Author Topic: Kriptovaluta tőzsdei kereskedés  (Read 338571 times)

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3360 on: February 03, 2020, 12:06:38 PM »
Januárnak volt pozitív célja, februárnak minden IS célja lenne!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.03!

BTC, a mögöttünk hagyott hétvégében sem csalódtunk, ahova tulajdonképpen úgy érkeztünk meg, hogy egy fej-váll lehetőség bal oldalát már konkretizáltuk, majd vártuk a jobboldal hasonlóan elnyújtott alakulását. A jobb oldali elvárás, tulajdonképpen jól alakult, viszont a mindkét oldali elnyújtott mozgás, amit a kék ellenállások is jól mutatnak, kicsit többet szerettek volna mutatni, mint egy egyszerű fej-váll jobb és bal oldala! Viszont ez a kicsit több mint fej-váll lehetőség, a jobboldali kék ellenállás fölé nézéssel, már valami másban sántikál, de hogy mi ez a más, azt még mindig nem tudjuk.
Szóval ez a kék ellenállás még a hétfői nyitás előtt kapott egy vissza-tesztet, majd egy hirtelen mozdulattal fel is rántották a kerek 9,6k-s szintre, ami rögtön egy nagyobb felszúrás  eredményezett, ezt követte egy ismételd vissza rántás, tehát mint látjuk elég nagy a pofozkodás!
Ha egyértelmű szándék volna az emelkedés folytatására, akkor a 30.-ai 9,643$-os csúcs már a múlté lenne, de azzal hogy ismételten csak egy felszúrásra futotta, majd ez rögtön visszaverésre is került, ez nekem azt sugallja, habár az igyekezet megvan a további emelkedésre, de az ennél is nagyobb érdekek lefelé gondolkodnak.
Még a pénteki zárás előtt így foglaltam össze a történéseket! "Nyak, váll, támasz és zóna, eredmény -400!" Tehát a nyakvonal, amelyen jó néhányszor erőtlenül átszaladtunk, egy vállvonalat, amit jó néhányszor megszurkáltunk, egy 9,160$-os támasz, ami szintén csak egy szurkálással került megközelítésre, ez a támasz és a vállvonal közösen egy támasz zónát is kialakított, amelynek még nem volt feladata. Ha az éjjel felbolydult méhkas és a sikertelen felfelé irányuló próbálkozás, ellőtt minden puskaport, akkor a következő órákban, a támasz zóna is bizonyíthat, ellenkező esetben átszaladunk rajta és erre a mozzanatra vagy ennek vissza-tesztjét megvárva, a shortra ácsingózó spekulánsok örömmel élnek nemcsak a 400$-os, hanem a mindent lerendező 2k-s lehetőséggel!
A rózsaszínnel látható harmonikus mintáról már sok mindent tudunk és ha komoly ez a fej-váll formálódás, akkor a D hullám kaphat egy kezdőlökést, amely a 7,4k-s célszint irányáról megindulva, lehűtheti a februári pozitív indulatokat!

Bitcoin Futures chart: hajszálra közel nyitottunk a pénteki 9,470$-os zárószinthez, de köszönhetően az elszabadult indulatoknak, a nagy kapaszkodást követően, jelenleg úgy néz ki csökkenő irányba folytatódhat a történet!
Itt rögtön egy támasz zónán kell átvergődni, abban az esetben, ha ez nem okoz nagy problémát, akkor leszaladhatunk a 8,900$ környékén várakozó következő támasz zónába, ahol már várnék egy komolyabb megállót, erről ha vissza-teszteljük, az előző immár ellenállásként működő zónát, akkor az arra lehet jelzés, hogy további csökkenésre is szükség van!
Tehát a pozitív januári történéseket követően, egy nagyon nem pozitívan induló februárt vizionálhatunk előre, amit én főként a jelenlegi csökkenő irányba várakozó rések számlájára írok! Viszont ha ezt gyorsan, akár az előttünk álló héten lerendezzük, akkor még mindig rengeteg idő áll rendelkezésre a javításra és itt mindjárt fel is ötlik egy olyan gondolat, hogy a február feladata az összes jelenleg várakozó rés gyors lerendelése, tehát ha most csökkenő irányban elmozdulunk 2k-t, majd felszaladunk 12k-s magasságba, ahol szintén várakozik egy rés, ahonnan még a havi zárás előtt visszatérünk 10k környékére!
Ha összeszámolunk mindent, akkor egy 10k-s februári le-fel sétálgatást követően, a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad! Ebben a hasonlatban, a hónapos, jelenleg nagyon is pozitív a szituáció jelenti a kecskét, a káposztákat pedig a rengeteg várakozó rés, tehát ha a kecskénk bezabálja a sok káposztát, akkor igaz hogy kidobunk egy hónapot az ablakon, viszont ez a hónap már most elég viharosan indul, amit a koronavírus miatt még kínai oldalról se tudunk pozitív irányba megtámogatni, pedig a kínai elnök január végére ígért blockchain törvényjavaslatokat!
Tehát minden afelé mutat, hogy kell a megnyugvás, ennek eredményeként februártól, januári eredményeket várni, jelenleg elég merész elképzelés, viszont egy 12k-t megcélzó túrával, a jelenlegi 2k-s, illetve egy havi zárás előtti szintén 2k-s visszanézés vagy ezt márciusra áttoló és ezáltal a hónapos Morning Star gyertyakombinációt vissza-tesztelő történéssel, idén áprilisban is virágba borulhatnak cseresznyefák!

Napos: a narancs színnel felfelé kanyargó nyilat követve, most egy 8,9k-s visszanézést követően, nagyjából a 10,8k-s magasságba folytatást kellene lássunk, célba vezetve a 3. hullámot és megerősítve az Elliott elképzeléssel történő 12k-s impulzus zárási lehetőséget!
Valamelyik történet sántít, tehát vagy az Elliott elképzelésnek kedvezünk, ezáltal az órás csökkenő irányba gondolkodás kuka, aminek az a veszélye, hogy hamar ellövünk minden puskaport, ami oda vezethet hogy a tavaszi időszakot korrekciós mozgással töltjük, vagy kedvezünk a kisebb idősíkokon követett, főleg a rések okán kialakuló csökkenő nyomásnak és ezzel megelőzünk egy a későbbiek folyamán nagyobb gondot okozó problémát!
A rózsaszín harmonikus minta B hulláma, a világoskék vállvonalra visszanézéssel, még január végén rendezhette volna a jelenleg nyitott kérdéseket, de nem tette, talán azért nem hogy a havi zárás tökéletes legyen, viszont a D hullám előtt itt egy nagy lehetőség, amit nem kellene hetekre elnyújtani, mert azzal ismételten egy olyan szituáció alakul ki, ahol tulajdonképpen a szerencsére van bízva a történet, tehát a spekulánsok határidős oldalról úgy mozgathatják az árat ahogy nekik jólesik! Ez a spekulánsok általi árumozgatás pedig a rózsaszín mint C hulláma által határolt területen belüli le-fel pattogást jelentené, ami nekik lépéselőny, mivel a csatornából kilépéskor, egy tökéletes csapdaállítási lehetőség is rendelkezésre áll!
Van olyan chart, ahol a Golden Cross már kialakult, itt  poloniex charton erre még várni kell, de várni kell a Bitcoin Futures charton is, tehát az elemzést fel lehet dobni egy olyan charttal ahol ez már konkrétum, de mint tudjuk egy fecske nem csinál nyarat, ebből kifolyólag is várjunk a pozitivitással. 
Összefoglalva, bármelyik irányba folytatjuk, az még mindig jobb mint az egy helyben topogás és habár sokak a januári pozitív hullámra ráülő, pozitív folytatásban bíznak, ha észszerűen átgondolják, talán ők is rájönnek, ha a fa magját 10 centivel a föld alá ültetik, abból a későbbiek folyamán nem csak madáreleség, hanem fa is lesz!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs oldali emelkedés mögött, szerencsére nem csak megbízások állnak, hanem komoly áremelési szándékok, viszont ha ezeknek csak a januári gyertya jó pozícióba segítése volt a céljuk, akkor most ezen pozíciók nagy része visszavonásra kerülhet. A mai gyertya egyenlőre pozitív, de az árban ennek semmi jele, tehát oda is kifuthat a játék, hogy most megbízásokkal pumpálás következik, mivel szeretnék fenntartani a pozitív hangulatot, közben meg korrekciós igények is felléptek, így elveszik az egyszer már decemberben bevált trükköt!
Shorts oldalon pont az ellenkezője történhet, itt már január közepe óta megy a megbízáspumpálás, viszont ha egy jól megtervezett játék részesei vagyunk, akkor mostantól konkrét short pozíciók kerülnek elhelyezésre, elősegítve ezzel a határidős rések okozta problémák elsimítását! Sőt ha valóban összejátszik a két oldal, akkor ezen short pozíciókból kiszállást követően, ha a megbízáshegy is lebontásra kerül, tehát visszatérnek a januári 3,5k-s mélységbe, akkor újra nyeregben érezhetik magukat a vevők és konkrét pozíciók kerülhetnek bevetésre!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/AVfrmR9S/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/MjqykIV6/

Hetes idősík: szóval a hónapos gyertya tökéletesen hozta amit elváltunk tőle, ez hetes gyertyákra lebontva is tökéletes képet mutat, viszont ha megnézzük a két héttel ezelőtti bizonytalan gyertyát, akkor kapunk egy olyan előremutatás, amit a hónapos gyertyákra előrevetítve is felhasználhatunk! Tehát ha a mögöttünk hagyott egy hónapos mozgás, hetekre lebontott gyertyáit megnézzük és ennek megfelelően gondoljuk tovább a februári gyertyát, akkor nyugodtan mehetünk tovább a 12k-s szintre, majd egy márciusi pihenőt követően, ismét áprilisban jöhet a végjáték, de ugyebár mi ennél sokkal magasabbra vágyunk. Azzal megoldással se járunk jobban, ha akkora lendületbe kerülünk, hogy a piros nyilat követve, a tavalyi 14k-s magasságba repítjük az árat, mivel ha itt elfogy a lendület és a szürke háromszöget megerősítendő 8k-s szintet megcélzó csökkenő mozgásba kezdünk, az ismételten egy hosszú hónapokat igénybe vevő folyamat!
Tehát a végére megint oda lyukadunk ki, hogy marad a narancs színű csökkenő irányba mutató nyíl követése, remélhetőleg csak a Bitcoin Futures 7,335$-os alsó szintjéig, ami itt hetes idősíkon jelenthet egy 200-as mozgóátlag vissza-tesztet.
De ne szaladjunk ennyire előre, várjuk meg előttünk álló héten milyen választ adunk a múlt heti gyertyára! Ha pozitívat akkor egy 10k-s zárás a következő lépés, ha a semleges a válasz, akkor egy bizonytalan gyertyával maradunk itt 9,3k környékén, de ezzel már megágyazhatunk egy következő heti 8,6k-s szinte visszanéző gyertyabetakarásnak, vagy ezt a gyertyabetakarást nem húzzuk 2 hétig és már ezen a héten, a 8,6k-s szintre visszanézéssel megágyazunk a februári remélhetőleg semleges hangulatnak!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qGyEZhDq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MpmUSqYm/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/7mp6j6T6/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/RMQNDQbu/
https://www.tradingview.com/x/cn7Ze9kG/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/4OPzI3UN/
https://www.tradingview.com/x/wgTYgtZg/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3361 on: February 07, 2020, 11:11:13 AM »
Annyit tudunk, hogy semmit se tudunk!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.07!

BTC, benne volt a lehetőségek között, mégis meglepetés volt a pozitív fordulat, viszont ha ennyi volt, akkor kár az erőlködésért és csak az időhúzásnak használ! Visszatérve a jan.24.-jan.30. közötti erősödésre, amely tekintetében feb.4.-ig elnyújtva, de sikerült fibo 0.38 szintre visszanézni, ahonnan jött a talán mégsem meglepetés erősödés! 
Ez a meglepetés, első körben fennakadt a parabolikus íven, amit ha alulról visszatesztelünk, talán újra negatív irányba folytatjuk, de nem ez történt, átszaladtunk és a szitu hasonló volt, ha felülről tesztelünk irány 10k fölé. Viszont mint látjuk ez se ilyen egyszerű! Vissza-teszt helyett benéztünk az ív alá, majd felszaladtunk és ha ennek eredményeként megerősítést kap a dupla tető, akkor a 9,5k környéki támasz zónáé lehet a hétvégi főszerep.
A 30.-ai csúcs, a mostani dupla tető, illetve egy jövő hétre tehető 3. csúcs, amit ismételt 9,2k-s támaszra/vállvonalra visszanézés kellene megelőzzön, ujabb csökkenő irányú lehetőséget rajzolna a chartra. 
Volt itt egy sokáig követett harmonikus minta, de köszönhetően a meglepetés erősödésnek, kiesett a játékból, tehát jelenleg csökkenő irályba mutató alakzatunk nincs!
Összefoglalva, van egy gyengécske dupla tető gyanús szitu, ha komollyá válik, akkor a 9,5k-s támasz zóna kell útját állja a komolyabb zuhanásnak(ezt nem kellene hétvégéig elnyújtani), de a gyengécske dupla tető néhány komolyabb lökéssel kiüthető és szabaddá válik 10k fölé az út!

Bitcoin Futures chart: itt nem sok mindent oldottunk meg, konkrétan semmi, habár a 9,060$-os múlt heti rés, alsó szintjéhez közel jártunk, de a semmiből jött erősödés máshogy gondolta. Viszont ha már itt az erősödés, akkor a 10,180$-os szinten, a még tavaly szeptemberi Bakkt indulásnál nyitva hagyott réssel kezdhetnénk valamit!
 A 9,730$-os szintre behúztam egy kék támaszt, ami egy olyan vízválasztónak tűnik, ha nem enged a nyomásnak kinyílhat a 10k-s kapu, ellenkező esetben vagy marad a bizonytalan oldalazgatás, esetleg megkezdődik az a határozott csökkenés, amibe a hét elején sikertelenül belevágtunk.

Napos: a január 14.-ei fekete ékből kilépést követően,  egy merésznek gondolt Elliott hullám elképzelés vázoltam fel, aminek jelenleg a 3. hullámában törünk lefelé, viszont hogy értelmes hullámot hagyjunk magunk mögött, legalább a 10,800$-os szintet el kellene érjük, majd egy 10k-s szint vissza-tesztet követően, jöhetne egy szerény 12k-s célba érkezés!
A 12k-s célt sokkal gyorsabb mozdulatokkal szerettem volna ha elérjük, igazodva ahhoz a világoskék ellenálláshoz, ami a 2017-es és 2019-es csúcsok összekötésének eredménye, ezt akár trendvonalként is kezelhetünk. Szóval erre az ellenállása történő megérkezés, majd az impulzust követő esetleges kisebb korrekciós visszanézésből történő ismételt erősödést követően, ha erre a világoskék ellenállásra, nemcsak egy vissza-tesztet nyomunk,  hanem hasonlóképpen átlépjük, mint a fekete ellenállást január 14.-én, akkor jöhetnek az új ATH-ra irányuló elképzelések!
Vissza a jelenbe, ahol közelítünk ahhoz a sárga 9,994$-os szerintem erős ellenállásra, ami konkrétan egy 2018 május 5,-ei csúcs, de ha visszább megyünk az időben, akkor is találunk ezen a szinten érdekességeket, sőt ha az utóbbi fél éves fekete éket nézzük, még ha nem is pontosan, de egy vízszintes felező szintje, tehát ha ezt felülről komolyan megtámasztanánk, annak bőséges jutalom is lehet az eredménye.
Probléma ott jöhet, ha feltoljuk 12k-ra és az impulzust követő korrekciós mozgásnak, nagyobb visszanézési igénye van, pl. a még mindig nyitott Bitcoin Future rések, tehát egy 7,4k-s mélységet megcélzó 5k-s visszanézés már túlzás és ismételten lemondhatnák az uj ATH-ra irányuló vágyainkról vagy legalábbis jócskán megnehezítenénk.
Piros támaszok jól mutatják a viszonylag egyenletes felfelé lépkedést, ez egy nagyon lassú tempó és ha ebbe a templomban haladunk tovább a 12k-s célszint irányába, akkor még 2-3 hasonló támaszt kellene kihasználjuk, ami egy nagyon göröngyös és buktatókkal teli út, de ettől még működőképes lehet.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: végre egy longs oldali akció, ami nem a manipulációs megbízásokkal teli ármozgatásról szól, hanem a konkrét áremelkedést, konkrét vásárlások is támogatják, viszont ennek az a veszélye, ha meginog a léc, akkor annak gyors zuhanás is lehet a végeredménye. Shorts oldal egy ideig tartott a lépést, ez a lépéstartás kisebb részben, az órás ármozgást is figyelembe véve valós short kötésekre épülhetett, nagyobb részben, főleg a 30.-án látható kiugrásnál védekező és egy esetleges 10k fölé ugrás utáni hirtelen fordulatban bízva kerülhetett elsütése, viszont mivel egyelőre kétséges a 10k fölé megérkezés, szép lassan potyognak ki a shorts oldali pozíciók. Tehát longs oldalon egyelőre az történik amivel számoltunk, de most a 40k alatti zónában meleg lehet a pite, shorts oldal pedig továbbra is a lepattanóra játszik és az esélytelenek nyugalmával köszöni jól érzi magát!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/c5WORF2x/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/oD4yAN7N/

"Hetes idősík: szóval a hónapos gyertya tökéletesen hozta amit elváltunk tőle, ez hetes gyertyákra lebontva is tökéletes képet mutat, viszont ha megnézzük a két héttel ezelőtti bizonytalan gyertyát, akkor kapunk egy olyan előremutatás, amit a hónapos gyertyákra előrevetítve is felhasználhatunk! Tehát ha a mögöttünk hagyott egy hónapos mozgás, hetekre lebontott gyertyáit megnézzük és ennek megfelelően gondoljuk tovább a februári gyertyát, akkor nyugodtan mehetünk tovább a 12k-s szintre, majd egy márciusi pihenőt követően, ismét áprilisban jöhet a végjáték, de ugyebár mi ennél sokkal magasabbra vágyunk. Azzal megoldással se járunk jobban, ha akkora lendületbe kerülünk, hogy a piros nyilat követve, a tavalyi 14k-s magasságba repítjük az árat, mivel ha itt elfogy a lendület és a szürke háromszöget megerősítendő 8k-s szintet megcélzó csökkenő mozgásba kezdünk, az ismételten egy hosszú hónapokat igénybe vevő folyamat!
Tehát a végére megint oda lyukadunk ki, hogy marad a narancs színű csökkenő irányba mutató nyíl követése, remélhetőleg csak a Bitcoin Futures 7,335$-os alsó szintjéig, ami itt hetes idősíkon jelenthet egy 200-as mozgóátlag vissza-tesztet.
De ne szaladjunk ennyire előre, várjuk meg előttünk álló héten milyen választ adunk a múlt heti gyertyára! Ha pozitívat akkor egy 10k-s zárás a következő lépés, ha a semleges a válasz, akkor egy bizonytalan gyertyával maradunk itt 9,3k környékén, de ezzel már megágyazhatunk egy következő heti 8,6k-s szinte visszanéző gyertyabetakarásnak, vagy ezt a gyertyabetakarást nem húzzuk 2 hétig és már ezen a héten, a 8,6k-s szintre visszanézéssel megágyazunk a februári remélhetőleg semleges hangulatnak!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ilQkGFbH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FldtAS8Z/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/7mp6j6T6/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/IrCYlfbl/
https://www.tradingview.com/x/cn7Ze9kG/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/SyKw22dM/
https://www.tradingview.com/x/wgTYgtZg/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3362 on: February 10, 2020, 12:00:49 PM »
Még több nyitott kérdés!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.10!

BTC, ahol az igazi fordulat megtörtént, az a január 7.-ei világoskék ellenállás/vállvonal határozott átszakítása, illetve az efölött kialakult ellenállási zóna 3 nappal későbbi szintén határozott vissza-tesztelése! Mivel ebből a zónából, a visszafordulást követően felszaladtunk a 9,2k-s szintre, már csak az volt a kérdés, megtartjuk e a januári záráshoz szükséges 9k-s szintet. Tehát összefoglalva, mindent hoztunk ami szükséges ahhoz hogy a folytatás miatt ne fájjon a fejünk, viszont mivel sokak csak annak hisznek, ami már a charton is látható, így az a piszkos munka, amit februárban el kellene végezni, sokaknál még mindig nem fogja visszahozni a bizalmat, de ha látják mi miért történik, akkor április-május magasságában, megalapozhatjuk az év hátralévő részének jókedvét!
Órás idősíkot ismét kihagyjuk és inkább 4 órára koncentrálunk! De itt is visszatekintéssel kezdünk, méghozzá a kék nyilakkal jelzett, szerintem kihagyott február eleji történéssel. Itt ugyanis kimaradt az a vissza-teszt, ami számomra egyértelművé tehette volna, hogy a 12k-s várakozásaink tekintetében biztosra mehetünk. Ettől függetlenül szép a jelenlegi 10,2k-s hétvégi megérkezés, de lehet hogy csak egy ideiglenes megoldás, ami azt a célt is szolgálhatta, hogy a Bitcoin Futures chartom még tavaly szeptemberben nyitva hagyott rést bezárjuk.
A mostani nyitás óta 4 órás idősíkon 2 határozott csökkenést mutató gyertyát láthatunk, ebből még sok mindent nem tudunk leszűrni, de akár az egész hetet is meghatározhatja az elmúlt órákban látható iránykijelölés!
Fekete színnel behúztam 2 támaszt, de egyelőre csak a felsőre kell figyelni! Ennek a felső támasznak az lenne a dolga, hogy az utóbbi órákban látható csökkenő irányú mozgolódásnak ne engedjen teret kibontakozni. Tehát ennek a 9,650$ környéki támasznak az lenne a feladata, hogy visszaverje csökkenő irányú támadásokat és az előttünk álló héten a 12k-s célkitűzés teljesüljön!
Ha a felső támasz elesik, még mindig ott az alsó 9,2k környéki, viszont ha az alsó támasz is szelephez jut, akkor szerintem lemondhatunk az összes negatív irányba várakozó rés bezárásáról, amit sajnos sokkal később, egy sokkal kellemetlenebb szituációban kell bepótoljuk. Viszont ha így nézzük, akkor kicsit korábbról is indulhatott volna a mai gondolatmenet, méghozzá a január 25 környéki 8,2k-s zöld támaszról történő fordulattól, ugyanis ha itt  visszanézünk a Futures rések alsó szintjére, majd még időben felszaladunk a 9k-s havi zárószintre, akkor most csakis pozitív irányba lehetne gondolkodni!
Összefoglalva, ha az idáig negatívba fordult irányon nem tudunk változtatni, akkor azzal az egész hét hangulatát meghatározhatjuk, tehát egy nagyobb negatív elmozdulásba is belefuthatunk, viszont ha a felső fekete támasz kiállja a próbát és a mai, esetleg holnapi zárásra sikerül a jelenlegit 10,2k-s csúcs fölé zárni, akkor egy bizakodásra okot adó, hétvégi 12k-s záráson is elgondolkodhatunk.

Bitcoin Futures chart: itt maradok a megszokott órás idősík mellett, ahol főleg a hétvégéken kialakult, illetve a hét közbeni ugrások által létrejött résekkel foglalkozok!
Ahogy látjuk, a hétvégi pozitív mozgolódás eredményeként, a tavaly szeptemberben nyitva maradt 10,180$-os rést sikerült bezárni, amit természetesen a zárva tartás okán egy pozitív rés eredménye, de köszönhetően az éjjeli gyors negatív mozgásnak, ez a rés már a múlté, ezáltal, ha arra van igény, folytatódhat a további pozitív építkezés.
Fekete vízszintes vonallal megjelölve, az összes nyitott rés látható a képen! Ha az utóbbi órában látható határozott csökkenő irányú mozgásnak, csak a hétvégi rés eltüntetése volt a célja, illetve a kék színnel látható támasz fölött sikerül zárni, akkor van esélye, az egyetlen pozitív irányba várakozó rés felé történő megindulásra! Ellenkező esetben vagy beszorulunk itt 10k magasságában és néhány napos szenvedés után valamelyik irály enged a nyomásnak, de az is lehet, hogy az éjjeli határozott irányváltás, már ki is jelölte az előttünk álló hét fő irányát, tehát már csak az a kérdés, ennek az iránynak a 7,335$-os szint a célja vagy csak 9k fölött határozottabban megtámaszkodni, a 12k-s következő túra előtt.

Napos: az utóbbi bő egy év látható a képen, amiért ez lényeges, hogy az április 1 és június 26 közötti közel 10k-s emelkedést 2 határozott hullámból sikerült összerakni, illetve itt visszamehetnénk a 2017-es bullrunra, ahol az alapozást követően 3 hasonlóan határozott hullámmal sikerült a csúcsra jutni.
Ha megnézzük a jelenlegi december 19. óta emelkedő trendben mozgást, ez egy sokkal töredezettebb emelkedő mozgás, mint például tavaly áprilisi-májusi, tehát oda akarok kilyukadni, hogy ez még mindig az alapozó része lehet a történetnek! Jelenleg az lenne a feladat, hogy vagy itt 10k, esetleg 12k környékén kialakuljon egy olyan ellenállás, amelyről egy határozott, korábbi jelentősebb támaszt vissza-tesztelő mozzanatot követően, visszakapaszkodva az ellenállásra, kialakuljon egy olyan szituáció, mint amit a tavaly április 1.-ei kiugrás is mutat! Majd ha új ATH-ban gondolkodunk, akkor egy törésmentes hullámmal, a 17-20k-s magasságba megérkezést követően, egy újabb határozat 12-14k-s szintek környékére történő vissza-teszt előzze meg a folytatást!
Abban az esetben, ha nem akarunk egy új  ATH csúcsot kialakítani és megelégszünk egy 17k környéki 2020-as csúcsszinttel, akkor most a február-április közötti időszakban, eljátszadozhatunk itt 7-10k között, majd ha ezt meguntuk, jöhet a 17k és az ujabb egy éves lefelé csúszós időszak.
Ha megnézzük a volume oszlopokat, akkor láthatjuk a tavaly decembertől mostanáig tartó jó hangulatot, viszont ha megnézzük a tavaly április-június közti hangulatot, az egyáltalán nem hasonlít a mostanira, annál inkább a 2017 március-május közötti időszakra! Itt miután az akkori 3k-s csúcsból, gyorsan visszaverték 2k alá az árat és miután észhez tért mindenki, gyorsan fel is szaladtunk 6k-ra és mivel itt is jött egy kijózanító 3k-s pofon, ismét duplázással folytattuk és a sort nem megszakítva, jött a pofon, a 17k, majd végül 20k.
A kék színnel felvázolt Elliott hullám, jelenleg a 3. hullámban araszolgat, az általam elképzelt 10,800$-os szint irányába, viszont ez módosulhat a jelenlegi 10,200$-os szintre is, ami egy 9k-ra visszanéző 4. hullámot követően kezdhetné meg a világoskék ellenállást vagy a 12k-s szintet megcélzó csúcstámadás.
Napos szinten, a pozitív folytatást megalapozó támasz zónát, talán 7,7k-8,2k közé tudnánk berajzolni, ahova ha határozottan, néhány nap alatt sikerülne megérkezni, majd hasonló határozottsággal visszarántani a kiindulószintre, máris jobban érezné magát mindenki. Tehát amivel nekem jelenleg bajom van és ami nem azt sugallja, hogy tényleg abban a hullámban vagyunk, amiből valami nagyot tudunk alakítani, az a töredezett, apró lépésekkel megvalósuló emelkedő mozgás!
Összefoglalva, habár jó látvány a jelenlegi 10k és talán jobb látvány lesz a hétvégére elért 12k, de mindenképp szurkolnunk kell egy nagyobb pofonnak, az ennél is sokkal jobb eredmény elérése érdekében!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: ez a longs emelkedő hullám,  egészen más mint amit nov.23.- és dec.19. között rajzoltak a chartra, ebben ugyanis vannak a konkrét áremelkedést elősegítő történések, viszont van jó néhány olyan megbízás, ami azt a célt szolgálhatja, hogy annyira mégse szálljon el az ár. Elképzelhető hogy ugyanabba a 47k-s magasságba tartunk mint decemberben, az viszont nagy kérdés, hogy ott azok szállnak ki, akik konkrét pozíciókkal keresték a szerencséjüket és mivel ezt megtalálhatták hátradőlve távoznak, esetleg azok, akik egy esetleges 9-8-7k-s bezuhanási lehetőségben bízva próbáltak szerencsét vagy mindkét oldal kiszáll, ami ha tetszik, ha nem nagyobb árvisszaeséshez vezet.
Shorts oldal, mint tudjuk mostanában csak a lepattanóra játszik, ennek most egy 10k-s fordulattal élvezhették használt. de mivel jelenleg erre még csak halvány jelek utalnak, az sem kizárt hogy az igazi préda 12k-s magasságban tudnák elejteni. Tehát a shorts oldaltól valami nagyobb durranást várnék az előttünk álló hetekben, konkrétabban, ha még hetekig elhozzuk ezt a lassú tempójú, nem tudni hova tartó emelkedő mozgást, az lehetőség egy nagyobb árbedöntésre, viszont ha a jelenlegi csökkenő árhullámra ráülnének konkrét short megbízásokkal, akkor is sikerülhet egy nagyobb árvisszaesést előidézni, de talán hosszabb távon, ezzel jöhetnék ki a legjobban!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/vD0ary2Y/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/MnkMGXYT/

Hetes idősík: itt még mindig nem tudom eldönteni, hogy a kék, piros vagy a narancs színű elképzelés mentén haladunk?
A narancs továbbra is a Bitcoin Futures negatív irányba várakozó réseinek bezárása okán lehet alternatíva, illetve a nagyobb pofon, amiről a napos kitérőnél elmélkedtem.
A kék megoldással nagyon jól járnánk, ami egy 12k-ról, 10k-ra visszanézést követően, a 14k-s tavalyi csúcs ellen szállhatna harcba, aminek nagy veszélye, az ismételt ATH-ra irányuló elképzelések sikertelensége.
A piros megoldással is sikeres folytatás elé nézhetnénk, ami ugyanazzal a sikertelen ATH kísérlettel is végződhet, majd felkészülhetnénk, a szinte kötelező 1 éves korrekciós időszakra. Tehát nálam továbbra is narancs színű a favorit!
A múlt heti gyertyánk, hasonlóan sikeres volt, mint a megelőző, illetve ha eltekintünk a január közepi bizonytalan gyertyától, akkor kerek 1 hónapja töretlenül toljuk felfelé a szekeret.
Amiről a narancsszínű elképzelés is szól, az egy hasonló mozzanat, mint az év elején látható 9,050$-os csúcsot követő közel 2k-s korrekció, viszont itt is lehetünk volna határozottabbak, aminek talán a június végi 14k-s csúcsot feljebb toló végeredménye is lehetett volna. A 12k-s célkitűzés tekintetében, hacsak nem robbantunk egy nagyot, akkor az utóbbi hetek gyertyáiból kiindulva, még 2 hétre lehet szükségünk. Ha a jelenlegi gyertyánk, egy kalapács formát kialakítva, először lenéz 9k-ra, majd 9,7k környékén zár, az már előjele lehet a nagyobb pofon megérkezésének. Viszont ha nem szeretnék ilyen egyértelmű jeleket kialakítani, ezt a pofont a jelenlegi negatív irányba mozgás folytatásával, már ezen a héten egyértelművé tehetjük.

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/6PZNZhRp/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nliv0d4F/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/KjyvjNtP/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/EQz1pCOo/
https://www.tradingview.com/x/cn7Ze9kG/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/awLJFxZO/
https://www.tradingview.com/x/wgTYgtZg/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3363 on: February 12, 2020, 10:44:43 AM »
Konkrétum nélküli gyors hétközi!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.12!

BTC, szép lassan, kicsivel mindig feljebb tesszük a lécet, viszont ezzel egyre közelebb kerülünk ahhoz a léchez. amit  biztosan le fogunk verni. Január 2.-ai 6,870$-os szintről indult ez a lécet egyre feljebb pakolok történet és ahogy látjuk, ebben minden IS van!
A történet átlátása érdekében nincs szükségünk mindenre, csak néhány fontosabb támaszra. Ezekről a fontosabb támaszokról,  kék nyilakkal meg is jelöltem a szépen egymásra épülő lépcsőfokokat, de az is jól kivehető, hogy ezek a lépcsőfokok, az előttünk lévőhöz képest szerényebb sikert tudtak csak elérni.
Az utolsó kék nyíllal megjelölt hullámból kiindulva, azt kell feltételezzük, hogy itt már nagyon a vége felé jár a történet vagy gyorsan ránk cáfol, aminek az vége, hogy felszaladunk a napos idősík 3 Elliott hullámának szükséges 10,800$-os magasságban, majd végleg meghal ez a bő 2 hónapos Long araszolás. De itt is lehetnék csavarok, például ha erről a 10,800$-os szintről még a rózsaszín támaszt is vissza-teszteljük és sikerül ennél is feljebb tornászni az árat.
Én egyelőre maradok annál a gondolatnál, hogy mivel egyre kisebbek a kék nyilak, az rámutat a történet végjátékhoz közelítésére, aminek talán legközelebbi jele, a rózsaszín támasz alá benézés, illetve annak alulról történő tesztelgetése, szurkálása.

Bitcoin Futures chart: 12k long irányba még egy várakozó résünk van, amit általában nem elég egy felszúrással elcsípni, konkrét fölé zárásra van szükség. Ez a 12k-s szint belátható távolságra van, de ahhoz mégis messzinek tűnik, hogy hipp-hopp felszaladjunk, majd fölötte meg is ragadjunk. Viszont, ha abban a tempóban sikerült továbbhaladni, mint ami az utóbb 2 hónap sikerszériáját is eredményezte, akkor a jövő hét pénteki zárás a 12k-s szintet is megcsípheti! De azt a lehetőséget se zárjuk ki, hogy jön egy gyors felszúrás és továbbra is izgalmassá téve a játék, habár átszúrunk rajta, mégis nyitva hagyjuk a rést!

4 órás idősíkon 3 egymásra épülő fej-váll alakzat lett felvázolva, ezekből még egyik sem konkrétum, viszont ha a legfelső, tehát a lila megtalálja a csúcsát, majd megerősítés kap a vállvonal 9,8k magasságában, akkor már kapunk egy olyan jelzést, hogy tényleg megérett a történet egy nagyobb korrekcióra, majd szép lépcsőzetesen mind 3 fej-vállat konkretizálja.
Van itt egy piros támasz, de nyugodtan nevezhetjük trendvonalnak, ez akkor válhat fontos tényezővé, ha a lila vállvonal megerősítést nyer, majd miután átszakad, a zöld, jobb oldali vállal történő vissza-teszteléssel ad egy konkrét, a történet negatív irányába folytatására irányuló jelzést, aminek végeredményeként csak remélni tudjuk, hogy a narancs színű fej-váll nem a 6k-s szintet, hanem max a Futures rések alját veszi célba!

Napos: ha valaki a charton láthat "káosszal" van elfoglalva, akkor az nem a lényeggel, csak a szépséggel foglalkozik!
A fekete éken belüli, 3 db harmonikus minta okozhatja a káoszérzetet, viszont ezek, legalábbis nekem segítettek eligazodni abban, hogy a fekete éket nagyjából mikor próbálhatjuk meg elhagyni! Január végére tettem ezt az időpontot, de már 14.-én határozottan elhagytuk az éket, majd egy vissza-tesztet vártam a fekete ékre, helyette csak azt a szintet teszteltük vissza, ahol elhagytuk az éket és ahogy utólag kiderült, ez is elég volt a sikeres folytatáshoz.
A kék Elliott hullám lehetőségből kiindulva, a jelenlegi hullám céljának a 10,8k-s szintet jelöltem ki, de csak ideiglenes végállomásnak, mivel az igazi célelérést, az impulzus 12k környéki zárása jelentené.
Ha a fekete ékben mozgást, egy nagyobb harmonikus minta A hullámaként, a decemberi fordulatot követő jelenleg is emelkedő mozgást pedig B hullámként kezeljük, akkor hogy a végeredmény is valamilyen  értelmezhető mintához vezessen, a jelenlegi 10,450$-os szinten nem állhatunk meg!
Mivel a minta B hullámában átléptük a fibo 0.5 szintet, így ha értelmes mintát várunk, akkor a következő lehetőség fibo 0.61, ami kerek 11k-s 3. Elliott hullám zárást jelentene! Tehát ha sikerülne ezt a 11k-s mintához nagyon is passzoló szintet elérni, akkor egy a folytatás szempontjából is jól jövő 2k-s korrekcióba kezdhetnénk bele! Na de ebben a minta szempontjából C, az Elliott szempontjából 4. hullámban, nem mindegy hogy a harmonikus minta vagy az Elliott érdekei mentén haladunk tovább.
A harmonikus minta C hulláma a minimum fibo 0.38 szintre van jelenleg bejelölve, viszont ha ezen túlszaladunk, akkor hogy a minta továbbra is értelmezhető formát mutasson fibo 0,88-re, tehát 7k környékére kell visszanézzen! Viszont a 7k-s visszanézéssel elveszítjük az impulzus 12k-s zárási lehetőségét és annak a lehetőségét is, hogy akár egy-két héten belül pontot tegyünk a történet végére. Tehát ha a harmadikos mintával kell elérjük a 12k-s szintet, akkor további kemény 2 hónap várhat ránk és valamikor április végén jöhet a végjáték!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs charton közelítünk a decemberi 47k-s csúcshoz, azzal a különbséggel, hogy ebben a hullámban nemcsak megbízások, hanem konkrét, az árat feljebb segítő pozíciók is rejtőzködnek. Viszont nagy kérdés, mi történik a 47k-s csúcs elérését követően? Például, mivel itt egy ellenállási zónába is megérkezünk, ha ezen túlszaladunk és fölötte is zárunk, akkor attól függően. haladunk e tovább felfelé vagy visszafordulunk és a zóna alá zárunk, lehet következtetni a várható folytatási irányra. Ha most csak megérkezni tudunk ebbe a zónába, majd a megérkezést követően, már másnap csökkenő irányba kilépünk, ott már kezdhetünk gyanakodni hogy valami nem stimmel, de ez még mindig nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy váratlan húzással még egyszer nekifussunk a zóna átugrásának!
Shorts oldal nagy lendületben, van is rá okuk, hiszen az ár egy olyan magasságban mozog, ahonnan bármilyen kamu hír is könnyen kialakíthat egy zuhanást. De igazán kamu hírre sincs szükség, mert ha az órás idősíkon boncolgatott mozgást megnézzük, akkor ha az egyre kisebb hullámok, valóban a vígjátékra utalnak, akkor a shorts oldalon felhalmozott kisebb megbízáshegy, manuális élesítéssel, élhet a lehetőséggel!  Jelenleg az alsó zónába küzdöttük vissza magunkat, ennek egyelőre nincs sok jelentősége, aggódni ráérünk akkor, ha középső zóna 22k-s tetejét súroljuk!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/F3e6Zvro/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/KzKPK6JA/

"Hetes idősík: itt még mindig nem tudom eldönteni, hogy a kék, piros vagy a narancs színű elképzelés mentén haladunk? A narancs továbbra is a Bitcoin Futures negatív irányba várakozó réseinek bezárása okán lehet alternatíva, illetve a nagyobb pofon, amiről a napos kitérőnél elmélkedtem.
A kék megoldással nagyon jól járnánk, ami egy 12k-ról, 10k-ra visszanézést követően, a 14k-s tavalyi csúcs ellen szállhatna harcba, aminek nagy veszélye, az ismételt ATH-ra irányuló elképzelések sikertelensége.
A piros megoldással is sikeres folytatás elé nézhetnénk, ami ugyanazzal a sikertelen ATH kísérlettel is végződhet, majd felkészülhetnénk, a szinte kötelező 1 éves korrekciós időszakra. Tehát nálam továbbra is narancs színű a favorit!
A múlt heti gyertyánk, hasonlóan sikeres volt, mint a megelőző, illetve ha eltekintünk a január közepi bizonytalan gyertyától, akkor kerek 1 hónapja töretlenül toljuk felfelé a szekeret.
Amiről a narancsszínű elképzelés is szól, az egy hasonló mozzanat, mint az év elején látható 9,050$-os csúcsot követő közel 2k-s korrekció, viszont itt is lehetünk volna határozottabbak, aminek talán a június végi 14k-s csúcsot feljebb toló végeredménye is lehetett volna. A 12k-s célkitűzés tekintetében, hacsak nem robbantunk egy nagyot, akkor az utóbbi hetek gyertyáiból kiindulva, még 2 hétre lehet szükségünk. Ha a jelenlegi gyertyánk, egy kalapács formát kialakítva, először lenéz 9k-ra, majd 9,7k környékén zár, az már előjele lehet a nagyobb pofon megérkezésének. Viszont ha nem szeretnék ilyen egyértelmű jeleket kialakítani, ezt a pofont a jelenlegi negatív irányba mozgás folytatásával, már ezen a héten egyértelművé tehetjük."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QACAv8GA/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/LYRa24X6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zBrE6P4F/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/bcGMFAqv/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/RVZ5kotb/
https://www.tradingview.com/x/cn7Ze9kG/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/xuDTGvVK/
https://www.tradingview.com/x/wgTYgtZg/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3364 on: February 14, 2020, 11:50:41 AM »
Felezés előtti beárazás vagy utólagos reakció!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.14!

BTC, szerintem jövő hét csütörtökig nagyobb változásra nem kell szállítsunk, ha igen, akkor az hasonló intenzitású mozgás lesz, mint a decemberi határidős kötések lejárata előtti héten. Tehát az a múltkori kiíráson, miszerint a Bitcoinnak jelenleg nincs köze a Bitcoin árának alakulásához, azzal arra utaltam, hogy a határidős lehetőséggel megérkezett nagyon-nagy emberek, csupán az árra spekulálással rángatják le vagy fel az árat! Viszont mivel ezek nagypályások, nem egy-két napban, hanem hónapban. negyed, fél vagy egész évben is előre gondolkodhatnak.
Ha a tavaly júniusi 14k-s csúcs és az év végére elért 6,5k környéki árat megnézzük, akkor itt egy fél éves csökkenő  ciklust látunk, ami erős szeptembertől történő bakkt támogatással segítette az árleszorítást!
Januárban azt érzékelhettük, hogy az addig erős csökkenő nyomás, hirtelen irányt váltott, ezen időszakra az volt jellemző, hogy talán kisebb lökésekkel segítve, de szabad utat engedtek a Bitcoinnak, amit köszöni szépen ki is használt! Ugyanez mondható el egyelőre a februárról is, ezért is kezdtem azzal, hogy a csütörtöki lejáratig nagyobb izgalmakra már nem kell számítsunk..
Tehát, ha a történetet ismét úgy alakítják, hogy egy fél éves ciklus első néhány hónapjában szabadfoglalkozás, ennek eredményeként március-április környékén egy felélénkülés is beleférhet és mivel, látván az év eleji igencsak pozitív szériát, már ott eldőlhette, ha tartós a történet, azt a vége felé a tavalyihoz hasonló módon meglehet lovagolni és attól függően, mennyien szállnak fel a mozgó vonatra, ahhoz mérten jelölődik ki a végállomás!

Órás idősíkon, megvolt a lehetőség, hirtelen 11k-s szintre történő felugrásra! Nem éltünk ezzel a lehetőséggel, majd jött egy határozott, a rózsaszín emelkedő csatornából történő csökkenő irányú kilépés. Erre jött egy pozitívan indult válassz, de mint látjuk, itt már csak egy felszúrásra futotta, ami arra is utalhat, hogy habár a vevői szándék megvan, erő híján nem mennek sokra. Azonban még ne kiabáljuk el a dolgot, mivel a rózsaszín támaszhoz még erősen ragaszkodunk, tehát a 11k-s szintre felugrás nem egy lehetetlen küldetés!
Narancs színű négyzettel megjelöltem azt a területet, ahol az előttünk álló hétvégén mozoghatunk és rögtön feltűnhet, hogy az előző jelentősebb fekete támasz és a piros közel egy hónapos emelkedő trendvonal kereszteződésénél, az esetleges hétvégi csökkenő irányú mozgásának valahova 9,660$ környékére tehetnénk az alját! Viszont mivel itt egy hétvégi rés alakulna ki, a négyórás idősíkra felvázolt lila fej-vállnak megfelelően, a hétvégi vállvonal  megerősítést követően, a jobb oldali váll rész kialakulását elősegítő, jövő hét első napjaiban, a hétvégi rés méretétől függően, akár 4-500$-os erősödéssel is számolhatunk, de ez már nagyon a jóslás kategória, majd alkalmazkodunk.

Bitcoin Futures chart: mivel a múlt hétvégi rést, rögtön a hét elején lerendeztük és akkor kijelölt csökkenő mozgást a hét közepén pozitív irányba fordítottuk, ezzel tulajdonképpen, a következő rések tekintetében még eldöntendő kérdés, hogy a 9,060$ vagy a kerek 12k irányába folytatjuk. Ha maradok annál a gondolatmenetnél, amit a mai körkép néhány kezdő mondatában igyekeztem körbejárni, akkor a következő hetet, a múlt hetihez hasonlóan egy pozitív irányú 4-500$-os réssel is nyithatjuk, majd attól függően hogy ezt a rés csökkenéssel bezárjuk vagy nyitva hagyjuk és tovább mozgunk 12k-s rés irányba, talán már az is eldől, mit várhatunk a márciustól és várhatjuk e ugyanazt a féléves pozitív teremben mozgás folytatását mint tavaly!

"4 órás idősíkon 3 egymásra épülő fej-váll alakzat lett felvázolva, ezekből még egyik sem konkrétum, viszont ha a legfelső, tehát a lila megtalálja a csúcsát, majd megerősítés kap a vállvonal 9,8k magasságában, akkor már kapunk egy olyan jelzést, hogy tényleg megérett a történet egy nagyobb korrekcióra, majd szép lépcsőzetesen mind 3 fej-vállat konkretizálja.
Van itt egy piros támasz, de nyugodtan nevezhetjük trendvonalnak, ez akkor válhat fontos tényezővé, ha a lila vállvonal megerősítést nyer, majd miután átszakad, a zöld, jobb oldali vállal történő vissza-teszteléssel ad egy konkrét, a történet negatív irányába folytatására irányuló jelzést, aminek végeredményeként csak remélni tudjuk, hogy a narancs színű fej-váll nem a 6k-s szintet, hanem max a Futures rések alját veszi célba!"

Napos: gondolkodjunk a Május 12-ig, tehát a felezésig tartó időszakban, például mi lenne egy észszerű mozgás.
Kettő lehetőséget látok, előre beárazást vagy egy utólagos hirtelen reakció történik! Ha az előre beárazás fedi a valóságot, akkor az utóbbi lassan 2 hónapos emelkedő mozgás, ennek érdekében is történhet. Viszont ha ez csak egy szerény beárazás, tehát nem 20-30-50k-ban gondolkodunk, akkor, ahogy ezt a tavalyi féléves csökkenő trendben mozgásra, tehát az ékre felhúzott Fibonacci skálával, illetve a narancsszínű harmonikus mintával is jelzem, a felezés időpontjáig  elnyújtjuk a 12k-s szintre történő megérkezést! Ha egyszerűbb és átláthatóbb chart kép akarsz látni, akkor lent a linkek között, keresd a Bitcoin Futures napos pillanatképet!
Lehet itt még egy érdekesség, méghozzá az utóbbi 2016-os felezésnél hogy viselkedett az ár. https://www.youtube.com/watch?v=uK2Uz7VzDzA&t=0s
2016-ban, jóval a felezés időpontja előtt csúcsot fogtunk, majd a felezés időpontjáig estünk 30%-ot és mikor megnyugodni láttak a kedélyeket, egy újabb 30%-os, mint később kiderült, a folytatás szempontjából nagyon is jótékony zuhanás, adott egy olyan jótékony pofont, amelynek eredményeként a rákövetkezendő közel féléves long trendben mozgással, sikerült megduplázni az árat, viszont itt nem ért véget a történet, jöttek az újabb duplázások és pofonok, mindez annak érdekében, hogy 2017 decemberében révbe érjen a történet!
Tehát visszatérve a május 12.-ei felezésre, ha ugyanaz történik mint 2016-ban, akkor egy április végi időpont lehetett a csúcsfogás időpontja, de ha idevesszük az akkori határidős kötések április 16.-ai lejáratát, érdemes lehet már előbb résen lenni!
A harmonikus minta B hullámának zárását, fibo 0,61 miatt a kerek 11k-s szintre kell tegyük, de a tökéletestől nyugodtan eltekinthetünk, ami annyit jelent, hogy a jelenlegi 10,500$-os fibo 0.54 szintről(ami egy más mintát, de ugyanazt a 12k-s végeredményhez vezethet) is belekezdhetünk a C hullámban történő, remélhetőleg kisebb korrekcióba.
Arra jelenleg nem térek ki részletesen, mi van ha a felezés után történik egy hirtelen zuhanás, erre talán magyarázatot ad a narancs színű nyilakkal felvázolt világoskék ellenállás fölötti durván 2 hónapos csökkenő irányú mozgás, ahova ha a 10k megfelelő alapnak bizonyul, akkor belekezdhetünk egy újabb fél éves long trendbe, ami hasonlóan mint a 2016-os felezést követően, az idei, esetleg 2021 év végére ujabb ATH-val örvendeztethet meg mindenkit!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldal megérkezett és tegnap bemutatott egy hasonló felszúrást, mint az előző december 20.-ai megérkezésnél, tehát ha ennek van jelentősége, akkor itt bezár a bazár, aminek eredményeként, a napos idősíkon felvázolt harmonikus minta C hulláma megkapja a lehetőséget. Azt hogy mekkora lehetőséget kap, még nem tudni, de mivel a C hullám rugalmas, attól függően milyen intenzitásúak lesznek a longs oldali kiszállók, illetve hogy ez milyen shorts oldali aktivitásnövekedéshez vezet, csak a végén derül ki mennyire szomorít el minket a végső látvány. Ha számít, a 40k alatti, támasznak is nevezhető zóna, akkor az abba történő visszanézéssel hozható a minta 0.38-as minimum igényének kielégítése, tehát 9,2-9,3k környékén padlózhat az ár, ahol ha longs oldal ismét akcióba lép és nem megbízáspumpával, hanem konkrét és remélhetőleg velős megbízásokkal kezdenek újabb támadássorozatba, annak végeredménye 12k-tól egészen 50k-ig vagy kitudja meddig IS repítheti az árat.
Shorts oldalon, bő egy hete kemény megbízáspumpát látunk, itt valószínű valami 11-12k-s kerek szintre beállított megbízásokról lehet szó, viszont ha élessé válik a helyzet, tehát a longs oldal ismét azt mondja, helló szevasz ennyi volt, akkor ezek a megbízások manuális élesítéssel rögtön besegíthetnek egy zuhanásba, viszont mivel ez a megbízáshegy igencsak aprócska, nagyon nem aggódnék miatta, itt inkább a longs oldali pánik okozhat gondot!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/mzFxI16O/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/xRjg3mcO/

"Hetes idősík: itt még mindig nem tudom eldönteni, hogy a kék, piros vagy a narancs színű elképzelés mentén haladunk? A narancs továbbra is a Bitcoin Futures negatív irányba várakozó réseinek bezárása okán lehet alternatíva, illetve a nagyobb pofon, amiről a napos kitérőnél elmélkedtem.
A kék megoldással nagyon jól járnánk, ami egy 12k-ról, 10k-ra visszanézést követően, a 14k-s tavalyi csúcs ellen szállhatna harcba, aminek nagy veszélye, az ismételt ATH-ra irányuló elképzelések sikertelensége.
A piros megoldással is sikeres folytatás elé nézhetnénk, ami ugyanazzal a sikertelen ATH kísérlettel is végződhet, majd felkészülhetnénk, a szinte kötelező 1 éves korrekciós időszakra. Tehát nálam továbbra is narancs színű a favorit!
A múlt heti gyertyánk, hasonlóan sikeres volt, mint a megelőző, illetve ha eltekintünk a január közepi bizonytalan gyertyától, akkor kerek 1 hónapja töretlenül toljuk felfelé a szekeret.
Amiről a narancsszínű elképzelés is szól, az egy hasonló mozzanat, mint az év elején látható 9,050$-os csúcsot követő közel 2k-s korrekció, viszont itt is lehetünk volna határozottabbak, aminek talán a június végi 14k-s csúcsot feljebb toló végeredménye is lehetett volna. A 12k-s célkitűzés tekintetében, hacsak nem robbantunk egy nagyot, akkor az utóbbi hetek gyertyáiból kiindulva, még 2 hétre lehet szükségünk. Ha a jelenlegi gyertyánk, egy kalapács formát kialakítva, először lenéz 9k-ra, majd 9,7k környékén zár, az már előjele lehet a nagyobb pofon megérkezésének. Viszont ha nem szeretnék ilyen egyértelmű jeleket kialakítani, ezt a pofont a jelenlegi negatív irányba mozgás folytatásával, már ezen a héten egyértelművé tehetjük."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0kAJtjMv/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tTZ4orQB/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NTYgoBC5/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/bcGMFAqv/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/ex5Yt9H8/
https://www.tradingview.com/x/rw6B7GhE/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/a88F7iva/
https://www.tradingview.com/x/iYz8XMpN/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3365 on: February 17, 2020, 11:37:25 AM »
Közel a csúcshoz vagy már túl is vagyunk rajta?!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.17!

BTC, attól függően melyik idősíkot nézzük, attól függően lehet okunk, kisebb vagy nagyobb mértékben megijedni. Az 1 órás idősíkot megnézve, látunk egy negatív hétvégi történetsorozatot, ami nem kellett volna hogy negatív legyen, mivel egy dupla aljszerűségből érkeztünk meg a péntek esti záráshoz, amelyből a pár nappal azelőtti 10,500$-os tetőre megérkezéssel és a hétvégét egy durván 400$-os oldalazó sávban eltöltve, jó lehetőségekkel futottunk volna neki az előttünk álló hétnek!
A pénteki körképben sem bíztam a pozitív folytatás lehetőségében, ennek okán egy elnyújtott csökkenő irányú négyzettel ki is jelöltem az irányt.
Durva elképzelés volt, hogy a 9,2k-s támaszok környékére is visszanézzünk, ezért csak a piros emelkedő trendvonal, illetve a 9,660$-os támasz keresztezéséhez vártam vissza az árat! Az elképzelésünk tökéletes, habár néhány órát elcsúszott, de ez a dolgok lényegén akkor sem változtat, főleg úgy nem, hogy az esti erősödést követően, éjjel vissza-tesztelésre került a trendvonal.
Itt meg is érkeztünk a jelenbe, ahol egyelőre csak negatív irányba tudunk gondolkodni, feltéve hogy a piros trendvonal kiállja a próbát és határozott mozdulatokkal 10k fölé visszaérkezve ránk nem cáfol az ár.
Rózsaszín nyíllal fel is vázoltam, mi történhet a trendvonal határozott átlépését követően, viszont ezt a rózsaszín nyilat, a múlt hét csütörtöki 10,500$-os tetőből is indíthatnám és ahogy a felfelé iránynál egyre kisebb kék nyilakkal közelítettünk a csúcshoz, most lefelé is hasonló lehet a mozgás!  Tulajdonképpen erre utalok a 4 órás idősíkra felvázolt 3 egymásra épülő fej-váll alakzattal! Tehát, ha idevesszük a 4 órás képet is, akkor a 9,660$-os fekete támasz, a kártyavár szempontjából, a legfelső szintet tartó fontos pillér és mint tudjuk, ha a kártyavár legfelső szintje beomlik, nagy eséllyel az egész kártyavár összedől!

Bitcoin Futures chart: egyelőre túl nagy falatnak tűnő 495$-os csökkenő irányú réssel nyitottunk, majd a bajt tetézve nyitás irányába tovább is szaladtunk! Tehát megérkeztünk arra a kék támaszra, ami itt is működhet vállvonalként, illetve ide is behúzhatnánk egy piros emelkedő trendvonalat.
Fekete nyilakkal, már pénteken előreszaladtam az időben, konkrétan csütörtökig, ahol lejárnak februári határidős kötések, ami azért lehet fontos időpont, mert hamár a januári nyitástól a mostani zárásig a bakkt volumen tekintetében, átaludtunk majdnem egy hónapot, akkor ezt a vége felé már biztos nem fogjuk elrontani és itt a vége előtt néhány nappal, talán senkinek sem érdeke az árat idő előtt bedönteni, esetleg kiugrasztani. Tehát egyelőre még várnék a konkrét folytatási iránnyal, de a csökkenő irányba várakozó rések, még így is kicsivel jobb eséllyel szállnak versenybe, mint a látótávolságon belül várakozó tavaly augusztusban nyitva hagyott 12k-s rés!
A folytatásban várhatunk egy visszapattanást a kék támaszról és talán visszanézzünk a résbe, de ha a hét közepéig sem sikerül átlépni a résen, akkor hacsak nem jön ismételten egy meglepetés húzás vagy a nagy fejesek nem segítenek a márciust pozitív irányba terelni, felülkerekedhetnek a macik.

"4 órás idősíkon 3 egymásra épülő fej-váll alakzat lett felvázolva, ezekből még egyik sem konkrétum, viszont ha a legfelső, tehát a lila megtalálja a csúcsát, majd megerősítés kap a vállvonal 9,8k magasságában, akkor már kapunk egy olyan jelzést, hogy tényleg megérett a történet egy nagyobb korrekcióra, majd szép lépcsőzetesen mind 3 fej-vállat konkretizálja.
Van itt egy piros támasz, de nyugodtan nevezhetjük trendvonalnak, ez akkor válhat fontos tényezővé, ha a lila vállvonal megerősítést nyer, majd miután átszakad, a zöld, jobb oldali vállal történő vissza-teszteléssel ad egy konkrét, a történet negatív irányába folytatására irányuló jelzést, aminek végeredményeként csak remélni tudjuk, hogy a narancs színű fej-váll nem a 6k-s szintet, hanem max a Futures rések alját veszi célba!"

Napos: a harmonikus mintával kezdve, ha a 10,500$ valóban a teteje és az egy 0.54-es B hullám zárást jelent, akkor a C hullámtól se várhatunk tökéletességet, tehát a kerek 0.38-as 9k-s zárást és ebből kifolyólag a maximum 0.88-as 7k-s zárás is túlzó elvárás, arról már nem is beszélve, ha átfordulunk durván negatív irányba, ami az 5k-s mélységben várakozó, mindenkori emelkedő trendvonal meglátogatását tenné lehetővé, viszont ezzel egyidőben arra is lehetőséget adna, hogy az év második felében, ismét visszakapaszkodjunk 12k környékére.
Egyelőre ott tartunk, hogy komolyan kell vegyük a 10,5k-s csúcsot, ahonnan talán csak a január végi 9,6k-s csúcsot teszteljük vissza, tehát ugyanezt tesszük mint januárban a felfelé lépkedésnél, ebből kifolyólag folytatódhat a talán 12k-s szintet vagy kitudja mit megcélzó emelkedés.
Február 3.-án megvolt a GoldenCross, ennek okán nem kellene izguljunk a pozitív folytatás miatt, főleg akkor nem, ha megnézzük mi történt az utóbbi, tehát a tavaly március 9.-ei keresztet követően! Tehát ha a tavalyi sokan kilátástalanabb helyzetből 250%-os kerek 10k-s hullámot sikerült kialakítani, akkor a mostani felépítettnek tűnő év eleji mozgásból a duplája is kinőhet!
A mozgóátlagok nemcsak a keresztek miatt fontosak, hanem azért is mert ha határozottan átlépésre kerülnek, majd rövid határidőn belül kapnak egy vissza-tesztet, annak fontos mondanivalója lehet a folytatás tekintetében!
A jelen történésekben erős mondanivalója annak lenne, ha a jelenleg 8,2k-s magasságban rajzolódó 200-as mozgóátlag hirtelen mozdulatokkal kapna egy vissza-tesztet, ebben az esetben a 12k-s szint fölé is tervezhetnénk. Az 50-es mozgóátlag még lendületben van, de ha a 10,5k-s forduló komoly, akkor már csak néhány napig, viszont 9k-s magasságban ez is kaphat egy vissza-tesztet, ami elég lehet a 12k-s gyors felszaladásra!
A volume továbbra is jó formában lévőnek mutatja a Bitcoint, viszont az enyhén felélénkült aktivitás, arra is lehetőség, hogy pozitív hónapok után, csökkenő irányba is megrángassák az árat!
Összefoglalva, legalábbis nekem, egyelőre a negatív folytatás látszik megvalósíthatóbbnak, de amilyen elképzelhetetlen volt a december 19.-ei fordulatot követően egy pár hónappal későbbi 10k-ra felkapaszkodás, úgy az sem zárható ki, hogy a 20k-ra is így tekintünk pár hónap múlva, viszont a 20k-nak is kell egy alap, amit ha még most év elején leteszünk, nyugodtabb lehet az építkezés!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldal viselkedése nagyon átlátszó, ugyanis ahogy decemberben, úgy most is a 47k környékéről történt egy komoly visszafordulás. Ennek a visszafordulásnak az lehet a lényege, hogy a manipulációs szándékkal felpumpált megbízáshegy, miután jól végezte dolgát, visszatérjen arra a szintre, ahol a konkrét pozíciók várakoznak. Ezzel a gyors, február 5.-én kezdődő pumpálása az lehetett a cél, hogy ha már a februári határidős kötésekkel nem jelöltek ki egy konkrét irányt, akkor a jónak tűnő 10k környékét tartani tudják! A dolog lényege csupán annyi, hogy mivel megbízáspumpáról van szó, sokan gondolhatják azt, hogy itt valami 9-8-7k-s szint a terv és mivel mindenki kivár, lényegében semmi sem történik, max a csökkenő irányba gondolkodok érezhetik magukat nyeregben, viszont ha a shorts oldalt megnézzük, ott is ugyanez a játék zajlik csak 3 napos késéssel indulva, ahol ha ránézünk az árra 5. és 8.-a között történt egy 1000$-os erősödés, tehát a shorts pumpával megfogták a kiugrási szándékot.
A longs charton egy óriási zuhanásra kellene készüljünk, ami előreláthatóan a 34k környéki mélységet kellene jelentse, viszont ha megnézzük a decemberi mozgást, ott a felső zónából kinézést követően történt egy vissza-teszt, erre érdemes lehet most is figyelni, majd azt követően, ár tekintetében is felkészülni valami határozottabb, előreláthatólag csökkenő irányú elmozdulásra!
Shorts oldal decemberben egészen máshogy viselkedett mint most, annak fő oka az lehetett, hogy határidős tekintetben konkrétan rágyúrtak a csökkenő irányra, most pedig ha nem tévedünk, segédkeznek a szinten tartásban, viszont ha a megbízások 11-12k-s vagy feljebbi aktivizálódási szinte lettek betervezve, akkor ezek elérésének hiányában, talán az ár csökkenő irányba mozgása is, egy lassú tempójú, hetekre is elnyúló folyamat lesz.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/ehyjn7ed/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/SkKJd92B/

Hetes idősík: nem a legjobb gyertyaformával, de főleg nem a legjobb helyen zártuk a múlt hetet, aminek egyelőre még nem tudjuk a folytatását, viszont ha annak megfelelően mozgunk, ami a kisebb idősíkokból kiolvasható és annak megfelelően, a 2 héttel ezelőtti gyertya 10,155$-os szintje alatt zárunk, akkor felköthetjük a gatyát!
Mint látjuk, a harmonikus minta C hullámának, tökéletes lenne a 9k-s fekete támassza visszanézés és a kék nyíllal felvázolt 17k-s célkitűzés tekintetében is hasznos lenne a 9k meglátogatása! Ott lehet a probléma, ha a 9k kevés és a narancs színű nyilat követve, visszalátogatunk a 7,770$-os 2017-re is visszamutató és azóta is többször fontosnak bizonyuló szintre! De tavaly fontos szerepe volt 10k környékének is, amit júliustól, szeptemberig csökkenő irányba bombáztunk, majd miután a bakkt segítségével áttörtünk, októberben már csak vissza-tesztelni sikerült és ha ezt nézzük, akkor a decemberi 6,5k-s aljjal még elég barátságosan megúsztuk.
Tehát az előttünk álló hét gyertyája, komolyan beleszólhat a folytatásba, pozitív értelemben 10,500$ fölötti, negatív értelemben 10,155$-os szint alatti zárással, viszont ha ezeknek a gyertyáknak, sikerülne hosszabb kanócot kialakítani, ott a gyertyazárás szintjétől függetlenül, ellentétes reakció sem lehet meglepetés!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/91W04XJU/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/7Sjd5Jnn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/nSEX4iDC/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/cmL7pKlV/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/Zp7WFg7b/
https://www.tradingview.com/x/UbbRcsip/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/xBmMw0XK/
https://www.tradingview.com/x/iYz8XMpN/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3366 on: February 21, 2020, 12:00:05 PM »
Nálam negatív irány a nyerő!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.21!

BTC, ha az utolsó, tehát a hétfői körképhez képest nézzük a változásokat, akkor látunk egy kétközi spekulációs játszadozást és ennyi, ár tekintetében, se több, se kevesebb! A hétközi játék talán arra mégis jó, hamár a határidős ármozgatás senkit sem engedett kibontakozni, a múlt hétvégéhez hasonlóan, kihasználva a csendes időszakot, mégis történjen valami lényeges.
Fekete ABCD mintával keresem a kiutat, ennek az AB hulláma egyelőre tökéletesnek mondható, de ahogy a képre is felírtam, vannak benne kifogásolható történések, pl. az A csúcs kicsit feljebb húzásával, ami rögtön rá is mutat arra a gyengeségre, miért nem mehetünk biztosra a 9k hétvégi alj tekintetében.
A hétfői, szürke támasz zónából történő határozott visszafordulást követően, a 10,2k-s szintre történő felszaladásnál, illetve az azt követő bizonytalan le/fel szurkálódásnál, megkaptuk azt a pozitív lehetőséget, amellyel ha élünk 11-12k környékére sima utunk lehetett volna. De nem így lett, ennek fő okát a határidős havi kötéseknél kell keressük!
Csütörtökön futottak ki a februári lehetőségek és mivel ez egy zárt rendszernek tűnik, nincs lehetőség csak úgy egyéni igényeket kielégíteni, tartani kellett mindenkinek a nagyok által kijelölt irányt. A longs oldali megbízáshegy pumpára tekintve, ezt a februári határidős történetet már 14.-én a 10,200$-os szinten beárazták, viszont volt egy hétvégi árleszorítós játék, ami valakiknek mégis szúrta a szemét, ezért a szerdai 600$-os pumpával  gyorsan közbe kellett lépni, majd miután sikerült a februári szintet hozni, egy közel 900$-os zuhanással rögtön engedtek is a nyomáson!
Természetesen a határidős februári kötések lejáratával, a február még nincs lezárva, viszont mivel hónapok óta a határidős kívánalmak mozgatják az árat, hiába teszünk jót azzal ha elengedjük február végét, itt már egy márciusi játék zajlik, pontosabban még nem zajlik, mivel határidős oldalon csak ráállnak a szörfdeszkára, a hullámokat mások gerjesztik, tehát a piszkos munka elvégzését a kisebb szereplőkre bízzák.
Itt ismét visszautalhatok a február 3.ai körkép címében írt " februárnak minden IS feladata" és mivel ez a feladat, ha nem tévedünk felfelé 10,5k-s szinten zárolt, lefelé viszont még nyitottnak látszik a történet. Ha hónap végéig elhúzzuk a februári alj megtalálását,  annak az lehet a veszélye, hogy a határidős oldal feláll a szörfdeszkára és a március 19.-ei határidőig élvezi annak negatív hatását! Tehát ha a jelenlegi 9,6k környéki szintről, már ma, illetve a hétvégén nem felfelé mozgunk vagy ha a hétvége negatívra sikeredik és erre a hét elején nem érkezik meg a pozitív válasz, akkor a hét közepétől már arra számítok, hogy a csökkenő irányú igényével megérkezik a határidős oldal.
Összefoglalva, a fekete ABCD mintára alapozva, esésre számítok a hétvégén, majd ha a minta kifutását követően, csak a korrekciós igények kielégítése miatt történik egy 5-600$-os erősödés, az igencsak gyengének nevezhető, talán akkor lehet némi pozitív reménysugár, ha a szürke támasz zóna fölé zárunk, de ez már nagyon a lehetőségek után kapkodás!

Bitcoin Futures chart: a hétfői körképen már felrajzoltam a csütörtöktől várható irányokat, tehát a kék támasz alatt a negatív irányú folytatást, illetve ha arra van igény és a szerdai igyekezet nem csak arról szól, hogy a 10,200$-os szintet megtartsák, akkor a havi zárás 12k-ról is szólhat. Ha az előttünk álló hétvége, hasonlóan negatív lesz mint a múlt heti, akkor a 9,060$-os szinten január 28. óta nyitott rés bezárható.
A péntekből még jó néhány óra hátravan, tehát ha tényleg elengedték a történetet, akkor már délután rágyúrhatunk csökkenő irányra, ez max a hétvégi rés méretének leszűkítése miatt lehet fontos, így kevésbé kell azon izgulni, hogy egy nagyobb csökkenő irányú rés, hét közben elveszi az időt az érdemi ármozgástól!

"4 órás idősíkon 3 egymásra épülő fej-váll alakzat lett felvázolva, ezekből még egyik sem konkrétum, viszont ha a legfelső, tehát a lila megtalálja a csúcsát, majd megerősítés kap a vállvonal 9,8k magasságában, akkor már kapunk egy olyan jelzést, hogy tényleg megérett a történet egy nagyobb korrekcióra, majd szép lépcsőzetesen mind 3 fej-vállat konkretizálja.
Van itt egy piros támasz, de nyugodtan nevezhetjük trendvonalnak, ez akkor válhat fontos tényezővé, ha a lila vállvonal megerősítést nyer, majd miután átszakad, a zöld, jobb oldali vállal történő vissza-teszteléssel ad egy konkrét, a történet negatív irányába folytatására irányuló jelzést, aminek végeredményeként csak remélni tudjuk, hogy a narancs színű fej-váll nem a 6k-s szintet, hanem max a Futures rések alját veszi célba!"

Napos tekintetben még nem dőlt el semmi, de az a hétközi mozgásból is jól látszik, mekkora a nem egyetértés. Nem meglepő módon harmonikus mintákkal keresem a kiutat és mivel ezek a minták, a decemberi alsó szint megtalálásánál is hasznosnak bizonyultak! Ahol az utolsó minta már arra is rámutatott, január végére akár 10k környékén is keresgélhetünk, ha nem így lett volna, akkor a zöld háromszögből csökkenő irányba kipottyanva 5k környékén szomorkodunk.
A január hozta a kötelezőt, amely mivel felettébb pozitívra sikeredett, sokan várták az ezzel a lendülettel történő folytatást! A jelenlegi mozgás, még mindig a rózsaszín mintához kapcsolódik, ahol ha szabályszerű a folytatás, 9,6k-s januári zárást követően egy durván ezer dolláros korrekciót kellett volna végrehajtani, de ennek az ellenkezője történt és a februárt ezer dolláros felfelé szaladással kezdtük.
Tehát van itt egy dec.18.-feb.12.  között összehordott 4k magas hegyünk, aminek Bitcoin Futures igényei szempontjából a 3/4-ét, rózsaszín harmonikus minta szempontjából legalább a felét, a narancs és kék minta szempontjából pedig 1/4 részét le kellene bontani! Ezen igényeknek megfelelően, egy szerény megoldással 9k környékén is rövidre zárható a korrekciós történet vagy kicsit nehezítve a dolgon 8k is egy alternatíva, ha ennél súlyosabb igények lépnek fel, esetleg a 10,5k-s csúcs eléréssel az összes puskapor ellövésre került, de ahogy a kék minta C hulláma mutatja, még egy 10k-s szintre visszanézéssel lehetőség van a javításra, ha ezt sikerül kihasználni a narancs minta kifutása megfelelő kárpótlás lehet, ellenkező esetben, javításra már csak az év második felében nyílik lehetőség.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: nagyon átlátszó a longs oldali mozgás, mivel ahogy látjuk ugyanaz történik mint december végén, január elején! Decemberben volt egy erős csökkenő irányú mozgás, ahol sokan bizakodva, sokan határozott szándékkal arra játszottak, hogy egy talán 5k környékére beállított vételi megbízással szállnak be a buliba, de mivel mindenki a másikra várt, eladói szándék pedig nem volt, hiába épült egy 23k magas hegy, abból sokan haszon nélkül távoztak, illetve akik kitartottak és a vége felé manuálisan értesítettek a megbízásaikat, ők január végén szüretelhetek.
Most egy 18k magas hegy épült, viszont ennek a hegynek fele valós megbízásokat takar, de mivel beérett a gyümölcs és szüret van, a valós pozíciókból szépen szállnak ki. Tehát a piros lefelé mutató rakétákkal, a valós pozícióból kiszállásra utalok, amelyek a 37-40k szintig visszanézést eredményezhetik, majd jöhetnek a megbízások, ahol ha még mindig nem látszik valami pozitív reménysugár (nem érjük el a Bitcoin Futures rések 7,4k-s alját vagy a 9k-s,8k-s korrekciós alj nem bizonyul meggyőzőnek), akkor ezen megbízások kipottyanása után, már nem lesz könnyű visszanyerni a bizalmat. De az is lehet hogy túlgondoljuk a dolgot és a manipulációs játék folytatódik, viszont ha ennyire átlátszó marad, akkor talán az ilyen magasra pumpát hegyekkel, ár szempontjából is nagyobb sikereket lehet elérni!
Shorts oldalon is történt egy kisebb pumpálás, ennek is hasonló lehetett a célja mint longs oldalon, viszont ha 11-12k-s árszint elérésre játszottak, akkor ez nagy valószínűséggel már nem fog összejönni, tehát vagy kivárnak, hátha kapnak még egy lehetőséget, de az sem kizárt hogy itt is manuálisan kell közbenyúlni, talán már a csütörtöki hirtelen zuhanás is ennek az eredménye!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/Bfv1ayro/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/zu07p9k0/

"Hetes idősík: nem a legjobb gyertyaformával, de főleg nem a legjobb helyen zártuk a múlt hetet, aminek egyelőre még nem tudjuk a folytatását, viszont ha annak megfelelően mozgunk, ami a kisebb idősíkokból kiolvasható és annak megfelelően, a 2 héttel ezelőtti gyertya 10,155$-os szintje alatt zárunk, akkor felköthetjük a gatyát!
Mint látjuk, a harmonikus minta C hullámának, tökéletes lenne a 9k-s fekete támassza visszanézés és a kék nyíllal felvázolt 17k-s célkitűzés tekintetében is hasznos lenne a 9k meglátogatása! Ott lehet a probléma, ha a 9k kevés és a narancs színű nyilat követve, visszalátogatunk a 7,770$-os 2017-re is visszamutató és azóta is többször fontosnak bizonyuló szintre! De tavaly fontos szerepe volt 10k környékének is, amit júliustól, szeptemberig csökkenő irányba bombáztunk, majd miután a bakkt segítségével áttörtünk, októberben már csak vissza-tesztelni sikerült és ha ezt nézzük, akkor a decemberi 6,5k-s aljjal még elég barátságosan megúsztuk.
Tehát az előttünk álló hét gyertyája, komolyan beleszólhat a folytatásba, pozitív értelemben 10,500$ fölötti, negatív értelemben 10,155$-os szint alatti zárással, viszont ha ezeknek a gyertyáknak, sikerülne hosszabb kanócot kialakítani, ott a gyertyazárás szintjétől függetlenül, ellentétes reakció sem lehet meglepetés!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/RlRm0DaL/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/UHgC52uY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1xFACL1h/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/cmL7pKlV/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/LwVthHeW/
https://www.tradingview.com/x/dWs1p9h3/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/g184SrVK/
https://www.tradingview.com/x/I6XWa3Cy/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3367 on: February 24, 2020, 12:32:02 PM »
Semmi új!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.24!

BTC, órás idősíkon egy ABCD mintával gondolkodva futottunk neki a hétvégének, ahol az volt a kérdés, a minta D hulláma tovább nyújtózkodik lefelé és valahol 9k környékén kialakul egy szimmetrikus forma vagy marad a 9,350$-os szerdai zuhanás után kialakított alj.
Maradt az alj, tehát a hétvégi dupla 10k alá felszúrás, a minta kifutása utáni fibo 0,61 korrekciót is kimaxolta, ami azt kellene jelentse, hogy a minta csökkenő irányának megfelelően folytatjuk!
Ahogy hét közben csináltunk egy simpson fejformára hasonlító mozgást és ezzel értelmezhetetlené tettük a felfelé építkezést, úgy hétvégén is megismételtük ugyanezt, ami számomra megegyezik a manipulált ármozgatással! A rózsaszín nyíl mutatja, manipulált szinten-tartás nélkül hol kellett volna határozottan folytatni a zuhanást, mentségre szolgáljon a végül erősnek bizonyuló támasz zóna, de ez is csak egy utólagos megmagyarázása a történteknek.
Tehát fogjuk, a minta kifutása utáni elkerülhetetlen korrekciós kényszerre a hétvégi erősödést, ennek gyümölcsét a hátáridős hét nyitást követően le is szüretelték, ami talán csak előkészítése a délutáni amerikai tőzsdenyitás után várható történéseknek.

Bitcoin Futures chart: a rések száma ismét nőtt eggyel, igaz ezt a mostani rést rögtön nyitás után megpróbálták bezárni, azért csak próbálták, mert igaz hogy leszúrtunk a rés alsó szintje alá, nekem az a tapasztalatom, hogy amíg nincs konkrét gyertyazárás (tudom, kisebb idősíkon találnánk zárógyertyát), addig a rés sincs véglegesen bezárva.
Ahogy látjuk, még a múltkori rés is csak felszúrással zárult(ha zárult) viszont ha a hétközi és a hétvégi Simpson fejforma manipulációt jelez, akkor amiig hasonló fejformát csökkenő irányba nem látunk, addig a 10k fölötti tartós emelkedésre se látok esélyt, de ettől még a 10,475$-os szint vonzó lehet, pl. még egy Simpson fejjel!

Napos: komoly lehetett volna a keddi kiugrás, de komoly lehetett volna a vasárnapi szerényebb kiugrás is, ha nincs ismét egy azonnali pofon! Pofonok sorozata nem túl szerencsés, mikor vagy egy olyan 10,5k-s csúcs, amely dönthetne a dec.18.-án megkezdett határozott long irányú mozgás folytatásáról. Ez a pofozkodás 9k-ig folytatódhat, alatta már törik a long irány, tehát a chartra felvázolt mintákkal nézve, ha nem kerülünk 9k alá, folytatódhat a long építkezés, 9k alatt a minták alapján lehet egy utolsó mentőöv, majd 10k környékén egy jóvátétel, viszont ha ezekkel sem élünk, akkor az én elképzelésemnek megfelelően, csorgunk tovább a világoskék támasz irányába!
Azt viszont észben kell tartani, hogy GoldenCross után vagyunk, ami a múltbéli tapasztalatok alapján, nem egy-két hónapos, hanem sokkal hosszabb long irányt szokott kijelölni!
Ha a tavalyi példát nézzük, ahol rögtön a kereszt után reagáltunk, kerek 10k long irányú mozgást láthattunk, most a kereszt egy csúszásban van, tehát az erősödés eredménye, így ez alapján 9,3k környékén tudtunk volna pozícióba lépni.
Ezt a 9,3k környékét, úgymond vissza-teszteltük néhány nappal ezelőtt, ami egy elgondolkodásra okot adó történés, mivel kapott egy vissza-tesztet az 50-es mozgóátlag, csak hát itt vannak ezek a pofonok, amelyek nem engedik a 10,5k-s csúcs közelébe az árat!
A volume lassacskán kezd leülni, ami jót tehet a 9k könyéki forduló megerősítésének, viszont az alacsony volume, az amúgy is csökkenő irányba mozgással, a long irányú esélyek tekintetében is esősen kifogja a vitorlákból a szelet!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: nincs új a nap alatt, a longs oldal átlátszó játéka folytatódik! Ha csak a megbízásokat lökik ki, akkor a 40 alatti zónát elérve, a valós pozíciókon a világ szeme! A valós vételi pozíciók kiesése, konkrét árzuhanáshoz vezet, ez akkor lehetne másképp, ha a shorts oldal nem követi el azt a szerencsétlen húzást, amit múlt hét pénteken elkövetett... Abban az esetben, ha a most hasznot megtartani szándékozó vevők, elkezdenek kilépkedni, majd cserébe 9k-7k-ra elkezdenek megbízásokat visszapakolni, ott már más a leányzó fekvése, de a csaj barátja, azaz a shorts oldal még mindig bekavarhat egy hasonlóan kacifántos lépéssorozattal!
Shorts oldal, tehát a barát már most csinált egy meglepő húzást, de nem biztos hogy meglepőt, lehet hogy nagyon is okos húzást! Január 14. óta zajlott egy áremelkedéssel szembemenő short építkezés, ezen építkezés során, sokszor jeleztem hogy ez valószínű ugyanolyan kamu, mint a longs oldali 23k magas hegy. Az is összeomlott, ez is összeomlott! Ne kellett volna összeomoljon, ha az áremelkedés sokkal gyorsabban eléri a 11-12k-s magasságot és fedezi a töke-áttétel költségeit, erre már tavaly is ráfaragtak párszor, itt a jó példa miért lehetünk vagányak long és miért nem short irányba!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/icubUWhD/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/e8T4Ey85/

Hetes idősík: a kék nyíllal felvázolt elképzeléshez, fel kellett volna kapaszkodni 12k környékére, ez a terv jelenleg elbukni látszik és a narancs nyílnak megfelelő előkészítés zajlik. 
A februári ármozgást, a sárga téglalap alsó/felső szintjeinek elérése utáni, középtájon zárással tartottam jó meglátásnak, ez a terv, az első piros gyertya szerénysége után, kezdett bedőlni, erre a következő heti erősen semmitmondó gyertya ráerősített, most pedig, pár órás mozgás után igencsak lefelé kacsintgatunk.
Tehát, egyelőre afelé hajlik a dolog, hogy a február nem végzi el azt a piszkos munkát, ami megalapozhatna egy kora tavaszi, talán a május 12.-ei felezésig tartó úgymond beárazó mozgást! Viszont ha nincs előre beárazás, akkor később jön a bumm!
2016-ban a felezést megelőző 1 hónapot erősen megtolták, tehát még május-április kiküszöbölheti a jelenlegi bukdácsolást, viszont a felezést megelőző 1 hét már erős csökkenést mutatott  és 1,5 hónapig maradt a negatív irány. Azonban mint utolag, konkrétan a 2017-es évében kiderült, a felezés hosszútávon meghozza a sikert, tehát ha most azonnal nem is lesz eget-verő az idei év eredménye, talán 2021 ismét a szüret éve lehet!
De visszamehetnénk 2012-re is, ahol szintén előre beárazás volt, azzal a kis különbséggel, hogy durván 2 hónapig oldalaztunk felezés után, viszont a szüret itt se maradt el és a felezéskori 10$ környéki árról, 2013 április elejére megpihentünk 165$-on, majd a következő heti csapkodás még felnézett 260$-os szintre, sőt év végére 1,163$-ra!
Ezen hosszú kitérő után, vissza a jelenbe! Ahol továbbra is azt tartanám jónak, ha nem most keresnénk a csúcsokat, hanem most tennénk le annak az alapjait, hogy a felezés előtti hónapot megtolhassuk! Chartot nézve, a tavalyi 14k-s csúcsot venném célba(20k talán túlzás, de mivel ez a Bitcoin, bármi előfordulhat), majd a múltbéli termékeny példákat alapul véve, jöhetnének a még álomszinteknek nevezett magasságok!
Összefoglalva, ha a februári zárás 9k, akkor szerintem március alja 7k (de zárásra 9k lenne itt is a tuti), majd jöhetne egy hosszabb felezés előtti beárazós időszak!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KdiiWq9E/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/52psUsic/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/D9DnB6xN/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/U9OZSi66/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/k8IX9uvo/
https://www.tradingview.com/x/I51M21X4/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/QujyDaSs/
https://www.tradingview.com/x/I6XWa3Cy/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3368 on: February 28, 2020, 10:45:16 AM »
Határozottam, gyorsan, de nem mindenen átgázolva!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.02.28!

BTC, 2018 január megjelenik a határidős lehetőség, indok érthető, a 2017-es bullrunt megelőzően igyekeztek elbagatellizálni a Bitcoin létezését, bullrunt követően már muszáj volt komolyan venni, de csak a színfalak mögött. Kifelé jöttek a bankok általi tiltások, shitcoin, meg minden nyalánkság... A határidős lehetőség kihasználása durván 10 hónapig tesztelődött, majd novemberben padlózni akarták az egészet(bakkt, etf... mindent bevetettek), de csak félig sikerült, mivel az a 3k, ami a 2017-es bullrunnak is fontos alapja volt, közbeszólt.
2019 jött az újratervezés, amíg ment az ötletelés fel is szaladtunk 14k-ra, ahol bedobták az előzőleg tesztelt tuti megoldást szept 23. indul a Bakkt és bejött, megtorpant a lendület és gyors korrigálás kezdődött, majd mindenki által jó beszállóra gyűjtve, jegelődött a 14k-s hullámban tovább emelkedés.
Szept 23. óta minden a nagyfejesek által irányítva történik, meghatározzák az adott havi határidős irányt vagy mint január-február mutatja nem tesznek semmit, bízva abban hogy a decemberben erősen megtámogatott short irány tartja magát, nem tartotta... Az, hogy ez most egy ujabb bedöntési kudarc vagy a shitcoin, már nagyon is jó coin, még nem tiszta(szerintem a nagyfejeseknek se tiszta).
Most a márciusi határidős sztoriban vagyunk, ez mint látjuk kap egy kisebb short támogatást(érthető), vajon miért nem nagyobbat? Jó kérdés, talán még ezután jön a lavina!
De itt a másik oldal, a határidős megjelenés előtti oldal, ahol megjelentek azok a Bitcoin nagybálnák, akiknek még nem az a céljuk, hogy a Bitcoin visszakerüljön a 2017-es állapotába, mivel vélhetően ők is a határidős játék résztvevői.
Májusban jön egy felezés, határidős fűszerezéssel, 2012-ben nem volt fűszer, vélhetően 2016-ban se volt, a Bitcoin nagybálnák tuti ugyanazt szeretnék, de már fűszeresen és ez csak akkor tetszhet a határidős érdek oldalnak, ha előtte az árleszorítós játékban mindenki benne van, tehát ez, akár még azt is indokolttá tehetné, hogy eltérjünk 2012; 2016 példájától, ne már egy long mozgásba szálljunk be, hanem egy konkrét aljból, utolag történjen pozitív reakció!

Órás idősíkot, ismét messzebbről érdemes nézni, ugyanis csak így, de még talán így se átláthatóak a szándékok! Számomra nem az a kérdés, esünk e tovább, hanem hogy meddig!
Tegnap enyhe emelkedő, lényegében oldalazó mozgást mutatott az ár, ebben nem igazán látszik a visszafordulási szándék, de a hétvége kapujában vagyis hétvégén némileg mások a játékszabályok!
A kék ABCD minta kifutása után, vártuk a korrekciós emelkedést, elmaradt és zuhantunk tovább. A folytatásban remélhetőleg nem végzünk félmunkát, tehát nem a jelenlegi 8,5-8,7k környéki szintről kezdünk emelkedni, mert az tiszavirág életű történet lesz, hanem majd a 7,7k alatti támasz zóna rejti a megoldást!
Tehát, most ott tartunk, hogy van egy 500$-os utolsó hullámunk, amire jöhet egy 7,4k környékére visszanéző korrekciós válasz és attól függően, hogy ezt még ma vagy csak a hétvégén sikerül összehozni, kaphatunk gyors választ, a hol az alja kérdéseinkre.
Hosszan elnyújtott függőleges téglalappal, ismét kiemeltem a hétvégi mozgásteret, itt azt láthatjuk, ha a csütörtöki 8,532$-os szinten megtaláltuk csökkenő mozgása alját, akkor egy hétvégi pozitív mozgással újabb 10k-s szint meglátogatás is beleférhet, viszont mivel ebben a határidős oldal nem vesz részt, nem kizárt hogy nyitást követően rögtön zuhanás kezdődik.
Ha csökkenő irányba mozgunk a hétvégén, az is csak kicsivel jobb, viszont ha ügyesek vagyunk és kitud alakulni olyan határozottság, ami a 7,4K környék igényeket kitudja elégíteni, akkor jövő héttől, akár bele is vághatunk abba a hosszú alapozásba, ami a felezés időpontjára viszonylag egyenesbe hozza a szálakat!
Ha van értelme a charton látható parabolikus ívek által kialakított beszűkülésnek, akkor az szintén arra utalhat, hogy még a végjátékra várunk és az ilyen végjátékok, általában nem hosszan gondolkodó hullámokat, hanem határozott hullámok 100-200$-os leszúrással zárva.

Bitcoin Futures chart: az intenzív visszaesés bezárta a 9,060$-os szinten január vége óta várakozó rést és ha fürge a mai csökkenő mozgás, akkor még a 8,505$-os rés is bezárható. Csökkenő irányba, ahogy a fekete támaszok is jelzik még 4 rés nyitott és ahogy a poloniex órás kitérőnél említettem, mivel a hétvégi játékszabályok kicsit mások, ezért az utóbbi kettő hét mozgására felvázolt csökkenő ékkel szembemenve, az sem kizárt hogy a 8k alatt várakozó réseket átugorja egy hétvégi intenzívebb visszaesés! Ha megtörténne a rések átugrása, az nem feltétlenül rossz, azért sem, mert lesz egy újabb negatív rés, amelyre ha van egy vélhetően pozitív válassz, az nem csak a hétvégére válasz, hanem megfelel annak az elvárásnak, hogy határozottan pontot tegyünk az utóbbi bő két hét negatív történetsorozatára. Tehát utólag majd negatív értelemben is összefoglalhatjuk a hétvége történéseit, viszont ha a kék éknek mégis van jelentősége, akkor abból a hétvégén sem pottyanunk ki és talán a 8,505$-os rés alsó szintjéről megkezdődik egy az ék szempontjából elvárható 1k-s emelkedést!

Napos: utólag, legalábbis a következő elemzésig a rossz elképzelések is fennmaradnak a charton, gondolok itt a narancsszínű 12,400$-os szintre mutató mintára. De csak utólag mondható rossznak a minta, mert azzal hogy a 0.38-as C hullám zárási lehetőségen túlszaladtunk, már csak az jöhet szóba hogy leszaladunk a világoskék támaszra, viszont hogy ez ne legyen ennyire egyszerű, a kék minta C hullámának van egy 10k-ra visszanéző igénye. Folytatva a kék mintával, ahol még a B hullám se tiszta, mert egy 7,4k környékére visszanéző fibo 0,78 zárás is befigyelhet. Tehát, ez a két végeredmény tekintetében egymást ütő minta, arra is jó, hogy attól függően melyiket tartja életben az ármozgás, besegít a hosszabb távú gondolkodásba!
Láttam néhány reklamációt, miszerint a február eleji Golden Cross egy nagy csalódás, mindezt abból szűrték le hogy esik az ár, lehet ebben is igazság, de ha arra megy ki a játék, hogy gyorsan lezavarjuk, az utóbbi 4k-s hullám tekintetében elvárható korrekciós mozgást,  akkor még nem feltétlenül kudarc a Golden Cross utáni történet, azzal várjuk meg a Dead Cross megjelenését.
Tehát ha narancsszínű minta C hullámának kedvezve határozatlan zuhanunk a világoskék támasz irányába, az a nehezebbik út, de a sikeres folytatás érdekében muszáj lenne ezt választani!
A mai gyertyánk se mindegy mit mutat a nap végén és a tegnapi leszúró, de bizonytalan gyertyára, ha nem sikerül az azt megelőző piros gyertyát betakaró választ adni, nehéz lesz a hétvégi mozgást semleges szinten tartani, esetleg ha ma kicsit jobban megnyomjuk és egy újabb határozott piros gyertyát rajzolunk a chartra!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs chart zöld rakétái, egy olyan szitut tudtak volna kialakítani, amelyek nem engedték volna kialakulni az ár 10k alatti újabb zuhanását. Tehát azzal számolhattunk volna, hogy csak a megbízások kerülnek visszavonásra, pontosabban később manuális élesítésre. A jelenleg látható mozgás kicsit komolyabb árcsökkentő szándék megvalósítására utal és azzal, hogy ezzel egyidőben az ár is esik, választ kapunk arra, hogy nemcsak a megbízások, hanem a konkrét vélhetően haszonnal rendelkező pozíciók is biztonságba kerülnek, ami abból a szempontból jó, hogy egy tudatos és nem valami manipulált irányba haladunk. Ha az ár szempontjából, a már sokszor említett 7,4k-s szint felé tartunk, akkor itt longs oldalon, hasonlóan mint a decemberi 23k-s hegy után, az egész jan.24.-től, feb.13.-ig kialakított 18k-s hegy 85-90%-át szintén lebontjuk, majd ha komolyan gondoljuk a felezéskori pozitív  helyzetkihasználást, akkor immár nagyobb részben valós pozíciók által, de felhúzunk még egy legalább a 47k zónát elérő hegyet.
Shorts oldal nem igazán akar beleszólni az árcsökkentős játékba, kísérletet tettek rá, kaptak is érte egy nagy pofont, talán ettől az ismételt pofontól tartva, nem próbálkoznak felállni a szörfdeszkára. Ez a shorts oldali érdektelenség, legalábbis nekem, csak egy ujabb megerősítés abban a tekintetben, hogy jelenleg minden a határidős oldali érdekein múlik, tehát azok a manipulációs érdek körök, amelyek a tavalyi bakkt indulást megelőzően még lubickoltak, azok most csak a határidős oldalon keresztül rúghatnak labdába.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/UJFWTKBB/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/7h46kp63/

"Hetes idősík: a kék nyíllal felvázolt elképzeléshez, fel kellett volna kapaszkodni 12k környékére, ez a terv jelenleg elbukni látszik és a narancs nyílnak megfelelő előkészítés zajlik. 
A februári ármozgást, a sárga téglalap alsó/felső szintjeinek elérése utáni, középtájon zárással tartottam jó meglátásnak, ez a terv, az első piros gyertya szerénysége után, kezdett bedőlni, erre a következő heti erősen semmitmondó gyertya ráerősített, most pedig, pár órás mozgás után igencsak lefelé kacsintgatunk.
Tehát, egyelőre afelé hajlik a dolog, hogy a február nem végzi el azt a piszkos munkát, ami megalapozhatna egy kora tavaszi, talán a május 12.-ei felezésig tartó úgymond beárazó mozgást! Viszont ha nincs előre beárazás, akkor később jön a bumm!
2016-ban a felezést megelőző 1 hónapot erősen megtolták, tehát még május-április kiküszöbölheti a jelenlegi bukdácsolást, viszont a felezést megelőző 1 hét már erős csökkenést mutatott  és 1,5 hónapig maradt a negatív irány. Azonban mint utolag, konkrétan a 2017-es évében kiderült, a felezés hosszútávon meghozza a sikert, tehát ha most azonnal nem is lesz eget-verő az idei év eredménye, talán 2021 ismét a szüret éve lehet!
De visszamehetnénk 2012-re is, ahol szintén előre beárazás volt, azzal a kis különbséggel, hogy durván 2 hónapig oldalaztunk felezés után, viszont a szüret itt se maradt el és a felezéskori 10$ környéki árról, 2013 április elejére megpihentünk 165$-on, majd a következő heti csapkodás még felnézett 260$-os szintre, sőt év végére 1,163$-ra!
Ezen hosszú kitérő után, vissza a jelenbe! Ahol továbbra is azt tartanám jónak, ha nem most keresnénk a csúcsokat, hanem most tennénk le annak az alapjait, hogy a felezés előtti hónapot megtolhassuk! Chartot nézve, a tavalyi 14k-s csúcsot venném célba(20k talán túlzás, de mivel ez a Bitcoin, bármi előfordulhat), majd a múltbéli termékeny példákat alapul véve, jöhetnének a még álomszinteknek nevezett magasságok!
Összefoglalva, ha a februári zárás 9k, akkor szerintem március alja 7k (de zárásra 9k lenne itt is a tuti), majd jöhetne egy hosszabb felezés előtti beárazós időszak!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QlqkZtVl/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/tEpPxMNl/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ws5BtiY5/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/U9OZSi66/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/NKOIsXpg/
https://www.tradingview.com/x/OV895Pkd/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/lm2Z7apZ/
https://www.tradingview.com/x/ixlSZFlS/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3369 on: March 06, 2020, 11:55:52 AM »
Jó sok infó, talán túl sok infó, de szerintem mind szűkséges infó!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.06!

BTC, múlt hét szerdán kialakítottuk a bal váll részt, péntek és a hétvége eredménye a fej, most kedd-szerda magasságában pedig a jobb váll részt is hozzátettük, tehát a fekete ellenállással, pontosabban a vállvonallal konkretizáltuk a fordított fej-váll lehetőséget. Ahogy látjuk, a vállak, illetve a fej is kapott dupla alj megerősítést, ezt egy erős jelnek gondolnánk, viszont a fej-váll nem igényli ezeket a dupla aljakra, sőt inkább a bizonytalanságra és a gyengeségre utalnak!
Visszatérve a tegnapi napra, amikor is a reggeli órákban kialakult egy emelkedő háromszög lehetőség, ez egy nagyon pici 70$-os kiugrási lehetőséget jelzett, ami végül jóval magasabbra ugrasztotta ki az árat, de ez a magasabbra ugrás, kellett is a vállvonal határozott átlépéséhez. Kiugrás után jött egy kisebb korrekció, ahol azt is gondolhattuk, ez volt a vissza-teszt, rosszul gondoltuk mivel volt még egy kis ráadás 9,150$-os magasságba, ahol valószínűleg kialakult az-az ellenállás, amely a 9,500$-os fej-váll lehetőség célba érkezését  is jelentheti! Tehát, ha ezen a 9,150$-os ellenálláson. sikerül hasonló határozottsággal átjutni, mint a fekete váll vonalon, akkor nagy valószínűséggel a hétvégi 9,5k-s csúcs összehúzható.
A 9,5k-s siker ellen dolgozik a napos idősík, ott ugyanis van egy kék harmonikus minta, amelynek C hulláma egy max 9,3k-ig történő nyújtózkodással, olyan erős jelzést tud a chartra rajzolni, ami végre pontot tehet "a megyünk e 8k alá kérdő mondat végére", pontosabban az általam várt 7,4K Bitcoin Futures rések alsó szintjére. Viszont aki beszállóban gondolkodik, az ne várjon a végsőkig, mert könnyen lemaradhat a vonatról, én már 7,7k környékén résen leszek és a stratégiámnak megfelelően, a 4. pozíció visszakerül a helyére.
Összefoglalva, ha nem délibábot kergettünk ezzel a fordított fej- váll lehetőséggel, akkor egy hétvégi 9,4-9,5k-s magasság elérésben gondolkodhatunk, ha ez nem jön be, amire ezzel a hosszan elnyújtott gondolkodó mozgással nagyon is van esély, akkor a vállvonal alá visszaesve, egy hétvégi 4-500$-os mínusz is lehet a végeredmény.

Bitcoin Futures chart: még hétfőn kiléptünk a kék ékből, de mivel nem történt egyértelmű vissza-teszt, inkább az ellenálláson csúsztunk lefelé, még az is kétséges volt hogy folytathatjuk e az ék korrekciójával vagy az inkább oldalazó mozgásból, újra lefelé vesszük az irányt. 
A 9,060$-os január végi rés alját jelző vonalra már nincs szükségünk, de mivel az ékből kilépés után, a tegnapi kiugrás megelőző háromszög ellenállása, illetve az éjjeli korrekciós visszalépés mindegyike kihasználta ezt a szintet, egyenlőre maradjon a helyén!
Az éjjeli csökkenő mozgás elég határozott vissza-tesztet tolt a 200-as mozgóátlagra, ennek elégnek kell lenni a zöld ellenállási zóna minimum elérésére, sőt azon át is kellene léptesse az árat! Ha ezt az átléptetést még a mai napon sikerülne behúzni, akkor egy hétvégi negatív rést eredményező korrekciót követően, a jövő héten gondolkodhatunk 10k fölé történő építkezésben.
Abban az esetben, ha csak az ellenállási zónába tudunk felkapaszkodni, akkor a hétvége inkább negatív előjelű, de az sem kizárt, hogy közelébe se kerülünk a zónának, inkább a 9,060$-os, jelen történet szerinti támasz játssza majd a főszerepet!
Napos idősíkon a 200-as mozgóátlag kapott egy komoly vissza-tesztet, ebből is látszik, nem mindegy sikerül e most egy kicsit feljebb lépni és ezzel kihúzni a vissza-teszt méregfogát, viszont az órás éket figyelembe véve, ez még kevés ahhoz hogy felfelé kövessük a piros nyilat, viszont ha a zöld zónán átlépünk, ez az út is megnyílhat!
A napos idősíkon látható, bő fél évig formálódó ék tekintetében, a február 13.-án elért 10,670$-os magasság, egy elfogadható korrekciós zárószint, de tökéletes munkát a piros nyíllal megjelölt zóna elérésével végeznénk! Tehát, ha egy kicsit nagyobb áttekintésben nézzük a dolgokat, akkor a dec.18. és feb.13. közötti long mozgás egy A hullám, a feb.13-28. közötti korrekció a B hullám, értelemszerűen itt hiányzik egy C hullám, ez a C hullám csak úgy tudna kialakulni, ha a felfelé mutató piros nyilat követve, mégiscsak megérkezünk a 12k környéki zónába! Viszont ha az órás ék tekintetében, nem sikerült egy a 9,5k-s szintet elérő korrekciós emelkedést végrehajtani, akkor az imént említett B hullám, a 7,335$-os rések alsó szintjéig is nyújtózkodhat. Én személy szerint, ennek az utóbbi megoldásnak jobban örülnék!

Napos: sokkal nagyobb áttekintésben is nézhetnénk a chartot, viszont a rövidtávú mozgás nagyjábóli átláthatósága tekintetében, szerintem elég ha a kék harmonikus mintára koncentrálunk! Ennél a mintánál azt láthatjuk, hogy van egy 4k magas A hullámunk (amelyet megelőzően volt még egy minta és amelynek elmaradt korrekciós lezárása), illetve egy majdnem tökéletes B hulláma. Tehát még nagyon gyerekcipőben jár a minta és most azt várjuk, hogy a C hullámban a minimum fibo 0.38( 9,250-9,300$) vagy a max fibo 0.88 (10,250-10,300$) szint környékén sikerül e zárni, esetleg ezen két szint között, ami bizonytalanná tenni a minta 7k alatti kifutását, de ezzel se járnánk rosszul, mivel nekünk elég lenne a 7,4k-s szintre visszanézés!
Piros karikával megjelöltem egy Morning Star-ra hajazó gyertyakombinációt, ha ebből indulunk ki, akkor az újabb 10k-s szint elérésnek nagy az esélye, de annál a 9,3k-s szintnél, ahol a minta C hulláma is tökéletesen zárhat, találkozunk az 50-es mozgóátlaggal, ami ha kap egy vissza-tesztet, majd a visszapattanás után elesik a 200-as mozgóátlag, akkor ott már valami nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy a tavaly dec.19-re visszamutató mintánk, a világoskék támaszra visszaérkezve lezárjon egy fejezetet.
Az RSI mozgásával rég foglalkoztam, ennek oka, hogy a február 13. óta tartó negatív trendben mozgás aljára vártunk, amit ha nem tévedünk március 1.-én megtaláltunk, de még nem tudjuk milyen hosszú időre adjuk át a lehetőséget a long irányú mozgásnak. Ha a most látható mozgásból tippelni kell, akkor nem egy 9,3k környéki zárást kellene lássunk, viszont hogy konkrétan lezárjuk a csökkenő irányú mozgást, én a 9,3k-nak szurkolok és hogy onnan tovább haladjunk lefelé.
A piros körrel megjelölt gyertyakombináció, középső gyertyája egy Doji gyertya, ami szintén nem arra utaló jelzés, hogy  komolytalan fordulatról legyen szó és mivel ez a fordulat egy 4. Elliott hullámot is zárhatott, arra is lehet gondolni, ez is jelzés a 12k-s impulzus zárási lehetőség mellett, de ezzel szembemennénk a harmonikus minta jelzésével és azzal a hangulattal, ami az utóbbi egy hónap nem túl pozitív hangulatát jellemzi.
Összefoglalva: 9.3k környéken sok minden eldőlhet, eldőlhet hogy egy kicsit még tovább mozogjunk long irányba, de az is eldőlhet hogy egy éles fordulattal negatív irányba folytatódjon a történet!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs charton szépen lejöttünk a 18k-s hegyről, pontosan úgy ahogy vártuk, mivel pontosan ez történt a 23k-s decemberi hegymenetet követően is. Azt viszont még nem tudjuk, hol az alja, ezért is várnánk egy a január 16.-ai Doji gyertyához hasonló záró mozzanatot!
Ha közel vagyunk az aljához és az ár tekintetében figyelembe vesszük a napos idősíkon rajzolódó harmonikus mintát, akkor látnunk kellene egy a 40k állati zónában történő visszakapaszkodást, majd vissza abba a zónába, ahova a decemberi hegymenetről lejövetelt is vártuk. Viszont ennek a forgatókönyvnek megfelelően történnek a dolgok, akkor juthatunk egy olyan következtetésre, hogy nyithatunk egy új, remélhetőleg pozitív végkifejletű fejezetet.
Abban az esetben, ha nem csak a hegyről lejövetel hasonlít a januárira, hanem az alj kialakítása is, akkor ahogy azt a január 16.-ai Doji gyertya utáni kisebb emelkedésnél is láthattuk, most is egy 3-4k-s emelkedést kellene lássunk, majd 34k magasságából célba venni a 26-28k közötti zónát! Tehát ha az utóbbi mondatnak megfelelően történik a mozgás, akkor az ár 9.3k környékéről kellene célba vegye a 7,4k-s szintet, a 40k alatti zónába felkapaszkodással pedig a 10k-s árszintre kapnánk lehetőséget!
Shorts oldal köszöni jól van, annak ellenére jól van, hogy még február 21.-én kaptak egy nagy pofont, de ez a pofon csak nagynak látszik, igazából egy a sikertelen januári megbízáspumpát lezáró jelenet, ami ha bejön nagyot durran, így csak egy lassan leengedő lufi lett a végeredménye. Ha az ár átjut a 9,3k-s szinten, elképzelhető hogy itt ismét megbízássokkal kitömött építkezés kezdődik, a kerek 10k-s vagy a különböző idősíkokon rajzolódó alakzatoknak megfelelő 10; 11k-s magasságot és ez szintén azt eredményezné, hogy a végjáték egy durvának látszó árzuhanás!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/NYdPaQve/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/RHDCeHcF/

"Hetes idősík: sárga függőlegesen elnyújtott téglalappal jelöltem azt a területet, amelyen belül a februári történéseket elképzeltem. Ennek maximális kitöltése már az elején is túlzónak tűnt, az is lett, ennek ellenére csalódás a végeredmény!
A kék vagy piros sima út helyett, egy barna göröngyös utat választottunk, aminek februárban a végére szerettünk volna érni, nekem jelenleg úgy tűnik, hogy a márciusi határidős kötések 19.-ei határideje előtt nem érünk a végére, esetleg utána, de ezzel is meg kell várjuk áprilist!
A 8,5k környéki hét zárás, egyenlőre az 50-es mozgóátlag vissza tesztjét jelzi, ami ha megállja a helyét, az néhány héttel a felezés előtt nagyon is pozitív jelzés!
A jelenlegi szint csak egy pihenőszint volt a januári rallyban, de mivel ez a februári zárószinttel nagyok az elvárások(pozitív értelemben), de ha ez csak várakozás és nem társulnak hozzá tettek, akkor továbbra is az a 7,4k a favorit, ahol a tavaly szept.-okt. környéki aljak, illetve a nov.-dec. csúcsok összessége erősebb támasznak bizonyulhat, tehát a március 19.-ig tartó időszakot, ebbe az irányba mozgással lehet kitölteni."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/oHs746K3/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/SL8ZdO3k/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ZPkOlBux/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/U9OZSi66/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/S3uQwx4S/
https://www.tradingview.com/x/A4I9oUyW/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/g8A7mTdd/
https://www.tradingview.com/x/hD4Jm4fU/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3370 on: March 09, 2020, 12:01:44 PM »
Visszaestünk, mert vissza kellett esni!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.09!

BTC, két leheltséggel számoltam a hétvége elött, volt egy 9,5k-s árszintet megcélzó fordított fej-váll, illetve egy csökkenési lehetőség, ami a hétfői nyitásra 500$-os negatív elmozdulást eredményez!
Az a kék oldalazó sáv, amellyel beleszaladtunk a hétvégébe, mindent IS előrejelzett, azt is hogy bármelyik irányba történik elmozdulás, annak ütősnek kell lennie!
Szerintem a végeredmény elég ütős, pontosabban még nem tudjuk, hogy a hajnali 7,665$-os szintre történő leszúrással, megtaláltuk-e a történet alját.
Órás charton, ebben a helyzetben nem érdemes nagyon elmerülni, de mivel a hajnali leszúrás, méretét tekintve is kilóg a sorból, illetve a Futures chart 905$-os rése egy akkora szakadék, amelyet szerintem egy ugrással nem lehet áthidalni, de meg lehet próbálkozni vele.
A próbálkozás mértékét talán a Fibonacci skálával lehet a legjobban kiokoskodni!
Kettő skálát is látunk, piros a dec.18.-feb.13. közötti long mozgásra felhúzott skála, fekete pedig a most hétvégi történésekre került felhúzásra! Egy valamit első ránézésre is feltűnhet, a hétvégi zuhanás korrekciója tekintetében a fibo 0.38-as visszanézés, vissza-tesztelné a 0.61-es piros szintet, viszont hogy a Ftures chart tekintetében is történjen valami érdemleges, ha nem is 100%-os rést bezáró esemény, de a helyzethez képest elfogadható mozgás, ezért inkább a fibo 0.5-0.61 szintek közötti területen kellene keresgélni a rövidtávú folytatás útját!
És akkor az 50-es, esetleg a 200-as mozgóátlagot is bevehetjük a játékba, de ezeknek a jelentősége is tempótól függ. Ha most határozott korrekciós emelkedés kezdődik, akkor fibo 0.5 környéken elcsíphetjük az 50-es  mozgóátlagot, de nem elég csak elcsípni, át is kell rajta szaladni, különben alatta ragadunk és a hajnali 7,667$-os szintre visszatérés lehetősége, megbéníthatja az egész hét réskitöltő pozitív várakozásait!

Bitcoin Futures chart: talán nem véletlen, hogy nem kerültünk a zöld ellenállási zóna közelébe, ugyanis ha csak elcsípjük és visszapattanunk belőle, annak talán a hétvégi 905$-os résnél is durvább végeredménye lehetett volna, illetve ha átlépünk rajta, majd hétvégén pozitív réssel sikerül nyitni, akkor egy kisebb korrekciós visszalépés után, idő előtt visszalépünk 10k fölé és akkor az árlenyomós játéknak, újra neki kell futni!
A rövidtávú pozitív elképzeléseknek, nem tett jót ez a megszokottnál nagyobb negatív rés. A hosszabb távú gondolkodásnak, ami a Bitcoin esetén inkább egy járható út, főleg ha még nem kezdünk bele a rés bezárásának, de nem is húzzuk nagyon hosszúra ennek a folyamatát, tehát ha már a nyitás után sem történtek bezárásra utáló próbálkozások, akkor egy mai, esetleg holnapi további csökkenő mozgással, a még csökkenő irányba várakozó két darab rés bezárására is kísérletet tehetünk!
A 7,645$-os résnél egy vékonyka támasz zóna is a visszafordulást segítheti! Viszont, ha már ilyen közel vagyunk a legalsó réshez, akkor nem lenne szerencsés idő előtt magára hagyni, tehát azt kellene kiokoskodni, hogy válik hasznunkra a támasz zóna, illetve ezzel egyidőben hogy zárjuk be a legalsó rést?
Vagy csinálunk egy nagyobb 100$-os leszúrást, de a gyertyazárás a vékony zónán belül 7,7k vásárban történik, esetleg átszaladunk a zónán és bezárjuk az legalsó rést, majd ha itt fordulatot vesz a történet és sikerül a zóna fölé emelkedni, akkor egy a zónába történő határozott vissza-tesztet követően, jöhetnek a most hétvégi rés bezárására irányuló próbálkozások!
Napos idősíkon két piros nyíllal vázoltam fel a lehetőségeket, nagy meglepetést nem ért, ugyanis a kisebbik ék tekintetében, már közel voltunk ahhoz a szinthez, ahonnan lefordulhatunk, de az órás lehetőségek még mutattak egy kisebb pozitív lehetőséget, ezzel már nem sikerült élni. Tehát amit most láttunk mozgást, az remélhetőleg egy barátságos csökkenő mozgás és a 7,335$-os rés bezárásánál lejjebb szintek elérésében senki sem gondolkodik!

Napos: a C hullám körüli kérdések eldőltek, viszont a legnagyobb kérdés még mindig nem dőlt el, ha már a B, sőt a C hullám is majdnem tökéletes szinten fordult, akkor a D hullám hozza-e a majdnem tökéletes zárást? Miért csak majdnem tökéletes zárást várok, erre egyszerű a magyarázat, ha a fibo 0.88-as zárószintben gondolkodunk, ahhoz a 6,9k-s színtere kellene visszanézni és ennek ugyebár senki sem örülne(főleg nem, ha erre még heteket kell várni), illetve több olyan szintet is átszakítanánk, ami a későbbiek folyamán még lejjebbi szintek elérésére is benyújthatja az igényt!
Abból a gondolatból kiindulva, hogy az utóbbi hetek csökkenése, valami nagyobb visszalépés előszobája, még érdemes visszatérni a narancs minta C hullámára, amelynek a decemberi leárazásnál el kellett volna érnie az 5,6k környékén húzódó támasz zónát, majd onnan megkezdeni a D hullámban történő emelkedést, igaz ezen nem múlott a későbbi siker, de az a kihagyott apró mozzanat most visszarúghat!
Röviden összefoglalva, néhány napon belül, a világoskék váll vonal úgymond vissza-tesztelésével rövidre kellene zárni a minta további alakulását, ez árszint tekintetében max a 7,1k környékét kellene jelentse!
A hétvégét megelőzően, volt még itt egy 11,700$-os ellenállás megcélzó, de már nagyon gyenge lábakon álló Elliott hullám lehetőség, ami ezzel  a zuhanással már nemcsak gyenge lábakon áll, hanem végleg el is botlott.
Egyelőre ennyi, legalábbis addig amíg a mostani hirtelen visszalépésnek meg nem találjuk az alját és attól függően, milyen szintre történik további leszúrás, esetleg  konkrét gyertyazárás, lehet majd további okosságokkal szórakoztatni az erre vágyó nagyérdeműt!!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: long oldal végzett, legalábbis a hegyre kétszer felmentek és kétszer le is jöttek, remélhetőleg harmadik túrát nem terveznek, legalábbis olyan túrát nem, amelyben megbízáspumpa játssza a főszerepet. Abban az esetben, ha most tovább csökken az ár, de longs oldalon emelkedés kezdődik, itt szintén lehet szó megbízásokról, viszont olyan megbízásról, amelyek egy konkrét aljban gondolkodnak, illetve itt már a hosszabb távú befektetők is megjelenhetnek, akiknek néhány százalékos mínusz előre be van tervezve!
Shorts oldali emelkedés, short trendben mozgásnál, hasonló kamu kategória, mint long trendben a megbízáspumpa, tehát amit most látunk, az mögött nem kell hókuszpókuszt keresgélni, mert a shortra most igény van, egy szükséges "rossz". Az viszont nagy kérdés, hova szeretnénk kilyukadni, mert célja még ennek is kell legyen, tehát érdemes összefüggéseket keresgélni a két oldal tevékenykedése között! Ennek a shorts oldali rakétának hamarosan üzemanyagra lesz szüksége, ez jelenthet egy 200-as mozgóátlag vissza-tesztet, ha ezt megelőzően, ár tekintetében nem találjuk meg az alját és a longs oldal is bealszik, ott kezdhetünk barátkozni a 7k alatti árszint lehetőségével, kivéve ha ez a shorts rakéta lezuhan!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/yFhPnbRu/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/wO1JuZcl/

Hetes idősík: ha a februári mozgás kicsit fürgébb, akkor a sárga téglalap, 11,700$-os a  felső szintjének elérésével, legalábbis felfelé, kitöltjük a téglalapot, de miközben elindultunk felfelé, egyre nagyobb lett a csökkenő irányú nyomás, csak hát mivel februárban kettő hetet is lényegében a semmivel töltöttünk, az egész hónap ment a kukába, de annak a lehetősége is, hogy már márciusban pozitív irányba gondolkodhatunk. Ennek megfelelően, most márciusban kell elvégezni, a februárban elmaradt piszkos munkát!
Ez a munka, jelenleg elég hatékonyan és lendületesen zajlik, viszont csak reménykedni tudunk abban, hogy nem esünk át a ló túloldalára, tehát nem valami durvább, 7k alatti elképzelések megvalósítása irányába haladunk, mert ha így van, akkor a május 12.-ei felezést megelőző időszak, a 2012; 2016-os történésektől eltérően egy egészen új arcát fogja megmutatni.
Még a tavaly decemberi aljkeresgélésekkor került a chartra, a szürke emelkedő háromszög lehetősége, amelyből a piros és kék nyilakkal próbáltam gyors lefolyású pozitív kiutat keresni, illetve már akkor felkerült a narancsszínű, a felfelé mozgást lassító lehetőség. Ha a 10,500$-os februári csúcsot nem húzzuk be és vagyunk olyan szerencsések, hogy a szürke háromszög 14k-s ellenállására felszaladunk, akkor is előjöttem volna egy ilyen narancs színű visszafordulási lehetőséggel, aminek annyira nem örültünk volna, mivel nagy valószínűséggel az év második felét, a 9-10k-s szint környékére történő visszanézéssel tölthettük volna! Tehát, habár nem vidám ez a jelenlegi csökkenés, de ha a májusi felezést tartjuk továbbra is szem előtt és még idén a 10,5k-s szintnél pozitívabb terveink vannak, akkor minden csökkenő irányú igényt, most márciusban kell kielégíteni, esetleg április elején, ennél későbbi időpont esetén elmehet a vonat...

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9vZOZt9S/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/FN78EWjf/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gd4gJE7X/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/AK5aE3Y4/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/ljB1QSSh/
https://www.tradingview.com/x/m9LtAmbw/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/g8A7mTdd/
https://www.tradingview.com/x/hD4Jm4fU/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3371 on: March 13, 2020, 11:41:22 AM »
A zuhanásnak, csak a jó oldalát kell kihasználni!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.13!

BTC, ráadásul péntek 13, aki babonás annak még egy lapáttal kijut a jóból... Viccet félretéve komoly zuhanásban a Bitcoin ára, ebben a szituációban órás idősíkon keresgélni, egyenlő a tűt a szénakazalban megtalálni szituval, nem is tesszük. Viszont ha a szokásos hétvégi punnyadás kifogja a szeretet ebből a viharos helyzetből, órás mozgást nézve, a 8k környékéről történő beszakadás, első 5,584$-os szintre történő leszúrását követően, vártam a 7k környékére történő visszarántást, elmaradt, viszont ha éjjel nem alszok és inkább történéseket követem, akkor a 3,800$-os szinte történő leszúrás követően, ugyanúgy vártam volna az 5,5k, de inkább a 6k környékére történő visszarántást, az 5.5k csak egy vissza-teszt az első hullámban elért szintre, tehát inkább 6k.
Fibonacci skála alapján 7,2k környékét kellene meghódítani,  remélem ennek érdekében nem a hétvégén fogunk tevékenykedni, mert ha ez egy újabb negatív Futures rést hagy maga után, akkor a későbbiek folyamán, ez egy újabb fékezőernyő a pozitív várakozások tekintetében!

Bitcoin Futures chart: lehetnék okos és a napos idősíkra felvázolt minta alapján mondhatnám, hogy ezt vártuk, de az nagyon önfényezése lenne, főleg úgy hogy a minta C hulláma, a semmi közepén zárt, tehát a D hullám céljának kijelölt 0.78 a miért ne kategória utólagos nyertese, viszont mivel a C hulláma amúgy sem volt tökéletes és a mai leszúrás 0.90-es aljat mutat, ezt is nevezhetjük majdnem tökéletesnek, de ezt majd csak akkor tudjuk tökéletesnek elkönyvelni, ha a D hullám tekintetében visszakorrigálunk 8k magasságba!
Ahogy már a poloniex órás kitérőnél is említettem, ha hétvégén pozitív irányba mozgunk, az egy újabb negatív rést eredményez, tehát ezt jó lenne elkerülni, illetve ha lenne varázsgömbünk és az azt mutatja, hogy egy esetleges rést gyorsan be is zárunk, akkor hajrá, de mivel nincs ilyen varázsgömbünk, ezért inkább az választjuk hogy ne is legyen negatív rés!
Tehát vagy egy unalmas hétvégi oldalazgatásban kell gondolkodjunk vagy a ma hajnali 4,210$-os szintet megközelítő, majd nyitás után egy dupla alj lehetőséget kialakító megoldásban bízva, futhatnánk neki a márciusi határidős kötések utolsó néhány napjának! Itt kell megemlíteni, hogy a Bakkt érdeklődését ezek a tegnap bedurvult események nem nagyon izgatta fel, én személy szerint nem is vártam mást, ha a Bakkt is beszállt volna ebbe a verekedésbe, annak 1k alatti végeredménye is lehetett volna és ha azt gondoljuk ez nagyon rossz, akkor tévedünk... Ha jövő héten mégis emelkedést mutat a bakkt volume, annak max annyi indoka lehet, hogy ne engedjék idő előtt kiugrani az árat, pont ezt tették a tavaly december 19.-ei határidőt megelőző durván 2 hétben, majd nincs itt semmi látnivaló ki is ugrott az ár és a januári, februári volume értékek leültek, lett is belőle február közepére egy 10,500$-os csúcsunk! Márciusban, a januári-februári volume értékekhez képest kicsit nagyobb aktivitás mutatkozott, ebből gondolhatjuk hogy határidős oldalnak tökéletes lehet az árcsökkenés, de nem akkora mint amit jelenleg látunk, max egy 7k környéki, tehát érdekes a jelenlegi helyzet, ennél már csak az lesz érdekesebb, mi történik az utolsó héten, illetve hogy az április hoz-e nagyobb volume értékeket, ha igen abból talán arra lehet következtetni, hogy a május 12.-ei felezést megelőzően vagy beárazás kezdődik vagy csak egy viszonylag elfogadható 10k környéki szintre történő felhozás.

Napos: nagyon messze vagyunk attól a szinttől, hogy a május 12.-ei felezés időpontjában a narancs színű nyíllal felvázolt szituáció kialakulhasson, de egyelőre még attól is messze vagyunk, hogy konkrétan kijelenthessük, az éjjeli 3,800$-os szinte történő leszúrással, pontot tehetünk a negatív történet végére!
Utólagos kárfelmérés szempontjából, a kék minta 7,1k-s célszintje, max arra volt jó, hogy a Futures rések 7,335$-os alsó szintjének elérési lehetőségét megerősítse, viszont azzal hogy ezen a célszinten jócskán átszaladtunk, ebben a formában a korrekciós elvárások már nem játszanak.
A felfelé mozgásban egyelőre egy darab ellenállási zónánk van 9,3k környékén, esetleg 8,3k környékén lehet még egy ellenállási zónát kijelölni, meg is tesszük ha kialakul egy viszonylag elfogadható visszafordulási szituáció, erre valószínű jövő hétig kell várjunk!
Ez a pánikszerű zuhanás, mint egy cunami átszaladt mindenen, ennek ellenére ha a mai gyertya 5k környékén zár, tehát marad az 1k-s leszúrás, akkor egy hasonló de fordított szituációval is folytathatjuk, mint a tavaly június 25 ei 14k-s szintre történet felszúrás után!
Egy ilyen jelentősebb leszúrás utáni szituációra, egy másnapi, jelen esetben 8k-ra történő felugrással, nagyon kövér MorningStar szituációt tudna kialakulni, csak hát ma péntek van és ha szombatra esetleg vasárnapra tervezünk egy ekkora kiugrást, az egy óriási Futures rést eredményezne.
Ha maradunk a tavaly júniusi csúcs utáni szituációnál, az a hétvége okán működhet is, tehát ahogy már most is próbál visszakapaszkodni az ár, ha ez teszi hétvégén is, az igaz hogy rést eredményez, viszont ha ezt egy ABC korrekciós mozgás, a B hullámmal történő március végi csökkenő mozgással kompenzálja, tehát bezárja az így keletkezett most hétvégi rést, akkor lehet esélyünk, de csak nagyon halvány esélyünk, hogy a május 12.-ei felezést megelőzően 10-12k környékén fellélegezhessünk, illetve talán még azt se kell hogy ilyen magasra szárnyaló elképzelések megvalósuljanak, talán az is megteszi ha a felezést megelőző 1 hónap egy nyugodt emelkedő trendben mozgást rajzol a chartra.
Természetesen én már most előreszaladok kicsit és azt a felezés utáni mozgás, amit 10k fölött, egy sokkal nyugodtabb szituáció esetén gondoltam megvalósíthatónak, azt a jelenlegi szituációhoz igazítva is gondoljuk tovább.
Ebből a 4 felezés utáni mozgásból, a jelenlegi gyászos mélységet figyelembe véve, az alsónak van a legnagyobb esélye, tehát 6k környékén mozognánk a felezés időpontjában, de az sem kizárható lehetőség, ami a 2018 novemberi zuhanás után történt, tehát a felezés időpontjában, illetve az azt követő talán 1 hónapban még semmi jelentősebb változást nem tapasztalunk, de kialakul egy hasonló emelkedő háromszög lehetőséget, mint amilyen a 2019 áprilisi kiugrást is megelőzte, a végeredményt gondolom nem kell magyarázni!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldal szép, mondhatni egyenletes tempóban hátrál, tehát nem úgy tűnik, minta viszont reakcióra törekednek, de azért résen leszünk, mert ha megjelenik a Doji gyertya, az felhívás lehet egy longs oldali keringőre! Persze hogy ez a longs oldali válasz ütős lehessen, kell a shorts oldali ellentétes reakció!
Shorts oldalon egy kiugrás utáni bizonytalansággal küzdést láthatunk, itt ugyanis most nagy a tét, legalábbis azoknál nagy akik 9k esetleg 8k környéken léptek short pozícióba és még tartják. Tehát ha további zuhanásban gondolkodnak, akkor azt is kockáztatják, hogy egy esetleges kiugrás jócskán lefarag a hasznukból vagy el is viszi, de az a gondolat sem kizárható, hogy a márciusi határidős kötések jövő heti lejáratáig még kitartanak, esetleg  rátesznek még egy lapáttal és ha az áprilisi néhány első lépés volume tekintetében megugrást, illetve áremelkedésre utaló jeleket mutat, csak ezt követően rakják zsebre a megérdemelt hasznot!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/cqRWIH4o/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/TDh0vebh/

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/LoBTfKN0/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/qWgoNNLO/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/noWofeKs/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/KS5KRrhI/
https://www.tradingview.com/x/VxNBLZY1/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/k2aFaCmJ/
https://www.tradingview.com/x/kCdhXDcf/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3372 on: March 16, 2020, 11:26:27 AM »
Semmilyen hétvége után, bizonytalan hét elé nézünk!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.16!

BTC, abban hogy rövidtávon mi lesz a folytatás, talán kár is nagyon elmerülni, sőt egyelőre még a hosszabb táv is kétséges, habár a hosszútáv nagy valószínűséggel pozitívabb, mint a jelenlegi helyzet. A hétvégét megelőzően, péntek hajnalban még elég gyászos képet mutatott a 3,8k környéki leszúrás, később ezen sikerült elég szépen javítani és a 6k-ról, 5k-ra történő korrekciót követő, hétvégébe belépés előtti néhány óra, arra utaló jeleket mutatott, nincs is semmi probléma, habár sejthető volt, hogy a koronavírusra hivatkozva lehetnek itt még problémák!
Ezek a problémák, a hétvégi semmittevés okán még csak ezután jöhetnek, ami remélhetőleg max annyiban kimerül, hogy visszanézzünk a kerek 3,8k-s péntek hajnali aljra!
A hétvége zárásaként, valakiknek még arra is volt ingere, hogy kicsit pumpáljanak az áron, de csak annyit, hogy a nyitást követően rögtön vissza is ránthassák. Szerintem határidős oldallal történő összejátszás is szerepet játszott, ugyanis a piaci hangulat egyáltalán nem volt pozitív, tehát úgymond a biztosra mentek és mivel shorts oldalon sem láthatunk nagyobb visszaesést, nagy valószínűséggel ezekből a short pozíciókból még ki szeretnének csavarni némi hasznot.
Tehát a hétvégi mozgásra az oldalazás volt a jellemző, ebbe szépen bele is rondítottak az utolsó órában. Mint látjuk egy rózsaszín harmonikus mintával, pozitív folytatása is lehetett volna a dolgoknak, talán ha nem a hétvégébe csússzunk bele, ez is összehúzható lett volna...
Fekete nyíllal azt a lehetőséget vázoltam fel, ahol a dupla aljjal tudtunk volna élni, de nem értünk vele, tehát ha most visszanézünk 3,8k-ra, akkor dupla aljat max napos nézetben kereshetünk.
A pénteki alj és a hétvégi oldalazás egy emelkedő parabolikus ívnek is lehetőséget adott, ebből max annyit tudhattunk meg, hogy a vevők részéről semmi érdeklődés, ami volt azt néhány magányos farkas az utolsó órában, illetve a nyitás utáni első órában ügyesen lerendezte. Most annyit tudunk, hogy nem tudunk semmit, ezt a semmit néhány rajzzal is megerősíthetjük, arra számítva hogy a péntek esti korrekciós alj kisebb támaszként is megállhatja a helyét, de ez egy nagyon gyenge lábakon álló pozitív lehetőség, tehát erre nem is lehet alapozni, csak figyelemmel kísérni és utólag kiokoskodni, mi miért történt úgy ahogy.

Bitcoin Futures chart: ez a chart, jelenleg úgy néz ki mint egy színes zebra, a szürke csík napos tekintetben jelent, egy a jelen helyzethez képesti ellenállási zónát, ami sajnos kapott egy vissza-tesztet, sőt ez a vissza-teszt még egy dupla csúccsal is megvolt koronázva (na ide is beette magát XD) és hát ebből a csúcsból és annak mélységéből, arra kell következtessünk, hogy az a 3,560$-os sajnos, a figyelmünket elkerülő 2019 február 18.-án nyitva hagyott 40$-os rés, elég hülyén hangzik, de még bezárásra vár!
Ezen a charton nem szoktam harmonikus mintákat, sőt semmilyen mintát rajzolgatni, de egy-egy kivétel néha becsúszhat! Tehát van itt egy úgy nevezett cypher harmadikos minta lehetőség,  amelynek C hullámában, a dupla csúcs, illetve a negatív piaci hangulat segítségével, nem okozna meglépetést a 3,5k-s szintre történő visszalépés, viszont ha csak a mintán múlik, akkor egy szerényebb fibo 1.13-as C hullám zárás is megteszi, tehát a kerek 4k-s szinten zárás.
Tehát ez a minta egy valamire jó, ha látunk egy 1.13-1.41 fibo szintek közötti határozott visszafordulást, akkor lehet egy olyan halvány esélyünk, hogy a 7,2k-s szintre történő visszakapaszkodás után, a szürke zónát támasz zónaként kihasználva és 8k környékére visszakapaszkodva, viszonylag sikerül egyenesbe hozni a dolgokat és a május 12.-ei felezés előtt, valami pozitív életjelet csempézni a chartra!

Napos: az 5,5k környékén húzódó vékonyka támasz zónán, a lendületnek megfelelően átszaladtunk, előfordul ilyen baleset, viszont ezt a balesetet, a zóna fölé történő utólagos visszakapaszkodással kilehetett volna javítani, majd a zóna felülről történő vissza-tesztelésével egyértelművé tenni. ki is az úr a háznál!
Amit egyértelművé tettünk, az-az alulról történő vissza-teszt, kár szépíteni a dolgokat, ez egy további csökkenésre utaló jelzés! Tehát vagy csinálunk egy dupla aljat 3,8k-s szinte történő ismételt leszórással és azzal sikerül viszonylag gyorsan kimászni a slamasztikából, esetleg hetekre beszorulunk egy oldalazásba és hasonló megoldásban reménykedünk, mint 2019 év elején.
A jelen szituban, elég kilátástalannak tűnik a május 12.-ei felezés időpontjára történő jó helyzetbe kerülés, ez nálam annyit jelentene, hogy a 9,3k vagy a 8,3k magasságban húzódó ellenállási zónát felülről vissza-teszteljük, esetleg a kettő zóna közötti pattogásból, kirajzolódik valami emelkedő háromszögszerűség!
Tehát őrült iramú áprilisi long mozgásban reménykedek, de ahogy az elején is említettem, jelenleg még azt sem biztos, ami egy óra múlva történik!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs oldalon még mindig nem jelentkezett a Doji gyertya, lehet nem is fog és talán nincs is jelentősége, viszont egy határozott fordulatot mutató bika gyertya sem jelentkezett, tehát pozitív gondolatok megfogalmazni nem tudok. Tehát az ezen a charton látható mozgásból, sajnos muszáj arra gondoljak, hogy a 26-28k-s szintek közötti zóna vissza-tesztelését követően, folytatjuk a 20k zónába tovább zuhanást, ahol várom a Doji gyertyát, esetleg egy nagyobb gyertyával történő határozat visszafordulásra utaló jelzést.
Shorts oldali mozgás, szintén nem arra utal, hogy valami az ár szempontjából pozitív folytatásra utáló készülődés zajlana és mivel ez a shorts oldali mozgás, jelenleg nem a megbízáspumpáról szól, sajnos komolyan is kell venni! Nem tudni mennyi van még ebben a short oldali igyekezetben, talán csak annyi, amennyit 2019 év végén is vártam, tehát a 20k környékére történő pumpálás után, kipukkan a short lufi. Ezt a kipukkanást csütörtök-péntek magasságában szeretném látni! :)
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/ehLa2HWq/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/8i3frbYT/

Hetes idősík: volt néhány hosszútávú elképzelésünk arra az esetre, ha sikerül visszakapaszkodni a tavaly júniusi 14k-s, esetleg 2017-es decemberi 20k-s csúcsra, ezek most szépen a kukában landoltak. Új elképzeléseket egyelőre kár boncolgatni, legalábbis addig kár, amíg a múlt heti gyertyára nem érkezik egy válasz.
A negatív válaszon nem kell sokat gondolkodni, az is elég ha tovább zuhan az ár, viszont ha már ez a zuhanás megtörténik, akkor a 3k-s támasznak lenne a feladata ezt megállítani!
Pozitív válaszra 3 lehetőség van, amibe belefér a 3k-s támasz meglátogatása is, lényeg hogy a zárásra visszatérjünk a hetes nyitó szintre, tehát 5,364$ környékére.
A MorningStar lehetőséget napos idősíkon szoktuk keresgélni, ettől függetlenül kisebb és nagyobb idősíkon is adhat egy kis segítséget, viszont ehhez is szükség van, ha nem is a 3k-s szintre történő visszanézésre, de a gyertyának nagyobb kanócot biztosító leszúrásra, illetve ennek a gyertyának 5k környékén történő zárása is elegendő!
Harmadik lehetőség, tulajdonképpen hasonlóan egyszerű mint a negatív válasz, tehát mindenféle kacskaringó nélkül, betakarjuk az előző heti gyertyát!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/j5oApgqk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/BGpHkSAQ/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/Pu3xuXcl/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/YBETVVtD/
https://www.tradingview.com/x/rj2bYdA4/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/k2aFaCmJ/
https://www.tradingview.com/x/kCdhXDcf/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re:Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3373 on: March 20, 2020, 11:17:45 AM »
Széllel szemben!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.20!

BTC, néhány száz dollárral vagyunk feljebb a hétfői nyitószintnél, ezt nyugodtan nevezhetjük semminek, viszont ha a múlt heti viharos csütörtökből indulok ki, amire pénteken már pozitív választ sikerült adni, de mivel jött a hétvége, be is sültek a pozitív elképzelések. A mostani csütörtök korántsem volt olyan intenzív, mint a múlt heti visszaesésnél, de az 1k-s emelkedésre mégis érdemes odafigyelni! A chartra sok minden fel van válva, viszont a mozgásnak mégis sikerül olyan útvonalon haladni, amivel szépen kikerült mindent.
A rózsaszín harmonikus mintából kiindulva, van egy 8,500k-s szintet megcélzó várakozás, illetve egy barna háromszög, amit egy csökkenő irányú árbóc részeként is kezelhetünk, de ezzel a felfelé történő kilépéssel, inkább egy emelkedő háromszögben lehetne gondolkodni,  amelynek most szüksége lenne egy vissza-tesztre.
Ez a vissza-teszt sajnos idáig elmaradt és minél tovább húzzuk, annál kisebb az esélye, az ebből a helyzetből történő 8k-s várakozás elérésének. Tehát nagyon gyenge lábakon állnak a 8k-s árszintet megcélzó várakozásaink és ha most pénteken nem teszi oda magát kicsit jobban az ár, akkor a hétvégétől, főleg ha az olyan érdektelen lesz mint a múlt hétvége, akkor a barna háromszög 9,5k-s ellenállása fölött fogunk oldalazni vagy az időhúzás okán úgy járunk mint 2 héttel ezelőtt és szép lassan csökkenésnek indul az ár.
A rózsaszín harmonikus minta szempontjából, módosításra már nincs lehetőség, tehát vagy élünk a lehetőséggel és a hétvégén is pozitív irányba mozgunk, esetleg oldalazgatunk a hétvégét, majd jövő héten próbálkozzunk meg valamivel, vagy a kukában landol a 8,5k-s célkitűzésünk.
Kék színnel felrajzolt S kanyarok által felkínált kiugrási lehetőséggel, először szerda magasságában kellett volna éljünk, az oldalazgatás okán elhalt ez a lehetőség, de elhalni látszik az a lehetőség is, ami habár 6,3k-ig felfelé terelte az árat, ettől függetlenül, azzal hogy most ismét oldalazunk, illetve  kihagytuk a határozatot vissza-tesztet, a 8k-s lehetőségek kezdenek elhalványulni.
Függőleges szaggatott vonalakkal megjelöltem a hétvégi mozgási területet, amelyen belül, ha pozitívan sülnek el a dolgok, akár a 8k is megkarcolható, ha negatívan sülnek el a dolgok, akkor ugyanez a karcolás a 3k-s árszintre is érvényes, semleges hétvégével maradunk 6k környékén, de a probléma egyik esetben sem kerül megoldásra, ami ha végül negatív végeredményt hoz, akkor az 1,6k-s nagyon gyászos aljat se tartom kizártnak.
Bitcoin Futures chart: először is induljunk ki abból, hogy a vírushelyzet mindent felülírhat, tehát bármit rajzolunk, bármi az előrejelzés, ennek megfelelően bármi IS lehet a végeredmény! Ettől függetlenül próbálkozni lehet, ez a próbálkozás abban merül ki, hogy van egy harmonikus mintánk 7,550$-os célszinttel, amely célszintet még a péntek esti zárásig el kellene érjük!
A lehetőségünk megvan, csak hát a vírus helyzetre hivatkozva,  ér e valamit egy ilyen apró lehetőség... ha élünk ezzel a lehetőséggel, az mozgóátlag keresztet eredményezhet, tehát egy újabb pozitív folytatást elősegítő jel kerül a chartra, viszont értelme csak akkor lesz ezeknek a próbálkozásoknak, ha 8,3k; 9,3k környéki ellenállási zónákon határozatlan sikerül átlépni, illetve abba vissza-tesztelni, de mint említettem, a vírus helyzet bármelyik pillanatban bármit felülírhat!
Napos tekintetben, a harmonikus minta D hullámának figyelembevételével, már múlt héten kitűzte egy 8k környéki célzónát, ahol szerintem eldől, jogosak e a pozitív várakozásaink vagy a vírus helyzet tényleg felülír mindent.
A 8k környéki zónába megérkezéssel, nem tudjuk bezárni a 9,170$-on várakozó rést, tehát vagy nem állunk meg itt ebben a zónában és a rés bezárása érdekében magasabbra érkezünk, mint ezt, a minta utáni várakozások szükségessé tennék vagy csak nagyon halványan érkezünk meg ebbe a 8k környéki zónába és rögtön vissza is esünk.
A probléma ott lehet, hogy ezt a 8k környéki megérkezésnek, bő 1/5 hónap múlva lenne aktualitása, tehát a május 12.-ei felezés környékén és az egy nagyon hosszú idő, amivel nem is volna probléma, csak hát a jelenlegi állapotokból kiindulva, az se biztos mi lesz holnap, nem pedig hónapokkal később. Tehát erősen megyünk az események után és reménykedünk abban, hogy a gazdaságok, ahogy a múltban, úgy a jövőben is jól jönnek ki ebből a rossz szituációkból!

Napos: a vírus mizéria elszabadulása előtt, főleg arra koncentráltunk, hogy a május 12.-ei felezésig miként tudunk kimászni, az egyre mélyebb slamasztikából, most viszont még azt sem tudjuk, erre a 8,5k környéki szintre hogy jutunk vissza, nagy valószínűséggel sikerülni fog, de nagyon nem lesz egyszerű. Megküzdöttünk azért, hogy jelenleg 6,6k környéken mozogjunk, de ez a küzdelem nem volt egyszerű és még most sem biztos hogy nyerésre állunk.
Volt, illetve még mindig van egy veszélyes zóna 5,6k környékén, ezt a zónát egész héten szurkáltuk alulról, ennek a szurkálásnak az volt a veszélye, hogy könnyen lefordulhat belőle az ár, szerencsére nem tette és elég határozottan sikerült átugrani!
Azzal hogy átugrottuk egy nagyon pozitív lépést sikerült meghúzni, de csak bejelentkeztünk, a további pozitív kérelmeket még elbírálásra várnak, ennek érdekében az 5,6 környéki zónába vissza kellene néznünk, majd ha onnan ismételten sikerül, a jelenlegi szint fölé kerülni, ott kezdhetünk halványan pozitívkodni.
Piros szellemgyertyákkal nagyon durva végkifejletet rajzoltam a történetnek, ennek a gondolata az órás idősíkon látható mozgásból született, viszont ha visszamegyünk a 2017-es bullrunt megalapozó mozgáshoz, ott találunk egy durván 600$ mély támasz zónát, viszont hogy a mostani órás mozgás és a 2017-es támasz zóna között legyen összefüggés, elég elképzelhetetlen, de egyenlőre az is elképzelhetetlen, hogy ilyen az egész világot megrengető vírus helyzetet, ne valami nagyon durva végkifejlettel sikerüljön átvészelni!
Természetesen a pozitív elképzeléseknek is helye van, itt is szellem gyertyákkal vázoltam fel az egyik lehetőséget, kihasználva azt a két 8,3k; 9,3k környéki ellenállási zónát, ahova ha április közepéig sikerülne megérkezni, majd a felezéskori és az utána következő durván egy hónapot is sikerül átvészelni, akkor talán egy kora nyári pozitív lezárása lehet a történetnek.
Összefoglalva, biztosra nem mehetünk, fel kell készülni nagyon durva végkifejlete is, szem előtt tartva a nagyon pozitív végkimenetelt, ennek megfelelően, ha nem sikerül most rögtön tovább építkezni felfelé, akkor 5,6k környékén még tehetünk egy pótvizsgát, ha ezt elbukjuk, akkor évismétlés nélkül már nehezen megúszható a történet.

BTCUSD Shorts/Longs chartok: longs chart, először, másodszor, de ha a chartot nézem, akkor 3. próbálkozással sikerülhet élni, ehhez azonban további visszaesésre van szükség és hát ahogy a gyertyák mozgását megnézzük, kapott egy vissza-tesztet a mögöttünk hagyott zóna! Tehát ezt a chartot megnézve, lehet alapja a további visszaesésnek! Shorts oldalon azt láthatjuk, legalábbis én azt látom, hogy a várakozásaimnak megfelelően 20k magasságában kipukkadt a lufi! Oké, de ebből most nem kellene visszaesni 6k környékére, legalábbis akkor nem, ha valóban további árvisszaesésben gondolkodunk. Esetleg mégis van alapja a pozitív várakozásoknak? Minden megvan az alapja, a vírus elég alap az árvisszaesésre, a felezés közeledte indok lehet az áremelkedésre, ha egyikre vagy másikra megerősítést ad a chartokon látható mozgás, akkor lehetünk bizakodóak, az egyik vagy a másik tekintetében. Én, az ezen két charton látható mozgás, illetve az egyéb gazdasági kilátások alapján, az árvisszaesés folytatására tippelnék, remélhetőleg rám cáfol az elkövetkezendő napok, hetek mozgása!
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/vYJVJuGV/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/eCnD768f/

Hetes idősík: érdekesen alakul ez a hetes gyertya, ugyanis ha ma vagy a hétvégén elérnénk a 8k-s magasságot. tehát betakarjuk az előző heti gyertyát, azt egy nagyon pozitív szituációnak kellene gondoljuk. De vajon gondolhatjuk e nagyon pozitívan, ha benne csücsülünk egy víruskatasztrófa közepében, a válasz egyszerű, nem tudjuk. A jeleket érdemes figyelemmel kísérni, de bármiféle pozitív jelzésre azonnal rábólintani, csak azt követően szabad, ha egyértelművé válik, károkkal de megúsztuk!
Tehát ha betakarjuk a múlt heti gyertyát, abból azt kellene feltételezzük, minden problémánk megoldódott, legalábbis ami Bitcoin jövőbeni árát illeti, aminek egy hasonló végkifejletet kellene mutatni, mint amit a napos idősík zöld szellemgyertyáival felvázoltam! Viszont, mivel még van szűk 3 nap a hétből, én azt tippelném, legpozitívabb esetben visszatérünk 5,5k környékére, ami egy hetes bizonytalan gyertyát rajzol a chartra, de ez tükrözné legjobban, a jelenlegi bizonytalan helyzetünket!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qNwOq4IO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/T8vsGze9/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/XxWnQlT6/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/8DNHiZYn/
https://www.tradingview.com/x/mCse75dI/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/k2aFaCmJ/
https://www.tradingview.com/x/kCdhXDcf/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re: Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3374 on: March 23, 2020, 11:58:00 AM »
Szélcsend!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.23!

BTC, jó lett volna, ha a hétvége, még ha minimálisan is, de ad valami kapaszkodót, nem adott... Kapaszkodó lehetett volna, egy iránytól független határozott elmozdulás vagy alkalmazkodás pl. a fibo 0.61 szinthez, de lett volna mondanivalója egy a napos idősíkon behúzott 5,5k környéki zónában zárásnak is.
Még a múlt hétvégi mozgásnál kialakult egy piros háromszög, ennek a támasza/ellenállása meghosszabbításra került, azzal a céllal, ha a hétközi mozgás hasonlót produkál mint amit péntek magasságában sikerült is összehozni, majd  az ellenállás vissza-tesztelésre kerül, akkor a rózsaszín harmonikus minta 8,5k-s kifutására komoly esélyeink lehetnek. Lényegében össze is jött a vissza-teszt, csak hát kifutottunk az időből, a hétvégétől pedig egy közel 2,5k-s emelkedésnek nekifutni, még gondolat szintjén is túlzás.
Ahogy a piros szellemgyertyákkal felvázoltam, hétvégén a péntek délután megkezdett csökkenő mozgás folytatásával számoltam, de mint látjuk ezt is ügyesen kihagytuk, viszont ez a lehetőség még mindig fennáll, sőt az időhúzással egyre jobban erősödik!
A péntek esti zárás előtt, illetve a vasárnap esti nyitás után, a barna háromszög ellenállásán pihentünk meg, ezt kellene vissza-tesztkén kezeljük, csak hát kezdünk átesni a ló túloldalára és háromszöget nyugodtan elfelejthetjük, marad egy 5,9k-s támaszunk, amin már most is nagy a nyomás, ezért ha nem jön valami gyors pozitív segítség, akkor hipp-hopp 5k környékén találjuk magunkat. A szellemgyertyákkal felvázolt 5k fölötti mozgást, nyugodtan behelyettesíthetjük, a hétvégén mögöttünk hagyott mozgással, ebben az esetben még durvábban a kép és a múlt hét csütörtök példáját figyelve, egy 4k-s tippel se esnénk túlzásba.

Bitcoin Futures chart: nagyjából száz dollárral nyitottunk feljebb a pénteki zárószinthez képest, ezt az azonnali csökkenő mozgással be is zártuk, tehát semmi jelentősége a hétvégi mozgásnak. Mivel a péntek délutáni mozgás feladta a küzdelmet, sajnos narancsszínű mintánk 7,550$-os célszintjét nem sikerült elérni, ami abból a szempontból lett volna fontos, hogy a mintának megfelelő korrekciós mozgás, vissza-tesztel felérő mozgást hajthatott volna végre a napos szintén jelentőséggel bíró szürke zónában.
Viszont ha átlépünk napos nézetbe, ott már láthatjuk is miért lett volna fontos a péntek délutáni pozitív irányú folytatás, pl. mert azonnali jelzést adhatott volna egy 7,5-8k környéki folytatásra, illetve ha ez első nekifutásra túlzó elvárás, akkor az előttünk álló héten, a jelenlegi szürke zóna esetleg vissza-tesztelésével egy sokkal pozitívabb lehetőségre is. Sajnos a pénteki bizonytalan gyertyával, újra komoly lehetőségek mutatkoznak, a 13.-ai 4,210$-os szintre történő visszanézésnek, ami csak első ránézésre tűnik egy katasztrofális húzásnak, ugyanis ha a kék támasz zónát vissza-teszteljük és ez a teszt kiállja a próbát, tehát egy ebben a zónában történő gyertyazárás után határozottan visszafordul az ár, akkor hacsak a vírus okán nem súlyosbodik a helyzet, akkor a poloniex napos chartján vizionált 2k-s elképzelések, újra visszakerülnek a fiók mélyére!

Napos: a múlt hét csütörtökén megkoronázott zuhanás, elég nagy káoszt okozott, de mint tudjuk nem a Bitcoin hibája, hanem az egész világé, tehát még ha azt is várnánk, hogy a Bitcoin ellentétes irányba mozogjon, ebben a helyzetben a virtuális előny csak minimális biztonság. A hosszabb távú mozgás, egyik, illetve másik lehetőségét itt is felvázoltam, de május 12.-ei felezés időpontjánál messzebbre egyelőre fölösleges terveket szőni, sőt még odáig sem egyszerű!
Napos tekintetben, az 5,5k magasságában húzódó zóna vissza-tesztelését vártam, ez azért lett volna hasznos, hogy az előre felvázolt zöld elképzelésnek megadja a lehetőséget. Ez a pozitív lehetőség, az 5,826$-os szinten zárással nem nagyon került megerősítésre, de például a vasárnapi gyertya mai betakarásával, még ez is adhat egy kis rövidtávú pozitív segítséget. Ha a hétvégén átszaladunk a zónán, ott már nehéz lett volna pozitív gondolatokat megfogalmazni, most se egyszerű, de mint tudjuk a remény hal meg utoljára...
Fekete ABCD minta! Ez egy durva 2k-s szintet megcélzó elképzelés, nem kizárt hogy nincs realitása, viszont én szeretek a lehetőségekkel előre számolni, tehát amíg nem jön ezt egyértelműen megcáfolni tudó történetsorozat, addig követni fogjuk. Ennek a mintának, egyelőre csak az A hulláma biztos, B hullám a fibo 0.46-os erősödésével még kétséges, 0.61;0.78 szintekre kellene felkapaszkodni, majd ha ott konkrét visszafordulási lehetőségek mutatkoznak, akkor kellene a 2k-s célszinttel komolyabban számolni! Tehát a minta B hulláma abban segíthet, hogy a zöld előre felvázolt elképzelésnek megfelelően, ne csak a csökkenési lehetőségnek adjon esélyt, hanem annak is hogy a 8,3k; 9,3k környéki zónák esetleges átlépésével, majd azokba történő vissza-teszteléssel, május 12. magasságában viszonylag egyenesbe jőve történjen meg a felezés.
Eddig tartott a charton történő lehetőségek boncolgatása, de ha visszatérünk a valóságba és a Kvírus okozta világgazdasági problémákra, akkor egyelőre az tűnik reális gondolkodásnak, ha rosszabbal számolunk mint amit most látunk. Nekem az a gyanúm, hogy ez igazi problémák nem most fognak bekövetkezni és a Kvírus, remélhetőleg minél hamarabbi megfékezését követően történhet egy fellélegzés, viszont a gazdaságok újbóli beindítása, napvilágra fog  hozni olyan súlyos problémákat, amelyek vélhetően súlyos világgazdasági válsághoz fognak vezetni, ne legyen így, de sajnos súlyosabbakhoz mint például a 2008-as és ezt így már nevezhetjük a világgazdaság csődjének!
Napos szinten, azt várnám az előttünk álló héten, ha a pozitív lehetőséget meg akarjuk tartani, akkor először is a zónában kellene zárni, lehetőség szerint próbálkozni kiugrással, negatív feltételeknek a Kvírus okozta problémák miatt sokkal könnyebb megfelelni, tehát ha beesünk a zóna alá és egy visszarántással nem tudunk rögtön válaszolni, akkor a fekete ABCD mintának áll a zászló!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: semmi váratlan, toltunk egy vissza-tesztet a zónába, tehát a feltétele adott, a három piros rakétával jelzett 20k állati zónába történő folytatásnak. Ha áttekintünk hetes idősíkra, a múlt heti gyertya minden tekintetben bizonytalanságot mutat, tehát ami napos tekintetben egyértelműen a 20k alatti zóna irányába mutat, az okozhat egy olyan szituációt, mint amivel január 20. magasságában is számoltam és a zóna elérése előtt, 22-23k magasságában pozitív fordulatot vesz a történet. Ezzel viszont ugyanaz lehet a probléma, mint a február közepéig tartó megbízáspumpával, ha idő előtt, tehát most a semmiből a vírus probléma közepén kezdődne a pumpálás, annak a végeredménye is csak egy ideiglenesen szárnyra-kapás. Tehát ha normális munkát szeretnének végezni, akkor ezt a longs oldali mozgást visszaengedik 20k alá és remélhetőleg időközben a Kvírus probléma is megoldódik!
Shorts oldalnál szintén érdekes a hetes gyertya, mert ha komolyak a short oldali bedöntési szándékok, akkor a hetet, a zónában zárjuk. Napos szinten benne zártunk a zónában, pontosan úgy ahogy ezzel számoltam, viszont ez még nem jelenti azt hogy a 8k állati szintekre is visszazuhanunk, erre valószínű egy kisebb, nagyjából  14k-s magasságba történő visszakapaszkodás után van lehetőség, de az sem kizárt hogy vissza-teszteljük a 20k-s zónát, erre azért is nagyobb az esély, mert a Kvírus problémára nem valószínű, hogy napokon belül megoldást találnak, talán heteken belül, ez viszont már a 30k-s zónára is lehetőség, tehát az ár 3k alá szorítására.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/WmRViE3U/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/rdJmUcq4/

Hetes idősík: az elmúlt hét gyertyája, kicsit segíthetett volna tisztábban látni, de sajnos nem tette!
Segíthetett volna azzal, hogy betakarja az előző heti gyertyát, habár erre nagyon kicsi esély volt, arra annál nagyobb, hogy vagy egy 5,5k környékén záró Doji gyertyával, rámutat az eladói szándékok gyengeségre, esetleg egy a múlt heti gyertya nyitó szintje alatti 5k-s zárással, hetes tekintetben felvillant egy a Kvírus miatt gyenge lábakon álló, de mégis MorningStar gyertyakombinációs lehetőséget.
Ahogy az RSI csíkra felvázolt piros/kék mozgási lehetőséggel is jelzem, ebben a vírussal felturbózott helyzetben, a gyors megoldási lehetőségeknek kicsi az esélye, talán ha olyan hírek kezdenének felröppenni, hogy nincsenek újabb fertőzések vagy megvan a gyógymód, akkor lehetne gyors megoldásokra irányuló elképzelésekkel előrukkolni, ezeknek hiányában, marad az elhúzódó megoldásban gondolkodás. Tehát egy április végi, májusi fellendülési időszak, azt jelentené, hogy a május 12.-ei felezés időpontjában, azokon az alsó szinteken kellene mozogjunk, ahova a jelenlegi szintekről kellene megérkezünk és ahonnan már további zuhanásnak nincs realitása! Ha a 2 héttel ezelőtti gyertyára ránézzük, az egy Kvírus nélküli szituációban, minden feltételét kielégítené, egy short trendet lezáró gyertya elvárásainak, tehát a múlt heti gyertya, még ha nem is tökéletes, illetve se pozitív, se negatív előjele nincs, arra mégis alkalmas, hogy egy 5-6k közötti oldalazással, hasonló szituáció kialakításában segédkezzen, mint azt a 2018 év végi, 2019 év eleji hónapokban láthattuk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KWEeG3PU/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Jwrm60xQ/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/2jLMLs9K/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/ypcZ3HpJ/
https://www.tradingview.com/x/ugfOi0RY/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/pp3wPjqc/
https://www.tradingview.com/x/xGaTEyLd/
Hyperwave megoldási lehetőség: https://www.tradingview.com/x/kHVEwvCJ/
2017 5k-6k mozgás: https://www.tradingview.com/x/lG00Xs9d/
2015 a jelenre vetítve! https://www.tradingview.com/x/6GIgrJrT/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/XfZbipVk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Múlt, jelen, jövő! Saját vélemény és meglátás, majd az idő eldönt mennyire életképes és hol igényel változtatást! https://steemit.com/magyar/@cryptoparaszt/mult-jelen-joevo

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Offline Karcsi papa

  • Moderátor
  • Bölcs Bölény
  • ********
  • Posts: 1838
    • View Profile
Re: Kriptovaluta tőzsdei kereskedés
« Reply #3375 on: March 27, 2020, 11:36:23 AM »
A hétközi szélcsend, hétvégi viharra is utalhat!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést, akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra, illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 2020.03.27!

BTC, ha a 4. zöld körrel megjelölt mozgás ugyanúgy működött volna, mint az előző 3, akkor kedd-szerda magasságában elértük volna a fekete ék ellenállását, de mivel nem ugyanúgy mozog az ár, mint egy héttel ezelőtt, ami ugyebár még ha nehezen is, de a 3,8k-s mennyiségből, közel 1 hét alatt sikerül felkapaszkodni 7k közelébe.
Jelenlegi mozgással arra keressük a választ, van esélyünk felkapaszkodni az ék ellenállására, esetleg a rózsaszín 6,9k magasságában húzódó ellenállás idáig sikertelen átszakítása, már egy figyelmeztetés, hogy ideje felkészülni az ékből kilépésre és remélhetőleg max 5k-ig történő visszakorrigálásra.
Rózsaszín ellenállás, az ék támaszával kialakított egy emelkedő háromszög lehetőséget, ez lehetőséget biztosíthat az ék ellenállására történő felkapaszkodásra, viszont ha továbbra is számolunk az ékkel, akkor így is, úgy is 5k-ra kell felkészüljünk.
Február 10. környékén voltunk hasonló szituációban, ahol nekem volt egy a január közepén nyitott, long hullámot minél jobban kihasználó pozícióm, ezen pozíció tekintetében, a február 10.-ei zuhanás után jöttek az első, olyan jelzések amelyek arra utaltak, ennek a long trendben mozgásnak itt lehet a teteje. Egy nappal később visszarántották 10k fölé az árat, felcsillantak újra a reménysugarak, ezt a napos gyertya is megerősítette, sőt ha az órás mozgás nézzük, a 10.-ei zuhanást megelőzően kialakított ellenállást, az egy nappal későbbi kiugrás átugrotta, majd felülről egy vissza-tesztet is kapott, ennek ellenére egy olyan kis mozgásos csatornában kapaszkodtunk felfelé, ahol 10,150$-os árnál kiszálltam.
2 napig úgy tűnt rossz döntés volt kiszállni, mivel a csatornában felkapaszkodtunk 10,500$-os szintre, de végül mégsem ért meglepetés, 10.-én bezuhantunk 10k-ra, majd visszaszúrtunk ismét 10,500$-ra, ez volt a long trend végső szúrása, a történet vége pedig a március 13.-ai 3,8k-s gyászos szint.
Ebből a mélységből, gyorsan sikerül visszakapaszkodni 6k-ra, majd pár nap alatt kialakítani egy háromszöget, ami nem hozott kirobbanó sikert, sőt a 4,5k-ra történő ismételt visszanézéssel sokakat kiüthetett az elsietett long pozícióból. A kitartóbak talán meg most is hasonlóan gondolkodnak mint február 10.-e magasságában, tehát várnak egy utolsó long irányú lökésre, majd kiszállnak és szépen megvárják míg az ár visszakorrigál  5k környékére! Én is ebben gondolkodok és a 6,3k környékén nyitott pozíció nullába húzott stop szintjével adok még egy esélyt a 7,7k környéki szintre történő felszaladásnak, ha nem jön össze így jártunk, próbálkozzunk újra 5k környékén.
Tehát a fekete éken belüli mozgási lehetőségen kívül, van itt egy emelkedő háromszög lehetőség, illetve a kék színnel felvázolt árbócszerűség, ezekben bízva kellene várjunk még valami pluszt, de az utóbbi 3 napban látható, rózsaszín ellenállás alatti oldalazás, egyre jobban erősíti azt te gondoltad, hogy ezt a történetet el kellene engedni!
Az utóbbi két hét pénteki napjai, rendre felvillantották a reménysugarat, majd szépen le is hűtötték a kedélyeket, hétvégére pedig kialakult a chill hangulat. A jelenlegi pénteki mozgás, egyelőre rejtegeti azokat a bizonyos reménysugarakat, sőt a chill hangulatra már kedden ráhangolódtunk, talán ez is egy arra utaló jelzés, hogy a hétvégén most kicsit máshogy is alakulhatnak a dolgok. Tehát long beszállón csak a nagyon bátrak gondolkozzanak, aki még kivár annak sok szerencsét, de érdemes résen lenni...

Bitcoin Futures chart: értelemszerűen sok különbség nincs a poloniexes charton látható a mozgáshoz képest, viszont nem is szeretnénk annyira elveszni a részletekben, de arra választ kaphatnánk, hogy a narancs minta 7,6k-s kifutási lehetősége megkapja e az utolsó esélyt vagy ez a történet már 7k magasságában kifulladt.
Ami ennél fontosabb, az a résekhez képesti jelenlegi pozíciónk! Ha nagyon keresünk akkor 3,560$-os szint környékén találunk még egy utolsó negatív rést, de ha a statisztikákat nézzük, akkor ez lehet az a 0,01% ami soha nem kerül bezárásra, viszont a jelenlegi viharos időkben ez sem olyan biztos. Tehát inkább koncentráljunk felfelé, ahol az első rés 9,170$-os magasságban várakozik, majd a következő 10,475$-os szinten és talán szerencsénkre 12k-s magasságban is várakozik egy rés, ezért is lenne jó ha a 3,560$-os alsó résünk kitöltené a 0,01%-os statisztikai rést és koncentrálhatnánk felfelé!

Napos: zöld és piros szellemgyertyákkal felvázoltam két lehetséges utat, de a végeredmény lehet hogy egy 3. kettő közötti oldalazással fog megvalósulni.
A múlt hét vasárnapi gyertya, mivel a szürke zónát se érte el, lehetőséget bizonyított a piros irányban történő határozottabb lépések megtételére, de jött a hétfői gyertya, ami talán szerencsénkre leszúrt a zónába, majd betakarta a vasárnapi gyertyát és ennek kedden adtunk is egy kisebb nyomatékot. Szerdát és csütörtököt a bizonytalanság uralta, sőt még a mai napot is ez uralja, tehát egyelőre rejtély, hogy leszünk minimum olyan pozitívak, mint a múlt pénteken vagy az ezt megelőző pénteki napon!
Mivel a tőzsdei mutatók, a kvírus okozta problémák ellenére 15%-os pozitivitást mutatnak és ezt a Bitcoinnak is hasonlóan sikerült követni, ebből kifolyólag a péntek délutáni nyitásnak kellene eldönteni, van-e még esély az órás idősíkon boncolgatott éken belüli pozitív várakozásoknak vagy el kell engedni ezt a történetet és bízni a következő heti pozitív folytatásban!
A szerdai bizony gyertyával még nem is lett volna probléma, de ez a hangulat csütörtökre is átragadt , illetve egyelőre úgy néz ki péntekre is! Ezzel a pénteki bizonytalansággal még várjunk zárásig és ha nem is sikerül 7,7k környéki szintet elérni, de egy 7,1k környéki zárással olyan gyertya kerül a chartra, ami a hétvégén okozhat egy kis meglepetést.
Ahogy már írtam, a fekete ABCD minta C hulláma 7,9k-ig is nyújtózkodhat, viszont ha a mintának megfelelően folytatjuk, tehát a long pozícióból 7,7k környékén sikerült kiszállni, akkor egy nagyon gyászos szintre visszanéző short pozícióval is bepróbálkozhatnánk, de nem tesszük, mivel hacsak nem muszáj, nem szeretném kipróbálni, mi történik ha az ár tényleg visszanéz 2k alá. Sokan várnak erre a 2k környéki szintre, talán pont ez hozza meg a várt kirobbanó pozitív elmozdulást, viszont ha ez meg is történik és elkapjuk az aljat, maradva a mintánál, illetve a folytatásában várható korrekciós emelkedést 5k-ra várjuk, akkor is max egy 4k-ra történő ismételt korrekció után lehetne pozitívan gondolkodni, de mint már említettem hacsak nem muszáj, nem szeretném kipróbálni a történet ezen részét.
Összefoglalva: ha a mai gyertya benéz a keddi gyertya 6,464$-os nyitószintje alá, akkor már hétvégétől negatív irányú mozgás várnék, ha a keddi nyitószint alá benézés a hétvégén történik, az még annyira nem problémás, problémás lehet ha a hétfői nyitás után továbbra is elmaradnak a pozitív próbálkozások!

BTCUSD Shorts/Longs chartok: a longs charton látható mozgásnak, úgy néz ki az múlt hét szerdai-csütörtöki zóna vissza-tesztelése, betette a long irányú kaput, de ezt is vártuk, főként a kvírus okozta káosz okán. Tehát ahogy a piros rakétákkal már egy hetel ezelőtt is jeleztem, nagy valószínűséggel visszatérünk 20k alá, majd ha úgy alakulnak a dolgok, megkezdődnek a pozitív irányú munkálatok, aminek elsőszámú célja a 30k alatt húzódó zóna átlépése, illetve annak vissza-tesztelése!
Shorts oldal valamitől tart, habár mint látjuk, a szintén múlt héten felvázolt lufi kipukkanás, illetve az abból történő 8k alá visszaereszkedés tökéletesen megvalósulni látszik, ennek ellenére a piaci hangulat ennyire mégsem rózsás, tehát ez vagy egy beetető időszak vagy a Bitcoin tényleg szembemegy minden piaci előrejelzéssel, de ennek a legkisebb valószínűsége.
Shorts chart: https://www.tradingview.com/x/Sj69CmKh/
Longs chart: https://www.tradingview.com/x/RyTIre3I/

Hetes idősík: a mostani hét feladata, válaszolni a múlt heti gyertyára, ez a válasz lehet pozitív, tehát 8k magasságában betakarjuk a két héttel ezelőtti gyertyát, lehet negatív, ez esetben a múlt heti gyertya nyitószintje alatt zárunk, de lehet semleges is a válasz, ami a 200-as mozgóátlagra, tehát 5,600$ környékére történő visszanézést jelenti.
A mögöttünk hagyott 4 napos mozgásból, mindháromnak van esélye, százalékos arányban 20% lehetőséget látok a negatív válaszra, 50% esélyt a pozitív válaszra, de nem kizárt hogy ez csak egy szerény 7k környéki  pozitív válasz lesz, illetve 30% esélyt a semleges hétzárasnak is adok!
Viszont lényegében mindegy, hogy a két héttel ezelőtti pozitív fordulatnak 7k, 8k akár 9k magasságában érjük el a csúcsát, ha hosszabb távon gondolkodunk, ebből még nem fog kinőni akkora hullám, mint a  2019-es 14k-ra felszaladó, ennek oka nagy valószínűséggel a kvírus okozta problémák, illetve hogy egy nagyobb hullámot meg is kell alapozni! Tehát nem elég a csökkenő trendben mozgást megállítani és megfordítani, az új hullámot meg is kell alapozni, hasonlóképpen minta azt a kék nyilakkal, a korábbi mozgásoknál meg is jelöltem, itt csak mellékes információ, hogy a fordulat valóban sikeres volt vagy csak próbálkoztunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/uk7oQMdE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0HjkVmDP/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/nVxEkmj0/
Bitcoin Futures: https://www.tradingview.com/x/E7A9SC4c/
https://www.tradingview.com/x/5Whc95xY/
S&P 500 Index: https://www.tradingview.com/x/87gq6Xth/
https://www.tradingview.com/x/tCtvPTml/