Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 75 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.03!

BTC, egyenlőre lassan de biztosan emelkedik az ár, ami jelenleg már a kék Elliott 3. hullámban igyekszik áttörni a 11 362$-os ellenállást ha ez sikerül, akkor valószínű egyenes út vezet a 12 200$-os ellenállásig, feltéve hogy a felrajzolt emelkedő sávnak megfelelően haladunk előre. Piros szaggatott vonalat 12 500$-ra húztam, viszont ha a kék hullámzás folytatódik és a sávon belül marad a mozgás, akkor az 5. hullámmal már a 12 788$-os szint is elérhető. Majd egy ABC korrekció után folytatódhat az emelkedés a piros szaggatott vonalnak megfelelő 5. hullámmal, ami várhatóan 14 200$ környékén érheti el a célját.

Napos, órás idősíkon felrajzol emelkedő trendvonal jól mutatja az emelkedés határozott tempóját, amit ha most kicsit meg tudnának nyomni, akkor 12 200$-os szint még a mai nap elérhetővé válhat és akkor még egy kisebb korrekciónak is bőven jut helye.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, egyenlőre a zöld hullámokon még most se módosítok de ahogy látjuk a 2. korrekciónak a zárása már elég konkrétan megtörtént, mivel jelenleg a 3. hullámban emelkedik már az ár. Erre az emelkedésre egyenlőre szintén felrajzolható egy Elliott hullám, amin belül szintén a 3. hullámban vagyunk jelenleg. Ez a kék hullám ahogy látjuk még sokkal kisebb mint az előre be rajzolt zöld 3. hullám, viszont ha a zöld hullám tekintetében a kisebb korrekcióból indulunk ki, akkor pont tökéletes 12 500$ környéki zárást jelentene de mivel a 3. hullám általában nagyobb mint a többi, így itt is elképzelhető kisebb változás.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/w2SOrZNg/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jHtLMnTZ/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/Ib7gRSIi/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/Wz281h9Q/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, teljes zűrzavar kezd kialakulni, már a piros nyilaknál is nem egészen ez történt aminek kellett volna, majd rajzoltunk egy oldalazó sávot, amiből a támasz érintésnél ismét rossz irányba, lefelé vette az irányt a mozgás, ami nem volt hosszú életű és most próbál belőle újra emelkedő irányba kikeveredni a mozgás de nem nagyon érthető, miért nem követi a Bitcoin lassú de emelkedő mozgását. Most ismét próbálkozunk egy háromszöggel, ami ebben a formában még megfelel egy árboc alakzatnak is, amelyből már előzőleg kettőt is láthattunk, viszont egyik sem bizonyult jó meglá1234tásnak de talán ez a 3. már az zöld vonalnak is megfelelően fog megindulni.
Napos idősíkot nézve azonban már ennél sokkal megnyugtatóbb a látvány, reméljük sikerül a 3. hullámban is nemsokára megkezdeni az emelkedést.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5nZo4VOc/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/NGkVN4o9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, itt majdnem hasonló a történet mint az ETH charton is látható, tehát lehet hogy nem is az ETH mozgásával van a gond, hanem valami egészen más lehet a háttérben. Tehát a tegnapi csökkenő ABC hullámnak a végeredménye egy Elliott impulzus lett, mivel nem gondoltuk hogy a trendvonal alá is benézhet a mozgás. Viszont ennek ha megnézzük az okát, akkor felfedezhetünk egy fej-váll alakzatot az előző ABC hullám utolsó három csúcsa illetve a mostani Elliott impulzus kezdő 3 csúcsa által ki rajzolt fej-váll alakzat, aminek a zárására  teljesen tökéletes 373$-os színtelen történt meg. A folytatás egyenlőre még rejtély fedi, viszont az emelkedés illetve a rózsaszín szaggatott vonal előtt látható korrekció már alkalmas lehet egy következő 3. hullám kialakulásához, majd ha ez sikeresen felvinni az árat 410$ környékére, akkor esetleg a 4., 5. hullám is szóba jöhet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2SIKHtjt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, a barna ék alakzatból való kitörés utáni emelkedésre felhúzott Fibonacci skála azt mutatja, hogy a mostani korrekció már benézett 0.61 szint alá, sőt ahogy látjuk ezt már másodszor teszi meg. Jelenleg is ezen a szinten gondolkodik az ár, viszont itt talán az is lehet a megoldás hogy a csökkenő trendvonalunk vissza tesztelése zajlik, amiből még arra is gondolhatnánk hogy most épül ki az alapja annak a bizonyos 3. hullámnak, amit a 0.61 szint átlépése okán már majdnem rossznak gondolunk. Tehát itt még konkrétumot nem tudunk de gyanús ez a trendvonalra tapadás, amit én jónak tartok csak az a kérdés, mikor tudjuk elhagyni, mivel minél tovább rajta gondolkodik az ár, annál tovább süllyedünk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/td1HV9bH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, jó lehet ez az emelkedés ha a most látható kisebb korrekció maximum az 50-es mozgóátlagig hozza vissza az árat, majd a 3. hullámmal, ebből kiindulva sima ügy lehet a 227$-os ellenállás, sőt még az átlépése is. Lila vonalakkal határolt háromszögből, szerencsére a csökkenő trendvonal áttörésével sikerült kis időre kilépnünk, illetve ha szerencsénk van és a korrekció hamar megtalálja az alját, akkor folytatódhat ez a kilépés, mondhatni vissza teszt után, ami ha átlépi az 1. szintet 218$-nál, akkor a 3. hullámot is aktiválja és lesz végre valami elmozdulás. Tehát továbbra is a 240$-os ellenállás a fő célunk, ami még mindig elmarad a rózsaszín 3. hullám előre várt célszintjétől, ezért még mindig azt várnám hogy itt vagy a 3. esetleg az 5. hullám nagyobb lesz az átlagosnál.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZEeYQY8s/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, szerintem a kép önmagáért beszél mivel itt a sávon belül akár rajzolhatnánk még egy szűk sávot is, ami 5 centes elmozdulást jelent, ebből egyenlőre sok mindent nem tudunk meg. Tehát továbbra is várunk arra hogy talán sikerül a Bitcoin emelkedésnek magával rántani az árat, majd ha sikerül ebből a sávból felfelé kilépni, akkor vissza tesz után talán meg tud ragadni az ár dolláros szintek fölött.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/xHxY8ABR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, itt most megint az a helyzet, miután kiléptünk a barna ék alakzatból, jött egy viszonylag nagy emelkedő hullám, majd ezt követte egy elég furcsa gyertyából álló korrekció. Ez a korrekció, amint látjuk jócskán benézett fibo 0.61 szint alá, tehát ezt egy Elliott 2. hullámaként kezelni egyenlőre elég kockázatosnak látszik de ahogy látjuk egy elég hatalmas bika gyertyával sikerült a 48$-nál kialakult ellenállás fölé jutni. Tehát ebből kiindulva most Elliott 3.hullámában kell legyünk és a célszintnek legalább az 52$-os ellenálláson kellene lennie. Ez a szituáció kereskedés céljából teljesen alkalmatlan, mivel a lehetősége megvan annak hogy ezek egy nagyobb Elliott hullám kezdeti lépései, de annyira bizonytalan és csapongó hogy erre alapozni nem lehet, maximum messziről figyelni és esetleg a 4. korrekciós hullám után az 5. hullámot ha ennél jobb látványt nyújt elcsípni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/mkE3frcN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, szerintem az a kérdés eldőlt hogy a Hardfork indokán itt már nagyon emelkedés nem kell várjunk. Jelenleg ez a kérdés az utolsó csökkenő impulzus, hol fog záródni, majd ennek folytatásaként az ABC korrekciónak sikerül e legalább a 31$-os ellenállásig visszaerősíteni az árat, ahol a legjobb ötlet szerintem a nyitott pozíciók zárása, feltéve ha pluszba vannak, mivel ha bármiféle emelkedő Elliott hullám kezdeti lépéseit szeretnénk látni, ahhoz egy következő csökkenő ABC hullámra minimum szükségünk lesz.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JJgheLtg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, tegnapi képpel mindenképp érdemes összehasonlítani a mostani változtatásokat, amik nagyon nem térnek el a jelenlegitől csak a szintek kerültek kicsit feljebb. Először a vastagabb kék vonalakkal felvázolt hullámból indultunk ki, viszont mivel ebben a 2. korrekciós hullám nagyon apró volt, ezért felmerült a vékonyabb vonalakkal megrajzolt alternatív hullám lehetőség, ami szerintem a jobb megoldást kínálja és még a zöld szaggatott vonalhoz is ez igazodik a legjobban. Tehát a folytatásban inkább a vékony vonallal felrajzolt hullámot kellene figyeljük, ahol korrekciónak kellene következni a 340$-os szintre de ha zöld szaggatott hullámot is nézzünk, az pedig 330$-ra igényelné a korrekciót, ami még a kék Elliot esélyét is csökkentené. Viszont a zöld  5. hullám is nagyjából arra a szintre viheti fel az árat 430$ környékére, minta kék Elliott impulzus, esetleg még a 447$-os ellenállás is szóba jöhet. Tehát mindegy melyik megoldás lesz végül a helyes a cél tekintetében nagyjából mindegyik elég jó végeredményt hozhat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/jwKiPfOs/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a semmi közepén vagyunk félúton, nagyjából ezzel jellemezhető a jelenlegi szituáció, amiben emelkedést kellene hogy lássunk. Az utolsó nagyobb visszaesés ha egy Elliott hullám 2. korrekciója volt, akkor most emelkedést kellene látnunk, ehelyett inkább azon belül is egy kisebb visszaesés látható, mondhatni korrekció, ahol ha a végere sikerrel járna egy meglepetésszerű emelkedés az  át is léphetnénk a barna csökkenő illetve még a lila csökkenő sáv ellenállását is, viszont ha marad ez a semmi közepén látható mozgás, akkor a folytatás is csak egy nagy semmivel lesz jellemezhető.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9jNKHtFd/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  itt is érdekes dolgok történnek, ugyanis azt látjuk hogy a 2. vékonyabb oldalazó sávunkból is mintha lefelé ki szeretne lépni az ár, talán a barna csökkenő sáv támasz szintjének elérése okán, amit még akár meg is tehet csak utána ha lehet, ne jöjjön egy vissza teszt utáni további csökkenés, mert azt még a 0.29$-os támasz szint se tudná megfogni és végeredménye az lenne hogy egy szinte kerülhetnek az NXT árával.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/dnzE31YZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, egyenlőre itt is megtorpant az emelkedés, ami a vékony vonallal rajzolt 3. hullámban kellene hogy meginduljon 1400 dollár fölötti szintek irányába,  azonban egyenlőre erre még várnunk kell, ugyanis jelenleg az 50-es mozgóátlaggal küzd az ár, amit ha nem sikerül áttörni, akkor jó lehet a folytatás. Viszont mint tudjuk a folytatás nagyban függ attól hogy a Bitcoin mozgása hogy alakul, amivel az utóbbi egy nap folyamán nagyon nem sikerült tartani a tempót de reméljük tartósan ez nem marad így.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/69QF9Gyd/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ahogy látjuk még mindig az a világoskék fej-váll alakzatnak megfelelően alakul a mozgás. A C hullám behúzásra került a 123$-os jelenlegi csúcshoz, amit követ egy kisebb emelkedés és ez egyenlőre azt sugallja ha folytatódik a csökkenés, akkor az ABC hullámot, Elliott impulzusra változtatná és így ez a fej-váll alakzatnak megfelelő 116$-os szint környéki zárást jelentene.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/LVDHYC65/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.04!

BTC, tegnap dél környékén volt egy határozott bika gyertya, ami áttörte a 11 362$-os ellenállást, azonban később ez a lendület már elmaradt és este 7:00 környékén egy újabb csökkenés vette kezdetét, majd utána ebből mutatkozott próbálkozás az emelkedésre de ez  is hasonlóan az előzőekhez erőtlen volt. Ez a helyzet egyenlőre nagyon ABC hullám gyanús ha nem sikerül hamarosan újabb emelkedést felmutatni.  A kialakult kisebb emelkedő trendvonalon jelenleg már átnézett az ár, tehát ez se a legjobb előjel de mivel ez még csak egy gyertya, nem kell a legrosszabbat látni viszont nem jó irány az biztos. RSI az aljánál van, tehát lehet várni egy fordulóra, ami talán megmentheti ezt a szituációt és a 3. hullám maradék 800$-ját is látni fogjuk.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, a bekarikázott gyertyák elég veszélyes szituációt mutatnak, aminek nem feltétlenül kell hogy esés legyen a vége de nem árt odafigyelni rá, mivel ebben a helyzetben még 1000$-os visszaesésre is lehetőséget adhat. Tehát ezzel ha bekövetkezik az esés, akkor az Elliott hullám lehetőség ismét ABC hullámmal végződik, viszont ha a zöld szaggatott hullám lehetőséget nézzük az 1000$ visszaesést is elbírná de reméljük nem lesz rá szükség és megelégszik az esetleges csökkenés azzal, hogy valahol 10 750$ környékén találkozik az 50-es mozgóátlaggal.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YwGrzzIr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/q6HaC0OI/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/etRmR9Wl/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/dhdqS1RN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, az utolsó pillanatban megmenekült attól az ár hogy tovább emelkedhessen a zöld vonalnak megfelelő irányba, de nem is várhatunk mást, mivel láttuk hogy a Bitcoin vesztett az erejéből, majd vissza is esett pár 100$-nyit, tehát itt sem maradt más lehetőség mint kiesni a háromszög alakzatból, aminek a támasz szintje már amúgy is majdnem egy csökkenő háromszöget mutatott. Ezzel a szituációval se maradtunk alakzat nélkül, mivel így egy ék alakzat alakult ki, aminek csak egy kimenetele van, ebből a szempontból jó. Tehát mivel ez egy csökkenő ék alakzat lesz, ebből felfelé kellene hogy ki lépjünk, ami első ránézésre is 880-890$-t kellene jelentsen. Viszont ez az ék alakzat még nem biztos csak egy lehetőség, amit a jelenlegi ABC hullám aljához behúzott támasz alapján lehet gondolni, ennél ha pár dollárral lejjebb menne, akkor már egy sáv alakulna ki, tehát vannak itt alakzatok, amik követik egymást, csak ez a kérdés melyik a végső, ami alapján a folytatása lehet spekulálni. Azonban mindegy hogy mi lesz az alakzat az árnak az útja felfelé vezet és mikor eljön az a pillanat, amikor éppen nem függ az ár attól hogy a Bitcoin mit is csinál, akkor jön ennek a sok szöszölésnek a kárpótlása ez pedig csak 1000$ fölött végződhet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yaT5X7O9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9udlLyKt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, ahogy látjuk itt elég fura dolgok történnek, így utólag nézve már az a felfelé kiugrás és fura de ahogy látjuk később csökkenő irányba megvolt a párja is, ami szinte ugyanakkora kiugrást jelentett. Tehát nem tudni, valaki valamivel próbálkozhatott vagy csak véletlenül mellé nyúlt, amit rögtön korrigált is és annak köszönhető ez a leszúrás, nem tudni de mindenesetre az emelkedő lehetőségből és a csökkenőből is egy ABC hullámra futotta. Most ismét emelkedik az ár és ez már szintén egy ABC hullámmal felrajzolható, ami sokkal jobban is alakulhat ha sikerül a piros emelkedő trendvonal fölé jutni. Azonban ha az a nagy bika gyertya nem a véletlen műve volt, akkor talán még reméljük néhány hasonló van valakinek a tarsolyában.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/87QRjYXw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, amit látunk, azt már muszáj egy oldalazó sávval is felrajzolni, mivel harmadszor is vissza érkeztünk arra a 194$-os szintre amely ennek a sávnak hajszálpontos alja, viszont talán még mindig bízhatunk abban hogy mivel ezen oldalazás előtt látható volt egy kisebb emelkedés, ami talán arra elég lesz hogy mégis sikerüljön valami csoda folytán ebből a sávból felfelé kikeveredjünk és ez jelenthetné az előző csúcsot 624$ megközelítését, ahonnan egy vissza teszt után jöhetne a várt eredmény, amitől jöhetek még messze vagyunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/XWYZ6NBP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ez a próbálkozás sem úgy sült el ahogy kellett volna, azonban az okot megint muszáj a Bitcoinra fogni de azt is figyelembe kell venni hogy a lehetőséget sem használják ki az altok. Tehát mikor a Bitcoin emelkedik esetleg sokáig gondolkodik azt általában emelkedés szokta követni az altoknál, azonban az utóbbi egy-két hétben ennek is híján vagyunk, ezért sem tudnak elmozdulni. Láthatjuk hogy van nekünk egy csökkenő trendvonalunk, amit próbálkozott kétszer is áttörni az ár de a 3. hullámban ez a lendület elfogyott, viszont jól látható módon nagyon nem távolodtunk el ettől a trendvonaltól, mondhatjuk úgy is hogy rátapadtunk, ebből én biztos vagyok abban hogy ezt is át fogjuk lépni, elég határozottan.  Tehát egy lehetőség van, meg kell várjuk a megindulás pillanatát, amit majd egy újabb Elliott hullám felrajzolásával remélhetőleg tudunk követni.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/tSJvDvBO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, itt nem is töltsünk el sok időt, mivel a semmiből, csak semmit lehet kihozni. Oldalazás zajlik de az keményen, tehát várjuk a csodát!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/wcpbrUDC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a tegnap éjjel kialakult hirtelen kiugrást,  mondhatni természetes módon követte is a visszaesés, ami sajnos nem a legjobban sült el mint látjuk, mivel szinte visszatért az ár ugyanoda ahonnan kiindult és ezzel itt is ráfoghatjuk hogy egy 2$-os sávban oldalazunk immár két napja. Tehát egyenlőre itt is csak reméljük hogy hamarosan jön egy fordulat, ami talán az előző kiugrás fölé sikerül vinnie az árak, ahogy ezt terveztük két nappal ezelőtt is ettél az már, megcélozva az 52$-os ellenállást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/aQLnlMam/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, felrajzoltam még néhány csökkenő kisebb trendvonalat, viszont ezek nélkül is jól látható a csökkenés, ezek maximum arra lesznek jók ha valami lendületes emelkedés folytán kialakul egy hullámzás, azok hol tudnak zárni. A mostani tempót figyelembe véve az első hullám zárás lehet 31$-nál, ahogy amúgy is van egy ellenállás, majd a következő természetesen 33$-nál van és ezt még egy hullám követheti, amivel Elliott impulzust zárhatnánk. Tehát ez még talán egy utolsó lehetőség a Hardfork előtt de ez már egy elég gyenge lábakon álló lehetőség.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/OpbLJVbI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ideje rendet vágni a sók hullám között, mivel vannak jó és rossz lehetőségek is. Láthatunk egy kék Elliott impulzust, ami az 5. hullámmal lezárult ez a hullám nagyon nem illik a képbe, attól függetlenül hogy egy sikeres impulzus zárást mutat és még az ABC hullám és követte.  amiért nem illik a képbe az a következő ugyancsak kék Elliott hullám, ami ezzel az impulzus zárással még csak a 3. szintig jutott de azt is követte a korrekció, viszont itt a 2. korrekciónál mára két kék hullám nem passzol. Tehát igaz hogy a 3. hullámnál tartó kék Elliott lehetőség jobban néz ki, viszont van itt nekünk még egy zöld szaggatott vonallal jelzett, kisebb hullámokat összefogó Elliott hullámunk is, aminek most láthatjuk a korrekcióját, tehát ha ebből is sikerül, akkor még egy emelkedő 5. hullámmal eljuthatunk. szintén arra a szintre. amit a kék hátralévő 5. hullám is mutat, de ezt a kék félbemaradt Eliott hullámot elemzés után törölni fogom. Összefoglalva, tehát a 2 kék Elliott hullám nem illik egymáshoz, ezeket kezeljük külön, viszont ha a zöld hullámmal szeretnénk tovább menni, ahhoz a már lezárult kék impulzus, majd annak az ABC korrekciója kell nekünk, mivel így nagyobb eséllyel juthatunk el 430$-os szint környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/rkWV63mb/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, ez a mozgás majdnem hasonlít a Ripple charton láthatunk semmittevő oldalazásra, azzal az apró külömbséggel hogy itt nagyon enyhe csökkenés látható. Még mindig úgy tűnik hogy a 0.18$-os támasz szinten megállhat ez az újabb enyhe csökkenés, ahogy ezt előzőleg is tette, viszont ezzel sok mindent kezdeni nem lehet, ez jelenleg olyan lélegeztetőgépre lekötött szituáció.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/iV6jOpLN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  ezt a chartot hasonlítottam tegnap még a most is nagyon eredmény nem mutató NXT charjához, Mostanra szerencsére sikerült mondhatni jelentős elmozdulást elérni, ugyanis az alsó szűkebb sávból, sikerül visszatérni a nagyobb sávba és ezt a kilépés követte egy vissza teszt is, amivel kicsit vissza csúsztunk az alsó sávba de egyenlőre sikerül újabb emelkedést felmutatni. Tehát ha idáig eljutottunk, akkor szerintem már a nagyobbik sávunk felső szintjéhez 38$-ra is sikerülhet eljutni, ahol a rózsaszínnel felrajzolt Elliott impulzus is záródhat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/tFsGyko2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, tehát mivel a tegnapi oldalazás, mostanra egy újabb csökkenéssel folytatódott, Így az Elliott lehetőségtől meg kellett hogy váljunk, azonban még a szaggatott vonallal jelzett kék 3. hullámban változtatásra nincs szükség. ehhez max az 1184$-os támasz szint átlépése esetén lenne szükség. Viszont ahogy látjuk felhúztam egy emelkedő trendvonalat, amit itt a vége felé sikerült átlépni de szerencsére ez nem tartott hosszú ideig és jelenleg már ismét felette vagyunk és az apró emelkedő egyenlőre két gyertyából álló hullám az 50- es mozgóátlag fölé tudnak újra kerülni, akkor talán megmenekülhet a további csökkenéstől, viszont egyenlőre itt továbbra is csak messziről szemlélői lehetünk az eseményeknek.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WCa2RMgF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ha minden fej-váll alakzat, olyan jól sikerülne mint ahogy itt egymást követik, akkor elég könnyű dolgunk lenne. Az első fej-váll alakzat nincs felrajzolva ez még a piros fej-váll lehetőség előtti csökkenésre lehetne rajzolni. Tegnap még ott tartottunk hogy volt egy csökkenő ABC hullámunk, ami a 123$-os támasz szint alatt zárt kicsivel, viszont mivel azt követte egy kisebb korrekció, ami megadta annak a lehetőségét hogy még egy 5. hullámra is lehet számíthatunk és ennek a lehetőségét még a csökkenő fej-váll alakzat is mondhatni megerősítette és ahogy a végeredményt látjuk ez elég jól sikerült és végül 16$ alatt egy kicsivel sikerült zárni ezt az impulzust. Ezt az impulzus most követni kellene egy ABC korrekciónak és itt még korai egy újabb fej-váll alakzatban gondolkodni, viszont ha ilyen jól követik egymást, akkor miért ne láthatnánk itt is valami hasonlót. Ez a bizonyos újabb fej-váll úgy jöhetne létre ha látunk egy ABC hullámot, ami a 4. szint magasságában tud zárni, majd ezt követi egy kisebb csökkenő ABC hullám, ami pedig a 3. szint magasságában zár, akkor ismét kialakulhat egy emelkedő fej-váll alakzat, ami biztosan a 141$-os szinten látható ellenállásig visszaerősíthetné az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WHsZQnXE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.05!

BTC, 3. hullámot kellene végre lezárni, mert lassan már sok lesz ez a lapos, már majdnem oldalazó mozgás. 12 200$ a kitűzött célszint de ez csak az ellenállás miatt lett erre a szintre kijelölve, fibo alapján ennek 11 866$-os szinten kellene lennie, amihez már közel vagyunk de ez a  lassú mozgás, akkor se egy ebbe a helyzetbe illő. Barna ellenállás lehet ennek a helyzetnek a kulcsa, ugyanis ez kirajzol egy ék alakzatot és ha ez jó meglátás, akkor ebből csökkenő irányba fog kilépni az ár. Egy apró trendvonalon átlépés már volt de ezt szerintem még nem kell komolyan venni, viszont ha jön egy következő azzal visszaeshet az ár 11 000$ környékére, tehát a lapos ék okán nem kell semmi katasztrofális visszaesésre számítani, illetve a lapos ék még gyenge is lehet, ami pedig azzal jár hogy jön egy hirtelen megugrás és ez akár még a 12 200$-os ellenállást is elérheti. Tehát összefoglalva ez a lapos mozgás kicsit bizonytalanságra utal, aminek jó és rossz kimenetele is lehet de összességében lassan emelkedik az ár, amiben egy visszaesés tisztítókúraként is felfogható.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, itt szintén az ék alakzat, ami a kulcsa lehet a megoldásnak én már ehhez alakítottam az Elliott elképzelt mozgását, ebben az látszik hogy  még 4., 5. hullám beleférhet mielőtt kilép lefelé de ha végül ABC-vel zárunk az se katasztrófa csak nem néz ki olyan jól. Zöld szaggatott vonallal rajzol, jelenleg 3. hullámban kellene 12 300$-os szintig eljutni ez most az ék alakzat okán csak akkor jöhet létre, ha ez egy rossz ék alakzat és most a kék emelkedő 3. hullám, nem akad fenn a barna ellenálláson, de itt kicsit már tempósabb mozgás kellene.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YwGrzzIr/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/7MznptnS/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/bQwHfNOm/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/FIP8SnWQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, kiléptünk a csökkenő ék alakzatból egy viszonylag intenzív emelkedéssel, erre az emelkedésre mint látszik Elliott hullámot is fel lehet rajzolni és ebben még az 5. hullám hátra van, viszont a 3. szintet nem egyszerű a jelek szerint átlépni. 880$ lehet ezzel a kisebb Elliottal, ami elérhető lehet, tehát ez nem egy nagy előrelépés, viszont ha ezt és majd ennek egy ABC korrekcióját vesszük alapul és kettő hullámként nézzük, akkor még bőven van előttünk lehetőség, amit napos idősíkon láthatunk is!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/WXAZOIJ5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OhBci3s1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, itt kicsit jobban forrnak az indulatok ez főleg az utolsó 2 ABC hullámnál vehető észre, illetve a mostani Elliott hullám 1. hulláma is elég intenzív volt de az azt követő 2. és 3. már sokkal több apróbb gyertyák díszíti.  Jelenleg a 4. korrekciós hullámban kell legyünk ha minden igaz, ennek a célja valószínű az 50-es mozgóátlag környékén lesz, majd várhatóan innen jöhet az 5. hullám, ami elérheti a 433$-os ellenállást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3Mc67PoR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, elég intenzív emelkedést láthatunk a sávon belül itt a gyertyák is ugráltak rendesen, majd miután kiléptünk most zajlik valami vissza teszt szerűség, igazából ennek a hosszú 9 órás oldalazásnak így most nem tudjuk ezt a biztos következtetéseket levonni hogy ez volt a visszatérés emelkedhet tovább az ár, viszont elég szép haladást láthattunk. Tehát ha szerencsém van folytatjuk tovább az emelkedést és ennek az oldalazós vissza tesznek ha lesz valami érdemi hatása is, akkor szerintem 645$ elérésére alkalmas lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2MlRExjD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, igazából csak a berajzolt háromszögeken belüli mozgásra tudom fogni miért is arra megyünk amerre és itt még a lila vonalakkal rajzolt háromszög és a barna közötti is különbséget kell tenni, de összességében mindkettő arra utaló jeleket mutat, hogy mindenképp felfelé kell távozni az árnak. Barna alapján 240$ lehet rövid távon elérhető célszint, 270$-os szint elérésére pedig a háromszög és az azt megelőző emelkedésből lehet kikövetkeztethető. A lila háromszög esetében már sokkal nagyobb néhány 100$-os elmozdulásra is lehetne számítani, de ettől még messze vagyunk, inkább haladjunk a barnával és legyen meg biztosan végre az a 240$-os szint, ami a rózsaszín 3. hullámnak is megfelelő 260$ környéki még jobb esetben a 270$-os ellenálláson való zárásra és lehetőséget adhat.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/k8JetXJY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, itt aztán szépen elaltattak mindenkit, ami okán a tegnapi elemzésem is elég karcsúra sikeredett de azért csendben a háttérben, bíztunk abban hogy az a most látható helyzet, valami csoda folytán kialakulhat. Azt azonban hogy mi volt ez a csoda én még nem tudom, ennek nem néztem utána,  viszont amit a charton látok ez ebben a formában már bizakodásra adhat okot.  Tehát amit látunk az a sávon belüli alvó állapotból egy szép lendületes megindulás, amivel ki is léptünk a sávból, majd miután 1.03$-os szinten megtalálta az emelkedés a csúcsát, jött egy korrekció, ami ebben az esetben vissza teszt is a sáv tetejére. Ez a vissza teszt elég jól sikerült legalábbis az újabb emelkedés egyenlőre azt mutatja. Innentől már a folytatást én Elliott hullám alapján nézem ezért is húztam fel a korrekcióra a Fibonaccit, ami azt mutatja hogy a 1.12$-os ellenállás környékén lehet ennek az emelkedésnek a célszintje, majd ha továbbra is sikerül tartani ezt a tempót, akkor egy korrekció után, ami 1.06$-os szintig jöhet vissza, esélyt adhat még egy utolsó 5. hullámra is, amivel 120$ környékén zárhatnak ezt az impulzust.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CiBb8dEn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, jobb ötletem nincs, mint ezt a most látható szituációt egy ilyen nagyobb oldalazó sávval rajzoljam fel, ami egyenlőre egy kicsit alvó mozgást mutat de ha itt is láthatnánk egy olyan lendületes megindulás mint a Ripple esetén, akkor hipp-hopp jobb kedvre derítenénk mindenkit. Mindenesetre én felrajzoltam azt az Elliott hullám elképzelést, amivel ebből a szituációból a legjobban jöhetnénk ki és végre az a bizonyos 52$-os ellenállás és elérhetővé válna.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/V7yh6gw6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, egyenlőre semmi komoly elmozdulás nincs, főleg csökkenő irányba, amitől sokan tartottak, viszont nekem is valami hasonló elképzelésem volt, úgy gondoltam ha a Hardfork előtt fel tolják az árat, esetleg 50$ környékére, akkor utána jöhet esetleg 20-30$-os visszaesés. Így viszont hogy nagyon nem történt semmi, arra számítanák hogy a most látható oldalazó, mondhatni megnyugvó folyamat után, szép és határozott emelkedésnek indulhat az ár, viszont azt nem tudjuk hogy ez az oldalazó folyamat hány órát, esetleg napot vesz igénybe.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/oEwE2atB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, nagyon nem siette el az emelkedés ez főleg a vége fele látható kisebb gyertyáknak köszönhető, viszont mondhatni várt módon az előző impulzus zárásánál keletkezett ellenállás 374$ környékén vissza foghatja az árat ez látszik a most berajzolt kisebb rózsaszín Elliott 2. korrekciós hullámában, ami jelenleg már azon a szinten van, ahonnan folytatódhatna tovább az emelkedés és a 3. hullámmal 409$-os szinten látható ellenállásig kellene eljutni. Majd egy  kisebb korrekció és az 5. hullám a zöld és a kék impulzusnak is megfelelő szinten 425$ környékén zárhatná ezt az emelkedést, illetve ha itt a 3. vagy 5. hullám kicsit nagyobbra nyúlna, akkor a 447$-os ellenállás is szerepet kaphat, mint célszent.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/R0MAFpJQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, átlépett az emelkedés azon a barna ellenálláson, ami igazából az alatta lévő barna támasszal együtt látható ék alakzat egyik szereplője, viszont ahogy látjuk erre a támasz szint érintésre nem került sor, hanem határozottan átléptünk rajta, majd utána lassú sávszerű csökkenés látható, ami így az ezt megelőző emelkedéssel együttes egy zászló alakzatot mutat, ami tökéletesen alkalmas lehet arra hogy egy következő lendületes megindulással a 0.205$-os ellenállásig elvigye az árat.  illetve szintén itt találkozhat az ár a csökkenő barna szintén ellenállással, amit ha hasonlóan határozottan áttudna lépni, mint az ék alakzat ellenállását, akkor lehetőség nyílhat arra hogy és következő kisebb korrekció után, még esetleg egy 5. hullámmal itt is zárhassunk egy impulzust.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ELPlIORI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  ennél rosszabb elképzelésünk sose legyen, mivel ahogy látjuk sikerült eljutni nagyobbik oldalazó sávunk tetejéhez, majd utána kisebb vissza tesztet láthattunk a sávba de ebből is sikerült egy újabb emelkedést produkálni, ami átlépte a sávból kilépés után keletkezett ellenállást és most még lehetőséget adhat további emelkedésre, amit még az 5. hullám részeként kell kezeljünk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FuMz7AcJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a piros ellenállás egy emelkedő háromszög alakzat, amiből keletkezhet jobbik esetben egy felfelé kilépés, ami a kék szaggatott vonalnak megfelelően minimum 1450$-os szintig elviheti az árat és mivel ez egy Elliott 3. hullám, így a folytatás lehetne egy korrekció az 1370$-os támasz szintre, majd az 5. hullámmal a zöld vonalnak megfelelő 1624$-os ellenállás is elérhető. Tehát ahogy látjuk van lehetőség, ami egy intenzív emelkedés is lehet, kíváncsian várjuk a folytatást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/w0mtm0VQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ebből a helyzetből úgy néz ki hogy egy újabb fej-váll alakzat a folytatásban már nemigen szeretne  kialakulni, viszont ezt még az a jelenlegi helyzet nem zárja ki de innen már elég kétséges hogy egy jobb oldali váll rész ki tudjon alakulni. ABC hullámmal, szerettünk volna legalább 128$-os szintig eljutni, ami a fej-váll alakzat passzolt volna, viszont a C hullám 124$-os szinten lezárult, majd követte egy csökkenő a jelenlegi ABC hullám, ami szintén azt a képet mutatja hogy 116$-os szinten zárni tudott, de hogy biztos legyen itt még kell némi emelkedés. Ha az AB szintek egy szinten tudnának zárnak az előző AB szintekkel, akkor még egy apró fej-váll-ról itt is beszélhetnénk és ez biztosan visszahozná az árat a 124$-os szintre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YQWXS08k/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Gaborf85

Sziasztok. Mi helyzet a zcl-el? Vegyünk és robbantsunk bankot? Vagy pénztemető? Hogy látjátok?

Jack007

Rövidtávon pénztemető (habár már nagyon lejjebb nincsen) hosszú távon akár jó is lehet.

netbit

Szerintem is érik a következő bullrun, lehet látni, hogy készülnek a forkok, a nagy bejelentések, stb, de én egyelőre nem számítok 20k körüli bitcoinra és hasonló rekordokra.

Dolce

Idézetet írta: netbit Dátum március 05, 2018, 05:16:49 DÉLUTÁN
Szerintem is érik a következő bullrun, lehet látni, hogy készülnek a forkok, a nagy bejelentések, stb, de én egyelőre nem számítok 20k körüli bitcoinra és hasonló rekordokra.
továbbra sincs volumen a piacon. tartom a 9k alatti beesést ebben a hónapban. de ne legyen igazam, a g20-on múlik sok minden. hátha pozitív hírek jönnek nnan, de én nem bízom a politikusokban

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.06!

BTC, tegnap este berajzoltam egy elég ígéretes árboc alakzatot, ami egy kezdeti nagy bika gyertyával hozta is a kezdeti megindulást, azonban ennél többre már nem futotta és 11 700$-os szinttől a most látható csökkenés vette kezdetét. Jelenleg nagyon gondolkodik az ár, merre is tovább, mivel rettentő apró gyertyából álló oldalazást láthatunk, viszont mivel felül érkeztünk így elképzelhető hogy csökkenő irányba folytatjuk és ez azt is jelenti hogy abból a bizonyos barna ék alakzatból ez lesz az a kilépésre amire vártunk. 11 000$-ra tippeltem ennek a kilépésnek az alját, viszont ahogy ha a csökkenő hullámból indulunk ki akkor az sem kizárt a 10 800$ lesz az alja. Tehát ha nagyjából ott lesz az alja ahova várjuk, akkor az még a kék Elliott hullám tekintetében elfogadható, habár eléggé a határokat súrolja, viszont egyenlőre úgy tűnik így még továbbra is használható lesz a kék 3. hullám, de az is lehet hogy a kék Elliot hullámot ennek az emelkedő ék alakzatnak a csúcsa felé, elég nem tetsző módon de le kell zárjuk.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, itt is elég jól látszik az a bizonyos emelkedő ék alakzatból való kilépés az viszont kár hogy nem tudta előtte érinteni az alakzat ellenállását, amivel az emelkedő kék Elliott hullámot is zárhattuk volna, amit így is megtehetjük csak nem néz ki olyan jól. Tehát ahogy a poloniex charton is említettem, ennek a kilépésnek az alját 11 ezer dollár környékére tippelném az 50-es mozgóátlag érintéséhez, de ha ezen túl szalad azzal sincsen baj, mert egy ilyen ék alakzatnak ez a természetes folytatásra, ami nem szokott hosszúra nyúlni, majd abba az irányába folytatódik tovább a mozgás, amerre az ék alakzat is mutat, tehát jelen esetben emelkedik az ár

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YEGtOxel/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/f2xMcVf2/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/Cu9WJC2w/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/sGR0OSx5/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nagyon nem illik a képbe ez a most berajzolt csökkenő kék ABC hullám, itt egyenlőre gyanús hogy ez a most látható elmélkedés inkább egy Elliott 4. korrekciós hulláma, ami ha igaz akkor ezt egy 5. további csökkenő hullám is követi ez abban az esetben lehetséges is ha a Bitcoin most még további korrekciót csinál. Tehát ha a bizonyos 5. hullám még előttünk van, akkor valószínű 830$ környékén várhatnánk ennek a csökkenő kék impulzusnak a zárását. A folytatásban mondhatni természetesen abba az irányba fogunk menni, amerre a Bitcoin is halad!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/bUWgiI0R/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AaY0j0Oc/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, az ethereum charton látható csökkenés után már nem is kell meglepődni hogy így se azt látjuk, ami tegnap még jó megoldásnak gondoltunk. ABC hullámmal zártuk az emelkedést, amit azóta már követett egy újabb csökkenő ABC hullám de ezzel egyenlőre még sok mindent nem tudunk kezdeni. Kicsit összehúztam a képet, azért hogy jól látszódjon az a 02.23.-a óta tartó durván 50$-os sávban történő oldalazó mozgás, ami enyhe csökkenést és mutat, ezen belül sorra halnak el a jónak tűnő emelkedő Elliott hullám lehetőségek ez indokolja a sok ABC hullámot, amik közé keveredik néhány kisebb Elliott hullám is de összességében ezek se érnek semmit. Most látható utolsó egyenlőre csökkenő ABC hullám is elég gyanús abban a tekintetben hogy egy kisebb Elliott hullám alakulhat ki de ez elkerülhetetlen hogyha Bitcoin ár a már említett módon tovább csökken.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hztYPSf3/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, rajznak elmegy de sokra nem megyünk vele, annyi azonban érzékelhető hogy visszatérünk az 580$-os szint környékére. Az egész ott csúszott el, mikor abból az oldalazó sávból kiléptünk, majd a sáv tetejéhez nem egészen egyértelmű módon történt az a bizonyos vissza teszt, ami megalapozta volna a további emelkedést, ami ezáltal el is maradt és a most látható csökkenésnek is indult az ár. Azonban mint tudjuk ez nem csak DASH-re fogható hanem a Bitcoin visszaesésére is, tehát a baj nem itt van, hanem abban hogy ennyire függ az ár a Bitcoin mozgásától.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/le48HBCW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, nagyon határozatlannak tűnik, az itteni mozgás is mivel volt 2 jó háromszög alakzatunk is amelyekből szintén megvolt a kezdeti kilépés, majd ezt követően rögtön el is fogyott a lendület.  Gondolom nem írok meglepetést azzal hogy ez minek a következtében történt így, de sebaj mivel a Bitcoinnak köszönhető ez a mostani csökkenés, akkor a Bitcoin emelkedésnek köszönhetően, majd itt is emelkedésnek indul újra az ár, amihez ha hozzá társul még majd a saját erő is, akkor ezt a mostani zűrös 2 hónapot is mindenki elfelejti.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/VDzj3hWi/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, az elején még érthetetlen volt minek a hatására ugrott meg ennyire az ár, viszont azok a bizonyos hírek amiknek köszönhetjük ezt a kiugró teljesítményt, azok ennél a visszaesésnél miért nem fékező hatásúak, még úgy is hogy tudjuk főként a Bitcoinnak köszönhető ez a visszaesés. Az kicsit fura a Bitcoin az emelkedéstől függetlenül látunk egy ilyen nagyobb emelkedő kiugrást,  annak miért nincs kisebb fékező hatása, akkor amikor a Bitcoin éppen csökkenő irányba mozog, tehát itt legalább egy oldalazó 1$ fölötti sávban kellett volna ezt a Bitcoin árcsökkenés átvészelni az itteni árnak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DajYTejU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, szintén egy sutba dobott terv, ami itt nem is akkora meglepetés, mivel előzőleg is elég furcsán össze-vissza mozgás zajlott. Viszont legalább nem vesztettünk semmit azzal hogy nem lépte át az ár Elliott 1. szintjét , majd oldalazás után kisebb visszaesés következett de még mindig a sávon belül vagyunk. Sok terv a folytatása nincs és addig valószínű semmi elmozdulást emelkedő irányba nem fog történni, amíg hasonlót nem látunk a Bitcoin esetén is!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lzmT5e3I/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, valószínű itt a Bitcoin csökkenő mozgásától függetlenül is egy kisebb visszaesés következett volna, Hardfork utáni kisebb eladói nyomás okán. Azonban erre most még a Bitcoin csökkenés is rátett egy lapáttal, aminek köszönhetően látjuk ezt a mostani elég gyors csökkenést, amely elképzelhető hogy Elliott impulzusa zárul, én ezt egyenlőre a kerek 25$-os szintre húztam, aminek az elérése remélhetőleg egy időben fog megtörténni, azzal amikor a Bitcoin is megtalálja az ék alakzatból  való kilépés utáni csökkenés alját. Sajnos ilyen visszaesés minden esetben megtörténik mikor valahol HardFord történik, aminek valószínű mindig egy kis pánik az elindítója, mivel mindenki úgy gondolja hogy mások is úgy gondolják kiveszik a pénzt, akkor ők is kiveszik és ez elindít egy kisebb lavinát, amíg talán el is kerülhetnénk .

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/sc82Wg7c/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, végre egy normálisnak tűnő mozgás, amit nagyon nem befolyásolt a Bitcoin árcsökkenése, ezt miért nem tudják a többi úgymond nagyobb altok és produkálni,  vagy éppen azzal lepődjünk meg hogy itt miért nem az történik mint máshol? Mindenesetre elég fura a Monero jelenleg miért kivétel, viszont ennek talán köze van ahhoz az emelkedő trendhez, amit napok óta látunk és ha ez így egy folyamat része, ami reméljük még ezek után is kitart és a felrajzolt zöld, kék és most már rózsaszín Elliott impulzusoknak is megfelelő 425$-os szinten zárni tudja ezeket az impulzusokat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZCXxHzM6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, az itteni charton semmi meglepetés nem okoz ha egy alakzat nem hozza, amit várnánk tőle. Ahogy látjuk elég ígéretesnek tűnt és volt is próbálkozás arra hogy felfelé meginduljon az ár, de hát szegén párra nagyon függ a Bitcoin mozgásától, tehát ez a szituáció sem volt elkerülhető és még valószínű tovább is fog csökkenni az ár, amit ismét csak remélni tudjuk hogy a 0.18$-os támasz szint megfog.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/irDKH03j/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  végül is sikerült lezárni az emelkedő impulzust a kerek 0.40$-os szinten És itt legalább még arra is van magyarázat hogy miért csökken az ár, amit itt köthetünk az impulzust követő ABC korrekciós hullám igényéhez, viszont valószínű itt kisebb korrekció is elég lett volna, de ehhez még a Bitcoin árcsökkenés is hozzá tett egy keveset. Azonban ez az ABC hullám is valószínű kevésnek bizonyul, mivel volt a C hullámot követően egy korrekció, amiből jelenleg elég intenzív csökkenésbe kezdett az ár, amit szintén még a Bitcoin visszaesése igényel, tehát nagyon valószínű, hogy itt egy csökkenő Eliott impulzussal fogunk zárni, talán 0.33$-os szinten.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/z2VL46aL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, pedig ennél jobb lehetőség nagyon ritkán adódik, mint amit itt felkínált az emelkedő háromszög alakzat. Az egyik hátulütője a dolognak az lehet, amiért nem hozza azt az emelkedést amit várunk, mivel egy jelentős csökkenése előzte meg ennek a kialakulását, viszont ezen háromszög előtt is mutatkoztak olyan jelek, amik emelkedésre utaltak, például a dupla aljból történő megindulás, illetve a szaggatott vonalakkal jelölt Elliott hullám lehetőség, azonban itt jelenleg egy oldalazásra utaló mozgást láthatunk, ez még nem rossz feltéve hogy a folytatást emelkedő irányba fogjuk látni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/T6OmKqN6/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ez most már egy elég jelentősnek mondható csökkenő trend, amit én egy sávval is felrajzoltam. Ezen belül láthatjuk hogy volt egy csökkenő Elliott impulzusok, amit követett egy ABC korrekciós hullám, majd abból jelenleg egy újabb csökkenő Elliott hullámban vagyunk, ami ha marad sávon belül, akkor nemsokára zárni kellene ezt az impulzust is, főleg azért is mert a Bitcoin nemsokára eléri azt a szintet ahol remélhetőleg lezár egy csökkenést.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gFQ00LSV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Robag

Sziaztok!  Elképzelhető, hogy még hónapokig szenvedni fog a BTC? Több elemzésben állítanak olyat hogy maradunk downtrendben, és 1000$ 2800$ 3000$ 6000$-os cél van megadva. Nyáron lesz 22000$ körül. Ezek trollok, vagy van valami alapja? Én úgy látom nincs elég lendület, a befektetők, kereskedők óvatosak a januári korrekció óta. Tehát a piac még nem tért magához. Mi a véleményetek?
Kösz: Gábor

willow

A btc halott. Ebben az évben nem várható komolyabb fellendülés.

Til

Idézetet írta: Robag Dátum március 07, 2018, 12:04:38 DÉLELŐTT
Sziaztok!  Elképzelhető, hogy még hónapokig szenvedni fog a BTC? Több elemzésben állítanak olyat hogy maradunk downtrendben, és 1000$ 2800$ 3000$ 6000$-os cél van megadva. Nyáron lesz 22000$ körül. Ezek trollok, vagy van valami alapja? Én úgy látom nincs elég lendület, a befektetők, kereskedők óvatosak a januári korrekció óta. Tehát a piac még nem tért magához. Mi a véleményetek?
Kösz: Gábor
Én is elmondom mit látok a varázsgömbben:
Mikor mindenki a BTC-t püfölte. akkor beesett 6K körüli tartományra.Azóta volt egy kis emelkedés és jelenleg egy oldalazó sávban van 10K és 11K körül.Én meglátásom szerint ez az oldalazás 4-6 hónapig biztos el fog húzódni.Mi a túróért menne az ár "1000,2800,3000" dollárra?Ha ez ,akkor nem történt meg mikor össze vissza rugdosták és sokan pánikeladásban voltak, akkor mitől csurogna le 1000 dollárig?Szerintem ennek semmi értelme, úgy ahogy Te, Én, meg a többiek is úgy gondolják mostanra már elcsendesedett a helyzet, (Én bevallom aggasztó volt 6K közelében látni a BTC-t 20K-ról) és reményekkel várják a további emelkedést.Mivel volt egy hatalmas beszakadás, ezért jelenleg mindenki óvatos.Amint újra elfelejti mindenki az esetet megjön a vásárlási kedv.Amíg a banki 0.1%-os kamatnál jobb befektetés a crypto, addig nem aggódok.
C:\> del c:\command.com

netbit

Tavaly 3 igazán nagyon "bullish" időszak volt, gyakorlatilag szinte az egész tavasz, augusztus és november közepétől január közepéig. Nyilván nem lehet minden második hónapban 10x növekedés. Ez a 10k körüli btc ár egyáltalán nem rossz. Jó, persze aki a csúcson bevásárolt, annak ez most fájdalmas időszak és persze bizonyára kisebb-nagyobb hibákat még a profik is elkövetnek, de azért aki már nem teljesen kezdő, az tudja, hogy ez türelemjáték, ami a türelmetleneket kegyetlenül bünteti. Ha ezen az éven is lesz még 2 komolyabb bullrun, akkor jók vagyunk. Kisebb néhány napos, 1 hetes emelkedések már január óta is voltak. Hátha húsvétra kiforr valami komolyabb is.

Dolce

#2312
btc ára nem rossz. a kisebb altokat verték le teljesen az utóbbi bő 1 hónapban. náluk gyakoriak a -80%-ok is. ahogy januárban irreálisan drágák voltak, most visznylag olcsóak. szerintem először 1-1 coin fog kiugrálni, az már egy jó jel lesz. nagyoknak lassan megéri azokat meghúzni shortolás helyett

Karcsi papa

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 03.07!

BTC, ezzel a mostani csökkenéssel nem az a baj hogy van, hanem hogy korábban jött mint kellett volna, ugyanis a mostani visszaesést, habár nem ekkorát de egy ezer dollárosra, ami 12 200$-os szint  környékéről kellett volna lássunk szükség lett volna, viszont mivel jött a barna színnel látható ék alakzat, ezért már 3.-án este apró jelei voltak annak hogy nem biztos a kék impulzus 12 000$ környéki zárása. Azonban még 5.-én reggel is bizakodhattunk, amikor a jelenlegi kék 3. szint környékén, ugyancsak mehetett volna a 12 000$-os szint irányába az ár, de ott már csak két apró lezáró hullámot tudott felmutatni, majd végül 11 700$-os szintről meg is kezdődött a mostani csökkenő Elliott hullám, ami szintén nem várt módon alakult így, mivel ha csak a kék Elliott impulzus nézzük, akkor itt egy ABC hullámmal 10 800-11 000$ környékén kellett volna zárjuk, viszont jelenleg úgy néz ki hogy ez egy impulzus lesz, aminek nem tudjuk pontos alját, ezért én az előző emelkedő impulzus kiindulási pontjához, tehát 10 201$-os szintre húztam.

Napos, általában minden alakzatból való kilépést, először egy vissza teszt követ, majd abból ha sikerül egy újabb kitörés irányába történő meg indulást produkálni, akkor nevezhetjük kitörésnek a kitörést. Tehát ez a mostani szituációban ahogy látjuk a képen is azt jelenti, hogy most van a vissza teszt folyamat, csak mivel ezt napos idősíkon nézzük ezért jóval nagyobb visszaeséssel jár, mint arra sokan számítottunk volna, viszont legalább lesz egy konkrét jelünk ha ez a visszatért sikeres és az újbóli emelkedés eléri a 11 700$-os szintet, arra hagy sokkal jobb eséllyel állhatunk további növekedés előtt.
Viszont hogy ennyire mégse legyen egyszerű a helyzet még vissza teszt után sem, erre pedig a már 02.20.-án látható 11 777$-os szint környékén látható csúcs a mostani csúccsal együtt, már alkalmas arra hogy egy oldalazó sávot rajzoltasson velünk. Ez a sáv elég bő kereteket biztosít és lehetőséget ad még arra is hogy a csökkenő trendvonalunk, amire ugyebár vissza szeretne tesztelni az ár a sáv aljánál zárhasson 9247$-os szinten, ez ha megvalósul durván 4 napot vehet igénybe. Tehát reméljük ennek a sávnak az aljához nem kell ahhoz ellátogassunk hogy megforduljon az esés, de ha mégis és lesznek ott  olyan jelek amik felfelé mutatnak, akkor mindenképp alkalmas lehet egy újabb vásárlásra, ellenkező esetben marad ebből sávból való kilépés, tehát 11700$-os szint.

Bitstamp charton pedig egy merész elképzelés lett berajzolva piros színnel, ami egy fej-váll alakzat, ennek a célba érkezése Március 10. környékén várható ha bejön a célja pedig 20 500$ környéke. Illetve egy kék alternatív fej-váll ha 17 200$-os szintnél gubanc alakulna ki.

Coinbase, barna ék alakzatból kiestünk, kicsit előbb mint kellett volna és talán ez magyarázhatja azt, miért ilyen intenzív ez a csökkenés. Volt nekem egy szaggatott vonallal felvázolt Elliott hullám elképzelés, amivel a kék óriás 3. hullámot szerettük volna végig követni, viszont a zöld szaggatott Elliott hullám csak a kék 3. hullám feléig jutott volna de a jelenlegi szituáció ezt már lehetetlenné teszi. Viszont ha a most berajzolt emelkedő piros Elliott impulzust nézzük, majd annak a mostani visszaesés az ABC korrekciója lesz és ez 10 200$-os szinten lezárul, akkor jöhet egy újabb, zöld szaggatott  vonallal felvázolt Elliott hullám elképzelés, ami már egy Elliott hullámban alkalmas lehet arra hogy a kék 3. hullámot végig kövesse.

Élő chart: https://www.tradingview.com/chart/BTCUSDT/jZgTKEVr-BTC-USDT-Elliott-waves/
Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vDfXTZt5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Yp2xE26j/
Pillanat kép napos Bitstamp: https://www.tradingview.com/x/S5vK2KWH/
Pillanat kép 4 órás Coinbase: https://www.tradingview.com/x/0MQV1XuR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, nagyon óvatos csökkenő ABC hullámmal próbálkoztam tegnap, amivel a rózsaszín impulzust szerettünk volna úgymond lezárni, de végül amit most látunk, nem tagadhatjuk hogy a Bitcoinnak köszönhetjük, viszont itt az ETH is köszönheti magának, mivel nem használta ki azt a pár napos Bitcoin nyugvó állapotot, illetve az előtt található emelkedést és nem emelkedett legalább 1000$ fölé,  amivel ezt a mostani csökkenést 900$ környékén is megúszhattuk volna. Tehát itt sok magyarázni való jelenleg nincs, türelmesen meg kell várni még megnyugszik és  az impulzus zárást követően kimászhatunk egy korrekcióval, ami a jelenlegi szintről kb 50$-os erősödést jelenthet, amit biztos követ majd még egy kisebb visszaesés, ami alapja lehet a folytatásnak de ettől valószínű még pár napra vagyunk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/2LbHB3yx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/FFX76WvX/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC
, ahogy látjuk ebből a csökkenés sávból egyenlőre még nem tudunk megszabadulni, mivel jelenleg elég határozottan tartunk a sáv alja felé, amit már az előző visszaesések sem értek el, tehát elképzelhető hogy most se fogunk ilyent látni, ami akár még azt is mutathatja hogy ez nem is egy csökkenő sáv, hanem egy nagyon lapos ék alakzat. Amit látunk, tehát ez egy csökkenő Elliott impulzus lehet végeredményként, ugyebár tegnap még itt is ABC hullámban bíztunk a megelőző ABC sorozatok okán, viszont a Bitcoin által kaptunk egy ilyen segítséget, ami sikeresen impulzus zárásra ad lehetőséget. Köszönjük szépen ezt a lehetőséget szívesen kihagytam volna viszont ha már így alakult, akkor alkalmazkodjunk hozzá és reméljük hamarosan, már a jelenleg behúzott szinten le is zárul ez az impulzus és egy ABC korrekcióval vissza jöhetünk 390$-os szint környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/silnL6ay/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, ahogy azt Móricka elképzelte, nagyjából úgy meg is történt a visszaesés de ahogy látjuk egy kis hiba csúszott a gépezetbe, aminek következtében megcsúsztak a fogaskerekek és tovább csökkenés vette kezdetét, ennek meg is lett a végeredménye amit én egy csökkenő Elliott impulzusa rajzoltam fel.  Ez az impulzus mondhatni elég pontosan megérkezett az emelkedő trendvonalra de még nem tudunk mennyire lesz hatékony. A hatékonysága azonban nemcsak az itteni mozgáson múlik, hanem hogy milyen háttér támogatást kap például a Bitcointól, ami mint láttuk lehet jó is és rossz is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/511TgTp7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ehhez sok mindent hozzátenni nem lehet, mivel ugyanakkora eséllyel és ugyan ilyen intenzitással mehetett volna a háromszögben való kilépés után felfelé is az ár, amire a jelek is utaltak. Viszont ezt a mostani csökkenést emelkedő irányba, még azelőtt kellett volna megtegye az árnak, mielőtt a Bitcoin a mostani csökkenő visszaesést behúzza de az itteni mozgás ezt egy hét alatt nem tudta produkálni, így most el kell fogadjuk a szomorú valóságot és újra neki kell vágnunk egy olyan mondhatni intenzívebb emelkedésnek, mint például amit 23.-26.-a között is láthattunk.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/KwmVgN3C/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, nem tudom ez a kialakult Bullshit emelkedés hány embert rántott ismét bele abba hogy vásároljon, mindenesetre aki ezt megtette az mostanra már biztos ráébredt hogy ezzel még nem megyünk a Holdra. Azonban akik vásárolt azok se tették feltétlenül rosszul, mivel a B hullámban látott úgymond vissza teszt után bekövetkezett C hullámban történő emelkedés, elég konkrét jelzés volt arra hogy érdemes próbálkozni és legalább a 1.12$-os ellenállás elérni, de végül mint látjuk ez nem sikerült és 0.05$-os veszteség után meg kellett szabadulni a pozíciótól, Illetve akik nem szeretnek mínusszal kiszállni, mint például én is, tehát mi továbbra is kitartunk, mivel a jövő nagy lehetőségét szeretnénk kihasználni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3Xq0OBnL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, ezek a szituációk nekem mindig gyanúsak, mikor ahogy most is látjuk teljesen az ellentéte történik annak, aminek történnie kellett volna. Mindegy, ezen már változtatni nem tudunk de legalább nem lépte át az 1. szintet, tehát pozícióban sem voltunk,  ezért nagy kárunk nem keletkezett. Jelenleg egy csökkenő Elliott hullámban vagyunk, aminek még nem tudjuk a pontos alját de reméljük a 40$-os támasz szinten lezárul és találunk majd olyan jeleket, amik arra utalnak hogy megkezdődhet az ABC korrekciós hullám, amit akár még a nagyon bátrak meg is próbálhatnak elcsípni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/f48igQOw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, közel lehetünk az aljához, mármint az Elliott impulzusnak az aljához, amit már tegnap le kellett volna zárjunk a jelenleg látható 5. hullám aljánál. Viszont kialakult egy néhány órás oldalazó folyamat, amiből végül tovább csökkent az ár és jelenleg 23$ környékén kellene jönni a rejtőzködő erőnek, ami egy ABC hullámmal, visszaerősítené az árat 27$ környékére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/aZ7gvHRN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ezt a mostani képet majd nyugodtan eltehetik a rosszakarók és mondhatják hogy nem jött be amit például a rózsaszínnel rajzoltam, viszont ennek semmi jelentősége nincs, mivel ha azzal a rózsaszín hullámmal bárki is próbálkozott volna az tudhatja hogy kockázattal már az aljánál meg lehet próbálkozni vásárlásra, viszont aki biztosra megy ez csak az 1. szint átlépése után teszi ezt meg. A zöld szaggatott hullám és a kék esetén már lehet jogos reklamáció, már csak az a kérdés kinek reklamáljunk, az árnak hogy nem ment a jelzésnek megfelelően, vagy annak hogy miért követjük a Bitcoin jelenlegi csökkenő mozgását és miért tudott a Bitcointól függetlenül egy elég jelentős emelkedés produkálni, ami lezárult egy kék Elliott impulzussal. Mindenesetre még nem állunk rosszul és a zöld és kék hullámok is jól vannak, illetve lesznek feltétlen hogy a 336$-os szint alá nem néz be az ár, habár láthatunk egy emelkedő trendvonalat, ami a gondolatmenetet keresztben húzhatja, mindenesetre ha mégis tovább csökken az ár, akkor 320$ környékén érhetné el az esetleges további csökkenés a trendvonalat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6fLgLLAk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, erre csak azt lehet mondani, hogy gyászos és még  nem tudjuk hogy a Bitcoinnak sikerül e megtalálni az alját, a jellegi szintek környékén 10 200$ körül, ami az itteni árat a kép alján látható 0.15$-os támasz szintre taszíthatná vissza. Tehát jelenleg a barna támasznak kellene valami kiugró teljesítmény mutatni, ami által lezárulhat ez a csökkenő Elliott impulzussal is felrajzolható visszaesés, amin egy ABC hullám segíthetne azzal, hogy 0.18$-os ellenállás környékére visszahozza az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DEKRtCYk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR, az itt látható helyzet, majdnem hasonló mint amit a Ripple chartján is láthattunk, azzal a különbséggel, hogy itt legalább egy emelkedő Elliott impulzust is el tudtunk csípni és a szerencsések még jól le is kereskedni. Viszont, ami utána történt erre már annyira nem lehetett számítani, arra lehetett hogy az alsó vékonyabb oldalazó sáv tetejének környékére érkezhet meg az ár, azonban itt még kialakult egy 4. korrekciós hullám, ami után az 5. jellegi csökkenő hullám alját még nem tudjuk hol lesz, ezért én az előző impulzus aljához tehát 31$-os szinte teszem, bízva abban hogy további Bitcoin ár csökkenés nem fogunk látni. És akkor itt még egy nagyobb fej-váll alakzat lehetőség is kialakult, ami  0.292$-os szintre is lehetőséget ad.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/15me9IAz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, annyira már itt nem is érdemes azt nézegetni, mi lett volna ha a mozgás a most láthatónak tükörképe szerint felfelé teszi ugyanezt, de bárhogy is csűrjük-csavarjuk, mégiscsak azt kellett volna lássunk, hogy ebből a szituációból felfelé mozdul el az ár és ha már le szorultunk a trónkövetelő pozícióból, akkor legalább valami önállóságot is fel kellene mutatni. A jelenlegi csökkenésnek is csak tippelni tudjuk az alját, amit ebben a helyzetben én Fibonacci alapján 1100$ környékére tennék és ezzel lezárulhatna ez a mostani csökkenés, amit Elliott impulzussal is felrajzolhatunk, majd ebből kiindulva pedig az ABC korrekciót 1200$ környékére várhatnánk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/vGt2wm4b/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, továbbra is a csökkenő sávnak megfelelően zajlik a mozgás, ami azt jelenti a tegnapi impulzus zárás nagyjából ott történt ahova vártuk. Majd egy emelkedés következett, amire nagyon apró AB hullámmal rajzolhatunk egy ABC korrekciót, ez a jelek szerint 113$-os szinten le is zártuk. A folytatásban jelenleg látható egy csökkenő hullám, amit még nem tudunk hova tenni, viszont ha azt nézzük hogy az előtte lévő emelkedő hullám 102.94$-os szintről indult és még felette vagyunk, ez egy nagyobb esetleg ABC hullámnak is lehetne az alja, viszont a jelenlegi kép alapján ennek sok esélyt nem adok, de semmi sem kizárt, tehát ameddig a 102.94$-os szint fölött vagyunk, addig ez a lehetőség nyitott és ez lehetne az a megoldás, ami végre ebből a csökkenő sávból is kimozdíthatná az árat!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/UvyrFcnO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Robag

Sziasztok! coinexchange.io-ról vélemény? Használjátok?
Üdv: G

Dolce

#2315
Idézetet írta: Robag Dátum március 07, 2018, 02:59:10 DÉLUTÁN
Sziasztok! coinexchange.io-ról vélemény? Használjátok?
Üdv: G
én használom, a pumpndump otthona. átutalások gyorsak, viszont az oldal maga elég bugos. de néhány zs kategóriás coint csak ott lehet elérni könnyen.

netbit

Idézetet írta: Robag Dátum március 07, 2018, 02:59:10 DÉLUTÁN
Sziasztok! coinexchange.io-ról vélemény? Használjátok?
Üdv: G

Nekem sem volt még velük bajom, de ez ugyebár egy shitcoin exchange. Rendes coinok jobb helyen is megtalálhatók, ahol nagyobb a volumen.

Sanyi

Pár hónapja csináltak valamit az oldallal bejelentés nélkül, így nagyobb összeget nem érdemes ott tárolgatni........

netbit

Utóbbi időben figyelem a decentralizált tőzsdéket és észrevettem egy furcsaságot a Waves körül, amire lehet, hogy van valami logikus magyarázat is, de én egyelőre nem látom.

A Waves volumene jóval magasabb a Tidexen és a Yobiten, mint a Bittrexen és a Binance-en.

Pl. most:
Tidex: 12M USD
Yobit: 4M USD
Bittrex: 1,7M USD
Binance: 1,3M USD

A Tidex egy szinte ismeretlen tőzsde, a yobitről ugyan a többség hallott, de az is egy shitcoin tőzsde, sok csalás és állandóan minden wallet maintenance módban van. Sok coin bitcointalk oldalán figyelmeztetnek, hogy a yobitet ne használják, mert semmi supportjuk nincs, ha bármi gond van, akkor odaveszett a coin.

Szóval nem értem, hogy két ismert és népszerű tőzsde volumenét hogy tudja túlszárnyalni két shitcointőzsde, pláne a noname tidex.

Azt tudom, hogy a waves és a tidex, yobit mögött is oroszok vannak, de azért a wavest nem sorolnám a shitcoinok közé, van egy működő platformjuk, nem csak lufi.

Waves volumen:
https://coinmarketcap.com/currencies/waves/#markets

Robag

Köszönöm a válaszokat. Hasznos volt. Dolce! Hogy érted hogy a "pumpndump otthona"? :) Elég új vagyok a tőzsdén, nem ismerem a jelenséget.