Hírek:

Az újonnan regisztrálók nézzék meg a spam mappában a megerősítő levelet!

Main Menu

HELP! Itt kérdezz ha kezdő vagy / elakadtál

Indította bbencee, december 02, 2016, 05:27:29 DÉLUTÁN

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 34 Vendégek van a témában

raffiakötö

Idézetet írta: AGS2014 Dátum március 27, 2017, 08:34:17 DÉLUTÁN
Sziasztok
2 hete tanulmányozom a bányász témakört, kevesebb mint 100 óránál tart a research, elérkezett tehát az idő, hogy regeljek a fórumra. Most már kevesebb a vaktába feltett banális kérdésem, de még mindig sok a fehér folt, ha a saját esetemre vetítem a helyzetet.
Eddig még semmit nem bányásztam, még tanuló szakasz van.
Tudni kell, hogy futtatok egy online marketing irodát ebből adott 6 darab pc-m. Ezekből van olyan, ami abszolút kihasználatlan, mert nincs rá éppen kolléga, aki dolgozzon rajta. Pont ennek okán jutottam el a bányászathoz, valami olyan megoldást kerestem, amivel a kihasználtságot növelhetem.  Míg  bányászással nem foglalkoztam, addig  azt gondoltam, atom profi gépeim vannak. Tekintve, hogy minden gépemben jobbik órajelű core-i7 procik dolgoznak, a videókártyáim viszont átlag 1-2gb-ek. Rakok be everest illetve most már aida64 screenshotokat.
Summázva a dolgot. Fejben kitűztem már a 10 rig-es célt, de mielőtt az első rig-et megépíteném, szeretnék kicsit a meglévő gépeimmel garázdálkodni a bányászvilágban, hiszen van 6 pc-m, monitorokat letudom róluk húzni.
Nem keresek rosszul de óvatos duhaj szeretnék lenni,ha mondjuk május végére összeraknám az első rig-em,elégedett leszek, addig viszont szeretném kihozni a jelenleg meglévő gépekből, amit lehet.
Videókon látom hogy, Vegán WattToll-t használ a fogyasztásmérésére, lehet hog az én videókártyáim cd mellékletein is lennének ilyen WattToll-hoz hasonló progik, de korábban ezeknek nem néztem utána és most is inkább örülnék ha valaki ajánlana valami kipróbáltat inteles környezetben mint én kútfőből álljak neki,
Ez tehát az egyik fő kérdés. Mivel mérjem a fogyasztását ezeknek a nem BTC optimum konfigurációknak?
A másik pedig, hogy a screenshotokat nézve... ki mit bányászna? Mivel a hosszútávot a GPU-s bányászatban látom,így örülnék ha GPU-n bányászhatnék már ezekkel a kártyákkal is. Dual mining ezen a szinten pedig ha jól sejtem nem hozna érdemi eredményeket.
A célom nem az hogy bankot robbantsak ezekkel a gépekkel, hanem az hogy ne legyen veszteséges így sem, és ha lehet a bevételek járuljanak hozzá hogy gyorsabban eljussak a bányászgép építéshez.
Meglehet érteni, ha másnak lenne 6 darab, nem rossz, de nem btc-re való gépe és most kezdené a bányászást, akkor másnak sem a hetedik gép(rig) lenne az első gondolata, hanem meglévő állományból próbálná kihozni, amit lehet mielőtt fentebbi szintekre lépne.
Az utolsó kérdéshez kérném, hogy csak az szóljon hozzá, aki otthon tartja a rig-jeit és 3-nál több teljes rig-et tart otthon a háztartási fogyasztók mellett.és teszem azt Budapest belvárosban teszi mindezt.
Az irodám 10 amperes,  1 fázisú,  240V feszültségű, átlagos bauhaus bel budai ház, ha jól láttam 1995-ben szerelték a mostani mérőórát, amitől persze a falban még nyugodtan lehetnek a régi virsli kábelek,  ha mondjuk munkaidőben amúgy is fut a 6 gépből 4, meg a háztartási gépek, mosógép, hűtő, alkalmanként porszívó, hajszárító akkor hány rig-et merhetek biztonsággal életvitelszerűen az irodában üzemeltetni?  Jelenleg még csak a meglévő 6, nem bányász, de most bányászna gépen  futna a bányászás. Csak közben azon is kell gondolkodni, hogy ha megépülne az első és adja isten a második rig attól az irodában még nem állna meg az élet, és azt nem szívesen csinálnám, hogy na most meló van akkor addig leállítom a bányász gépeket, nehogy kigyulladjanak a falban a vezetékek vagy leverje az áramot.  Zoli a legutóbbi live-ban említette hogy 32 amperig nem ipari áram, ehhez hozzátenném hogy sok társasházban a 20 ampert sem kötik be neked, mert a közös képviselő nem engedi tovább terhelni az elektromos hálózatát a háznak.

Szia!

Bár nincs 3 rigem otthon, lehet tudok segíteni pár kérdésben.
A wattol nem fogyasztás mérésre van használva, hanem fogyasztás/teljesítmény optimalizálásra.
Az hogy mit érdemes bányászni mindenki maga kell eldöntse kalkulátorok segítségével. Nekem pl most 330 hashem van ETC/ETH-n bár az ETH jobban hozna kalkulátor szerint, valamiért jobban dolgozik a gép ETC-n, meg 1 ETC-t kb 2 óránként kapok, ETH-t 2 naponta kb. ZEC-nél kb 1 - 1,5 óránként jött a poloniexre ZEC. Leginkább a profit határozza meg hogy mit érdemes bányászni, de mivel tőzsdén adod el, ezért az árfolyamok kiszámíthatatlanok este az ETC még azt mutatta hogy 1024$-t hoz havonta, reggelre már 867$-t mutatott.
Ha bízhatok a fogyasztásmérőnek akkor 1 db 6 kártyás rig ~2,2 Ampert vesz fel, neked 10 gép ~20 A lenne. 2 rig otthon nekem vígan elvolt a többi készülékkel. Pedig az asszony kedvece a mosogató-szárító-mosógép szentháromság... :D
Érdekes lesz a közös képviselővel megdumálni hogy minek kell neked 32A...

raffiakötö

Idézetet írta: Laca012 Dátum március 28, 2017, 08:41:26 DÉLELŐTT
Én nem bíznék abban a fogyasztásmérőben... 2.2A 240V-on megközelítőleg 520-530W... Egy 6-os rig nem kihegyezve is legkevesebb 800-850W-ot kajál RX4xx szériával.
Nekem a 2 rig 11db RX470 kártyával ZEC-en 1800W-ot evett még tegnap és ETH+DCR dualban 2100W-ról indultunk... A sok memory error és a magas hőfok miatt visszább vettem és így 1900W+ falból..

Igazából tegnap este óta nem igazán bízok benne, mert wattollal levettem a power limitet -20%-ra és nem csökkent a fogyasztás...

fpeter

#962
Arra jutottam a hol 1, hol 2, hol 3 kártya elvesztésével, hogy talán a risereken múlik. Talán... Amikor induláskor látom hogy pár kártya nincsen meg akkor kikapcs, baxtatom kicsit a sort, és néhány nekifutás után fut az összes kártya, és 12 órás terhelést is jól teljesítettek. De lehet mégsem ezen múlik, tényleg nem értem, mert ha levegőt nem veszek mellette pár óra állás után akkor is előfordul hogy ismét nincsen meg pár kártya. Ez van, ha egyszer beindult a szekér akkor akár újra is indítgathatom, megy rendesen.

Eddig ZEC-et hajtottam claymore-al, és a 470-ek gyári 1230MHz-en, változatos Vgpu-val, 1.65@2GHz-en 1500-as időzítéssel hajszál híján 300H/s-et, együtt majdnem 1.8KH/s-et futottak ami azthiszem jó eredmény adott beállításokkal.

Most kipróbálnám az ETH-et is, de valami nem stimmel... A genoil cpp-ethminer -t ahogy elindítom, pár sor után 100%-ra lezabálja a G1840-es procit, és úgy belassul az egész hogy szó szerint egyesével írja ki a karaktereket a képernyőre. A claymore dual (csak ETH-el) elindul, de a fenti beállításokkal (illetve default Vgpu-val is) a 6 kártyából 5 alig több mint 23, egy viszont stabilan 28.5MH/s-et hoz. 1500-as időzítéssel, 2GHz-es memória órajellel mind a 6-nak 28-29 között kellene hoznia nem? Min múlhat ez, van rá tippetek?

szerk: 1-2 újraindítás a claymore-nak, és most mind 28.5-et hoz ahogy illik... ez a bányászat tiszta X-akták :D
¯\_(ツ)_/¯

HDMI dummy eladó > keresd az azonos nevű topikban!

kidface

Idézetet írta: fpeter Dátum március 28, 2017, 10:05:57 DÉLELŐTT

Ez nem X-akta ;)
A gepeknek is lelkuk van, foleg a windows-osnak  ;D

kidface

Idézetet írta: raffiakötö Dátum március 28, 2017, 09:08:28 DÉLELŐTT
Idézetet írta: Laca012 Dátum március 28, 2017, 08:41:26 DÉLELŐTT
Én nem bíznék abban a fogyasztásmérőben... 2.2A 240V-on megközelítőleg 520-530W... Egy 6-os rig nem kihegyezve is legkevesebb 800-850W-ot kajál RX4xx szériával.
Nekem a 2 rig 11db RX470 kártyával ZEC-en 1800W-ot evett még tegnap és ETH+DCR dualban 2100W-ról indultunk... A sok memory error és a magas hőfok miatt visszább vettem és így 1900W+ falból..

Igazából tegnap este óta nem igazán bízok benne, mert wattollal levettem a power limitet -20%-ra és nem csökkent a fogyasztás...
Nem torvenyszeru, hogy a fogy csokkenni fog :)

fpeter

Idézetet írta: kidface Dátum március 28, 2017, 11:14:25 DÉLELŐTT
Idézetet írta: fpeter Dátum március 28, 2017, 10:05:57 DÉLELŐTT
Arra jutottam a hol 1, hol 2, hol 3 kártya elvesztésével, hogy talán a risereken múlik. Talán... Amikor induláskor látom hogy pár kártya nincsen meg akkor kikapcs, baxtatom kicsit a sort, és néhány nekifutás után fut az összes kártya, és 12 órás terhelést is jól teljesítettek. De lehet mégsem ezen múlik, tényleg nem értem, mert ha levegőt nem veszek mellette pár óra állás után akkor is előfordul hogy ismét nincsen meg pár kártya. Ez van, ha egyszer beindult a szekér akkor akár újra is indítgathatom, megy rendesen.

Eddig ZEC-et hajtottam claymore-al, és a 470-ek gyári 1230MHz-en, változatos Vgpu-val, 1.65@2GHz-en 1500-as időzítéssel hajszál híján 300H/s-et, együtt majdnem 1.8KH/s-et futottak ami azthiszem jó eredmény adott beállításokkal.

Most kipróbálnám az ETH-et is, de valami nem stimmel... A genoil cpp-ethminer -t ahogy elindítom, pár sor után 100%-ra lezabálja a G1840-es procit, és úgy belassul az egész hogy szó szerint egyesével írja ki a karaktereket a képernyőre. A claymore dual (csak ETH-el) elindul, de a fenti beállításokkal (illetve default Vgpu-val is) a 6 kártyából 5 alig több mint 23, egy viszont stabilan 28.5MH/s-et hoz. 1500-as időzítéssel, 2GHz-es memória órajellel mind a 6-nak 28-29 között kellene hoznia nem? Min múlhat ez, van rá tippetek?

szerk: 1-2 újraindítás a claymore-nak, és most mind 28.5-et hoz ahogy illik... ez a bányászat tiszta X-akták :D
Ez nem X-akta ;)
A gepeknek is lelkuk van, foleg a windows-osnak  ;D

Az biztos! :D Szívesebben is használnék valamilyen linux disztrót - sokkal rugalmasabb lenne - de valamiért linuxok alatt meg látványosan többet esznek és fűtenek a kártyák. Kb 3-4% hashrate plussz mellett 20-25% fogyasztás többlet, BIOS-ból ugyanoda csökkentett Vgpu/Vmem-vel és órajelekkel...
¯\_(ツ)_/¯

HDMI dummy eladó > keresd az azonos nevű topikban!

Turcy086

Idézetet írta: Laca012 Dátum március 28, 2017, 08:52:35 DÉLELŐTT
Idézetet írta: bazsy Dátum március 28, 2017, 06:17:13 DÉLELŐTT
Kérdésem van

Adott egy rig telenoros mobilnettel!
Hogy lehet azt megoldani,hogy ha a rig újraindul esetleges áramszünet,fagyás stb... miatt a mobilnet automatikusan felálljon?
Az usb sticknél a pint kitudom kapcsolni de a mobilnet automatikus bekapcsolására kellene megoldás,mert ha a gépnél vagyok akkor még oké kattintok a csatlakozásra és már hasít is a net,ha épp nem vagyok otthon és leáll a cucc akkor addig nem is termel amíg nincs net.
A válaszokat köszönöm

Sajnos már nem emlékszem pontosan, de (kb. 6éve) amikor telenor netem volt akkor nem a hozzá adott szoftvert használva, (az is fent lehet) hanem a windows gyári betárcsázójàt használva a kapcsolatoknál be lehetett állítani (csak be kellett pipálni) az automatikus csatlakozást..
Azt hiszem *99# vagy volt egy hosszabb verzió is amit tàrcsázott..

Szerintem legegyszerűbb, ha veszel egy USB csatis TP-Link routert. USB-re kötöd a sticket, router egyik LAN portjára pedig rákötöd a riget. Nonstop neten van, ha újraindul akkor is. Arról nem is beszélve, ha még egy riged lesz csak rárakod LAN2-re :)
TL-MR kezdetű routert keress ;-)

Custom

#967
Sziasztok,

Összeraktam egy bányát és ezt a hiba üzenetett írja: Claymore's Dualminer: OpenCL error - 4 - cannot create DAG on GPU

Majd újra indul a miner.

Alap beállításokkal használom és egy másik lapban nem volt ilyen gond. Win 7 ,4GB ram. 1db RX 470 GamingX és egy R9 380 mindkét kártya 4GB-os.

További érdekesség, hogy Zcash bányászás tökéletesen megy.

Ötlet valakinek?

Beállítások:
-epool eu2.ethermine.org:4444
-ewal 0x90c65a6A3E53e7560f274Ca5fa2C9Ea6eB286beC.pro1
-epsw x

drizzt_do_urden

biosba GEN 1? Alapalapi video letiltva? Virtual memory?

petiznet

Ti egyébként Vegán féle fa keretben tartjátok a cuccot vagy valahol lehet kapni neki valami fasza kis keretet? Vagy álljak itthon csinálni valamit rozsdamentesből?

Custom

Idézetet írta: drizzt_do_urden Dátum március 28, 2017, 04:04:59 DÉLUTÁN
biosba GEN 1? Alapalapi video letiltva? Virtual memory?

virtual memory 16 GB ra állítva.

Alaplapit még letiltom akkor.

Gen1?

drizzt_do_urden

alapalapi biosba keresd meg. ha AUTO n van akkor tedd GEN 1 re. PCI-e express beallitasoknal kell legyen valahol de nem tudom milyen alaplapod van.

boti123

Idézetet írta: petiznet Dátum március 28, 2017, 05:48:06 DÉLUTÁN
Ti egyébként Vegán féle fa keretben tartjátok a cuccot vagy valahol lehet kapni neki valami fasza kis keretet? Vagy álljak itthon csinálni valamit rozsdamentesből?

én othon csináltam fém keretett most fogok többet csinálni és árulni fogom itt ha érdekel keress meg privátban

fpeter

Pont tegnap fejeztem be az első keretemet fából - bár igazából ideiglenesnek szánom. Ha további bányásztörpök összerakására is rászánom magam, akkor egyelőre ezzel szemezek mint alap keret, ebbe szellősen elférne 2 rendszer, lehet még 3 is (feléért van 2 polcos is)
https://jysk.hu/tarolas/cipotarolas/cipospolc-haldum-4-polc-szurke
¯\_(ツ)_/¯

HDMI dummy eladó > keresd az azonos nevű topikban!

porci

MSI A68HM-P33
Ezzel az alaplappal érdemes lehet belevágni? Szerintetek 4 kártyával működne? Mert elég jó áron mennek újonnan is, ezzel szemezek most.

drizzt_do_urden

Idézetet írta: porci Dátum március 28, 2017, 07:48:21 DÉLUTÁN
MSI A68HM-P33
Ezzel az alaplappal érdemes lehet belevágni? Szerintetek 4 kártyával működne? Mert elég jó áron mennek újonnan is, ezzel szemezek most.

elmeletileg jo de ha 4 kartyas gepet raksz ossze a tap stb uygaannyi mintha 6-7 kartyas alaplapot vennel. es hidd el belekezdesz akkor majd boviteni akarsz. szoval inkabb vegyel 6 vagy 7 es alaplapot es mindent hozza ugy mintha teljes riggel inditanal.

kidface

Idézetet írta: drizzt_do_urden Dátum március 28, 2017, 09:27:41 DÉLUTÁN
Idézetet írta: porci Dátum március 28, 2017, 07:48:21 DÉLUTÁN
MSI A68HM-P33
Ezzel az alaplappal érdemes lehet belevágni? Szerintetek 4 kártyával működne? Mert elég jó áron mennek újonnan is, ezzel szemezek most.

elmeletileg jo de ha 4 kartyas gepet raksz ossze a tap stb uygaannyi mintha 6-7 kartyas alaplapot vennel. es hidd el belekezdesz akkor majd boviteni akarsz. szoval inkabb vegyel 6 vagy 7 es alaplapot es mindent hozza ugy mintha teljes riggel inditanal.
Az tuti  8)
Gondolkozz csak 6-os full rig-ben :)

Uhura

#977
Idézetet írta: bazsy Dátum március 28, 2017, 06:17:13 DÉLELŐTT
Kérdésem van

Adott egy rig telenoros mobilnettel!
Hogy lehet azt megoldani,hogy ha a rig újraindul esetleges áramszünet,fagyás stb... miatt a mobilnet automatikusan felálljon?
Az usb sticknél a pint kitudom kapcsolni de a mobilnet automatikus bekapcsolására kellene megoldás,mert ha a gépnél vagyok akkor még oké kattintok a csatlakozásra és már hasít is a net,ha épp nem vagyok otthon és leáll a cucc akkor addig nem is megy amíg nincs net.
A válaszokat köszönöm

Hello!

Szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha a mobil net egy 3G-t fogadni képest USB-s kimenettel rendelkező routerbe dugnád mert az automatikusan felépíti a kapcsolatot.
Nekem is van ilyen, én a backup miatt vettem anno, mert mindig balhé volt, ha nem voltam az irodában elment  anet aztán sokszor a szolgáltató volt a f.... hajrá externet.
Ez lett a megoldás , bele gyömöszöltem a 3G-s usb sticket a routerbe ott be lehet állítani, hogy egyedüli net vagy backup legyen és mehet az egész.

Nekem egy TL-MR3420-asom van, volt, hoyg arról vettük észre, hoyg átváltott, hogy pittyeget a telefon és a Telekom küldte az sms-t vagy a watchdog jelzet már nem tudom, hogy a mobilnet 3G-s csomagja 75% elhasznált.

A másik előnye még az ilyen routereknek, hogy simán tudsz vele dyndns -t is csinálni és akár még ébreszteni is tudod a gépet wake-on-lannal, ha nem indulna el. Nem tudom, a btx-s asroc alaplapokban van-e ilyen de szerintem ez már 4-5 év alap szolgáltatás.

Turcy086

Srácok valakinek hardveres nagykeres ismerőse? :) Esetleg számla nélküli?  :P  :)