majd próbáljunk meg valami long folytatást összehozni! Eléggé jól sikerült ez a folytatás és mivel az ellenállási zónán is átszaladtunk, így a lehető legjobb a folytatás.
Ennek az átlépett ellenállási zónának, a továbblépés szempontjából vissza-tesztre már nem igazán van szüksége, főként nem annak karcsúsága miatt, de azért sem, mert ezt a tesztet már az átlépés előtt kipipáltuk!
Jelen pillanatban, sok minden azt a jövőképet vetíti előre, hogy felfelé megyünk előre, előre a következő ellenállási zónába vagy az fölé, habár megérkezni a zónába nem egy szerencsés húzás, de egy forgatókönyv szerinti korrekciós visszalépést követően, ahogy mostani példa is mutatja lehetséges a javítás.
A következő RSI csúcs lehetőségét már felvázoltam, az ehhez társítható gyertya csúcs, intenzív folytatás esetén akár az ATH szint alatti ellenállási zónába is kerülhet! Ha ennél óvatosabbak vagyunk és nem vágyunk azonnal a holdra, hanem a jelenlegi hullámot sikerült 50-55k környékére kitolni, majd elvégezni a korrekciós feladatokat, akkor látnák esélyt arra, hogy a következő nekifutásra akár új ATH szintre is eljuthatunk, hasonlóképpen ahogy ezt a január-február környékén is láthattuk!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a long chartot talán érdemesebb hetes idősíkon nézni, ahol jelenleg azt láthatjuk, hogy vissza-teszteljük az ellenállási zónát, ennek a vissza-tesztnek nagy kihatása nem lesz a történésekre. Viszont, ha ez egy az év elejétől tudatosan felépített folyamat, akkor a hullámokra felvázolt impulzusnak még lehet egy lezáró szakasza és ezt a lezárást, az ellenállási zónából felpattanva kellene a chartra rajzolni!
Szerencsére a shorts oldali júniusi-júliusi próbálkozások Tiszavirág életűek voltak, tehát árbedöntő short oldali spekulációtól nem nagyon kell tartanunk, természetesen próbálkozásokra számítani kell, főként akkor ha egyértelmű korrekciós előjelek vannak.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/mV34emTk/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/fphpizZt/

Hetes idősík:  a pozitív folytatás tekintetében nagyon jók az előjelek, ezeket az előjeleket szerencsére a gyertyamozgások is alátámasztják! De legyünk óvatosak, mert hasonlóan pozitívan gondolkodtunk 18" év elején is, majd jött egy 1 hetes olyan elgyengülés, amelyből újra felállni már nem sikerült, ráadásul meg egy novemberi kiütést is sikerül bekapni. Tehát nagyon is fontos hogy most összekapjuk magunkat, éljünk a lehetőséggel és próbálj meg visszakapaszkodni az ATH szint környékére! 

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9X8IHy1t/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/qMB7iNJP/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NctTGQzw/
https://www.tradingview.com/x/9jYMqAhH/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KvGVABvq/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/6neWErmA/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/isecaV4u/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/kT7HmdNv/
Napos: https://www.tradingview.com/x/fCNJ8thn/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/m4jKy0A1/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/1DOHHmqK/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Heti elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Az irány long, de meddig...

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.08.16!

BTC, lényegében a tervek szerint haladunk, pontosabban az elképzelések szerint, különben unalmas lenne minden pozícióból haszonnal kiszállni...
Fő elképzelés az volt, hogy kicsit odapirítunk és egy határozott 10k-s lépést teszünk felfelé! A lépések megvoltak csak a határozottság hiányzott. Mint láthatjuk az irányváltásokat elég határozott dupla aljak/csúcsok szokták előre jelezni! Ezekből a jelzésekből többet is jelölhetnénk a charton, de mivel most órás idősíkon nézzük a dolgokat, elég csak azokat kiemelni, amelyek a zöld csatornában mozgást segítették vagy a konkrét negatív/pozitív elmozdulást megakadályozták!
2 hetet megspóroltunk volna, ha egy dupla csúcs, rögtön az elején meg nem akaszt minket a 42k-s akkori ellenállási zónában. Miután ennek eredményeként vissza estünk 38k-ra, itt is elkelt a dupla aljas segítség, amelyet követően már a 42k-s ellenállási zóna is megadta magát, viszont ezzel sem jutottunk el a csatorna ellenállására. Ennél a pontnál érkeztünk meg az elmúlt heti körkép várakozásaihoz, ahol várhatóan pár órás, esetleg napos szöszmötölést követően egy 10k-s long elmozdulást szerettünk volna látni. Ebből a 10k-s elmozdulásból nem lett semmi, mivel szerdán megint jött egy elgyengülés, amelyet, ha már így alakult visszavártunk volna a 42k-s zónában, csak-hát közbejött egy dupla alj. A hétvégén nem sok minden történt, pedig a csatorna ellenállására történő felkapaszkodás lehetősége ismét adott volt!
Jelenleg ismét ott tartunk, ha a kék kérdőjeles szituáció vége dupla csúcs, ami ráadásul a csatorna felezőszintjén történik, annak jobbik esetben a szomorú smileys csatorna támaszára visszanézés lehet a végeredménye, rosszabbik esetben a csatornából kilépés, majd a 42k-s támasz zóna meglátogatásának lehetősége. Ha sikerül kivédeni a dupla csúcs lehetőséget és visszaszerezni a csatorna felső zónáját, az lehetőség egy 52-53k környéki csatorna ellenállás elérésre, illetve ha sikerül lendületbe jönni, akkor még a long kilépésre is!

4 órás idősík, sajnos a wyckoff E fázisában, legalábbis remélhetőleg csak egyelőre maradt el a kirobbanó long elmozdulás, igaz ezzel a megoldással is haladunk, de ha erőt is fel akarunk mutatni, akkor határozottabbnak kell lenni! A zöld csatornát figyelembe véve, erre a határozottságra talán már a csatorna felezőszintjének átlépését követően meglesz a lehetőség. Viszont ha ezzel megvárjuk a csatornából történet felfelé kilépést, tehát az előttünk álló héten még óvatosan lépkedünk felfelé, akkor még az új ATH szintre törés lehetősége sem kizárható. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy az én személyes hosszú távú elképzelésembe újabb ATH szint már nem szerepel, sőt a mostanit is mint egy short trendre ráfordulás előtti vígjáték kezelem! Ha szerencsénk van ezzel megvárjuk, annak a bizonyos kemény ellenállási zónának az elérését, de az sem okozna meglepetést, ha egy, a napos chartra felvázolt harmonikus minta jelzésére hagyatkozva, ezt a végjátékot már az 53-56k közötti zónában is lezárhatjuk, esetleg felszúrva 59,383$-ra.

Napos: mivel az RSI csíkon még nem igazán vagyunk csúcsközeli szinten, ebből arra következtetek (remélhetőleg nem hibása), hogy a gyertyáknak is van lehetősége javítani!
A harmonikus minták, legalábbis akkor ha már csak a D lezáró szakasznál járunk, ritkán hagynak cserben! Természetesen előre csak lehetőségről beszélhetünk, viszont ha megérkeztünk abba az 53-56k közötti zónába, ott már számolnunk kell a korrekciós visszalépés megkezdésének lehetőségével. Tehát ha a harmonikus mintának megfelelően mozgunk és az ezt követő korrekciós visszalépésben is látszik a határozottság, illetve annak lezárására egyértelmű jelzéseket kapunk (pl. dupla alj, esetleg egy nagyobb leszúrásra adott határozott viszontválasz, stb.), akkor már én is elgondolkoznák az esetleges új ATH lehetőségen. De még mindig ott egy nagyon széles és nagyon veszélyes ellenállási zóna, amelyet ha nem egy határozott mozgással sikerül magunk mögött hagyni, akkor vagy nagyon sokáig törjük a diót mire megtörik vagy késsel esünk neki és beletörik a bicskánk.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldal óvatosra vette a tempót, ezért sem sikerült, az ármozgás tekintetében jóval nagyobb határozottságot mutatni a megettünk hagyott héten. Támasz zónát 38k környékén találhatunk, ahol még a 200-as mozgóátlaggal is találkozhatunk, amely találkozás remélhetőleg visszapattanással végződik és nem adunk teret egy esetleges néhány héttel később DeathCross lehetőségre.
Shorts oldal jelen van, dolgok egyelőre nem sok, remélhetőleg egy ideig még nem is lesz, de mindenki megnyugodhat, ha már nem lesz potenciál a vevői oldalon, a jelenlegi egyáltalán nem alacsony szintekről bőven lesz potenciál az eladói oldalon!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/w0kYrsop/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/DLzMBbWa/

Hetes idősík:  ez a mögöttünk hagyott néhány nagyon is pozitív hét, arra volt jó, hogy egyértelműsítsük, a 28k-s szinten pontot tettünk korrekciós mozgás végére! Tehát, mivel egy egyértelmű impulzus utáni korrekcióval is készen vagyunk, nyugodtan megfogalmazódhat az a gondolat, hogy miért ne mehetnénk tovább egy újabb impulzussal, megcélozva a 100k feletti magasságokat. Ha ezt szeretnénk látni, az esetben célunk lehet a szürke ellenállási zóna, majd abból a korrekciós hullámmal történő 42-47k-s szintek közé történő piros zónába visszanézés. Az a megoldás is működőképes lehet, hogy a napos harmonikus minta figyelembevételével mozgunk, ezáltal elkerüljük az esetlegesen több hónapig is elhúzódó szürke zónával történő csatározást!
Abban az esetben, ha itt 50k határában feladjuk és a következő hetekben, kizárólag negatív megoldásokkal sikerül jelentkezni és még a piros zóna alá is visszaesünk, ott már kicsit meleg lehet a talaj short trend tekintetében.
Van egy a korrekciós mozgás csúcsaihoz igazított ideiglenesen csökkenő trendvonalunk. Ez jól láthatóan már most nincs a helyén és remélhetőleg az elmúlt heti gyertyához sem kell hozzáigazítani, ha mégis az elég gáz, viszont hogy egyértelműen short trendről beszéljünk, ahhoz 28k alá kell visszaesnünk, ez a lehetőség egyelőre nem fenyeget, ezért sem kellene most elrontani!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/4rU9HDnt/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tWYnBx6Q/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nww1SNRC/
https://www.tradingview.com/x/0JpLgWCU/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/yDVd5CiT/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/mtSrQ1Vu/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/TGPLqeAb/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/iNzGReHi/
Napos: https://www.tradingview.com/x/TnYDyRXl/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/43HQ95eg/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/SOsOU1zb/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Heti elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Az első lépés megvan, jöhet a második!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.08.23!

BTC, a mögöttünk hagyott hétvége nagy kérdése az volt, hogy a piros impulzust sikerül-e lezárni, majd az azt követő korrekciós hullámban vissza-tesztelni a  piros sávot. Becsapós ez a piros impulzus, ugyanis lehet hogy teljesen vakvágányon mozgunk és az ötös csúcsban még csak a 3. impulzív szakasz lezárásához érkeztünk meg. Tehát az sem kizárt, hogy az impulzust még csak most zártuk ezzel az 50k-s megérkezéssel!
Egyenlőre alkalmazkodjunk ahhoz amit látunk és a továbblépést már egy következő impulzusként figyeljük! Behúztam egy szürke támasz zónát, ebben a zónába várnám a 4. korrekciós hullámmal történő visszanézést, majd az esetleges kék impulzus lezárását követően, szintén ebben a zónában az ABC korrekciós visszanézést. A határozott long folytatásnak, az tenne jót ha ezt a kék impulzust, majd a korrekciót még ma lezongoráznánk és a parabolikus lehetőségnek megfelelően gyorsan tovább is lépnénk!

4 órás idősík, a wyckoff szisztémára, pontosabban annak E fázisára, még mindig nem sikerült feltenni a koronát! A koronázáshoz mindenképp el kellene érni azt a májusi kezdőszintet, ahonnan egy határozat zuhanással visszanéztünk 30k-ra, majd bő kettő hónapos oldalazgatással próbáltuk menteni a menthetőt és ezen mentés közepette bízni a wyckoff szisztémában.
Az intenzitás kifogásolható, a haladással már nem lehetnek problémáink! Ha továbbra is a kék csatornát követjük, akkor szeptember első napjaiban, tehát a jövő héten érkezhetnénk meg az 59,383$-os szintre. Ahol megtörhet a lendület, az napos idősík 53-56k közötti harmonikus mintához igazodó célba érkezési lehetősége, amelyet követően 44-45k-s szintre történő korrekciós visszanézésre kellene berendezkedni, tehát csökkenő irányba kilépnénk a csatornából.

Napos: a 4 órás wyckoff, illetve ez a napos harmonikus lehetősége is nyerőnek látszik, az viszont nagy kérdés hosszabb távon melyikkel járnánk jobban. Ha választani lehet, akkor én ezt a napos harmonikus lehetőséget választanám, ugyanis ha a 4 órás wyckoff a nyerő, azzal konkrétan megérkeznénk az ATH alatti keménynek tűnő ellenállási zónába, ahonnan egy visszapattanás hónapokra sokkoló hatású lehet. Viszont veszélyesebb is a harmonikus mintára játszani, ugyanis ha a jelenlegi 30k-ról történő határozott visszakapaszkodás mögött kizárólag korrekciós szándékok húzódnak meg vagy ennél sokkal durvább negatív szándékok, akkor már inkább a veszélyesebb 60k környékére megérkezésre kellene játszani.
Ha visszatekintünk az év elején 3 hónapra és az ott kialakított kettő intenzív long hullámra, majd behelyettesítjük a jelen történésekkel, akkor már eljátszhatunk azzal a gondolattal, hogy itt még egy ATH szintet fenyegető folytatásra is készülhetünk. Szerényen 76k környéki következő ATH szinttel, illetve ha az áprilisi- májusi megoldásoknál jobban sikerül teljesíteni, akkor még 80k fölött is gondolkodunk.
Az RSI mozgás még egyáltalán nincs a csúcson, viszont az nagy kérdés hogy a wyckoff 60k közeli vagy a harmonikus lehetőség 53-56k környéki célba érkezéséhez igazodik!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: annak ellenére hogy az ár araszol felfelé, a pozíciószámok csökkennek, tehát a hasznokat csipkedik rendesen, ami nem feltétlenül rossz, mivel ha sok apró csomag kikerül az egy nagyobb csomagként vissza is kerülhet tovább segítve a long haladást. Így is haladunk, hosszabb távon azonban lehetnek problémák, mivel a bizonytalanokat is meg kellene győzni arról, hogy van itt még a jelenlegi ATH szint felett is keresnivalónk.
Shorts oldali, esetleg kamu felpumpálása, látszólag semmi jónak elrontója nem akart lenni, legalábbis egyelőre csendben kivárnak és megvárják a 60k környékére történő megérkezést.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/i3a396c0/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/3VBpn5qW/

Hetes idősík:  érdekes hét lesz, ugyanis 3 lehetőséggel is számolhatunk, illetve talán még egy negyedikkel is, ami igazán nem is lehetőség, csupán a mögöttünk hagyott öt pozitív hetet kibővítjük egy hatodikkal, egy hetedikkel...
Első lehetőség a mögöttünk hagyott pozitív hét negatív betakarása és a kék nyíllal is jelzett 2018-as szituáció!
Második lehetőség, a napos lehetőséghez igazodó harmonikus célba érkezés és az ezt követő durván 10k-s korrekcióra történő ráfordulás!
Harmadik és a legvalószínűtlenebb, de mégis lehetőség, ami a megtett távolságot illetően megegyezik a negyedikkel, viszont mivel 1 hét alatt ledarálnák egy durván 10k-s elmozdulást és még az "ellenállási" zónába is megérkeznénk, annak durva visszapattanó mellékhatása is lehet.

Hónapos idősíkról csak röviden, mivel nagyon sok újdonságról nem tudunk beszámolni. Egyelőre az történik, hogy az áprilist követő 3 negatív hónapra, júliusi fordítás után augusztusban is pozitívan próbálunk válaszolni! Ha jók az Elliott hullámokkal felvázolt elképzelések, akkor jelenleg a 5. rózsaszín hullámban járunk, tehát új ATH szintben, a már említett lehetőségként felmerülő 80k környékében is gondolkodhatunk. A kék és piros lehetőségekről még kár álmodozni, remélhetőleg a rózsaszín folytatás segít a kapuk nyitvatartásában...!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gIRFq8Xm/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/VQoueZoy/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/84TCZw4b/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/5P0GPIDi/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/sgpZWe3H/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/G6GUdz17/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/dtGFoZAL/
Napos: https://www.tradingview.com/x/S8Xsh3rq/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/s1kjq1m4/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/JVylTOa6/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Heti elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kifizetődő lesz-e az időhúzás!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.08.30!

BTC, kicsit beszorultunk 50k alá, remélhetőleg ez csak ideiglenes probléma és a kék színnel felvázolt Elliott, impulzív, tehát 3. hullámát mégiscsak sikerül a chartra varázsolni. Az első hullám méretéből kiindulva, bízva abban hogy nem futunk vakvágányra és sikerül hozni egy  nagyjából 3x-es 3. hullámhoz illő teljesítményt, illetve egy csekélyebb méretű 5. lezáró hullámot, azzal két legyet ütnénk egy csapásra, ugyanis a négyórás wyckoff és a napos harmonikus várakozásokat is kipipálhatnánk!
Mint látjuk a vasárnapi történések igyekeznek bezavarni, remélhetőleg csak ideiglenes a zűrzavar és a sikertelen hetes nyitás utáni pozitív próbálkozások nem maradnak el csak váratnak magukra! A kék 1. hullámra húzott fibo is azt mutatja, még semmi sincs elveszve, csupán annyi történik. hogy ennek a hullámnak is szüksége van egy korrekciós válaszra, amelynek illene az ABC struktúrának is megfelelni. Abban bízunk, hogy ezt a struktúrát a fibo 61-es szinten sikerül lezárni és intenzíven nekifutni annak a bizonyos 3. hullámnak.

4 órás idősík, ha már hónapok óta nem engedtük el ezt a wyckoff lehetőséget, akkor remélhetőleg a célszalag átvágása előtt sem menekülünk el a feladat elől! A dolgunk roppant egyszerű, követni a kék csatornát! Mint látjuk ebből a csatornában csökkenő irányba kiléptünk, azonban a kilépés nem túl meggyőzőre sikeredett, amire kis idő múlva válasz is érkezett, remélhetőleg ezzel sikeül visszakapaszkodni kék csatornába.
A napos idősík harmonikus lehetőségének narancs színű célzónája, szintén lehet egy probléma, viszont ez egy intenzív folytatással átugorható, ettől függetlenül a korrekciós választól tartanunk kell, ami egy esetleges 60k-s szintre megérkezést követően, ismételten 50k alá verheti vissza az árát, kíváncsian várom egy ilyen szitut hogy reagál le a piac. 

Napos: a harmonikus minta célzónájának elérését követően, nagyjából ugyanolyan korrekciós folytatásra számítanék, mint amivel megtaláltuk a januári aljat! Tehát egy minimum 10-15k-s visszaesés lehet a reális, amit az előre felhúzott Fibonacci skála  is előrejelez!
Én úgy gondolom, ha most túlfeszítjük a húrt, tehát érdemi korrekció nélkül betámadjuk az ATH szintet, annak a 30k-s aljra visszanéző viszont reakciója is lehet, öröm az ürömben hogy ezzel egy brutál széles 30k-s oldalazó mozgásra is berendezkedhetünk '22 tavaszáig, szerencsés esetben megkapaszkodunk a 42k környéki támasz zónában!
Az RSI aljak sem túl meggyőzőek és ha követjük a sormintát, akkor egy csúcsra várunk! De visszatérve a januári történések lehetséges másolására, az akkori RSI aljak lehetősége most is adott, viszont még nem vagyunk se a wyckoff, se a harmonikus lehetőség céljánál és az utóbbi RSI aljunkat is csak egy szerényebb korrekciós visszalépéshez tudjuk kötni, ezért sem gondolom hogy bármiféle nagyobb visszaeséstől tartanunk kellene.
A mozgóátlagokat se hagyjuk figyelmen kívül, ugyanis küszöbön a GoldenCross lehetősége! Annak érdekében hogy ezt a lehetőséget ne húzzuk el sokáig, az előttünk álló hetet, illetve szeptember első napjait intenzíven meg kellene tolni, majd jöhet az a bizonyos durván hangzó, de szükséges minimum 10k-s korrekció! Majd itt jöhet el az a pillanat, amikor jobban ki kellene használni a pozitív lehetőségeinket, mint pl 2018-ban, ahol még a Golden Cross-ig se sikerült eljutni(végeredmény az év végi 3,157$-os alj, de megnézhetjük a 2019-es csúcsot követő korrekciós történéseket is, ahol igaz hogy sikeres a Golden Cross, de az intenzív folytatás elmaradt, megtört a lendület és a végeredmény az elég gyászos 3,800$. És ebben az utóbbi hosszú mondatban megfogalmazottak miatt sem ajánlom senkinek a buy lehetőséget!
Természetesen kockázat nélkül nincs haszon, viszont aki ezt a hasznot nem tudta elérni az év elején, annak ajánlatos kivárni! Lehet hogy ez a kivárás elhúzódik egészen 2023-ig és meg kell várni amíg újra 10k alá esik vissza az ár, viszont ez a kivárás, ahogy az idei példa is mutatja nagyon is kifizetődő lesz és ehhez még egy újabb ATH szintre sem kell eljussunk!

BTCUSD Shorts/Longs chartok:
az Elliott számozásnak, nagyon kicsi, ill. talán semmi jelentősége nincs a longs charton, max annyi hogy jól mutat, mindenesetre abban a 40k alatti támasz zónában kitűnően megtudna pihenni a 4. korrekciós hullám.
Shorts oldali aktivitás továbbra is a béka feneke alatt, tehát csak a vevői oldalon múlik miként használják ki a következő hetek lehetőségeit!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/5WNd1nVN/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/TTuyHFIQ/

Hetes idősík:  itt hetesen mutatom is azt a lehetőséget, amiért akár 2023-ig is megéri kivárni, feltéve hogy az előttünk álló néhány hétben nem rontjuk el és 60k alatt nem sülnek be az ágyuk. Kék nyíllal már hetek óta figyelmeztetek arra, ami 2018-ban is problémát okozott, de a 2019 augusztusi-szeptemberi sikertelen történéseket is idevehetjük. Nem ijesztgettek, csak a rózsaszín long mámorban, a sötét fellegekre is felhívnám a figyelmet, amelyek egyelőre még csak gyülekeznek, viszont az elázás lehetőségét is szeretnénk elkerülni!
Ahhoz képest hogy az RSI most látható intenzív mozgását, a májusi-júniusi hangulat fokozásában vártuk, hogy ezzel lehetőséget kapjunk a 100k-s álomszint elérésre, csak most a korrekcióból visszakapaszkodásban rukkolunk elő, remélhetőleg nem késtünk el semmivel, mindenesetre ha komolyak a szándékaink, akkor erre a long aktivitásra, a gyertyák is hasonlóképpen reagálnak!
Tehát kíváncsian várom az előttünk álló héten mi is történik, azt viszont jó lenne elkerülni, hogy most negatív folytatása legyen a történetnek!

Hónapos idősíkról csak röviden, mivel nagyon sok újdonságról nem tudunk beszámolni. Egyelőre az történik, hogy az áprilist követő 3 negatív hónapra, júliusi fordítás után augusztusban is pozitívan próbálunk válaszolni! Ha jók az Elliott hullámokkal felvázolt elképzelések, akkor jelenleg a 5. rózsaszín hullámban járunk, tehát új ATH szintben, a már említett lehetőségként felmerülő 80k környékében is gondolkodhatunk. A kék és piros lehetőségekről még kár álmodozni, remélhetőleg a rózsaszín folytatás segít a kapuk nyitvatartásában...!

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lu5TxbY2/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/BOADDjeX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/TOodGrov/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/lIlGgGqZ/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/RHJAFtq4/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/FFNGjV99/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/nRLimJxh/
Napos: https://www.tradingview.com/x/dmezPljO/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/3CPC2Z3v/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/pafq76Le/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
Jelenlegi, okt.30-ai mozgás: https://www.tradingview.com/x/H4cpM0Qx/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Heti elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A nagyon, a simán, a kevésbé jó és a rossz várakozás!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2021.09.06!

BTC, vannak nagyon jó, simán jó, kevésbé jó és rossz várakozások. A nagyon jó várakozás, gondolom nem szorul megmagyarázásra. Az én értelmezésemben, a simán jó folytatás megközelíteni az ATH szintet, előtte azonban egy Kb 10-15k-s korrekciós visszalépéssel ennek alapot is biztosítani. Az én napos várakozásomnak megfelelően, kevésbé jó várakozás a napos harmonikus lehetőség, 53-56k közötti kifutása utáni, nem csak korrekció miatti csökkenés. A nagyon rossz várakozás pedig annyit jelent, hogy a jelenlegi chilles long mozgás csak egy beetetés, esetleg a márciusi hypeban beragadottak korrekciós kisegítése, majd 30k alatt csökkenő pályára állás.
Az órás idősík, most is csak a rövidtávú, pár napos elmélkedésben segítség!
Három, még teljesen nyitott Elliott hullámban gondolkodunk, kiegészítve némi parabolikus, illetve csatornás segítséggel.
A parabolikus ívünket sokadjára módosítjuk, sajnos ez az ív egyre laposabb, remélhetőleg nem futunk ki a lehetőségekből és nem sülnek be az ágyuk. Kék Elliott a fő hullámunk, ezen belül egy zöld alhullámmal próbálnánk lekövetni a kék 3.hullámot, illetve ennek a zöld hullámnak, szintén a 3. impulzív hullámát egy piros Elliott hullámmal.
Ha, nagyon, nagyon, nagyban gondolkodunk, akkor hasonló 3 nyitott hullámot láthatunk hetes idősíkon is, nagyon, nagyon, nagyon távolba mutató, 10- 20 éves időtávban!
Mivel a fő elképzelések, az 53-56k közötti zónába megérkezésre, illetve az azt követő korrekcióra épülnek, habár ez a korrekció nem igazán segítené az ATH szintet első nekifutásra megdöntő elképzeléseket, viszont azt igen, hogy a későbbiek folyamán ezzel a nekifutással sikeresebbek lehessünk. Tehát a piros Elliottal szeretnénk megérkezni a zónának durván a közepébe és mivel itt a zöld 3. hullámnak is zárodnia kell, egy rövid 5. nekifutással valószínűleg maradnánk a zónában. A kék 4. korrekciós hullám, tulajdonképpen arról dönthet, hogy igazodunk a napos harmonikus minta utáni korrekciós várakozásokhoz vagy bukó és visszanézünk a minimálisan elfogadható 45k környéki szintre. Azaz a kevésbé jó, de mégis javítási lehetőséget adó várakozásoknak próbálunk megfelelni!

4 órás idősík, nagyon lassan haladunk a wyckoff E lezáró fázisában, viszont utólag senkit se érdekel ha célt érünk vele!
Nagyon forgatókönyvszerű haladás lett volna, ha maradunk a kék csatornában! Voltak is meleg pillanatok, mikor a csökkenő irányú kilépés, majd a vissza-teszt után ismételten csökkenő mozgás következett. Szerencsére egy dupla aljal sikerült elkerülni a még nagyobb problémát, illetve annak, hogy az elmúlt hét második felében sikerült egy nagyot fordítani, majd ezt a hétvégén szinten tartani, jelenleg pedig erről a szintről tovább is lépni.
Mint látjuk még nem vagyunk a célban, azonban hogy ott legyünk, az kellene hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjon! Tehát vagy figyelmen kívül hagyni a harmonikus lehetőséget és az Elliott hullámokra koncentrálva betámadni az  ATH szintet, kockáztatva azt, hogy egy nagyobb korrekciós visszalépés után, ismételten sikeres lesz a talpraállás.

Napos: egy durva Long hullámba vágtunk bele július 21-én, ebben a hullámban mozgunk jelenleg is és ha jó az a hasonlat, amivel az év eleji történésekre utalgatok, akkor az év vége is hasonlóan sikeres lehet.
Az RSI csúcsba tart, amit szerencsére a gyertyák is lekövetnek, mert ugyebár hiába látszunk aktívnak, ha passzívan viselkedünk. Attól függően mennyire lesz aktív a vevői oldal, az rsi csúcshoz 53-56k közötti, sikeresebb esetben 60k feletti csúcs fog társulni!
Ha maradunk az órás idősíkon elindított Elliott hullámos elképzelések mellett, akkor 60k környékére tehetjük a következő csúcsunkat. Tehát, nagyjából ugyanott leszünk, mint a decemberi-januári impulzív mozgásnál!
A mostani elképzelések sikeréhez, nagyon sok mindennek passzolnia kell, viszont sokkal több mindennek passzolni kell ahhoz, hogy a januári korrekciós történethez, illetve az azt követő új ATH-ra törő elképzelések is sikeresek legyenek!
Szintén egy érdekesség, hogy ezek az impulzív szakaszok általában egy 30 napos időtávig bírják! Ha jelenlegi július 21-én indult mozgást impulzívnak tekintjük, akkor már jócskán kifutottunk a 30 napos időtávból, viszont augusztus második felében láthatunk némi elgyengülést, amit akár behelyettesíthetünk a januári korrekciós mozgással, amikor is a mostanihoz hasonlóan szintén volt két RSI aljunk. Tehát, akár oda is kifuttathatjuk a gondolatmenetet, hogy szeptember elején belevágtunk egy következő impulzív szakaszba, amit ha szintén nem aprózunk el, akkor a következő ATH szintünket 80k környékére is várhatjuk.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: az volt a longs oldali elképzelés, ha már július végén úgyis kivettük a nyári pihenőt, akkor az azt követő csökkenő mozgásnak keresünk egy támasz zónát. Ezt kis szerencsével 40k alatt, megtámaszkodva a 200-as mozgóátlagon meg is találtuk és passzolva az előzőekben megfogalmazott várakozásokhoz, remélhetőleg a vevők újra nekifutnak és nem csak megbízásokkal kábítják a publikumot.
Shorts oldalon továbbra is kihalt a táj, sőt az eddigi 1k fölötti kitartó várakozás is megadta magát, zöld jelzést adva a vevői lehetőségeknek!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/uJMxeH3v/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/ptP59saF/

Hetes idősík:  itt már sok mindent nem lehet hozzátenni, várjuk a júliusban indult hullámunk kifutását, amelyet szinte biztosan minimum 10k korrekciós csökkenés fog követni. Ezzel a minimum 10k-s korrekcióval abban az esetben számolnék, ha a zárásunk 56k környékén történik! Méretében durvább korrekcióval 60k környéki zárás esetén számolnák! Viszont a korrekciós várakozásunk tekintetében, mindkét esetben ugyanaz 45k környéke!
Egyelőre úgy néz ki, hogy azt a kék nyíllal megjelölt veszélyes szituációt sikerül elkerülni és remélhetőleg nem csak egy kicsit feljebb helyezni, például abban az 56k alatti narancs kockába.
A körkép elején említett nagyon rossz várakozás, nem más, mint az a 2017-es ATH szint alatti szürke zónába történő ejtőernyőzés, de ennek minimális boncolgatása ráérünk azt követően is, ha a január 8-ai ideiglenes ATH, mint támasz elbukik! Ezt követően kerülhet végleges helyére, a piros csökkenő trendvonal!

"Hónapos idősíkról csak röviden, mivel nagyon sok újdonságról nem tudunk beszámolni. Egyelőre az történik, hogy az áprilist követő 3 negatív hónapra, júliusi fordítás után augusztusban is pozitívan próbálunk válaszolni! Ha jók az Elliott hullámokkal felvázolt elképzelések, akkor jelenleg a 5. rózsaszín hullámban járunk, tehát új ATH szintben, a már említett lehetőségként felmerülő 80k környékében is gondolkodhatunk. A kék és piros lehetőségekről még kár álmodozni, remélhetőleg a rózsaszín folytatás segít a kapuk nyitvatartásában...!"

**Ha még nem lenne poloniexes számlád!**
https://poloniex.com/signup?c=6v3zyhgx

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/oVxa9M49/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/W8ewonqX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VyRP5A7C/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/bG0363ep/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/h2UzyklQ/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/7EFeLTOw/
S&P 500 Index  1 órás: https://www.tradingview.com/x/kDj3wXG6/
Napos: https://www.tradingview.com/x/0mt4DPhp/
U.S. Dollár Index, napos: https://www.tradingview.com/x/BpwQFxkX/
Hetes: https://www.tradingview.com/x/UUP2PQU5/