Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 19 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.20!

BTC, ilyenkor sincs könnyű dolga az elemzőnek, mivel ha az történik amit vártunk, akkor csak bólogatni lehet és fényezni önmagunkat de ezt kihagyjuk, mivel még sok mindent nem értünk el, ezek csak rész sikerek. Tehát ahogy említettem tegnap, aki biztosra akar menni az a trendvonal érintésével zárhatja is a nyitott pozícióját,  aki viszont még szeretné ebből a mostani emelkedő fázisban kiszedni esetleg a maximumot, igaz hogy ez kockázatosabb de ha legalább a 12 200$-os szintig kivár, akkor mondhatni elég jól dolgoztunk és így legalább még annak a lehetősége is megvan hogy egy váratlan nagyobb emelkedésnél is pozícióban vagyunk, tehát nem maradunk le semmiből és nem kell egy kockázatos emelkedésre belevásárolni.
Akkor most nézzük a számokat is!
Rózsaszín 2. hullámra felhúzott Fibonaccival ha a szokásos 2.61 szintet keressük, azt 11 800$ környékén találnánk meg, ez azt jelentené hogy a trendvonalon át kellene néznünk de így már megvan az esély a 12 200$-os szintnek is. Tehát nem gondolom hogy erről 11 800$-os szintről lefordulna a 4. korrekció de semmi sem elképzelhetetlen, ebben az esetben lehet hogy kicsit megkeverné a dolgokat, mivel így már esélyesebb arra az 5. hullám hogy csak a 12 200$-os szintig menjen el.
Barna nyilak és a háromszög egy árboc alakzatot akar jelezni, ennek jól látható célja 12 200$-os ellenállásra mutat, reméljük ezt a kis hátralévő távolságot már megteszi, amelynek köszönhetően elégedetten dőlhetünk hátra. Tehát ha a hátralévő távolságot is a nyílnak megfelelő emelkedő tempóban teszi meg, akkor valamikor este 8:00 és éjfél között kellene azt a bizonyos 12 200$-os ellenállást elérni

Napos, itt most mire is utállak, ugyanarra mint a 8500$ környéki barna ellenállás érintésnél,  ahol nyilall és mutattam nem lenne jó ha visszafordulna az ár. Szintén hasonló szituáció van ennél a mostani lila ellenállásnál, ami egyben a csökkenő trendvonal is, tehát jól láthatjuk hogy ez egy nagyobb csökkenő sáv ellenállása ahol ha az alakzaton belüli érintéseket nézzük, akkor még az E érintési pont hátra lenne, mielőtt megkezdenénk az igazi emelkedést, viszont ez megint elég mélyre nyomná vissza az árat, aminek sokan nem örülnének de ettől még meg kell említeni hogy ennek a lehetősége is fennáll, habár ezt én kizártnak tartom.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, tegnap sem említettem hogy a piros Elliott impulzust, zártam e vagy nem, Mivel ha Fibonaccival keresnénk a célszintet azt szintén 11 800$ környékére mutatna, ennek az indokán még kívántam, ugyanis tegnap pont az elemzés pillanatában kialakult test nélküli gyertya, arra utalt hogy itt még a most látható emelkedő lehetőség is adódhat és ahogy látjuk sikerült megfordítani az akkor éppen kialakult kisebb csökkenést, mostanra pedig már megközelítettük a 11 800 dollár$-os elvárást. Nekem ebben a szituációban nem a piros impulzus a lényeges hanem hogy elértük a csökkenő trendvonalnál lévő D betűvel jelzett érintési pontok és szerintem ez elég fontos szint hogy itt mi történik. Tehát itt most életmentő fontosságú hogy ne csak egy ilyen kisebb átlépés lássunk, hanem egy határozott például a kék 5. hullámmal is jelzett 12 800$-os szinte elérését, ami konkrét jelzést adni arra hogy itt nincs szándék a visszafordulásra csak annyira, ami feltétlenül szükséges a kék impulzust követő, ABC korrekciós hullámnak.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZHOHHctf/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/YhgMcvn1/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/tTJRyRuZ/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/mVCfY8T4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, tegnap óta nagyon lassú emelkedés láthatunk, ennek nem tudjuk az okát talán a Vitalij Twitter üzenet ennek az okozója, mivel ha a Bitcoin mozgását nézzük, akkor volt a lehetőség ennél kicsit intenzívebb emelkedésre is. Tehát mivel nem sikerült a Bitcoinnal együtt emelkedés, így most mikor a Bitcoin a trendvonalról visszafordult és egy kisebb visszaesés mutat, itt ennek a végeredménye akár a 900$-os szintig való visszaesés is lehet.
Az 5. zöld emelkedő hullámban még mindig nem vagyok biztos, sőt még a 4. korrekcióval se igazán barátkoztam meg, viszont ha marad ez a végleges most látható 4. korrekciós hullám és az 5.-nek meg végre sikerült átlépni a 980$-os kialakult ellenállást, akkor az 5. hullám még mindig jó lehet az 1100$-os szint elérésére

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/TFu2Kv9F/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/6x7Qfg9P/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, kellene még munka a 3. hullámban, mivel ahogy látjuk a 488$-os  ellenállás elértük, amiről vissza is fordult az ár de ezt még nem írhatjuk a mostani Bitcoin csökkenés számlájára. Tehát egyenlőre itt annyit értünk el hogy lenne egy jól berajzolható ABC hullámunk, ami az ellenálláson zárult, majd a mostani csökkenés ha még ennél is tartósabb lesz, akkor szintén benyújtja az igényét egy csökkenő ABC hullámra. Ez egyben azt is jelenti ha az előzményeket is ide vesszük hogy egy hosszú oldalazásban ragadtunk itt is, amiből ha sikerül kimozdulni remélhetőleg felfelé, akkor tudjuk a rózsaszín 3. hullámot is zárni, remélhetőleg az előre tervezett 540$-os szint környékén.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/iufcjQ5r/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, itt is lemaradt az emelkedés a Bitcoin intenzív mozgásához képest de azért itt látok egy apró bizakodásra okot adó jelet, ami nem más mint egy apró 20$-os oldalazás és ha ennek valami szerepe lesz, akkor az a kék 3. hullámot még egy kicsit meg is tolhatja, aminek annyira nem örülnék, mivel így a rózsaszín 3. hullámot is megbolygathatná, ezért inkább jobb volna ha csak a 770$ környéki szintet érjük el a kék 3. hullámmal, majd korrekció után végül 800$ környékén zárunk. Azonban egyenlőre még maradjunk ennél a Bitcoin visszalépést okozó helyzetnél, ami itt még nem mutat semmi komolyabb visszaesést.

![dashusdt 1h.PNG](https://steemitimages.com/DQmWR73ikqPup1Ud71PrAGP6EavraW1Wb1ocvGECjuBZWUB/dashusdt%201h.PNG)

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HjGVqeXH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, elég határozottan kiléptünk az oldalazó sávból illetve a mostani vissza teszt és elég jól néz ki, viszont még hátravan a legfontosabb lépés, most emelkedéssel kellene folytassuk, különben semmit nem ért ez a vissza teszt. Én már fel is húztam Fibonaccit, ami a 281$-os szintre mutatja egy emelkedő hullámnak az ideális magasságát és ha ezt egy Elliott hullám részeként néznénk, akkor az 5. hullámban járnánk. Ehhez tudna még csatlakozni a piros Elliott hullám lehetőség, aminek még mindig a 4. korrekciós alján lóg a levegőben, viszont ez a sáv aljához lesz igazítva de ami itt lényeges az a 5. hullám, ami mint látjuk ha fibo szintet nézzük, akkor megegyezik a mostani vissza tesztből előre vetített célszinttel.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/yAdmMziX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, ahogy látjuk, szépen alszik Csipkerózsika és ha a tegnap 11:00 órától mostanáig tartó időtávot nézzük, akkor meg azt kell mondjuk hogy mozdulatlanul alszik és itt változás, akkor jöhetne ha az a 1.12$-os ellenálláson konkrétan át tudna lépni az ár, majd néhány gyertyával fölötte is tud maradni. Szaggatott rózsaszín vonallal már tegnap felrajzoltam, mit kellene lássunk és ez valószínű be is következett volna ha a tegnapi viszony legnagyobb Bitcoin elmozdulást követi az ár, majd simán meg lehetett volna 1.25$  környékén ez esetben 3. hullám zárás de ez elmaradt, viszont kis szerencse hogy a mostani Bitcoin visszalépés is csak kisebb mértékben reagálja le az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3G9PYu9I/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, ezt a most látható visszalépést én még mindig az előző csökkenő rózsaszín ABC hullámhoz kötöm, mivel ahogy látjuk lóg a levegőben egy C hullám, ami igazán nem vezet sehová, most ez a visszaesés adhat esélyt ennek a lezárására ha az A szint alá megy az ár, viszont reméljük ez csak kis mértékben fog az A szint alá menni és nem löki vissza az árat a 47$-os támaszt szintig, hanem megelégszik egy 50$-ral.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/i3tWOrcj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, mondhatjuk brutálisan hosszúnak azt az oldalazást, ami nekünk a piros 4. korrekciós hullámot jelenti, viszont ez semmit sem von le a végeredményből, ami jól látható módon ott zárta a kék és piros impulzust ahova ezt előzőleg is vártuk, igaz hogy nem a kerek 43$-os ellenálláson csak a 42.85$-os szinten de gondolom az nem újdonság senkinek hogy a kerek szintekkel óvatosan bánunk és igyekszünk mindig kicsit alálőni a célszintet. Lezárult impulzusok után vagyunk, amelyek közül lényegesebb a piros impulzus, ugyanis ennek az ABC korrekciós hulláma elég meghatározó lehet abban hogy milyen folytatás várhatunk. Felhúztam a piros impulzusra egy Fibonacci skálát, ahhoz hogy lássuk a korrekciónak meddig kellene visszajönni és ez azt jelzi hogy minimum 31$-os támasz szintig kellene erre számítsunk, azonban az első ránézésre elég nagynak tűnik, ezáltal éljünk azzal a gyanúval hogy még ez a piros 5.hullám okozhat egy kis meglepetést. Március 5. lesz mint tudjuk a HardFork időpontja én úgy gondoltam hogy az addig tartó időszakbank még fogunk látni egy nagyobb emelkedést, ebben vagyunk most. Viszont mivel még a Március 5. időpont kicsit messze van, így nem látom értelmét annak hogy most jöjjön egy ilyen nagyobb, esetleg 31$-os szintig tartó korrekció. Inkább most azt tudnám elképzelni hogy csak a kék impulzust követő kisebb ABC korrekció jön, ami a 37$-os ellenálláson zárulhat, majd még következhet egy újabb hullámzás ami a következő két hétben kiforrhatja magát. Tehát ez azt is jelenti hogy a piros 5. hullám még , tovább fog emelkedni, viszont hogy meddig azt jelenleg csak a 4. korrekcióra felhúzott fibo alapján tudnám 45$-ra tippelni de ez a távolság meg elég kicsi ahhoz hogy egy kisebb Elliott hullám ebbe beleférjen, így a kerek szinteknél maradva 50$-os szint környékében gondolkodnék.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FtmeL7PD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, kék 3 hullámban utaztunk viszonylag lendületesen a tegnap délutáni órákig, viszont azóta inkább egy oldalazásról beszélhetünk, amit én elfogadhatónak tartok, mivel így már gondolkodhatok egy zászló alakzatban is, ami ha megfelel a valóságnak, akkor semmi gond nem lesz a 3. hullám céljának elérésében. Piros hullámhoz azonban még most sem nyúlok, mivel ezzel szeretném megvárni a 366$-os  ellenálláshoz történő megérkezést, remélem ez jó döntés lesz, majd meglátjuk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KJXYx4OT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, semmivel nem próbálkoztunk, vártuk mi lesz a tegnap délutánig még elég jó tempóban történő emelkedésnek a végeredményét. Ez  17:00 óráig elég szépen haladt, majd következett egy jó sok órás egy helyben topogás, ennek a végeredménye most már egy visszaesés, ezt azonban nyugodtan ráírhatjuk a Bitcoin számlájára. A folytatásra semmi különösebb elvárásom nincs az a lényeg hogy haladjunk felfelé, első körben a 0.29$-os előző csúcsszintet lépjük át, amivel a piros 5. hullámban haladhatnánk a 0.36$-os kitűzött célszintünk felé.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9nfiig9a/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, nem nyúlok a tegnapra berajzolt rózsaszín szaggatott vonalakhoz illetve a kék csökkenő ABC hullámhoz sem, azért hogy kielemezzük mi is történt. Sok elemezni való nincs, volt egy félig sikerült rózsaszín szaggatott vonalat követő emelkedés, ami csak a 0.4568$-os szint elérését tette lehetővé, majd rögtön vissza is fordult az ár, ami jelenleg egy szinten zárt az előző csökkenő ABC hullámmal. Tehát ezt most felveti a dupla alj gondolatát, ezáltal nincs más dolgunk mint megvárni jön e az a bizonyos emelkedés, ami ezt a gondolatot alá is támasztja és legalább visszaviszi az árat a 46$-os ellenállás környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3rKsgp24/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, egyenlőre még nem dicsekedhetünk azzal hogy a 3. hullámban elértünk valamit is, amit látunk az három próbálkozás, ami az 1. szinten átnézett, majd rögtön követte is egy kisebb visszaesés, illetve  most utolsó a visszaesés kicsit nagyobb de ez tudjuk minek köszönhető, viszont még a 2. szint fölött vagyunk, tehát a hullámunk életben van csak kicsit küzdelemmel teli a sorsa. Tehát maradunk még mindig az eredeti elképzelés mellett, ami azt jelenti hogy a 3. hullámot végcélját tekintve szeretnénk az 1624$-os ellenállás fölött látni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/tI5Hd1zm/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, rózsaszín 4. korrekciós hullám tekintetében mondhatjuk erre vártunk, igaz hogy még nem igazítottam a csúcsokhoz a hullámokat de láthatjuk hogy a 3. és 4. szintek elég jól lekövették a várt korrekciót, ennél már csak akkor lesz szebb ha a folytatásban sikerül venni egy fordulatot és az 5. hullámmal elérjünk legalább egy 150$ környéki szintet. Viszont azt látjuk hogy a piros 3.  hullám tekintetében, ami 169$-os szint környékét jelenti, még eléggé elvagyunk maradva ha 150$ körül zárul a mostani rózsaszín impulzus, amiből kiindulva impulzust követő ABC korrekció után még egy a mostanihoz hasonló Elliott hullámra lesz szükség!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QBCVFWaB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Dolce

egyelőre maradunk úgy tűnik a medve csatornájában 12k-t nehéz áttörni

https://www.youtube.com/watch?v=b54nu01Fnyc&t=342s

Til

Idézetet írta: Dolce Dátum február 21, 2018, 01:26:54 DÉLELŐTT
egyelőre maradunk úgy tűnik a medve csatornájában 12k-t nehéz áttörni

https://www.youtube.com/watch?v=b54nu01Fnyc&t=342s
Ha maradunk 10-11K között egy ideig, szerintem az jót tesz nekünk.Az nem lenne egészséges , ha pár nap alatt ismét 15K környékén lennénk.
C:\> del c:\command.com

Dolce

Idézetet írta: Til Dátum február 21, 2018, 08:08:12 DÉLELŐTT
Idézetet írta: Dolce Dátum február 21, 2018, 01:26:54 DÉLELŐTT
egyelőre maradunk úgy tűnik a medve csatornájában 12k-t nehéz áttörni

Ha maradunk 10-11K között egy ideig, szerintem az jót tesz nekünk.Az nem lenne egészséges , ha pár nap alatt ismét 15K környékén lennénk.
egyetértek, ez eddig telesen tűrhető korrekció

ecobit

                  Sziasztok!

  Akit érdekel a Profit Trailer robot és vagy meg van neki vagy tervezi, szeretettel várjuk ezen https://discordapp.com/invite/xDSFrtN a magyar nyelvű Discord csatornán.

   Tegnap indult a csatorna és bízunk benne, hogy tudjuk segíteni egymást a témában.

                       Laci   

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.21!

BTC, mindenki tudta hogy ez a trendvonal egy nagy falat és nem lesz könnyű átlépni, nem hiába írtam tegnap hogy aki óvatos az zárja nyereséges pozícióját. Nagy baj látszólag nincs, néhányan megijedtek a Bitfinexes hír kapcsán  de ennél többet én nem néznék ki a szituációból. Charton lévő alakzatokat azonban sikerült összekuszálni. A rózsaszín Elliott hullámot ezzel zárni is kell 11 777$-os szinten majd ebben a mostani korrekcióban már az impulzust követő ABC korrekciós hullámokat is meg kell találjuk. Ha ez a korrekció már lezárult, akkor most az emelkedésnek legalább át kellene lépni újra a trendvonalat vagy legalább a 12 000$-os ellenállást el kellene érje, ahhoz hogy valami említésre méltó dologról beszéljünk. Felrajzoltam egy Elliott hullám elképzelést, ahol igyekeztem az ellenállásokhoz igazodni.  A végeredmény biztos nem lesz ilyen szabályos de ha hasonlót produkál a mozgás, azzal is meg lehet elégedni.

Napos, az igazi történések itt zajlanak, amiket órás idősíkon nézünk, azok csak kisebb részletek és a kevésbé hozzáértőknek stresszes pillanatokat tudnak okozni. A mai nap zárásaként, semmiképpen se lenne jó látni az előző két napot betakaró piros gyertyát. 10 800$-os negatív zárás még beleférhet de ennél lejjebbi zárás, nehéz napokat okozhat. Kitűnő folytatást pedig természetesen az jelentené ha átlépné itt is jól látható módon a csökkenő trendvonalat és legalább 12 200$-os szinten tud zárni. Újabb kis testű esetleg test nélküli gyertyával, sok minden ne tudunk kezdeni!

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, ezt a chartot nagyon nem akartam szét darabolni Elliott hullámokkal, mivel itt főleg a csökkenő trend és a barna alsó támasz közötti a mozgást figyeljük. Tehát gyorsan összefoglalva napi rajz most már bejött impulzus tegnap még nyitva hagytam, mivel nem érte még el a megfelelő szintet, amit Fibonaccival közösen kigondoltunk hogy jó lenne elérni de ez még most sem történ meg, viszont már 11 775$-os szint megfelel az impulzus zárásának, feltéve hogy ezt követi egy ABC korrekció, ami a kék 4. hullámnak is megfelelő 9950$-os szinten zár. Ha ez elmarad, akkor még mindig az impulzus részeként emelkedünk, viszont ha azt nézzük hogy mi a legjobb kék 4. korrekciós hullámnak, ahhoz a csökkenő trendvonalon kellene meg támaszkodnia ez azt jelentené hogy az árnak legalább 13 000$-ig el kellene mennie.
Azzal hogy kiléptünk a csökkenő sávból, megtettünk egy apró lépést, abban a tekintetben hogy kisebb esély legyen a barna támasz elérésére, viszont ez a kilépés még nagyon apró, ezért is lenne fontos hogy most ezt a támaszra vissza tesztet további emelkedés kövesse és ennek nem tenne jót ha most alakulna ki a kék 4. korrekciós  hullám.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Vd90gLFW/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ScWoJjpd/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/Cx1XtOTD/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/Ff57r3BQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, úgy látom  ez a visszaesés szépen el is intézte a zöld Elliott hullámunkat, amit sajnos az 5. hullámban már nem tudunk tovább követni és ugye nem kell nagyon megmagyarázni ez a visszaesés minek a következtében történt. Ahogy látjuk a 865$-os támasz szinten egyenlőre megállt ez a csökkenés, viszont hogy ez végleges állapot e azt nem tudjuk, mivel a Bitcoin mozgására vagyunk bízva és ahogy írtam ott is lehetnek egytovábbi csökkenő történések de emelkedés is. Tehát itt most egyenlőre várnunk kell hogy is alakul a folytatás, holnapra pedig már okosabbak leszünk és remélhetőleg valami újabb hullámot is fel tudunk remélhetőleg emelkedő irányba.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KZjVcWO5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OZnFCQra/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, meglepetés sajnos itt már nem ért minket, egyértelmű hogy itt is a csökkenés kellett hogy lássunk és az elkövetkező chartokon is valószínű ezt fogjuk látni. Volt egy emelkedő rózsaszín Elliott hullám lehetőségünk ez sajnos kuka, illetve volt egy kék kisebb ugyancsak Elliott hullám lehetőség, amit ABC hullámként ahogy látjuk muszáj volt lezárjuk, most pedig láthatunk egy csökkenést, amire felrajzoltam egy Elliott impulzust, viszont ennek utólag már sok használt nem vesszük, max annyira lehet jó nekünk hogy legalább, lehet egy emelkedő minimum ABC hullám elvárásunk, amit még nem találunk mivel jelenleg egy emelkedés látható, ami egy A hullámnak felelne meg, majd ennek korrekciója után talán a C hullámban 470$-os szint környékére vissza erősödhet az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FsD6rlL6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, itt is kárfelmérés zajlik, tegnap még jónak tűnő kék Elliott hullám elképzelést, szintén csak a 3. hullámig tudtuk követni, ennek az okán 736$-os szinten le is zárjtuk mint ABC hullám. Volt illetve van itt nekünk egy nagyobb rózsaszín Elliott hullámok, aminek a 4. korrekciós hullámával még kivártunk, viszont ez a mostani visszaesés és az előző is már arra utalt hogy ezt valószínű erre a 660 és 745$-os szintek közé kell behozzuk ez most meg is történt.  Tehát reméljük ez már a végleges pozíció és a következő módosítást már csak akkor kell végrehajtsuk ha a 900$-os cél közelében vagyunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7JMxstWy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, rózsaszín szaggatott vonal mentén az emelkedés, ahogy látjuk elmarad pedig ezt tette volna fel a koronát az emelkedésre de sajnos az ismert okok miatt ez is elmaradt, sajnálhatjuk mert elég jó lehetőség volt. A folytatásban is más kezére vagyunk bízva, tehát a Bitcoinon múlik minden ha úgy gondolja folytatja az emelkedést, akkor valószínű itt is azt fogjuk látni, és akkor sikerülhet befejezni most 252$-os szinten félbeszakadt piros 5. hullámunkat.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/gV63UOIn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a hosszú oldalazás mindig fenntartja annak a lehetőségét hogy bármi történhet, ilyenkor kis segítség lehet hogy milyen mozgás előzte meg az oldalazás ezt a mostanit egy emelkedés, tehát joggal bízhatunk abban hogy emelkedéssel folytatjuk, viszont itt pont az ellenkezője történt és amekkora emelkedést vártunk a rózsaszín szaggatott hullám mentén, akkor a csökkenés lett a végeredmény és ez 0.97$-os szintig vissza is vitte az árat. Nagyobbik kék Elliott hullámunk a kép bal oldalán eléggé veszélybe került, mivel ez a mostani csökkenés megközelítette a 2. szint magasságát de még időben megállt, tehát ha továbbra is folytatódik az esés az ennek a kék hullámnak  megpecsételné a sorsát.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Q0YSJUh9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, vártunk arra hogy a rózsaszín C  hullám előre az alját, nagyjából 0.50$-os szint környékén, azonban ez a mostani visszaesés, ezt már jócskán túl is teljesítette és egészen 0.46$-os szintig leszaladt az ár. Az emelkedés jelei egyenlőre még nagyon halványak, sőt nincsenek is, viszont ha legalább az 50-es mozgóátlag el tudjuk csípni, 0.50$ környékén, akkor talán már valami emelkedésre utaló jel is látszódni fog de ez még kevés lesz ha ebben az emelkedésben a Bitcoin nem lesz segítségünkre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vm0LnbvM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ezt a csökkenést akár rá is foghatnánk a piros lezárult impulzus folytatásaként következő ABC korrekciós hullámra de tudjak ennek a visszaesésnek az okát a Bitcoin charton kell keresnünk. Tehát itt most a piros impulzus kivető ABC korrekcióval a 31$-os támasz szintig is lemehet az ár, majd remélhetőleg egy újabb a piros hullámhoz hasonló folytatás fog következni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/TQpYDhYj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ha igazán szakszavat akarnak használni, akkor ez az utolsó V betűvel hasonló gyertya mozgás egy bull trap, aminek sok haszna utólag nincs de legalább egy jó jel lehet arra hogy esésre kevésbé számíthatunk, saját akaratból. A piros 4. hullámot, ehhez a kialakult oldalazó mozgáshoz igazítottam, ezáltal a célszín is 400$ környékére módosult. Tehát ha az alakzat hozza a tőle elváltak, akkor talán további esésre már nem is kell számítsunk és a mostani emelkedő hullám, korrekció után újra 366$-os ellenállásig viheti az árat, majd egy utolsó korrekciót követően az 5. hullám pedig erre a 400$-os célszintre viszi remélhetőleg az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/EOw2fEDG/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, ez a kisebb hullámzás, most nem is annyira lényeges hanem hogy van itt nekünk egy piros nagyobb Elliott hullám lehetőségünk, amiben ez a mostani csökkenés megközelítette az 1. szint magasságát, tehát ha további esés látunk, esetleg a 0.20$-os szintre, akkor ez a piros hullám is csak a 3. szintig volt életképes. A folytatásban reménykedünk hogy emelkedés következik, ami megtöri az ABC hullámok sorozatát!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/greXEoyB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, a piros támaszra kigondolt dupla alj nem jött össze, ahogy látjuk kicsit megtorpant a csökkenés de akkora volt a nyomás, hogy nem sikerült ezen támasz szint fölött maradni, aminek a végeredménye elég nagy zuhanás, ami sajnos a kék hullámot is elintézte. A folytatás még rejtély de ha valami hasonló lesz mint, amit a monero charton is láthatunk, akkor aggodalomra nincs ok és itt is csak egy kis kellemetlenséget okozott ez a visszaesés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/w3Z4T4wH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, mindent hagytam úgy, ahogy azt tegnap berajzoltam, azzal a szándékkal hogy rekonstruáljuk a történéseket, volt egy Elliott hullám lehetőségünk, ami a 3. hullámban az 1550$-os szint elérésénél kisebb oldalazásba kezdett, ami még nem is volt baj de végül jött a Bitcoin charton látható korrekció és sajnos elkerülhetetlen volt itt is zuhanás szerű csökkenés. A folytatásra csak abból tudunk következtetni, mit várunk a Bitcoin charton, ahol több lehetőség is lehet, tehát az itteni folytatást is az fogja meghatározni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/iS6mXotj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a zárult rózsaszín impulzusban, tegnap még láttunk egy kis plusz lehetőséget, habár már volt egy majdnem egy napos oldalazó folyamat de még jó lehetősége mutatkoztak, arra hogy további emelkedést láthassunk. A végeredmény ahogy látjuk egy elég nagy C hullámmal felrajzolt ABC hullám, ami ebben a formában még gyanús egy további 5. csökkenő hullámra, amit elkerülhetnénk ha a Bitcoin újra emelkedésnek indulna.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Gc81LZaN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.22!

BTC, tegnapi elképzelés az volt hogy az akkor lezárult A hullám után a most látható B hullámban, legalább a csökkenő trendvonalig sikerülhet visszaerősödni az árnak, azonban ahogy látjuk ez nem sikerült, hanem mondhatjuk záródott egy tökéletes B korrekció, ami fel is kínálta a lehetőséget a C hullámnak. Ennek a végeredmény a most már zárul ABC hullám, ami véglegesen zárult mivel már az A szint fölé erősödött az ár. Ebből kiindulva a folytatásra mindenképp egy emelkedő minimum ABC hullámot várnák, ami elérhetővé tenni ismét a csökkenő trendvonalat, és ezt a trendvonalat, minél többször bombázza az ár, annál nagyobb eséllyel fog egyszer csak átszakadni ez csak türelem kérdése. Viszont ennek az emelkedésnek coinbase chart elemzés ellentmond, mivel ott 9950$ környékére mutatni egy tökéletes ABC hullám zárást a szituáció. Tehát ha igazi kompromisszumos megoldást keresnénk, akkor tökéletes lenne egy viszonylag kisebb ABC hullám, majd ezt még követné egy csökkenő szinten ABC hullám, ami után már meglenne az alapja, akár még egy nagyobb Elliott hullámnak is.

Napos, amit itt főleg néznünk kell az a egyáltalán nem jól kinéző tegnapi gyertya zárás, mivel az ezt megelőző két gyertyával együtt egy trend fordító gyertya kombinációt láthatunk, ami első ránézésre rögtön azt mondatná velem hogy minimum a 7770$-os szint ismét elérése kerül. Azonban ettől még nem kell rögtön megijedni de jó lesz felkészülni. Ezen a helyzeten sokat segítene a mai gyertya, ennek a legegyszerűbb módja az lenne ha legalább a trendvonalon tudna zárni mivel így kihúzná a méregfogát, ennek a csökkenés jelző szituációnak.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, tehát itt van az a bizonyos chart ahol 9950$-os piros ABC hullám zárásra lehetne számítani, legalábbis Fibonacci szintek alapján, erre az szintre nem csak a piros csökkenő ABC hullám mutat hanem a kék emelkedő 3. hullámtól várt korrekció is. Rajzoltam egy kék kockát/sávot ez jelzi azt a területet, amin belül még elfogadható hogy a kék 4. korrekciós hullám záródni tudjon. E szint fölötte, ahogy most is láthatjuk zárulna, annak annyi hatása lenne hogy lejjebb várhatnánk a végső kék impulzus zárást, viszont ha ezen a sávon átszaladna az ár, akkor már vesztenek az 5. hullám  jócskán az erejéből, legrosszabb esetben meg is akadályozhatná az 5. hullám bármiféle kialakulását és ez lenne az a szituáció, amit a napos gyertyáknál említettem.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6odMbWn8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/JTepsByl/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/5lg8IfWc/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/p2JH6nsv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, lehetne ebből is valami jó eredmény ha végre nem a Bitcoin mozgásáért kellene imádkozni megint mindenkinek. Ebben a szituációban simán bele tudnak látni egy fej-váll alakzatot ezt fel is rajzoltam piros színnel, viszont ehhez még sok munkára lenne szükség. Az első például hogy 900$-os szintre visszaerősödjön az ár, majd egy 50$-os korrekció után ha sikeres a fej-váll mozgás, akkor jöhetne egy további 100$-os emelkedés, ami 1000$ környékén már a napot is engedné kisütni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/s5lz9Z98/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Krw2G3uv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, kis távolságon belül nagyon hegyes ABC hullámokat látunk, amik jelenleg csak annyit változtattak a helyzeten hogy idáig durván 450-490$-os szintek között mozgott az ár, most ez lejjebb került 410-450$ közé, tehát sokat nem haladtunk előre. Jelenleg az ABC hullámok sorozatát nézzük, akkor egy csökkenő lezárására várunk és ezt mindenképp az A szint alatt kell keressük, tehát 416$-os szint alá biztos hogy befogunk nézni és ha kis szerencsénk van, akkor az előző csökkenő Elliott impulzus zárásával egy magasságban sikerül ezt az ABC hullámot is lezárjuk. A folytatásban megnézve az utólagos eseményeket, nem lesz furcsa elvárás egy következő ABC hullám, ami ha tartja ezt a 410-450$ közötti mozgást, akkor könnyen kitalálható hogy egy esetleges emelkedő ABC hullám zárását hova várhatjuk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yS1JQtqY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, egyenlőre még nem túl fényes, ami itt történik de mindig vannak bizakodásra okot adó jelek. Ilyen jelekből eddig is volt legalábbis még van nekem kettő emelkedő Elliott hullám elképzelésem. A rózsaszín, jelenleg ezzel a csökkenéssel veszélybe került de még az 1. szint fölött vagyunk, illetve a piros jóval nagyobb Elliott hullám lehetőség, ami még 550$-ig rugalmas, tehát ez sincs egyenlőre veszélyben.  Most berajzolásra került egy csökkenő sáv, ami a csökkenő trendvonalat lemásolva került az alsó csúcsokhoz igazítva. Ha ehhez még hozzávesszük az ezt megelőző emelkedést is,  akkor egy nagyobb zászló alakzatra enged következtetni. Tehát ha sikerül továbbra is az árnak, ebben a sávban maradni, akkor utólag nem fogunk itt sem panaszkodni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0WY0lRcM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, meghosszabbítottam azt a sávot, amit már egyszer azt hittük sikerül a rózsaszín szaggatott vonallal jelzett irányba végleg elhagyni de ahogy látjuk ez nem sikerült. A mozgás továbbra is passzol a sávunkhoz, ennek most az aljánál vagyunk és ha nem jön valami változás, akkor ebből lefelé akár még ki is nézhetünk egy hullám erejéig.
Azonban ha itt eltekintünk ettől a sok apró Elliott és ABC hullámtól és csak az ezt megelőző emelkedésre, illetve a mostani oldalazást nézzük, akkor ez nekem továbbra is azt mutatja, hogy ebből a sávból felfelé fogunk jelentősen elmozdulni és mindenképp 300$ fölötti szintekig kell hogy eljussunk.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/Cp6Q27aw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, bizakodásra okot adó jelek voltak és gondolom mindenki az emelkedés hatására azt hitte itt újra megtolják a bankár kollégák az árat. Hát sajnos nem az lett a végeredmény, hanem a most látható, viszonylag szabályos csökkenő sávon belüli mozgás, ami a tegnapi csökkenő Elliott impulzus reméljük sikeresen lezárult és a mostani emelkedő ABC hullámmal legalább a csökkenő trendvonalig vissza erősödik az ár ez durván 1.05$-os szintet jelentene. Ha ennél is sikeresebb lenne ez a visszafordulás és a jelenlegi C hullám,  mint egy Elliott hullám 3. hulláma lehetne, legalább a 1.12$-os ellenállásig sikeresen visszahozná az árat, majd egy korrekció a csökkenő trendvonalra, ami után egy 5. hullámmal visszajuthatnánk ennek a mostani csökkenő sávnak a kiindulási pontjához, tehát a 1.20$-os szint környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hqOw06eC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, tegnap itt még volt egy csökkenő ABC hullámunk, amit nem zártam le mert nagyon nem illett a képbe, viszont arra hogy ekkora további csökkenés láthatunk nem számítottam de legalább egy 5. hullámmal sikerült pontot tenni ennek az impulzusnak is a végére. Ezt mostanra már egy emelkedő hullám követi, ami passzol egy ABC hullámhoz illetve ha ez még követi egy B korrekció, majd lezárásként a C hullám, akkor talán 50$-os szint környékén megnyugvás találhat az ár és ha ehhez segítséget kap például a Bitcoin emelkedés által, akkor újra a jobban kinéző 60$-os szintek fölött találhatja magát az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/eoV0jz9R/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, tehát a mostani visszaesést a Bitcoin ár csökkenéstől függetlenül én az ezt megelőző emelkedő piros impulzust követő ABC hullámként könyvelem el és az impulzus méretéből kiindulva ez szintén egy nagyobb ABC korrekciót igényel. Tehát ezt láthatjuk most, amelynek előre 31$-os támasz szint környékére terveztem a megérkezését, ehhez már közel vagyunk. Egy lendületes csökkenő hullámot már láthattunk ez végül 32.65$-os szintig jutott, majd jött egy emelkedést, ami arra utaló jeleket mutatott hogy az ABC korrekció esetleg le is zárulhatott, viszont most újra csökkenésnek indult az ár, tehát még ennek a 31$-os szint környéki ABC hullám zárásnak az esélye fennáll.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/kSLjINjh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, azt hiszem itt egyértelműen beszélhetünk, sávon belüli mozgásról. Ezzel egyenlőre sok mindent kezdeni még nem tudunk, meg kell várni azt az első információt, amikor ebből a sávból valamelyik irányba konkrétan kilép az ár, majd vissza is tesztel és megindul tovább a kilépés irányába, azonban ilyent jelenleg még nem látunk. Az utolsó csökkenő rózsaszín ABC hullám ebben a sárból kinézett és mivel a következő emelkedő hullám már ezen ABC hullám fölött zárult és nincsen benne még egy apró korrekció sem ezért ez egy elég furcsa szituáció, mivel ebből arra kell következtessünk hagy egy emelkedő ABC hullámot kell hogy lássunk, aminek ha a C hullámát is zárni akarnánk, akkor ebből a sávból felfelé ki kellene lépjünk. És ha maradunk ennél a gondolatnál és megnézzük ezt a nagy idáig AB hullámot akkor egy esetleges 3. vagy C hullámmal, jóval nagyobb emelkedést is tudna produkálni és még egy Elliott hullámnak is megfelelő szituációt alakíthatna ki.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/dJpQPgv3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, oké tehát a tegnapi furcsa ABC hullám mostanra már kibővült egy  4. sőt mostanra már egy 5. hullámmal is, amit én egyenlőre a 0.20$-os támasz szintre igazítottam, viszont ha azt nézem hogy a Bitcoin esetén még további visszalépés is elképzelhető, akkor itt ezt az 5. hullámot még a 0.18$-os szinte is módosítani lehet. És ha megnézem ezt a most berajzolt csökkenő trendvonal lemásolásával létrejött sávot, akkor ebből lehet számítani a 0.18$-os szint elérésére. Ehhez lassú kétnapos csökkenés kellene, viszont ha ez a mostani lendületes csökkenés lezárul a támasz vonalon, akkor először is egy ABC korrekció, majd egy újabb csökkenő ABC hullám után tudnánk csak esetleg egy emelkedő Elliott hullámot elképzelni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yiWs1FKp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, itt egy kicsi gyomlálást kellett végrehajtani, ugyanis volt egy nagyobb kék Elliott elképzelésünk, amivel a piros 3. hullámot szerettük volna végig követni, azonban ez csak a 3. hullámig sikerült, majd jött ez a mostani visszaesés, ami egyben azt is jelentette hogy a 3. piros hullámban elég szépen megakadt a mozgás ez reméljük nem megy a 0.33$-os szint alá, mert ha igen, akkor a piros hullámunkat is mondhatni elég szépen elveri a jégeső. Jelenleg szintén csak egy piros támaszt rajzolásával próbálkoztam, viszont ahogy látjuk éppen ebben a pillanatban ez a támasz is úgy néz ki mintha készülne átszakítani és ha megnézzük az előző szinthez képest mekkora visszaesés történt, akkor itt még a kép alján látható 0.29$-os támaszhoz is megérkezhetnénk. Viszont még mielőtt ehhez a 0.29$-os támaszszinthez megérkezünk látjuk hogy bekúszik a képbe az emelkedő trendvonal, ami segítséget nyújthat 31$ környékén de még ennél is érdekesebb a most berajzol kisebb csökkenő trendvonal, ami jól látható módon az előző csökkenő háromszögből történő lefelé kiesést és utólag megerősíti, illetve ha a mostani háromszöget nézzük ebben is egy elég durva támogatást nyújt, tehát ez túl sok összefüggés ahhoz hogy elkerülhető legyen a 0.30$ közelébe jutás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WWXnu1F3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, mondhatni katasztrofális a látvány, ami kicsit érthetetlen is de hát ezt a rejtélyt most nem nekünk kelljen megoldani, inkább foglalkozzunk azzal amit látunk. Tehát láthatunk egy elég termetes csökkenő Elliott hullámot, amiben még mindig zuhanunk, tehát elképzelhető az általános felrajzolt 1200$ alatti két támasz szint könyékig is elmegy ezt majd eldönti a Bitcoin.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3rG77JWT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, nincs mit tenni a tegnapi ABC hullámból most már egy Elliott hullám lett, aminek ha 4.  hullámát,  tehát a rajzon a C hullámtól látható emelkedését nézzük, akkor a végeredmény 104$-os szint környékén is lehet, ehhez minden támogatás a Bitcoin részéről rendelkezésre áll.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vLon9suh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.23!

BTC, ezen a poloniex charton első kiindulópont az ABC korrekció tekintetében még 11 000$-os szint környékén volt, viszont ahogy látjuk a barna nyíllal is jelzett 12 200$-os szint nem került elérésre, ezért az azt követő ABC korrekció is már részben elvesztette jelentőségét és ahogy a példa mutatja a végeredmény egy sokkal nagyobb csökkenés lett. Nagyobb ABC hullám zárásra 10 224$-os szinten volt lehetőség. ami után következett egy emelkedő hullám, viszont ez nem volt hosszú életű, mivel az 50-es mozgóátlagról ismét lefordult az ár, aminek a végeredménye most már Elliott hullámmal is felrajzolható. Ahogy látjuk közben még kialakult itt egy szabályos csökkenő sáv, amelynek az 5. hulláma már lezárás gyanús, viszont mivel elég kicsi, ebben benne van még annak a lehetősége hogy további csökken az ár. Húztam egy piros ellenállást az Elliott hullám 4. szintjéhez, ugyanis ha ezt a szintet a mostani emelkedés átlépné, akkor megtörné ebben a hullámban a tovább csökkenés esélyét és lehetőséget adna először is egy ABC korrekciós hullám kialakulásának, amit én ebből a lehetetlennek tűnő helyzetből is a csökkenő trendvonalra várnék, ami 11 000$-os környéki árat jelentene. Viszont ha erről a piros ellenállásról lepattan az ár, akkor valószínűsíthető a sárga támasz szint 9069$-os szinten történő elérésre, ahol konkrétan is lezárulhatnak a kék csökkenő Elliott impulzus. Azonban itt van nekünk még ez a csökkenés sávunkra is, amiben szintén nagyon jó előjel lenne ha a piros ellenálláson áttudna lépni az ár, mivel kilépnénk a csökkenő sávból és ez a kisebb csökkenő trendet is megfordíthatná. Tehát én úgy gondolom kis haszon érdekében a piros ellenállás 10 149$  átlépése esetén, kisebb kockázatú pozíciót is lehetne nyitni, zárását pedig a csökkenő trendvonal. azaz 11 100$-ra lehetne várni.

Napos, sajnos ahogy az előjelek és mutatták az a bekarikázott gyertya kombináció elég veszélyes szituációt, okozott aminek a végeredményét tegnap első ránézésre a 7770$-os támasz szintig gondoltam, ami még most se elképzelhetetlen, ezért továbbra is fontos hogy nézzük a gyertyák nehogy is alakulnak. Tehát a mai gyertya zárás az előző két piros gyertyához hasonló magasságú és mondhatni kanóc nélküli, akkor a  9069$-os támasz szinten a mostani csökken és ki is fog fulladni. Egy másik lehetőség ha a most látható, kistestű gyertyához hasonló lesz a mai gyertyazárás, akkor ez esélyt adhat egy fordulóra, ha a holnapi gyertya az utolsó piros gyertya nyitási szintjén vagy azt megközelítve tud zárni, tehát 10 400-10 500$ környékén. És akkor a végére hozzátehetjük még azt is, amit órás idősíkon várunk, tehát hogy az ABC hullám 11 000$  környékén záródik a csökkenő trendvonalon ez mondhatjuk abból a szempontból jó hogy visszajöttünk ehhez a trendvonalhoz, viszont ez a nagyobb emelkedés, azzal a veszéllyel is járhat hogy ki fullaszthatja a vevőket, aminek a következménye holnapra újabb csökkenéshez vezethetne.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Egy kiegészítés!

Kicsit nagy a tumultus viszont remélem a színeket sikerül megkülönböztetni. Amit most a lényeges az új bekerült világoskék, ugyancsak fej-váll alakzat lehetőség, ami abból a szempontból lehet fontos, hogyha ez sikeresen most a következő hullámmal eléri a célszintjét, akkor a piros elképzelés kiesik a játékból, ugyanis már a piros jobb váll rész nem tud kialakulni. Tehát ha a világoskék fej-váll alakzat eléri a célját 17 800$ környékén, akkor még ez lehetőséget ad a kék jobb váll résznek a kialakulására.

Coinbase, hát igen mondhatni nehéz lett volna ekkora sávot eltéveszteni, viszont fontos ez a terület, amiben jelenleg kialakult egy apró negatív csúcs 9576$-os szinten ez a fibo 0.5 szinten való kisebb átszúrást jelenti, amivel még nem menekültünk meg a csökkenéstől, viszont jelenleg elég konkrét fordulópont lehetne ha innen sikerülne most felfelé megkapaszkodni és legalább a csökkenő trendvonalat átlépve csinálni esetleg egy kisebb korrekciót. Ehhez, szintén a már Poloniex charton is említett 11 000$ elérésére lenne minimum szükség!

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6hThwt18/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/3JmUDOpd/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/tpq1iWEV/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/WJ8qyzsR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, szóval a tegnapi fej-váll elképzelés még a megvalósulás minimális közelébe sem jutott el, mivel 865$-os ellenálláson nem tudott átlépni, ahonnan egy elég durva 100$-os visszaesés következett.  A végeredmény, amit látunk az egy kék csökkenő ABC hullám, aminek az utolsó két hulláma nagyon közel van egymáshoz, ezért gondoltam úgy hogy az alsó barna támasz vonal, ami most behúzása került a fölötte lévő csökkenő trendvonallal együtt, kirajzol egy ék alakzatot. Ebből az ék alakzatból, ahogy láthatjuk már kilépett az ár és ennél a kilépésnél volt egy korrekciója, ami lehetőséget adott a most látható Elliott hullám berajzolására, ahol ha minden igaz már a 3. hullámban emelkedik az ár, amely hullám zárása a 893$-os szinten lenne ideális, abból a szempontból hogy egy esetleges korrekcióval a 865$-os szinten meg tudjon támaszkodni az ár, majd egy következő lendülettel, impulzus zárásaként, elérésre kerülhet a csökkenő trendvonal 920$ környékén, esetleg még átlépése is kerülhet, ami pedig 940$-os impulzust zárást is jelenthet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/nf0unMgY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/l95ti5YB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, ezen a charton sok elképzelésünk nem volt, ugyanis a tegnap még jónak tűnő, emelkedő trendvonalon történő ABC hullámmal történő zárás lehetősége is fennállt, viszont végül ahogy látjuk ez nem egészen így alakult, mivel a nagyfőnök is tovább korrigált, ezért itt sem volt más lehetőség, mint tovább csökkenni az árnak. Ennek a csökkenésnek most már valószínű végeredménye ez a rózsaszín Elliott impulzus, amiből már emelkedik ABC korrekcióval az ár, viszont ha ehhez nem kap támogatást, szintén felülről akkor sok sikerrel ez sem fog járni. Tehát én most rajzoltam egy olyan emelkedő Elliott hullám lehetőséget, amihez mindenképp kell hogy a Bitcoin elérje a kitűzött 11 000$-os célját. Abban az esetben ha az Elliott hullám nem jön össze, hanem marad egy az előző emelkedő trendvonalon történő ABC hullám zárás, akkor innen egy következő minimum csökkenő ABC hullámra kell számítsunk, ami továbbra is 400$ alatt tartaná az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/C5bCKNnp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, tegnap direkt kihagytam bármiféle csökkenő hullám felrajzolását, bízva abban hogy az enyhén csökkenő oldalazó sávon belül egy ABC hullám berajzolása után egy emelkedés fog kialakulni, ami a most látható Elliot 4. hullám folytatását jelentette volna, viszont ahogy látjuk ez az emelkedés csak a csökkenő Elliot hullámot segítette hozzá az 5. hullám kialakulásához. Jelenleg ennek a csökkenő Elliott impulzusnak az ABC korrekciója zajlik, itt valószínű ha semmi nem jön közbe, akkor 965$ környékén záródhat az ABC hullám. És akkor szintén lehet tovább gondolni a szituációt, ha ez a bizonyos C hullám kicsivel nagyobb lesz, majd ennek jön egy korrekciója és egy 5. hullám is, akkor kiköthetünk a csökkenő trendvonalon 720$ környékén de az a lehetőség is fennáll ha a Bitcoin nem tud emelkedni, akkor a jelenlegi ABC hullám zárása után a folytatásban, ismét csökkenés következik.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5jsZvNqq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, itt most majdnem ugyanazt látjuk mint pár nappal ezelőtt felfelé a még szaggatott vonallal jelzett résznél, tehát most innen semmiképp nem térhet vissza erre kialakult 181$-os csúcshoz, mivel az egy elég nem szép látványt nyújtó 150-160$ környékére lökné vissza az árat. Azonban, amit az előbb felvázoltam az egy elég durva folytatás lenne, aminek csak abban az esetben látnám esélyét ha a Bitcoin is azt a bizonyos rosszabbik megoldást választaná. Viszont nézzük meg ezt a most berajzolt csökkenő ABC hullámot, amit most ha úgy nézünk mint azt a bizonyos sávból kilépés követő vissza tesztet, akkor ez hozta az elvárt további csökkenést, ami végül reméljük sikeresen a C hullámmal le is zárult és annak a lehetősége hogy a sáv aljáról még egyszer visszafordul ezáltal már kicsi. Tehát bízunk abban hogy a Bitcoint jól teljesít a mai nap folyamán. Ez egy akkora lehetőség, amit ha nem tud kihasználni például az itteni mozgás és nem sikerül legalább 240$-os szint fölött zárni, akkor mondhatni nem is érdemli meg a nap végi dicséretet és a kockacukrot.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/8yHXD93z/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, utólag megnézve elég meseszerű lett volna ha az Elliott impulzus követő ABC korrekciós hullám a csökkenő trendvonalon zárul, nem is történt meg de ennek nem is volt sok esélye ha megnézzük a mindent irányító a Bitcoin mozgását. Szépen ki is estünk ebből a nem kicsi csökkenő sávból, amibe mostanra már sikerült vissza mászni, idáig egy elég szép lendületes hullámmal, amiben most biztos következik egy korrekció, majd a folytatás ami ismét megadhatja a lehetőséget hogy elérésre kerülhessen a csökkenő trendvonal. Persze itt megint kell a Bitcoin jó folytatása és hogy ez a lendületes emelkedés folytatódjon, ami által még azt a bizonyos sárga ellenállás is szerepet kaphat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/VWIeETcM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, ahogy utólag látjuk az 5. hullám még bőven tartogatott muníciót, amit mint tudjuk a Bitcoin meg is támogatott, ennek az eredménye majdnem a 40$-os támaszom történő impulzus zárás lett.  Most pedig megérkeztünk a jelenbe, ahol az impulzus követő ABC korrekcióban gondolkodunk legelőször is, ezzel szerintem elégedjünk meg ha eljutunk a csökkenő trendvonalig, ami 46$-os szintet jelenthet. Ehhez természetesen én hozzá rajzoltam szaggatott vonallal azt a lehetőséget is ha végül Elliott hullámmal sikerülne valami csoda folytán zárjuk ezt az emelkedést.  A fej-váll alakzatról itt se mondok egyelőre még semmit, mivel még odébb van attól hogy érdemben beszélhessünk róla de mutatom hogy van egy ilyen szunnyadó lehetőség is!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hkAwSW9S/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ez az óriási csökkenő ABC hullám a piros impulzusnak a következménye, viszont ha részleteit megnézzük, akkor egy csökkenő Elliott hullámot is rajzolhatunk belőle, amit tartsunk szem előtt, mert lehet még a jövőben szükség lesz erre az információra is. Tehát folytatásban itt még a piros előző óriáshullámhoz hasonló gondolataink nem nagyon lehetnek, mivel ehhez legalább a 43$-os szint környékéig el kellene jussunk és ez még mindig csak az első hullám lehetne. Van nekünk egy óriási csökkenő hullámzásunk, amit ha a már említett Elliott impulzusként kezelünk, akkor a folytatásban legelőször is ABC hullámban kellene gondolkodjunk, ezt már fel is rajzolhatnám. Azonban én ehelyett inkább rajzolok kettő fej-váll lehetőséget, amiben először is a világoskéknek lenne szerepe ha  a most látható utolsó piros gyertyát még néhány hasonló követné, majd ha ezek sorozata a 33$-os támaszt szinten záródna, akkor lenne esélye a világoskék emelkedő vonal mentén 41$ környékén zárni ezt az alakzatot. A piros váll rész kialakulásához azonban ennek a kék emelkedésnek meg kellene szakadnia a 37.75$-os ellenálláson, tehát itt vagy zárjuk a pozíciót és megvárjuk a folytatást, ami ha a piros fej-váll alakzatnak megfelelően alakul, akkor ezen a 37.75$-os ellenásson újra vissza léphetünk a pozícióba.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/scvJF5BC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, hasonló sávból való kilépést ma már láthattunk az LTC charton is, ahol szintén volt egy vissza teszt, amit még követett egy kisebb csökkenés ez most úgy néz ki itt is lezárult a 263$-os szinten. Most egy emelkedést látunk illetve abban egy nagyobb piros gyertyával korrekciót, ami ha nagyjából ebben a magasságban tud záródni, akkor még egy következő hullámmal visszatérhetünk a sáv feléhez, durván 300$ környékére. Ha szintén kapunk segítséget, esetleg egy Bitcoin emelkedés által, akkor ez a ABC hullám is kibővülhet és ez lehetőséget adhatna sáv tetejének megközelítésére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Ec41kBl7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, úgy néz ki a 0.18$-os támasz elérése nem fog megtörténni, habár már tényleg csak hajszálra vagyunk tőle. Legnagyobb károkat ha nem sikerül Bitcoin áremelkedés itt fogja elszenvedni az ár, mivel ebben az esetben még a 0.18$-os támasz se lesz elég, inkább még lejjebb kell gondolkodnunk, ami a 0.15$ jelentené. Ennyi rossz után beszéljünk kicsit a jobb lehetőségről is, amit nem kell mondani hogy a Bitcoin emelkedés hozhatna meg ez lenne a felső csökkenő trendvonal elérésre, ami közel van azonban az itteni árnak még ez is nagy teljesítmény ha sikerülne elérni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/df7l3bXa/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, egyenlőre még nem mondható biztosra hogy ez a piros támaszon átlépéssel megmenekültünk a további eséstől, mivel a támasz átlépés után jött a vissza teszt, majd abból egy újabb csökkenés, ami lejjebb tudod zárni mint az előző csúcs, viszont sok erő nem volt benne, ezért már vissza is fordult, ami egy apró de jó jel. Tehát ha már sikerült ezt a csökkenést részben megfordítani, akkor hogy eredménye is legyen a mostani emelkedésnek, jó lenne ha ezen piros immár ellenálláson áttudna lépni, majd korrekció után még a csökkenő trendvonal is, ami egy egészen jó nap zárás lehetne.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FzWCJCby/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a tegnapi csökkenő 5. hullámot egyenlőre még nem módosítottam, viszont ahogy látjuk kicsivel  lejjebb tudod menni az ár de nagyjából ott a zárolt ahova várni lehetett. Jelenleg egy emelkedést láthatunk, ami ha nagyjából ott zárja a csúcsokat ahogy ezt a csökkenésben is tette, akkor itt is elképzelhetőek lehetnek akár még fej-váll alakzatok is. Ehhez jelenleg 2 szint felelne meg az 1340$-os illetve az 1376$-os, majd ezek felett még nagyobb lehetőség is akad de erről majd ráérünk akkor is beszélni ha újra 1500$ fölé sikerült erősödni az árnak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/s4EM8nNl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ahogy látjuk azzal a csökkenő kék szaggatott elképzeléssel nem volt gond, félig-meddig össze is jött, habár ennek senki sem örül. Erre a csökkenésre felrajzolhatnánk egy Elliott impulzust, ami ha lezárult, akkor jelenleg már ennek az ABC korrekciójában emelkedik az ár, ami reméljük legalább a 123$-os ellenállást elérni. Attól függ itt és hogy alakul a folytatás én kiválasztottam egy lehetőséget, aminek még nagyon a kezdeti lépéseinél tartunk, mivel erről konkrétan majd csak akkor beszélhetünk ha már a jobb váll részből is felfelé jövünk de adjuk meg így előre is neki a bizalmat és ha sikerrel járunk, akkor ez visszaerősítheti az árát 140$ környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SxAkbA3H/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.24!

BTC, szaggatott vonallal próbáltam felrajzolni kétféle irányt is, miután eléri a csökkenő sáv ellenállását hogy is történhet a folytatás. Elég jól sikerült a folytatás mivel átlépett az ellenálláson, így a rózsaszín szaggatott vonallal jelzet lehetőség látszott jónak. Azért csak látszott, mert a mostani csökkenés egyenlőre nem jó előjel de talán csak egy kis eltévedés és még az előző csúcs előtt visszafordul. Innentől kezdve a zöld szaggatott vonal már nem játszik, viszont a rózsaszínnek van annyi szerepe ha felfelé megy, akkor jelzi hogy az trendvonal érintése minimum meglehet, ha nem ez történik és lefelé fordul az egy új szituáció, amit még kár boncolgatni. Tehát ha felfelé fordul ismét az ár, akkor a rózsaszínt 3. hullámmal elérhető lehet a csökkenő trendvonal, vagy akár még a 11 362$-os ellenállás is és ha erről a két lehetőségről lefordul egy korrekció, ami lehetőséget ad az 5. hullámra, akkor mondhatni kimásztunk a csávából és újra 12 000$ környéki árak jöhetnek.

Napos, viszonylag jól zártuk a tegnapi napot, habár lehetett volna jobb is, amibe még az is belefért volna hogy 10 000$-os szinten környékén zárunk. 10 405$-os szinten zárt tehát a tegnapi gyertya ez mondhatni egy olyan szint, amivel csak annyit értünk el hogy egy nappal elhúzódott a dolog és talán egy hajszállal felfelé billen a mérleg nyelve. Tehát ezek a gyertyák még a mai napra is tartogatnak izgalmat, viszont mára semmi elvárásunk nem lehet max az igény, arra hogy felfelé menjen az ár de a gyertyákból egyenlőre semmi konkrét információ nem olvasható ki.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Egy kiegészítés!

Egyenlőre világoskékkel felrajzolt elképzelés még jó, viszont már csak minimálisat csökkenhet esetleg még az ár különben egyre jobban elveszti az alakzat szabályosságát.

Coinbase, lehetőség mindig sok van, csak melyik az-az egy amelyik a végén befutó lesz, ezt kell mindig kitalálni ezen találgatások okán rajzolgatok különféle színű szaggatott vonalakat. Piros szaggatott vonal tegnap még lejjebb volt a kék sáv tetejénél, ahonnan elképzelhető volt egy további csökkenés, amivel a piros ABC hullám végül Elliott impulzussal tudott volna lezárni. Rózsaszín szaggatott vonallal sok dolgunk nincs, várjuk hogy a lila csökkenő trendvonalon átlépjen az ár, majd végül a 2. hullámban visszatér erre a trendvonalra. Viszont ahogy látjuk ez a lehetőség jelenleg igencsak billeg, mivel trendvonal egyelőre megfogta az emelkedést. És ez a szituáció, tehát hogy a trendvonal megfogta az emelkedést és kialakult egy korrekció, még egy újabb zöld szaggatott vonal berajzolását is igényelné, ami szintén egy 3. hullámra adna lehetőséget, akkor ha átlépni még most egy-két gyertyán belül a trendvonalat az ár.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/u2Ys68kr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/yqLHhQcy/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/u5EUPsBj/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/KpvPd0Iy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, rózsaszín 3. hullámban elég szépen megindult az ár, viszont ez csak félsikerrel járt, mivel 882$-os szintről lefordult, majd egy újabb hulláma felfelé vette az irányt de ez sem volt hosszú életű és a végeredmény hogy visszatértünk a 2. szint magasságába. Itt még csak szintén találgathatunk, mi lesz ennek a folytatása, ha lefelé megy az egyértelmű hogy a rózsaszín Elliott lehetőség bukását jelenti. Viszont ha felfelé az kicsit módosíthatja az előre elképzelt rózsaszín 3. hullámot és a többi hullámot is, mivel a 873$-nál átlépi azt a szintet, ahonnan most lefordult, akkor elképzelhető hogy a maradék 20$ már kevés lesz ahhoz hogy az előre elképzelt 893$-os szinten zárjon a 3. hullám, itt már elképzelhető hogy a trendvonal 910$ környékén egy csábítóbb szint lesz.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/TIO1kfg2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/plRMRez1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, a berajzolt kisebb Elliott hullám tekintetében ez a mostani szituáció nem a legfényesebb, sőt akár vehetnénk úgyis hogy megsemmisítő hatású, mivel ahogy látjuk egy felszúrásnak köszönhetően a 3. hullám még tökéletes volt, majd még az utána következő kettő piros gyertyából álló korrekció is, viszont utána kicsit elszabadultak az indulatok és az 5. hullámnak már nem sikerült kialakulnia. Jelen szituációban inkább beszélhetünk egy oldalazásról ezért is rajzoltam egy sávot, aminek a teteje akár egy csúccsal lejjebb is lehetne. Tehát szerintem most a legfőbb feladat, ebből a sávból ha lehet felfelé kikeveredni és a világoskékkel felrajzolt fel-váll lehetőségnek megfelelő 455$ környéki szintet legalább elérni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/47fQUmKw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, szerintem a legjobb ha itt megegyezünk abban hogy az emelkedő ABC hullám 649$-os szinten lezárult és ez igaz hogy átnézett az előző sáv támaszszintjén de inkább mondhatjuk hogy fennakadt ezen a szinten, erre utal a folytatásban látható a csökkenő ABC hullámmal felrajzolható mozgás is. A folytatás egyenlőre még rejtély, jelenleg azt látjuk hogy a 603$-os támasz szinten van az ár, ami egy kitűnő alkalom lehet hogy vissza forduljon és miután lezárná itt a csökkenő ABC hullámot, talán még jó lehetőség lehet egy emelkedő hullámzás kialakulására.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9eWIhX72/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, talán, megfelel ez az utolsó a visszalépés a világoskék szaggatott vonallal a felrajzolt fej-váll alakzat váll részének, feltéve hogy innen emelkedésnek indul az ár. És ahogy láthatjuk felrajzoltam még egy Elliott hullám lehetőséget is, ami egy elég konkrét 2. korrekciós hullámon van túl, majd most a 3. hullámban folytathatná az emelkedést. Tehát ahogy látjuk, itt 2 alakzat is össze tudna dolgozni ha mindenki úgy akarná. Viszont mint tudjuk, főleg az utóbbi időben a Bitcoin mozgásától függ minden,  ezért a mai nap is lényeges hogy a Bitcoin legalább azt a 11 000$ környéki szintet elérje, mert az magával húzhat több jó lehetőséget is, amik által az altok is kicsit eredménnyel tudnának dolgozni.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/VLQasiPN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, itt az utolsó 2 hullámzás berajzolását is kihagytam egyenlőre, de az utolsó emelkedő hullámra már felhúztam a Fibonaccit, ami a jelenlegi korrekciót a 0.61 szintre mutatja. Tehát ez mondhatjuk még az utolsó jó lehetőség arra hogy ismét emelkedésnek induljon az ár, ami jelenthetne egy 3. hullámot is, ez 1$-os szintig biztosan elvinné az árat, esetén még a 1.12$-os ellenállásig is és ha már ide eltudnánk jutni az további jó lehetőségeket is felvillanthatna.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JfCJ6qyn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, egyenlőre még nem beszélhetünk arról hogy a világoskék fej-váll lehetőség jól alakul ez jelenleg még csak egy lehetőség, ehhez még emelkedni kellene az árnak legalább a  47$-os szintig.  Hasonló szituációt ma már láthattunk, amit itt is inkább egy oldalazásnak nevezhetjük de ennél konkrétabb információ még nincs hogy is folytatódik e az emelkedés, ahogy azt várjuk vagy valami egészen más történik.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/GqlTzCgc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, azt kell mondjam hogy jó, és jó de remélem nem túl jó ahhoz hogy a végén ne legyen igaz. Tehát van itt nekünk 2 fej-váll alakzatunk és még igaz hogy nem igazítottam a csúcsokhoz az alakzat jobb oldalát de a kék és piros alakzatnak is megfelelő eseményeket láthatunk. Piros váll rész azért még jó lenne ha konkrétan lejönne a 35$-os szintre de ha ez nem történik meg, ami azt is jelenti hogy innen már csak emelkedni fog az ár, akkor egy elég szép folytatás elé nézhetünk és csak remélhetjük hogy a Bitcoin mégse húzz valami váratlan dolgot.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/uRTwSHzB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, sajnos itt csak egy újabb sávot lehet berajzolni, ami az előző nagyobb sáv alatt alakult ki, ebben egyenlőre csökkenést láthatunk, viszont nagyobb gyertyákból áll és ha hasonló eredménnyel jár mint az előző Elliott impulzus 5. hulláma után akkor ki is fulladhat az eladói nyomás és a folytatás emelkedést fog hozni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XMOB5rzc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, Elliott impulzust követő ABC korrekciós hullámra lenne szükség, viszont ahogy látjuk ez csak félig  sikerült ha az utolsó emelkedő hullámot nem egyben nézzük, hanem mint az impulzus követő ABC korrekciót, mert most már egy csökkenő ABC hullám is berajzolható, főleg ennek a mostani csökkenésnek köszönhetően. Ezt a csökkenő hullámzás én egyenlőre ABC hullámmal rajzoltam fel és a célszintjét a 18$-os támaszt szinte igazítottam.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7WC7JvdX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, elég egyértelműen látható a csökkenő trend, amit talán az emelkedő trendvonalra érkezés állíthat meg. Ezt a csökkenést végig követhetjük egy Elliott hullámmal, majd igaz hogy úgy gondoltam a 33$-os szinten lezárult, mivel követte egy kisebb ABC korrekciószerű hullámzás, viszont ez elég aprónak látszik de ha kiegészül a most be rajzolt újabb kisebb Elliott hullámmal, akkor azt úgy is vehetjük mint a 33$-os szinten jelenleg zárt 5. hullám folytatása, ami az emelkedő trendvonalon záródhat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FEPIRrYR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, az alsó kisebbik csökkenő trendvonalon sikerült átlépni elég határozottan, majd annak volt még egy szintén jó korrekciója, ami után úgy nézett ki mivel emelkedett az ár hogy akár még egy tökéletes 3. hullám is összejöhet belőle de ahogy látjuk az utóbbi órákban, újabb csökkenés látható. Ez a mostani csökkenés, minden jó elképzelést felborít és ameddig nem tudjuk meg, ennek a csökkenésnek hol lesz az alja, addig információ nélkül, kár mindenféle találgatásokba belemenni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/srSWG0As/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, kisebb módosítást kellett itt is végrehajtani a jobb oldali váll résznél, ami ezáltal kicsit megdöntötte az alakzatot de még tökéletesen megfelel az elvárásoknak, feltéve ha a jelenlegi 112$-os szintről felfelé veszi az irányt és majd csak, valami kisebb korrekciót a 123$-os ellenállás környékén hajt csak végre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vs5JljEC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.25!

BTC, ahogy látjuk sok mindent nem értünk el max. 2 ABC hullámmal lettünk gazdagabbak és azzal hogy kiléptünk a csökkenő sávból, viszont fölötte kialakult egy újabb sávszerű csökkenés, amin belül egyenlőre felfelé haladunk és bízunk egy ABC hullámot követő Elliott hullámban, amivel most is a csökkenő trendvonalat kellene megcélozzuk és 2. próbát tegyünk ennek az áttörésre.

Napos, egyenlőre azt látjuk hogy a lefelé mutató kék nyílnak megfelelően halad a mozgás, még ha nagyon lassan is, viszont a gyertyákat érdemes nézni, mert bármikor jöhet egy fordulatot jelző, bizakodásra okot adó gyertyakombináció.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Egy kiegészítés!

Ami nekünk jelenleg fontos az a világoskék jobb oldali váll rész, amiben egyelőre sok változás nem történt, viszont ez még mindig jobb mintha lefelé elmozdul van az ár és ezáltal vesztett volna az alakzat az erejéből.

Coinbase, rózsaszín lehetőséggel, ami felfele mutatott már nem élhet a mozgás. Ugyancsak kiesett a játékból a szintén felfelé mutató zöld hullám, ami a tegnapi elemzés pillanatában tűnt egy jó lehetőségnek. Ami viszont bejött az a piros csökkenő lefelé mutató szaggatott vonal, amely a csökkenő ABC hullám folytatása tehát így már egy Elliott hullámról beszélhetünk, ami az 5. hullámban van és  ahogy látjuk átlépte a 3. szintet(jelenleg még C) így már alkalmas arra hogy jelenlegi leszúrással a 9377$-os szinten zárja ezt az impulzust de ebben viszonylag biztosabb csak akkor lehetünk ha a felfelé mozgás legalább a csökkenő vastagabb lila trendvonalat átlépi.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/1fK6kYNk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/a1ySYBnh/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/s6CGdHTD/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/BpOfTVF9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, ha minden igaz itt is egy háromszög alakzatot láthatunk kirajzolódni a csökkenő és emelkedő trendvonalakból. Viszont ha ez így van, akkor most a csökkenő trendvonal irányába kellene hogy tartsunk, ezt a mozgást rajzoltam fel egy Elliott hullám lehetőséggel.  865$-os ellenállás reméljük ezt az elképzelést nem szeli ketté hanem mint támasz szint segíti az 5. hullámot.
Napos idősíkon pedig próbálok egy nagyobb hullámot elkapni ez lehet a világoskék színnel felrajzolt Elliott hullám elképzelés, ami a jelen formájában 1650$-os szintre mutat, viszont ha csak a 3 szintet, tehát 1300$ környékét sikerül elérni az már egy elég szép teljesítmény.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/fU1nG07h/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/UMaGuTUg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, elég szépen kipottyantunk a sávból, ami igazán nem is nevezhető sávnak, mivel csak egy felső illetve egy alsó érintésről beszélhetünk, viszont lefelé rögtön ki is léptünk a sávból de elmaradt a vissza teszt, ebből lehet arra gondolni hogy nem is komoly a lefelé elmozdulási szándék. Azonban ha jól belegondolunk ez a mozgás nem saját akaratból történik, hanem a Bitcoin mozgását követve történnek az események, illetve ettől akkor történik kisebb elszakadás, mikor a Bitcoin sokáig egy helyben gondolkodik ilyenkor van lehetőség néhány saját  gondolat megvalósítására is. Ami viszont egyértelműen eldőlt ez a világoskék fej-váll elképzelés ez sajnos csak akkor valósulhatott volna meg ha a sávból felfelé sikerül kilépni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Qp8OYguR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, itt is lefelé folytatódott a hullámok sorozatra, méghozzá Elliott impulzussal, ami valószínű hogy le is zárult az 569$-os szinten, mivel jelenleg már egy emelkedést látunk, ami a 4. szint fölött tart és van benne már egy apró korrekció, ami akár azt is jelentheti hogy a csökkenő ék alakzat ellenállását elérheti az ár és egy ABC hullámmal le is záródhat 600$ környékén. Viszont ha a csökkenő ék alakzatot nézzük, akkor a legideálisabb az lenne ha az a bizonyos emelkedő ABC hullám nem érintené az alakzat ellenállását, hanem előtte még vissza fordulna és legalább egy csökkenő ABC hullámmal a támasz vonalat is elérné és ezután már mondhatni viszonylag elég biztosan lehetne várni a folytatást, ami az alakzatból felfelé kilépést is jelentené és minimum 100$-os emelkedés lehetne számítani.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KRuwJQID/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, főleg a fej-váll alakzathoz próbálunk igazodni a rózsaszín emelkedő Elliott hullámmal. Jobb oldali váll rész a tegnapi események folytán ismét kisebb változtatást igényelt, viszont ettől függetlenül még elég jól tartja magát de újabb visszalépés már megsemmisítő hatású lehetne az alakzatra.  Tehát innentől már csak felfelé kellene hogy vezessen az utunk, méghozzá a rózsaszín 3. hullámnak megfelelő irányba.  2. korrekciós hullám viszonylag nagyra sikeredett, ami egy nagyon picit a 0.61 fibo szint alá is benézett, ebből kiindulva a 3. hullám célszintje csak nagyjából határozható meg, viszont ha a fej-váll alakzat várt célját nézzük, akkor a 3. hullámmal 240$-os szint környéke jó eséllyel elérhető, majd korrekciótól függően tovább is emelkedhet.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/xsLS6Bqv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a kék szaggatott vonal még belefért volna hogy egy emelkedő a 3. hullámot láthassunk. Viszont most már ez nem lehetséges. majd esetleg egy következő lehetőségnél, amire még várnunk kell, mivel a jelenlegi apró emelkedésben, csak kisebb visszalépés látható de ez még kevés. Volt itt nekünk egy csökkenő sávunk  amiből durván egy napra kipottyantunk, viszont sikerült visszatérni a sávba, ahol jelenleg is vagyunk és mivel az utolsó csökkenő hullám, benntartotta magát ebben a sávban, így talán most arra is lehetőség nyílik hogy egy kisebb, talán Elliot hullámmal ennek a sávnak a tetejét megközelítsük, ami egyben a csökkenő trendvonalat is jelenti.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FwrDoKTA/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, volt egy fej-váll alakzatunk, amit elemzés után sajnos törölni kell, mivel a jelenlegi mozgás ezt az alakzatot megsemmisítette. A folytatást ebből a mozgásban nagyon nem lehet meghatározni talán egy kisebb háromszög, ami itt a vége felé kialakulni látszik, viszont mivel ezt a háromszöget egy elég hosszú a csökkenés előzte meg, így egyenlőre nem túl pozitív a folytatás, de talán felülről majd kapunk egy kis segítséget.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7MQwMzU8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, én elfogadom amit látunk, sőt nagyon is bizakodó vagyok jelenleg, abban a tekintetben hogy a piros fej-váll alakzat sikerrel fog járni. Azonban a piros fej-váll alakzat sikerében részesülhet  a világoskék ugyancsak fej-váll alakzat is, ami a végső csúcsokhoz igazítva azt mutatja hogy kicsit elborult de még tartja a formáját, tehát alkalmas lehet arra hogy a folytatásban még azt a maradék hátralévő 4$-os utat is megtegye, viszont ez a 4$ még jócskán kibővülhet ha a piros alakzatnak megfelelően tovább emelkedik az ár. Ezekhez a fej-váll alakzatokhoz csatlakozhat most egy árboc alakzat is, ezt jelzi a barna háromszög illetve az árboc rúdját jelentő zöld színű vonallal, ami ha eléri a végcélját, akkor az a 45$-os szint elérését jelentené. Azonban azt tartjuk szem előtt hogy ennek a zászló alakzatnak van egy gyenge pontja, méghozzá hogy egy viszonylag nagyobb csökkenés előzte meg ennek az alakzatnak a kialakulását, így akár még fals jelzés is lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/4JdhbnEX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, továbbra is oldalazó de elég zűrzavaros a mozgás, ami jelenleg azt jelenti hogy mint látjuk kiléptünk a sávból egy nagyon kicsit és ebben a helyzetben a vissza teszt is csak egy apró zöld gyertya jelentette, tehát az első ránézésre is egy nagyon gyenge próbálkozás, aminek végeredményeként vissza is kerültünk a sávba. Ebben a sávban jelenleg egy nagyon apró felfelé tartó mozgást láthatunk ez valószínű elég lesz a sáv tetejéhez való eljutásra. Abban az esetben ha kilépési szándék lenne ebből a sávból, annak az első jele a kilépés utáni vissza teszt, majd ha abból jön újabb emelkedés az már lehet egy jó jel emelkedésre de ettől jelenleg még messze vagyunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Qud9LgWn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, csökkenő ABC hullám célszintjét a 0.18$-os szintnél látható csökkenő sáv támasz vonala és a sárga támasz találkozáshoz igazítottam, viszont szerencsére ekkora mértékű csökkenés nem következett be, hanem sikerült a 0.1957$-os szinten lezárni az ABC hullámot és itt talán már lehet egy apró gondolatunk arra hogy ezt a 2 ABC hullámot követően esélye nyílhat egy Elliott hullámnak ara hogy a sáv tetejét, ami egyben a csökkenő trendvonal is elérhetővé tegye.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/4Gv8SpX8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, hát  nem tudom az a bizonyos 5. hullám, ami egyenlőre fennakadt a jelenleg berajzolt csökkenő ék alakzat támasz vonalán, esetleg még egy következő kisebb lendülettel mégis eléri e az emelkedő trendvonalat. Viszont ha mégse jönne egy újabb csökkenés, ami levinné az árat az emelkedő trendvonalra ez a lehetőség még akkor is fennáll ha esetleg az Elliott impulzus már lezárult és most egy ABC hullámmal csak a trendvonalig tud emelkedni az ár, mivel ebben az esetben még egy következő remélhetőleg csökkenő ABC hullámmal ismét lehetőség nyílhat hogy elérjük az emelkedő trendvonalat, illetve a barna csökkenő ék alakzat támasz vonalát, ahonnan már könnyebben tudnak elrugaszkodott az ár és egy lendületes emelkedéssel a lila vonalakkal határolt háromszögből illetve az ék alakzatból kitudjon lépni az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AbJgkU18/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, miért ne alakulhatna ki a zöld vastag vonallal berajzolt lehetőség? Ennek a gondolatnak az alapja a jelenleg 1150$ környékén kialakult dupla alj lehetőség, ami ha részleteiben is csatlakozna a csökkenő hullámzáshoz, akkor most felfelé is egy nagyobb Elliott hullám szerű mozgást kellene lássunk. Azonban egyenlőre ennek még nyoma sincs de ha ez meg is valósul, akkor azt kell lássuk hogy az 1. hullámnak az 1300-1370$-os szintek között kellene valahol záródni, majd korrekció utáni jöhetne egy ezt az 1. hullámot méreteiben meghaladó 3. hullám, amit lezárhatna egy 5. hullám, ami a jelenleg berajzolt zöld vonal alapján 1524$-os ellenálláson még záródhatna is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SKyEQ8ya/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ajjaj bajban van a piros fej-váll elképzelés, ugyanis volt egy csökkenő ABC szerű mozgás, ami  lejjebb zárt mint az előző nap berajzolt akkori csúcs de még a fej rész fölött maradt. Tehát ha nagyon erősen kapaszkodik még jó lehet de ezt meg kellene erősíteni most egy határozott emelkedéssel, ami nem állhat meg a 123$-os ellenállás alatt. Sőt ezen az ellenálláson át is kellene hogy szaladjon, majd csak ezt követően jöhetne egy kisebb pihenő, amikor megtámaszkodhatna a 123$-os szinten, majd egy végső támadással a kitűzött 140$-os célunkat is elérhetné.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/sPkBo1ec/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Dolce

uhh de kicsi a forgalom, csodálkoznék h nem esnénk be a 8-9k-s tartományba

Karcsi papa

Idézetet írta: Dolce Dátum február 25, 2018, 01:55:11 DÉLUTÁN
uhh de kicsi a forgalom, csodálkoznék h nem esnénk be a 8-9k-s tartományba

Lehet hogy rosszul látom de szerintem a kisebb forgalom, annak lehet a jele hogy nincs szándék az ár további lenyomására.
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.26!

BTC, ahogy az érdeklődésből leszűröm az utóbbi napokban, sokan egészen mást szeretnének látni még az elemzésekben is, viszont ha a realitás földjén szeretnénk maradni, akkor sajnos meg kell elégedjünk ezzel a semmitmondó egymást követő szituációkkal. Ami az első képen látunk az elég jól megmagyarázza, miért is elégedetlen mindenki,  láthatunk egy barna ék alakzatot, amin belül egymást követi 6 darab ABC hullám és ez 3. napja így zajlik. Ennek az ABC sorozatnak a 2. tehát a csökkenő kék ABC hullámnál meg kell volna szakadnia ha lett volna vevői szándék.  Viszont ahogy látjuk semmilyen szándék nem volt se eladói, se vevői, ennek következtében szép lassan csordogált lefelé az ár, ezért is rajzolható be ez az ék alakzat. Ebben a szituációban ha várni szeretnénk az emelkedést, arra jó indok lehet az ék alakzaton belüli A B C D E mozgás. Ezen érintési sorozatban még az utolsó E érintési pontra szükség volna, mielőtt ebből a szituációból várhatnánk valami csekély felfelé elmozdulást. Ez a csekély elmozdulás ha megvalósul a barna ék alakzatnak megfelelően, akkor 1500$-os emelkedést hozhatna minimum. amivel ismét a csökkenő trendvonat szeretnénk elérni  de ezt vártuk már az utolsó 4 ABC hullámot megelőzően is!

Napos, még itt a órás idősíkon is csak a semmiről lehet egyelőre beszámolni de az előző két napi gyertya megint egy jó lehetőség lehet arra ha zöld lesz a folytatás, amivel ebben a kisebb csökkenésben fordulat állhasson be, viszont ehhez legalább 10 200$-os napi zárás kellene.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Egy kiegészítés!

a felrajzolt világoskék fej-váll alakzaton belül a jobboldali váll, napról napra vándorol az egyenlőre nem a legjobb, ami hozzá segíthetné ezt az alakzatot ahhoz hogy valami kialakuljon belőle, viszont annyira még nem vészes a helyzet, mivel a fej résztől még messze vagyunk. Abban az esetben ha még most sem elég és a jelenlegi ponttól is lejjebb kerül világoskék váll, akkor már majdnem az előre várt piros váll részel egy magasságba kerül, ezáltal még az is elképzelhető hogy a piros hullámon is módosítani kell, ami annyit jelenthet hogy nem az előre vár 13 200 környéki szintről kezdődik meg a piros jobboldali vállnak a kialakulása hanem már most a kékkel együtt. Tehát innentől kezdve a világoskék és a piros fej-váll alakzat együtt kezelhető lenne és a 2 alakzat által kijelölt célterület 17800-19300$-os szintek közép

Coinbase, egyenlőre a szaggatott  vonallal felvázolt 5. hullámon nem változtatok, csak egy Fibonaccit húzzak fel az ugyancsak szaggatott vonallal jelzett 4. hullámra, amiből azt láthatjuk hogy a szaggatott vonal épphogy eléri az 1.61 szintet, tehát ez még nagyon a minimum, amit elérhet az ár, ami akár terjedhet a 2.61 szintig is de reméljük a minimum 9000$ környéki 1.61 szint is elég lesz.  Viszont ahogy látjuk, itt az utolsó néhány csökkenő hullám már szinte rátapadt a trendvonalra, tehát ha továbbra is sikeres marad az a nyomás, akkor át is szakadhat, ami talán majd kiutat jelent ebből a csökkenésből.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/woPxRmzd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0au8Vd1f/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/8i4gaGL1/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/IqYKNuEp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a rózsaszínnel felrajzolt Elliott hullám lehetőséget a legtöbben tényként kezelik, emiatt reklamáció is érkezik ha nem jött be, vagy éppen módosítást kellett rajta végrehajtani. Viszont ennél a szituációnál meg sem említettem azt hogy ezt megpróbálhatjuk esetleg lekereskedni, mivel az irányítás nem a mi kezünkben van hanem a Bitcoinéban, tehát ha a Bitcoinál nincs erre megerősítés, akkor itt rajzolhatunk akármit de biztosan nem mehetünk. Tehát így kezeljük ezt a mostani szituációt is, ahol egyértelmű igény volna arra hogy a csökkenő trendvonalat elérjük 900$ környékén. Viszont ha megnézzük mit várunk a Bitcoin mozgásától, akkor még itt is kisebb visszaesés jöhet, mielőtt valóban egy emelkedés a csökkenő trendvonal irányába viheti az árat.
Berajzoltam még egy barna csökkenő ellenállást is ez a kisebb emelkedő trendvonallal együtt kirajzol egy háromszög alakzatot. A háromszög alakzaton belüli mozgást ne nézzük mert az semmi jóra nem utal, mivel ebből csökkenésre utaló jeleket lehet kiolvasni. Ami érdekes lehet az a barna ellenállás és ennek az átlépése, mivel ha továbbra is együtt mozog az ár a Bitcoin árával, akkor ez a barna elállás átlépés egybeeshet a Bitcoin charton rajzolt ék alakzatból történő kilépéssel, ami meg is oldaná a csökkenő trendvonal elérési problémánkat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/rm4DGeFx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/CpWRB4cE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, erre az ék alakzatra sem kötnék biztosítást de ha sikerülne még egyszer a barna támaszra megérkezni, majd emelkedés után kilépni az alakzatból felfelé, akkor még valami eredmény is kisülhet ebből ,ennek az eredménynek minimuma 433$-os ellenállásnál kell lennie. Itt is érdekes lehet hogy mozog együtt az ára a Bitcoin árával, amibe passzol ez az ék alakzat, tehát elég ha annak szorítunk hogy a Bitcoin nekünk megfelelően mozogjon és akkor itt is sikerrel járhatunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ImUC3Tr9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, itt nem kell külön ék alakzatot rajzolni, mivel már pár napja követünk egyet. Volt néhány kisebb ABC hullám a vége felé, ezeket most egy darab emelkedő kék ABC hullámmá összefésültem. Viszont ahogy az előző chartokon itt is az ideális folytatás érdekében a támasz vonalra meg kellene érkezzen még egyszer az ár, tehát így csatlakoznánk a Bitcoin elvárásunkhoz. Ehhez a támasz érintéshez itt egy kicsit intenzívebb csökkenés kellene de nem feltétlenül fontos elég ha az 569$-os csúcs alatt zárul ez a csökkenés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/pNqp01d0/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ez a fajta mozgás pont tökéletes nekünk a fej-váll alakzathoz viszont még erre rá kell tenni egy-két lapáttal hogy el is érjük a várt 260$ környéki szintet. 26.-a van tehát mától ha a jól emlékszem 41 országban lesz elérhető a Litepay szolgáltatás, http://digitalcash.hu/2018/02/24/41-orszagban-indul-februar-26-litepay/ aminek talán már előjele ez a mostani emelkedés, viszont ettől függetlenül senki nem panaszkodna ha még egy kisebb robbanásszerű lendület lenne az ár mögött. Tehát a rajzolt fej-váll alakzat, jobb oldali részt rózsaszín Elliott 3. hullámától követjük, ezen 3. hullámon belül rajzoltam egy kisebb kék Elliott hullámot is, amit most a megfelelő csúcsok igazítottam, ez azt mutatja hogy még egy utolsó 5. hullámra is szükségünk van, viszont ez még mindig kevés a fej-váll alakzat előre vár 260$-os szintjéhez, tehát ha a folytatás is megfelel a felrajzoltaknak, akkor egy kisebb korrekció után, ami a kék impulzusnak és rózsaszín 4 hullámnak is megfelel még szükség van,  majd ezek után jöhet a rózsaszín 5. hullám, ami a fej-váll alakzatunkat is elviszi a céljához Illetve a rózsaszín korrekciónak megfelelően alakul az 5. hullám akkor itt még kis plusz is jöhet.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/TNhEe2YR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, ez a mozgás már nem nagyon köthető a csökkenő sávhoz már csak mint viszonyítási alap használom. Piros most berajzolt csökkentő háromszög alakzat nem a legmegnyugtatóbb képek nyújtja. Viszont ha mégis ki kipottyanunk lefelé ebből a háromszögből, akkor reméljük  ez max a 82$-os sárga támaszig fog kitartani, esetleg a lila csökkenő sáv támasz vonaláig, ami által kapunk egy ék alakzatot és ez talán, itt is megoldása lehet valaminek.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/U8uVQboJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, azt láthatjuk hogy volt egy hosszú csökkenő sávok, amiből kiléptünk, viszont ahogy látjuk bele is kerültünk egy oldalazó sávba. Ez olyan nesze semmi, fogd meg jól szituáció, ami által  gazdagabbak nem lettünk csak eltöltöttünk haszontalanul az utóbbi 3 napot és ezt ha összehasonlítjuk a Bitcoin, ugyancsak 3 napos mondhatni semmittevésével, akkor már meg is van az összefüggés és az ok. Tehát ebből a szituációból ha minden igaz az fog következni hogy csökkenő irányba kinézünk a sávból, majd elmarad a vissza teszt, mivel ha minden igaz akkor már a Bitcoin abban az emelkedő hullámban lesz, amivel kilép az ék alakzatból.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8UCQR4w9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ahogy látjuk annyira nem mesés a helyzet, mint ahogy azt tegnap még kinézett. Ugyanis, amit látunk az a fej-váll alakzatoknak nem a legtökéletesebb sőt még az árboc alakzatnak sem, viszont az árboc alakzat még mindig tartja magát, habár a nagy szélnek köszönhetően kicsit megváltozott, mivel a háromszögből, ék formájúra változott. Azonban ezzel a változással már a fej-váll alapján is jelzett 43$os ellenállásra történhet a megérkezés, ami egyelőre még csak lehetőség, mivel még az ék alakzatból is ki kellene lépni. A fej-váll alakzatoktól tekintsünk azonban el. mivel jól látható módon az a mostani csökkenés, azoknak a formáját elég torzzá tette, viszont ha a szépséghibáktól eltekintünk még a piros jelzése alapján várt 45$-os szint is elérhető lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/1cpgfvVn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, sok eredménnyel nem járt a tegnapi napon sem a mozgás, ugyanis sikerült megközelítettük a sáv tetejét, viszont utána ismét lefelé vettük az irányt. Mivel itt semmi olyan jel nincs, ami arra utalna mi is lehet a folytatás, ezért a legjobb ha maradunk annál a megoldásnál hogy figyeljük a Bitcoin mozgását, mivel nagy valószínűséggel itt is attól függ majd merre mozdul el az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/rAxaOfNF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a tegnap látható csökkenés pont megfelelt ez előtte látható emelkedés korrekciójának, meg is próbálkozott az ár a folytatásban az emelkedéssel, azonban nem sikerült átlépni a kialakult ellenállást és rögtön egy csökkenő hullám alakult ki, ami nekünk jelenleg kinézett az apró sávunkból, viszont még időben visszafordult, ami egy lehetőség lehet arra hogy ismét felfelé vegyük az irányt. Sok elvárásom nincs egyenlőre csak, messziről vagyunk szemlélője az eseményeknek, amit itt is remélünk hogy jól alakul ha a nagyoknál is jól fog alakulni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/EzO4doam/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  az emelkedő trendvonalra vártok hogy a csökkenő Elliott hullám megérkezését.  Viszont ahogy látjuk ez nem történt meg, hanem végül csak a berajzolt barna támasz vonalig, amivel ezáltal kialakított egy ék alakzatot, majd ezt az ék alakzatot követte egy apró ABC korrekciós hullám. Ennek a folytatásában ugyancsak két apró kisebb ABC hullám lenne látható, majd most ismét csökkenő hullámban vagyunk, aminek elvileg a barna támaszig le kellene mennie vagy legalább az emelkedő trendvonalig  és majd csak utána jöhetne valami remélhetőleg emelkedő hullámzás, ami reméljük egybeesik a Bitcoinnál is várt emelkedéssel.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Uyp0SLsP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, zöld vonalakkal tegnap igyekeztem felrajzolni egy lehetőséget, ami a dupla aljnak köszönhetően lehet egy megoldás, viszont ahogy látjuk egyenlőre beragadt az ár az egy oldalazó sávba és nem tudjuk hogy itt most mire várunk, talán egy robbanásszerű megindulásra?

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AMDcWfYD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, egyenlőre még nem tudjuk mit sikerül elérnünk ezzel a fej-váll alakzattal, mivel már tegnap is volt egy módosítás, amivel a jobb oldali váll részt kicsit lejjebb kellett helyezzük és kicsit meg is borult jobbra ez az alakzat, viszont egyenlőre elég szépen haladunk, habár lassan de felfelé és nemsokára elérjük azt a 123$-os ellenállást, ami az alakzat szempontjából is elég fontos, mivel ha ez alapján szeretnénk kereskedni, akkor ezen a szinten mondhatjuk azt hogy az alakzatok kialakult és a magasságból kiindulva, jöhet a dolog haszonhozó része és a 141$-os cél.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ovZ4DhUI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.27!

BTC, az utolsó ABC hullám még simán lemehetett volna a támasza. mivel a végeredményül mostanihoz hasonló kellett volna lássunk. Ha erre az emelkedésre Elliott hullámot húznák akkor most az 5. hullámra várnánk, ami végül biztos érinti a csökkenő trendvonalat, viszont ha Fibonaccit is néznénk, akkor ezen át is lépne és a zárást 11 000$-os szinten kellene keressük. Tehát túl sok elvárásunk nincs jelenleg csak átlépni a csökkenő trendvonalon, majd ha ez napokig tartósan sikerül fölötte is maradni, akkor kezdődhet remélhetőleg egy hosszabb emelkedő trend, ami jobb esetben 14-15 000$-ig is tartós maradhat.

Napos, 10 200$-os napi gyertyazárás volt a tegnap legfőbb elvárás, nos ez simán teljesült, ugyanis 10 320$-os szinten zártuk a napot. Ez még pont belefért de ha több lett volna az kifullasztotta volna a vevői szándékot és a gyertyakombináció is veszített volna az erősségéből. Tehát a lehetőség adott az emelkedésre ha ez mégis elmarad, akkor még kell kis türelem de még pár hasonló húzás és jönnek a további lehetőségek a feljebb lépkedésre.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Egy kiegészítés!

Egyenlőre úgy néz ki a 25.-én kialakult jobboldali világoskék váll rész megtalálta a pozícióját.  Tehát ha minden passzol a folytatásban is és sikeresen átlépjük a 11 780$-os szintet, akkor ezt a fáj-váll alakzatot aktívnak nevezhetjük és az előzmények alapján a célszintjét 17 800$-ra várhatjuk, feltéve ha a piros és a kék ugyancsak fej-váll alakzatok nem szólnak közbe.

Coinbase, elég világosan látszik milyen szépen megindult az emelkedés, amit megelőzött egy Elliott hullám, és az Elliott hullám sokáig úgy nézett ki hogy csak egy ABC korrekció lesz, amit az előző piros Elliott impulzus igényelt volna, ehelyett azonban egy csökkenő Ellliott impulzust láthatunk itt is végeredményként. Ennek a piros csökkenő hullámnak a jelentősége hogy ezzel egy kék korrekciós hullám is lezárult, viszont ez a kék Elliott hullám lehetőség, ebben a formában már lehet hogy át gondozást igényel, mivel ahogy látjuk van már egy 2. korrekciós hullám, ami mivel ilyen nagyra sikeredett ez a kék Elliott hullám nagyon nem illik a képbe, ennek az okán gondolom én úgy hogy a mostani piros csökkenő Elliott impulzusra még csak a kék 2. korrekciós hullámot rajzolom rá. És a továbbiakban is ebből a rajzolt kék nagyobb Elliott hullámmal számolunk, akkor a 2. korrekcióból kiindulva, ahogy látjuk a 3. hullám nagyjából 16 260$-os ellenállásig mehetne el, majd korrekció 13 000$ környékére, ahonnan még az 5. hullám is pont passzolna a Fibonacci szintekhez, amivel pedig a mindenkori csúcsszintet élhetnénk el 19 891$-t. Azonban ezt a chartot nem azért kezdtük el követni hogy itt is Elliott hullámokat rajzolgassunk, hanem egy csökkenő sávból, ami majdnem egy ék alakzat próbáljunk lehetőleg vagy most, vagy még egy kicsit fájdalmasabb barna támasz érintés után kilépni. Jelenleg kiléptünk ebből az alakzatból, viszont erre már volt egy próba 20.-án is az sajnos nem sikerült de reméljük ez most sikerülni fog, ha nem akkor sem kell feladni mivel itt már szerintem egyértelműen azt látjuk hogy ostrom alatt az ellenállás, ami ha eltörik, akkor mondhatjuk hogy lassan ki másztunk a csávából.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ObN8Fl6k/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/koHAei0F/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/DIn3ktw1/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/xVtLisf1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, egyértelmű volt hogy itt is, és valószínű a többi charton is sikerrel fogunk járni ha a Bitcoint követi a mozgás. Tehát ahogy látjuk sikerült elérjük a csökkenő trendvonalat, ahol egy Elliott hullámban is vagyunk, aminek a várható célszintjét Fibonaccival határoztuk meg de ehhez ki kell lépjünk a háromszög alakzatból is. Azonban ennek a háromszög alakzatnak, akkor van igazán jelentősége ha most még meglátogatása kerülne a támasz szintje. Viszont ha azt nézzük hogy milyen lendületben van például a Bitcoin, akkor itt erre most kis esély van, amin gondolom senki sem bánkódik de ha mégis valami folytán kifullad a lendület, akkor van magyarázat arra ez miért történhet meg.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9lR8w6O7/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/CGZbLr7H/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, kiléptünk itt is a csökkenő ék alakzatból, amin belül még egy támaszra látogatás simán belefért volna, viszont az elmaradt mivel a Bitcoin emelkedés rögtön magával is rántotta az árat. Majd meg is indult az 1. hullám amit már követett egy korrekció is, amiből mostanra már a 3. hullám elérte az 1. szintet, tehát aktiválta nekünk a 3. hullámot, amivel a 440$ körüli szintet kellene elérjük. Tehát ha ez az Elliott hullám elképzelés sikerrel jár és eléri a végcélját, akkor találkozhat a csökkenő trendvonallal, aminek az átlépése itt is hozhat egy jelentős elmozdulást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KVzXisPE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, csökkenő ék alakzatból sikerül kilépjünk és ez már nem is meglepetés hogy egy támasz érintéssel előbb mint az alakzat megkívánta volna de ez legyen a legnagyobb bajunk a lényeg hogy megindult egy emelkedés.  Ezt az emelkedés szintén egy Elliott hullámmal követjük végig ahol azt látjuk hogy már 3. hullámban elég szépen haladmegindultunk. Ennek a 3. hullámnak a célszintjét Fibonacci segítségével 657$-ra húztam be, de ettől függetlenül természetesen sokkal feljebb is zárhat és ha már ekkora a lendület akkor jó eséllyel feljebb is fog mint a 657$-os szint ez csak az óvatosaknak ajánlott.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/pNqp01d0/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, az itteni mozgás valamiért megtorpant, pedig pont az ellenkezőjét kellene lássuk és még a Bitcoin mozgását is meghaladó lendületes emelkedés kellene, amit itt én elvárnánk. Tehát ahogy látjuk az 5. hullámban megtorpant az emelkedés, amire sajnos csak utólag találhatunk magyarázatot. Ez a magyarázat nem más mint hogy ez a kék Elliott impulzus, már a jelenleg be rajzolt 3. szintnél lezárult és ez a mostani visszalépés már egy ABC korrekció. Viszont ha ez a meglátás helyesnek bizonyul, akkor a rózsaszín 3. hullámok és az azt követő hullámok is módosítást igényelnek, mivel ebben az esetben a 3. rózsaszín hullám célszintjét ki kellene hogy toljuk legalább 270$-os ellenállásig, Erre utal a 2. rózsaszín korrekciós hullámra felhúzott Fibonacci is, ami a 2.61  szintet 258$-ra mutatja, ami megegyezik a világoskék fej-váll alakzat által jelzett céllal is. Tehát egyre valószínűbb hogy a rózsaszín 3. hullám zárását valahol itt 267-270$ környékén kellene lássuk.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/QgAqEcvz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, szerencsénk van, mivel a piros háromszögből felfelé léptünk ki, viszont tudjuk hogy ezt  a Bitcoinnak köszönhetjük, de valószínű ha ezt az XRP-re bízzuk, akkor ebből a háromszögből lefelé lépünk ki. Tehát kiléptünk ebből a piros háromszögből egy elég lendületes hullámmal, majd ezt követte a korrekció, ami nekem már tökéletesen alkalmas arra hogy egy Elliott elképzelést indítsak belőle. Ez elképzelés egyenlőre nagyon magasra nem repíti az árat, mindössze 1.04$-os szint környékére. Viszont ebben az emelkedésben a leglényegesebb hogy átlépjünk a lila csökkenő sávon és ezzel egy időben átlépjünk a csökkenő trendvonalon is. Tehát elég fontos hogy az emelkedő Elliott impulzus eléri a célját, ahol ha kicsit most a 3. hullámban jobban elengedni magát az ár és meglódulna, akkor a 1.05-1.06$-os szintek környékén is zárhatna, majd korrekció után akár még az 5. hullám a 1.12$-os ellenállást is elcsíphetné.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CEsN6pXG/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, végre sikerült kilépni az oldalazásból, ami elég jól sikerült, mivel láthatunk egy tökéletes vissza tesztet a sáv tetejére, majd szépen emelkedik tovább az ár. Erre az emelkedésre is rárakható az Elliott hullám de a 2. korrekciós hullám nem a vissza tesztre, hanem egy nagyobb hullámra húzható rá, ami visszalépett a sávba, majd ebből következett az emelkedés, amit megtörte a vissza teszt, ebben vagyunk jelenleg is és ennek a 3. hullámnak a célszintjét 50$ környékén érhetnénk el, majd tökéletes korrekció esetén a 4. hullám a  47$-os  támasz szinten pihenhet meg és azután még egy 5. hullámra is van lehetőség ha mindenki úgy akarja, ezzel pedig végül 54$ környékére várhatnánk ezt az impulzust.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/LDeypL9B/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, kicsit elhagytuk az Elliott hullámokat, mivel szerintem sokkal nagyobb jelentősége van most a zöld és barna vonalakkal berajzolt árboc alakzatnak, ami egyenlőre tökéletesen hozza amit elvárnánk tőle.  Viszont mint tudjuk nálam az Elliott hullámok nem maradhatnak el, ezt fel is rajzoltam az adódó hullámokra, ami azt mutatja hogy jelenleg a 3. hullámban kell hogy tartsunk felfelé, ennek durván 40$ környékén kellene záródnia, majd korrekció 37$-os támaszt szintre, ahonnan még az 5. hullámnak is van lehetősége lezárni az impulzust az árboc alakzatnak is megfelelő magasságban,  43$-os ellenállás környékén.
És akkor van még itt nekünk egy elég fura fej-váll alakzatunk is, ami a 45$-os szint elérését is lehetővé tenné, viszont mivel a jobboldali rész elég otrombán néz ki, ezért maradjunk itt is annál hogy ennek a zárása is a 43$-os ellenálláson történjen meg.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/1YMBnFR3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, panaszra itt sem lehet okunk, főleg annak az okán hogy egy felettébb tökéletes vissza tesztet láthatunk, majd ebből sikerült egy lendületes hullámmal tovább emelkedni az árnak. Ezt az emelkedést itt is a legegyszerűbb ha egy Elliott hullámmal próbáljuk meg követni, ami belül jelenleg a 3. hullámban emelkedik az ár. Viszont most egy jelentősnek mondható vissza lépés látható de reméljük ez hamarosan megnyugszik és folytatódik tovább még az emelkedés, legalább a 3. szintnek megfelelő 315$-os szintig, majd korrekció után az 5. hullámban reméljük lehetőségünk lesz az előző nagyobb sáv ellenállásáig eljussunk ezt pedig 330$ környékén lehetséges.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/W9hvhPtf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, nagyon apró oldalazó sávval próbálkoztunk tegnap, ezt szeretné jelenleg is elhagyni az ár, viszont egyenlőre még küzdelmes ez a próbálkozás, ami egyben az Elliott 3. hullámát is jelentené, amivel már a csökkenő trendvonalat is elérhetjük illetve át is léphetnénk rajta. Ez a kisebb oldalazás, tehát egy nagyobb csökkenő sávon belül történt, amely nagyobb sávot ezzel az Elliott hullám lehetőséggel, sikerülhet elhagyni is de ez csak akkor lehetséges ha az emelkedés impulzussal zárul, tehát valószínű a 3., 4. szinte környékén lesz egy kis harc de ha ide eljutunk az már egy elég jó teljesítmény.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/uhx406MK/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  meglepetés itt már nem ér minket, mivel itt is volt egy csökkenő ék alakzatunk, amit egy érintéssel előbb sikerült elhagyjunk, viszont ez már csak részletkérdés a fontos hogy itt is rajzolható egy Elliott lehetőség, ami egyenlőre fennakadt az 1. szinten. Tehát a 3. hullámra még várni kell de ha sikerül legyőzni ezt az 1. szintet, akkor a 3. hullámmal 0.39-0.40$-os szintek könyékig eljuthatunk, majd korrekció után ez még folytatódhat 0.42$ környékén is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/y5WAO5tX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, szóval vannak ezek a zöld vonalak, amelyeket egy kialakuló dupla alj lehetőségből indítottunk ki, amit az oldalazás kicsit elnyújtott, viszont végül sikerült ebből az oldalazó sávból is felfelé kilépni, majd vissza teszt után tovább emelkedni. Amely emelkedést jelenleg kicsit megtörni látszik, ez valószínű annak köszönhető hogy a csökkenő trendvonalat elérte a mozgás. Azonban ha a felrajzolt Elliott hullám jó gondolat, akkor ez a kisebb visszalépés sok gondot nem fog okozni, mivel a 3. hullám célszintjét az 1370$-os szintre várnánk minimum, amit ilyen esetben ki szoktam egészíteni szaggatott vonallal felkínálva annak a lehetőségét hogy ez a 3. hullám jelen esetben az 1370$-os ellenálláson átgyalogol, majd csak a 4. korrekciónál lesz szerepe, majd ennek lezárásaként a zöld vonalnak is megfelelően 1624$-on történhetne ennek az impulzusnak a lezárásra, ami jelenleg még nagyon nem valószínű de ha szerencsénk van és nagyobb lesz a lendület, akkor ez is elképzelhető.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OlExB3Yk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, soha rosszabb látványban ne legyen részünk, mivel ez a fej-váll alakzat annak ellenére hogy a jobboldali váll rész, majdnem megsemmisítő hatású volt, végül elég szépen végződött. Viszont hogy valóban záródott e az emelkedés, arra lehetne találgatásokat indítani. Például ha felrajzolnák egy Elliott hullámot és azt a váll rész csúcsából indítanám, akkor beszélhetnénk arról hogy lezárult egy impulzus, viszont ha ezt az Elliott hullámot az 50-es mozgóátlag érintése után látható emelkedésből indítanám, akkor jelenleg még csak 3. hullámban lennénk és a mostani visszalépést még követné egy kisebb emelkedés 150$ környékéig, majd a 4. hullám megtámaszkodva a 141$-os szinten az 5.hullámnak is lehetőséget adna, aminek célszintjét a 169$-os szint környékén is keresgélhetnénk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/G4ATLcb4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 02.28!

BTC, elértük azt a bizonyos csökkenő trendvonalat, aminek még mindig úgy gondolom fontos szerepe lehet a folytatásban.  Azonban ha megnézzük a kép bal felső részén ez a bizonyos átlépés már egyszer megtörtént, viszont nem volt hosszú életű de most is jól látszik hogy egyenlőre még kétséges a szituáció, mivel ebből elég könnyen lefordulhat az ár. Jelen esetben az Elliott impulzus indokolna egy ABC korrekciót csak az a kérdés most vagy még megvárja azt az 11 362$-os ellenállást, ahova én rajzoltam, ezt még nem tudjuk. Ebben a bizonyos Elliott hullámban is egyenlőre még nem lehetünk biztosak, mivel én a trendvonal környéki visszalépéshez húztam a 4. korrekciós hullámot, viszont ahogy látjuk egy szinttel lejjebb is lett volna erre lehetőség, ami lehetne egy indok arra ha nem éri el a 11 362$-os ellenállást és a most látható csúcsról 11 074$-ról már a korrekciós folyamat kezdődik. Tehát egyenlőre még csak reméljük hogy van még némi tartalék és kitart a 11 362$-os ellenállásig legalább az emelkedés, ami a legjobb végeredmény lenne, mivel így az ABC korrekció, mint egy vissza teszt zárulhatna a csökkenő trendvonalon, ami pedig egy újabb ugródeszkája lehetne a további folytatásnak.

Napos, itt látszik igazán milyen kicsi csak ez a bizonyos trendvonal átlépés és ha a napos csökkenéshez viszonyítjuk az elvárásokat, akkor egy kb 15 000$-os csúcs,  miután kilépünk a csökkenő sávból, nem is egy olyan túlzó elvárás.  Viszont a mai nap se ülhetünk nyugodtan, mivel a gyertyák ismét igyekeznek kétséges szituációt teremteni. Jelen esetben az lehet majd probléma ha ismét csökkenéssel zárnánk a napot és ez 9500$ környéki gyertya zárás jelentene, ami egy elég csökkenés gyanús szituációt tudna teremteni. Azonban ez talán nem is olyan veszélyes, mivel amúgy is csökkenő pár napos trend alakult ki, ebből egy újabb csökkenést jelző gyertyakombináció mondjuk így semmit nem kellene hogy jelentsen, viszont az ördög sosem alszik.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Egy kiegészítés!

Egyenlőre minden tökéletes a módosított világoskék jobboldali váll rész tartja magát és ha az ár éléri a 11 780$-os szintet, akkor ezt a világoskék fej-váll alakzatot aktiválja is, ami okán jó esélye várhatjuk a további emelkedést, viszont figyelünk arra hogy a piros alakzat 13 200$-os szint környékén ne okozzon kisebb gubancot.

Coinbase, csökkenő piros Elliott impulzus folytatásaként az ABC korrekciót ha nem muszáj nem rajzolom be, de ha minden igaz ennek a 10 447$-os szinten le kellett volna záródnia. Viszont ahogy látjuk ezt nem követte egy csökkenő ABC hullám, ami alapja lehetne a folytatásban esetleg egy újabb Elliott hullámnak. Így arra kell gondoljunk az ABC hullám, még nem zárult le, ami nem kell hogy nagy legyen elég ha csökkenő trendvonalat érinti. Tehát ha ez a bizonyos emelkedő ABC hullám a jelenleg látható csúcson tudna záródni a 11 044$-os szinten, abban az esetben lehetne jó a zöld előre felrajzolt emelkedő Elliott hullám lehetőség. Viszont ha ezt időben is nézzük, akkor az általam rajzolt csökkenő 2. hullám éjjel 1 óra környékén érhetné el a trendvonalat, ami abból a szempontból lehet veszélyes, amit már a poloniex napos charton is boncolgattam, tehát hogy kialakulni egy olyan gyertyakombináció, ami nem kellene hogy veszélyes legyen de mivel kialakulhat így a lehetősége is fennáll.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/53ILjBJj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/A5BLuZds/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/QlTFSP5r/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/JLajszX3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, elértük azt a bizonyos csökkenő trendvonalat, amely egy háromszög alakzat ellenállása is, ez egy jó hír, viszont ezen a trendvonalon át is kellene lépni, amiben lehet segítség ez a most berajzolt kisebb barna háromszög, amihez ha hozzávesszük az előtte látható emelkedő hullámot és azt előre vetítjük a háromszög alakzatból való kilépés szintjéhez, akkor ez azt jelzi hogy 924$-os szinte elérésére van lehetőség az árboc alakzatnak köszönhetően. Tehát ennek az árboc alakzatnak köszönhetően van egy viszonylag biztos jelünk arra hogy itt egy újabb emelkedő hullám jöhet. Ez a jel, tehát mivel egy elég jó lehetőség, ezért gondolkodóba ejt minket a rózsaszín emelkedő 3. 4. és 5. hullámával kapcsolatban. Rózsaszín szaggatott vonallal felrajzoltam azt a bizonyos változást, amit az árboc alakzatok hozhat, remélem ezt nagyon nem kell magyarázni. Viszont ha az árboc alakzat elveszti a jelentőségét, tehát a barna háromszögből lefelé néz ki az ár, akkor ez csak annyit jelent hogy valószínű a Bitcoin is csökkenésnek indult, ami itt azt jelenti hogy megcélozhatjuk az emelkedő trendvonalat 845$ környéki érintéssel, vagy mentőövként közbeugrik egy zászló alakzat, ami szintén a 924$-os szintre segítheti az árat. Azonban ez csak látszólag rossz hír,  mivel így ezen a nagy trendvonalak által határolt háromszög alakzaton belül is az utolsó érintési ponthoz érhet a háromszögön belüli mozgás, aminek a folytatása elvileg emelkedést kellene hogy hozzon és ennek már felfelé ki is kell lépni ebből a lila háromszögből.
Napos idősíkon azt láthatjuk hogy a világoskékkel felrajzolt nagyobb Elliott lehetőség még a 3. hullámban alakulóban van és ebben még az esetleges mostani visszalépés sem tud nagy károkat okozni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/zgMS2OIH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2gVwVDcE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, sajnos már jelentkezik az első probléma, ami már gyanús volt mikor azt láthattuk hogy a Bitcoin miután lezárta a 4. korrekciós hullámot, majd az emelkedő lendület elmaradt, ezt a lehetőséget nem használták ki az altok, hanem ők is szinte egy helyben az itt is látható már majdnem 2 napos oldalazásba kezdtek, majd most hogy a Bitcoin chartot nézve teljesen természetes korrekció kezdődhet, ez már az itt is látható módon, kicsit fájdalmasabb végeredménnyel jár. Tehát nem tehetünk mást, mint a tegnap még jónak tűnő Elliot hullám elképzelést lezárjuk egy ABC hullámmal,  amit jelenleg már egy újabb egyenlőre ABC hullámmal fel rajzolható csökkenés követi. Ha ezt megúsztuk egy ilyen ABC csökkenéssel azt még jónak is nevezhetjük, viszont ha a Bitcoin megcsinálja azt a 9500$-os nem kívánt visszalépést, akkor ez itt valószínű egy csökkenő Elliott hullámot fog eredményezni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/l7txQFBF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, sajnos a kilépés nem volt hosszú életű, mivel csak egy ABC hullámra futotta belőle, aminek az okát már az előbb is leírtam, tehát hogy nem használták ki az altok a lehetőséget. A végeredmény itt is egy csökkenő ABC hullám, amit szintén csak remélhetünk hogy nem lesz több.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/pKUbQQuP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, 26.-án miután a Litepay 41 országban elérhetővé vált, kellet volna a képen is látható kék 5. hullámban emelkedni az árnak, azonban mint látjuk erre megvolt a kísérlet de ez elég gyenge próbálkozás volt, majd ismét kicsit visszaesett az ár és elkezdődött egy durván 2 napos oldalazó mozgás. Ebben az oldalazó mozgásban sajnos most elértünk arra a pontra, ahol a Bitcoin kisebb visszalépést mutat, ezért elképzelhető itt is hogy ebből az oldalazó álláspontból lefelé mozdul el az ár, viszont ha a Bitcoinnak ezzel a visszalépéssel tényleg semmi konkrét szándéka nincs, akkor itt is csak egy kósza eltévedés látható, majd folytatódik a rózsaszín hullámnak megfelelő emelkedés. Kék hullámnak még van egy kis esélye, viszont ehhez nem mehet az ár 209$-os szint alá, jelenleg már a 210$-os szintet érintette, tehát még egy hajszálnyi esély maradt de ez így már elég gyenge esélyeket mutat.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/wOzBz80V/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, nincs nagy meglepetés abban hogy itt is csak ABC hullám lett az emelkedés végeredménye,  majd a folytatás is természetesen hasonló és szintén nem meglepetés egyenlőre egy ABC hullámmal rajzolhatunk fel. Viszont itt legalább már látunk egy olyan jelet, ami arra utal hogy ABC hullámnál többre nagy eséllyel nem kell számítani,  ez pedig nem más mint egy fej-váll lehetőség, amit az egymást követő ABC hullámok rajzolnak ki. Ebben az esetben azt jelentené hogy a most látható ABC csökkenés 885$-os szinten le is záródhat, viszont ez még nem zárja ki annak a lehetőségét hogy egy 4. hullám után jöhessen egy 5. esetleg impulzus lezáró csökkenés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JrF14PNe/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, itt sem tudunk a szituációból többet kihozni, mint egy ABC hullám, pedig egészen jó korrekció követte a C hullámot de nem lehet mit tenni ha a Bitcoin visszalépést mutat, akkor annak itt is visszalépés kell hogy legyen a következménye, aminek még a végeredményét nem tudjuk de ha csak egy ABC hullámot fogunk látni az még a legjobb végkimenetel. Ahogy látjuk már az oldalazó sávunk alatt kialakult egy enyhe emelkedő trend, amit ez a mostani emelkedés ha sikeresen Elliott impulzussal záródik, akkor még intenzívebbé is tudod volna tenni. Viszont ez nem jött össze de próbálkozásnak elég jó volt.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/NQxkDG2r/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ha nem lenne elég baja a világoskék és piros fej-váll alakzatunknak, akkor most erre még egy lapáttal ez a mostani visszaesés is rátesz. Az emelkedő Elliott hullám lehetőségünket természetesen a 3. hullámnál ez a visszaesés meg is akasztotta, aminek a folytatása egy csökkenő egyenlőre ABC hullám, ami a 33$-os támasz szinten látszik megpihenni. A folytatásban mindenképpen emelkedésben reménykedünk, viszont ez a reménykedés sokra nem megy hogy ha Bitcoin ebben nem lesz segítségünkre. Közeledik a Március 5.-ei Hardfork szituáció, ameddig ugye lehetne számítani arra hogy feltornásszák az árat, ingyen Callisto lehetőség érdekében a  befektetők, viszont a mozgás nem erre utal. Tehát vagy lesz még itt egy utolsó roham, aminek a jele egyenlőre még nem látszik, hacsak nem valami hirtelen megindulás következtében látunk valami hasonlót, vagy a Bitcoin emelkedés ránthatja magával az árat, de a jelen szituációban erre is kicsi esély mutatkozik.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/guAJQfi9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ez még a legjobb helyzet, amit itt látunk ahol is a 3. hullámban igaz hogy elértünk egy elég jónak tűnő 308$-os szintet,  ami egy elég nagy gyertyával sikeredett, ezért nem volt meglepetés hogy rögtön vissza is esett az ár. Ezek utána történt, durván egy napos oldalazás az már nem éppen a legjobb helyzet és sajnos ezt most meg is bünteti a Bitcoin visszaesés, ezt még a 285$-os támasz szintig megtehetjük következmények nélkül, alatta már itt is megsemmisítő hatással lehet az Elliott hullám lehetőségre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/rMgOuL6Y/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, itt most nem változtatok semmit, azért sem hogy látszódjon mennyire még próbálkozás se volt arra hogy valami elmozdulás történjen, ami kicsit érthetetlen is, mivel az itteni ár annyira mondhatni a béka feneke alatt van hogy kisebb befektetés senkinek sem lehet a kárára, feltéve hogy később újra visszatérünk akár dolláros szintek fölé is. Tehát inkább most ne is tervezzünk semmit, legyen meglepetés de ha lehet ez a meglepetés a csökkenő trendvonal fölött záródjon.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Gga6Oy7M/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  szinte kezet is foghatna az itteni semmitevés az NXT charton látható igyekezettel. Fájó oldalazást követi a megérdemelt csökkenés, amit az emelkedő trendvonalnak kellene megmenteni. Tehát egyenlőre itt sem fényesek a kilátások, kellene a felülről jövő segítség!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QS43mrIG/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, talán az lehet magyarázat hogy a csökkenő trendvonal nagy falat, viszont azt is tudjuk a Bitcoin felkínálta a lehetőséget, azzal hogy tartott egy pihenőt. Viszont ezt, ahogy mások úgy a Bitcoin Cash sem használta ki, most pedig eséssel fizet a lustaságáért. Ez a visszajelzés a még mindig látható Elliott hullám lehetőséggel szépen ki is babrált de hogy ebben is találjunk valami jót az lehet egy ennél is nagyobb lehetőség, ami jelenleg szaggatott vonallal van felrajzolva és ebben a formájában még alkalmas is lehet a feladatára, viszont ennek elengedhetetlen feltétele hogy az ár a mostani szintnél ne menjen lejjebb vagy ha erre mégis feltétlenül szükség van, akkor ez az 1184$-os támasz szinten végül visszaforduljon a további esés!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/nvCm3QDY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ez a visszaesés következménye a Bitcoin visszaesésének is, viszont elég konkrét jelzés arra hogy a lezárult Elliott impulzust kövesse egy ABC korrekció. Ezt a korrekciót, ahogy látjuk megelőzte egy dupla tető alakzat is ez egy kicsit jobban le is nyomhatja az árat, talán a 123$-os támasz szintig, viszont ezzel túlvonnánk egy mondhatni kötelező korrekción, tehát folytathatnánk tovább tiszta lappal az idáig is elég szép emelkedést.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vsjZEFzd/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Robag

Szia! Jók az elemzéseid rendszeresen olvasom őket. Ahogy elnézem nem sok magyar elemző van. Kösz hogy közreadod a munkádat.
Egy olyan kérdésem van hogy;
Bittrexen vagyok tegnap küldtek egy értesítést hogy Március 9. től frissítik az ÁSZF-t. Ebben kérheti a banki adataimat. A szla a feleségem nevén van és én társtulajdonos vagyok. Ezt elfogadják? Nem szeretném ha zárolnák a bittrex számlámat. Ha van tipped, véleményed, ötleted, írd meg légyszíves. Köszi Gábor

Karcsi papa

Idézetet írta: Robag Dátum február 28, 2018, 01:47:33 DÉLUTÁN
Szia! Jók az elemzéseid rendszeresen olvasom őket. Ahogy elnézem nem sok magyar elemző van. Kösz hogy közreadod a munkádat.
Egy olyan kérdésem van hogy;
Bittrexen vagyok tegnap küldtek egy értesítést hogy Március 9. től frissítik az ÁSZF-t. Ebben kérheti a banki adataimat. A szla a feleségem nevén van és én társtulajdonos vagyok. Ezt elfogadják? Nem szeretném ha zárolnák a bittrex számlámat. Ha van tipped, véleményed, ötleted, írd meg légyszíves. Köszi Gábor

Köszönöm!

A kérdésedre sajnos nem tudom a választ, főleg azért mert még nem néztem ez a változást és főként a Poloniexet használom, de ha megadsz valós létező adatokat, akkor nem lehet gond ezután sem.
Viszont esetleg ha valaki más, több információval rendelkezik az ossza meg velünk, azért hogy ugyanolyan okosak legyünk mindannyian!
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

MoranTom

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.01!

BTC, tegnap még adtunk egy kis lehetőséget, annak hogy a kék Elliott impulzus a 11 362$-os szinten tudjon zárni, viszont ahogy látjuk ezzel a lehetőséggel már nem ért a mozgás, hanem az elért 11 074$-os szintről, már meg is kezdődött az ABC korrekció, ami ha minden igaz, már le is zárult 10 201$-os szinten, majd ebből a mostani emelkedés már újra átlépte a csökkenő trendvonalat. Tehát a helyzet szerintem elég biztató, mivel egyértelműen rátapadtunk a trendvonalra ez tapasztalat alapján a lehető legjobb dolog. Piros szaggatott vonalakkal egyenlőre 3 hullámot rajzolok fel, ezek egy leendő Elliott hullám kezdeti lépései lehetnek, ami most a 3. hullámban legalább 12 500$ környékére meg kellene érkezzen. amit itt igényelne egy a korrekcióra rajzolható zászló alakzat illetve az is hogy sikerül átlépni a trend vonalat, ezt pedig erősíti a napos idősíkon is látható elég nagy csökkenő sávból való kilépés utáni jelentős emelkedés lehetősége is.

Napos, szerintem idáig még tökéletes ami történt, viszont már jobb lenne ha sikerülne ezt a bizonyos trendvonalat átlépni egy-két ezer dollárral fölötte kicsivel biztonságosabb lenne még egy oldalazás is. Gyertyákat nézve veszélyes lehetett volna ha bejön ez a bizonyos 9500$ környéki zárás, így viszont hogy maradtunk az előző kisebb gyertya szintjénél elég jó lehetőségek nyíltak arra hogy ezt a bizonyos trendvonal átlépés egy határozottabb gyertyával is megtörténjen, ami nekünk felettébb jót tenne, főleg ha megnézzük a távolságokat, ami egy 12 200$-os szintet is simán elérhetne és napos idősíkon nézve még a sorból se lógna ki.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, zöld szaggatott vonallal jelzett csökkenő 2. hullámban egyenlőre 10 213$-ig sikerült vissza jönni az árnak, ahol el is érte az 50-es mozgóátlagot, majd meg is torpant az esés. Egyenlőre még nem tudjuk hogy ez azt jelenti e hogy a korrekció itt le is zárult és jelenleg már emelkedést kezdeti jeleit láthatjuk vagy még további csökkenés várhatóm viszont erre már sok esélyt nem látok de mint tudjuk bármikor bármi előfordulhat. Mi van egy kicsit azért felhoztam az 1. emelkedő hullámra, ami azt mutatja hogy ez a 10 213$-os pihenő a lehető legtökéletesebb szinte arra hogy meginduljon egy emelkedő hullám. Ennek az emelkedésnek a korrekcióból kiindulva és Fibonacci 2.61 szint alapján 12 300$ környékére kellene minimum megérkeznie,  Viszont ahogy látjuk ezzel a zöld Elliott hullámmal a kék 3. hullámhoz is szeretnénk igazodni, ami pedig azt igényelné hogy ez a mostani zöld 3. hullám valahol 13-14 000$ környékén záródjon, tehát lehet itt még érdekes fordulat bőven. Azonban itt is láthatjuk azt a bizonyos trendvonal átlépést, ami egy elég nagy csökkenő sávból való kilépést is jelenti, tehát feltétlenül fontos lenne hogy ezzel a zöld 3. hullámmal el tudjunk távolodni ettől a sávtól és kialakuljon egy emelkedő trend.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/fQXEQS50/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/6xEGQuh3/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/B6NgL522/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/JLajszX3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, az árboc alakzat most már zászlónak nevezhető, viszont az erősségéből ezzel sem veszített, sőt így már kicsit nagyobb lehetőségek is megnyíltak mivel a zászló rúd része is sokkal nagyobbra mutat ezzel. Sokkal jelentősebb előrelépés hogy a trendvonalakkal határolt háromszögön belül is teljes a mozgás, tehát már ez sem akadálya valamit jelentősebb 1000$ fölötti megugrásnak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Cwj5thml/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/mxr7OZgm/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, hát igen, ahogy számítottunk rá azok a csúcsok,  szépen kirajzoltak egy fej-váll alakzatot, aminek következtében vissza is estünk, ahogy ilyenkor ez elvárható, viszont hogy még egy 4. korrekciós hullám, majd egy 5. impulzust lezáró csökkenés is látható lesz, arra már én se számítottam de sebaj az a lényeg hogy túl vagyunk rajta és már egy újabb emelkedésben vagyunk. Folytatásban jöhet egy ABC hullám, legalábbis ennek kellene következnie, tehát ebből kiindulva itt még egy kisebb csökkenés lehetne várni mielőtt emelkedésnek indul újra az ár, de az is lehet hogy ezt a váratlan csökkenő Elliott impulzust, már egyből újabb emelkedő Elliott hullám követi,  ezt még nem tudjuk,  mivel ne felejtsük el hogy a Bitcoinra vagyon bízva, ezáltal mivel ott is emelkedés várható, így jó eséllyel lehet emelkedésre számítani itt is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/fB8T5R6J/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, tegnap még úgy tűnt hogy sikerül lezárni a csökkenést egy ABC hullámmal, ami akkor még a 603$-os támasz környékén úgy tűnt keresgéli az alját, végül azonban ezen a támaszom átszaladt az ár, majd ebből egy kisebb korrekció immár ezt a 603$-os ellenállást nem tudta átlépni, ezzel egyből ki is alakította a 4. hullámot, amely innen lefordulva végül egy 5. hullámmal 578$-os szinten zárta is az impulzust. Amit itt most várunk az legalább egy emelkedő ABC hullám, ami reméljük a 603$-os ellenállást már áttudja lépni és a barna vonalakkal berajzolt ék alakzatnak megfelelően, valami jó eredményt is fel tud mutatni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/H1gBSUvS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ez a szituáció nem a legjobban néz ki, viszont nekem úgy tűnik lezártunk valamit, amiből most tiszta lappal jöhetne egy folytatás. Kipottyantunk a sávból ez már a tegnapi elemzésnél is világos volt, azt viszont még nem tudtuk hogy egy vissza teszt után még egy következő lendületes csökkenés várható, ennek végül sikerült 200$-os szinten zárni ezt a csökkenő ABC hullámot. Fej-váll alakzatunk még él de szegény nagyon kivan és ő is várja már a kilövést.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/UzIVvazE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, ez a most látható csökkenő impulzus, tegnap még ABC hullám volt, azonban mivel a most  látható 4. hullám csak arra volt elég hogy a 2. hullám korrekciója legyen ezért nem sikerült a terv hogy átlépje az emelkedés a trendvonalat, így lefordult és végül 0.886$-os szinten zárta ezt a csökkenést. A folytatásban természetesen most egy minimum ABC hullámot kellene várjunk, ezzel ismét elérhetővé válhat a csökkenő trendvonal, illetve a sávunk ellenállási szintje, amit akár még át is léphetnénk ha ez az ABC hullám 1. hulláma kitartana a trendvonalig,  majd onnan visszajönne legalább az Elliott hullám 3. szintjének magasságáig. És ezzel még kialakítania egy fej-váll alakzat lehetőséget is, ami így jó segítség volna ára hogy átlépünk a trendvonalon és valahol 0.95$ környékén viszonylag jó eredménnyel zárhassunk.

Pillanat kép 1 órás: https: https://www.tradingview.com/x/uXtd3emc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, tegnap szaggatott zöld vonallal felrajzoltam egy emelkedő hullámzás elképzelést, mivel akkor még úgy tűnt hogy ezt a most látható Elliott impulzust is megúsztuk egy ABC hullámmal a 46$-os szint környékén, azonban mint látjuk ez végül mégsem sikerült. Tehát ezzel majdnem visszaestünk ismét a nagyon enyhe emelkedő trendvonalunkra, reméljük ennek a közelsége már nem vonzza magához még egy kisebb csökkenésre az árat, hanem már a kialakult 43$-os szintről egy ABC szerű mozgással legalább a 47$-os ellenállásig visszaerősíti az árat,  többit meg bízzuk arra ha esetleg a Bitcoin produkál egy kiugró teljesítményt, ami mágnesként az itteni árat is magával ránthatja.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0j6NFuub/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, sajnos azt kell megállapítjuk hogy a világoskék fej-váll alakzatnak még minimálisan de sikerült az alakzatnak megfelelően mozogni de végül nem járt sikerrel, piros alakzat pedig még addig a  minimum szintig sem tudott eljutni, tehát érdemben csak lehetőségről beszélhettünk. És ehhez még hozzá jött egy árboc alakzat is, amit szintén gyenge próbálkozás követett, itt láthatjuk a kék emelkedő ABC hullámot, ahol végül is eldőlt az alakzatok a sorsra. Viszont annak egyáltalán nem volt jele, hogy innen egy csökkenő Elliott impulzus fog kiindulni. Tehát itt szerintem elkönyvelhetjük hagy a HardFolk miatt már most óvatosak a vásárlók, de nem is baj ha már nem nyomják fel mesterségesen az árat, mivel így nyugodt körülmények között van lehetőség az áremelkedésre, feltéve ha ebben a Bitcoin is segítségünkre lesz. Lila trendvonalakkal határolt háromszög, viszont összehozhat nekünk valami jó és eredményes mozgás, ami legjobb esetben a háromszögből felfelé távozást jelenthet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lxIG16nU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, tegnap még kicsit mások valuták az elképzelések de mivel jött ez a csökkenő ABC hullám, így muszáj volt hogy újra gomboljuk a kabátot. Sok magyarázatot remélem nem igényel melyek a változtatások, lényeg annyi hogy ezt a csökkenő ABC hullámot már további csökkenés ne kövesse.  Zöld szaggatott vonalakkal igyekeztem összefogni ezt az emelkedő impulzust és az azt követő ABC korrekciót. A folytatásban ha itt egy Elliott hullám lehetőségről beszélünk, akkor 3. hullámmal 350$ környékére kellene eljutni, viszont valószínű hogy ehhez kelleni fog a Bitcoin esetleges emelkedése is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lYHoRidv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a tegnapi elképzelés hogy a kisebb oldalazásból kilépés után egy Elliott lehetőséggel átléphetjük a csökkenő trendvonalat, már akkor is elég merész elképzelés volt. Viszont ahogy most látjuk a végeredményt az egy újabb pofon, amit a 0.18$-os támasznak sikerült egyenlőre megfogni de hogy ez mire elég az jó kérdés, mivel itt már próbálkoztunk sok mindennel. Nem tehetünk mást ebben a szituációban is azt kell várjuk hogy sikerül elmozdulni felfelé és átlépni legalább ezt a trendvonalat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/n7Q6dYFm/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  szinte ugyanazt láthatjuk ismét mint az NXT charton, hogy volt egy jó elképzelésünk, azonban a végeredmény mintha egy tükröt állítottunk volna az elképzelésünk elé úgy fordult át a másik irányba és majdnem pontosan lemásolta azt ez a csökkenés, mint felfelé kellett volna lássunk. Viszont nem az elvárásokkal volt a baj, hanem azzal hogy megvolt az esélye annak hogy a Bitcoin elmozdul ellenkező irányba, azonban mivel ez nem történt meg így az itt lehetőség is elmaradt.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hP0NXg4t/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, tulajdonképpen a kék szaggatott vonallal felrajzolt  lehetőség még  jónak látszik, viszont kisebb módosítást ahogy látjuk a 2. korrekcióban végre kell majd hajtani, lényeg azonban hogy előzőleg láthatunk egy emelkedő hullámot, ami még nem tudta átlépni az 1.szintet viszont ha ez sikerül, akkor reméljük megindulhatunk tovább a 3. hullámban és a terveknek megfelelően sikerül, akkor 1450$-os szintet minimum elérheti a többiről pedig majd ráérünk ott és akkor gondolkodni de  ha sikerül a jelenlegi tempót tartani, akkor ezzel sem lehet probléma.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/RsTMsCex/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, azt láthatjuk ami tegnap már igényként felmerült, tehát hogy egy ABC korrekció fog következni, ennek a csökkenésnek a végeredményeként, amit a kék impulzus mondhatni igényelt.  A végeredmény tekintetében sem panaszkodhatunk, ugyanis ezt a csökkenést nem váratlan módon a 123$-os ellenállás környékére tippeltem, ezt végül úgy néz ki 125$-os szinten sikerült lezárni. Tehát itt most semmi akadálya, nincs annak hogy egy újabb reményeink szerint Elliott hullám elindulhasson, ennek feltétele hogy a mostani egyenlőre kicsi emelkedő hullám, legalább a kétszeresére nőjön, majd ezután ha követi egy kisebb korrekció, akkor a 3. hullámmal már az előző impulzusunk csúcsa fölé juthatunk és mehetnénk tovább, annak a piros 3. hullámnak a célszintje felé, ami jelenleg kilóg a képből de a végeredményét tekintve 169$ környékére várnánk a zárását.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WH2IQi3v/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.02!

BTC, nem panaszkodhatunk ugyanis az utóbbi bő egy napban szinte csak emelkedést láthatunk, viszont az emelkedés rettentően sok apró gyertyából áll, ezáltal a tempó is lassúnak tűnik. Azonban ebben a lassú tempóban is szükségünk lesz legalább egy korrekcióra, ami egy következő hullámnak alapot adhat, viszont egyenlőre ennek a  korrekciónak még nyoma sincs. Tehát induljon ki a jelenlegi szituációból és abból ha innen kezdődne meg a korrekció, aminek már talán apró jelét látjuk is, akkor ennek a kék sávval jelölt területen belülről de annak is inkább a felső részéből lenne ideális ha sikerülne a korrekciónak fordulatot venni. Jelen szituációban a 3. hullámunk célszintjét 12 000-12 200$-os ellenállás környékére várhatnánk, majd ha minden jól alakul, akkor a 4. korrekció után az 5. hullámmal viszonylag biztosan eljuthatnánk 12 788$-os ellenállásig de ez sokban függ attól, mekkora 4. korrekciós hullámot fogunk látni.

Napos, a már említett lassú tempónak köszönhetően, azért sikerült a csökkenő trendvonalat egy egészen jó gyertyával átlépjük, ezt most még néhány hasonlóval meg kellene erősíteni, ami után még elképzelhető erre a trendvonalra egy vissza teszt, majd ha abból újabb emelkedésnek indul az ár, akkor mondhatjuk hogy elég jól állunk és célba vehetjük akár a 17 200$-os ellenállást is.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, ezen a charton nem is akartam Elliott hullámokat rajzolgatni, viszont mivel a jelenlegi szituáció is egy nagyon jó helyzetet kínált fel, így nem lehet kihagyni, ennek a nyomon követését sem, viszont ami lényeges hogy a vastag lila vonallal jelzett csökkenő trendvonalon sikerült másodszor is átlépni. Átlépés utána már jó néhány gyertyával fölötte is tudott maradni az ár, illetve a tegnap délután folyamán a jelenleg szaggatott zöld vonallal felrajzolt Elliott hullám lehetőségnek megfelelően láthattunk egy korrekciót is, ami nem baj hogy nem ment el a szaggatott vonallal jelzett trendvonalig, mivel a jelenlegi 2. hullám zárására tökéletes fibo 0.38- 0.5 szintek között látható ez ennél jobb szinten nem is lehetne. Tehát ha a következő célszintet keresnénk, akkor a 3. hullámot az előre felrajzolt 13 000$ helyett 12 300$-os szintre várható, viszont ettől még nem kizárt hogy a 13 000$-os szintet is átlépjük, ami azért volna szükséges hogy a kék 3. hullámnak is megfelelő emelkedés alakuljon ki.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/kCrpKNpH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/38fvsUbl/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/XcQFf5KI/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/7Dopu0JX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a piros nyilakkal felrajzolt irányokat nagyjából sikerült eltalálni, igaz a lefelé mutató nyíllal az emelkedő trendvonalat szerettem volna ha érinti az ár, majd onnan kezdődhetett volna meg a felfelé mutató nyílnak megfelelő zászló alakzathoz kötődő emelkedés. Viszont amit most látunk az egy kis zűrt okozhat, mivel az már egy oldalazás és ez a szituáció azt kívánja, hogy tovább gondoljuk a helyzetet. Egyenlőre még valószínű nem azt fogjuk látni hogy a zöld vonalnak megfelelő módon jön az emelkedés, hanem az oldalazással miután remélhetőleg elértük a trendvonalat, akkor kezdődhet meg egy emelkedés. Majd ha kiléptünk ebből az oldalazó sávból és jött egy vissza teszt, utána kezdődhetne meg végre az emelkedés, ami már tegnap bekövetkezhetett volna ha kilép az ár a csökkenő sávból, majd a zöld vonalnál látható kilépés után megindulhatott volna az emelkedés. Tehát most elképzelhető hogy kicsit még oldalazó mozgás fogunk látni, amit bármikor megszakítható egy esetleges intenzívebb Bitcoin elmozdulás, remélhetőleg emelkedő irányba

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/teNPMkaN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/qWDZvyc7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, ahogy látjuk a barna támasznak egyszer már volt szerepe, ami után az ék alakzatból kilépett az ár felfelé és végül a helyzetnek megfelelően elég jól alakult.  Most azonban ennek a barna támasznak ismét  szerepe lehet ha a lila csökkenő trendvonal együtt ismét kialakított ék alakzaton  belül mozog az ár. Azonban ennek én jelenleg még csak kisebb esélyt adok, mivel muszáj a Bitcoin mozgásához alakítani a várható folytatást, ezáltal azt tudnám elképzelni hogy a jelenlegi rózsaszín ABC hullámmal rövidesen lezárjuk a csökkenést, majd ha szerencsénk van, akkor emelkedésnek indul az ár és egy kisebb Elliott hullámmal elérjük a 433$-os ellenállást, esetleg kicsit nagyobb hullámmal a 488$-os ellenállást. Láthatunk még egy csökkenő piros trendvonalat is, amit nagyjából 450-460$ környékén ugyancsak elérhetne egy intenzívebb emelkedés, aminek az átlépése esetén akár fordulhat is a trend, ami február 10.-én váltott kisebb csökkenő trendre, tehát itt egy újabb emelkedő trend alakulhatna ki és a 488$-os ellenállás átlépése után, pedig megindulhatnánk az 570$ környékén lévő következő, szerintem jelentős ellenállás felé.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/iW4hKFCo/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, egymás után 2 ék alakzatból is mondhatni elég jól kilépett az ár, viszont a nagyobból való kilépés után is inkább csak egy oldalazás alakult ki, ahogy most ezen kisebb barna ék alakzatból is sikeresen kiléptünk de jelenleg 620$ környékén megkezdődött egy elég szűk oldalazó mozgás.  Viszont ennek a megtorpanásnak lehet az is oka, hogy a piros kisebb csökkenő trend vonalat átléptük, tehát itt az is elképzelhető hogy most vissza teszt következik esetleg a 603$-os támasz és a trendvonal találkozásához, ami jó alapja lehet a további emelkedésnek.  A felső lila trendvonal azonban még nem párja az alsó emelkedő trendvonalnak, viszont ha sikerülne átlépni rajta azzal egy újabb jelentősebb csökkenő trendvonalat tudnánk átlépni, ami talán kulcsa lehet annak, amivel  újra visszatérhetünk az 1000$-os szintek környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/V8uemfDd/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, a lila trendvonalak tekintetében itt egyértelműen nem tudjuk kijelenteni hogy emelkedő vagy csökkenő trendben vagyunk, mégis inkább a csökkenő trendvonal átlépése hozhat jelentősebb változást. Van még itt egy emelkedő rózsaszín Elliott hullám lehetőségünk, amin belül a 3. hullámban már volt egy emelkedő Elliott impulzus, viszont ezzel még nem sikerült elérni a kitűzött 260$ környéki célszintet, ahova a fej-váll alakzatunk is mutat, azonban a fej-váll alakzat már kiszámíthatatlan. Tehát az impulzus után sajnos nemcsak egy ABC korrekció következett, hanem még 2 csökkenést mutató ABC hullám, ezek után vagyunk most. Jelenleg tehát csökkenő ABC hullám után vagyunk, ahol egy nem túl nagy 15$-os emelkedő hullámot láthatunk, majd most ennek a korrekcióját, aminek maximum 204$-os szinten kellene fordulatot vennie és egy emelkedő hullámmal a csökkenő trendvonalon átlépve legalább a 227$-os ellenállásig el kellene jutnia, jobb esetben ezen átlépni és majd csak a 4. korrekciós hullámnak megtámaszkodni ezen a szinten, mivel így sokkal jobb lehetőség nyílhat arra hogy a kitűzött 260$-os szintet ezzel a mostani Elliott hullám lehetőséggel esélyünk legyen elérni.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/I9LOgfu5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, tegnap volt egy fej-váll elképzelés, ami azért nem sikerült mert az a nagyobb bika gyertya, ami áttörte a csökkenő trendvonalat, elég nagyra sikeredett ezáltal a fej-váll alakzat már elvesztette jelentőségét. Viszont ezzel a kiugrással sikerült lezárni a csökkenő Elliott impulzus követi ABC korrekciót, viszont ha ebből újabb emelkedés szeretném látni, akkor szükséges a most látható ugyancsak egyenlőre csökkenő ABC hullám. Ennek a csökken ABC hullámnak azonban csak remélni tudjuk hogy hamarosan lezárása következik és ez nem fordul sokkal komolyabbra, ami által egy újabb csökkenő Elliott impulzus alakul ki, mert ezzel vissza eshetünk a 0.82-0.84$-os támasz szintek környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5toGYUmi/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, egy érintéssel előbb kiléptünk a csökkenő ék alakzatból, ezzel sincs probléma ha tartani tudja a tempót, amelyben jelenleg egy csökkenő korrekció látható, elég furcsa apró test nélküli gyertyákkal. Ez jelentheti azt is hogy, semmi komoly eladói szándék nincs, csak próbálkozások amik visszaverése kerülnek, viszont ezzel is sikerült csökkenést elérni. Tehát ha sikerül végre megállítani ezt a csökkenést, akkor akár még folytatódhatna az emelkedés, ami a 47$-os ellenállásnál kialakított szintet áttudná lépni, akkor az előző csúcsot támadás alá vehetné, ami egy emelkedő Elliott hullám 3. szintjét is jelenthetné, majd korrekció, amit jó lenne ha követni az impulzus lezáró 5. hullám, amivel ezen a szinten át is tudnánk lépni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/1mXHsApe/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, még mindig nem tudom mit gondoljak arról hogy az a bizonyos Március 5.-ei Hardfork-ig hogy alakul a folytatás, mivel ahogy látjuk a rózsaszín csökkenő impulzust követte a kötelező ABC korrekció, majd azt most egy újabb csökkenő hullámzás, amit ABC hullámmal mindenképp le kellene zárjuk a jelenleg is látható támasz szinten. Feltétlenül szükséges volna arra hogy a lila ellenálláson is áttudjon lépni az ár, amivel kilépnénk a háromszög alakzatból, viszont a jelenlegi szituáció még nem tudjuk hogy végződik, csak remélni tudjuk hogy sikerül 31$-os támasz szint fölött maradni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/pIZJr0u9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a zöld szaggatott hullámnak megfelelően egy elég szép emelkedést láthatunk, azonban ebben már látni kellett volna egy korrekciót, hasonlót mint amit most látunk.  Tehát itt még lehetnek érdekességek a folytatásban, ha ez a mostani csökkenés már a 4. korrekciós hullámot jelenti, ami arra tökéletesen megfelel hogy a 350$-os szintet elérjük a következő 5. hullámmal de  nem mindegy hogy ennél a 350$-os szintnél már az impulzus lezárásához érünk vagy még csak a 3. hullám célszintjéhez.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5ZmXZ83d/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, sokkal okosabbak nem lettünk, mint tegnap voltunk, ugyanis annyit értünk el hogy az emelkedést követte egy visszaesés, amit nevezhetünk korrekciónak, majd ez kis időre úgy nézett ki hogy folytatja az emelkedést. amivel sikerül a csökkenő trendvonalat elérjük, viszont jelenleg ez nem látszik reálisnak, ugyanis újabb csökkenés indult, köszönhetően annak hogy a Bitcoin is visszanézett 11 000$ alá.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6k3pDWGy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  ahogy látjuk itt sem egyértelmű a helyzet, ennek az okát már 2 oldalazó sávval is felrajzoltam és még így sem biztos hogy az alsó kisebb sáv megfelel majd a mozgásnak és nem lép ki belőle a 0.29$-os támasz szint irányába. Feltétlenül szükség van arra hogy a Bitcoin ne lefelé, hanem felfelé folytassa és ezzel vissza kerüljünk a nagyobbik szavunk felső részéhez hogy esély legyen a kilépésre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/G82ncDLt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, egyelőre a kék szaggatott vonalnak megfelelően emelkedik az ár, amiben jelenleg van egy korrekció ez valószínű egy kisebb Elliott hullámnak a 2. kollekciós hulláma lesz, ami ha hamarosan fordulni tud és a 3. hullámban emelkedésnek indult, akkor az 1370$-os ellenállásán talán még át is léphet, majd egy korrekciót követően az 5. hullámmal még az 1500$-os szintre is esély nyílhat, ahol a kék 3. hullám is záródhat. Tehát a terv az jó már csak az hiányzik hogy a Bitcoin is partner legyen ebben és a jelenleg látható kisebb visszalépés, minél előbb emelkedésre váltson, mert ellenkező esetben az előbb felvázolt lehetőségek is mehetnek a kukába.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OYsSibnh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ez a most látható csökkenés még az ABC hullám része. A jelenlegi C szintről indult egy emelkedő hullám az már benézett az A színt fölé, tehát nem tekinthetjük a 4. korrekciós hullámnak, tehát a mostani csökkenés sem lehet az 5. hullám. Jelenleg úgy néz ki a 123$-os támasz szint elérésre kerül és talán meg is fogják csökkenést. Viszont ahogy látjuk rajzoltam egy csökkenő fej-váll alakzatot,  ami ha hozzá a tőle elvárt további csökkenést, akkor még 116$-os szintig  is visszaeshet az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/iJL8BDgs/