Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 26 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Szélcsend volt, össze is gyűltek a sötét fellegek!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.04.13!

BTC, nagyjából az történt a hétvégén, amit vártunk, ha maradunk ezen az úton, akkor nincsenek túl jó híreim, de túl rosszak sem!
Tehát azzal számoltam, hogy a C támasz érintést követően, tovább araszolunk a 6,600$-os fekete támaszra, majd arról kezdünk bele abba a nagyobb építkezésbe, amin már tegnap délután túl is estünk. Célunk a felső kék ellenállás, tehát a nyíló ék B pontjának konkretizálása volt, illetve egy itt húzódó zóna minél gyorsabb átlépése, ez már problémásnak bizonyult és talán ez okolható az idő előtti lefordulásért!
Visszazuhantunk a 6,600$-os múlt héten még bizakodásra okot adó támaszra, ahol szintén van egy olyan zóna, ami meghatározhatja az egész hetes, akár a felezésig hátralévő 1 hónapos lehetőségeinket, de erről majd a napos kitérőnél bővebben is esik szó!
Egy nyíló ék lehetőségből indult a pénteki gondolatmenet, ezt az irányt részben tartjuk is, de azzal hogy egy ujabb és meredekebb támaszt kellett behúzni, amihez ha később a 2db vékony piros ellenállás is csatlakozik, az egy parabolikus leforduláshoz vezethet, amely végeredményét tekintve, nem biztos hogy olyan barátságos lesz, mint ahova a kék támasz A pontját vártuk, tehát itt jöhet képbe, az 5k mint lehetőség.

4 órás idősík, a piros nyilakkal felvázolt mozgási lehetőség még mindig adott, legalábbis ezt látszik visszaigazolni, a kék ék ellenállásának elérése előtti hirtelen lefordulás, illetve ha megerősödik a parabolikus ív, akkor kaphat szerepet az 5600$-os szint környéki támasz zóna! Pontosan 1 hónap van hátra a május 12.-ei block felezésig, ezt az idő még mindig hasznunkra tudjuk váltani, habár nehéz elképzelni, hogy ezen rövid határidőn belül érdemi, az 5,600$-os zónában végrehajtott fordulat és ebből, ha nem is a 10k-s, de egy a 8,300$-os zónába felkapaszkodást tudunk végrehajtani.
Ha elment a szekér, az a március 29.-ei halvány támasz zóna érintésnél mehetett el, ugyanis ha ott határozottabb zónában zárást látunk, akkor az április 4.-ei 6.600$-os vissza-teszt utáni lépéseink is határozottak, tehát sikeres a 8.300$-os ellenállási zóna elérés, most pedig a felezés előtti végső rohamot készíthettük volna elő...

Bitcoin Futures chart: pénteken kicsit elszámoltam, ugyanis a heti zárás már csütörtök este megtörtént, de a lényegen ez sem változtatott, zuhantunk, a nyitásra meg is lett a negatív rés, ezt szépen az éjjel meg is fejeltünk, most meg itt csücsülünk a slamasztikában. Viszont ha még mindig figyelembe vesszük, a márciusban követett harmonikus mintát, amit ha minden igaz múlt hét kedden zártunk, akkor hogy most a lezáró korrekciós fejezetnél tartunk, azon nincs semmi csodálkozni-való! Az enyhén emelkedő csatorna ellenállását kicsit rongyossá tépkedtünk, ennek ellenére a formáját tartja és a támaszának elég erősnek érzékelhető a vonzó hatása, tehát 6,200$ környéki érkezéssel számolhatunk, ami tökéletes a minta korrekciós igényeinek!
Napos nézetben halványan elcsíptük a kérdőjeles zónát, a lefordulás sem meglepetés, de ha ezt 8k környékéről sikerül megvalósítani, akkor most sokkal pozitívabban várhatnánk a folytatást! Tehát ez a mostani zuhanás, a piros Elliott 2. korrekciós hullámát kellene jelentse, ami a méretét tekintve már most tökéletes, de a 6,400$ alatti zónát még elcsípjük, pontosabban ha az órás lehetőségeinket is figyelembe vesszük, akkor 6,200$-os visszapattanás után építhetnénk a 3. hullámot.

Napos: a VPVR indikátor jelzése alapján 7,300$ környéke egy gócpont volt, ha ehhez hozzávesszük a shorts/longs chartokon tapasztalható aktivitást, akkor a shorts oldali építkezés látszott életszerűbbnek, a vevői oldalt pedig csak még jobban elbizonytalanította a világot fenyegető válság előszele!
A pénteki gyertya után, eldőlni látszott hogy a zöld szellemgyertyákkal felvázolt lehetséges útról letérünk, ezt a hétvégén még kicsit átgondoltuk, de egyelőre úgy néz ki maradunk a negatív úton.
Ha a fekete ABCD mintát követjük, amelynek a C csúcsnál elmarad a 0.61-es szabályostól, de a múlt hét keddi elbizonytalanodásból, illetve a pénteki határozott letörésből és a mai határozatnak tűnő csökkenő irányú folytatásból, arra lehet következtetni, hogy a D hullám megkapja a lehetőséget. Szerencsére van néhány támasz, illetve zóna, ami útját állhatja a 2k alatti megérkezésnek!
Első akadály 6,200$, ha ez elesik marad 5,600$ környéki zóna, de itt már veszélyes a játék, mert egy vállvonal is megerősítést kaphat, amelyről még lehetőséget kaphatunk egy 7k-s visszakapaszkodásra, viszont, ha ez csak a jobb váll rész érdekében történik, akkor kialakulhat egy 4k alá zuhanási lehetőség! Tehát ha nem vigyázunk, könnyen kicsúszhat a talaj a lábunk alól és ha ez 4k környékét jelenti, akkor az ABCD minta 2k alatti kifutása is komollyá válhat!
A piros csatorna még nem kapta meg a vissza-tesztjét, ezt a jelenlegi mozgás alapján 8k-s felkapaszkodással lehetne bepótolni, de egyelőre nem ennek megfelelően mozgunk. Azonban vissza-teszt nélkül, nagyobb zuhanásnak sem kellene bekövetkezni, ebből a szempontból hasznos lehet az 5,600$-os zónából történő fordulat, a 6200$-os fordulat pedig a csatorna vissza-tesztben segédkezhet. Az utóbbi veszélyesebb, de sok minden azon is múlik, mennyire intenzív az iránytól független mozgás!
Ha a felezést megelőző 1 hónapos időszakra bealszik a mozgást, azzal egy a világoskék ellenállás alatti, oldalazással egybekötött, enyhe csökkenést hajthatunk végre, ez durva esetben, az 5k-ra visszaereszkedést is jelentheti, viszont az ilyen hosszú ellenállás ostrom, végén egy rakétaszerű kitöréshez is vezethet! A március eleji zuhanás után, abban bízva, hogy a felezést megelőzően sikerül kicsit összekapni magunkat, narancs színnel 4 lehetőséget is felvázoltam. De mivel jelenleg azt látjuk, hogy már most átmehetünk enyhe csökkenéssel fűszerezett oldalazásba, talán az alsó narancs elképzelés is megállhatja a helyét, viszont ha nem figyelünk és elúszik a hajó, akkor 5k, 3k vagy akár 2k környékén is rajzolhatunk hasonló mozgást!
Itt a végére van egy kék csatornás alternatív javaslatom, de a fordított zászló lehetőség szempontjából, ez se néz ki túl bizalomgerjesztőnek...

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldalon ismét visszafordultunk a 28k környéki zónából és a lendületét megnézve, ez nem egy fordulat előkészítésének tűnik, inkább annak, hogy a néhány nappal ezelőtti 20k alá visszanézési kudarc bepótolásra kerül! Egyelőre támasz lehetőség van 22,300 környékén, ezzel ha élünk, annak 28k fölötti eredménnyel kell végződni, viszont ha ezzel együtt nem látunk arányos áremelkedést, ott kezdhetünk gyanakodni, hogy ez csak egy megbízáspumpa, tehát valami lejjebbi szinten történő határozott visszafordulásra összpontosulnak az erők!
Shorts oldal kicsit kivárásra játszik, talán ha a longs oldali kék támasz alá kerülünk, az megfelelő ösztönzés, a piros nyilat követő árleszorítós művelethez! Ha mindkét oldal elbizonytalanodik, ott lehet szerepe a zöld nyilat követő mozgásnak, ennek azonban árzuhanásával kell együtt járni, feltételezve hogy a vevők elengedik a gyeplőt.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/yHjwjNUm/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/gKPO9MFt/

Hetes idősík: talán nem lesz igazam és a zöld nyilat követve nem fordulunk le 6k alá, illetve ha ez mégsem elkerülhető, akkor itt max az 5k lesz a célunk, ahol előhúzhatunk egy Elliott hullám elképzelést 12-14k-s célokat kitűzve! Az 1 hónappal ezelőtt megvalósítót hirtelen fordulatnak köszönhetően, az RSI csíkra felvázolt elképzeléstől kezdünk eltérni, de ha megnézzük a 2019 szept.-dec. között hasonló mozgást, ott is volt egy tiszavirág életű akció, majd az történt, amire a mostani kék nyíllal is megpróbálok utalni, de reménykedek abban, hogy 6k alá mégsem kell benézzünk!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CkjHLoNi/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tksNGz05/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lhsUGohS/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/z0IbocXF/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/jTcRuv2z/
https://www.tradingview.com/x/YcfhLxnN/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/w5kVqkRJ/
https://www.tradingview.com/x/d2S04Yzu/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Sokkal egyértelműbb jelzésekre várunk!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.04.17!

BTC, nálam az volt a hét nagy kérdése, hogy a kék ellenállásokkal kirajzolódó parabolikus ívvel lefordulunk vagy sem!
Végül nem fordultunk le, viszont ha a tegnap éjjeli 6,474$-os szintre történő leszúrásnál kicsit élénkebb az eladói szándékok, akkor jobban is megközelíthettük volna 6k környékét. A fordulat után még jó néhány óráig gondolkodott az ár, történjen e visszarántás vagy bonyolódjon tovább a szituáció, szerencsére a visszarántás megtörtént és a parabolikus ívet kialakító ellenállások szépen át lettek szakítva!
Már tegnap alakulhatott volna úgy a szituáció, hogy a zöld nyíllal felvázolt, zónából a felső ellenállásra végrehajtott vissza-tesztet követően, a 7,450$-os 2 héttel ezelőtti csúcsszintre is megérkezünk, de a jelek szerint erre még várnunk kell.
Viszont amennyire nem volt egyértelmű a parabolikus lefordulás, a tegnapi kiugrás utáni mozgalmas néhány óra, nem tudott egyértelmű továbblépési szituációt kialakítani, később ez mégis sikerült, csak hát a zónából visszafordulás pont azért veszélyes, mert ha abból visszafordulunk, ott a további pozitív várakozásaik is besülhetnek.
Függőleges szaggatott vonalakkal megjelöltem a hétvége kezdő és záró időpontját! Ezen időszakon belül vagy követjük a zöld nyilat és habár semmit nem oldunk meg, de a zóna fölött mégis jobbak lehetnek a jövő heti esélyeink, esetleg a 7k-s szintet körbefonva oldalazgatunk, de az sem kizárható, hogy a tegnapelőtti kiugrásra jön egy csattanós válassz és máris újra 6,6k környékén találjuk magunkat, ami lehetőség, a két nappal ezelőtt félbehagyott csökkenő irányú mozgás folytatására!

4 órás idősík kicsit jobban megmutatja mennyire törékeny ez a lassan 1 hónapos, lényegében oldalazó mozgás. Piros nyilakkal már 7.-én úgy gondoltam, hogy az ellenállási zóna alulról csipkedését követően, visszazuhanunk a 6k környéki zónába! Ez végül nem történt meg, de a kék vonalakkal kirajzolódó nyíló ék, erre még most is lehetőséget biztosít!
Tehát van kettő ellenállási zónánk, amelyek közötti mozgást 10k-s végeredménnyel hasznunkra is válthatnánk, ha ez nem sikerül, akkor marad a 6k alatti zónába történő határozott megérkezés és remélhetőleg abból egy még határozottabb visszafordulás lehetősége.

Bitcoin Futures chart: a múlt heti 7,315$-os szinten nyitva hagyott résünket, talán még egy mai végső rohammal bezárható, ez segítene a poloniex chartra felvázolt pozitív elképzeléseink viszonylagos megerősítésében! Erre azért is lehetnek jó esélyeink, mert ha visszamenőleg megnézzük, a péntek délutánt mindig sikerül kicsit megnyomni, viszont ennek a megnyomásnak, a hétvégébe belépést követően vaskosan megfizetjük az árát, tehát összességében nem is tudjuk melyik ujjunkba harapjunk...
Talán mégis az lenne a legjobb megoldás, ha barátságos módon lépnénk be a hétvégi zónába, majd ezt követően próbálkoznánk pozitív lépésekkel! Tehát arra számítanánk, hogy a hétfői nyitás, a 7,315$-os szint fölött találja az árat, viszont mivel ez ismét egy pozitív rést eredményezne, várhatnánk vissza is nézünk a pénteki zárószintre, amivel lényegében ismét nem oldottunk meg semmit, csak belesimultunk az egész hetes, de lényegében az egész utóbbi 1 hónapos mozgásba.
Napos szinten, maradunk a kék Elliott hullám lehetőség követése mellett, illetve az ezt kiegészítő 3. hullámot segítő piros Elliott alhullámnál! Piros Elliott tekintetében jól alakulnak a dolgok, csúcsokhoz is igazíthatjuk az első és második hullámot, viszont ha ezen az úton haladunk tovább, akkor a 3. hullámok tekintetében, akár jobban is belecsaphatunk a lecsóba!

Napos: ha csak a Futures napos chart képpel rendelkeznénk, akkor viszonylag nyugodtan, hátradőlve várhatnánk a folytatást, ezt a nyugodtságot a poloniex chartja kicsit beárnyékolja. Legnagyobb sötét árnyék az a fekete ABCD minta, amely a C hullámnál, a szabályos 0.61 szint alatt zárt, tehát nem teljesen kerek a történet!
A kék emelkedő csatorna egy következő sötét árnyék, ebből a csatornából tegnapelőtt kiléptünk, de tegnap érkezett egy mentőcsomag, amelynek köszönhetően határozott gyertyával visszazártunk a csatornába. Ennek a visszazárásnak kellene a mai napon nyomatékot adni, ezt egy 7,3-7,5k szinteket elérő zárással tudnánk megtenni. De ha megnézzük a 10 nappal ezelőtti zárószinteket, akkor itt egy ellenállásba ütközünk, azonban ez sem probléma, ha itt egy emelkedő háromszög lehetőséget tudunk kialakítani. Viszont ehhez, a csatorna támaszán kellene egy veszélyes néhány napos kapaszkodást végrehajtani!
Visszanyúlva a március 13.;16.-ai leszúrásokhoz, kettő alternativ támasz is felvázolásra került és ahogy látjuk a felső már konkrét szerepet is kapott, már csak az a kérdés, hogy az alsó is kap e ilyen konkrét szeretet, ha igen az tovább feszítheti, az amúgy sem nyugodt hangulatot!
A piros és zöld szellemgyertyáktól akár el is búcsúzhatnánk, de nem tesszük, mivel a piros még a jelen szituációhoz igazítva is jelenthet fenyegetést, de ugyanígy működhet a zöld 8-9k-s szintek közötti pattogást megvalósító lehetőség is, feltéve hogy a tegnapi bika gyertyánk megkapja a nyomatékot.
Az 5,6k környéki támasz zóna, kapott egy mágnes ikont, ugyanis ennek a zónának elég erős lehet a vonzó hatása és ha megnézzük az utóbbi bő egy hónapos összképet, akkor még egy szerényebb tempójú mozgással is lenézhetünk a támasz zónába, illetve a felezés időpontjára visszakapaszkodhatunk a 8-9k környéki zónákba.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a kék támasz környékén nem igazán azt a mozgást látjuk, amelyből megkezdhetnék egy nagyobb építkezést, inkább azt hogy a piros rakétákkal is jelzett 20k alatti zónába szükséges a visszanézés. Azonban itt nem ez a fő lényeg, hogy merre és meddig mozgunk, hanem hogy az milyen tartalommal van megtöltve! Egy határozott emelkedést megbízáspumpával is végre tudunk hajtani, de ennek sok értelme nincs, mivel csak azt tudjuk meg, hogy a jelenlegi árszintnél jóval lejjebbi szintre összpontosulnak a vevői szándékok! Tehát ha itt határozott emelkedést látunk, amivel egyidőben az ár is emelkedik, akkor kezdhetünk gyanakodni hogy valami tartós utazás részesei vagyunk.
Shorts oldalon se egyértelműen a szándékok, ahol szintén nem látjuk azt a megbízáspumpát, amellyel a jelen szinthez képesti magasabb árszintekre összpontosítanának az eladói erők! Viszont, azzal hogy a zöld nyíllal felvázolt irányt követve kivárásra játszanak, átengedi a terepet, hogy az esetleges vevői szándékok is érvényesülhessenek, ha ez napokon belül nem történik meg, akkor szerintem belekezdenek egy megbízáspumpába.
Összefoglalva, a jelenlegi longs/shorts oldali mozgás, illetve az ár nem túl határozott iránykereséséből, arra következtetek, hogy a holdat megcélzó pozitív irányú elképzeléseiket még nyugodtan hagyhatjuk a fiókban!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/IJkXlH4b/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/nQVpTlZ7/

"Hetes idősík: talán nem lesz igazam és a zöld nyilat követve nem fordulunk le 6k alá, illetve ha ez mégsem elkerülhető, akkor itt max az 5k lesz a célunk, ahol előhúzhatunk egy Elliott hullám elképzelést 12-14k-s célokat kitűzve! Az 1 hónappal ezelőtt megvalósítót hirtelen fordulatnak köszönhetően, az RSI csíkra felvázolt elképzeléstől kezdünk eltérni, de ha megnézzük a 2019 szept.-dec. között hasonló mozgást, ott is volt egy tiszavirág életű akció, majd az történt, amire a mostani kék nyíllal is megpróbálok utalni, de reménykedek abban, hogy 6k alá mégsem kell benézzünk! "

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/IOKtzKz2/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/l4fL38Fn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SDGQ548p/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/z0IbocXF/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/RgAipB0g/
https://www.tradingview.com/x/S78t80YK/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/25MZZjvC/
https://www.tradingview.com/x/IdHb0Nwp/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Elfáradt a long mozgás vagy csak felkészül májusra!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.04.20!

BTC, az órás mozgás követése során rengeteg buktatóval találkozunk, tehát a fej-váll mint fő alakzat, lehet hogy teljesen tévút, viszont ez hamar kiderülhet, például ha a kék, enyhén emelkedő ékből felfelé kilépünk, de megerősítést is kaphat, a rózsaszín támasz alá benézéssel, tehát a fej-váll durván 200$-os lehetősége, talán az a kezdőlökés lesz, ami végül egy durvább visszalépéshez vezet.
Ahogy a hétvégét végigkövettem 15 perces idősíkon, aminek lényege, a támaszok/ellenállások által kirajzolódó parabolikus ívekből történő irány meghatározás volt, úgy ezt most óráson is folytatom! Tehát a piros emelkedő csatorna támasza, illetve a rózsaszín támasz már utalhat csökkenő ívre, de még kellene egy a szombati 7,055$-os szint alá benéző csúcs, ezzel még jobban kerekedne a parabolikus íven lefordulás lehetősége, viszont ez az ív felfelé is fordulhat, ehhez a kék emelkedő ék támasza fölött kell maradjunk, majd az ékből felfelé kilépve, jöhetne a hétvégére is vár 7,500$-os fellépés!
Ha behúzzuk a fej-váll által felkínált 200$-os lehetőséget, azzal ha csak a világoskék napos szinten jelentőséggel bíró ellenállásra visszanézés a célunk, az gyenge indok, mert ezt már múlt héten lerendeztük, napos vissza-teszt még lehet indok, de ahhoz kicsit még tolni kellene felfelé!
Jól látszik, hogy a jelenlegi órás mozgásból, csak erre-arra következtetni tudunk, konkrét információkhoz kell még néhány határozottabb lépés!

Bitcoin Futures chart: ha nincs ez a hétvégi rés, talán már a kettő héttel ezelőtti 7,315$-os szinten nyitva hagyott rést is bezárjuk, viszont a le vagy föl kérdésre továbbra is várjuk a sokkal határozottabb válaszokat! Ha nem lenne ilyen meredek a piros emelkedő ellenállás, tehát valahol a 200-as mozgóátlag rajzolódása magasságában húzódna és a jelenlegi mozgással arra várnánk, hogy az ellenállás átlépésre kerüljön, akkor egy 70%-os esélyt adnák a két héttel ezelőtti rés bezárására, illetve arra hogy a bezárás után 7,5k környékén is lehet keresnivalónk!
A frissebb élmény okán, most inkább a 7.075$-os rés bezárási igényeket gondolnám előrébb a fontossági sorrendben, viszont ha összességében nézzük, az utóbbi két-három hét történéseit, akkor a fontossági sorrendben a 7,315$-os rés bezárását tenném előbbre!
Ameddig a rések bezárásán gondolkodunk, itt van az emelkedő kék csatorna, amelyben a múlt heti 500$-os kiugrásnak köszönhetően, a felső felében kezdtünk mozogni, viszont erre az 500$-os kiugrásra még nem érkezett válasz, amit szintén egy megerősítés lehet a negatív várakozások mellett.
Én negatív irányú folytatásra számítok, (de mint már említettem, az órás mozgás megbízhatósága felől lehetnek kétségeink) tehát a hétvégi nyitott rés bezárására számítok, illetve attól függően miként mozgunk a csatorna felező szintje környékén, lehetnek további elképzeléseink!

Napos: nem kellene szembesüljünk, a fekete ABCD mintát kitöltő, brutálisnak nevezhető zuhanással, viszont igaz hogy az emelkedő csatornában a durván 1 hónapos long mozgás pozitív lehetőségek megvalósításában segédkezett, de amit az utóbbi 1 hét folyamán a csatorna támasza környékén láthattunk, az egyáltalán nem győz meg arról, hogy itt további csatornában emelkedést láthatunk, inkább arra enged következtetni, hogy vagy oldalazással töltjük a felezésig hátralévő időt vagy a mágnes jelzésének megfelelően, kicsit engedünk a nyomásból, tehát viszonylag tiszta lappal kezdhetnénk a májust!
Viszont még az sem biztos, hogy a csatorna támaszát a vastagabb kék vonalnál kell keressük és nem azoknál a vékonyabb támaszoknál, ahova az órás fej-váll lehetőség is visszalépést kínál vagy a május 13.-ai leszúrás aljához igazított támasznál, ami sajnos bemelegítés is lehet az 5,6k-s zónában visszanézés tekintetében. 
Tehát az összképet tekintve, főként a csatornában megtorpant mozgásból, talán nem hibás végkövetkeztetés, de megtisztulásra van szüksége az ármozgásnak, ezért ha nem használjuk ki a múlt hét csütörtöki éles fordulatot, akkor inkább engedjünk a nyomásból, erre lehet megoldás a mágnes!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: egyelőre csak az időhúzásban segédkezik a kék támasz vagy ha már pozitív fordulatra gyúrunk, akkor ezt tegyék olyan határozottsággal, mint azt a 6-7-8.-ei gyertyák mutatják! De nem is az a lényeges mit mutatnak a gyertyák, ha már emelkedés történik, azt meg tudják-e tölteni tartalommal, tehát az árat is sikerül emelkedésre ingerelni vagy egy tartalom nélküli megbízáspumpát látunk, amiből arra következtethetünk, hogy csak egy kisebb vagy nagyobb visszaesés után számíthatunk, a vevői aktivitás megugrására!
Shorts oldalon, mintha a zöld nyíllal felvázolt elképzelés irányába haladnának a történések, amit ha szintén tartalommal tölt meg az eladói oldal, akkor az árvisszaesés mértéke, csak a vevői védekezési helyzetfelismerésén múlik vagy a minél rosszabb, annál jobb stratégiát választva, elengedik az árat, az eladóknak megfelelő mélypontig, tehát itt jöhet képbe, a longs oldali megbízáspumpa lehetősége!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/g2EE4bCR/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/PD1vPlLW/

Hetes idősík: kezdjük ott, hogy a hónapos pozitív fordulatban segédkezés érdekében, semmi galibát nem kellene okozzon, egy 5k környéki visszanézés, talán még a 6k környéki zárás sem!
Hetes idősíkra váltva, de maradva a hónapos gondolatmenet útján, ha megnézzük a márciusi mélypontot és az ezt követő fordulatot, ami kizárólag pozitív mozgást mutat, akkor ha más nem, ez indokolhat egy kis negatív várakozást.
A kettő héttel ezelőtti fordított kalapács, főként a világoskék támaszra történő vissza-tesztjével, engem meggyőz arról hogy itt egy minimum 6k-s szintre visszanéző pihenésre lenne szükségünk! Ezt a 6k-s visszanézést akkor tudnám elengedni, ha a mostani héten 7,450$ magasságában tudunk zárni, megfűszerezve egy 7,700$-os apró felszúrással! Megerősítést azzal kaphat a 6k-s minimum, ha a kalapács gyertya 6,770$-os  nyitó szintje alatt zárunk! Ha a csökkenő irányú elképzelések kezdenének kikerekedni, akkor nem kellene próbálkozni, a március végi bika gyertya határozottabb mozdulatokkal történő betakarásával, különben előkerülhetnek az 5k-s igények és ez még a májusi felezés után is időszerű lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Cax4SMG5/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/yGjDHIkE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gvTKx5Ir/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/TxDcPoXv/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/c4cmycqg/
https://www.tradingview.com/x/C8S3gy50/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/X5qxLl4M/
https://www.tradingview.com/x/OfJnc6rJ/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Csak úgy kiugrunk és ennyi, nem, nem!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.04.24!

BTC, hétfői körképben az órás mozgás buktatóival kezdtem, ahol végül a fej-váll lehetőség elég határozottan bezuhanásra került, de semmi több és mivel 6,750$ környékén padlót fogtunk, majd ezt másnap dupla aljjal meg is erősítettük, úgy nézett ki, nincs más út csak felfelé.
A dupla aljat is beleszámítva, tulajdonképpen átköltöztem 15 perces idősíkra, ahol a rozsaszin támaszoknak köszönhetően kezdett kirajzolódni egy parabolikus ív és azzal hogy csütörtök hajnalra úgy tűnt ennyi volt, szintén egy 15 perces ABC korrekcióval 7k alá vártam a visszalépést. Facebokk poszt alatt visszanézhető a 15 perces történéssorozat!
Ennél a pontnál jöhettünk vissza órás nézetbe és hát utólag megnézve, a tegnapi 7,7k-ra felugrás lehetőségével is számolhattunk volna!
Ha a hét eleji fej-váll, fej és a jobb vállra felhúzott ellenállást meghosszabbítjuk és mint látjuk, a tegnapi kiugrást megelőzően erre sikerült vissza-tesztelni, tehát gyanakodhattunk volna...
Jelenleg arra a kérdésre keressük a választ, hogy van-e tovább vagy a rózsaszín támasz alá benézést, illetve az ezt vissza-tesztelő long próbálkozás, már arra egy jelzés, hogy az esti hét zárás előtt, az egész hetes igyekezet elpárolog vagy több türelemre van szükség, tehát várjuk meg a hétvégi hangulatot!

4 órás nézetben folytatva, az a legfőbb kérdés, hogy az előttünk lévő 2, pontosabban 9,3k magasságában húzódó 3. ellenállási zóna, megálljt parancsol a március közepe óta töretlen long mozgásnak, esetleg a felezésig már nincs megállás, tehát a 8,3k és a 9,3k ellenállási zónák egy olyan parabolikus ívet kezdenek kirajzolni, mint ami a 15 perces idősíkon is kirobbanó sikert eredményezett!
Kék körök a fontosabb történések színtere lehet, feltéve hogy nem törik meg a lendület, viszont ez nem biztos hogy sima utazás lesz. Egy zónából visszafordulni veszélyes játék, de ha itt is hasonló lesz a kiugrás előtti szituáció, mint az órás rozsaszin ellenállás vissza-tesztnél, akkor a zónából vissza-teszteljük a fekete háromszög ellenállását és várjuk a 8,3k-s zónába vagy sokkal szerencsésebb kiugrást!
De az 5,6k környéki támasz zónát se tévesszük szem elől, mert ha a tegnapi kiugrás csak egy eltévedés volt, illetve a 3 hetes oldalazás is igényel egy alátámasztást, akkor még mindig nem késő ezt meglépni és ez lehetőség azoknak, akik az oldalazás bizonytalansága miatt nem mertek lépni!

Bitcoin Futures chart: az utóbbi két hét réseit lerendeztük, de még mindig itt egy óriási kék csatorna, amelyen belüli mozgás már felfelé jelzi a kilépési lehetőséget, feltéve ha most nem csak egy ellenállás tesztelésre futja és bármiféle, még a tegnapinál is komolyabb kiugrást megelőzően, szükséges a zöld csúcsok tesztje, illetve ha ennyire mégsem komplikált a szitu, akkor a 8,3k-s zónából, egy kék csatorna vissza-teszt segíti a könnyebb előrehaladást.
Napos idősík Elliott hullámainak tetszene a könnyebb előrehaladás, viszont a kék csatorna, illetve a rózsaszín harmonikus minta korrekciós elvárásainak kezdünk eleget tenni! És most fel is kerül az a minta, amely lehetősége okán, már a rózsaszín minta március 13.-ai 4,210$-os szinten történő zárása után felvázolásra került, fekete nyilak pedig az újabb minta elég brutális lehetősége miatt tették kérdőjelessé a 8k környéki visszakapaszkodást.
Nekem ez a mozgás, arra utaló jeleket mutat, hogy a felezésig hátralévő időszak tartogathat még pozitív lehetőségeket, majd a nagy igyekezetben besülhet az ágyú és 6,6k környékéről egy kisebb (hosszabb távon kifizetődő) vagy nagyobb negatív időszakra lesz szükség, amely az év végéig kitolná a felezés gyümölcsének szüretelési lehetőségét.

Napos: még mindig az ABCD, amelyen módosítani kellett, de már nagyon közel került ahhoz a 0.61-es maximumhoz, ahonnan ha tartja a formáját lefordulással kellene folytassuk... Szívesen eltekintenék ettől a lefordulástól, de a mágnessel jelzett támasz zónába visszanézést, ha határozott visszafordulást mutatnának a gyertyák, kihasználnám egy vételi pozíció elhelyezésére!
Ha az lesz a forgatókönyv, amit a Futures napos kitérőnél már boncolgattam, tehát a felezésig pozitív pályán mozgunk, viszont sokkal feljebb fogunk csúcsot mint a Futures napos kék harmonikus mintájának B hullámának 8,2k környéki maximuma, tehát a zöld szellemgyertyákkal felvázolt 9,3k-s ellenállási zónába is sikerül felkapaszkodni, akkor a felezés utáni néhány napban/hétben beszorulva egy oldalazásba, akár még a további pozitív lehetőségek melegágya is lehet!
Ami a kék csatorna támaszának környékén történik, az már kezdi túlfeszíteni a húrt, főként ezért sem bízok egyelőre a nagyon pozitív lehetőségek kibontakozásában, csak hát mindenki felezés előtti lázban ég, tehát legyintenek minden negatív figyelmeztetésre, legyen igazuk, én még kivárok!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: long chart kék támasza teszi a dolgát és talán szerencsénkre, azt látjuk hogy a határozott emelkedés tartalommal is kivan tömve! De tartalommal volt kitömve a 7.-e környéki felélénkült időszak is, majd mivel kifulladt az igyekezet, illetve a short oldal is él a lehetőséggel, le is csúsztunk a hegyről! Egy mai bizonytalan zárás, ismét előjel lehet és mivel még mindig veszélyes zónában vagyunk, nem árt az óvatosság!
Shorts oldal már öltözködik, felvette a szép zöld zakóját, de figyeljünk oda, mert ez csak számunkra zöld, valójában piros! Tehát hátradőlve élvezik a long hangulatot, ez a felezésig is kitarthat, addig is fújják a megbízáspumpát, majd ahogy ma már többször említettem, igyekeznek besegíteni a hangulat lehűtésében!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/QjqP8RDm/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/GMjFo7Yx/

Hetes idősík: továbbra se tértünk le a pozitív útról, pedig ahogy arra a zöld leforduló nyíllal is utalok, lassan itt lenne az ideje kivenni pár hetes, esetleg 2 hónapos pihenőt! Durván egy hét van hátra áprilisból és ha megnézzük a hónapos gyertyát https://www.tradingview.com/x/JLOj4zSu/  hacsak nem kapaszkodunk fel 9k környékére vagy durván bezuhanunk, de 5,8k környékén zárunk, akkor a jelenlegi szinten zárva, májusban mindennel és annak az ellenkezőjével is számolhatunk! Tehát, még ha szeretnék, se tudok, felhőtlenül csak pozitív folytatást belelátni a chartba!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/n4OvZC1l/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/g3j3Dru2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/EyxTlQVV/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/OHs4rQy8/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/UpG2fGCD/
https://www.tradingview.com/x/mREFFo0j/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/X5qxLl4M/
https://www.tradingview.com/x/OfJnc6rJ/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Kormány nélkül megyünk, haladunk, de jön a kanyar!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.04.27!

BTC, fájdalmasan vérszegény volt a hétvége, amely hétvégébe már amúgy is egy 24 órás oldalazást követően léptünk be, tehát arra számítottunk, hogy az oldalazás a hétvégén megoldásra kerül, illetve az is kiderül, hogy a csütörtöki kiugrás csak egy kósza akció, esetleg a pozitív folytatására is számíthatunk.
15 perces idősíkon követtem a hétvégi történéseket, ahol szombat délutánra kialakult egy olyan lehetőség, amelyből komolyabb folytatás is kialakulhatott volna, de sajnos csak egy felszúrásra futotta!
A vasárnapi kisebb kiugrásnak nem volt előjele, de ha a piros emelkedő támaszt nem letörő mozgást eljönnek tekintjük, illetve a kék ellenállással közösen bezárt háromszöget szintén lehetőségként figyeljük, akkor számolhattunk volna a kiugrással, amiért nem tettük, az a rengeteg sikertelen próbálkozás és az e mögé felsorakozó visszaeséstől tartás.
Mivel a vasárnap délutáni kiugrás mögött kevés támogatottság volt, akcióba is léptek a macik, de csak a csatornába tudtak visszalépni és hogy itt kialakult egy nagyobb leszúrás, számolni lehetett azzal, hogy ellőtték az összes puskaport.
Majd ezt követően történt olyan ismételt csatornából kilépés, amit szombat délután is látni szerettünk volna, főleg mert itt egy konkrét vissza-tesztet is sikerült kialakítani a csatorna ellenállására. Viszont a 7,770$-os szintig történő eljutást megnézzük, csak a minimálisan szükséges mértékben tették oda magukat a bikák, tehát ahogy az oldalazásban történő mozgást is végigkísérte a visszaesés veszélye, ettől még most sem tudunk eltekinteni, de mégis jobb esélyekell nézünk szembe, mint a vasárnapi kiugrást megelőzően!

4 órás nézetben tulajdonképpen az órás mozgást is összefoglalhatjuk, de nagyon gyorsan a végére érnénk az összefoglalónak, mivel a hétvégi mozgást csak kiegészíteni tudnánk egy még mélyebb oldalazással és ahogy a kék körök is mutatják, ennél sokkal többre számítottunk a csütörtöki kiugrást követően!
Jelenleg benne vagyunk egy durván 300$ mély zónában, ennek a zónának nem sok ráhatása kellene legyen a jelen mozgásra, mivel ez egy január eleji mozgásnak köszönhető, de mivel márciusban és most áprilisban is kapott némi támogatást, talán érdemes számolni vele, már csak azért is hogy segédkezzen a 8k fölötti zónába megérkezésben.
Sajnos a zónából az éjjeli igyekezett sem tudta felfelé kiléptetni az árat, tehát ahogy a 15 perces kitérővel is említettem, a szitu még most is ugyanaz, mint a hétvégén és ha megnézzük a longs oldali aktivitást, amire a körkép folytatásában még kitérek, akkor egy nagy kérdőjelet tehetünk, a miből történjen meg a kiugrás mondat végére!
Tehát összefoglalásképpen, én még mindig annak tartom nagyobbra az esélyét, hogy a csütörtöki durván 500$-os kiugrásra, ugyanekkora mértékű negatív válasz fog érkezni!

Bitcoin Futures chart: ahhoz képest hogy ezen a charton főként az aktuális résekhez képesti mozgással vagyok elfoglalva, néha egy-két alakzat is becsúszik, amelyek talán segédkeznek az aktuálisan nyitott rések bezárásának mikéntjében.
Van egy kék emelkedő csatornánk, ami inkább a napos mozgásban segédkezik, viszont ezen csatorna ellenállásának közelében három héttel ezelőtt is voltak problémáink és ha megnézzük a jelen mozgást, a csütörtöki megérkezés óta, újra nem tudunk mit kezdeni a helyzettel.
Egy nagyon minimális 50$-os réssel kezdtük a hetet, ez nem kellene problémát okozzon a folytatást megelőzően, ennek ellenére 8:00 óra magasságában már elég határozott visszalépési mozdulatokat tettünk!
Értelemszerűen a napos történésekben sincs változás, de mivel a pénteki zárógyertya nem a legideálisabb továbblépési szituációban hagyta a mozgást, egy esetleges durvább visszalépés, sajnos a csatornában történő még határozottabb visszalépésben is besegíthet!
Az Elliott elképzelések további jó alakulásának is sokat ártana egy visszalépés, kivéve, ha ezt a visszalépést a kék mintának is tökéletes 8,2k-s szint környékéről tennénk, de ez egy veszélyes terv, mert ahogy a piros nyíllal is mutatom, a mintát követve 5k-s visszanézés sem kizárható. Viszont a kék mintát szívesen kihagynánk a játékból, tehát ha választani lehet, akkor a piros és kék 3. Elliott hullámokkal kellene tovább építkezni!

Napos: van egy kék emelkedő csatornánk, amelyből már 2 héttel ezelőtt kipottyantunk, viszont másnap egy határozott gyertyával vissza is kapaszkodtunk, de csak a támaszra, ettől a támasztól 21.-én is megpróbáltunk elszakadni, de kettő nap alatt ismét visszaküzdötte magát az ár, ettől függetlenül a kettő hetes mozgást egy egészként kell kezeljük, amely a múltbéli hasonló történéseket figyelembe véve, egyáltalán nem pozitív előjel! Viszont ez a negatív előjel, nem kell feltétlenül azt jelentse, hogy megerősítjük a fekete ABCD mintát, arra viszont igen, hogy a mágnessel jelölt 5,6k környéki zónát meglátogassuk és egy újabb minta gondolatának lehetőségét is idehozva, a 6,180$ környéki esetleges alj megtalálás, kinyitna egy csomó 10k fölötti pozitív lehetőséget.
Közelítünk a Május 12.-ei felezés időpontjához, amitől sokan pozitív folytatásban reménykednek, én is így tettem még a márciusi zuhanást megelőzően és ez a gondolat szülte a narancsszínű hullámos vonalakkal felvázolt, gyenge csökkenéssel fűszerezett, felezés utáni oldalazás lehetőségének gondolatát! Illetve egy másik lehetőség, ami a zöld szellemgyertyákkal került felvázolásra, csak hát a korai csatornából kilépéssel, április elején ez is megakadt, de még mindig kijavítható a baki, feltéve hogy az előttünk álló kettő hetet pozitív építkezéssel töltjük, majd a felezés utáni szituációt felmérve, egy zónát kialakítva felkészülünk a dolgok érdemi részére!
Összefoglalva, sok pozitívumot egyelőre nem lehet belelátni a chartba, ettől függetlenül meglepő húzásokkal számolhatunk, most viszont azzal főzünk, amit az utóbbi hetek mozgása kialakított és hogy ennek sós vagy sótlan lesz a végeredménye, talán az előttünk álló héten megtudjuk!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ha a múlt hétvégi pozitív lendületet, a március közepi zöld kérdőjeles rakéta lehetőségnél hozzátesszük, majd csinálunk egy olyan vissza-tesztszerűséget, aminél többre remélhetőleg nem készül a tegnapi gyertya utáni mozgás, akkor most 10k környéki árszinten várhatnánk a májusi történéseket! Ettől a 10k-s lehetőségtől most sem kell elzárkózni, viszont ez nem olyan egyszerű mint látszik, ugyanis ha tengeri visszalépés, a hétvégi erős oldalazás okozta elbizonytalanodás miatt történt és ezt a hátrányt rögtön a mai napon nem dolgozzuk le, akkor az amúgy is jelentősen felpumpált shorts oldali megbízáshegy aktiválhatja magát és a múlt hét csütörtöki 500$-os kiugrás jelentette pozitív segítség el is illan!
Folytatva a shorts oldali történésekkel, ahol tulajdonképpen az történik, amit a zöld nyíllal és felvázoltam, csak picit korábbi építkezés megkezdéssel, illetve ha a tegnapi gyertyát megnézem, talán már a lezárással is! Viszont ennek a lezáró gyertyának, még önmagában nincs árbedöntő jelentősége, de ha a longs megtorpanás nem csak egy pillanatnyi elbizonytalanodás volt, akkor a vevők legkisebb megingására is megnyílhatnak, az előkészített eladói hideg-zuhany csapok!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/wvXlCdiY/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/VKJgGIJd/

Hetes idősík: sorozatban a 6. pozitív hetet zártuk és ez a pozitív sorozat, már a márciusi károk enyhítésében is segédkezett, ennek következtében havi szinten van egy szép 3,8k-s szintre történő leszúrás! Áprilistól, a márciusi zuhanástól függetlenül is pozitív reakciót vártunk, viszont ahelyett hogy megfelelőképpen felkészüljünk a májusi felezésre, helyette a károkat kellett helyreállítani és még az sem biztos, hogy ez a helyreállítás sikeres lesz és nem csak egy havi szinten elégséges korrekciós erősödés, amelyet ismét nem egy májusi 5-6k-s szintre visszanézés követ.
Erre a visszaesési lehetőségre, már áprilist megelőzően felvázoltam egy zöld jelzést, illetve egy kék nyilat, amely hasonlóan a múltbéli történéseknél, lezárhat egy negatív időszakot, de azt is láthatjuk, hogy ezek a negatív lezárások, nem minden esetben vezetnek kirobbanóan sikeres pozitív folytatáshoz!
Nem tiltakoznánk az ellen, ha az előttünk álló hétből is pozitívan jönnénk ki, ahol ha sikerülne átugrani egy 7,7-8K közötti veszélyesnek tűnő zónát, majd attól függően, ennek tudunk e további nyomatékot adni, gondolkodhatunk egy a veszélyes zónát vissza-tesztelő, felezés utáni egy-két hétben, esetleg ha rossz értelemben eldurvulnak az események, bekövetkezhet a nagyon is esedékes korrekciós folytatás és remélhetőleg a 6,180$-os alj kialakítás!

Pillanat kép 15 perces: https://www.tradingview.com/x/8gxC0XHS/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/ndD3nPnC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/dqP5Sk76/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/SgcctHBH/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/JSJeoW4H/
https://www.tradingview.com/x/p2MlGUr2/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/YBZYgslo/
https://www.tradingview.com/x/obW5vnkc/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Beáraztuk a felezést?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.01!

BTC, az előzményeket elég jól összefoglalja a 7,7k alatt húzódó támasz zóna és mint utólag látjuk, azt tette a zóna amit tennie kellett, tartotta az árat! A rakétaszerű emelkedést pedig nem nagyon kell megmagyarázni, kilőttünk mert vevői és eladói oldalról is ez volt az igény!
Ha nem tévedünk nagyot 9,4k-s szinten csúszott fogtunk, majd meg is kezdődött egy hirtelen korrekció, ami a piros ABC formájával új helyzetet alakított ki, de mielőtt az ABC formákban elveszünk, talán érdemes figyelni a 8,6k-s szintre, ami egy váll vonalat is rejteget, de a kék ABC lehetőséggel ennek is kihúzható a méregfoga.
Tehát van egy a kiindulási szintre visszavivő fej-váll lehetőségünk, habár ha pozitív folytatásban gondolkodunk, akkor a világoskék színű, piros ABC-vel már megkarcolt zónából kellene tovább építkezni!
Mielőtt ezt a világoskék zónát próba elé állítanánk, van itt egy frissiben alapuló kék pozitív ABC mozgás lehetőség, amit ha 15 perces idősíkon nézzünk, egy fordított fej-váll alakzatot is felfedezhetünk, tehát a 8,6k-s váll vonallal rendelkező visszaesési lehetőségünk, úgymond kioltásra kerülhet, pontosabban kicsit húzhatjuk az időt, lehetőséget adva a 9,4k-s csúcs fölé gondolkodásnak!

4 órás nézet pedig azt foglalja össze, mi is volt a bővebb előzménye, ennek a tegnap kicsúcsosodott mozgásnak, ami nem biztos hogy a végállomást és mindent eldobva biztonságba kell helyezni a hasznot, de az óvatosság nem árt!
Kék körökkel volt egy elvárás, ahova lépcsőzetesen szerettünk volna megérkezni, ezt nagyjából sikerült is teljesíteni, habár a kiugrásszerű mozgás megindulása előtt, kicsit túltoltuk az oldalazást, viszont talán ez kellett ahhoz, hogy a világoskék ellenállási zónán, mint kés a vajon úgy szaladjunk át.
Az hogy mit várhatunk a folytatásra, egyelőre még rejtély, nekem egyelőre nincsenek további pozitív gondolataim, de alakulhat úgy a szituáció!
Mint már említettem, itt vagyunk a hétvége kapujában, amely hétvégét megelőzően, ha sikerülne összekapni magát az árnak és sikerülne visszakapaszkodni a 9,4k-s csúcs szint alatti ellenállási zónába, majd ott a hétvégén megpihenni, akkor a felezésig hátralévő bő egy hét, akár a 10k-s kaput is kinyithatná, viszont ezt én nem szeretném látni, mert azzal egy esetleges felezés utáni elbizonytalanodás korrekciós időszakát tudnánk csak megnyújtani, tehát azt gondolom, jobb megoldásnak ha egy enyhe lefolyású korrekcióba már most belekezdünk!

Bitcoin Futures chart: mindig van egy rés, amire ráfogatjuk hogy azért történt az ami, illetve azért kellene történnie úgy, mert nyitva maradt egy újabb rés... Ez részben fedi is a valóságot, meg nem is. Ugyanis volt egy 9,170$-os szinten még május 8.-án nyitva hagyott rés, aminek ezen a héten történő bezárására kevesen számíthattak, legalábbis én még nem számítottam, mivel volt egy kék 5 hétig formálódó enyhén emelkedő csatornánk, aminek az ellenállásával napokon keresztül úgy tűnt nem tudunk mit kezdeni, ebben benne volt a visszaesés lehetősége is, illetve egy a 8,3k-s ellenállási zónából történő csatorna vissza-teszt lehetőség és majd csak ezt követően lettek volna 9k feletti várakozásaink! Természetesen hogy most se legyen egyszerű a dolgunk, még a csatornából kilépést megelőzően, a mögöttünk hagyott hétvégén. nyitva hagytunk egy hajszálnyi rést. Tehát ha a 9,4k-s csúcsból mindenképp korrekciós folytatásban kell gondolkodni, akkor erre a szintre várnám vissza az árat!
Viszont hogy ne csak ez a rés indokolja visszalépést, egy támasz zónával is kiegészítettem a chartot, tehát ha nem csak a rést kitölteni, hanem a zónából egyértelmű visszafordulást is sikerül bemutatni, akkor újra előveszem a pozitív gondolatokat!
Napos történésekre sem lehet panasz, gondolok itt főként az Elliott 3. hullámokban bemutatott előrehaladásra, viszont a tegnap kialakított Doji gyertya, pontot tehet ezen várakozások pozitív sikerére! A kérdőjeles zóna most juthat igazán szerephez és hát a doji gyertya ehhez hozzá is segítheti a mozgást, egy felezés utáni korrekciós lecsengéssel!

Napos: szóval, szellemgyertyákkal még március végén felvázoltunk egy negatív és egy pozitív lehetőséget!
Negatívot erősítette a kék csatornába mozgás és a fordított zászló 2k-ra visszamutató lehetősége! Pozitív irányt pedig az előző években is tapasztalható áprilisi hangulat, na meg a csatornában maradás lehetősége!
Világoskék ellenállásokkal nem csak a charton látható "káosz" fokozása volt a célom, hanem egy parabolikus lefordulás lehetőségére történő rámutatás, ami a végjátékra várt, ez lett volna a piros szellemgyertyákat követő mozgás, de mivel maradtunk  csatornában és 6,5k-nál áttörtük az ellenállást, gyanakodhattunk arra hogy megúsztuk. Majd jött a parabolikus ív második ellenállása, itt is megtorpantunk, újra elbukni látszott a csatorna, de végül ezt is áttörtük, sőt vissza is teszteltük és kinyílt a 8k fölé vezető kapu!
Azonban a csatorna támaszába kapaszkodással kezdődtek is a problémák, ennek okán sokan el is engedték a long pozícióikat és berendezkedtünk a korrekcióra! Tehát annak ellenére, hogy a szellemgyertyákkal volt egy viszonylag biztos elképzelés, sokan kimaradtunk a végjátékból, de aki még március közepén bízott a fordulatban, az egy 7,7k környéki kilépés miatt se lehetett bánatos.
Futures charton doji gyertya, itt kövérebb képet mutat, de kicsit egyértelműbb jelzést is ad arra, hogy ha lesz is folytatás, azt ha nem most melegében sikerül megvalósítani, akkor marad az esetleges jövő hétre áttolása, esetleg maradás a zöld szellemgyertyákkal felvázolt úton, ami a felezés utánra is eltolhatja a megoldást!
Felezés utánra eltolt megoldás, a piros hullámos vonalnak megfelelően, jelenthet egy hónapokra elnyújtott kivárós időszakot vagy egy rövidebb, a zónák között maradó június közepi kitörést előkészítő lehetőséget! De ne hagyjuk ki a durvább folytatási lehetőséget sem, amelyben nincs semmi váratlan, csak bepótoljuk azt az apró momentumot, amit a március 30.-ai fordulatnál vagy az ápr.16.-ai éles fordulat előtt elmulasztottunk, tehát hogy ne csak a semmibe menjünk mint egy világtalan, hanem építsük fel mit is akarunk!
Minden építkezésnek van egy alapja,  itt az alap a márciusi éles fordulatot követő csatorna volt, ha emeletben is gondolkodunk, kellenek az azt alátámasztó falak, ez a fal minél masszívabb, annál biztosabban tudunk rá építeni! Tehát ha most oldalazunk, azzal kockáztatjuk az összedőlést, lehet hogy nem azonnal, lehet hogy nem rögtön felezés után vagy júniusban, de egy most még időben kialakított alátámasztás (mágnessel jelölt támasz zónában) hosszabb távon is a hasznunkra válhat!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: nincs semmi váratlan mozgás, ugyanis a 9,4k-ra felszaladt ár mögött volt tartalom, ezzel sikerült átszaladni a 28k környéki zónán, az ezt követő apró korrekció, megalapozhatta volna az akár 10k fölé szaladó árat, de sajnos nem ez történt, padig mint látjuk a longs lendület nem tört meg, sőt... csak hát a tartalom elmaradt! Megbízásokkal építkeztünk tovább, az ár pedig esni kezdett és a mostani piros gyertya, talán már arra is rámutat, hogy a további áremelkedésbe vetett bizalom, még a megbízások terén is kezd megingani! Viszont a megbízásokkal se járnánk rosszul, ugyanis ha sikerülne 40k alá feltolni és eközben az ár bezuhan, de itt tartjuk a frontot, az besegíthet az éles fordulat kialakításában, sőt ha a fordulat után még 40k fölé is sikerül tolni, azzal a 2012, 2016-os felezések utáni hangulatnál maradva, még az új ATH körüli gondolatok is előkerülhetnének!
Shorts oldal elvégezte a piszkos munkát,  ki is vették a szabadságot, de még biztos maradtak szemfülesek, akik örömmel tolják tovább a macik szekerét! Főként, ha azt látják hogy a bikák is vevők a további árcsökkentésre. Tehát az utóbbi két napban tapasztalható, pánikszerű shorts menekülésnek látszó mozgás, csak az első hullám révbeérését jelentheti, ezt megerősítendő, ha most történik egy éles fordulat utáni 10-12k esetleg magasabbra történő ismételt megbízáspumpálás, akkor szinte biztosan lesz folytatása az árvisszaesésnek! De egyszerűbben is megoldhatják, a tartalommal kitöltött konkrét short pozíciók tömegéivel, ami ellen kétlem hogy tiltakoznának a vevők!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/22J0ebCf/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/58mnhqCS/

Hetes idősík: külön nem térek ki a hónapos eseményekre, de sikeresen betakartuk a márciusi gyertyát, ez hosszabb távon nagyon is hasznos lehet, de arra is egy óvatos jelzés, hogy a május nem feltétlenül lesz ennyire pozitív, legalábbis nagy kilengésekre lehet számítani!
Hetes gyertyákat csak megingatni tudta az április, megtörni talán csak májusnak sikerül, ettől függetlenül a zöld nyíllal jelzett lefordulásról még nem mondanák le, már csak azért sem, mert a múltbéli történések alapján ez feltétele az esetleges további sikernek vagy sikertelenségnek, mértéke viszont lehet szerényebb is 5,6k helyett 7k környéke!
A 17-es és 19-es csúcsokat összekötő világoskék ellenállás, végül nem lett csökkenő trendvonal, ha ennél közelebb jövünk, ott már találunk egy lassan 1 éves csökkenő trendvonalat, ezt jelzi a sötétkék ellenállás! Most áttörhetővé vált ez a trendvonal, már csak az a kérdés hogy frissiben, tehát felszaladunk a világoskék ellenállásra és vissza-teszteljük 8-9k között a sötétkék ellenállást vagy kicsit nagyobb melóval, a napos kitérőnél már említett alátámasztást követően, tehát megküzdünk a trendvonallal.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HfgYtx1w/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/5EjsIltN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/M5FxAMaF/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/k4PaZxPJ/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/uYLRpsjB/
https://www.tradingview.com/x/ijgghhOD/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/i8BBJpdP/
https://www.tradingview.com/x/yhJMQKgg/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Az utolsó hét felezés előtt!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.04!

BTC, sok a vonal, de ezeknek köszönhetően, az unalmasnak tűnő hétvége, vasárnap estére mégis kialakított egy sajnos mint mostanra kiderült, nem életképes pozitív lehetőséget.
A fekete ékkel érkeztünk meg a hétvégéhez és már frissiben, szombaton úgy tűnt ki is lépünk csökkenő irányba, de nem így történt, hanem egy szombat esti nagyobb maci beijesztés után, mégiscsak sikerült feltolni az ék ellenállására, viszont ezzel sem lettünk kisegítve. Kiléptünk az ékből, majd egy 500$-os mínusszal zártuk is az ék utáni mozgást! Mivel lassú emelkedésnek indult az ár, ide már egy támaszt is behúzhatunk és mivel ennek párja is van, ki is rajzolódott egy háromszög és ahogy látjuk, ennek a háromszögnek van egy hosszú szára, tehát kaptunk egy szép nagy árbóc lehetőséget!
Ezzel a lehetőséggel vártuk a hétfői nyitást, azonban mint látjuk, a várakozással szemben nem csak vissza-teszteltük a támaszt, hanem szépen át is szaladtunk, majd a szaladás utáni gyertyával alulról rögtön toltunk is egy vissza-tesztet, azóta pedig araszolgatunk lefelé.
A háromszög ellenállását kiegészítettük 2 kék ellenállással, ennek köszönhetően kialakult egy parabolikus lefelé forduló ív, ezen ív ellenállásainak áttörése esetén kaphatnánk újra pozitív lehetőségeket, amíg ez nem történik meg, addig max azt keresgélhetjük 8k fölött vagy alatt fogunk padlót.

4 órás: a múlt hét csütörtöki csúcs után, a hirtelen csökkenő mozgás kialakított egy kisebb ABC hullámot, amit már akkor kicsinek gondoltunk, viszont akkora volt a lendület, hogy a továbblépés előtt megfelelő korrekciós visszalépés biztosíthatott volna, azért csak volna, mert ha  nagyobb idősíkra ugrunk, már látszik is az a nagyobb ABC lehetőség, ami jobban passzol a megelőző közel 3k-s long mozgás korrekciós várakozásaihoz!
Az általam felvázolt ABC mozgás 8k vagy az alá, tehát a múlt heti kiugrást megelőző oldalazáshoz visszanéző lehetőséget mutat, abban az esetben, ha az A hullámban látható első hirtelen korrekciós zárás eléri a világoskék támasz zónát, esetleg benne is zár, akkor most pozitív lehetőségeket keresnék 8,4k környékéről, viszont mivel a zónát csak enyhén megkarcolni tudtuk, nekem úgy tűnik mint egy figyelmeztetés a zónán történő átszaladásra! Ennek az átszaladásnak nem örülnék, mivel a napos idősíkon látható, szellemgyertyákkal felvázolt oldalazó mozgástól eltérnénk, de talán itt is lehetünk rugalmasak és a 7,7k talán még belefér!

Bitcoin Futures chart: itt tulajdonképpen ugyanazt az ABC mozgást látjuk, mint a poloniex 4 órás idősíkján, azzal a kiegészítéssel, hogy a múlt heti kiugrást megelőző és 5 hétig formálódó enyhén emelkedő csatorna ellenállására 8k magasságában tolhatunk egy vissza-tesztet és mivel ez a vissza-tesztre irányuló mozgás az egész hetünket igénybe veheti, valószínűleg a jövőheti felezés megelőzően, ez lesz az utolsó jelentősebb hétközi mozzanat!
Egy nagyon minimális 120$-os réssel nyitottuk a hetet, ezt pár órával később be is zártuk, majd erre a zárószintre rögtön toltunk is egy vissza-tesztet, ami egy újabb lendületet adott az enyhe tempójú csökkenő mozgásnak!
Az ABC mozgással megcélzott 8k-s támasz vissza-teszt, ott szenvedhet csorbát, ha ennek a múlt hét csütörtöki csúcs után megkezdett korrekciós mozgásnak, csupán annyi a célja, hogy bezárja a két héttel ezelőtt nyitva hagyott nyúlfarknyi rést!
Ahogy látjuk a 8.-a esti zárásig, elég nagy játszótér áll a mozgás rendelkezésére, akár még a rés bezárása utáni 9k környéki visszakapaszkodásra is, remélhetőleg szerda magasságában megtaláljuk a csökkenő irányú mozgás alját!
Kicsit előreszaladva az időben, ha már van egy stabilnak látszó piros ellenállásunk, ennek keressük meg a párját, tehát egy támaszt és ez mutasson valami életképes pozitív előjelű alakzatot! Ha tartjuk a felvázolt csatorna formát, akkor az a 7,6k-s rés bezárására egy lehetőség, illetve arra is lehetőség, ha már kialakul ez a csatorna, arra miért ne tekinthetnek egy zászló részeként, tehát kapnánk egy 10k-s a felezése hetére kialakuló pozitív lehetőséget! Abban az esetben, ha 8k környékén, a kék ellenállás vissza-tesztelésével kapunk egy aljat, ezzel kialakulhat egy olyan ék forma, ami nagyszerű lehetőség a 9k-s heti zárásra!
Napos idősíkon folytatva rögtön kiderül, mi is passzolna az Elliott hullám elképzelésekhez és hát, ha a célunk, a piros impulzussal történő kék 3. hullám zárás, akkor az órás idősík, ék lehetősége lenne a legideálisabb, ugyanis ha a csatornának megfelelően visszanézünk 7,6k környékére, azzal mindkét Elliot lehetőséget szétverjük, viszont ha nem az Elliott lehetőségeket nézzük, csak a kérdőjeles zónát, akkor már lehet realitása az órás zászló lehetőségnek is!

Napos: a meghosszabbított világoskék ellenállások, amelyek egy parabolikus felfordulás követésében segédkeztek, most a visszafordulásnál is szerepet játszanak! A múlt héti lendületes mozgást is egy ilyen ellenállás fogta meg, majd ahogy a szellemgyertyákkal is felvázolta, arra is számíthatunk, hogy a felezés megelőző, illetve követő 2-3 hétben oldalazással fogjuk tölteni az időt! Esetleg enyhe csökkenést is belevihetünk ebbe az oldalazásba, viszont ezt a megadást kihagynám, mert azzal indokolatlanul hosszú időre elnyújthatnánk, a pozitív lehetőségek kibontakozását!
A kék emelkedő csatorna, ezzel a 9k-ra történő felkapaszkodással, a 2k környékére visszamutató fordított zászló általi fenyegetettségét elvesztette, egy beijesztésre viszont megyek alkalmas lehet, durva esetben a mágnessel jelölt 5.6k környéki zónába, szerényebben talán a 6,180$-os támasz környékén is kielégíthetőek ezen igények!
Ha az RSI csíkon látható mozgást is bevesszük a játékba, akkor azt láthatjuk, hogy az egész áprilist végigkövette a korrekciós várakozás, ennek a hónap közepén némileg eleget is tettünk, de mivel az alsó zónát csak megkarcolni tudtuk, majd rögtön a múlt heti 9k-val még magasabbra tettük a lécet, lényegében egy erősebb korrekciós igény alakult ki, mint például, a piros szellemgyertyákkal lehetőségként felvázolt március végi veszélyes fordított zászló 2k-val fenyegető szituációjánál.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: szerintem semmi meglepetés nincs a longs oldali mozgásban, pontosan beleillik az általam elképzelt folytatásban, tehát hogy a vevői oldal egy korrekció utáni lehetőségre készül! Ennek megfelelően várom a 40k alatti zónába történő felkapaszkodást, illetve ha csak idáig történik a pumpálás, akkor egy 8K környéki alsó árszintről folytatódhat a március óta tartó töretlen építkezés! Ha ennél többről lesz szó és a tavaly decemberi, illetve idén februári 48k alattii zóna, esetleg még ennél is magasabb a cél, ott már kicsit durvább a történet. Ez esetben egy 48k-s zónával 6-7k alsó árszintben, 48k fölött 4-5k közé visszanézést sem tartanák nagy meglepetésnek, de ne csak ezen chart részleteiben vesszünk el, ugyanis az sem mindegy eközben mi történik a shorts oldalon!
Egyelőre az történik shorts oldalon, hogy köszönik szépen a lehetőséget és ők távoznának kockázatos, de megérdemelt hasznukkal! Viszont mint látjuk 8k környékén megálltak egy kisebb gondolkodásra, ez valószínű a felezés körüli bizonytalanságnak szól, de csak akkor derült ki hogy bizonytalanság, mikor a 9k utáni korrekciós visszarántás után, ár szempontjából nem alakul ki további csúcsokat kereső lehetőség. Szerintem egyelőre várakozó álláspontra helyezkednek macik, viszont a világoskék ellenállás vissza-tesztelésével, ki is üthetik magukat a játékból, tehát a felezés utáni pozitív lehetőségek keresésére egy-két hétnél többet nem kell várjunk.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/KuJrECX2/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/UEWG2mQu/

Hetes idősík: gondolatindítónak ismét azzal kezdeném, hogy van egy a márciusi gyertyát, a várakozásokat is felülmúló áprilisi betakarás, amiből, legalábbis én rögtön azt szűrtem le, hogy a gőzkiengedés okán, egy Doji gyertyának kitűnő táptalaja lehet a május!
Ha visszaugrunk hetes idősík és ennek a május doji gyertyának megfelelően tervezzük a folytatást! Akkor, attól függően hova várjuk a havi leszúrás alját, ahonnan még vissza is kell kapaszkodni a 8,6k-s nyitószint környékére, szóval ha nem egy alvós, 8k környékére leszúró nyúlfarknyi májusi gyertyában gondolkodunk, hanem egy a méreteiben is passzoló 2-3k-s csapkodást bemutató májusban, az mindenképp igényelne egy 6-7k környéki visszanézést. Tehát a március közepe óta töretlen, hetes tekintetben töretlen long mozgás elfogadható korrekciójában kellene gondolkodni és ha ehhez segítségül hívjuk a Fibonacci skálát, akkor kapunk egy a 0.5-0.61 szintek közötti zónát, ahonnan június-július magasságában lehetne tovább próbálkozni long irányba! Viszont ha egy olyan emelkedést szeretnénk látni, ami nem múlja alul a 2019-es 14k-s csúcsot, akkor valahonnan 12k magasságából vissza-tesztet kellene tolni 9-10k  környékére, majd célba venni a 2017-es csúcsszintet!
Tehát amennyire örülhetünk a március közepe óta tartó töretlen long mozgásnak, nem biztos hogy örülni forgunk, illetve nem biztos hogy megtudjuk emészteni, az esetlegesen túlzásba vitt korrekciós folytatást!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CRHvnENI/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UHlQKsiU/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0Mr3gcHD/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KIXdvuAd/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/16jdsCk3/
https://www.tradingview.com/x/00TCn2Gi/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/vjXRAzLR/
https://www.tradingview.com/x/pp0JNq1B/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

...sok és egyben kevés!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.08!

BTC,  sok, mert korrekció nélkül, csak a pozitív hírek által keltett lendület viszi az árat és kevés, mert céltalanul megyünk előre! Tehát a vásárlók egy része, valószínűleg azt se tudja mi ez a felezés, ők valószínűleg a legkisebb megingásra távoznak, de valószínűleg távozni fognak a jelentős hasznot összeszedő kollégák is, de ők valószínűleg egy korrekció után szívesen meggondolják magukat.
Egy kisebb hátramenettel kezdtük a hetet, erre talán magyarázat a még melegében történő Futures rés bezárás, ezt követően nem lehet panaszunk a folytatásra!
Ha a 8,6k-s aljat és a jelenlegi 10k-s csúcsot megnézzük, az egy közel 20%-os hétközi pozitív mozgás, de még nem történt meg a felezés, tehát ez akár 40, 60 vagy 100 százalékára is növelhető! Egy ilyen nagyobb növekedést, akkor tartanák reálisnak, ha a mai napon vagy a hétvége folyamán a 9,5k-s szintre tolunk egy vissza-tesztet, tehát csinálunk egy egészséges 7%-os korrekciót, amire a felezés utáni további pozitív folytatás is felépíthető.
Ahogy látható, én ezt a hétközi mozgást egy csatornával vázoltam fel! Ebből a csatornából elég határozottan kiléptünk, de mint látjuk nem egy eltévedt kilépésről volt szó és hát meg is érkeztünk egy lélektaninak is nevezhető 10k-s árszintre.
Lélektani, tehát ez is közrejátszhat a korrekció elindításában, de abban is hogy pánikszerűen eldobjuk, ezt az összességében március közepe óta épített long trendet!
A jelenlegi órás mozgásnak kezd korrekció szaga lenni, ezzel nincs is probléma, főleg ha a fekete csatorna ellenállásának vissza-tesztjéről van csak szó, ami akár a felezés előtti korona felhelyezés indító szintje is lehet, tehát még egy 12k-s gondolatot is elsüthetünk.

4 órás nézetben, egy még a támaszánál meg nem erősített ék formával szemezünk, ami ha tartja a jelenlegi formáját, akkor 9,5k környékén megadhatja azt a bizonyos megerősítést és ennek köszönhetően az ék formák megtartva, további emelkedési lehetőségek kínálkoznak 10,5k környékére.
Problémák ott kezdődhetnek, ha a megerősített támaszról történő visszapattanás követően, nem tudjuk átlépni a jelenlegi 10,050$-os csúcs által kialakított ellenállást, ez lehet az a szituáció, ami a körkép első mondataiban is megfogalmazódott! Tehát, ha az ék lesz a végső forma és valóban csak a felezés körüli pozitív hangulat vitte az árat, akkor kell elővegyük, a korrekciós állj keresésében talán jó szolgálatot tevő, 8,4k, 7,5k és az 5,6k környéki támasz zónákat.

Bitcoin Futures chart: visszatekintve a hét elején várt ABC mozgást konkretizáló csatorna és ék lehetőségre, azt láthatjuk hogy egészen más lett a végeredmény, viszont ez kellett ahhoz, hogy a felezés előtti pozitív hangulat megmaradjon!
Tehát úgy indítottuk a hetet, hogy rögtön bezártunk egy hétvégi kisebb rést, majd szépen felépítettünk egy szép 18%-os hegyet, viszont mint általában lenni szokott, a csúcstámadást megelőzően, hacsak nem egy pumpálásról szólt a hegymenet, kell egy alaptábor, tehát egy korrekciós mozzanat még hiányzik! Ezt az alaptábort, köszönhetően a hétközi 9,5k-s ellenállásnak, tökéletes támaszként tudnánk használni, viszont hogy ez valóban támaszként működjön, fent kell maradnia a pozitív hangulatnak.
Ahol a problémák kezdődhetnek, az a hétfői nyitás, mivel ha túl pozitívra toljuk a hétvégét, akkor lesz egy óriási pozitív résünk és hát ahogy az utóbbi hónapokban megszokhattuk, az esetek 99%-a rések bezárásával végződik, ebből kifolyólag a dolgok érdemi részét még a ma vagy jövő hétre áttolva kellene megoldani!
Napos Elliott hullámok tekintetében, legalábbis a piros 3. hullámmal, megérkeztünk arra a szintre, ahonnan a sikeres 10,5k környéki impulzus zárás érdekében, a 4. hullámmal korrekciót kellene végrehajtani. Ha a piros 3. hullám tovább nyúlik, azzal a kék 3. hullám is feljebb tolódik, akár még az impulzus zárásaként kitűzött 12k-s szintig is, viszont ha megnézzük a februári csúcsot, arra tökéletes kék 4. hullám általi korrekciót lehetne végrehajtani, tehát akár még arra is lehetőség nyílik, hogy a 2019-es 14k-s csúcsban történjen meg a kék impulzus zárása!
Volt egy nem teljesen pontos, de sikeresnek nevezhető rózsaszín minta zárásunk március közepén, ennek a korrekciós erősödését vártam a kérdőjeles zónába és mint látjuk, ez bőségesen túl lett teljesítve! Ezen túlteljesítés okán vannak kétségeim afelől, hogy a 2019-es csúcsot fenyegető szituációban lennénk jelenleg, de változhat a véleményem, ehhez csupán annyi kell, hogy a kérdőjeles zónát a felezés után vissza-teszteljük!
Kiegészítettem a chartot egy kék mintával, ez jól látható módon, a rózsaszín minta kiegészítése, de mivel ez sem tökéletes, főként a C hullámnál látható kisebb túlszaladás miatt, ezért csak óvatosan figyelve, Max mint megerősítés kezeljük!

Napos: tehát a zöld szellemgyertyákkal volt egy elképzelés, ami a 9,3k-s ellenállási zónán fennakadva, április 20 magasságától a felezésig biztosított volna egy 1k-s oldalazó mozgást és kiépülhetett volna egy olyan csatorna, amire az igazán nagy hullámot lehetett volna építeni.
Azzal hogy ezen a zónán túlszaladtunk, szerintem a felezés előtti beárazás történt meg, ami ha fedi a valóságot, az nem egy jó hír, mivel azt jelenti egyelőre nincs tovább, tehát berendezkedünk arra az enyhe tempójú csökkenő korrekciós mozgásra, amire a hullámos vonalakkal is utalni szeretnék!
Hét elején még úgy tűnt, a piros színnel felvázolt hullámos vonal lesz a mi utunk, most úgy tűnik egy szinttel feljebbi hullámzást tudunk elcsípni, de ha már áprilisban is úgy gondoltam, hogy ezt akár 10k környékén is megoldhatjuk és ha már megérkeztünk, miért ne válasszuk a legfelső utat...
RSI csík se tud meggyőzni arról, hogy ebben a hullámban lenne még sok tartalék, utólag is sajnálhatjuk azt az április közepén kihagyott, mágnessel megjelölt támasz zónába történő korrekciót.
Mivel a jelenlegi szituációnál már nem sok jelentősége van a kék mágnessel jelölt zónának, keresünk a jelenlegi szituációhoz passzoló hasonló zónát! Ezt a zónát is megjelöltem egy mágnessel, viszont ha ebben a zónában felezés után történik egy határozott visszalépés, azzal kialakult egy olyan szituáció, ami eltér a hullámos vonalakkal jelölt hosszan elnyújtott korrekciós mozgástól, de lehetőség arra, amit a zöld szellemgyertyákkal is felvázoltam, tehát hirtelen mozdulatokkal lehetne folytatni az építkezést!
Természetesen a két mágnessel jelölt zónában történő visszanézésről se mondunk le, ezzel azonban egyelőre még nem számolunk, bízva abban hogy ennek a közel két hónapos long hadjáratnak céljai is voltak, nem csak a felezés okán kialakult érdekei, amit egy hosszan tartó, akár az egész idei évet végigkísérő tűzszünet is követhet...

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ahogy látjuk longs oldalon egy komoly korrekciós visszalépés történt, ha megnézzük az árat, akkor az elbizonytalanodás, a 9,5k szintre történő felszúrás után kezdődött, de ez magyarázható is a nagyobb haszonnal rendelkező pozíciók biztonságba helyezésével, viszont ha a tegnapi gyertyát megnézzük, ami valós pozíciókkal történő belépéseket jelentett, ennek köszönhetően fel is tornáztuk 10k-ra az árat! Tehát ha ez a 10k-ra történő  árfeltolás, azt jelenti hogy visszajött az el sem ment bizalom, akkor a következő lendülettel, a 40k allati zónán is áttolható a pozíciószám, amit ha sikerül valós pozíciókkal és nem csak megbízásokkal kitömni, akkor az árat bárhova is várhatjuk!
A shorts oldali mozgást nézve sem látunk meglepetést, viszont a mai és a tegnapi gyertya, arra is rámutat, hogy nincsenek nagyobb szándékok egy esetleges 10k fölötti szintről történő visszarántásra, ettől függetlenül lehetnek magánakciók, amelyeket ebben a formában nem kell komolyan venni, mert jobb esetben néhány órás, esetleg napos kellemetlenséget okozhatnak, de jobb az óvatosság, mert nem tudni, melyik az a szikra, amely következtében kialakul egy kisebb pánikhangulat!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/au2tIhEy/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/9GPs8apC/

Hetes idősík: azt feltételezve, hogy a hetet a februári csúcsban sikerül zárni, tehát elérve a mindenkori csökkenő trendvonalat, behúztam egy Fibonacci skálát. Ezt a skálát alapul véve gondolkodhatnánk a korrekciós folytatásban! Tehát egy kisebb korrekcióval fibo 0.38 környékéről folytatódhatna a sztori, ha ennél súlyosabb a problémát, akkor jöhet a piros nyíllal megjelölt kicsit durvább visszanézés és ha még ez sem elegendő, akkor jöhet az a világoskék emelkedő trendvonal, ami 5k környékén az év hátralévő részére biztosan lefagyasztaná az árat! Viszont ha már egyértelműen áttöltők az 1 éves csökkenő trendvonat és úgy néz ki megtámadja a mindenkori csökkenő trendvonalat is, miért ne próbálkozhatnánk meg az utóbbi átszakításával is! Minden elképzelhető, de ha visszanézünk a 2017-es hullám szeptemberi 3k-s vissza-tesztjére, illetve az ugyanilyen novemberi 5k-s szint vissza-tesztre, akkor ha ezt behelyettesítjük a jelenlegi mozgásra, a trendvonal közötti hasonló mozgással ugyanez most is végrehajtható. Ha alkalmazkodunk a jelenlegi csúcsokhoz, akkor a 10600 és a 11700-12k szinteket vehetnénk alapul, sőt ha most jól sülnek el a dolgok, akkor egy esetleges 17k-s szintre történő felszaladás, majd a 14k-s tavalyi csúcs vissza-teszt még nagyobbat lökhet a történeten, de először érjünk oda...

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yQqXvoL5/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/fsBbZu7C/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/qdgbclK7/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/skidhfa4/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/I7vaGVDv/
https://www.tradingview.com/x/xLk32RBw/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/vjXRAzLR/
https://www.tradingview.com/x/pp0JNq1B/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Készüljünk a legrosszabbra és várjuk a legjobbat!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.11!

BTC,  aki szombat este elment aludni, az egy egész napos lényegében oldalazás után, biztos nem számolt azzal, hogy vasárnap éjjel viharok várhatóak. Pedig mint látjuk volt vihar, nem is kicsi, konkrétan egy 1,500$-os gyertyával beköszöntek a macik, majd nincs itt semmi látnivaló és folytattuk a szombati hangulattal!
A vonalak és az ebből kialakuló alakzatok 15 perces idősíkon készültek, ahol zuhanás után rögtön egy kisebb piros ékkel nyitottunk, majd egy indokolatlanul nagy visszaeséssel folytattuk, ez adott rögtön egy támaszt, amit ha a folytatásban áttörünk, kezdhetünk aggódni mennyire nem lesz pozitív a felezés utáni, remélhetőleg csak néhány hét és nem hónap...
A zuhanás utáni alakzatban, ami még lehet háromszög, ék vagy akár csatorna is, láthatunk 2 kék ellenállást, ezek mint egy visszaszámoló óramutató, a piros ellenállásra megérkezve, egy erősebb visszapattanásra kényszeríthetik az árat és ha már van egy támasz zónánk 7,5k környékén, attól függően mi lesz a vasárnapi zuhanás utáni alakzat végső formája, árbóc vagy zászló lehet a végső megoldás!

4 órás nézetben, szépen kipottyantunk a fekete ékből, viszont amiről a pénteki körképben sem esett szó, hogy ez az ék forma, ugyanaz mint ami a februári 10,500$-os csúcsot is jelentette, ahol egy ugyanilyen ékből, illetve egy egymásra épülő hármas fej-váll, úgymond pagoda alakzattal súlyosbítva bezuhantunk a 3,8k-s szintre. Ezen az idősíkon a 7,5k könyéki támasz zóna jelentősége is jobban látszik, illetve az is, ha itt sem sikerül megoldani a problémát, az 5,6k környéki támasz zóna is bejelentkezhet játékra! Pozitív gondolatokat akkor lehet megfogalmazni, ha jelenlegi szintekről bemutatunk egy határozott visszarántást, esetleg a támasz zónába visszanézés után, történik egy hirtelen visszafordulás!

Bitcoin Futures chart: a vasárnap éjjeli zuhanásnak köszönhetően egy brutális rést nyitottunk, nem néz ki jól, viszont ennek lehet egy pozitív a rést bezáró árfelhajtó hatása, amit talán a felezés okán gyorsan sikerül is összehozni! A múlt heti résünket 8,840$-os szinten hagytuk nyitva, ezt a mostani 8,820$-os szinte nyitással be is zártuk.
Egy ilyen nagyobb zuhanás után, ahogy a márciusi közelmúltban már láthattuk, néhány száz dolláros emelkedéssel bepróbálkozunk és attól függően mennyire okoz csalódást a felezés utáni néhány nap vagy hét, akár még a márciusihoz hasonló súlyos végjáték is következhet. Ha már egy ilyen negatív történetbe keveredtünk és amúgy is elhagytunk valamit a 7,610$-os szinten, azt jó volna összeszedni és mivel ezen a szinten egy ígéretes támasz zóna is várakozik, akár egy-két héten belül még jól is kijöhetünk történetből!
Napos idősíkon azt láthatjuk, hogy a pénteki zárószinten, a kék Elliott 3. hullámát zárhattuk és mivel már így is elég méretes a 4. hullám, a rés bezárás okán akár az 5. hullámba is belevághatnánk! Viszont ott van a 7,610$-os szinten várakozó rés, aminek bezárásával nem kellene hónapokat várni, tehát úgy is mondhatnánk, két szék között vagyunk és ha nem vigyázunk beesünk az asztal alá!
Azonban még ne kiabáljuk el a kék 3. hullám zárást, mivel van itt egy piros hullámunk is, aminek a 4. korrekciós hullámát, ha csak nem helyettesítjük be a 30.-ai doji gyertya környéki szituációba, akkor a most hétvégi zuhanással ezt sikerülhetett behúzni, tehát bízva a felezés továbbra is pozitív hangulatának vonzó erejében, ahogy azt áprilisban is elképzeltük, megoldható a 11k környéki zárás! Tehát ha maradunk a kék Elliott hullám vonalán és 11k környékére kitolható a 3. hullám, akkor egy júniusi 2k-s korrekciós mozgás után, a kék mintához is passzoló 12,500$ környéki impulzus zárásban is lehetne gondolkodni. Viszont itt elő kell vegyük a 7,610$-os szinten nyitva hagyott rés problémáját!
Ha sikere a kék impulzus zárás és az alkalmazkodik a szintén kék harmonikus mintához, aminek lesz egy 3-4k-s korrekciós várakozása, akkor ha csak nem oldjuk meg most melegében a 7,610$-os rés problémáját, arra ebben a minta utáni korrekciós mozgásban lesz majd lehetőség!

Napos: az emelkedő kék csatornának, a vastagabb vonallal kiemelt támaszának környékén zajlottak a fontosabb dolgok, ezt kiegészítésre került egy vékonyabb támasz vonallal, amire a most hétvégi zuhanásnak is sikerült leszúrni és így már ezt a támaszt is komolyabban kell vegyük! Ennek a komolyabbanvett támasznak nem kellene átengedni az árat, de azzal se járnánk jobban, ha most a két támasz között enyhe emelkedéssel pattognánk tovább. Tehát két megoldás maradt vagy egy konkrét visszarántással visszanézünk 9k fölé vagy lefelé folytatjuk, majd igyekezzünk nem vissza-tesztelni a komolyabban vett támaszt, ahol szintén kettőn áll a vásár, tehát vagy oldalazunk egy-két hétig, majd határozottan visszaugrunk a kék csatornába vagy marad itt is lefelé történő helyzetmegoldás, ahol ismét képbe kerülhet az 5,6k környéki támasz zóna!
A zöld szellemgyertyák kicsit összepiszkítják a chartot, viszont ha ezeket egy kisebb módosítással hozzáigazítom a valós mozgáshoz, akkor kirajzolódik egy olyan kép, ami már közelebb áll az elképzelésünkhöz. Viszont ha ez így van, akkor talán annyi pozitívumot sikerül elérni, hogy nem zuhanunk be ismét a béka feneke alá, de sok örömben sem lesz részünk, legalábbis a kezdetekben nem, ha a júniust-júliust egy 1,500$-os oldalazó sávban töltjük.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs charts egyenlőre nem azt a képet mutatja, hogy itt a felezés után valami őrült rohamra lehetne számítani, de még azt se mutatják, hogy egy esetleges megbízáspumpával valami lejjebbi szintre összpontosulnának az erők! Ha ránéznénk a VPVR indikátorra, azt láthatnánk az összpontosítás megvan, ez 6,5-8k közötti árszinten tornyosulnak, de láthatunk 5k, illetve ennél is durvább 4k környéki kiugrást, viszont akik ide várják az árát, azok most biztos hátradőlve figyelik az eseményeket. Sajnos megvan annak is a lehetősége, amit márciusban is vártunk és visszanézünk a 20k alatti zónába, viszont ez nem annyira rossz mint elsőre látszik, mivel amúgy is túltoltuk kicsit a biciklit és a vérfrissítés sem árt néha, tehát hagyjuk kibontakozni a macikat!
Shorts oldal egyelőre még nem tud mitkezdeni a helyzettel, már csak azért sem, mert ha kockáztatnak és a felezés utáni napokban mégis pozitívra fordulnak a dolgok, akkor muszáj lesz elhagyni a süllyedő hajót! Viszont ha a rózsaszínnel behúzott támasznál elfogynak a short lehetőségek, akkor már csak néhány fanatikus lehet játékban, őket pedig nem kell sajnálni, ha mégsem jönne be a számításuk.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/nxriU3d4/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/GcTn7cbj/

Hetes idősík: ahogy már reggel is kiírtam a pénteki Facebook poszt alá, a mögöttünk hagyott hetes gyertyával, főleg hogy az egy brutálisan magas hegy tetején pihen, a folytatásban sok jóban nem reménykedünk vagy ha erre most rá is cáfolunk, később biztos nem marad kifizetetlenül a számla!
Amiben talán bízhatunk, az a felezés körüli továbbra is megmaradt pozitív hangulat, ha ez így is van, akkor egy 12k környéki folytatással kellene bepróbálkozni, ezt követően pedig vissza-tesztelni a februári csúcsokat, majd jöhetnének a 14-20k közötti célkitűzések!
Visszatérve a jelenbe, ahol van egy nem túl pozitív szituáció, ebből a piros nyilakat követve, lehet egy viszonylag jó folytatás, 8k környékén vissza-tesztelni világoskék támaszt, majd onnan megindulni 12k irányába, viszont ha komolyak a korrekciós igények, akkor jöhetne a már zöld nyíllal áprilisban is elképzelt kicsit durvább visszanézés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/jrxfcd9q/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/F8CHDQ3F/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nObu0xwI/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/4jOPF3Ft/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/mmYPtWjq/
https://www.tradingview.com/x/PLPpJh5O/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/H6KW4cDl/
https://www.tradingview.com/x/MBkVdHOP/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Legyen határozottság, le is, fel is!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.15!

BTC,  alatta vagyunk a felezés előtti csúcsszintnek, tehát ha csak a csúcsokat nézzük, még nem bulish a szituáció, de nagyon kevés hiányzik, illetve hiányzott tegnap délután folyamán. Felezés előtt kialakult egy pánik szituáció, de ezen sem csodálkozhatunk, mivel elég látványos módon beáraztuk a felezést és hát akik óvatosak voltak, azok az április 29.-május 5. között kialakult árbóc lehetőségnél bízhattak egy utolsó rohamban, az ennél kicsit optimistábbak, talán az április 6.-23. közötti oldalazásból kilépés követően kerülhetek a pozíció nyitás közelébe, ezen két, haszonnal járó lehetőségből kerülhetett legtöbben a pánikolok táborába, illetve ők lehetnek azok, kiegészülve a felezés utáni lehetőségbe kapaszkodókkal, akik ha azt látják ebben valóban nincs több, kiszállhatnak.
Tehát, ha május 8-án elértük azt a maximális szintet, amire az ár jelenleg képes és kialakul egy olyan pánikhangulat, amelyben azok is elhagyják a süllyedő hajót, akik az oldalazás és az árbóc, illetve a felezés után, valamiben bízva újra feltornáztak az árat, akkor a pozitív folytatásról hetekre, de hónapokra is lemondhatunk.
Az órás mozgásra koncentrálva, ha tegnap délután, sikerült volna túlszárnyalni a 9,931$-os csúcsot, akkor most sokkal egyértelműbb zuhanásra utáló jeleket lehetne keresgélni, kivéve ha a 10,049$-os csúcsot is átlépjük, de nem tettük és mivel új csúcsot sem sikerült kialakítani, sőt mivel az éjszakai zuhanással, a pánikolok nagyon kicsit része már el is veszítette a türelmét, ebben a szituációban, a hétvége kapujában max egy oldalazást sikerülhet kihozni, de azon sem csodálkozhatnánk, ha a hétvégét a 8,4k alatti zónában köszöntenénk.

4 órás: a felezést megelőzően volt egy fekete ékünk, ezt az éket ha sikerül jobban kihegyezni, akkor kihúzhatta volna felezésig. Ha nincs a nyakunk a felezés, illetve ha ezt nem fokozzuk azzal hogy belecsúszunk a hétvégére, akkor a zöld nyíllal jelzett, zónába visszanéző kisebb korrekciót követően, főként ha ezt a felezés időpontjáig sikerül, akkor elég nagy valószínűséggel a 10-ei pánikhoz hasonló szituáció sem tud kialakulni. Sőt ezt még fokozni is lehetett volna, ha nem is tartós, de egy mindent bele, hadd szóljon szituáció, végre egy olyan helyzetet állított volna elő, amire sokan már évek óta várnak. Most kicsit még várhatnak...
Felrajzoltam egy kék harmonikus mintát, amelynek az XB és AC átfogói, illetve ha a D célszint lehetséges kifutásához tartozó BD átfogó szinte tökéletes értékét is figyelembe vesszük, akkor nem egyszerű pozitív folytatásra utaló jelet belelátni a chartba és erre még a szürke támasz zóna is rátesz egy lapáttal, viszont ebből a zónából nagyon jók a visszafordulási esélyeket!

Bitcoin Futures chart: itt is 3 zónával határozható meg az a szint, ahova most visszanézhet az ár, ezeket a zónákat, mint látjuk nagyon jól kihasználta a hétközi pozitív mozgás! Hasonló támasz zónába leszúrást láthatunk az éjjel, mint 11-én, viszont a szituáció nagyon nem ugyanaz, mivel az egyiket zuhanás, a másikat egy határozat emelkedés előzte meg, viszont hogy pozitívan jöhessünk ki a helyzetből, a tegnapi csúcs fölé kellene zárni, majd feltolni és bezárni a 10,475$-os szintén várakozó rést!
Azért nem elég csak a 10,085$-os szinten várakozó rést bezárni, mert akkor azt is gondolhatnánk, hogy csak ezért küzdöttünk és mindenki megelégedetten távozhat! Tehát ha sikerül a 10k fölötti réseket úgy bezárni, hogy azzal a május 8., illetve a tegnapi csúcsra is sikerül vissza-tesztet tolni, akkor a napos idősíkon felvázolt impulzusok is sikeresek lehetnek, pontosabban egyelőre csak a pirosat 10,5-10,6k környékén, ahonnan még mindig azzal számolok, hogy a kék 4. korrekciós hullámával visszanézünk a kérdőjeles zónába!

Napos: a kék csatornában mozgásra nem könnyű ráerőszakolni egy Elliott hullámot, amiért mégis megteszem, az a kék ABC hullám lehetősége. Tehát ha korrekciót várunk, azt egy ABC hullámmal lehetne a legegyszerűbben megoldani, amihez a jelenlegi szintről 2k-s zuhanásra lenne szükség, viszont hogy a Futures résekhez, illetve az órás, 4órás idősíkokon kialakult helyzetekhez is igazodjunk, a piros mágnessel jelölt zónán is nyugodtan átszúrhatunk, lényeg hogy a zárás ne ezen zóna alatt történjen, mert akkor a kék mágneses zóna szerepén is elgondolkodhatunk!
A napos mozgást látva arra is gyanakodhatunk, hogy egy dupla csúccsal kell szembenézzünk, itt ha váll vonalat keresünk, azt tág keretek közé, a piros zónába kell tegyük, tehát egy a piros zóna alá benéző 1,5-2k csökkenéssel kellene számoljunk, de itt is figyelni kellene arra, hogy ne zárjunk a piros mágnes alá!
A zöld szellemgyertyák követése sem kizárt, ami azt jelentheti, hogy hónapokat is eltölthetünk 10k alatt oldalazva, ez viszont nem kidobott idő, hanem egy nagyon is hasznos 10k-s szintet ostromoló lehetőség! Ha ide hasonlatot keresnénk, akkor nézzünk vissza a 4 órás idősík március utolsó 10 napjára, de idevehetjük a márc.20-ápr.28. közötti 10k szintre felugrást elősegítő időszakot is. Szóval az a tény, hogy egy határozott long hullám tetején, határozottan elkezdünk oldalazni, akkor hozzájárulhatunk egy határozott kiugráshoz és lehetőség szerinti, határozott, napos szinten is mérvadó tartós emelkedéshez!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: mivel egy szépen felépített, korrekciókkal fűszerezett csökkenő mozgást látunk longs oldalon, ezért a körkép elején említett pánikot se kell nagyon komolyan venni! Tehát, mivel egy tudatos, a hasznokat biztonságba helyező csökkenésről van szó, egy dolgunk van, türelmesen várni! Ha ebben a kivárós időszakban, sikerül nem megingani, annak ellenére sem, hogy a shorts oldal már most belekezdett a megbízáspumpálásba, aminek eredménye szinte biztosan árleszorítás lesz. Viszont, ha tartjuk a napos idősíkon erősnek gondolt zónákat, tehát a vevők is pumpálnak ennek érdekében megbízásokat, akkor tuti hogy a vevői oldal sem jár rosszul, sőt...!
Shorts oldalon 9k környékén kialakult egy a jelenlegi mozgás szerinti ellenállási zóna, tehát ha most valóban megbízáspumpa kezdődött, akkor ezen a zónán átszaladunk, majd az árvisszaesés erősségét aszerint határozhatjuk meg, lesz-e a zónába vissza-teszt vagy sem.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/Gh4JeH4p/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/trFNu59F/

"Hetes idősík: ahogy már reggel is kiírtam a pénteki Facebook poszt alá, a mögöttünk hagyott hetes gyertyával, főleg hogy az egy brutálisan magas hegy tetején pihen, a folytatásban sok jóban nem reménykedünk vagy ha erre most rá is cáfolunk, később biztos nem marad kifizetetlenül a számla!
Amiben talán bízhatunk, az a felezés körüli továbbra is megmaradt pozitív hangulat, ha ez így is van, akkor egy 12k környéki folytatással kellene bepróbálkozni, ezt követően pedig vissza-tesztelni a februári csúcsokat, majd jöhetnének a 14-20k közötti célkitűzések!
Visszatérve a jelenbe, ahol van egy nem túl pozitív szituáció, ebből a piros nyilakat követve, lehet egy viszonylag jó folytatás, 8k környékén vissza-tesztelni világoskék támaszt, majd onnan megindulni 12k irányába, viszont ha komolyak a korrekciós igények, akkor jöhetne a már zöld nyíllal áprilisban is elképzelt kicsit durvább visszanézés."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/w2stGTTw/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/lenWiyP4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/rVvud8l9/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/q7zAxiT1/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/dfFP0ccs/
https://www.tradingview.com/x/0tL15es1/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/KKrjkAT5/
https://www.tradingview.com/x/ArZGZKx2/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

10k a siker kulcsa?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.18!

BTC,  egy héttel a felezés után, lényegében semmivel sem vagyunk előrébb, mint egy héttel a felelős előtt voltunk! A felezés ugyebár kedd este történt, viszont mivel egy 10k-s árral be is áraztuk a felezést, illetve abból ki is szedtük a keletkezett hasznot! Hétfőn tiszta lappal nyithatunk, 14:00 óra magasságában a vevők, este nyolckor pedig az eladók kezében volt a cselekvés lehetősége, végül azonban egyik oldalon sem élt a lehetőséggel. A felezés napján, köszönhetően az inkább pozitív hozzáállásnak, mégiscsak sikerült long mozgást összehozni, majd ahogy a charton látható mozgás is mutatja, ennek a felezés után meg is lett a pozitív hatása. Sokak számára mégis csalódás ez a szerény felezés utáni teljesítmény, főleg a 800$-os hétvégét megelőző korrekció láttán! Tehát, ha felezés utáni emelkedést, a szerény kategóriába soroljuk, akkor ide kell soroljuk a hétvégi teljesítményt is, ahol megérkeztünk a felezés utáni pozitív hangulatban kialakult csúcsszintre, viszont gondolom mondani se kell, ez ebben a formában még mindig kevés. 

A jelenlegi órás mozgásban, látunk egy hétvégi jól mutató long mozgást, viszont ennek most utánpótlásra lenne szüksége! Ugyanis van egy erősnek látszó 10k-s szint, amelyet ha nem sikerül átlépni, akkor a felezés után megszerzett szerény előny is elveszhet és mivel tudjuk hogy sokan csak a pozitív hírek hatására léptek pozícióba, ha ők elvesztik a bizalmukat, azt nehéz lesz visszaszerezni!
Világoskék támaszokkal keresném a lendületes emelkedés alapjait, viszont már a kezdő támasz is túl meredek ahhoz, hogy erre egy komoly hullámot lehessen építeni. Tehát, ebből a helyzetből nehéz elképzelni miként történhetne meg a 10k-s szint átlépés vagy ha ez sikerülne meglépni és felszaladni 10,500$ környékére, ott lenne e olyan türelmes a piac, hogy egy 10k-s szint vissza-teszt kialakuljon, majd ezt a nagyon is longos szituációt, sikerüljön megfelelőképpen kihasználni!

4 órás: köszönhetően a pozitív hétvégi hangulatnak, a kék harmonikus minta tulajdonképpen halott, mivel benéztünk a csütörtöki 9,931$-os csúcs fölé, viszont egyelőre még nem dobom, had tudjam mi volt ezzel a cél. Én kerestem egy újabb harmonikus minta lehetőséget, ami már az XB átfogónál sántít, tehát a mintára már most nem lehet alapozni, arra azonban jó, ha a C csúcs fibo 1.13- 1.27 között zár, akkor ameddig nem sikerül long irányba egyértelműen elmozdulni, addig a várakozásaim 8,5k környékére összpontosulnak és mivel a kék mintát sem dobtam el, így 7,5k is játékban marad!

Bitcoin Futures chart: én még nem tekintem bezártnak a két héttel ezelőtti 10,085$-os szinten nyitva hagyott rést és ha a most hétvégi rést és belefonjuk a gondolatmenetbe, amely bezárására szintén csak kísérletet teszünk, akkor a hét második felében, lehet egy halvány esély a 10,085$-os szint fölé történő zárásra! Sőt ha 2 hete várakozó rést sikeresen bezárjuk és ezt egy lendületes emelkedéssel sikerül megoldani, akkor még arra is van esély, hogy a 10,475$-os szinten február közepe óta várakozó rés  problémáját is megoldjuk.
Ennél a pontnál át is léphetünk napos idősíkra, ahol a 10,475$-os résbezárás, felkínálja a lehetőséget, a piros impulzus 10,600$-os szint környéki zárására és egyben a 3. kék hullám zárására! Tehát ha piros impulzust zárjuk, annak folytatásában egy kisebb ABC korrekciós mozgást kellene lássunk, amely egyben a kék Elliott 4. hullámát is jelenthetné! Viszont ez a kék 4. kollekciós hullám, nem lenne szerencsés ha valóban visszalátogat a kérdőjeles zónába, mert azzal benézünk a piros 4. szint alá, tehát kialakul egy új alj! Ezért hogy ne keveredjenek össze a hullámok, illetve pozitív lehetőségeket is rejtegessen a szituáció, valahol 8,5k környékén kellene kielégíteni a kék 4. hullámban kialakuló korrekciós igényeket és ha sikerül ennek szövevényes labirintusnak megtalálni a kiútját, akkor jöhetne a 12k környéki kék minta kifutás! De ahogy már a Fibonacci skálával is jelzem, a kérdőjeles zónába történő visszanézés lehetőségétől, még ebből a 12k-s magasságból sem lennénk biztonságban, kivéve ha piros impulzussal megerősített februári csúcsszintet sikerül vissza-tesztelni és a visszapattanás követően folytatódik, a 12k-nál félbemaradt építkezés!

Napos: látványosan megküzdünk a 10k-s szinttel, viszont ennek a küzdelemnek súlyos ára is lehet, már csak abból is gondolnunk kell a rossz végkimenetelre is, mivel mögöttünk van egy durván 6k-s lényegében töretlen long trendben mozgás. És hát az sem segít a pozitív gondolkodást, hogy még mindig alatta vagyunk a februári 10,5k-s csúcsszintnek, tehát csak rövid távon beszélhetünk long trendről, lényegében még mindig maradunk a 2017-es csúcs utáni short trendben! Az sem pozitívum, ha ezt a 10k-s szintet nem sikerül átlépni, mivel egy elég komoly dupla csúcs szituáció is kialakulhat, amelynek ha csak a minimum 8k-s váll vonal alatti, 2k-s visszaesési lehetőséget nézzük, máris egy olyan mély szintre kerülhetünk, ahonnan ismét nehéz lesz rövid határidőn belül visszakapaszkodni. Egyelőre semmi konkrét kapaszkodónk sincs, ezért én maradok a szellemgyertyákkal felvázolt hosszabb oldalazó gondolat mellett, viszont mivel ez az oldalazás egy elég tág 2k-s zónán belülre tehető, hosszú időre, hónapokra is itt ragadhatunk, majd attól függően, ennek az oldalazó sávnak, az alsó vagy felső szintje kap nagyobb támadásokat, lehetnek pozitív vagy negatív várakozásaik, de mivel alulról érkeztünk, talán a pozitív folytatás lehetőségének már most adhatunk 55% esélyt.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ahogy a longs oldali bő egy hetes emelkedés is mutatja, valós vevői szándékok állnak az emelkedés mögött, viszont a vevői szándékoknak folyamatos utánpótlásra van szükségük, különben bármelyik pillanatban szellő keveredhet a kártyavár lapjai közé. Korrekcióra itt is szükség van, ennek a feltételnek 28k-ra történő visszanézéssel kitűnően eleget lehetne tenni és mint látjuk, ez a 28k azért is tökéletes, mert van egy május eleji mozgásnál kialakult támaszunk, amelyen tegnap átszaladtunk, viszont most egy erre történő vissza-teszt, megalapozhatja a 40k környékére történő felkapaszkodás lehetőségét. Tehát ha sikerülne tovább szaladni 40k irányába és azt az ár is követi, akkora 12k-s várakozásaink is kielégítése kerülhetnek, viszont ha megindulunk 40k irányába, de azt nem követi az ár, már kezdhetünk is aggódni, hogy ismét csak megbízáspumpával sikerült előrukkolni és ez azzal lesz magyarázható, hogy a 28k-s szintre történő vissza-teszt ideje alatt, az ár tekintetében nem kerültek kielégítésére korrekciós igények.
Shorts oldal tegnapi gyertyája elég nagy bizonytalanságot mutat, viszont biztosra vehetjük, ha vevők nem lépnek, az eladók lépni fognak és ha most lépnek az eladók, az biztos fájni fog, már csak azért is, mert ha csak kisebb spekulációs árvisszarántásban gondolkodnának, akkor tegnap sem bizonytalanodnak el, hanem töretlenül tolják tovább megbízáspumpával, egy esetleges 10,600$-os trendvonalról történő visszarántásban gondolkodva.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/zLxEnSGT/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/ek89uEyI/

Hetes idősík: itt látszik az a 2017-re visszanyúló short trend, ami szerencsére a Március 9.-ei 3,8k-s szintre történő leszúrással, a 2018 decemberi 3,157$-os szint alá nézéssel nem tudott nyomatékot kapni. 
Tehát van egy csökkenő trendvonalunk, amelynek áttörésével, ha ezen a héten próbálkoznánk, akkor a 10,600$-os szintet kellene átlépni, viszont hogy ennek az átlépésnek értelme is legyen, legalább a 12k-s szintig kellene elszaladni, majd ahogy már említett, nagyjából a 10k-s szintre történő vissza-tesztet követően és egy éles fordulat után, azon kellene tevékenykedni, hogy a 2019-es csúcsszínt áttörlésével újra long trendben mozoghassunk, ami talán a befektetői kedvre is jótékony hatással lesz!
Szerintem ez a befektetői kedv még nincs jelen, ennek fő okát a semmibe történő emelkedésben látom! Lehetett volna másképp is, ha azok a bizonyos korrekciós várakozások, amelyek, ha 7k-ról, 5k-ra vagy 8k-ról, 6k-ra még a felezés előtt kialakulnak, akkor egy sokkal biztonságosabb és pozitívabb szituáció várhattam volna a befektetni szándékozókat.
Tehát a jelen helyzetben komolyabb, hosszabb távon gondolkodó befektetői szándékok biztosan nem fognak megjelenni! Viszont hogy a későbbiek folyamán megjelenhessenek, a világoskék csökkenő trend vonalat még nem lenne szabad átszakítani, csak ezt követően ha kielégítettük a korrekciós igényeket, amelyek sajnos most sokkal nagyobbak is lehetnek, mint voltak 7-8k környékéről!
Ezért úgy gondolom, ha a következő egy-két hétben, sikerülne 10,600$ környéki trendvonal érintéssel zárni, akkor ahogy a zöld beforduló nyíllal is mutatom, egy június végi időpontig 8k környéki alja számolva, még ide lehetne keresnivalónk 14k környékén, illetve ha a jelenlegi korrekciós elvárásokat gyorsan sikerülne kielégíteni, talán még 14k fölött is!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/pXOnI9GW/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UdUSU89G/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Wff7QdP8/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/1Q3b8jIa/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/fvv5hbWM/
https://www.tradingview.com/x/91Z4oWZw/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/FIZ0Rxs9/
https://www.tradingview.com/x/6ZrdVCFd/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Amiben most kételkedünk, abban a  2017 szeptemberi, sőt a novemberi zuhanás előtt és közben is kételkedtünk!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.22!

BTC,  benne vagyunk egy parabolikus lefordulásban, viszont, mivel ezek a hirtelen iránytól független elmozdulások, általában 3 hullámból épülnek fel, ezért gyanakodhatunk arra, hogy ez most sem lesz másképp, tehát ha a kék ellenállást órákon belül nem tudjuk átszakítani, akkor megérkezhetünk a világoskék támasz zónába.
Ha ez a 3. hullám csak leszúr a támasz zónába, akkor csak egy hirtelen visszarántásra lehet számítani, hasonlóképpen mint a május 10-ei zuhanást követően, tehát még várnunk kellene egy zónába visszalátogató gyertyára és csak ezt követően tudna kialakulni egy 10k környékére visszakapaszkodó szituációt.
Minden amellett szól, hogy itt tartósabb csökkenésre lehet számítani, viszont ha átnézek hetes időszakra, konkrétan a világoskék csökkenő trendvonalra, akkor ennek érintése érdekében még kicsit vissza kellene kapaszkodni 10k fölé, majd csak ezt követően belefogni a nagyobb korrekcióba!
A 3 körrel felvázolt csökkenő mozgás elképzelés ott sántíthat, ha 9,950$-os csúcsból lefordulást követően, az első körön már túl voltunk. Ezt az is megerősítheti, hogy a 2. körben átszaladtunk egy szintén a hetes idősíkon jelentőséggel bíró csökkenő trendvonalon, majd hirtelen vissza is rántottuk. Az érdekesség viszont most jön, mert ha közelebbről megnézzük a reggel 6 órás Doji gyertyát, egy tökéletes vissza-tesztet tolt  a trendvonalra, tehát ez egy kitűnő lehetőség, az első két piros körrel megjelölt zuhanásnál elszenvedett hátrány hétvégi visszadolgozására.
A visszafordulást egy Elliott hullámmal is elképzelhetjük, segítségül hívva a parabolikus lefordulás 2. ellenállását, amelyről valószínűsíthető egy visszapattanás és ha a következő hullám, ezt az ellenállást elszakítja, tehát nem csak egy vissza-teszt történik, akkor tökéletes lehetőség nyílik, az impulzus 10k környéki zárására!

4 órás idősíkon, 2 harmonikus mintára koncentrálunk, ezek nem teljesen pontosan, ettől függetlenül követi őket a mozgás, viszont ha igazodunk a rózsaszín mintához és az igényli a 8,5k-s visszanézést, akkor az órás idősíkon felvázolt 3. piros "ellipszis" is ki lesz töltve. Azonban ezt a logikát követve, nem igazán készülhetünk pozitív folytatásra, mert ha a D csúcsból megcsináljuk az elvárható korrekciós erősödést, az csak megerősíti fekete parabolikus ívet és ezzel együtt annak a lehetőségét, hogy a 7,6k környéki szürke támasz zóna sem marad érintetlenül, sőt ha a kék minta is számít, bőven át is szaladhatunk rajta.

Bitcoin Futures chart: mivel itt főként a résekkel foglalkozok, annak okán hogy kimaradnak a hétvégi mozgások, a támasz zónáknak kisebb a jelentősége, viszont ha megnézzük a 7,610$-os szinten várakozó apró rést, akkor a szürke támasz zónának, nagyon is fontos dolga kellene legyen. A múlt hétvégén keletkezett rést, már a szerdai zuhanással bezárhattuk volna, nem sikerül, viszont egy kisebb korrekciós erősödés követően másnap sikerrel jártunk, ahol ha sikerül megfogni, akkor egy vissza-teszt lehetőségből erőre kaphatott volna az ár, de nem sikerült és megérkeztünk a 8,815$-os mélypontra! Erről a mélypontról kellene most visszakapaszkodni és a 10k környékén várakozzon rések problémáját megoldani, ellenkező esetben marad a 7,610$ és abban reménykedés, ha ezt is megoldottuk, akkor már csak pozitív feladataink lesznek.
Napos idősíkon egyelőre problémás a piros impulzus sikeres zárása, de mivel ez csak egy mellékszál, ha a világoskék harmonikus mintát és a 12k fölötti kifutási lehetőséget nézzük, akkor a kérdőjeles zónába történő visszanézés, zárhatná a 7,610$-os szinten várakozó rést, de nem nagyon használna, a még szintén nyitott kék impulzus lehetőségnek! Szóval még bőven vannak nyitott kérdések, ezek idővel tisztázódnak és végül marad egy befutó, illetve kettő, ha az impulzus zárás, megegyezik a kék harmonikus minta kifutószintjével.

Napos: a februári csúcshoz rajzolt parabolikus ív példája, tökéletesen rámutat arra a lehetőségre, amivel most is szembenézhetünk, viszont mivel az ív is kisebb, illetve a szituáció is egészen más, csak egy kisebb konvekciós visszalépést kellene megvalósítani. Ennek a kisebb korrekciós visszalépésnek szerényebb módja lehet a kék ABC hullám, amit talán a piros impulzus is megerősíti!
Abban az esetben, ha ez a parabolikus ív csak egy beijesztés, illetve ha az impulzus zárását kicsit újragondoljuk, tehát még csak a 3. hullámot zártuk a 10,049$-os szinten, majd a 8,071$-os szintre történő bezuhanás volt a 4. korrekciós hullám, akkor az impulzus még mindig nyitott és 10k fölötti zárásra vár. Viszont ha ez az újragondolt impulzus lehetőség megállja a helyét, akkor a 10,500$ környéki csökkenő trendvonal átszakítás is megvalósul, ami abból a szempontból egy érdekes szituáció, hogy a Március közepén indult kék csatornában mozgás, akár a 12k-s szintre is felterelheti az árat. Azonban ha a 12k-s szint elérésre kerül és abban gondolkodunk, hogy ez még mindig nem elég, akkor a csökkenő trendvonal vissza-tesztelésével, tehát egy durván 2k-s korrekciót követően, újra a vevői oldal kezében az a lehetőség, ami a 2017-es mozgást és kirobbanó sikere vezette.
Térjünk vissza a jelenleg látható mozgásra, amely ha a parabolikus ívvel pozitív értelemben lezárásra került, akkor két lehetőség marad vagy maradunk a 8-10k közötti oldalazó zónában és kitudja meddig húzzuk az időt vagy határozottabb lépéseket teszünk, a korrekciós mozgás gyors végrehajtására!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs oldali mozgást megnézve, a vevők egyelőre kivárnak, de csínján bánnak a megbízásokkal is, tehát még az a gondolat is megállhatja a helyét, hogy a napos idősíknál boncolgatott 12k környéki impulzus zárási lehetőség realitás is lehet. Ha nincs megbízáspumpa, akkor nem valami bezuhanás utáni alsó szintre gyúrás történik, hanem konkrét tartalommal megtöltött vásárlásokkal kellene előrukkolni, erre azonban megcáfolhat a shorts oldali mozgás, ahol szintén elmarad, az ilyenkor szokásos megbízáspumpa!
Shorts oldalon van egy 9k alatti zóna, amelyen át kellett volna szaladni, a nagyobb árbedöntő szándék érdekében, de mivel ez elmaradt, nem úgy tűnik hogy valakik spekulációs okosságban törnék a fejüket, inkább abban, hogy ezt most elengedik és minél kisebb veszteséggel, visszaengedi 5k környékére a történetet, ahol ha azt látják szárnyal a bikapiac, talán még ők is beleállnak a lufi minél nagyobbra fújásába!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/mZOjl4co/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/01OApWoN/

"Hetes idősík: itt látszik az a 2017-re visszanyúló short trend, ami szerencsére a Március 9.-ei 3,8k-s szintre történő leszúrással, a 2018 decemberi 3,157$-os szint alá nézéssel nem tudott nyomatékot kapni. 
Tehát van egy csökkenő trendvonalunk, amelynek áttörésével, ha ezen a héten próbálkoznánk, akkor a 10,600$-os szintet kellene átlépni, viszont hogy ennek az átlépésnek értelme is legyen, legalább a 12k-s szintig kellene elszaladni, majd ahogy már említett, nagyjából a 10k-s szintre történő vissza-tesztet követően és egy éles fordulat után, azon kellene tevékenykedni, hogy a 2019-es csúcsszínt áttörlésével újra long trendben mozoghassunk, ami talán a befektetői kedvre is jótékony hatással lesz!
Szerintem ez a befektetői kedv még nincs jelen, ennek fő okát a semmibe történő emelkedésben látom! Lehetett volna másképp is, ha azok a bizonyos korrekciós várakozások, amelyek, ha 7k-ról, 5k-ra vagy 8k-ról, 6k-ra még a felezés előtt kialakulnak, akkor egy sokkal biztonságosabb és pozitívabb szituáció várhattam volna a befektetni szándékozókat.
Tehát a jelen helyzetben komolyabb, hosszabb távon gondolkodó befektetői szándékok biztosan nem fognak megjelenni! Viszont hogy a későbbiek folyamán megjelenhessenek, a világoskék csökkenő trend vonalat még nem lenne szabad átszakítani, csak ezt követően ha kielégítettük a korrekciós igényeket, amelyek sajnos most sokkal nagyobbak is lehetnek, mint voltak 7-8k környékéről!
Ezért úgy gondolom, ha a következő egy-két hétben, sikerülne 10,600$ környéki trendvonal érintéssel zárni, akkor ahogy a zöld beforduló nyíllal is mutatom, egy június végi időpontig 8k környéki alja számolva, még ide lehetne keresnivalónk 14k környékén, illetve ha a jelenlegi korrekciós elvárásokat gyorsan sikerülne kielégíteni, talán még 14k fölött is!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/BDFvZUeO/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/qDmyK5ki/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FGsSLrsI/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/1Q3b8jIa/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/9WMTk4ZQ/
https://www.tradingview.com/x/ucr30OOG/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/UAINoAvI/
https://www.tradingview.com/x/JAbWD0Ih/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Hónapos Doji?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.25!

BTC,  a múlt hét csütörtöki 9k alá benézéssel, mint utólag kiderült, lezártunk egy 3 lépcsős határozott zuhanást, majd pénteken próbáltuk javítani ezt a bakit és egy kisebb korrekciós visszalépés után, de a világoskék ék segítségével beléptettük az árat a hétvégébe. A hétvégét röviden összefoglalhatjuk a szürke oldalazó sávval és ahogy lenni szokott, vasárnap délután kezdődtek is a mozgolódások, amelyek első nekifutásra átszakították a napos idősík 2 hónapos emelkedő csatornájának támaszát, majd egyelőre még csak itt kisebb idősíkon, pont a hetes nyitásra vissza-tesztet is kapott a támasz. Tehát a múlt hét csütörtöki zuhanást követően, az amúgy sem jó hangulat, a hét nyitása után sem alakul fényesen!
Órás szempontból sok ujjat nem lehet hozzátenni, amit hozzá lehetett tenni, az utóbbi 10 napban hozzátettük, aminek rövid lényege az volt, hogy van e esélye a 10k-s szintlépésre vagy most már tényleg szükség lesz arra a nagyobb korrekcióra!

4 órás idősíkon, maradunk ezen a kicsit összevisszának tűnő és nem is szabályos mintákkal történő megoldáskeresés mellett és mint látjuk a rózsaszín mintának még pár száz dolláros csökkenésre lenne szüksége! Tehát ha ezen minták alapján fűzzük tovább a gondolatmenetet, akkor 8,5k környékére kellene azt a napos idősíkon is jelentőséggel bíró kék támasz vissza-tesztet végrehajtani, majd hogy továbbra sem tudjunk örülni, ugyanezt a mutatványt a kék mintával is végrehajthatjuk.
Viszont, ha ezek után kifogyunk a mintákkal történő visszaesés lehetőségeiből, akkor remélhetőleg újra sikerül felfele nyújtózkodni és attól függően hogy mintákat követő korrekciós erősödés kialakít e újabb csúcsokat vagy megelégszünk a lila ellenállások által kialakított csökkenő trendvonal vagy napos szinten egy sokkal erősebb trendvonalra lesz szükség, nem tudni, de egyre inkább erősödik az a gondolat, hogy ez sem lesz elkapkodva!

Bitcoin Futures chart: a 2 héttel ezelőtti rés, hajszál híján, de nyitva maradtak, ettől függetlenül zártnak is tekinthető, viszont a későbbiek folyamán még biztos fontos szerepe lesz.
A múlt heti rést határozottan bezártuk és mint látjuk, a bezárás szintjére péntek este még egy vissza-tesztet is sikerült tolni, tehát ha kicsit komolyabban vesszük a dolgokat, akkor erre a hét nyitás után zuhanásra készülni is lehetett volna!
Itt az új hét, kaptunk is egy új rést, amit a 9,195$-os szinten lehetne bezárni és mivel fennhagytuk az előző rés záró szintjét is, mindjárt kaptunk is egy ellenállásinak nevezhető zónát! Tehát ha próbálkozunk a mögöttünk hagyott rés bezárásával, ennek a zónának még kulcsszerepe lehet abban, hogy sikerül e tovább próbálkozni a 10k-s színt átlépéssel vagy a 7,610$-os szinten várakozó rés problémájának megoldására koncentrálunk.
Napos szinten még mindig zűrösek az Elliott hullámok, viszont ha a piros ABC mozgás visszanéz a kérdőjeles zónába, az már sok mindent letisztázhat. Azt biztosan, hogy a piros impulzust, amivel a kék 3. hullámot követtük, azt a 10,220$-os szintén zártuk, tehát 3. hullám zárást is erre a szintre kell tegyük, ami annyit jelent, ha a kék impulzust is zárni szeretnénk, akkor minimum erre a szintre vissza kell kapaszkodni, viszont ha ezt a 2k-s erősödést sikerült végrehajtani, akkor már azzal is számolhatunk, hogy a 10,475$- szinten várakozó rést is bezárjuk, abban pedig csak nagyon titkon reménykedhetünk, hogy egy nagyobb felszúrással 12k környékére is eljutunk.
Szellemgyertyákkal itt is megjelöltem egy érdekességet, méghozzá ha kivesszük, pontosabban összevágjuk a május 8.-11.-ei Doji gyertyákat, tehát ha nincs a hétvége, akkor az eredetileg elképzelt 12k-s célkitűzést a blokk felezést követő héten elérjük, most pedig csak arra kellene koncentráljunk, hogy a 4. kék korrekciós hullámot, a jelenlegi szint környékén lezárjuk, majd koncentráljunk egy akár 14k-s impulzus zárásra...

Napos: ha ugyanaz a forgatókönyv, mint a január-február és március elejét összefogva parabolikus ív után láttunk, akkor nagy esély van a 6k környéki visszanézése. Erre akkor kaphatunk egy megerősítést, ha most leszaladunk a piros mágnessel jelölt zónába, majd az ezt követő korrekció vissza-teszteli a piros zónát. Ezt követően, ha kaphatunk egy a zónák közötti oldalazó mozgással történő, további zuhanás megmentő lehetőséget és azzal élni is tudunk, akkor ismételten keresgélhetünk pozitív irányba! De ahogy a zöld szellemgyertyákkal, illetve a hullámos, enyhén csökkenő mozgási lehetőséggel még áprilisban elképzeltem, hónapokig is eltarthat a pozitív kiút megtalálása.
Ha a jelenlegi mozgás, csak a piros támasz zónáig nézz vissza, akkor sem vagyunk sokkal előbbre, viszont  mégis jobb szituáció, mint ha ugyanezt az oldalazást egy 2-3k-s korrekciós mozgás aljánál hajtjuk végre, amelyből a csökkenő irányú folytatásnak is nagyobb az esélye.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs charton egyértelműen ráültünk a piros támaszra, de hogy ugyanaz a szituáció tudjon kialakulni, mint pár héttel előtte, arra kicsi az esély, de hajrá mert azzal a 10k környéki felkapaszkodás, ismételten egy sikeres küldetés lehet!
Shorts oldalon ha egy árbedöntésen gondolkodás zajlik, akkor az egy megbízáspumpával már nem megoldható, mivel ezt a megbízáspumpát már egy hete tolni kellene, tehát marad az egyértelmű short pozíció felvevés, ami még csak feltételezés, viszont ha a felvázolt ellenállási zónán sikerül átlépni, ott már bedurvulhat a buli...
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/M44ubBky/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/B6Qkdlz0/

Hetes idősík: az elmúlt heti gyertyával, szépen betakartok az előző heti bika gyertyát, tehát a jelenlegi szituáció semlegesnek is nevezhető. Ha a folytatásban sem változik a sorminta, tehát ismételten betakarjuk egy előző heti gyertyát, az csak egy nagyon halvány bika előny, viszont ha ez a betakarás jelentős fölé zárással történik, az már egy sokkal erősebb vevő jelenlétre utaló jelzés. A múlt heti, elég egyértelmű maci gyertyát követően, a világoskék csökkenő trendvonalra történő felnézés esélye jelentősen meggyengült, tehát egy a trendvonalra felnézést, majd a korrekciós visszaesés, illetve a trendvonalra történő vissza-teszt kihagyásával, továbbra sem kapunk egyértelmű válaszokat a folytatás tekintetében. Tehát ha a múlt heti maci gyertya, már előszele a folytatásnak, akkor most jöhet az a nagyobb korrekciós visszalépés, amelyet ha meglépünk még áprilisban, azt nem most egy kitűnő továbblépési szituációnál kellene bepótolni! De ez is csak egy feltételezés, mert ha a szituáció ugyanaz mint a 2017, 2019-es bullrunoknál, akkor korrekció nélkül is eltud ragaszkodni az ár.

Hónapos nyitó szint 8,624$ és ha a hónapos gyertya 600$-os leszúrását, illetve a nyitószinthez képesti 1,500$-os felszúrását nézzük, akkor a végeredmény egy olyan Doji gyertya, amelyet követően mindenre IS lehetőség nyílik!
Ha ez a lehetőség pozitív, akkor a 12k-s szintén várakozó Futures rés bezárására elég jók az esélyeink és ha megnézzük a 2017 decemberi, illetve a 2019 júniusi hullámot záró gyertyákat, akkor egy esetleges jelenlegi nagyobb megindulást követő hullám zárására, egyértelmű felszúró jelzést fogunk kapni! Viszont mivel Doji gyertyát, sem a 2017-es, sem a 2019-es hullámnál nem látunk, amelyek egyértelmű vevői szándékot mutattak, tehát ha most kapunk egy bizonytalan gyertyát, azzal arra is utalhat a chart, hogy ez egyértelmű vevői szándékok még nincsenek jelen!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8mBoWirl/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/4EoILjDg/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/LLircnhd/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/7Gi6noxB/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/5kXVBkix/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/USKghpy3/
https://www.tradingview.com/x/SmTkbn4Z/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/UAINoAvI/
https://www.tradingview.com/x/JAbWD0Ih/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

A Bakkt volume...!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.05.29!

BTC,  a kék ellenállások áttörlésével, ismét sikerült megfogni a durvább visszaesést, de ehhez kellett a hétfői-keddi aljaknak köszönhető rózsaszín támasz is, majd az ezt követő piros támasz fölötti határozott trend. Ezt a trendet, a zöld háromszögből kilépést megelőzően nem volna jó megtörni, utána is csak azzal a szándékkal, ha a zöld háromszögre történik egy vissza-teszt. Ahogy látjuk, ez a vissza-teszt hétvégére esik vagy ha nem, akkor 10k fölötti árban kell gondolkodjunk, ami havi szinten se rossz mutatvány, ugyanis a hétvégén záródik a májusi történet...
Ha a háttérben látható, főként napos szinten jelentőséggel bíró zöld háromszögből, még a zárás előtt vagy azt követő néhány órában nem sikerül kilépni, akkor egy vagy két ellenállás vissza-tesztet követően megindulhatunk a háromszög támaszának irányába, ahol még nincs veszve semmi, max a háromszög utolsó érintési pontját is kijelöljük 9k környékén és itt az is besegíthet, ha a támasz elérést követően egy vagy két vissza-tesztek is sikerült kialakítani!
Mivel erre a háromszögre, egy árbóc részeként is tekinthetünk, ha nem lépünk ki felfelé, de vissza-teszteljük valamelyik támasz zónát, az is elegendő lehet, a kiugrást előkészítő jövő heti mozgáshoz!

4 órás idősíkon, volt itt néhány harmonikus minta, amelyekkel a támasz zónákba történő visszalépés lehetőségét kerestük, de mivel kedden a lila trendvonalat sikerült megtörni, ezeket a visszalépési lehetőségeket el is dobhattuk. A fordulást követően, szerencsére nem csak egy kiugrást sikerült összehozni, hanem egy kisebb long trend is kialakult, amelyet attól függően, hogy háromszögben vagy fölötte sikerül megtörni, attól függően várhatnánk egy jövő heti vagy még egy héttel elcsúsztatott, a felezés utáni bizonytalanságot végre eldöntő iránykitűzést!

Bitcoin Futures chart: az utóbbi 2 hetes záró szint környékén, ahogy vártam volt némi gondolkodás, de végül a múlt heti zárószintre történt vissza-tesztet követően sikerült elrugaszkodni!
Jelenleg a semmi közepén várjuk az újabb hetes zárást, ami abból a szempontból rossz húzás lenne, ha elhagynánk a zöld háromszöget és a hétvégén felszaladunk 10k környékére, de a korrekcióval megvárjuk a jövő heti nyitást, akkor kapunk egy újabb negatív rést. Viszont ennek egy jövőheti bezárásával, a háromszög vissza-tesztelésére is megadjuk a lehetőséget, tehát az árbóc lehetőség megkaphatná a 3,5k-s pozitív jelzését!
Ha már a 9,155-9,295$-os szintek közötti zónát ilyen jól kihasználtuk, miért ne tehetnénk ugyanezt a 10,085 és a 10,475$-os szintek közötti zónával is, ami nagy segítség lenne, az árbóc, egyelőre elég elképzelhetetlennek tűnő 3,500$-os lehetőségének minél jobb kihasználása tekintetében, viszont ez azt is jelentheti, hogy az igazán jelentős emelkedésre egy-két hetet még várnunk kellene.
Van egy a 7,610$-os szinten várakozó apró résünk, ami ezt az egész, pozitív lehetőségsorozatot szétvághatja, de ez sem a meglepetés kategória, mivel az utóbbi hetek oldalazó mozgása mögött, egy nagyobb, 7-8k környékére visszanézni korrekció is meghúzódhat!
Napos nézetben jól látszik, ha sikerül az árbócnak megfelelő 3,500$-os emelkedést összehozni, akkor a kék harmonikus minta elvárásainak megfelelően, a 12k fölötti szintre sikerülhet eljutni! Tehát ha a pontos célszintünk 12,500$ és azt egy 3,5k-s határozat hullámmal szeretnénk elérni, amit ugyebár a támaszról kiindulva kellene számolni, akkor csak úgy jön össze a matek, ha a háromszöget még egy hétig nem hagyjuk el, tehát kedd-szerda magasságában visszanézünk 9k környékére, ezzel zárjuk az ABCDE háromszögön belüli mozgást, majd a hétvégén nem történik semmi izgalmas és új hét, új lehetőség felkiáltással belefogunk egy nagyobb long túrába!

Napos: a csatornában mozgás megkoronázása lehet ez a háromszög, amire ha árbóc részeként is tekintünk és a rúdját, az utóbbi jelentősebb emelkedéssel határozzuk meg, akkor megkapjuk a 3,500$-os továbblépési lehetőségek! Tehát nem kellene hónapokat várni arra a kiugrásra, amire április eleje óta utalgatok a zöld szellemgyertyákkal!
Kisebb idősíkon, már utaltam arra, hogy a zöld háromszögön belül még egy támasz érintés beleférhet, viszont ha megnézzük a csatorna háromszöget átszelő támaszát, annak egy ismételt átszakítása, még ha el is bírja a háromszög, de már egy apró aggodalomra okot adó jelzés lenne, abban a  tekintetben, hogy hosszan oldalazó szellemgyertyás elképzelés vagy a 7,6k környékére visszanézés lehetőségétől továbbra sem szakadunk el.
Annak ellenére, hogy vannak vészjósló visszaesésre is utaló apró jelzések, ha hasonló folytatásban gondolkodunk, mint az történt 2017-ben, akkor elengedhetetlen ennek 3,5k-s árbóc lehetőségnek a behúzása, majd a februári 10,500$ és a május eleji 10,050$-os csúcsok környékére történő vissza-teszt és attól függően, hány hasonló lépéssorozatot tudunk egymás mögé tenni, gondolkodhatunk 15-20k-s vagy nagyobb végeredményben.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs charton nem volt nagy élet, de ezen nem is csodálkozhatunk, legalábbis ha a piros támasznak van jelentősége, akkor egy azt átszakító mozzanat arra utalna, hogy a még kitartó, haszonnal vagy anélkül várakozó vevők eldobták a pozícióikat, majd ennek következtében szépen bedől az ár. Tehát a hetek óta kerülgetett nagyobb korrekciós kérdés el is dőlne, amit annyira nem bánnánk, legalábbis én nem, mert újra lehetőség nyílna a pozícióba lépésre!
Shorts oldal mindig IS a lepattanóra játszott, miért tenné ezt most másképp! Viszont ezt a lepattanót a BAKKT segítségével fogja behúzni, ahogy ezt tette a tavaly decemberi és talán a most májusi korrekciónak hitt árcsökkenő akciónál is, de az utóbbi lényegtelen, mert ha a bakkt beszáll, az egy nagyobb árbedöntő akció lesz és erre a szándékra talán már az is egy bizonyíték, hogy felezés óta a volume kezdi megközelíteni a decemberi értékeket!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/Kq8cLWCZ/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/Z8Rw9vvI/

Hetes idősík: érdekesen alakul a hetes gyertya, ugyanis ha csak arra készül, hogy betakarja a múlt heti gyertyát, akkor az halványan pozitív, de mégis gyenge mutatvány, itt egy minimum a 10k-s szintet elérő, egyértelmű betakarásra lenne szükség! Maradjunk annál a megoldásnál, hogy csak a múlt heti gyertya nyitószintjét sikerül elérni, ami annyit jelent, várnunk kell még egy hetet, ahol a vevők jelzést adhatnak a napos szinten várakozó árbóc kibontására, de a macik is besegédkezhetnek, például egy gyengébb az előző heti gyertyát félig sem betakaró teljesítménnyel. Viszont ha úgy alakul, hogy a macik ismét formába jönnek és takarják az előző heti gyertyát, akkor újra a létjogosultsága lehet annak a lefelé mutató piros nyílnak, amellyel a március közepén indult bő 6k-s hullám, megkapná a helyzethez illő korrekcióját!

"Hónapos nyitó szint 8,624$ és ha a hónapos gyertya 600$-os leszúrását, illetve a nyitószinthez képesti 1,500$-os felszúrását nézzük, akkor a végeredmény egy olyan Doji gyertya, amelyet követően mindenre IS lehetőség nyílik!
Ha ez a lehetőség pozitív, akkor a 12k-s szintén várakozó Futures rés bezárására elég jók az esélyeink és ha megnézzük a 2017 decemberi, illetve a 2019 júniusi hullámot záró gyertyákat, akkor egy esetleges jelenlegi nagyobb megindulást követő hullám zárására, egyértelmű felszúró jelzést fogunk kapni! Viszont mivel Doji gyertyát, sem a 2017-es, sem a 2019-es hullámnál nem látunk, amelyek egyértelmű vevői szándékot mutattak, tehát ha most kapunk egy bizonytalan gyertyát, azzal arra is utalhat a chart, hogy ez egyértelmű vevői szándékok még nincsenek jelen!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/sGj7MIXq/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/rzm9gh9Z/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/q5pjjFCD/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/iFQdb9qX/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/IumlopVZ/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/DH0gw54O/
https://www.tradingview.com/x/5nkfOHSq/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/mqt8VILq/
https://www.tradingview.com/x/uSYU0Yr9/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Még mindig nem egyértelmű, ezért inkább negatív előjel!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.06.01!

BTC,  a pénteki körkép írásakor még nem volt világos, hogy a piros nyilat követve kilépünk a zöld háromszögből, majd egy hétvégi vissza-teszt, nyitás utáni pozitív elképzelések megvalósítására ad lehetőséget vagy a zöld megoldást választjuk és egy hétvégi oldalazást követően maradunk a háromszögben, esetleg annak támasza irányába teszünk határozott lépéseket.
Mivel ez a háromszög a napos gyertyákhoz van igazítva, így a körkép írása kori 9,6k helyett, bőven 9,7k-ra kell tegyük azt a csúcsot, amelyre ha az elkövetkezendő órákban tolunk egy vissza-tesztet, ugyanez a szituáció alakulhat ki mint pénteken, tehát egy erősen vissza-teszt gyanús szituációból, inkább negatív irányú folytatásban kell gondolkodjunk!
A hétvégi mozgás, tulajdonképpel ráült a Március közepe óta rajzolódó (fekete) emelkedő trendvonalra, ami egy jó hír, viszont a múlt heti mozgás, a hétfői nyitást követően ezt elég jelentősen megtörte, majd az egészet hetet ennek a bakina kijavításával töltöttük, ami ha valóban azzal a céllal történt hogy folytatódjon a long trendben mozgás, akkor a jelenlegi folytatás miatt sem kell izguljunk, tehát nemcsak vissza-teszt történik 9,7k környékére, hanem a 10k-s felszaladásra is jók az esélyeink.
Ugyancsak fekete színnel láthatunk egy parabolikus ív kezdemény, amire vasárnap délután kellett volna feltenni a pontot, de mint látjuk, egészen máshogy történtek az események!
A kék támasz zóna tökéletesen működött, talán ennek is köszönhető, hogy a hétvégi mélypont "csak" 9.3k és nem 9k vagy még durvább. Viszont van itt egy szürke, hosszabb távon is jelentőséggel bíró zónánk, aminek az lenne a feladata, hogy a konkretizálódó árbóc lehetőséggel élve, közel 3k-s emelkedéshez hozzásegítse az árat!

4 órás idősíkon, egyelőre túl szabályos a háromszögön belüli mozgás, ami a pozitív továbblépési lehetőség szempontjából nagyon is jó, viszont ezeken a tökéletesnek látszó szituációkon lehet csak igazán bukni! Ha valaki most lép long pozícióba és vakon bízik az árbóc lehetőség sikerében, az remélhetőleg a 9,3k környéki stop szintet már beállította, de ezt én az ablakon kidobott pénznek gondolnám, mivel a háromszög, a 9k-s visszanézést is simán elbírja. Ahogy látjuk itt egy 25% nyereséggel szembeni 5% veszteség egy jó arány, viszont még egyáltalán nincs olyan szituációban a háromszög, hogy biztosra mehessünk, viszont ha sikerülne felfelé kilépni, majd vissza-tesztelni a háromszöget és újra felkapaszkodni a kiugráskor kialakított csúcsszintre, ott már érdemes elgondolkodni a long pozícióban! Tehát, ha ez a háromszögből kilépés utáni csúcsszint 10k, majd 9,6k környékén vissza-teszteljük a háromszöget, ott már egy kisebb veszteségrátával és sokkal jobb esélyekkel lehet próbálkozni!

Bitcoin Futures chart: annak köszönhetően hogy a hétvégén nem volt jelentés elmozdulás, itt is sikerül tartani a háromszögön belüli mozgást! Viszont ez a sokkal letisztultabb mozgás, azzal hogy sokkal egyértelműbb vissza-tesztet mutat mint a poloniex chart, még jobban erősíti azt a gondolatot, hogy felfelé még nem hagyjuk el a háromszöget.
Tehát ha továbbra is a háromszögön belül folytatódik a mozgás és ez pozitív végcéllal történik, akkor két lehetőség van!
Visszanézünk a háromszög támaszára, ami egy intenzív tempóval is szerda-csütörtök, ahonnan már esélytelennek tűnik a pénteken történő visszakapaszkodás, majd kilépés, tehát ebben az esetben még egy hetet várhatnánk.
De az is lehetőség, hogy csak a támasz zónába nézzünk vissza vagy a 9195-9295$-os szintek közé, majd péntekre visszakapaszkodunk a háromszög ellenállására és attól függően mennyire szabadulnak el a hétvégi indulatok, már vasárnap délután következtethetünk a folytatási irányra! Ha az esetleges hétvégi indulatok, a nyitást követően felfelé kiugrasztja az árát, de kapunk egy negatív rést, amit a háromszög vissza-tesztelésével zárunk, az egy hasonló várakozás lenne, mint amit a mögöttünk hagyott hétvége után is elfogadtunk volna!
Napos idősíkon ugyanezt a háromszöget, illetve az esetleges folytatási lehetőségeket tudnánk csak boncolgatni, de mivel nem történt semmi érdemleges, ezt most kihagyjuk és bízunk abban, hogy a következő körképig történnek olyan események, amelyekből sokkal egyértelműbben következtethetünk a folytatásra!

Napos: ahogy a Futures kitérőnél is rövidebbre fogtam, itt sem kellene túlmagyarázni a dolgokat, főként azért nem, mivel nem történt semmi érdemleges. Viszont mivel itt hétvégén is zajlottak az események, ezen a charton sem lehet gyorsan átszaladni.
A szombati gyertyára,  vasárnap született egy olyan válasz, amelyből arra a következtetésre kellene jussunk, amire már kisebb idősíkokon is rámutattam, tehát ha lesz is pozitív megoldás, arra még egy hetet minimum várni kell, illetve érdemes óvatosnak lenni, mert egy olyan hullám tetején csücsülünk, ahonnan nagyot is lehet esni...
Abban az esetben, ha a háromszög A csúcsát kijelölő leszúrásnak, sikerült volna a 7,6k környéki támasz zónába lenézni, tehát vissza-tesztelni az április eleji 7,4k-s csúcsot, akkor már a felezés utáni héten egyértelművé tehettük volna a pozitív szándékainkat! Sajnos nem így alakult és mint látjuk a háromszögön kívül is vannak még nyitott kérdések, például a kék ABC korrekciós hullám, amelynek ha csak minimális mértékben teszünk eleget, akkor is a piros mágnessel megjelölt támasz zónába visszanézésre van szükségünk!
Mostanában kevés szó esik a sárga színnel megjelölt támaszokról/ellenállásokról, amelyek főként a 2017-es hullámban, illetve az utána kialakult aljaknak és csúcsok köszönhetőek. Ezekhez a szintekhez, a 2019-es hullámnál is ragaszkodtunk, főként a június eleji 7,7k vissza-tesztnél, de a kezdeti lépéseknél a 4,950 is kulcsszerepet kapott. Most a 7770, illetve a 6180 lehet főszereplő, legalábbis abban hogy a korrekciós alj megtalálásában segédkezzen, de azt a kulcsszerepét is betölthetik mint 2019-ben vagy 2017-ben, ha már felezés után vagyunk és a felezés utáni egy-két évet amúgy is pozitív értelemben szoktuk kihasználni, köszönhetően annak hogy a bányászok költségei is jelentősen megemelkednek.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a tegnapi határozatlanságnak meg is lett az eredménye, hiába volt a csütörtök-péntek-szombati igyekezet, nem történt meg a vasárnapi koronázás, tehát nem véletlen, hogy a háromszögből kilépésre kísérletet sem tettünk. A mai gyertya adhatja is a pofont, de az igazi pofon a piros támasz alatt jöhet, viszont emiatt sem aggódunk nagyon, mert a korrekciós elvárások végre teljesülhetnek! Ezt a korrekciós mozgást ott tolhatjuk túlzásba, amire már a pénteki körkép címében is utáltam, tehát hogy a május 12-ei felezés óta, 2-3 szorosára emelkedett a napi Bakkt volume, ahogy azt tavaly novemberben is láthattuk, kapunk egy kis csökkenő nyomatékot! Viszont ha ez megtörténik, akkor az idei évtől már semmi jót ne várjunk, készülhetünk 2021 hasonló időszakára...
Shorts oldal sunyin hallgat, 2019-ben novemberében is lapított, ennek fő indoka az volt, hogy szeptemberi Bakkt indulást követően mindenki várta a kirobbanó folytatást, kirobbanó folytatás nem lett, helyette rákaptak a decemberi határidős kötése lejáratáig a short ízére, majd miután megfordultunk januárra az odáig 3-4-5k-s napi volume, hirtelen ezer alá csökkent... Tehát mivel a Bitcoin részéről senkinek sem hiányzik az árcsökkenés, főként nem a bányászoknak, de van egy negatív indok, a felezés utáni görcsös akarás, így csak valami külső tényező jöhet számításba és ennek a külső tényezőknek tökéletesen megfelel határidős piac!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/XIL6OFQ1/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/WuOg42sD/

Hetes idősík: nem takartuk be az előző heti gyertyát, tehát a vevői szándék még nem elég határozott, amin nem is csodálkozhatunk, mert ahogy a kisebb idősíkok is mutatják, vannak itt még nyitva hagyott korrekciós kérdések. Viszont nem csak a kisebb idősíkok mutatnak rá ezekre az elvarratlan szálakra, elég ha ránézzünk a Március közepe óta töretlen hullámra, amelyben igaz hogy volt egy május eleji bizonytalanság, de ezen bizonytalanság körüli szálakat 1 hónappal később sem sikerült elvarrni!
Tehát még vannak korrekciós elvárások, viszont ha megnézzük a 2019 március-június közötti szintén töretlen hullámot, a bizonytalan gyertyát követően, még ha csak minimális, de volt egy korrekció. Tehát ha az idén májusi bizonytalan gyertyát követően, történik egy hasonló korrekciós visszalépést, talán már  a 12k-s kérdések is tisztázódnak és azon dolgozunk, hogy egy 10k-s vissza-teszt segíti e az újabb pozitív hullám kialakulását!

Hónapos gyertya mindenre IS lehetőséget mutat, arra is hogy a felkínálkozó árbóc lehetőség, ne csak lehetőséget, hanem konkrét továbblépést jelentsen! A 12k-s szinten várakozó Futures rés bezárásával, határozottan átszakíthatnánk a csökkenő trendvonalat, majd hogy a lúd ne csak jóllakjon, hanem kövér is maradjon, ahogy arra a rózsaszín Elliott hullám kezdeménnyel is mutatok, egy 10k környéki vissza-teszt megalapozhatná jövőt... Tehát itt nem csak a jósgömböt nézegetjük, hanem konkrét jelét szeretnénk látni a pozitív folytatásnak, még ha az egy július-augusztus vagy augusztus-szeptemberi gyászos folytatást is eredményez, de még erre sem lenne szükség, lásd 2017 szeptember!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/xF9GTv9K/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/wDvqOSiF/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kLfRRNZK/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/LHPPOeE8/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/75XuStvS/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/uhRf6fES/
https://www.tradingview.com/x/F7avmrIG/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/O0IKciXp/
https://www.tradingview.com/x/ulAsbA8S/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Lényegében semmi, de ez a legveszélyesebb!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.06.05!

BTC, fekete vonal a 3 hónapos emelkedés trendvonal, ennek itt órás mozgásban nincs sok jelentősége, de mint látjuk elég szépen körbeszőtte az utóbbi két hét mozgása.
A múlt hét fő eseménye egy ékből kilépéssel csúcsosodott ki, majd a hétvége némileg lehűtötte a kedélyeket ez tartott egészen a keddi nyitásig. Ezt követően, valakik úgy gondolták itt az ideje kiugrasztani az árat, amelyre ha mások is rácsatlakoznak, valami durvább 10k fölötti eredmény is kialakulhat, rosszul gondolták és mentendő a helyzetet, egy nagyobb short pozícióval visszavonulót fújtak! Ebből tanulva, a jelenlegi long csatornában mozgásból, talán nem próbálkoznak egy hasonló akcióval, esetleg csökkenő irányba és mint tudjuk, ha egy csúszdán elindulunk, annak az aljáig meg sem állunk, főleg ha az indulás egy nagy lökéssel történik.
A május végi, illetve az utóbbi néhány nap aljaira ráhúztam egy támaszt, ezt a támasz megelőzi egy hasonló május 10-ei, illetve a szintén május végi aljakhoz behúzott támasz, ezen kettő támaszba egy parabolikus ívet is beleláthatunk, viszont az ilyen ívek, a 3. támasz behúzása után alakítják ki azt a lehetőséget, ami egy nagyobb elmozdulásban csúcsosodik ki!
Ezt a 3. támaszt, amelyből végül a kicsúcsosodó mozgás elindulhat, most a hétvégén vagy jövő héten egy 11k környékére emelkedés kellene megelőzze, majd az utóbbi napok aljaiból kiinduló támasz, illetve egy esetleges 11k környéki következő alj, ami a támasznak is lehetőség, jöhet az a bizonyos kicsúcsosodás!
Ezek voltak a jobbik forgatókönyvek, de van itt egy rosszabbik lehetőség is, méghozzá ha a kék támasz megadja magát, majd erre a megadás utáni elgyengülésre szépen lecsapnak a short hiénák! Amelyet első felindulásból rossznak is gondolhatnánk, viszont ha visszatekintünk az utóbbi egy hónap mozgására, amelyben igaz hogy volt egy május 10-ei korrekcióként is elfogadható bezuhanás, de ez látszólag kevés, tehát ha valaki kicsit durvábban becsapnának a lecsóba, azzal hosszabb távon nagy valószínűséggel jobban jövünk ki.

4 órás idősíkon, kék szaggatott vonallal behúztam azt a támaszt, ami parabolikus emelkedési lehetőséget biztosíthatná és ahogy látjuk, ez a szaggatott volna áttörhetné a mindenkori csökkenő (világoskék) trendvonalat! Tehát ha gyorsan lépünk és sikerült a keddihez hasonló kiugrást megismételni, majd a korrekcióval vissza-teszteljük ezt a világoskék csökkenő trendvonalat, abból akár a már említett kicsúcsosodás is összehúzható. Ha lassabban történnek az események,, az sem feltétlenül rossz, feltéve hogy maradunk a kék támasz fölött és egy szerényebb tempójú emelkedéssel próbálkozunk áttörni a világoskék trendvonalat! De itt is megemlítendő a negatív megoldás, tehát hogy a kék támasz átszakad, majd hirtelen mozdulatokkal megérkezünk a háromszög alá, ahol két támasz zóna is várja az árat!

Bitcoin Futures chart: ha ezen a charton nézzük a keddi kiugrást, illetve az azt követő határozott visszarántást, majd az abból kialakult enyhe tempójú emelkedő mozgást, akkor még rá is bólinthatnánk egy elfogadható háromszög vissza-tesztre! Viszont ha probléma lesz, azt az enyhe tempójú emelkedése számlájára kell írjuk, de hogy ez kiderüljön, valószínűleg meg kell várjuk a hétvégét!
A keddi kiugrásnak köszönhetően, bezártuk a 10,085$-os szinten várakozó rést, illetve átszúrtunk a 10,475$-os szinten, ami egy február 17. óta várakozó rés, ezt, az átszúrás ellenére sokan már lezárnak könyvelnék el, ha ez így van, akkor már február 19-én is bezártuk ezt a rést, az én véleményem szerint, a rés csak egy fölé-zárás esetén van bezárva!
A Február 19-ei, illetve a most keddi felszúrás, egyaránt a 10,550$ környéke célozta meg, ez lehet véletlen egybeesés, de lehet tudatos húzás is, mivel 10,600$ környéke jelenti az idei csúcsszintet, tehát ha 10,550 csak úgy megadja magát, azzal rövidre zárható az a kérdés, hogy a 2. félévben van e még keresnivalónk, esetleg a 10,600$-os csúccsal, 2021 tavaszi időszakáig konzerválható a történet...
Napos idősíkon, ha bízhatunk a 12,500$ környékét megcélzó kék Elliott hullám elképzelésben, ami egybeesik a kék harmonikus minta nagyjábóli kifutási szintjével, akkor még nem elveszett küldetés a 3,500$-os határozott hullám.
A pozitív folytatási lehetőséget az is erősítheti, hogy van itt egy piros Elliot hullámunk, amellyel a kék 3. hullámot próbáljuk lekövetni! A piros impulzust akár zártnak is tekinthetnénk, viszont a keddi felszúrás még egy nagyon gyenge lezáró próbálkozásnak tűnik, ennél sokkal konkrétabb 3. azaz 10,100$-os szint fölé emelkedésre lenne szükség! Tehát ha a piros Elliott még nincs lezárva, akkor ha visszatekintünk, a poloniex órás kitérőnél említett kicsúcsosodási lehetőségre, azzal több legyet is leüthetünk egy csapásra és tovább facsarva a gondolatmenetet, a kék Elliott 4. korrekciós hullámát követően (amely július közepéig is kitolható), arra is lehetőség nyílhat, hogy a kék impulzus zárására, a 2019-es 14k-s csúcs megközelítésével kerüljön sor!

Napos: ha a zöld háromszöget, illetve az abból kiugró, majd másnap visszarántott történetet egy a chartra rajzolt Pegazussal jelenítenénk meg, akkor talán arra is gondolataink, ez egy égi jel a további szárnyalásra, de ha maradunk a földön és logikusan átgondoljuk, az a szarvat megjelenítő akciót, a long történet lezárásaként is felfoghatjuk!
Tehát, ha lezáródott egy újabb fejezet, akkor ahogy azt a május 10-ei vagy 20-ai visszalépésnél is gondolhattuk, itt az ideje egy nagyobb korrekciós visszalépésnek!
Ezt a visszalépést, barátságos lehetőségként a 7,6 környéki támasz zónába gondolnám egy jó ötletnek, ennél durvább de még mindig elfogadható lenne egy 6,9k környéke (már csak azért is, mert ha megnézzük a márciusi-áprilisi történéseket, ezen szint köré fűződtek az akkori szálak), végül egy tisztítókúrával is felérő visszalépés lenne, ha a kék mágnessel megjelölt zóna a környékén találnánk megnyugvást!
De gondolkodhatunk itt durva pozitív, illetve negatív megoldásokban, ha végül a zöld szellemgyertyákkal felvázolt megoldás lesz a befutó, tehát a 2012-es, 2016-os felezések után is látható nagyon lassú tempójú emelkedő folytatásban bízhatunk és ez azt is jelentheti, hogy nagyjából 2022-ig maradunk pozitív pályán, de az még mindig nagy talány, hogy ennek a pozitív pályának a kicsúcsosodása megdönti e, a 2017-es csúcsot vagy azt már csak megközelíteni lehet.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ahogy látjuk, longs oldalon volt egy határozott máj.28-feb.3 közötti emelkedő hullám, amely nem kamu hullám, mivel az árnak is ezzel egyidejű emelkedése látható. De az is látható, hogy az utóbbi két-három napban már nem érkezik vérfrissítés a rendszerbe, amely addig nem veszélyes, amíg nem kezd el zuhanni az ár, utána  viszont már igen, mivel az egyértelműen zuhanó mozgásba, csak a nagyon elvetemültek fognak belevásárolni, többiek vagy kivárnak, esetleg maradnak az alacsonyabb szintekre beállított vételi megbízásoknál, tehát itt longs oldalon megkezdődik egy megbízáspumpa, ami egyértelműen átláthatóvá fogja tenni a szándékokat, csak türelemmel ki kell várni míg az ár megtalálja az alját!
Short oldalnak ha köze lenne egy várakozó árbedöntéshez, már tolni kellene a megbízáspumpát, ilyet azonban egyelőre még nem látunk. De, ha  a gondolatmenettel nem járok nagyon tévúton, akkor erre az árbedöntésre a Bitcoin oldaláról senkinek sincs szükség, főként nem a bányászoknak, tehát marad a határidős lehetőség, amire már egy korábbi körkép címével is utalgattam! Tehát ha az elkövetkezendő napokban shorts oldalon történik egy jelentős emelkedés (esetleg erre ráerősít egy longs oldali, szintén emelkedő mozgás) az egyértelmű arra utaló jelzés, hogy az árvisszaesésre történő felkészülés megkezdődött!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/tvv61HP3/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/L1IwkQu3/

Hetes idősík: még mindig ott tartunk, hogy azt a bizonyos csökkenő trendvonalat csak megközelíteni sikerült és ha a leforduló zöld nyíllal nem tévedtünk nagyot, akkor itt az ideje némi vizet kiönteni ebből a túlcsordult pohárból! Viszont hasonló túlcsordulásban gondolkodtunk, a május 8-ai csúcsot követően is, de mint látjuk van némi különbség, az akkori határozott hullámot lezáró bizonytalan gyertya, illetve a mostani lassan 1 hónapos bizonytalan mozgás között! Ami ha csak azért történik, hogy egy újabb jelentős long hullámba ágjunk bele, akkor semmi probléma és megyünk 14k-ra! Viszont, ha ezzel a hetek óta tartó egyértelműen bizonytalan mozgással,  nem tudunk mit kezdeni, akkor ismét kikívánkozik az a gondolat, hogy ennek a pohárnak a tartalmát tiszta vízzel kell feltölteni, tehát ezzel visszautalok arra a gondolatra, hogy itt idén már nincs semmi keresnivalónk, meg kell várjuk 2021 tavaszát és mint látjuk a két világoskék trendvonal által kirajzolódó háromszög is 2021 április-május környéki csúcsot jelez!
Összefoglalva, ha most kilépünk ebből háromszögből, akkor egy későbbi vissza-teszt lehet a megoldás kulcsa, ha a trendvonal tartja magát, akkor időszerű lesz a Fibonacci által is jelzett szürke zónában visszanézni, majd ebből a mélységből megkezdeni a felzárkózást, de ha egyik lehetőséggel sem sikerül élni, akkor a 20k-s, 14k-s csúcsok mellé feliratkozik a 10,5k és toljuk tovább a megoldáskeresés szekerét!

"Hónapos gyertya mindenre IS lehetőséget mutat, arra is hogy a felkínálkozó árbóc lehetőség, ne csak lehetőséget, hanem konkrét továbblépést jelentsen! A 12k-s szinten várakozó Futures rés bezárásával, határozottan átszakíthatnánk a csökkenő trendvonalat, majd hogy a lúd ne csak jóllakjon, hanem kövér is maradjon, ahogy arra a rózsaszín Elliott hullám kezdeménnyel is mutatok, egy 10k környéki vissza-teszt megalapozhatná jövőt... Tehát itt nem csak a jósgömböt nézegetjük, hanem konkrét jelét szeretnénk látni a pozitív folytatásnak, még ha az egy július-augusztus vagy augusztus-szeptemberi gyászos folytatást is eredményez, de még erre sem lenne szükség, lásd 2017 szeptember!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gxEErHdP/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/NYtgz9QB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Go5ScLtP/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/s0z8Y6ak/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/75XuStvS/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/2dVc4tq7/
https://www.tradingview.com/x/rBxLTLaO/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/FghKFE2o/
https://www.tradingview.com/x/WCpQcJ29/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Sokadik kísérlet 10k meghódítására!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.06.08!

BTC, pénteken még úgy tűnt, a zárás előtt megkarcolható 10k környéke, viszont a délelőtti csapkodás, majd egy határozottabb visszarántás egyértelművé tette, hogy a nagyobb elmozdulás csak lefelé megengedett. Ezzel a hangulattal beestünk a hétvégébe, majd egészen vasárnap délutánig nem igazán történt említésre méltó mozzanat. Vasárnap délután megélénkül a macik mozgása, össze is muzsikáltak egy 300$-os mínuszt, viszont a 16 órás bizonytalan gyertyát követően fordult a kocka! Ennek a kockafordulásnak lett egy 400$-os kerek eredménye, azonban a hétfői nyitásig már nem történt semmi izgalmas és ez a hétvége teljesítményére is igaz.
A vasárnapi akció aljához felkerült egy támasz, ennek a támasztanak kellene megfogni az újat csökkenő irányú próbálkozásokat, de mint látjuk ez még kicsit odébb van, ugyanis ismét a 10k-s megkarcolás lehetősége alakulgat!
A rózsaszín támasznak, szintén a vasárnapi pozitív fordulatnak köszönhetően a párja is behúzható, ezek közösen kirajzolnak egy háromszöget és ha ehhez hozzávesszük a 2.-ai közel 900$-os zuhanást, akkor egy fordított árbóc lehetőség is megfigyelhetünk, de ennek a veszélyére akkor is ráérünk visszatérni, ha a jelenlegi pozitív iránykeresés ismételten elbukik.
Tehát, ami jelenleg izgalmassá teszi a történetet, az nem más mint a rózsaszín ellenállás! Két dolog történhet, vissza-teszteljük az ellenállást, majd megindulunk a támasz irányába vagy áttörjük az ellenállást és ezzel a lendülettel tovább is szaladunk, esetleg felülről teszteljük az ellenállást, aminek szintén pozitív folytatás a végeredménye!
Ha közelről, tehát perces idősíkon is megnézzük a történéseket, akkor jelenleg egy háromszög formálódik! Ez a háromszög, illetve a vasárnap délutáni pozitív fordulat, lehetőséget ad a pozitív folytatásra és a már többször említett 10k-s karcolásra!
10k-s karcolás egy héttel ezelőtt is történt, de mint tudjuk eredménye nem igazán lett, most is belefuthatunk egy hasonló szituációba, ami azért is veszélyes, mert egy ismételt, a piros körrel is jelzett csökkenő trendvonal megközelítés, itt már egy vissza-teszt gyanús szituációt eredményezhet, de erre a későbbiek folyamán még kitérek.
Összefoglalva, egyelőre nincs okunk az örömködésre, főleg akkor nem, ha a fekete, kék és a rózsaszín egyre laposodó támaszok, egyszer csak átváltanak ellenállásra, majd végül belefutunk egy nagyobb zuhanásba...

4 órás idősíkon, szépen látszik, milyen pozitív lehetőséget mulasztottunk el múlt hét pénteken, konkrétan a kék szaggatott vonallal behúzott támasz követésével, annak a lehetőségét, hogy az árbóc lehetőség kialakítson egy nagyobb hullámot, többi már csak azon múlik, ezt a hullámot mennyien lovagolják meg. Erre a hullámlovaglásra még várni kell, ha a szürke és kék támasz zónák csipkedése jelentenek valamit, akkor lehet hogy csak egy keveset! Viszont, ha ezeken a zónákon csökkenő irányba átszaladunk, esetleg a kék támasz is kap alulról egy vissza-tesztet, ott már átmehet a játék egy vadvízi evezésbe, amelyben mentőövek lehetnek 8,3k és a 7,6k környéki támasz zónák!

Bitcoin Futures chart: ahogy 2 héttel ezelőtt, most is résmentesen léptük át a hétvégét, ami talán arra is utalás, hogy a megoldásnak kívülről kell érkezni, viszont hogy ez honnan és milyen formában érkezik, egyelőre nagy rejtély, én a határidős oldal felől várok megoldást! Ha csak a zöld háromszöget nézzük és a múlt hétfői visszarántást, a háromszögre történő vissza-tesztként kezeljük, akkor ha 10k környékén sikerülne megtörni a jeget, akkor végre kiléphetnénk, a felezés óta eltelt egy hónap elég bizonytalan körforgásából.
Napos idősík, abban a tekintetben kicsit megnyugtatóbb képet mutat, mennyire nem elveszett a zöld háromszög, illetve a továbblépést segítő árbóc lehetőség! De mint látjuk nemcsak az árbóc az egyedüli pozitív lehetőség, itt van még a piros, szerintem nyitott impulzus 11-12k környéki zárási lehetősége, illetve a kék 3. hullám, ami együtt utazik a piros impulzussal. Tehát attól függően, hol történik meg a piros impulzus zárása, úgy tudunk felkészülni a kék 4. korrekciós mozgásra! Ha 11-12k környékéről indul a kék 4. korrekciós hullám, akkor kitűnő lehetőség kínálkozik, a jelenleg erősnek tűnő 10k-s szint vissza-tesztelésére, viszont ha így nézzük, akkor a kék impulzus zárásának tekintetében kicsit elszaladhat a szekér, de ezzel gondolattal is óvatosan bánunk, mert van itt egy kék harmonikus mintánk 12,5k-s célszinttel! Talán akkor járnánk a legjobban, ha ez a kék 4. korrekciós történet, a kék harmonikus minta kifutási szintjének 14k-ig történő megnyújtásával végződne, majd ennek korrekciós igényét sem figyelmen kívül hagyva, ráülnénk a februári csúcsra, ami egy kicsit testesebb 4. korrekciós hullámot eredményezne, de előkészíthetne egy olyan folytatást, ami a 2017-es csúcsot is megközelítheti!

Napos: nagyon is várjuk a pozitív folytatást, viszont ha rátekintünk lassan 3 hónapos töretlen emelkedő, igaz a támaszánál megcsipkedett emelkedő csatornában mozgásra, akkor a háromszöggel kezd fej-nehézzé válni a történet és ennek orra-bukás is lehet a végeredménye! De úgy is fogalmazhatnánk, hogy ez a egyre magasabbra nyúló lépcsősor, amely alátámasztás nélkül nagy eséllyel összeomlik!
Tehát a pozitív várakozásban, bármennyire is visszafogó tényező a korrekció, szükség van rá és ennél a korrekciónál, pontosabban annak mértékénél az is kiderülhet, hogy itt csak egy földszintes családi házat építünk vagy egy nagyobb emeletes házat, esetleg felhőkarcolót!
Mivel nem tudjuk mennyire tartós anyagból épült ez a lépcsősor, kockáztatni is lehet, méghozzá a zöld szellemgyertyák további egy-két hónapos követésével, bízva abban hogy a 2012-es, illetve 2016-os felezés utáni évekre elnyújtott pozitív folytatás most sem egy délibáb kergetés, csak türelemre van szükség!
Az RSI csíkok sem léptek be a felső zónába, ami utalhat egy roham előtti felkészülésre, természetesen arra is hogy gyengék a vevői próbálkozások, de ha az ár marad az oldalazó mozgás mellett, viszont az rsi elmozdul a jelenlegi holtpontról, az nagy segítség lehet az erőviszonyok felmérésében. 

BTCUSD Shorts/Longs chartok: mindkét oldalon nagy a bizonytalanság, tehát se arra nem látunk felkészülnek, hogy egy esetleges zuhanást követően, előre megtervezett módon visszarántsák az árat, de arra sem, hogy hasonló shorts oldali akciósorozattal az ellenkezője készülődne. Tehát mintha ez is abba az irányba terelné az események alakulását, hogy egy külső tényező megmutassa az útirányt és ahogy már többször említettem, az útirány kijelölés határidős irányból érkezhet!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/mDsoROTE/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/7nIIXWgY/

Hetes idősík: még mindig nem világos, hogy a zöld lefelé forduló nyíllal is jelzett módon, belemegyünk e egy kisebb vagy nagyobb korrekciós folytatásba vagy hasonló, a folytatás tekintetében eredményesebb, a világoskék csökkenő trendvonal átszakítása utáni vissza-teszttel pótoljuk a korrekciós igényeinket. Bármelyik megoldás lesz a befutó, igazán kirobbanó sikert csak a korrekció utáni lépésektől várhatunk!
A sárga szintekhez nem mindig igazodik a mozgás, ettől függetlenül, legalábbis számomra jó sorvezetőnek bizonyulnak, ezért úgy gondolom a 12k környéki sem hagy cserben. A kék nyilat követő esetleges helyzetmegoldás, kapcsolódik a Futures napos kitérőnél boncolgatott lehetőségekhez, talán abból a szempontból jobb megoldás mint a piros nyíllal lehetőségként felvázolt 8,5k környéki kék szaggatott vonallal jelölt támaszról történő visszafordulás, mert ha abból csak egy ismételt 10k környéki visszakapaszkodásra futja, akkor az a múlt heti csúcs vissza-tesztelését is jelentheti, majd az ár durva 5-6k-s szintet is elérő esetleges bezuhanását! A kék lehetőséggel ez kikerülhető, sőt mivel felülről történik a 10k-s szint vissza-teszt, ezáltal pozitív értelemben bármire IS lehetőség nyílik!

"Hónapos gyertya mindenre IS lehetőséget mutat, arra is hogy a felkínálkozó árbóc lehetőség, ne csak lehetőséget, hanem konkrét továbblépést jelentsen! A 12k-s szinten várakozó Futures rés bezárásával, határozottan átszakíthatnánk a csökkenő trendvonalat, majd hogy a lúd ne csak jóllakjon, hanem kövér is maradjon, ahogy arra a rózsaszín Elliott hullám kezdeménnyel is mutatok, egy 10k környéki vissza-teszt megalapozhatná jövőt... Tehát itt nem csak a jósgömböt nézegetjük, hanem konkrét jelét szeretnénk látni a pozitív folytatásnak, még ha az egy július-augusztus vagy augusztus-szeptemberi gyászos folytatást is eredményez, de még erre sem lenne szükség, lásd 2017 szeptember!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Xr7ZQ45f/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/JpnwlVVJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NehITkYL/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KGjorptW/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/GeH1K2Pz/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/l8WbjkGJ/
https://www.tradingview.com/x/veW7uTdd/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/D5pXugM6/
https://www.tradingview.com/x/1X6lyUkv/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

800$-os kezdőlökés vagy csak egy ismételt villámakció!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.06.12!

BTC, ismét egy olyan hét, amikor napokig nem történik semmi, majd hirtelen történik egy elmozdulás, pénteken pedig azt találgatjuk, a heti zárás előtt történik e valami fontos vagy ez kitolódik a hétvégére, esetleg a heti egy elmozdulás bőven megteszi.
A hétfői körképben, piros és zöld nyilakkal két hirtelen elmozdulási lehetőséget is felvázoltam, de csak egy keddi nyitáskor kialakult csapkodásra futotta, majd szerdán is folytatódott az oldalazás, amelynek végén szintén volt egy csapkodás, ami végül kisebb emelkedésre ingerelte az állat.
Az említett két csapkodásból kellett volna a zöld nyíllal felvázolt 10k fölé megérkezést végrehajtani, sajnos sokadjára sem sikerült és talán ezt megunva, tegnap délután belefutottunk egy 800$-os zuhanásba, tehát kicsit nagyobb kerülővel, de a hét elejére vált piros nyilat követő történés megvalósult!
Ezen zuhanás, szerintem a longs oldali kitartóan várakozók türelemelvesztése okán történhetett, ezt a longs charton látható közel 12%-os visszaesés is alátámaszthatja!
A felfelé kiugrási lehetőséget, a rózsaszín háromszög ellenállására tapadás indokolhatta, habár ez szembemegy a beérkezési iránnyal, de hiába volt ostrom alatt az ellenállása, a kilépési kísérletek visszaverésre kerültek. A rózsaszín háromszög egy újabb ellenállással kiegészítve enyhén emelkedő csatornát mutat, de már ez is a múlté, mivel a tegnapi 800$-os zuhanással ebből is kipottyantunk és hát a folytatás tekintetében ez további zuhanásra adhat indokot!

4 órás idősíkra, az órás történésekre való jobb rálátás miatt van csak szükség, illetve hogy a zöld háromszöget mennyivel jobban is kihasználhattuk volna, igaz az ennek köszönhető árbóc lehetőség, a múlt heti visszarántásnál már elment, de még egy sokadik utolsó esélyt adhatunk neki! Ugyebár a jelentősebb elmozdulások, általában 3 hullámból állnak, tehát ha még csak az első hullámon vagyunk túl, akkor egy következő hullámmal, akár a kék támasz zónát is elérhetjük, majd a 3. hullámmal megérkezhetünk a 7,6k környéki régóta elérni vágyott támasz zónába. Köszönhetően a múlt hét hétfői kiugrásnak, a háromszög támaszát egy kisebb emelkedő trendvonalként is figyelembe vehettük, erre egy külön kék támasszal is felhívtam a figyelmet! A tegnapi 800$-os zuhanásnak, ezt a támaszt is sikerült átszakítani, tehát megtört az apró trend és az utóbbi órákban látható emelkedés, akár a vissza-teszt szerepét is betöltheti, egyértelműsítve hogy a folytatásnak egy iránya van, lefelé!

Bitcoin Futures chart: semmi fontos dolgunk nem volt, mivel az utóbbi hetek zárás és nyitás közötti átmenete zökkenőmentesen zajlott, tehát nem volt egy olyan rés, amelyek bezárása érdekében kellett volna feláldozni a hét első napjait. A legközelebbi rések, lefelé 7610, felfelé 10475, habár az utóbbi egy felszúrással megpiszkálása került, de nálam ez még egy nyitott kategória! Tehát az előttünk lévő hétvége és annak egy esetleges rése, talán segít kimozdulni abból a 8-10k közötti széles oldalazó sárból, amelybe a Május 12-ei felezés óta beszorultunk.
Napos idősíkon kicsit izgalmasabbak a történések, ugyanis itt még nem mondunk le arról a közel 3,500$-os emelkedési lehetőségről, ami  halványan, de még mindig köthető a zöld háromszöghöz, illetve az árbóc lehetőséghez! Viszont vannak még itt nyitott Elliott hullámok körüli kérdések is, igaz ha szigorúan a csúcsokat átnézzük, akkor a piros impulzust már zártnak is tekinthetnénk, ami annyit jelentene, hogy a 4. kék korrekciós hullámban vagyunk jelenleg.

Napos: ha a jelenleg problémásnak látszó mozgással visszanézünk 8,5k vagy akár 8k környékére, akkor is ott vagyunk ahol egy hónappal ezelőtt voltunk, tehát megerősítünk egy durván 2k mély oldalazó sávot! Ezzel a sávval számoltunk, mivel benne voltunk egy olyan a májusi felezésre kicsúcsosodó emelkedő csatornában, amellyel ha valóban beléptünk egy hosszabb távú long történetbe, akkor vagy egy oldalazásból történik meg a pozitív hullámban mozgás folytatása vagy ezt megelőzi egy hirtelen korrekciós visszarántás. Egyelőre úgy tűnik az oldalazás a nyerő, viszont ezzel az alvó oroszlán bajszát is húzogatjuk, tehát a történetnek gyászos vége is lehet!
Hét elején úgy nézett ki, nagyon elfáradt a történet, ezért attól tettem függővé a további gondolkodást, hogy az RSI csíkra felvázolt kettő kör melyike kerül kitöltésre, majd az iránytól függően a chartra felvázolt nagyobb elmozdulások tekintetében megtehetjük a kezdőlépéseket!
A volume oszlopok tetejére behúzott fekete ellenállás, illetve a májusi felezés után kialakult mozgás, mutat egy kisebb divergenciát, de ez az információ nem mérvadó, mivel a divergencia csak a két héttel ezelőtti kiugrás által kialakított csúcs indokolja. Viszont ha a tegnapi csökkenés ellenére, jövő héten sikerül megfordítani az irányt és a két héttel ezelőtti 10300$-os csúcs megdöntésre kerül, de marad a divergencia, akkor sajnos ismét egy olyan szituációba kerülünk, amely a pozitív előjelek ellenére mégiscsak negatív végeredményt hozhat. Tehát ha a divergens mozgás nem becsapós, akkor sajnos a piros ellipszis kitöltésével kell számoljunk, ami egy a várakozásoknál is súlyosabb negatív eredménnyel zárulhat!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: tegnap történt egy jelentősnek nevezhető 12%-os longs oldali pozíciókiesés, ennek az igazi okát nem tudjuk, de a közel 1 hónapja tartó céltalan iránykeresésnek is köze lehet hozzá. További hasonló akciókra számítok, főleg hogy a hétvégén határidős oldaláról sem érkeznek jelentősebb ingerek. Bízza a 2012-es, 2016-os felezések után is tapasztalható hosszú kivárásra, illetve az ennél is hosszabb pozitív fellendülő időszakra, főként úgy hogy a shorts oldal is asszisztál a jelenlegi helyzethez, nem is baj hogy a görcsös akarásból kicsit engednek a vevők. Tehát az esetleges haszon gyors biztonságba helyezése, majd egy hosszabb emelkedő időszakra berendezkedő stratégiával, talán sikerült kimozdulni az ingoványból!
Shorts oldal látszólag csendben figyel, ami arra is lehet utalás, hogy habár a tegnapi 800$-os visszaesés elindíthat egy lavinát, de mivel shorts oldal a füle botját se mozdítja, ehhez hasonló mértékű visszarántás is kialakulhat, tehát egy nincs itt semmi látnivaló szituáció után, ott folytatjuk ahol visszaesés előtt abbahagytuk! De legyünk óvatosak, mert ha megkezdődik egy shorts oldali megbízáspumpa, az egyértelmű jelzés lehet arra, hogy a tegnapi 800$-os akció csak egy kezdőlépés volt, aminek várható a folytatása!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/M0PkxhCL/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/AXHsPGKU/

"Hetes idősík: még mindig nem világos, hogy a zöld lefelé forduló nyíllal is jelzett módon, belemegyünk e egy kisebb vagy nagyobb korrekciós folytatásba vagy hasonló, a folytatás tekintetében eredményesebb, a világoskék csökkenő trendvonal átszakítása utáni vissza-teszttel pótoljuk a korrekciós igényeinket. Bármelyik megoldás lesz a befutó, igazán kirobbanó sikert csak a korrekció utáni lépésektől várhatunk!
A sárga szintekhez nem mindig igazodik a mozgás, ettől függetlenül, legalábbis számomra jó sorvezetőnek bizonyulnak, ezért úgy gondolom a 12k környéki sem hagy cserben. A kék nyilat követő esetleges helyzetmegoldás, kapcsolódik a Futures napos kitérőnél boncolgatott lehetőségekhez, talán abból a szempontból jobb megoldás mint a piros nyíllal lehetőségként felvázolt 8,5k környéki kék szaggatott vonallal jelölt támaszról történő visszafordulás, mert ha abból csak egy ismételt 10k környéki visszakapaszkodásra futja, akkor az a múlt heti csúcs vissza-tesztelését is jelentheti, majd az ár durva 5-6k-s szintet is elérő esetleges bezuhanását! A kék lehetőséggel ez kikerülhető, sőt mivel felülről történik a 10k-s szint vissza-teszt, ezáltal pozitív értelemben bármire IS lehetőség nyílik!"

"Hónapos gyertya mindenre IS lehetőséget mutat, arra is hogy a felkínálkozó árbóc lehetőség, ne csak lehetőséget, hanem konkrét továbblépést jelentsen! A 12k-s szinten várakozó Futures rés bezárásával, határozottan átszakíthatnánk a csökkenő trendvonalat, majd hogy a lúd ne csak jóllakjon, hanem kövér is maradjon, ahogy arra a rózsaszín Elliott hullám kezdeménnyel is mutatok, egy 10k környéki vissza-teszt megalapozhatná jövőt... Tehát itt nem csak a jósgömböt nézegetjük, hanem konkrét jelét szeretnénk látni a pozitív folytatásnak, még ha az egy július-augusztus vagy augusztus-szeptemberi gyászos folytatást is eredményez, de még erre sem lenne szükség, lásd 2017 szeptember!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/EFL7nun1/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/9lEmjl90/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/SsJEbN4P/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/1RIG05S6/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/GeH1K2Pz/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/ft8uTtNC/
https://www.tradingview.com/x/K0dDP6du/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/N9cLCf28/
https://www.tradingview.com/x/wH6quCdh/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Itt az idő, a nagyobb korrekcióra?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.06.15!

BTC, a múlt hét csütörtöki 800$-os zuhanás után, kialakult egy kisebb emelkedő csatorna, összességében egy fordított zászló lehetőség és ezzel a lehetőséggel vágtunk bele a hétvégébe! Péntek kora délutánig még úgy tűnt, a csütörtöki hátrány ledolgozásra kerül, majd jött egy 300$-os visszarántás, amelyen a péntek esti zárásig sikerült szépíteni, de javítani már nem.
A hétvége nagy érdektelenségbe fulladt, erre tökéletesen rámutat a szombati és vasárnapi alacsony volume, viszont ez már arra is lehet egy figyelmeztetés, hogy hamarosan kimozdulunk ebből, a felezés óta tartó iránykereső állapotból! 
Tehát órás nézetben van egy fordított zászló lehetőség, illetve már csak volt, mert ha csatornában mozgás legfelső pontjától számoljuk a 800$-os visszaesési lehetőséget, akkor a mai határozottnak látszó csökkenő mozgás már csak dollárokra van a céltól, max. még annyi eldöntetlen kérdés lehet, hogy a zászló 2 határozott csökkenő hullámának, lesz e 3. záró szakasza.

4 órás idősík, tehát ha csak egy 3. záró szakaszban gondolkodunk, akkor miután megérkezünk a kék támasz zónába, történhet egy visszapattanás, ami ismétel lehetőség a 10k-s színt további ostromára. Ha nem jön össze a visszapattanás, akkor a  szürke zónában lesz lehetőség pótvizsgára, de itt már többet kell felmutatni mint egy a kék zónába történő visszapattanás, ugyanis ha a kék, ebben a helyzetben már ellenállási zónát nem sikerül átugrani, az kiválthat egy olyan pánik hangulatot, aminek eredménye egy 5-6k környékére megérkező határozott csökkenő hullám.
Összefoglalva, a tét csupán annyi, hogy egy 7-8k környéki vagy egy 6k alatti aljjal teszünk eleget, a március-május közötti 6k-s long hullám korrekciós elvárásának?

Bitcoin Futures chart: utólag könnyű okosnak lenni, de ha megnézzük a péntek esti zárás előtti utolsó 3 gyertyát, tehát a 3 fehér holló gyertyakombinációt, akkor várakozásként csökkenő irányú gondolatokat is megfogalmazhattunk volna és mint látjuk, a nyitáskor ki is alakult egy szerény 120$-os rés, majd a gyertyakombinációnak megfelelően egy 500$-s csökkenéssel meg is lett fejelve! Tehát a mai esetleg holnapi feladat, az 500$-os mínusz, illetve a 120$-os rés bezárása, majd hogy valami eredményt is elérjünk, további 500$-os emelkedéssel ismét megérkezni a 10k-s szintre.
Ha a napos történéseket is bevonjuk a gondolkodásba, akkor azt látjuk, hogy azokkal a bizonyos poloniex charton kifejtett, korrekcióra irányuló gondolatokkal még várnunk kell, legalábbis akkor igen, ha a kék harmonikus minta, illetve a szintén kék Elliott hullám 12,500$ környéki elvárásait teljesíteni akarjuk.
Viszont ez hátulütője is lehet a dolgoknak, mivel ha ezt a 12,5k környéki megérkezést, még hetekig-hónapokig tologatjuk és még ezután kell a nagyobb korrekciós elvárásokat teljesíteni, akkor nagy valószínűséggel az idei csúcsszintet is megtaláltuk! Tehát, ha nem csak ezekben a tízen egy-két k-s csúcsokban gondolkodunk, akkor ezt a napos elvárást nem szabad teljesíteni és azokat a bizonyos nagyobb korrekciós elvárásokat, még a nyáron teljesíteni kell!

Napos: a március-május közötti 6k-s hullámra felvázolt piros impulzus tekintetében, egy a 7.6k környékén záró ABC korrekcióval már megelégednénk. Ebbe az elképzelésbe bezavarhat, a két héttel ezelőtti zöld háromszögből kiugrás, ami ugyebár egy feljebbi csúcs mint az impulzus 10,049$-os zárószintje és talán pont ez az apróság rejtegeti a végső megoldást.
A volume oszlopok tetejére behúzott ellenállás és a lényegében még mindig long trend, azt mutatja hogy még mindig kétséges a folytatás, tehát a divergens mozgás fenntartásával tovább nő a feszültség, viszont ha a divergens előjel nem félrevezető, akkor a 10k fölötti elvárásaink még maradhatnak a fiókban!
Ha maradunk a volume oszlopoknál és megnézzük a hétvégi teljesítményt, ami azt mutatja hogy hónapok óta nem volt ilyen alacsony az érdeklődés és hát, ha ez megfűszerezzük a divergenciával, akkor csak arra lehet gondolni, hogy a 6k-s idei termés megérett a végső korrekcióra!
Zöld és piros ellipszisekkel, már múlt héten felvázoltam a lehetséges hirtelen folytatás útját és ha reálisan gondolkodunk, akkor a zöldet csak valami váratlan húzással tudjuk kitölteni, piros irányba már sokkal könnyebb a dolgunk, főként a két héttel ezelőtti sikertelen kiugrás után...
![kép.png](https://cdn.steemitimages.com/DQmeSA5FGY5RppKmcQuT6RfbmihPD1uk6Wz26vnMTitbjeT/k%C3%A9p.png)

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs chartot nézve elengedtük a 10k-s árszint átlépést és amit március-április környékén sikerült elkerülni, tehát a 20k alatti zónába visszalépésre itt a lehetőség! Nem baj ha visszanézünk ebbe a 20k alatti zónába, mert ez csak segít a korrekciós várakozások megvalósításában, illetve abban ha történik egy határozott csökkenő mozgás, majd annak sikerül egy határozott aljat kialakítani és mindez úgy történik, hogy közben a shorts oldal sem töri a fejét, például egy látványos megbízáspumpában, akkor a korrekció utáni hónapokban, akár egy újabb 6k-s hullám is felépíthető, sőt ha minden passzol, akkor ennek 3-4x szerese lenne az ideális folytatás!
Shorts oldal, talán a sokadik sikertelen 10k-s árszintátlépés, illetve a longs a oldali jelentős visszaesés okán, emelkedésbe kezdett, de mivel nagyon mélyről kell próbálkozni, valami nagyot kell letenni az asztalra, tehát egy minimum 8-9-10k környékére felkapaszkodással, csak a korrekciós várakozások teljesítése tekintetében tudnának segédkezni, 20k környékén már okozhatnának kellemetlenséget, főként ha ezt hónapokig tartó longs oldali semmittevés is segíti.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/EyOTnpQ0/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/BpfS6ATj/

Hetes idősík: eldőlni látszik, mármint az hogy a világoskék, lassan 3 éves csökkenő trendvonal most sem adja meg magát vagy ha igen, akkor azt meg kell előzze egy kisebb visszalépés, majd az ismételt próbálkozásnál, nem csak vissza-tesztelni, hanem határozottan át is kell lépni a trendvonalat!
Tökéletes az elképzelés, viszont van itt egy idei 6k-s long történet, amelynek a kollekciójával még mindig adósak vagyunk! Ezt az adósságot, ha nem sikerül jelenlegi csökkenő mozgással megfizetni, akkor ez a feladat a trendvonal átszakítása utánra marad, tehát szükségünk lesz egy határozott 12-13 esetleg 14k-ig történő elszaladásra, majd egy 2-3 esetleg 4k-s korrekcióra. Viszont ez a trendvonal feletti utólagos korrekció pótlás, jelentősen megnöveli a kudarc lehetőségét, tehát hiába történik meg a határozott trendvonal átlépés, a korrekció szükségessége, felülírja a további pozitív lehetőséget!
A volume oszlopok itt is látványos csökkenést mutatnak, ami nem baj, főleg ha ezt a korrekciós elvárások teljesítésével ki is tudjuk használni, de a látványos érdektelenség, a spekulánsok kedvét is meghozhatja, a durvább shortolásra!

"Hónapos gyertya mindenre IS lehetőséget mutat, arra is hogy a felkínálkozó árbóc lehetőség, ne csak lehetőséget, hanem konkrét továbblépést jelentsen! A 12k-s szinten várakozó Futures rés bezárásával, határozottan átszakíthatnánk a csökkenő trendvonalat, majd hogy a lúd ne csak jóllakjon, hanem kövér is maradjon, ahogy arra a rózsaszín Elliott hullám kezdeménnyel is mutatok, egy 10k környéki vissza-teszt megalapozhatná jövőt... Tehát itt nem csak a jósgömböt nézegetjük, hanem konkrét jelét szeretnénk látni a pozitív folytatásnak, még ha az egy július-augusztus vagy augusztus-szeptemberi gyászos folytatást is eredményez, de még erre sem lenne szükség, lásd 2017 szeptember!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Snh2Nfk4/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/7BvyWVEy/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/WeGcoxIV/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/GC3zLvxT/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/GeH1K2Pz/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/7GNTfZKU/
https://www.tradingview.com/x/3pVwdH6F/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/633ZoU8z/
https://www.tradingview.com/x/KMOuUEEi/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Az akármiből, még akármi is lehet!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.06.19!

BTC, szerintem ugyanaz történik mint tavaly december és idén március között, viszont, ahogy az akkori történet sem zárult happy enddel, a jelenlegitől sem várok többet.
Tehát, ha az év eleji példa mentél haladunk tovább, akkor a jelenleg történések a március első hetének történéseivel kell megegyezzenek!
Feb 24.-márc.7. között egy 500$-os fordított fej-váll alakzattól vártam a pozitív folytatásnak kezdőlökést adó mozgást, viszont mivel az utolsó két nap belefutottunk egy szűk oldalazó sávba, ennek a pozitív folytatásnak, az esélye egyre jobban halványodott, majd végül el is sötétedett, mivel jött egy intenzív végjáték és a 3,800$-os március 13-ai alj!
Ebből az aljból kettő hónap alatt sikerült visszakapaszkodni 10k környékére, ami szintén hasonlít a tavaly december és idén február közötti mozgásra. Tehát a március eleji történésekhez hasonlóan, most is kialakult egy fordított fej-váll lehetőség, ami a durván 650$-os mélységével, lehetőséget kínál a világoskék csökkenő trendvonal elérésére! De ahogy látjuk, ezt a trendvonalat január első és második hetében is csak megpróbáltuk elérni, viszont ha valóban az márciusi történések útján haladunk, akkor csak kísérletet teszünk a felfelé irányuló mozgásra, majd talán már a hétvégén, de inkább jövő héten hirtelen összedől a kártyavár...

4 órás idősík, erre az idősíkra felvázoltam azt a zöld emelkedő háromszög lehetőséget, amelyben sok elemző, a pozitív folytatás lehetőségét látja! Van benne realitás, viszont én ezt kiegészítem egy piros emelkedő háromszöggel, ha már ott vannak azok a május 25 környéki aljak, ezekből történt meg a 10,3k-s szintre történő felszaladás és szerintem ez volt az a lehetőség, ahol a jelenlegi várakozásoknak megfelelően, a világoskék trendvonal átszakításával, majd annak esetleges vissza-tesztelésével az év végéig nyithatunk volna egy új fejezetet. Tehát, a zöld emelkedő háromszög lehetőség, szerintem csak egy utolsó-utáni pótlehetőség, viszont ha az órás idősíkra felvázolt, fordított fej-váll 650$-os lehetőségével sikerül élni, akkor a zöld emelkedő háromszög 2k-s lehetősége is megmarad! De, ha ezzel a lehetőséggel még melegében nem sikerül élni, akkor újra visszacsúszunk abba az árokba, ami a tavaly december, idén március közötti időszakot is jellemezte, majd végül belecsúszunk egy szerényebb 2-3k-s, durva esetben 5k-s ismételt negatív szériába.

Bitcoin Futures chart: a május 12-ei felezést megelőző hétvége eredménye, egy közel 1k-s negatív rés volt, ezen rés bezárásával még melegében megpróbálkoztunk, halvány felszúrásokkal be is zártuk. Viszont ez a halványság, rögtön rá is mutatott a történet erőtlenségére, amit a következő heti mozgás meg is erősített, de a hodlerek nagy szerencséjére, a csökkenő mozgás erőtlensége is megmutatkozott! Azonban ez sorozatos pozitív/negatív erőtlenségi párbaj, végül oda vezetett, hogy van egy durván 2k mély sávban mozgó akármi, ebben az akármiből, még akármi is lehet, de ha visszatérek a mai körkép fő mondanivalójára, tehát a jelenlegi és az év eleji mozgás közötti hasonlóság okozta negatív várakozásra, akkor ennek a cicaharcnak nem lesz jó vége! Ha azt szeretnénk, hogy jó vége legyen a történetnek, akkor ebből a zöld sávból, először egy felfelé kilépésre, majd egy vissza-tesztre lenne szükségünk, amit az előzmények alapján egy hét alatt csak nagyon intenzív mozgással tudnánk végrehajtani, erre a jelenleg elég gyenge intenzitással kicsi az esély. Tehát picit hosszabb távon kellene gondolkodni, talán 2-3 hétben, ami még csak mindig arra elég, hogy kilépjünk a zöld csatornából, majd egy esetleges vissza-tesztel kinyissuk a pozitív továbblépés valódi lehetőségét!
Napos történéseket is bevonva a gondolkodásba, azt látjuk, hogy egy 12k környéki szinten csúcsosodhat ki a márciusban elindult és még jelenleg is pozitív hullám. Tehát, ha a zöld sávból sikerül felfelé kilépni, majd egy vissza-tesztet követően 12k környékére felszaladni, azzal még csak az első, de fontos lépésen vagyunk túl, mivel ahogy a kék harmonikus minta, illetve a szintén kék Elliott hullám is rámutat, ha nagyratörő terveink vannak, annak megfelelő alapra van szüksége és hát ez az alap csak egy nagyobb korrekcióval építhető ki, amit ha csak a fibo szintek alapján tűzzünk ki, akkor is egy minimum 2,5-3k-s, maximum 5k-s visszalépéssel tudunk kiépíteni.

Napos: tehát a tavaly december és idén március, illetve a jelenlegi mozgás közötti hasonlat kicsit jobb rálátásban!
Mindkét esetben felrajzolhatunk egy fekete parabolikus ívet és egy nem teljesen szabályos harmonikus mintát, ezek ahogy akkor, most is negatív folytatásra utaló jelzések, sőt talán ez még meg is fejelhető, a volume oszlopok tetejére behúzott ellenállás divergens jelzésével!
Tehát van 3 olyan negatív folytatásra utaló előjel, amelyeket nem szabad csak egy legyintéssel, illetve vak pozitív várakozással elintézni, viszont május 20. óta benne vagyunk egy Golden Cross utáni pozitív várakozásban, amelyet idáig még nem sikerült megfejelni.
Ha nem sikerül a pozitív folytatás, illetve ha a negatív előjelek, nem csak előjelek lesznek, akkor Fibonacci szintek alapján egy 2k mély sávban kell megtaláljuk a korrekciós mozgás alját!
A harmonikus minta 5k környéki szintre történő kifutást jelez, viszont mivel a B hullámban elmaradtunk a minimum 0,37-es szinttől, ezáltal hiába majdnem tökéletes a C hullám, a D hullámban történő várakozások kétségesek, ellenben a fekete parabolikus év, illetve a divergencia mégiscsak arra utal, hogy ha nem is érjük el az 5k-s mélységet, egy 7-8k közötti félmegoldással bőven elégedettek lehetnénk!
A zöld szellemgyertyákkal felvázolt és az akár augusztusig is elnyújtható oldalazó lehetőségről, egyelőre még nem kell lemondanunk, de nem lesz egyszerű mutatvány, viszont ha már a 2012-es, 2016-os felezések után sem siettünk el a kirobbanó sikert hozó megoldást, most sincs hova sietni és habár kicsit eltérnénk a zöld szellemgyertyákkal felvázolt lapos mozgástól, de néhány 8k környékére visszanéző gyertya felrázhatná az érdeklődést! Ezzel a néhány hirtelen gyertyával, talán a Golden Cross, tehát a májusi arany kereszt utáni pozitív várakozás sem szenvednek csorbát, viszont ehhez azonnali pozitív válaszokra lesz szükség, ellenkező esetben ki kell bekkeljünk egy halálkeresztet, majd az ismételt aranyút megtalálásával 2021-re is átcsúszhatunk...

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ahogy várható volt a longs oldal nem kezd a bizonytalanra építkezni, sőt egy viszonylag tempós, de biztonságos igyekezettel, mindenki próbálja biztonságba helyezni, a március óta összeszedett hasznát. Ettől függetlenül még sokan kitartanak és talán várnak egy utolsó kiugrásra vagy ennél is többre, aminek a lehetősége sem elhessegetendő! Ezek a még kitartó hűséges katonák, valószínű akkor se dobnák el a pozíciót, ha most benne lennénk egy 2-3k-s korrekciós negatív hullámban, mert az egyértelműen rámutatna a korrekció utáni fellendülés lehetőségére. Amit most látunk, abba semmi fellendülésre utaló előjel nincs, viszont az ellenkezőjére sincs, tehát viszonylag nyugodtan kivárható néhány komolyabb lépés, amit egy negatív fordulat esetén, remélhetőleg nem követ egy nagyobb pánikszerű eladási hangulat!
Shorts oldal felgyorsíthatná a történet fogaskerekeinek gyors megoldásra irányuló forgását, viszont amit látunk az nem ezt tükrözi, inkább azt mint longs oldalon, tehát mindkét oldalon megy a másik oldalra várás, ennek eredményeként durván egy hónapja állóháborút látunk. Viszont az a sunyi várakozás, ami itt shorts oldalon látható, egyben az árbedöntés előszobája is lehet és itt újra vissza kell menni az év eleji, pontosabban a március 8-12 közötti árbedöntésre, ami nagy részben a vírusnak is köszönhető, de annak is hogy itt shorts oldalon volt egy óriási megbízáspumpa, amit a bikák szépen meg is kajáltak, majd miután jól végeztél dolgokat, nincs itt semmi látnivaló 60% megbízás visszavonással távoztak a macik, a többiek pedig igyekeztek kordában tartani a végül 10k környékére visszakapaszkodó árat. Jelenleg ennek a megbízáspumpának nyoma sincs, talán most melegítik a motorokat, de átlátszó lesz a szándék, mivel ha csökken az ár és a sort oldal pozitív jeleket mutat, akkor egy tök természetes korrekciós mozgás történik, viszont ha mindez fordítva történik és először pozitív jeleket látunk, majd csak ezt követi az árcsökkenés, ott egy manipulációs és jelentősebb visszaesésben kell gondolkodni!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/kOG7Fdlq/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/Ryk1R6aF/

Hetes gyertya egyenlőre Doji megoldásra hajlik, viszont ehhez egy elég unalmas hétvégét kell átvészelni! Doji tehát bizonytalan, de mivel egy elég egyértelmű long trendben mozgunk, nem kellene gondot okozzon, azonban ha visszatekintünk az utóbbi hasonló doji megoldásra, amelyet a február 17-ét követő héten sikerült kialakítani, akar nem árt az óvatosság és ha visszatekintünk a kisebb idősíkokon keresett év eleji és a mostani mozgás közötti hasonlóságra, akkor ez egy újabb megerősítése lehet a negatív folytatásnak! Tehát a nyilakkal felvázolt kisebb-nagyobb korrekció, illetve a 10k-s szintátlépés, majd a pozitív folytatás megerősítése egyaránt fennáll mint lehetőség, már csak az a kérdés melyikkel és mekkora mértékben élünk, viszont az elég jól látszik, hogy a kisebb korrekció gyorsabb és talán magasabbra törő megoldást kínál.

"Hónapos gyertya mindenre IS lehetőséget mutat, arra is hogy a felkínálkozó árbóc lehetőség, ne csak lehetőséget, hanem konkrét továbblépést jelentsen! A 12k-s szinten várakozó Futures rés bezárásával, határozottan átszakíthatnánk a csökkenő trendvonalat, majd hogy a lúd ne csak jóllakjon, hanem kövér is maradjon, ahogy arra a rózsaszín Elliott hullám kezdeménnyel is mutatok, egy 10k környéki vissza-teszt megalapozhatná jövőt... Tehát itt nem csak a jósgömböt nézegetjük, hanem konkrét jelét szeretnénk látni a pozitív folytatásnak, még ha az egy július-augusztus vagy augusztus-szeptemberi gyászos folytatást is eredményez, de még erre sem lenne szükség, lásd 2017 szeptember!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/bAN0MLR8/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/xnjJfQmi/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/UY6mjVTu/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/jOuDzXkF/
Pillanat kép hónapos: https://www.tradingview.com/x/GeH1K2Pz/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/uKJajtG2/
https://www.tradingview.com/x/qRwJCDw4/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/DZUpQPrH/
https://www.tradingview.com/x/R1gjbeKB/