Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 88 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Picike Poloniex körkép 12.27!

BTC, tehát még mindig a kék 3. hullámban vagyunk és láthatunk itt már néhány visszalépést de ezek mind kisebbek voltak mint amit megfelelnie nekünk egy korrekciónak. Inkább nevezzük ezeket kisebb oldalazásnak, amik mivel emelkedésben jelentkeznek ezért a folytatásra is jó hatással lehetnek. Behúztam egy piros támasz szintet az előző oldalazás viszonylag egy szinten zárt csúcsaihoz, tehát ha ezt a támaszt nem tudja átlépni a most látható csökkenés akkor ez annak a jele hogy a mostani visszalépés sem az a korrekció amire mi várunk. Mivel felfelé az ellenállás szint már közel van ahhoz a 3. hullám célszinthez amit előre meghatároztunk így egy sikeres ellenálláson való átlépés ezt a 3. szintet is valószínű átlépi. A következő jelentősebb ellenállás 17200$-nál látható tehát most ha a 16500$-os ellenállást átlépi a mozgás akkor elképzelhető hogy a 17200$-os ellenállásig is el fog menni és ott ismét be lehet rendezkedni korrekció várására

Ezen a Bittrex charton látható csökkenő fej-váll alakzat egyre jobban veszít az erejéből, sőt most már talán teljesen elveszítette ugyanis a barna ellenálláson már jócskán átlépett, majd azóta ezt megközelítette egy visszatesztel, amiből ismét további emelkedést láthatunk, tehát ez a fenyegető mélységet jelző alakzattal ha szerencsénk van már nem nagyon kell számolnunk.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/2QlxpRcM-BTC-Elliott-waves/
Pillanat kép poloniex 15 perces: https://www.tradingview.com/x/RclV9mnv/
Pillanat kép poloniex 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7LOk28n8/
Pillanat kép bittrex 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Q07rkjol/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nagyon lassú és rengeteg apró gyertyából áll az itt látható emelkedés, ami így már esélyt ad arra hogy a lila ellenállás és a fibo 2.61 szint találkozását elérhetné el a 3. hullám az célszintjét de ehhez jelenleg egy nagyon gyors emelkedés kellene pontosan 11:00 óráig el kellene érni ezt a szintet ha ez nem sikerül akkor a 3. hullámnak a célszintje egyre inkább úgy tűnik hogy a 865$-nál látható ellenállásnál találhat célt. Ha a lila ellenállás és a sárga ellenállás találkozását veszem alapul akkor holnap reggel 9 óra környékén kellene ezt a találkozási pontot elérjük, ami ebben a most látható tempóban nem is lehetetlen feladat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/PwGG0qa4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, szintén nem hullik ki a hajunk a sebességtől mivel emelkedést azt láthatunk de a tempó nagyon a béka feneke alatt van, egyenlőre az 50-es mozgóátlag terelgeti fölfelé a gyertyákat. A lassulás szerintem szintén a Bitcoin mozgásának köszönhető, ami szintén gondolkodik és ha sikerül a 17200$-os szint felé megindulnia akkor valószínű ezek a lassú mozgások is intenzívebbé válnak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/PSSGN3Ug/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, mintha itt is ugyanazt látnánk mint az előző charton, lassú emelkedés, apró gyertyák és az 50-es mozgóátlag fölötti szint tartása. Tehát szintén csak annyit tehetünk megvárjuk még a Bitcoin megteszi az első lépést, amit ebből kiindulva valószínű hasonló mozgással az altok is követni fognak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Yt64ZVrp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, az Elliott hullám itt még nincs berajzolva csak szaggatott kék vonallal jelzem mit is kellene látnunk de itt is csak ismételni tudom magam mint egy beszélő papagáj, apró gyertyák és az 50-es mozgóátlag fölötti  lassú emelkedés látható. Azonban ezzel az emelkedéssel sincs semmi baj ha tartósan, de bármelyik pillanatban fennáll annak a veszélye hogy egy nagyobb medvetámadás áldozatául esik.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5yJVemUM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, itt ha jól megnézzük láthatjuk azt a lehetőséget, amit az előzőleg látható 4 charton nem jelentkezett vagyis hasonló kiugrás kellett volna azokon is lássuk de mivel ezt elmulasztották akkor mikor a Bitcoin 15600$-ról, 16000$ fölé ugrott így most a következő lehetőséget, tehát 16500$ és 17200$ közötti emelkedést kell kihasználniuk.
Visszatérve a Ripple chartra itt ennek a hirtelen megindulásnak köszönhetően át sikerült törni a 1.12$-os ellenálláson majd most vissza tesztet látunk 1.10$-ra, amely támasz ha megtudja tartani az árat akkor jó alapja lehet egy következő kisebb emelkedésnek. Viszont itt most egyenlőre még nem tudjuk eldönteni a rózsaszín 3. hullám célszintjét elértük e már az 1.17$-nál látható csúccsal vagy még csak a következő lendület után zárhatjuk a 3. rózsaszín hullámot, ennek ellenére én úgy gondolom ez a 3. hullám még nincs lezárva, amit a felhúzott Fibonacci alapján gondolok mivel egy sikeres korrekcióhoz minimum ha 0.38 szintet el kellene hogy érje de ehhez a 108$-t el kellene érjen a korrekció.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yaaRkzeu/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, láthatunk itt is egy kialakult piros ellenállást, ami kemény dió az emelkedés szempontjából de mivel nem sikerült áttörni ezért inkább kialakult egy oldalazó mozgás, amit talán az 50-es mozgóátlag közelsége illetve azzal találkozás oldhat meg. Viszont az itt is jól felfedezhető hogy a Bitcoin mozgása mennyire befolyásolja az itt látható mozgást is csak hát azt a lehetőséget, amit például a Ripple kihasznált az sajnos itt is elmaradt ezért várnunk kell a következő lehetőségre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/wxSnZsZZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ahogy mondani szokták szén-szén, gondolom világos hogy ezzel az előző chartokon látható hasonlóságra gondolok. A C szintből kiinduló jelenlegi emelkedésben már volt egy korrekció, ami megfelel Elliott szabályainak, ezt zöld szaggatott vonallal be is jelöltem és ha ez egy Elliott akkor jelenleg a 3. hullámban vagyunk, aminek a várható célszintjét 33.70$ környékén kellene hogy elérjük. Azonban mivel ez közel van a 33 .11$-nál látható támaszhoz így inkább számítsunk arra hogy ez a támasz lehet a mi célszintünk.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETCUSDT/ANqQND9l-ETC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lUyTjzgE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AGHX3j70/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/DUDv1LHy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, itt látható a második fecske aki kihasználta azt az emelkedést, amit a Bitcoin által nyújtott lehetőség kínált. És ez a emelkedés jól látható módon elérte azt a szintet is amit előzőleg zöld szaggatott vonallal felvázolta, tehát a most látható a visszaesés ennek az így keletkezett zöld 3. hullámnak a korrekciója, amit én most már be is rajzolok rózsaszínnel mint Elliot hullám lehetőség.  tehát most a 4. korrekciós hullámban csökken az ár, ennek az alját 370$ környékére rajzoltam mivel itt érnél el a tökéletes fordulat szintjét ha ez megtörténik és emelkedésnek indul az ár akkor a 3. szint átlépésével 409$-nál aktiválni is tudná az 5. hullámot, aminek a cél szintjét 470$ környékén kereshetnék.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/eo0g4qi6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, még a mai napon lett volna lehetősége az árnak hogy az 5. hullámot és meg lovagoljuk annak az indokán hogy 28.-áig még elfogadják azokat a befektetőket akik az airdrop miatt január 1. után kis extra bevételre akartak szert tenni. Tehát az itt látható emelkedésnek a fő indok az volt hogy minél többen szerettek volna az ingyen pénz lehetőséggel élni, viszont mivel 28.-a után már az is elképzelhető hogy az ide bepumpált pénzek szépen át is vándorolnak másik coinokba például a Bitcoinba vagy azok be a kisebb altokba amik jelenleg tecchalott állapotot mutatnak. Visszatérve a képen látható kék Elliott hullámra, ami az 5. hullámban már biztos nem folytatja az emelkedést, mivel a jelenlegi csökkenés benézett az 1. szint 1.36$ alá. Tehát ezt a hullámot átrajzolása egy ABC hullámra, amit folytatás tekintetében valószínű követni fog egy újabb ABC hullám, ami után esély nyílhat egy következő Elliott lehetőség kialakulására.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/83uC6tZs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, hát ez nem igazán az a szituáció amit a lila trendvonalak által határolt háromszögből való kilépés után látni kellene, mivel amit most látunk az egy határozott oldalazás. Viszont ez mint látjuk nem ment a 2. korrekciós szint alá, ezért az Elliott hullám folytatására abban az esetben ha ebből az sávból nem néz ki lefelé akkor nem lesz veszélyes. Tehát ebből az oldalazó sávból ha ki tudna lépni felfelé akkor azzal aktiválni tudná a 3.hullámot is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WsVSNpEB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, ismerős ez a mozgás a mai napon már sok helyen előbukkant ezáltal semmi újdonsággal nem szolgál és ebben semmi különös az előzőekben leírtaktól eltérő okosságot nem lehet belelátni a chartba. Az viszont nem néz ki jól hogy az emelkedő trendvonal alá benézett a mozgás de reméljük ez csak annak az indokán tette hogy találkozhasson az 50-es mozgóátlaggal és miután ez megtörténik valami említésre méltó dolog is történni fog.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/r7jpjHdo/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, itt azért már felfedezhető a kisebb megélénkülő emelkedés, viszont még azt a szintet nem sikerült elérni, amit a 3. hullámban kitűztünk 73$ környékén. Jelenleg még nem tudható hogy a mostani visszalépés az már a 4. korrekciós hullám e ha esetleg mégis ez azt jelentené hogy akkor ennek egy fordulatot kellene mutatnia 64$ környékén.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZmB2vAtp/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Yfst0F9a/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BTG,inkább oldalazás az amit itt is felfedezhetünk, emelkedésről csak nagyon minimálisan lehet szó és ennek látható apró jelét az 50-es mozgóátlag emelkedése jelezheti. Tehát itt is várakozó álláspont fedezhető fel, ami valószínű nagyban köszönhető szintén a Bitcoinnak. Zöld szaggatott vonal felvázolt Elliott hullám szerű mozgás ennek ellenére még nem szenvedett károkat csak jó hosszan elnyúlik az esetleges 3.hulláma, aminek 338$ környékére kellene felvinni az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZVoFYisw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Dolce

mindenhol ellenállás, kellene új pénz a piacra, talán januárban. jól elszöszmötölünk az 500-600 mrd-os market capnál:) itt már irdatlan mennyiségű pénz kell 10%-os ugrásokhoz is. most az óvatos trédeléssel növelni a portfoliónkat játéknak van talán értelme, eddig egyértelmű volt, hogy hold aztán szevasz.

sebajtóbiás

Karcsi papa

Picike Poloniex körkép 12.28!

BTC, jelen pillanatban joggal mondhatja mindenki teljes a káosz a Bitcoin mögött ennek ellenére amiért még most is azt mondom nem kell izgulni azt azért gondolom mert akik ezt a játékot most játsszák a háttérben ők fogják ezen a legnagyobbat bukni és majd írogatják ki a Twittere meg mindenhova hogy mekkora lufi közben meg csak buktak egyet a kapzsiságuk miatt. Tehát akkor most nézzük a chartot azt hiszem az egyértelműen látszik a kék Elliott hullámok az 5. hullámban már nem fog folytatódni és mivel a 3.hullámnál akadt el a dolog így ebből csinálunk egy ABC hullámot, aminek a most látható csökkenés mondhatni kötelező folytatása. Ha a folytatásban gondolkodunk akkor mindenképp hullám következik ABC vagy Elliott ez majd a 3. hullám után kiderül de én az előzmények alapján egy ABC hullámot várnék majd a folytatásban ismét egy ABC hullámot  és ennek a sok ABC hullámnak végül ki kell rajzolni egy háromszög alakzatot.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/2QlxpRcM-BTC-Elliott-waves/
Pillanat kép poloniex 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ByBCYTIf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, az itt látható a kék Elliott hullámon még nem változtatok mivel a most látható a visszaesés még csak kis mértékben tér el attól hullám tervtől amit felvázolta. A visszaesés okát ismerjük a folytatás tekintetében pedig remélhetőleg marad a lila vonalakkal határolt sávon belül a mozgás. illetve ha ki is lépett belőle azt felfelé teszi meg, annak a jó nagy háromszög alakzatnak az indokán, ami összefogja a mostanában látható kicsit zűrös mozgást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ggTqGsrl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, itt már kicsit más a helyzet ugyanis az a trendvonal ami az ETH-nál még megfogta az árat itt azon már átnézett a mozgás és mivel az 1. hullám kisebb volt ezért ebben egy esetleg nagyobb korrekció nagyobb károkat is tud okozni vagy akár meg is semmisíteni. Az RSI csík azt mutatja felfelé volna lehetősége mozdulni az árnak, amiből legjobban akkor jöhetnénk ki  ha a barna csökkenő trendvonalak felé tudna menni az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SaoKvbTs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nagy vonalakban szinte ugyanaz a mozgás látható mindenhol de ez nem is csoda hisz tegnap is ugyanezt láthattuk és amíg a Bitcoin nem kapja össze magát addig valószínű ezt is fogjuk látni. Emelkedő trndvonalon átnéztünk elég szép rendesen ezáltal átvette az irányítást a csökkenő trendvonal, amit barna színnel jelzek a mostani feladatunknak viszonylag egyszerű ezen csökkenő trendvonal fölé kell kerülni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/mi19yehp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, volt egy elképzelés szaggatott vonallal felfázva azonban ez a visszaesés annak az elképzelésnek a folytatását már nem teszi lehetővé. Tehát továbbra is keresnünk kell valami jelet, ami mutathatja a jövőbeni folytatást. Jelenleg ezzel a barna háromszöggel tudunk valamit kezdeni, ahol egyenlőre még nem csak ez a két-két érintés látható alul-felül, viszont ha jelenlegi szituációnál nem megy lejjebb az ár és esetleg érintené az ellenállást talán abból már ki lehet hozni egy olyan szituációt amit még le is lehet kereskedni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QIKLp3Kz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, végre valami jót is láthatunk, ami még azt a képet is mutatja, amit előre elképzeltük csak hát ez kicsit furcsa ha a Ripple meg tudja csinálni akkor a többiek miért függnek ekkora mértékben a Bitcointól illetve annak mozgásától. Tehát azt láthatjuk hogy a rózsaszín 3.hullám 1.28$-ról  lefordult és megkezdődött a 4. korrekciós hullám, ami láthatólag egy nagyobb maci gyertyának köszönhetően érintette az 50-es mozgóátlagot és jelenleg úgy néz ki itt meg is találta a korrekció az alját, azonban ez majd csak akkor válik biztossá ha a 3. szintet tehát a 1.28$-nál keletkezett ellenállást is átlépi az emelkedés. A kék 3. hullám még mindig arra vársz hogy ez a rózsaszín impulzus elérje a célját.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AIjRpD7p/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, zöld Elliott hullám elképzelésen kicsit módosítók, ennek igényét az 1. hullámot követő 2. hullámban látok korrekció igényeli, ami mivel benézett az emelkedő trendvonal alá egy kicsit el is nyújtja ezt a hullámot de a jelenlegi szintje még alkalmas arra hogy a hullám folytatódhasson. Tehát amit látunk zöld Elliott impulzust az a rózsaszín 3.hullám vihetné el az árat és itt lenne nagy segítség a képen látható piros csökkenő trendvonal fölé tudna kerülni az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/LMtXWxHu/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, ennek az altnak az élete néha olyan mint a gumimaciké, tehát egyáltalán nem könnyű mindig valami új helyzet adódik, amiért a saját maga által és kikövezett útról letérítik, amiből nagy munka árán tud csak kikeveredni. Láthattunk 2 ABC hullámot majd viszonylag követhető újabb hullámot, ami végül sajnos teljesen vakvágányra futott és követhetetlenné vált.  Jelenleg még mindig van egy nagy lila emelkedő sávunk amit most keresztbe húz egy viszonylag nagyobb csökkenő trendvonal, ami remélhetőleg azt is jelzi hogyha ezt a trendvonalat átlépi az emelkedés azzal újra megindulhatunk a lila ellenállás felé.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETCUSDT/ANqQND9l-ETC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OPF9LqEt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/E4pOWSJQ/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/DUDv1LHy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, sajnos az Elliott hullám elképzelés a felső csökkenő barna trendvonal áttörése nem bizonyult megfelelőnek ezért átrajzoltak a ABC hullámra,  majd a folytatásban is berajzolásra került egy ABC hullám, tehát kizárásos alapon ha csak egy ABC hullámmal folytatódik a sorminta azzal is jó esélyünk van eljutni újra legalább a csökkenő barna trendvonalig. Tehát akkor ha egy kis ráadás is jönne azzal még a csökkenő trendvonal fölé is mehetne az ár, aminek eredményeként Elliott impulzusról is beszélhetnénk a végeredmény tekintetében.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/edNGYMf6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, tehát a tegnapi nap folytatásában látnom kellett volna egy emelkedést annak a bizonyos airdrop-nak végeredményeként de hát ez elmaradt sőt teljesen ez a folytatás következett, amit én is elképzeltem mivel abban az esetben ha tényleg lett volna egy szándék még egy kis plusz ráadásra akkor 4. korrekciós hullám után tovább emelkedett volna az ár. Most viszont átfordult az ár egy csökkenő hullámzásra, aminek ha még folytatása is lesz, tehát a kialakult 0.91$-os csúcs alá megy az ár akkor itt már egy csökkenő Elliott hullámról is beszélhetünk, aminek a végeredménye akár még egy 0.40$-os impulzus zárás is lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9GfjVxA7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, kinéztünk a berajzolt sávból lefelé mondhatni bedurvult a helyzet. Oké tehát idáig még nincs baj kinéztünk a sávból, ezzel kialakult egy támaszszint jelenleg 0.1935$-nál ennek a támasznak most nagy szerepe van abban hogy döntsön a folytatásról, ugyanis ha ezen a támaszszinten átlép az ár azzal folytatódhat a csökkenés, viszont ha sikeresen megfogja az újabb próbálkozást amit már egyszer megtett de az vissza verésre került akkor újra visszatérhetünk a sávba és mondhatni kezdődhet minden elölről.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Jy8vA8h9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, nekem ennél a chartnál az a gyanúm hogy ilyen magas árral BCH hosszú ideig nem tud megbirkózni ha nem kap támogatást nagy tesótól. Látszólag a 4200$-nál látható csúcsszinttől jelenleg jó messze vagyunk hacsak nem történik valami csoda. Volt egy Elliott hullám elképzelésünk azonban ezt a most látható a visszaesés meg is semmisítette. Jelenleg behúztam 2 barna csökkenőben trendvonalat, amik az emelkedő folytatáshoz lennének szükségesek hogy átlépése kerüljenek.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XHh6lcJT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, 3. hullámban vagyunk de amit most látunk az nem éppen arra utal hogy ez a 3. hullám életképes marad de úgy is fogalmazhatnánk hogy a 3. hullám a várt célszintig nem ment el hanem jóval előbb visszafordult és jelenlegi képe alapján kialakított egy ABC hullámot. Tehát a kék a ABC hullám elképzelést szerintem jobb lesz a továbbiakban elfelejtjük ezért is rajzoltam át egy ABC hullámmá. Folytatásban mondhatni két út áll előttünk vagy egy újabb emelkedő ABC hullámot láthatunk, amivel elérhetővé válhatna a csökkenő trendvonal, esetleg folytatódik tovább a csökkenés és akkor ez a jelenleg látható ABC hullám mivel kialakulna egy 5. hullám is ezért Elliott impulzusként zárhatná a pályafutását.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AIufQZdR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kEhYSDs2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BTG,itt szinte majdnem ugyanaz a szituáció mint a bch charton csak itt nem beszélhetünk arról hogy túl magasan lenne az ár inkább ellenkezőleg túl alacsonyan van. Rajzoltam egy barna ellenállást két jelentősebb csúcshoz majd ezt lemásolva az ABC hullám aljához igazítottam, amivel egy sávot kaptunk végeredményként jobb híján. Én ennek a sávnak az aljához tehát a támaszra várnám az érkezést majd esetleg a sávnak indokán innen újra jöhetne egy emelkedés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/39UFToxQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

Karcsi papa, te szoktál stop losst használni?

Sok profi használja, youtubeon is láttam elég nagy nevű traderek oktatóvideóiban, de én nem vagyok oda érte. Egy eset van, amikor értelmét látom, amikor egy coin ára már felment arra a szintre, ahol szép haszonnal el lehet adni, de esetleg még tovább mehet az ára, akkor ott megérheti beállítani. Pl. veszünk egy coint $100 áron, felmegy 150-ig, akkor talán érdemes beállítnani 140 dollárra stop losst, így garantáltan megvan a profit.

De én soha nem használom közvetlenül coin vásárlás után, pedig a legtöbben pont erre használják. Az a bajom vele, hogy a kriptok esetén 10-20% esés teljesen szokványos, ettől nem kell megijedni, pont a legalját ritkán fogjuk eltalálni. Ha valaki beállít stop losst, rengeteg esetben fogja veszteséggel eladni a coinjait, ráadásul az eladás után lehet, hogy épp hatalmasat emelkedik, így aztán jól kicseszett magával.

Én korábban 159 sat áron vettem Sia coint, utána 108ért, utána 50-60 között többször is, amivel tradeltem is, így stop loss nélkül is szépen kijöttem haszonnal a korábbi drága vásárlásokból, sőt még mindig tartogatok egy részt belőle. Golemmel is hasonló volt az eset.

Szóval szerintem nem igazán jó módszer a stop-loss, de ha rosszul gondolom, javítsatok ki.

Karcsi papa

Idézetet írta: netbit Dátum december 28, 2017, 05:17:59 DÉLUTÁN

Elliott hullám szinteknél szoktam de sokszor rugalmasan utána kell engedni mert ez itt cryptoban a nagyobb kilengések egyáltalán nem meglepetések. Az kis hátrány például poloniexn de a többi váltónál is hogy nincs csúszó stop ez néha emelkedésnél nagyon hasznos lenne  de aki tud  figyelni állandóan annak ez lényegtelen apróság.

Sia esetén alkalmazott stratégia tökéletes ezt én is szoktam ajánlani például a btc-nél is tökéletes ebben a megy is, nem is szituban.
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Picike Poloniex körkép 12.29!

BTC, újra bizakodásra ad okot a mozgás, ami szerencsére nagyjából követi azt a kék egyelőre ABC hullámot, amit tegnap felvázolta. Kis módosítások történtek, egyenlőre még csak az A szinte látszik biztosnak, viszont ebből kiindulva ha a korrekciót nézzük akkor az a tökéletes fordulatot a 14291$-nál húzódó támasz szintről tehetné meg. Láthatunk egy kék emelkedő sávot ezt most a megszokástól eltérően nem a támasz vonalát lemásolva hanem az ellenállást másolva és húztam a jelenlegi alsó csúcshoz ezzel azt szeretném keresgélni az esetleges B szint tudna e találkozni ezzel a sávval illetve a sárga támasz szinttel is, ami még a fibo 0.38-0.5 keretein belül található. Tehát ha ez a korrekció egészen véletlenül úgy történik ahogy felvázolta akkor onnan következhetne egy újabb emelkedő hullám ez jelenleg a C de mint már említettem ha erről a célszinttől is lesz egy jónak látszó korrekció például a 15600$-os támaszra akkor a folytatás még Elliott hullámként is elképzelhető.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/2QlxpRcM-BTC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/S5cxwqCT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, kék Elliott hullámot is módosítani kellett mivel az 1. és 2. szintek jócskán elmaradnak az előre felvázoltaktól de semmi gond alkalmazkodunk a szituációhoz. Tehát ha az 1. hullámra felhúzzuk a Fibonaccit akkor a korrekció  tekintetében azt láthatjuk hogy a jelenlegi 2. korrekció hullám, 0.5 fibo szint alatt találta meg az alját így a várható a 3. hullám szerintem kisebb eséllyel juthat el a 2.61 szintig, habár én oda rajzoltam de csak annak az indokát hogy az innen történő 4. korrekciós hullám is megfelelő táptalajt találhasson a 865$-os támasz szinten. Viszont abban az esetben ha mégis kisebb lenne a 3. hullám akkor ennek a célszintje akár még a 865$-os immár ellenálláson is lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HuXXx9xB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, biztos nem volt pók a családban, ennek ellenére én a barna vonalakat most minden lehetséges irányból felhúztam, amibe többféle háromszög alakzat belelátható és ebből a pókhálóból sikeresen ki tudna keveredni az ár, akkor akár még emelkedésnek is szemtanúi lehetnénk.  Viszont ha a sormintát nézzük, azaz ABC hullámok sorakozását, akkor most a következő emelkedő ABC hullám 540$ környékén találkozhatna a barna ellenállási szinttel.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/UfqtXcBl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, a lila trendvonalakkal határolt háromszög első ránézésre is felfelé folytatást kellene hogy eredményezzen, talán a most látható kisebb csökkenő trend a fölé nézés már valaminek a jele lesz. Rajzoltam még egy barna ellenállást is ez szintén kirajzol egy háromszög alakzatot az emelkedő trendvonallal együtt, ahova ha most átlép a csökkenő trendvonalon meg is érkezhet ezzel láthatnánk itt is majd egy ABC hullámot, ami szerencsés esetben Elliott hullámmal is végződhet ezt jelzem szaggatott vonalakkal.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hYNRIIF9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ABC hullám a közepén ott laknak ők a törpikék... XD de viszont legyünk komolyak mint Hókuszpók. Tegnap felvázolásra került egy barna háromszög alakzat az akkor látható csúcsokhoz igazítva de mint látjuk a támasz szintünk kisebb károkat szenvedett ez szépen meg is törte a háromszöget de amiért még nem töröltem illetve nem módosítottam az csak azért történt hogy láthassuk végül visszatért ebben a háromszög alakzatban mozgás. Lila emelkedő trendvonalat is az újonnan kialakult csúcshoz igazítottam és jól látható módon a barna ellenállással közösen ez ismét kirajzol egy háromszög alakzatot, ahonnan most jelenleg felfelé tart a mozgás és ha az ABC hullámok követik egymást, akkor most a C hullámban a barna ellenállásig el kell hogy jusson az ár ez nagyjából 280$ környékén találkozhat az ellenállással.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/b3Frd2x6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, éppen most tart ott az emelkedés, ahova a rózsaszín 5. hullámot vártam  ami egyben a kék 3. hullám célszintje is.  Tehát itt elértük a célunkat csak még az nem világos zárhatjuk e a pozíciót vagy még itt kis extra haszonhoz is juthatnánk. Viszont szerintem itt a pozíció zárása a legjobb megoldás ezt főleg abból gondolom ha az RSI  mozgására tekintünk az azt sugallja hogy az 5. hullám már nagyon csak egy extra ráadása volt a 3. hullámnak, tehát itt a rózsaszín hullám ABC korrekciója elkerülhetetlen, ami jót tesz a kék hullámnak is és ha sikeresen zárult akkor még a kék 5. hullámban is folytatódhat az emelkedés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/d0GlGnwj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, zöld Elliott hullám tervünket 1. illetve 2. hullámát lehet hogy jobb ötlet lenne két darab ABC hullámra szedni mivel a 2. korrekciós hullám kicsit már túl mélyre ment vissza de talán még kaphat egy utolsó esélyt ha a most berajzolt lila emelkedő trendvonal meg tudja tartani. Viszont ha ez nem sikerülne akkor mindenképpen meg kell várnunk hogy 60$ környékén találkozhasson a kicsit erősebb emelkedő trendvonallal majd innen tiszta lappal újra nekivághat kezdésként az ABC hullámnak, sikeres folytatás esetén akár még Elliott hullámként is végződhet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DqX6Fhl8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, egyenlőre nagyon minimális hiba csúszott a gépezetbe gondolok itt a lila emelkedő trendvonal alá bekukkantásokra. Itt is ABC  hullámok sokasága követi egymást de legalább van bennük szabályosság, ami okán ismét ABC hullámra számítok amivel megközelíthetjük a 30$-t  illetve elérhetjük a barna ellenállást ez lehetne a C hullám célszintje is, ami ha kicsit még nyújtózkodni és tudna akkor a 33$-os ellenállás is képbe kerülhetne de erre tökéletesen megfelelne az a szituáció is ha ez az ABC hullám inkább Elliott impulzusként végezné pályafutását.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETCUSDT/ANqQND9l-ETC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/PTedPr5e/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/IemeEfCe/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/DUDv1LHy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, barna illetve lila trendvonalakkal határolva egy háromszög csúcsa felé érkezik a mozgás ezt ha betűkkel is jelezném akkor most következhetne a D érintés pont a barna támaszon majd ezt követnie kellene egy E érintési pontnak a lila trendvonalon, ahonnan emelkedést kellene hogy lássunk ha az alakzatban való mozgás valóban valami jó dolognak az előjele. Tehát a folytatásban egyenlőre maradjunk annyiban hogy lássunk egy ABC hullámot, amivel eljuthatunk a 380-392$ környékén látható ellenállásokhoz illetve a barna csökkenőben trendvonalhoz

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Jo27yqic/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, mondhatjuk szegény pára jól ki lett véreztetve, aminek a magyarázata viszonylag egyszerű az emelkedés és a most látható csökkenése is mivel az emelkedésnél mindenki dobta bele a pénzt mint egy nyerőautomatába. Itt viszont felmerült az a kérdés azok akik az ingyen pénz reményében szálltak bele ebbe a játékba, most ezzel a visszaeséssel valóban jól jártak e vagy ezen ismét csak az adott pénzváltó oldalak kerestek. Chartra én egy csökkenő ABC hullámot rajzoltam fel ahol a 4. korrekciós hullámot mint látjuk jóval feljebb vártam volna, amint látjuk ez elmaradt az elvárásoktól de ha azt vesszük alapul, ami végül kialakult akkor az 5. hullám célszintjét a most látható 63$-nál keletkezett támasz szinttel el kellett hogy érjük.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/whhgbxhD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, tehát a tegnapi feladat az volt hogy a 0.1935$-nál keletkezett támaszszint alá ne menjen a mozgás és mint láthatjuk ez nem is sikerült. Ezáltal a folytatás is emelkedést hozott, ami jelenleg már olyan jól sikerült hogy felfelé láthatunk ugyanolyan kilépést, mint előző nap ez annyit jelent hogy a folytatásban is ugyanazt kell lássuk csak éppen emelkedő irányba. A számokban annyit jelent hogy jelenleg kialakult egy ellenállás 0.25$-os szinten és itt a feladat ugyanaz mint csökkenő irányban lett volna ezt az ellenállást ha át tudnál lépni a következő emelkedő hullám, akkor láthatnánk esetleg valami jelentősebb emelkedést, ami lehet egy Elliott hullám is ez esetben most a 3. hullámnak kellene következni, ami elvihetné az árat egészen a 0.29$-os ellenállásig.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DO2Nwxqk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, barna csökkenő trendvonalakat kellene hogy áttörést szenvedjenek, ebben segíthetnek az emelkedő lila trendvonal. Óriási tempóban zuhanó RSI csíkok pont jól jöhetnek ha elérik az alját a sávnak mert így hamarabb tudnak fordulatot venni felfelé, amivel kis támogatás tudnának nyújtani a csökkenő trendvonalak áttörésében illetve a háromszög alakzatokból való kilépésre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/NITfukif/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, sikerült eljutni egy ABC hullámmal a csökkenő trendvonalig, ahonnan most láthatunk ismét egy korrekciót, ami ha a most látható 63$ környékén megtudná találni az alját és emelkedés esetén át tudnál lépni a C szintnél keletkezett ellenállást, akkor ebből még egy Elliott impulzus és kinézhet sikeres 5. hullám esetén, amit szaggatott vonallal jelmezek ennek a célszintje 74$ környékén kerülhetne elérésre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ehrgP9C8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/kEhYSDs2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BTG, tegnap még egy barna enyhén csökkenő sávot rajzoltam fel de mivel a csökkenés a 230$-nál látható támaszszint visszafordult így inkább egy háromszög alakzatot láthatunk bele a chartba.  Jelenleg egy kisebb korrekció látható, ami remélhetőleg a most látható szint környékén megtalálja az alját és itt kialakulhat egy ABC hullám, ami s barna ellenállásig tehát nagyjából 292$-ig felviheti az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/oL7Tnh9e/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

BlackGrave

Szia Karcsi papa!

Kereskedéssel kapcsolatban kérném a tanácsod.

Ripple elemzésnél írtad, hogy célszerű zárni a pozíciót  (rozsaszin "kis" elliott 5 ös szint/kék 3as).

Ez nálad a gyakorlatban, hogy néz ki, zárod most és visszaveszed a korrekció alján kb 1.3 nál (kék 4es) ?

Vagy az is lehet, hogy az 5ös kék elliott ki sem alakul és csak egy ABC lesz a kék hullám? Vagy csak akkor veszed vissza ha a korr után a kék 3as szint felett aktiválódik az 5ös hullám? De akkor gyakorlatilag ott vagy mintha el sem adtad volna nem? Persze kivéve ha a korrekcio után nem alakul ki az 5ös hullám. Jól látom a dolgot?

Remélem érthető a kérdésem, még ha kicsit hosszú is lett.

Másik dolog, stop lossal vételt is be lehet állitani? Pl a fenti példánál konkrétan, azt hogy lehetne beállitani, hogy a kék 3as elliott átlépése után nyisson pozíciót?

Köszönöm előre is!

Karcsi papa

Idézetet írta: BlackGrave Dátum december 29, 2017, 12:41:26 DÉLUTÁN

Mindig van egy fő hullám, ez most a kék tehát jelen esetben e szerint kereskedek. A rózsaszín hullám csak a kék 3. hullám követése hasonló módon lekereskedhető mint a kék. Jelen szituban 1.5$-nál zártam és lényegtelen tovább megy e vagy nem, lesz még lehetőség bőven. Most a rózsaszín hullám szerint ABC korrekció, kék hullám szerint a 4. korrekciós hullám jön. Kevés összeggel majd korrekció aljánál beszállók ha a hangulat is megfelelő de komolyabb téttel csak akkor szállok be ha újra az emelkedő kék 5. hullám eléri a jelenlegi 1.63$-os csúcsszintet.
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

BlackGrave

Köszönöm,

inkább a biztos "fogd a pénzt és fuss" elvet választottam én is kb 1.55 nél. Azóta feljebb kúszott még egy kicsit az ár, de ha valamit megtanultam a kripto piacon akkor az az, hogy nem szabad telhetetlennek lenni mert az megbosszulja magát.

Szerinted amúgy ez még egy elnyújtott 3. hullám, mert korrekcióra én ezt kevésnek tartanám, persze lehet h én tévedek.

Karcsi papa

Idézetet írta: BlackGrave Dátum december 29, 2017, 09:02:04 DÉLUTÁN
Köszönöm,

inkább a biztos "fogd a pénzt és fuss" elvet választottam én is kb 1.55 nél. Azóta feljebb kúszott még egy kicsit az ár, de ha valamit megtanultam a kripto piacon akkor az az, hogy nem szabad telhetetlennek lenni mert az megbosszulja magát.

Szerinted amúgy ez még egy elnyújtott 3. hullám, mert korrekcióra én ezt kevésnek tartanám, persze lehet h én tévedek.

Kék 3. viszont ha itt most csúcsot fogtunk akkor egy rózsaszín ABC korrekciós hullám jön, ami egyben a kék 4. hullám!

https://www.tradingview.com/x/arSO0MBe/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

traktoros

Érdekes ez a Ripple, illetve az emberek is. Ahogy nézem lesz egy szép esés, én már nem mernék úgy beszállni, hogy magára hagyjam a gépet tuti. Olyan meredek a görbe, hogy lassan visszafelé görbül. BTC felét kiteszi jelen pill, kemény.
ETN azaz Electroneum Android miner Ref kód: D6378E Írd be a telefonos appodba és mindketten többet kapunk First KYC compliant Coin, magyarán lehet még belőle valami a későbbiekben

Dolce

Idézetet írta: traktoros Dátum december 30, 2017, 07:54:22 DÉLELŐTT
Érdekes ez a Ripple, illetve az emberek is. Ahogy nézem lesz egy szép esés, én már nem mernék úgy beszállni, hogy magára hagyjam a gépet tuti. Olyan meredek a görbe, hogy lassan visszafelé görbül. BTC felét kiteszi jelen pill, kemény.
kérdés mibe mennek át az emberek (remélem stellarba, a rokon pénzbe:)) eth vagy btc pumpa lesz legkésőbb jövő héten szerintem, illetve tegnap bch is mozgolódott

Karcsi papa

#2093
Picike Poloniex körkép 12.30!

BTC, még tegnap este is volt néhány elképzelés a felfelé történő elmozdulásra ebből a viszonylagos irány keresésből de mint látjuk ennek még nem most jött el az ideje. Vannak itt érdekes dolgok miközben a Bitcoint durván elveszíti értéke felét, eközben a Ripple hirtelen felébredve csipkerózsikás álmából és a Market Cap tekintetében, egészen véletlenül nagyjából annyival tudott növekedni mint amennyivel a Bitcoin csökkenni. Azonban maradva a chaton jelenleg csökkenés látható ezt én egy barna ék alakzatba rajzoltam bele, amin belül még kell egy két kanyart venni a mozgásnak és ha valóban Ripple emelkedése mögött az a pénz áll, ami a Bitcoinból hiányzik akkor ennek a alakzatnak a végén remélhetőleg vissza is csordogál az a hiány.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/2QlxpRcM-BTC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ImQXOLvD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, kék Elliott hullám elképzelés még tartja magát habár jelenleg visszatért a mozgás és a 2. szint felett kicsivel mutat fordulási szándékot, ezzel kialakítva egy dupla alj lehetőséget. A piros színnel jelölt csökkenő trendvonalat még nem sikerült átlépni mivel a 733$-nál látható ellenállás környékéről nem tudott lendületes emelkedésbe kezdeni, viszont ebből miután lefordult az emelkedő trendvonalat áttörte, ahol jelenleg ki is alakult egy támasz szint, itt most ennek a tesztelése következhet ha sikerrel állja a próbát akkor nem lesz gond a továbbiakban sem.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/QE20mvdb/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, ha a barna háromszög alakzatokat nézzük, akkor egészen pontosan végig követhető az ABCDE mozgás, tehát ebből kiindulva a folytatásban emelkedés kell hogy látszódjon. És ha itt valóban emelkedés következik, akkor ezekből az alakzatokból kiindulva ez nem csak pár 10$-os hanem pár 100$-os kellene hogy legyen, amivel minimum a 734$-nál látható csúcs ellenállás szintet el kellene érjük.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OUCZEzKy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nem tudom ebbe a mozgásba ki melyen állat képét látja bele de elég mérges feje van ennek a kígyónak. Azonban az a lényeg hogy egy csökkenő ABC hullám befejezheti mozgását tehát a sormintát követve jöhet egy emelkedő ABC hullám, ami remélhetőleg egyre növekvő ha már így a vége felé, egyre kisebbeket láthatunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yBD0qsOu/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, itt még mindig azt láthatjuk hogy a csökkenő és növekedő ABC hullámok sora követi egymást de még mindig be vannak szorulva durván egy hete a barna vonalakkal jelzett csökkenő sávba. Eredményt valószínű majd csak akkor fogunk látni ha ezt a sávot el tudná hagyni a mozgás viszont ehhez az kellene hogy a Bitcoin mozgása is végre emelkedő pályára álljon, újra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OC16EOmQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, itt jelenleg elég szép nagyra sikeredett a kék 3. hullám, sőt azt is mondhatnánk a jelenlegi képet megnézve hogy jelentősen túl van árazva és ez sokáig biztos nem tartható, tehát muszáj lesz valami jelentése korrekciónak is jelentkeznie. A korrekció azért majd sok mindent el fog árulni mármint hogy hol találja meg az alját, mivel ha ez alá megy a fibo 0 61 szintnek akkor ezt az emelkedést nyugodtan nevezhetjük pumpálásnak is, ami annyit jelent hogy visszatérhet az ár 1-1.2$ körüli magasságba.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/B0RZR7R2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a zöld hullám mint Elliott elképzelés már csak marad elképzelés mivel az 1. szintet sem sikerült megközelíteni, viszont a kék még messze van attól hogy az 1. szint 47$ alá menjen. A rózsaszín hullám már lassan súrolja a 2. szintet de még az emelkedő lila trendvonal érintését bőven elbírja. Egy esetleges lendülettel simán beleférhet egy ABC hullám szerű mozgásba, amivel a 90$ körüli barna ellenállás érintése akár órák alatt is elérhető

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/PL9h6dD5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, itt ismét a háromszögek erdejéből kellene végre valami Elliott szerű elmozdulás, viszont erre csak abban az esetben látok esélyt ha a barna ellenállás fölé tudna jutni az ár. Erre azonban ismét kezdésnek egy ABC hullám kellene, ami elvihetné az árak a barna ellenállásig, majd ott kellene egy kisebb ráadás és ennek a célja még mindig a 33$-nál látható ellenállás

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETCUSDT/ANqQND9l-ETC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/H5nZp3vM/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DGXIPCEh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/n3znhdu4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, Moneronak kellene egy kis támogatás ha már a Ripplenek fussa akkor ide is toljanak már a fiúk egy keveset! Szép egy mintát fogok rajzolni ha minden napra jut egy emelkedő trendvonal, ami lehetőség egy fordulásra, azonban a most látható süllyedés egy kicsit nagyobbra sikeredett emiatt egy következő ABC hullám még sok fényt nem jelent az alagút végén de szükséges lenne és ezzel viszonylag jó 350$ környékén tudná tartani továbbra is az árat, amíg valami hátsó támogatás ide is be nem fog futni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Jo27yqic/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, ez a csökkenő Elliott hullám ahogy láthatjuk már nagyon közel a célhoz, talán már ezt a célt el is érte 0.5$ környékén.  Ha ez így van akkor a folytatásban jöhet az ABC korrekciós hullám, aminek durván 1.10-1.12$ környékére kellene vissza erősíteni az árat de már az 1$ is tökéletes lenne és ez lenne egy jó kiszálló pont azoknak akik az ingyen pénz lehetősége miatt esetleg bent ragadtak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DxXrfYuO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, tegnap még amit kék szaggatott vonallal vázoltam fel mint egy lehetséges ABC esetleg Elliott hullám az most már szépen ki forrta magát és nyugodtan beszélhetünk Elliott hullámról, ami jelenleg az 5. hullámban mint látjuk emelkedik tovább egy elég szép és határozott korrekció után. Tehát jelenleg az 5. hullám rajzolódik aminek a célszintjét én 1.61 és 2.61 szintek közé tenném mivel 4. hullám visszakorrigált a 3. hullám fibo 0.61 szintjéig  Viszont ez még nem jelenti azt hogy itt zárnunk is kell ezt majd mutatni fogja aktuális hangulat, ami ebben a meglepetésekkel teli időszakban bárhol zárulhat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/4D0rgNnx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a tegnapi elvárás hogy a barna trendvonalak áttörése kerüljenek az elég szépen és határozottan megtörtént, viszont ami utána következett azt már annyira nem vártuk. Rajzoltam egy piros támasz szintet e szint alá nem kellett volna hogy kerüljön az ár és ezen szintről kellett volna következni egy pozitív folytatásnak mondhatni egy 3. hullámnak. Amíg nem történik semmi érdemi elmozdulás addig is előhúzom az ABC hullámokat, amivel követni fogjuk a mozgást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WDgyZHOQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, hát ez nagyon pontosan el lett találva mármint a szaggatott vonallal felvázolt esetleges Elliott hullám befejezés. A folytatásban látható korrekció, ami elég intenzívre sikeredett, viszont itt egy ABC korrekciós hullámot kellene hogy lássunk, aminek ha ez a nagy visszaesés az A hulláma és a most látható emelkedés a B hulláma akkor még egy elég jelentős C hullám van hátra. Ha az ABC hullám célszintjét keressük akkor ha az emelkedő trendvonalat vesszük alapul 60$ környékén találhatná meg az alját, viszont ha ez kevésnek bizonyul akkor marad az 56.69$-nál látható sárga támasz szint.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/uUT5JI37/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VeWdfjsM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BTG, ameddig ABC hullámokat látunk egymás után addig még nincs nagy gond. Gond akkor lehet ha ez a hullám csökkenő irányú és egy 5. hullám is jelentkezik. Ez a lehetőség látszik jelenleg is C szint elérése után jött egy kisebb korrekció, ami nem ment az A szint fölé ezáltal esélyt adva az 5. hullám aktivizálódásának a C szintet átlépése esetén. Ennek az 5. hullámnak a célszintje Fibonacci alapján 207$-nál kellene elérje az alját, viszont korábban 200$ környékén láthatunk egy lezárolt Elliott impulzust, aminek az elérése jelenleg elég csábító, ezért egyáltalán nem lesz meglepő ha itt az 5. hullám most is jelentkezni fog.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DspXuCq9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

traktoros

ETN azaz Electroneum Android miner Ref kód: D6378E Írd be a telefonos appodba és mindketten többet kapunk First KYC compliant Coin, magyarán lehet még belőle valami a későbbiekben

netbit

BTC piaci kapitalizációja lement 38% alá. Nem rég még 60% fölött volt. Ez nagyon durva. Szerintem ennél sokkal lejjebb már nem fog menni, de hát itt a kriptovilágban bármi előfordulhat...

Master91

Idézetet írta: netbit Dátum december 30, 2017, 08:22:42 DÉLUTÁN
BTC piaci kapitalizációja lement 38% alá. Nem rég még 60% fölött volt. Ez nagyon durva. Szerintem ennél sokkal lejjebb már nem fog menni, de hát itt a kriptovilágban bármi előfordulhat...

Sokan szerintem a Ripplbe másztak át (én is bele akarok kerülni, napok óta bennem volt az érzés hogy vennem kéne, most ott tartok hogy 1 napja várom a Bitstampen hogy verifikáljanak...). Elég jó hullámot kaphattam volna el ha korábban teszem ezt meg

Karcsi papa

Picike Poloniex körkép 12.31!

BTC, barna csökkenő sávban Elliott és ABC hullámok váltakoznak, jelenleg egy emelkedő ABC hullámban vagyunk, ahol a C hullámban már láthatunk egy csúcsot ennek ellenére én a barna és kék ellenállások találkozásához húztam a célszintet. Jelenleg egy kisebb csökkenő hullámot látunk, ami ha benéz a B színt alá, akkor a jelenlegi ABC hullámból kiindulva egy következő kisebb csökkenő ABC hullám várható. Emelkedés viszont bármikor benne lehet a levegőben még a jelenlegi ABC hullám is alkalmas lehet arra hogy a C szintet átlépve, Elliott hullámként fejezze be az impulzust.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gV6d8ZhS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a trendvonalakkal határolt háromszög alakzatot kicsit módosítani kellett mivel itt-ott kikukkantott és az Elliott hullám 2. korrekció szintje is durván 2$-ral lejjebb került. A 2. hullámban is feltudnák rajzolni 3 darab ABC kisebb hullámot illetve a most látható kisebb emelkedésben is jelenleg a C hullám kialakulására várunk, ami a csökkenő trendvonalig vihetné az árat. A folytatásban pedig ennek a piros trendvonalnak az áttörlésére lenne szükség ahhoz hogy a kék 3. hullám is érdemi emelkedés tudja bemutatni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/M383QVrn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, a jelenlegi kék hullám helyén tegnap még ABC hullám volt de mivel történt egy sikeres 4. korrekció illetve egy 5. záró hullám így Elliott impulzusként végezte pályafutását. A folytatásban jelenleg egy ABC korrekciós hullámot kell lássunk, amiben jelenleg a C hullám kialakulására várunk, ami szerencsés esetben ismét akár még Elliott hullámként is végződhet. Lila csökkenő trendvonalat az ABC hullám is elérheti és mint látjuk a folytatás ha esetleg Elliott hullámra sikeredne, akkor még ezt a trendvonalat is áttörhetné az emelkedés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/i2vBp87S/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, szintén egy kicsit hosszabbra nyújtózkodó ABC hullámból alakult ki végül egy Elliott hullám, aminek köszönhetően 870$-ig sikerült vissza esni az árnak. A folytatásban szintén mint a ZEC chartján is láttuk ABC korrekciós C hullámában várunk egy emelkedést szintén a lila csökkenő trendvonalra de nem kizárva annak az esélyét hogy egy sikeres 4. kollekció után ismét Elliott impulzussal záruljon ez az emelkedés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/v0wIs70K/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, tegnap úgy néz ki minden ABC hullám azt a játékot játszotta hogy alakuljon át Elliott hullámmá ezt láthatjuk itt is, amivel a folytatás is pontosan ugyanaz mint az előzőekben hogy egy újabb C hullámra várunk és abból esetleg valami még pozitívabb dologra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/bCwMPbYS/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, úgy néz ki a rózsaszín Elliott impulzus ABC korrekciós fojtatása is sikeresen lezajlott, ami jelen esetben már nem tud átalakulni újabb Elliott hullámmá mivel a mozgás benézett az A szint fölé. Ez egyben azt is jelentheti hogy a kék Elliott hullám emelkedése folytatódhat de ezzel majd csak biztosan akkor számoljunk hogyha a 2.40$-nál kialakult csúcs ellenállás szinten is átlép az emelkedés. Ennek az 5. hullámnak az esetleges célszintjét mivel a korrekció benézett 0.5 fibo szint alá én biztos 1.61 és a 2.61 szintek közé teszem nagyjából 3.40$-hoz.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XSIYlMen/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, hullámokkal itt is meg vagyunk áldva az előzményeket nagyon nem részletezem jól láthatóak jelenleg egy emelkedő hullámot kellene hogy lássunk, ami ha ABC akkor most a C hullámra várunk és ezzel kellene legalább a csökkenő trendvonalig 70$ környékére eljutni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/VPEfUhzv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, trendvonalak napról-napra vándorolnak mindig egy új helyzetet előállítva, ami jelenleg egy elég veszélyes szitut mutat mivel közelítünk háromszög csúcsához ás ha ebből lefelé sikerül kilépni az árnak akkor a háromszög alakzatból és benéz 27$ alá akkor holnap már mint ék alakzat folytatódhat. Jelenlegi emelkedő hullám hasonló mint az előző chartokon is látható volt egy ABC emelkedés, amely még kedvező folytatást és hozhatna ha végül Elliott impulzusként zárulna.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/ETCUSDT/ANqQND9l-ETC-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0N3Q6o54/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MfTLioDy/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/n3znhdu4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, nagyon kicsik ezek a távolságok, ami jelenleg ennél az Elliott hullám lehetőségnél is látszódik ezek jelenleg csak arra jók hogy végig kövessük a mozgást. Elliott hullámot rajzoltam nem az előző chartokon megszokott ABC hullámot mivel 2 csökkenő trendvonal is útját állja a mozgásnak ezért főzzük rájuk ezt az Elliott hullámot.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/aisRxGt4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, végül csak sikerült egy csökkenő Elliott hullám zárása 0 44$-nál ezzel jól ki is véreztették a pár napja még fényes 1$ fölött tündöklő árat, habár ennek tudjuk az okát de akkor sem egy szép dolog de a kapitány megmentette a süllyedő hajót. A folytatásban valami ABC korrekciós hullám szerűséget kellene hogy lássunk és mivel ennek legalább 1$-ig vissza kellene erősíteni az árat és a behúzott csökkenő lila trendvonalat átlépve kellene csak a B korrekciós hullámba bele kezdjen vagy esetleg ha ez több lenne mint a ABC hullám, akkor még kisebb hullámokban egy Elliott hullámként is végződhetne.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/NKUZypiW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, miután átlépte az emelkedés a 3. szintnél kialakult ellenállást valakik nagyon megijedtek mert hirtelen esésnek indult az ár, ami végül egy hosszú leszúrása zárult. Ez a hosszú leszúrás viszont benézett 4. szint alá ahol elvileg zárnunk kellene ezt az Elliott hullámot de ezt mi még nem tesszük mivel később kialakult egy konkrétabb zárás ezen a 4. szinten, amiből most emelkedést láthatunk, viszont egy újabb 4. szintet ostromló támadás már konkrét szándék lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8hKiddoc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, egy Elliott hullámot követő ABC korrekció is lezajlott már, ami már további emelkedést ebben a hullámban nem fog hozni mivel a mozgás benézett az A szint alá. A folytatásban most valószínű egy csökkenő ABC hullámban fogunk utazni az egyre laposabb emelkedő trendvonalig, ahol ha van komoly szándék az emelkedésre abba bele is kapaszkodhat az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XbNWbnke/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a tegnap itt hagyott ABC korrekciós hullám sikeresen megtaláltam az alját az emelkedő trendvonalon habár a B hullám kis meglepetést még rápakolt.  Jelenlegi mozgásban már két hullámot is láthatunk amely mozgás a végeredményként ha egy Elliott hullám lenne akkor a jelenlegi korrekcióból most 3. hullámban kellene látnunk egy emelkedést és ha már közel az a 83.5$-os ellenállás akkor tűzzük ki mint célszintet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/McpfleyM/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Bf91BDQ1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BTG, végül tegnap mégis folytatódott az akkor még ABC hullám de gyanús volt hogy ez folytatódik és végül Elliott hullámként zárul ez meg is történt és a célszíntben is csak két dollárt tévedtünk, ami végül 209$-nál tudta zárni a hullámot. Jelenleg egy emelkedést láthatunk, ami valószínű ABC korrekció lesz és ha szerencsém van eljuthatunk a 255$os ellenállásig is!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/N9uVk2Ef/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

Idézetet írta: Master91 Dátum december 30, 2017, 10:12:03 DÉLUTÁN
Sokan szerintem a Ripplbe másztak át (én is bele akarok kerülni, napok óta bennem volt az érzés hogy vennem kéne, most ott tartok hogy 1 napja várom a Bitstampen hogy verifikáljanak...). Elég jó hullámot kaphattam volna el ha korábban teszem ezt meg

Én vettem olcsón ripple-t, de eladtam $1-nál. Nekem ez e mániám. IOTA-val is immár rendszeresen eljátszom ezt, azt is eladtam 80-90 cent között, de 32-48 között vettem. Mindegy, duplázás-triplázás után az ember ne sírjon..., de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőlük. Ha egy coinból kiszálltam, már nem veszem vissza, csak ha ismét nagyon lemegy az ára. Inkább nézek másikat, ami szerintem még mindig nagyon alulértékelt. Tudom, a profik nem így csinálják, de nekem eddig ez a módszer működik a legjobban. Jobban szeretem, ha egy coin ára nem megy olyan magasra, csak egy sávon belül mozog, azon többet keresek :)

Dolce

#2099
Idézetet írta: netbit Dátum december 31, 2017, 12:03:24 DÉLUTÁN

kb velem is ez történt, csak én még a 4 centes bitsharesbe is belevettem:) persze én is picit korán öntöttem ki, de Buffet is azt mondta mindig túl korán szállt ki:) most a metal-t néztem ki. 20. helyről 120., de tetszik a csávó elképzelése, a medical cannabis és az adult piactól sem zárkózik el, mint a riválisok többsége. paypal/coinbase/wire/bankcard/mobile payment tudását szeretné összegyúrni, egy felületen összehozni, egyszerűbbé tenni a kriptovásárlást, fizetést, lehúzás helyett cashback rendszer. ezek a kedvenceim nekem is, szétfudolt projektek mondjuk kis késés vagy tőzsdéről való lekerülés miatt, de valós igények kiszolgálásával