Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 75 Vendégek van a témában

Karcsi papa

Elfogyó lendület, vérfrissítésre van szükség!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.05!

BTC, piros és a kék zászló alapján is 7,000$ környékére várjuk az árat, viszont az utóbbi napokban az a lendület, ami a piros csökkenő sávból kilépés után látható volt egyenlőre 6,781$-os szinten nem tudja átvergődni magát, ahogy ezt a kék sávból kilépés után is láthatjuk.
A kék sávból kilépés utáni csúcsok kialakítottak egy emelkedő háromszöget, amelynek a legmélyebb pontját figyelembe véve 5% emelkedést vizionálható. Tehát csekély 350$-os emelkedő hullám, illetve ha a háromszög támaszáról történő emelkedést is belevesszük, akkor 550$-os bikafuttatás lehetősége is fennáll.
A 7,000$-os szintnek csak a piros zászló szempontjából van jelentősége,  mivel ahogy látjuk ezzel a háromszöggel 7,150$ is elérhető, sőt ha idevesszük a hetes idősíkon várt 7,770$-os igényt, akkor jó is hogy vannak ilyen apró egyre feljebb mutató célszintek.

Napos, nagyjából 8 napja várjuk, hogy a csökkenő kék Elliott hullám biztosan lezárható legyen 5,760$-os szinten. Ahhoz hogy az előre rajzolt 50-es mozgóátlaghoz hasonló kanyart vegyünk egy  lendületesebb további emelkedő mozgásra van szükség, talán a hetes kitűzött 7,770$-os ellenállásra, de már a 7,000$-os szint elérése is megfoghatja a jelenlegi csökkenő irányba haladó ívet. A tegnapi gyertyazárás sok mindent nem jelez, de talán erősíti az inkább felfelé gondolkodást, viszont minél tovább gondolkodik, annál nagyobb eséllyel tesznek rendet a macik.

"Hetes idősík sem úgy alakul egyenlőre ahogy kellene, itt főként a bekarikázott 3 piros gyertyára gondolok, ahol az utolsónak a 7,770$-os ellenálláson kellett volna zárni. Tehát itt már Morning Star alakzatról nem beszélhetünk, viszont a kisebb testű gyertyák sorozata még egy halvány esélyt mindig tartogat magában, de hogy eredményt is lássunk még mindig a 7,770$-os támaszom kellene zárni.
Volume oszlopok is beszédesek, amelyek Április óta szinte csak egy vegetálás mutatnak és ha visszamegyünk az időben és megnézzük, akár az év eleji mozgásokat jelenleg 10%-a nem látható a forgalomnak, tehát ha előbukkannak az alvó bálnák, akkor az akár 1,000$-os ugrásokat is jelenthet órák alatt. Itt valószínű sokan megijednek majd ha ezek az 1,000$-os ugrások csökkenő irányba történnek, de legalább felrázzák a piacot, és az idáig csendesen úszkáló bálnák vérengző cetekké változnak, ami által a vér még zöld színben is folyhat!"

Pillanat kép órás: https://www.tradingview.com/x/tnIoSG1o/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vw9KyykA/
https://www.tradingview.com/x/vznSDvJC/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/vqsk3M35/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, az érzékelhető hogy nincs erő az emelkedésben, ezt láthattuk az árbóc utáni emelkedés esetén és ugyanúgy elfogyott a lendület, most a kék csökkenő sávból kilépés után is. A jelenlegi mozgások kirajzoltak egy háromszöget, amelynek a támasza egybeesik a lila nagyobb emelkedő ék támaszával, tehát ha erről visszafordul és emelkedésre vált a mozgás, akkor a lila emelkedő ék ellenállására juthatunk el, ami ha lassan történik, akkor két nap múlva az 513$-os ellenállást is elérheti. Viszont ha megnézzük a napos idősíkot, akkor ott az 513$-os ellenállás csak egy apró akadály, főleg ha az ékből kilépés utáni lehetőségeket nézzük.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/az77uRJn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/O9Dvzmgr/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, az 5. hullámban tegnap délutánig még viszonylag határozottan tudott emelkedni az ár, viszont a délután folyamán ez átváltott oldalazásba és azóta is várjuk sikerül e tovább haladni felfelé. Ennek a kérdésnek az eldöntése természetesen most is a Bitcoinra vár, ahol megvannak a lehetőségek, de még igazán egyikkel sem tudott élni. Napos idősíkon sokkal nagyobb lehetőségek vannak, ahol a 205$-os ellenállás nem kellene hogy gondot okozzon, illetve a felette látható 250$-os ellenállás elérése se látszik egy bonyolult feladatnak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gxwQRNkn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/L787AaOT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, ahogy látjuk a tegnap reggeli leszúrás meg is hozta az eredményét, viszont ennek a tetején  volt egy felszúrás, tehát ez volt a jelzés arra hogy csökkenő irányba folytatjuk és itt mehetünk tovább ezen vonalon, mivel az éjjel folyamán ismét egy leszúrás zárta a csökkenő mozgást. Azonban ezek a le-fel szurkálások egyre kisebb hullámokat eredményeztek, tehát most ezek mentén már nem tudunk tovább haladni, legalábbis addig nem, ameddig valamelyik irányba ismét nem indul meg az ár, majd ennek a végén jelentkezik egy le vagy felszúrás. A Bitcoin remélhetőleg itt is segít abban hogy a piros ellenálláson átlépve felfelé induljunk meg, ami ha nagyon jól sikerül, akkor talán az előbb említett felszúrást a 282$-os ellenálláson fogjuk látni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/BbLO9F1b/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, van itt 2 kisebb alakzat, egy zászló és most egy árbóc, amelyeket összetart egy emelkedő sáv, ennek mentén egyenlőre jól haladunk. Viszont hogy ez most se változzon meg a piros árbóc alapján jelzett további 10$-os emelkedést kellene összehozni, de hogy ez is maradjon a kék sáv keretein belül, ahhoz 2 napra el kellene nyújtani a mozgást. Azonban remélhetőleg ez a mozgás nem fog ilyen hosszú ideig elnyúlni és talán a Bitcoin segítségével valami lendületesebb mozgással már a délután folyamán elérjük ezt a 10$-os emelkedést, sőt ha nagyon a lovak közé csapnak. akkor még a 106$-os ellenállás is képbe kerülhet.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/2sNHKsWj/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/aoH6Zfx4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, ebben az esetben is egy kék emelkedő sáv tartja össze az emelkedő mozgást, viszont hogy ez a továbbiakban se változzon meg, kihasználva a piros háromszög árbóc alakzatot rejtegető lehetőségét, emelkedéssel erősíthetnénk meg ezt a lassan egy hetes emelkedő trendet. Tehát ezzel az emelkedéssel elérhetővé válik a 0.57$-os ellenállás, amit ha napos idősíkon látható ék utáni mozgást nézzük, szinte kötelező volt elérni és talán ez adja majd azt a megerősítést, ami az általam kitűzött 0.70$-os célszint  irányárba mutatja majd az utat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AVwZhyJw/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/blOOe7jz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, miután elég határozatlan módon kiléptünk 2 napja a kék emelkedő ékből, nagyon sok minden nem történt, sőt úgy is mondhatjuk semmi. Mivel nem sikerült elérni a 200-as mozgóátlagot, amivel az ék utáni csökkenő mozgást lezárhatnánk, de emelkedni sem sikerült, ennek eredménye a piros színnel behúzott ellenállás. Ezt az ellenállást egyenlőre elég határozatlan módon léptük át, de talán a későbbiek folyamán nagyobb bika gyertya is jelentkezni fog. Itt még egy kisebb fej-váll alakzat is kialakult, amelynek a váll vonalát 36.60$-os szinten léphetnénk át és 38$-os szint elérésére mutat egy lehetőséget.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DUTETiTU/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/U1OMja5S/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, szép lassan haladunk apró lépésekkel feljebb, ezzel lassan már 2. hete tartunk egy kisebb emelkedő trendet. Berajzoltam egy kék enyhén emelkedő sávot, ebből ha a beérkezés irányt nézzük, akkor felfelé kellene távozunk. Erre az első lehetőség tegnap délután meg is volt, de visszapattant róla az ár, viszont ezt akár még most is megpróbálhatja a mozgás, ami ha nem sikerül, akkor meg kell várjuk az újabb támaszra érkezést és utána próbálkozhatunk újra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/zU0MHiX4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/VU6sLWqB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, kár hogy tegnap délután azzal az emelkedéssel nem sikerült elérni a 150$-os ellenállást,  viszont ennek ellenére az ékből történő csökkenő irányú kezdeti lépések elég jónak néznek ki.  Azonban még nem tudják, hogy ez a visszalépés eredménnyel el fog e járni és 200-as mozgóátlag érintése után megelégszik ennyivel vagy ezt sikeresen megkeveri egy Bitcoin remélhetőleg emelkedő mozgás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/d0GrQv64/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, az emelkedő sáv támaszán már tegnap is elég sokáig gondolkodott a mozgás, majd néhány leszúrás követően megindult felfelé, azonban sok eredményt egyenlőre ezzel sem értünk el, mivel jelenleg is ezen a támaszom bonyolódik a helyzet. Tehát amit ebben az esetben tehetünk, várjuk a Bitcoint újabb iránymutatását, de a napos idősíkot megnézve nincs ok izgalomra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/VNyEX9KX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ZlEYZol2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  ennél az órás idősíkon látható elég kövér emelkedő ék alakzaton, ami talán már egy sáv, sokkal lényegesebb amit napos idősík mutat, ahol még mindig elég egyértelmű ék utáni emelkedő mozgásra lehet számítani. Az órás idősíkon pedig a piros ellenállás átlépése lehet a kulcs a kék emelkedő sávon belüli feljebb haladásra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gfGbkkzF/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/vQWEKYXq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, újra kell gomboljuk a kabátot, legalábbis ami az emelkedő éket illeti, mivel ebből tegnap éjjel kiléptünk, azonban az ennek megfelelő további csökkenő mozgás elmaradt, majd később egy lendületes mozgás végén felszúrtunk 810$-os szintre. Ezzel utóbbi mozgással tulajdonképpen lényegét is vesztette az ék alakzat és az utóbbi csúcsokat figyelembe véve, talán már a piros háromszög a lényeges, amelynek a beérkezési irányát figyelembe véve a 857$-os ellenállás irányába kellene várjuk az elmozdulást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JNXlJx6B/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/rikNr4dL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, abban az esetben ha az emelkedő mozgás továbbra is a piros ék keretein belül mozog, akkor nagyon szűken, de még elérhető a 44$-os ellenállás,  viszont szerintem itt már több értelme van a korrekcióra való berendezkedésnek. Ez a korrekció éket figyelembe véve 38$ környékére viheti vissza az árát, azonban ha az egész 30$-os támaszról történő mozgás nézzük,  akkor fibo 0.61 alapján inkább a 35$-os szinte várnám az árat. Tehát ennek a csökkenő mozgásnak, akkor lehet realitása ha Bitcoin charton sem történik valami nagyobb kiugrás.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/pI65cfkD/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KExdnCAg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Egy kis szellő is szétfújhatja, ezt a homokvárat!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.06!

BTC, ez megint nem lesz egy egyszerű feladat, mivel a képen is látható 3. alkalommal is kapott egy lökést az ár, aminek a folytatásában kialakult egy csökkenő sáv, de igazán egyik sávból kilépés után sem sikerült akkora mértékű emelkedés összehozni, amelybe nyugodtan bele lehetett volna kapaszkodni. Jelen esetben is kialakult egy csökkenő sáv,  tehát a zöld, ami igazán még nem tudjuk mire lesz elég, de ha jól dolgozik, akkor a lila emelkedő háromszög ellenállására segítheti a mozgást. Viszont egyenlőre még az sem biztos, hogy a lila háromszög támassza kibírja ezt a jelenlegi nyomást és nem esik e vissza az ár a 6,410$-os szintre. Ahogy látjuk ennek a lila háromszögnek a támasza tegnap még sokkal feljebb húzódott, de mivel kialakult ez a zöld csökkenő sáv muszáj volt változtatni, viszont még mindig az eredetileg tervezett nagyjából 350$-os emelkedést várunk háromszögből kilépést követően.

Napos, sorozatban a 3. kisebb gyertyával zárunk, amelyek igazán nem mondanak semmit csak növelik a feszültséget. Ebben a helyzetben, talán már az lenne a legjobb ha egy B hullámmal, visszaesnénk a 6,180$-os támaszra, habár ezt jobb lett volna ha a 7,000$-os szintről teszi meg a mozgás. Ezzel a mozgással jelenleg az a legnagyobb baj, hogy a hetes  7,770$-os az zárás, hacsak nem jön valami földrengés szerű emelkedő mozgás nem nagyon fog sikerülni. Tehát egy olyan 1,000$-os ugrásra lenne szükség, mint amit például piros színnel bekarikáztam és itt is jól látszik milyen összevisszaság uralkodott a kiugrás előtt, majd végül ez eredményezte azt a 3,000$-os emelkedést, amellyel 9994$-os szinten sikerült zárni egy bikafuttatást.

"Hetes idősík sem úgy alakul egyenlőre ahogy kellene, itt főként a bekarikázott 3 piros gyertyára gondolok, ahol az utolsónak a 7,770$-os ellenálláson kellett volna zárni. Tehát itt már Morning Star alakzatról nem beszélhetünk, viszont a kisebb testű gyertyák sorozata még egy halvány esélyt mindig tartogat magában, de hogy eredményt is lássunk még mindig a 7,770$-os támaszom kellene zárni.
Volume oszlopok is beszédesek, amelyek Április óta szinte csak egy vegetálás mutatnak és ha visszamegyünk az időben és megnézzük, akár az év eleji mozgásokat jelenleg 10%-a nem látható a forgalomnak, tehát ha előbukkannak az alvó bálnák, akkor az akár 1,000$-os ugrásokat is jelenthet órák alatt. Itt valószínű sokan megijednek majd ha ezek az 1,000$-os ugrások csökkenő irányba történnek, de legalább felrázzák a piacot, és az idáig csendesen úszkáló bálnák vérengző cetekké változnak, ami által a vér még zöld színben is folyhat!"

Pillanat kép órás: https://www.tradingview.com/x/ry3VYKN2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DSgkc8Go/
https://www.tradingview.com/x/QBs3IVst/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/gy6aNmys/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, piros háromszög támasz vonalát a helyzethez kell igazítani, mivel a lila emelkedőékből, amit már tegnap is módosítottuk ismét kilépett csökkenő irányba a mozgás. Jelenleg elég nagy támadás alatt van a piros támasz, ami lehet hogy mire közzéteszem az elemzést, már rég átszakadt és nagy az esélye hogy a 454$-os támaszra esik vissza az ár. Aminek mint látjuk, lehet magyarázata világoskékkel behúzott emelkedő támasz, ami egy sávot rajzol ki közösen a lila ellenállással. Teher ha ez nagyobb emelkedő sáv lesz ennek a helyzetnek a kulcsa, akkor emelkedés esetén az ellenállás elérésére valahol 540$-os szint környékén lehet számítani, de ha megnézzük a napos képet, akkor ez egy nagyon minimális emelkedés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/TeM70hMX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/aVVIjWvR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC, azzal a tegnapi oldalazó mozgással már az utolsókat rúgta az emelkedő mozgás, tehát esélye sem volt az 5. hullámnak kibontakozni. Jelenleg egy termetes macit gyártja fokozza a feszültséget, ami remélhetőleg ellövi az összes puskaporát  Tehát az előző napokban látható építkezés, ezzel a csökkenő mozgással le is lett romboló. Ebben a szituációból megint nem lesz egyszerű kimászni és nem is fog menni Bitcoin segítség nélkül, ezért csak azt tehetjük megvárjuk míg a Bitcoin lerendezni a jelenlegi csökkenő dolgait.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CopSr8Dg/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/zwaqGZHT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, azt kell mondjuk, hogy továbbra is a Bitcoinon múlik minden, de mint látjuk ha a Bitcoin visszavesz az irányításban, akkor tud önálló életre kelni bármelyik charton a mozgás, viszont abban a pillanatban ha Bitcoin megmozdul rögtön hullámzik a tenger. Ezt a Bitcoin általi beavatkozást láthatjuk a jelenlegi csökkenő mozgásnál is, ahol a piros ellenállás átlépése nagy eséllyel megtörténhetett volna tegnap délután folyamán, de mivel kialakult azon a zöld sávon belül egy csökkenő mozgás, annak eredménye az itt is látható intenzív csökkenés. Ennek a mozgásnak egyenlőre nem tudjuk hol lesz az alja, viszont ha látunk egy nagyobb leszúrást, akkor ott már reménykedhetünk, hogy forduló következek.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lQZy6i7E/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, piros háromszög egy elég jó lehetőséget kínált fel tegnap, viszont nem kaptuk meg a kellő segítséget emelkedéshez a Bitcointól, sőt ahogy a mostani mozgás látjuk inkább egy seggberúgást kaptunk. Tehát jelenleg egy szűk sávban zajlik a csökkenés, amelynek a támaszát 80$ magasságában érheti el az ár, viszont hogy mire lesz elég azt még nem tudjuk, de talán visszasegíti az árat a piros ellenállásra.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/z0NcsXrW/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/VR5FJvFJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a lila ellenállás alatt hiába volt segítség a piros háromszög és az emelkedő sáv támasza nem sikerült átlépni. Erre azt is mondhatnánk túl erős volt ez a lila ellenállás, amiben van is igazság ha a napos óriási csökkenő éket megnézzük, viszont az igazság mégis a Bitcoin gyengélkedése mögött keresendő.  Ezen a gyöngélkedésen csak a Bitcoint saját maga tud javítani, tehát nincs is értelme az okokat keresgélni, azok úgy is orvosolásra kerülnek mihelyst a helyzet úgy kívánja, addig azonban maradnak ezek a kellemetlen mozgolódások. Ehhez a csökkenő mozgáshoz ha valamit hozzátudunk tenni az talán 0.45$ magasságában lehetséges, viszont ha ez nem sikerül, akkor marad a 0.43$-os támasz!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/aWFej3jG/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/AHGaCIin/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, nagy kár hogy visszafogják ezeket az elszabadult bikákat a piros ellenállás fölött, amelyek kezdtek rohanni a 41$-os ellenállás irányába. Azonban egyenlőre még nincs nagy baj, mivel még az 50-es mozgóátlag fölött vagyunk, tehát a helyzet még nem vészes, aggódni akkor kell ha már a 200-as mozgóátlagot is elértük és nincsen jele akár egy leszúrásnak, ami a fordulatra utalna.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/JQNTZboH/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KBeo0cb1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, egészen jól állunk, remélhetőleg ezt nem múltidőben kell majd néhány óra múlva gondoljuk. Tehát van egy kék emelkedő sávunk, amelynek a beérkezés irányát figyelembe véve felfelé kellene tovább engedni az árat. Ennek a feltételnek elég jól megfeleltünk a jelenlegi csökkenő mozgást megelőző ellenállás eléréssel. Viszont megjött a jól ismert csökkenést okoz a probléma, méghozzá a Bitcoin, ami próbál ismét romboló munkát végezni. Tehát ha a sávon belüli mozgás nézzük, akkor már 2 lehetőség is volt a D pontnál való kilépésre, de mint látjuk ennek vannak külső befolyásoló tényezői, amelyek ezt nem engedik. Ebben az esetben sem kell egyenlőre még aggódni, mivel a sávon belüli mozgás még az E pont érintését simán elbírja és ahogy látjuk ez egybeesik a 200-as mozgóátlaggal, ami egy elég jó segítség lehet.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZnhYAcBM/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jx15cX52/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a kék emelkedő éket figyelembe véve teljesen természetes csökkenő mozgás látható, amely valahol 125-128$ magasságában érheti el az alját fibo 0.61 környékén. Jobban örültünk volna ha ez a csökkenő mozgás a 200-as mozgóátlag érintése környékén éri el az alját, de mint látjuk a Bitcoin, ahogy máshol is úgy itt is besegít a csökkenő irányú mozgásba. Tehát most várunk és remélhetőleg a Bitcoin fordulópontja egybeesik a fibo 0.61 szinte elérésével, majd újra 150$-os szintek irányába vesszük az útirányt.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/FXqmZEVa/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, piros ellenállás ahogy látjuk nem engedte tovább felfelé az árát és ezt még a Bitcoinra sem foghatjuk, mivel a jelenlegi csökkenő mozgásnak, akkor még nem volt híres sem, tehát a kék támaszról kellett volna lendületet vegyen, amivel átlépi a piros ellenállást. Most azonban hogy a Bitcoin segítségével benéztünk az 50-es, sőt már a 200-as mozgóátlag alá is, ezt a csökkenő mozgást egy kisebb zöld támasztanak kellene megfogni 0.0922$ magasságában.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yai0gc8c/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/OkTtOb6q/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  a kék emelkedő alakzat még ha nem is nagyon látszik, de egy ék, tehát ennek megfelelően a mostani csökkenő mozgás még el is fogadható, habár mint tudjuk ez egy kikényszerített helyzet. Viszont legalább ez a csökkenő mozgás, bezárható egy csökkenő piros sávba, aminek még a támassza nem került elérésre, de reméljük ez hamarosan megtörténik és emelkedésbe kezd róla az ár. Ebben az esetben is azt kell mondjam nincs ok az aggodalomra, mivel az itteni ár már annyira alacsonyan van és annyira erősnek látszik a napos csökkenő ék, tehát kizárt dolog szerintem hogy a 0.29$-os ellenállás ne kerüljön elérésre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/wRFCIwv6/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/4sl6qI6F/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a berajzolt piros háromszög támassza már tegnap is gyengének tűnt, de mivel esély mutatkozott arra hogy a Bitcoin emelkedést mutasson, behúztuk hátha alapja lesz 857$-os ellenállás irányába történő mozgásnak. Azért tűnt főleg gyengének a piros támasz, mivel a kék emelkedő ékből kilépés után, legalább a 720$-os szintre volt esélye, hogy visszalépjen az ár. A jelenleg berajzolt zöld ék, azzal a leszúrással amivel kijelölte a támaszt elég jó alakzatnak mutatkozik, tehát ha most sikerül kilépni ebből a csökkenő ékből, akkor 760-770$ környékére szerintem visszaerősödhet az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ofldMQL8/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XVeaJO7q/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a piros emelkedő ékből csökkenő irányban volt nagyobb az esély a kilépésre, mint hogy előtte még a 44$-os ellenállás elérése kerül. Tehát ahogy kell az ékből csökkenő irányba meg is indult az ár, amit 38$ környékére vártam, de mivel a Fibonaccit a 30$-os támaszról történő emelkedő mozgása húzták fel, inkább az látszik reálisabbnak, hogy ez a csökkenő mozgás 35$ magasságában találhatja meg az alját, ahol még segítség lehet a 200-as mozgóátlag is!

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/FihmGRnJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DpGtkVOw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

willow

Mi lesz, ha elfogynak a háromszögek?  :o

Karcsi papa

Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

3. napon kellett volna feltámadni és nem a 4.-et is átaludni!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.07!

BTC, nagyon vérszegény mozgást láthatunk mióta elértük újra a zöld ellenállást, viszont talán azaz apró tény, hogy az 50-es mozgóátlagon is átkeveredtünk remélhetőleg segíteni fog legalább a lila ellenállásra eljutni. Azonban ezzel az oldalazással sokáig nem szórakozhat a mozgás, mert annak előbb vagy utóbb beszakadás lesz a vége, de az is lehet hogy ez a nagyjából egy hetes  6,600$ környéki bizonytalan iránykeresés már annak az előjele, hogy egyenlőre még mindig nincs itt az ideje egy jelentősebb emelkedésnek. Tehát egyenlőre legyünk türelemmel, várjuk meg mi lesz ennek a műveletnek a vége és ha sikerül eljutni a 6,781$-os lila ellenállásra, akkor jók vagyunk, ellenkező esetben marad újra a 6,180$-os támasz.

Napos, sikerült a nagy semmi ezt a tegnapi apró gyertya is mutatja, tehát folytatódik a 4. napja látható bizonytalanság. Ennél a pontnál van az a bizonyos 50% esély,  amin ugyebár mindenki jót szokott mulatni,  de ha a charton kirajzolódó gyertyák ezt a képet mutatják, akkor miért kellene mást írni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne elképzelésünk a folytatásra, mivel ha csökkenő irányba folytatjuk, akkor egy B hullám igény teljesülhet a 6,180$-os támaszon,  emelkedés esetén pedig egy rövid távú cél a 7,000$-os szint,  ahol pedig a jelenlegi A hullám használhatná ki a maximális határait, majd jöhetne egy korrekció ugyancsak a 6,180$-os támaszra. Ezekhez még hozzávehetjük hetes elvárást, ami a 7,770$-os ellenállás, tehát ezzel mondhatjuk ezt is 51% esély van az emelkedésre, viszont mivel már csak 2 nap maradt ennek az eléréséhez, valami örült nagy tempó kellene.

"Hetes idősík sem úgy alakul egyenlőre ahogy kellene, itt főként a bekarikázott 3 piros gyertyára gondolok, ahol az utolsónak a 7,770$-os ellenálláson kellett volna zárni. Tehát itt már Morning Star alakzatról nem beszélhetünk, viszont a kisebb testű gyertyák sorozata még egy halvány esélyt mindig tartogat magában, de hogy eredményt is lássunk még mindig a 7,770$-os támaszom kellene zárni.
Volume oszlopok is beszédesek, amelyek Április óta szinte csak egy vegetálás mutatnak és ha visszamegyünk az időben és megnézzük, akár az év eleji mozgásokat jelenleg 10%-a nem látható a forgalomnak, tehát ha előbukkannak az alvó bálnák, akkor az akár 1,000$-os ugrásokat is jelenthet órák alatt. Itt valószínű sokan megijednek majd ha ezek az 1,000$-os ugrások csökkenő irányba történnek, de legalább felrázzák a piacot, és az idáig csendesen úszkáló bálnák vérengző cetekké változnak, ami által a vér még zöld színben is folyhat!"

Pillanat kép órás: https://www.tradingview.com/x/cNciCSxX/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/cbqpp2b5/
https://www.tradingview.com/x/pZSb2c60/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/VG064uQg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a piros háromszög támasza napok óta vándorol, most azonban hajszálpontosan a 452$-os szinte láthatóan kettő leszúrás, ami háromszög tekintetében talán az utolsó lehetőség arra hogy ebből felfelé, most az ellenállás alatti szöszölés után kilépjünk, de mivel még egy utolsó érintési pont hátra van még mindig ott a lehetőség arra hogy visszatérjen az ár a támaszra.  Viszont ha ezt a mozgást összehasonlítjuk a Bitcoin mozgásával, akkor nagy különbséget nem találunk, ugyanaz az irányt kereső bizonytalan mozgás láthatjuk napok óta, de legalább ha a napos idősíkon megnézzük ott még mindig kitűnő lehetőségek mutatkoznak az emelkedésre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/4gm1Rqxl/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/yd3uFIIj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  a 3. kék csökkenő sávból kellett volna eljussunk a 205$-os ellenállásra, de mivel ez nem sikerült, kisebb oldalazás után visszaestünk a 164$-os szintre. Tehát ezzel a mozgással egy piros csökkenő sávot tudunk berajzolni, amihez ha hozzávesszük a piros nyíllal jelzett emelkedő mozgást, akkor egy nagyobb zászló elvárásunk is lehet, de ehhez most át kell lépnünk a piros ellenállást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8OlT5PZE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1vxIMnNL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, egyenlőre a piros ellenállás nem engedi át az árat, ebben segítségére van az 50-es mozgóátlag is, de az sem egy szerencsés pont, hogy a  mozgóátlagok keresztezni fogják egymást , hacsak nem jön valami kiugrás. Kiugrási gondolatunk a háromszög okán lehet, de mivel ennek a támasza egy leszúrás alján pihen, így kicsit gyengének tűnik. Viszont egyenlőre maradjunk háromszögben felfelé kilépés gondolata mellett, de mint tudjuk jelenleg minden a Bitcoin mozgásán múlik, ezért csak a Bitcoin csökkenő irányú mozgása tolhatja szerintem vissza a 220$-os támaszra az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/UBf8s91W/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, vékony vonalakkal rajzoltam be a csökkenő éket ezzel is utalva a bizonytalanságra. Egyenlőre a 83$-os szintre elég szépen rátekeredett a mozgás, amihez nemsokára csatlakozik egy mozgóátlag kereszt, ez nagy eséllyel csökkenő irányba tereli majd a gyertyákat és ha nem jön valami nagy változás, akkor 78$-os szint magasságába a csökkenő ék támaszára eshetünk vissza. Tehát ebben az esetben is úgymond életmentő lehet ha végre a Bitcoin összekapja magát és legalább a 7,000$-os szintet összehozza. Napos idősík azonban továbbra is, legalábbis nekem elég megnyugtatok képet mutat az ékből kilépés utáni lehetőségeket figyelembe véve.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/SosTpGy6/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/pVq8Talj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, napos idősíkon látható csökkenő ék ellenállásával, itt órás idősíkon még mindig küzd az ár,  ezen való átlépést egyenlőre az 50-es mozgóátlag is hátráltatja. Viszont ha sikerül átlépni, akkor már segítség lehet a lila ellenállás átlépésénél is, attól függően mennyi ideig tudja felfelé terelgetni a gyertyákat. Jelenleg mint látható is egy piros sávban csökken az ár és ha minden igaz, most az ellenállás irányába tartunk, tehát ez jó esélyt biztosíthat a lila ellenállás elérésére, majd továbblépésre is de ahhoz valószínű már a Bitcoin segítségére is szükség lesz.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9kuap7nM/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/ftBVfRKk/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, elég nagy teher nehezedik a két mozgóátlag között húzódó zöld támaszra, ami így már kezd túl sok lenni, tehát ha nem jön valami gyertya, ami kizökkenti a mozgást felfelé, akkor meg kell barátkozzunk egy csökkenő irányú mozgással. Csökkenés esetén remélhetőleg 34$ magasságában megtalálja az alját és nem esünk vissza a 31$-os támaszra, de ehhez szerintem 6,180$ környéki Bitcoin ár is szükséges.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/C9eAoAic/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/03XHYPmp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, egészen szép emelkedést sikerült összehozni tegnap is, igaz a reggeli órákban elég határozottan megindultunk lefelé, de ezt sikerült hamar orvosolni, majd később szépen ki is léptünk az emelkedő sávból. Ahogy látjuk az itteni mozgás kicsit függetleníteni tudja magát a Bitcoin mozgásáról, de a csökkenések azért okoznak problémákat, viszont ezeket mint látjuk hamar sikerül orvosolni, tehát akkor itt feltehetjük a kérdés, ha itt megy, akkor máshol miért nem? A választ nem tudjuk, viszont azt igen, hogy a jelenlegi szituációban is a Bitcoin segíthet vagy árthat a legtöbbet, ha segít emelkedéssel vagy szunyókálással, akkor megindulhatunk 20$-os szint irányába, ha nem segít sőt inkább árt, akkor visszaesünk a 16.5$-os támaszra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YwUsAjCE/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/uv9LyVK9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, a tegnap elért 130$-os szint, elég kell hogy legyen az ékből kilépés utáni csökkenő mozgásnak, azonban még a fibo 0.61 szint ezzel sem került elérésre. Erre a csökkenésre viszonylag pontosan ráhúzható egy csökkenő sáv, ebből kellene most felfelé kilépni, viszont itt az 50-es mozgóátlag és a 135$-os ellenállás igyekszik ezt megakadályozni, sőt hogy ne legyen egyszerű még a mozgóátlag kereszt is a 128$-os fibo 0.61 szint irányába segítheti a mozgást.  Ebbe úgymond bele trollkodhat a Bitcoin ha csökkenő irányba kezd mozogni, de segíthet is emelkedéssel, tehát itt most ez a kérdés 119$-os támasz vagy a 150$-os ellenállás a következő megálló.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DKdchfaj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, majd látjuk a Bitcoin nagyon nem segített, de legalább nem is ártott, azonban talán a bizonytalanság okán nem is tudott igazán semmi sem kibontakozni. A piros ellenállásról elég jól megközelítettük a zöld támaszt, viszont még időben visszafordult az ár és felküzdötte magát az 50-es mozgóátlag fölé, ahol most ismét nagy küzdelem folyik a fennmaradásért.  Gondolom mondani sem kell mekkora segítség lenne a Bitcoin 7,000$ irányába történő elmozdulás, 6180$-al viszont a 0.085$-os tavasszal kellene újra barátságot kötni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7sVtV6bN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1rzXv4U9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  jelenleg egy piros sávban csökken az ár, amelynek sikerült eljutni újra az ellenállására, ahol mint látjuk egy kisebb zöld háromszög az előtte látható emelkedő hullámmal együtt árboc alakzatként segíthet kilépni. Ezzel tehát egy szerény 7%-os emelkedést  lehet összehozni, ami abban az esetben ha a Bitcoin átalussza a napot simán össze is jöhet,  illetve  emelkedő irányba megindul azzal sokkal nagyobb magasság is elérhető, viszont ha csökken akkor gondolom világos a következmény.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3RwVpSvr/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/D8UFmoFW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a zöld ékből való kilépés egy határozott bika gyertyával történt, ami egy jó pont, majd az utána látható csökkenő mozgás is elfogadható. Viszont ezt követően, ami a legfontosabb lett volna hogy a 200-as mozgóátlagon átlépve, megerősítsük az ékből való kilépést, ott átváltottunk oldalazásra, ami egyenlőre többet árt mint használ. Abból a szempontból árt, hogy most kellene kihasználni a Bitcoin bizonytalanságát, hasonlóképpen mint az ETC charton láthatjuk,  annak érdekében ha mégis csökkenő irányba mozdul el, akkor legyen miből fedezzük a veszteséget és ezt a csökkenő mozgást megússzuk a 686$-os támasz magasságában.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/gbUt1PQ6/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ezJPL9iZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, nagyjából abban a magasságban vagyunk, ahol tegnap is voltunk, tehát érdemi változás nem történt, ezért még azt sem tudjuk lezárult e a korrekció vagy még továbbra is a fibo 0.61 és a 200-as mozgóátlag érintése a cél. Napos idősíkot nézve egyáltalán nem állunk rosszul, főleg hogy a jelenlegi csökkenő mozgás az ékből kilépésnél látható emelkedő hullám korrekciójának tökéletesen megfelel.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/YKHoqwWa/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/fCnaBLYr/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Vasárnapi piknik, viharos vagy nyugodt tengeren? Tengeribetegek(nem a főtt kukorica), maradjanak otthon! :D

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.08!

BTC, ahogy látjuk nagy tiltakozás nem volt az emelkedés ellen, ezt a volume oszlop és mutatja, de hasonló képet láthatunk visszamenőleges is, tehát ez azt jelenti az emelkedés ellen nem tiltakoznak a macik, viszont ha megkapják a lehetőséget rögtön vissza is rántják az árat. Remélhetőleg ezt egyre többen fogják majd érzékelni és felismerni a helyzetet, ami által  kezdhetünk kimászni a gödörből. Jelenleg egy kisebb gödörben vagyunk, ami ezt a lila háromszöget jelenti, de lehet hogy csak egy kisebb akadály és a most látható hirtelen támaszról ellenállásra ugrás már az utolsó nagyobb akció a továbblépés előtt. Legfontosabb lenne itt most felugrani a 7,770$-os szintre, de elég lehetetlen küldetésnek tűnik egy ilyen 1,000$-os ugrás a semmiből, viszont ha a 29.-ei vagy ezt a mostani ugrást vesszük alapul, akkor semmi sem zárja ki hogy sikerüljön. Tehát ebből a helyzetből most minimális elválás a 7,000$ illetve a háromszögből kilépést követő 350$-os ugrás, amivel viszont jól is járnánk az a hetes idősíknak megfelelő 7,770$-os ellenállás elérése.

Napos, kicsivel nagyobb gyertyával sikerült zárni mint az ezt megelőző 4 nap folyamán, ami annak is köszönhető hogy az órás idősíkon látható kiugrás még az utolsó pillanatban lökött egyet az áron, viszont ha ez nincs vagy egy órával később jelentkezik, akkor ugyanolyan apró gyertyával zárunk mint előzőleg. Tehát ahogy látjuk ABC hullám, B hulláma még mindig várat magára, de még 33$-ral mindig el vagyunk maradva a csökkenő Elliot hullám 4. szintjétől, ezért még mindig nem mondhatjuk hogy az impulzus lezárult és valóban jó gondolat az ABC korrekció várásra. Napos elvárás a 7,000-7,200$ környéki szintek elérése, viszont hogy határozottan mutassuk a rejtőzködő erőt, nagyon is jót tenne a folytatásnak 7,770$-os ellenálláson zárás.

"Hetes idősík sem úgy alakul egyenlőre ahogy kellene, itt főként a bekarikázott 3 piros gyertyára gondolok, ahol az utolsónak a 7,770$-os ellenálláson kellett volna zárni. Tehát itt már Morning Star alakzatról nem beszélhetünk, viszont a kisebb testű gyertyák sorozata még egy halvány esélyt mindig tartogat magában, de hogy eredményt is lássunk még mindig a 7,770$-os támaszom kellene zárni.
Volume oszlopok is beszédesek, amelyek Április óta szinte csak egy vegetálás mutatnak és ha visszamegyünk az időben és megnézzük, akár az év eleji mozgásokat jelenleg 10%-a nem látható a forgalomnak, tehát ha előbukkannak az alvó bálnák, akkor az akár 1,000$-os ugrásokat is jelenthet órák alatt. Itt valószínű sokan megijednek majd ha ezek az 1,000$-os ugrások csökkenő irányba történnek, de legalább felrázzák a piacot, és az idáig csendesen úszkáló bálnák vérengző cetekké változnak, ami által a vér még zöld színben is folyhat!"

Pillanat kép órás: https://www.tradingview.com/x/MBB2HoP3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/HZtJGlLC/
https://www.tradingview.com/x/fyFeBiSK/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/E0NJvr8f/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, majdnem 30$-os ugrást láthatunk, amivel lekövettük a Bitcoin mozgását és ennyi. Itt most állunk és várunk, mivel valószínű a folytatás továbbra is a Bitcoin követése, viszont annyit tehetünk hogy megkeressük azokat a szinteket ahova eljuthatunk. Tehát ami a Bitcoin esetén 7,000$ az itt 513$ max 540$, nagyobb ugrás pedig ami a 7,770$ a Bitcoin charton az a napos idősíkon látható ék alakzatból kilépés utáni 630$ környéke. Jelenleg azonban ennek a kiugrásnak a kisebb korrekcióját kell megvárni és utána következhet első megálló az összeg 513$-os ellenállás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/RglDl1IA/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5v6tuEFd/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  megköszönhetjük a Bitcoinnak ezt a kiugrás, mivel ha ez nem következik be, akkor most elképzelhető hogy tovább csorognánk a piros támasz irányába. Tehát több legyet ütöttünk egy csapásra, de nagyon enyhén kiléptünk a csökkenő sávban, ami így még nem életbiztosítás és határozottan átléptünk az 50-es mozgóátlagon. Most ennek a kiugrásnak a korrekciójában vagyunk, aminek tökéletes alapja lenne az 50-es mozgóátlag, reméljük ehhez a Bitcoin is megadja a megfelelő segítséget és sikerül megközelíteni a 205$-os ellenállást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/zIW05e9s/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ztdUpWiP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, habár a gyertyák kiléptek a piros háromszög kereteiről, mégis ehhez kell kötni a kilépést, mivel már tegnap napközben is ennek a háromszögnek az ellenállása támadás alatt állt, de kivárt az utolsó utáni pillanatig is, aminek következtében csökkenő irányba is kiléptünk, de a Bitcoint bedobta a mentőövet. Ezzel a mentővel sikeresen átléptük a mozgóátlagokat és mivel ezek keresztezése is megtörtént, így megmentette attól a mozgást, hogy ennek megfelelően tovább csökkenjen az ár a 220$-os támasz irányába. Tehát most itt is a korrekcióra várunk, amit a mozgóátlaghoz lehet kötni és ideális esetben a barna 200-as mozgóátlagról kellene ha a Bitcoin is úgy akarja tovább lépni felfelé.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/sFkY6d4n/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, Bitcoin segítsége nélkül is hasonló mozgásra kellett szállítsunk, viszont így kicsit könnyebb. Tehát a csökkenő ék ellenállásáról, tegnap elég lendületes mozgással sikerült megindulni a támasz irányába, majd jött a Bitcoin kiugrás és magával rántotta a zárat 85$ fölé. Ennek a kiugrásnak a korrekcióját látjuk most, ami talán a 83$-os támaszon fennakad, de ha ennyire függ a mozgás a Bitcoin mozgásától, akkor ez alá is mehetünk, viszont reméljük az 50-es mozgóátlag alá nem megy vissza.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/9RTcdeo5/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/gCDutIqU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, ahogy vártuk itt is kellett a Bitcoin segítsége, viszont ettől függetlenül is készült már felfelé elmozdulni az ár, mivel a támaszra jöttünk felfelé és a piros ellenállásra terveztük az eljutás.  Ez a terv jól sikerült egy termetes bika gyertyának köszönhetően,  amellyel átugrottuk mindkét mozgóátlagot és az ellenállásokat is. Ennek a kiugrásnak kisebb korrekciója már megtörtént,  majd ebből kisebb gyertyákkal már kezd emelkedni az ár, viszont hogy ez mire lesz elég az nagyban függ attól is a Bitcoin korrekciója meddig húzódik.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/y9fStmHA/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/8rPyMLIJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, elég fura látványt nyújt az a két termetes maci gyertya, amelyek visszanyomták az árat 33$-os szintre, ami azért is fura mivel sehol máshol nem láttunk hasonlót, tehát valami magán akció volt, viszont elég jól bejött, de a Bitcoin kiugrás mégse tudott akkora mértékű kiugrást eredményezni. Ezzel a többiek mozgásáról el vagyunk maradva, amihez ha most hozzájön még további Bitcoin korrekció, akkor félig még mindig maradunk a tegnapi zuhanás után keletkezett árokban és várjuk a következő emelkedő mozgást a Bitcointól. Viszont napos idősíkon ez csak egy leszúrás, ami sokkal megnyugtatóbb képet mutat!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KquG9MBp/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KquG9MBp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, visszacsorgott az ára a 17.62$-os támaszra, mivel előzőleg láthattunk egy majdnem 2$-os emelkedőn mozgást, amelynek ez tökéletes korrekciója volt fibo 0.61 szerint is. Majd jött a Bitcoin kiugrás, ami ennél ideálisabb helyen nem is jöhetett volna és máris 19$ alatt találtuk magunkat, ahonnan most ismét korrekciós csökkenő mozgás látható, ennek szerencsés esetben az 50-es mozgóátlag elérésénél kellene megtalálni az alját. Világoskék színnel ismét berajzolható egy emelkedő sáv, ami az előz kék sávhoz hasonlóan 4 napos mozgást fog össze, tehát itt elképzelhető hogy valami új alakzatba lépünk át, remélhetőleg ez nem egy 4 napos oldalazó mozgás lesz, hanem Bitcoin segítséggel megugorjunk a 20$-os szintet is.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZRiqkHGQ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ZCphO1ow/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, piros csökkenő sáv ellenállásán látható egész napos csökkenő mozgás, erre a Bitcoin kiugrásra várt, legalábbis ennél jobb magyarázat nem látszik. Amely kiugrásnak köszönhetően a 135$-os ellenálláson sikerült landolni, amihez azóta is ragaszkodik a mozgás és mivel itt egy kisebb korrekció már volt az 50-es mozgóátlagra,  hacsak a Bitcoin nem rontja el ezt a lendületes emelkedést, akkor talán sikerül továbblépni a 150$-os ellenállás irányába.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ix8hWnXm/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, a zöld támasz magasságába vártam a Bitcoin kiugrásától függetlenül is a fordulatot, viszont a Bitcoin kiugrás itt is nagy segítség, legalábbis abban hogy újra ne a 0.085$-os támasz irányába mozogjunk. Kirúgás követően jelenleg a mozgóátlagokkal küzdünk, tehát jöhetne a Bitcoin, ami eldönti ezt a csatát  és jobb esetben a piros ellenállás magasságába sikerül visszaerősödni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0ZPZtnJR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/5z2uKiRb/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  sajnálhatjuk azt a zöld háromszögből csökkenő irányba tartó mozgást, mivel ha sikerül egy oldalazást összehozni, akkor most a Bitcoin kiugrásnak köszönhetően 0.22$ magasságából várnánk a korrekciót. Most azonban egyenlőre a csökkenő sáv ellenállásával küzd a mozgás,  de ha megadja magát az se baj csak a mozgóátlagok alá ne essünk vissza.  Viszont ha megnézzük napos idősíkot,  akkor izgalomra semmi ok,  mivel az ékből kilépés utáni emelkedésre még mindig nagy az esély, tehát ha megnézzük nagyjából 1/3 haszonra tehetünk szert.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/54FwZAU4/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/3yVNQtNG/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, hasonló intenzitású emelkedést már a zöld ékből kilépést követően kellett volna lássunk, majd oldalazást lássunk és ha ott jön a tegnapi Bitcoin kiugrás, ami 50$ emelkedést eredményezett, akkor most elég közel járnánk a 857$-os ellenálláshoz. Jelenleg arra várunk, hogy a korrekció lezáródjon, valahol a mozgóátlagok magasságában, majd ha senkinek sincs ellene kifogása folytathatjuk tovább felfelé.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ZtjftVj0/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KSrbNyly/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a piros emelkedő ékből kilépést követő visszaesésre, napos idősíkon volt igény, ami még így is nagyon minimális korrekciót jelent az emelkedő hullám utáni visszalépés tekintetében. Ahogy látjuk a Bitcoin segítségével fibo 0.5  szintről végül visszafordult az ár, még azelőtt hogy a mozgóátlag kereszt megvalósuljon, Viszont ha már ilyen szerencsés ez a mozgás, akkor jó volna ha korrekció után is hasonló emelkedéssel a folytatnánk, amivel napos idősíkon megérkeznénk az ékből kilépés utáni minimális 44-47$-os szinte környékére, ahol szintén az várjuk, hogy az 56$-os ellenállás irányába történő mozgásnak kiépül egy jó alap.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/0OVAERho/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/YFCnLgd4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ha jó irányba indultunk el, akkor kifelé tartunk az erdőből!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.09!

BTC, nem volt egy eseménydús Vasárnap és az utolsó órában történt 50$-os zuhanáson kívül semmi említésre méltó dologról nem számolhatunk be.  Tehát az óriás bika gyertyát követően vártuk a korrekciót, amelynek már tegnap Dél környékén le kellett volna záródni,  hasonló lendülettel mint az éjszakai maci gyertya kialakult. Ebben a formában már beszélhetünk minimális korrekcióról, viszont kiszámíthatatlanná vált a folytatás emiatt a hosszan elnyúló mozgás miatt. A lila háromszög elég szépen fogva tartja a mozgást, amilyen jelen formáját tekintve inkább csökkenő irányban mozog és ha nem jön valami változás, akkor szép lassan visszamegyünk a támaszra. Viszont ha már mindenképp vissza kell menni a támaszra, azzal talán jobban is járunk mint a mostani hullaszagú semmittevéssel. Tehát ha visszatérünk a támaszra, azzal kihasználjuk a háromszögön belüli mozgást teljes mértékben, ami annyit jelent ha nem jön valami meglepetésszerű zuhanás, akkor most már felfelé mozogva ki kell lépni ebből a háromszögből.

Napos, tegnap sikerült elérni a 6,800$-os szintet, viszont a gyertyazárás 6460$-on történt, tehát ezzel se nem léptük át a csökken a Elliott hullám 4. szintén, de nem értük el a 7,000$-os szintet illetve ha ABC hullámot is figyelünk, akkor a B hullámnak megfelelő korrekciós visszalépést sem sikerült összehozni. Ezek ellenére mégsem állunk olyan rosszul, de egyenlőre nyugodtak sem lehetünk, mivel nem tudjuk számíthatunk e korrekcióra vagy majd ezen ráérünk 7,000$-os esetleg feljebbi szintek környékén izgulni. Tehát a mai napra az elválás továbbra is a 7,000$-os szint, csökkenő irányú mozgás nem várunk, mert az úgyis jön ha akar.

Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!

Pillanat kép órás: https://www.tradingview.com/x/Edv3syGO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/e4tsylA0/
https://www.tradingview.com/x/CQQq440U/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/vyxgqD7f/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a kiugrást követően itt is hasonló mozgást láthatunk, mint a Bitcoin esetén, azzal az apró különbséggel hogy itt sikerült átszúrni a 492$-os ellenálláson, de eredményt ezzel sem sikerült elérni, mivel a Bitcoin rögtön benyújtotta igényét egy csökkenő mozgásra és magával is rántott mindenkit. Tehát jelenleg elértük az 50-es mozgóátlagot, ami egy jó pont lehet arra, hogy újra felfelé tudjon mozogni, ezt remélhetőleg a Bitcoin sem gondolja másképp.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/AH2vzrE7/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9EDyx8QL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  piros ellenállás fölött ha nincs az éjszakai Bitcoin által kikényszerített csökkenő mozgás, akkor mostanra már bőven 180$ fölött lehetnénk, illetve itt már a 200-as mozgóátlag átlépése ugródeszka is lehetett volna. Tehát sajnos itt nem tudtunk élni a lehetőséggel, de még mindig nincs baj, mivel még mindig a csökkenő sáv ellenállása fölött vagyunk, amit nevezhetünk vissza tesztnek is, ennek várunk most a 177$-os ellenállás átlépése esetén  történő megerősítésére.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/jibQAnK7/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/z0Dn6cCn/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, gyertyák sok mindenről árulkodnak, elsősorban a széttöredezett formájukat megnézve arról, hogy kicsi az érdeklődés, ami van az is csak annak köszönhető hogy a Bitcoin néha megrántja az árat,  de mihelyst elül a lendület jön egy test nélküli gyertya és meg is halt a buli.  Viszont kicsit magabiztosabb Bitcoin mozgás esetén, ezen lehetne javítani, de ameddig ez nem következik be, addig az itteni mozgás eléggé hitehagyottnak fog tűnni, Ennek ellenére szerintem arra tökéletesen megfelel, hogy kihasználjuk az alacsony árat, mivel ha helyreáll újra a rend, akkor a későbbiek folyamán duplázás, de még a triplázás esélye sem kizárt.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/igmeH7WT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, a kiugrás követő korrekciós mozgás már elérte azt a szintet, ahonnan ha van szándék a további emelkedésre, akkor meginduljon az ár. Tehát a fibo 0.61 szintet átléptük, majd jelenleg egy apró gyertyából álló felfelé történő mozgás láthatunk, amelynek minimum át kell lépni 83$-os ellenállást illetve mindkét mozgóátlagot!

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/8YvOijFB/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/7duT1xDZ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, csökkenő irányú mozgás ebben az esetben nem meglepetés, mivel ha a világoskék emelkedő sávot veszem alapul, akkor egy természetes mozgás és mivel továbbra is a lila ellenállás fölött vagyunk, ami napos idősíkon kitűnő lehetőségeket rejteget. Viszont ez egyenlőre a probléma hogy még rejtőzködik a lehetőség, de szinte egészen biztosra vehető az emelkedő mozgás. Tehát egyenlőre jól látszik, hogy még mindig problémát okoz a Bitcoin, de ha ezen a problémás időszakon átlépünk, akkor szinte biztosra vehető hogy mindenki elfelejti ezt a nehéz időszakot a megfelelő haszonnal zsebében.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/lJyHBFeQ/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/g1tmFhXB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a kék háromszögön belüli mozgás emelkedés esetén már most kilépett a háromszögből, de mint látjuk itt még nőhet a feszültség, mivel az E pont érintéséhez még az ellenállásól visszajöhet az ár. Először azonban jussunk el az ellenállásra, ami mint látjuk oldalazás esetén is összejöhet. Viszont ilyen esetekben, mikor a háromszög csúcsáig elmegy a mozgás, rugószerűen kitörhet az ár valamelyik irányba, ennek itt talán most felfelé van több esélye beérkezési irányt figyelembe véve, de megnyugtató képet inkább az mutatna ha a D pontnál kilépünk felfelé.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/kSQvtc6j/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Y9fc91F7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, az 50-es mozgóátlagon néha csökkenő irányba áttéved az ár, de elég látványosan terelgeti felfelé a gyertyákat. Ezt a felfelé haladást egy világoskék sávval is felrajzolhatjuk, viszony az ezen belüli mozgásnak is van egy határa, amihez már elég közel kerültünk, tehát inkább kell arra számítani, hogy ennek a támaszán átlép a mozgás, ami abból a szempontból még jól is jöhet, hogy kicsit felfrissül a mozgás és újult erővel, akár még egy újabb emelkedő sáv is kialakulhat. Napos idősíkon berajzolt óriás Elliott hullám, annyira talán nem egy lehetetlen feladat, sőt mindenhol egy hasonló kialakulására várunk ha végre sikerül átlendülni a holtponton. Tehát még az sem kizárt, hogy marad a világoskék sáv támassza fölött a mozgás, majd egy hirtelen emelkedéssel a jelenlegi ellenállás fölött sikerül kialakítani egy csúcsot, ezzel megalapozva egy a jelenleginél meredekebb sáv alapjait, majd ezen az új sávon belüli mozgás elvihetné a 22$-os ellenállás környékére az árat!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/EF0OgcBn/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/lPiHTu32/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, köszönjük a sávból kilépést követő emelkedésnek ez a lendületes formája megfelelő,  viszont láthatóan az emelkedés kifulladt és korrekciós igénye van. Korrekció aljának szerintem tökéletes lenne a 135$-os támaszt, annál is inkább, mivel a mozgóátlagokkal és itt találkozhatnak a gyertyák. Tehát ha a támaszon sikerülne kialakítani a korrekciós fordulatot, azzal egy tökéletes alapot tudna biztosítani a mozgás, akár még egy nagyobb Elliott hullámban való továbbhaladásra is, ami a 3. hullám zárását tekintve, akár még 150$-os ellenállások fölé is viheti az árat, viszont ehhez szükség volna hasonló lendületes Bitcoin mozgásra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Tolkmycq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, akár még izgalmasnak is nevezhetjük a szituációt, mivel ebből a kék háromszögben csökkenő irányba kiléphet az ár, azonban egyenlőre a támasz elég jól tartja magát.  Viszont most egy kisebb visszalépésből, újra csökkenő irányba indult meg, ami ha átlépi a támaszt, akkor azon nagy valószínűséggel át is fog haladni. Azonban ezzel még nem biztos hogy nagyobb visszaesés következik, mivel egy zöld támasz még útját állhatja a 0.085$-os támasz irányába történő mozgásnak. Ezen kívül még a Bitcoin is adhatna egy kicsit segítséget, azzal ha egy-két órán belül megnyomná az árat felfelé.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/1tZoZIY5/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/50xE3JLU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  ez a mozgás megfelelő, azonban nem elég lendületes ahhoz, hogy ennél a kék éknél nagyobb gondolataink legyenek. Ezen az éken belül az ellenállás újbóli elérésére már nem biztos hogy sor kerül, mivel ebből az ékből jelenleg igencsak kifelé áll a rúd. Nagyobb visszaesésre szerintem nem kell számítsunk, talán a 200-as mozdulatra magasságáig, majd ha a Bitcoin és besegít, akkor tovább építkezhetünk.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/mLvLzjUU/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/XikyhexY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, szinte hajszálpontosan sikerült ismét lekövetni a Bitcoin mozgását, viszont az éjszakai visszaesés mintha kicsit nagyobbra sikeredett volna. Jelenleg azon gondolkodik a mozgás, tovább haladjon e csökkenő irányba, ezt egy zászló esetleg árboc alakzat még segíthet is, attól függően milyen igényt nyújt be a Bitcoin mozgása. Tervezni egyenlőre felesleges, elég ha a Bitcoin mozgását követjük, annak megfelelően fog itt is alakulni a mozgás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9knUm6Vx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/TUgAfzpy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, kék háromszög támassza egyenlőre tartja a gyertyákat, amelyek küzdenek jelenleg az 50-es mozgóátlaggal, viszont mivel ilyen közel vagyunk a 200-as mozgóátlaghoz, ennek az okát a támaszon átnézhet néhány gyertya, de remélhetőleg csak kis időre. Jelenleg ami az emelkedés ellen szól az nem más mint a mozgóátlag kereszt elhúzódása, ezen talán a háromszög csúcsáig tartó mozgás is segíthet. Viszont ami ebben az esetben is megoldaná a problémát az gondolom nem titok, hogy a Bitcoin és ez a probléma megoldás még abban az esetben sem nevezhető rossznak ha csökkenéssel a mozgóátlag kialakulásában segít.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/qltXJRU4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/mjDGtMAe/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Szép nyár nap, le fogunk égni!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.10!

BTC, jól indult legalábbis ami a kék sávból való kilépést jelentette, de végül csak egy felszúrást sikerült összehozni, ami így már be is nyújtotta az igényt egy csökkenő mozgásra. Ezzel a csökkenő mozgással megérkeztünk a lila háromszög támaszára, ahol ha nem történik meglepetés, akkor emelkedő mozgással ki kell lépni ebből a háromszögből. Kilépés követően itt már sokkal nagyobb elvárások vannak, konkrétan minimum 1,000$ kellene emelkedni az árnak, ahhoz hogy viszonylag nyugodtan dőlhessünk hátra, de ez sem fog sokáig tartani, mivel ekkora ugrás követően nagyobb korrekcióra is számítanunk, ami ismét 7,000$ környéki szintet jelenthet.

Napos, egyenlőre még nem világos hogy ez a csökkenő mozgás már egy korrekciós visszalépés kezdeti lépései, amellyel megérkezhetünk a 6.180$-os támaszra vagy csak egy az órás idősíkon is látható háromszögön belüli bizonytalanság okán történő kivárás eredménye. Tehát marad a találgatás és ha hihetünk az óriás idősíkon kialakult háromszögnek, akkor ez a mai csökkenő mozgás is csak ideiglenes  és a holnapi elemzés 7,000$ környékén boncolgathatjuk tovább. Viszont ha ez emelkedés kísérlet elbukik, akkor marad a 6,180$-os támasz, ahonnan várhatjuk az újabb emelkedési kísérleteket.

"Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!"

Pillanat kép órás: https://www.tradingview.com/x/X6ZWrVFz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/H3VvppzH/
https://www.tradingview.com/x/0yTmo0RC/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/uYsGBwkq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a 454$-os támaszra láthatunk egy leszúrást,  ami annak az eredménye hogy a Bitcoin is csökkenő irányba mozdult el. Folytatásban várjuk mit is lép a Bitcoin, mivel ha megindul a 6,180$-os támasz irányába, akkor visszaeshetünk a 408$-os támaszra. viszont ha ennél szerencsésebben alakulnak a dolgok, akkor 513$-os ellenállás lesz az uralkodó és máris mindenki pozitívabban láthatja a folytatást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/jkrm9HMd/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/N07Pa7RD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  elég konkrét csökkenő irányú mozgást láthatunk, de ekkora mértékűt talán a Bitcoin sem indokolna. Viszont mivel itt is a Bitcoinnál van az irányítás, ezért nagyon tervezni sem tudunk csak várni ez a mozgás hol éri el az alját. Tehát a Bitcoinra várunk, akkor lehetünk bizakodóak abban a tekintetében, hogy visszafordul az ár a kiindulási magasságba, többi már csak azon múlik a háromszögből sikerül e kilépni. Ahogy látjuk a következő támasz még messze van 133$-os magasságban, de ha a Bitcoin mégis a rosszabbul kinéző csökkenő irányt válassza, akkor elég közel kerülhetünk hozzá.
Napos idősík talán abban segíthet, hogy 150$-os szint magasságában kialakulhat egy dupla alj, majd a végeredményt tekintve 250$ környékére segíti vissza az árat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/MEuFqJmG/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/D2FSbu4O/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, ha az utolsó gyertyánál marad a leszúrás, akkor megvan az esélye arra hogy visszafordul az ár, legalább a piros ellenállásra 240$ magasságába. Piros színnel láthatunk egy nagyon enyhén csökkenő éket, amelynek a támasza 2 darab leszúrás alján pihen, de talán ezt a billegés megerősíti a 220$-os támasz. Tehát a visszamenőleg megnézzük a le illetve felszúrásokat,  akkor jól látható módon mindegyik után viszonylag jelentősebb elmozdulás történt, ebben bízhatunk most is és abban, hogy a Bitcoin háromszögön belül már csak a felfelé történő mozgásban gondolkodik.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/4IxgbWoD/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, a jelenlegi csökkenő mozgásban két felszúrás is segíti ezt a zuhanást, amelynek a kezdő lökést a Bitcoin adta mint mostanában mindig. Tegnap mint láthatjuk azzal töltöttük a napot, hogy a 83$-os ellenállást megpróbálta áttörni a mozgás, viszont mikor egy határozott bika gyertyával próbáld ezt áttörni, akkor jött a Bitcoin általi lökés, amelynek a végeredménye most a 77$-os szintre történő megérkezés. Az irányítása továbbra is a Bitcoint kezében van, ami remélhetőleg az emelkedő irány válassza a folytatásban és akkor megússzuk, hogy itt a 70$-os támasz is szerepet kapjon.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/6uTIGRLz/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/6I5wCUKt/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, az emelkedő világoskék sáv ha az előtte látható a csökkenő hullámmal együtt zászlóként kezeljük, akkor egyenlőre úgy teljesít ahogy kell, viszont mint tudjuk ebbe a csökkenésbe legnagyobb szerepe a Bitcoinnak van. Tehát ha ezt a csökkenő mozgást, zászló alakzathoz kötjük, akkor arra a szintre kell megérkezni az árnak, ahova már 29.-én is láthattuk megérkezni.  Viszont azt szeretnénk, hogy ez a zászló alakzat mégse érje el a célját, ami akkor lehetséges ha a Bitcoinnak sikerül megfordítani ezt a mozgást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/VdhQwHjb/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/NgfWPKp2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, ha csak a kék háromszögön belüli mozgás nézzük,  akkor tökéletesen kihasználtuk a kereteket viszont az E pontnál már nem egészen jól alakultak a dolgok, amit ebbe esetben is a Bitcoinnak köszönhetünk. Ennek végeredménye hogy visszaestünk ennek a kék háromszög A pontjának magasságába ezt jelzi a piros támasz. Erre piros támaszról kellemes visszafordulni ha megkapjuk ehhez a megfelelő segítségetm ami ha elmarad, akkor meg kell barátkozzunk 31$-os támasszal, ahonnan már egyszer sikerült elég határozottan eltávolodni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/C0dfuGae/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/bsKcXJhP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, a tegnap elképzelt emelkedő mozgás, elég rosszul kinéző mozgással józanított ki mindenkit.  Tehát a Bitcoin ebben az esetben is megkezdte a tisztítókúrát, viszont hogy ezzel mikor végez azt egyelőre még nem tudjuk. Azonban ha megnézzük ezt a 14$-os szintről látható emelkedést, akkor már elég közel járunk egy nagyobb korrekcióhoz, ami ezzel a csökkenő mozgással meg is valósulhat. Ennek a csökkenésnek ideális alja lehet a 16.5$-os támasz, illetve fibo 0.61 okán ezen át is szúrhat,  ennél nagyobb visszaesést csak a Bitcoin okozhat, de reméljük ez sikerül elkerülni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/1uU6lO5P/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vN3QtAw8/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, elég méretes maci gyertyákkal megáldott csökkenő hullámot láthatunk,  amelynek az alján van egy leszúrás, tehát a lehetőség megvan arra hogy vissza forduljon az ár, viszont hogy ehhez megkapja e a megfelelő segítséget a Bitcointól azt még rejtély fedi. Abban az esetben ha ez a segítség mégsem érkezik meg, akkor a 119$-os támaszt biztosan elérése kerül, sőt ha a Bitcoin esetén a 6,180$ irányába tartunk, akkor ezen még át is léphetünk,

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/24DonD63/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, ebben az esetben is ha a kék háromszöget az előtte látható a csökkenő mozgással árboc alakzatként kezeljük, akkor tökéletesen megfelel ez a visszaesés, sőt a folytatásban még a 0.085$-os támasz elérése is. Ennél a pontnál érkezett el a Bitcoint oda, hogy csökkenő irányba kilépett a háromszögből, tehát egyenlőre nem vehetünk más, mint figyeljük a történéseket. Napos idősíkot megnézve, ebben az esetben is csak egy dupla alj lehetőség indokolhatja a 0.085$-os támasza történő visszalépést.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/aU324MTq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ifd6wezp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  erre a most látható kék ékből történő kilépést követő mozgásra, egyáltalán nem volt szükség, legalábbis ami az itteni mozgást illeti. Tehát a Bitcoin egyenlőre végzi, mostanában szokásos romboló munkáját, amivel sok mindent kezdeni nem tudunk szép csendben ki kell várjuk, ameddig a fordulat bekövetkezik. Viszont ha átnézzünk napos idősíkra, akkor az előző napokhoz hasonlóan még mindig pozitívan látom a folytatás lehetőségét!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/c3B9gqm5/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/Y7vi3Lv4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, ezzel az apró piros ékkel, abban az esetben ha a Bitcoin végre megnyugszik 750$ magasságában elcsíphetjük a 200-as mozgóátlagot. Ennek kellene megvalósulni ahhoz hogy újra emelkedő pályára állhasson a mozgás, viszont a Bitcoin jelenlegi további csökkenő irányú mozgását ha megnézzük, akkor erre elég kicsi az esély, tehát marad a 686$-os támasz mint mentőöv.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/EZ3DhqHC/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/QbAsbw1G/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a kék háromszög hasonló irányú mozgásra utalt,  viszont mivel a Bitcoin esetén felfelé mutatkoztak lehetőségek, ezért reménykedtünk abban, hogy mégis sikerül felfelé kilépni a háromszögből. Jelenleg elég határozottan tartunk a 30$-os támaszt irányába, amit ha már mindenképp muszáj elérnünk, akkor legalább egy leszúrással kerüljön elérésre, ami legalább magában rejtegetné a fordulat lehetőségét. Napos idősíkot megnézve, ebben az esetben is csak egy dupla alj indokolhatja a visszalépést.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/1Y1VmRR3/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/csJAs41L/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Vissza a ringbe, újra a padlón!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.11!

BTC, órás idősíkon elég sok látnivaló nincs, Max az utolsó csökkenő hullám korrekcióját várhatnánk 6,600$ környékére, majd ha odáig eljut, akkor nagy eséllyel tovább is emelkedik. 
4 órás idősíkon lehet arra magyarázat, miért esünk vissza újra a 6,180$-os támasz környékére, ami nem más mint egy fej-váll alakzat, ennek a váll része alakulhat ki ezen támasz környékén. Ennek az alakzatnak a váll vonala, mint látjuk elég határozottan 6,800$-os szint, ami nem csak most fogta meg az árat, hanem 06.20.-a környékén is, ahol 3-4 próbálkozás után kellett visszafordulni és ennek lett végeredménye az 5,760$-os erősnek látszó támasz.
A képen látható még egy zöld felfelé mutató háromszöget is, ami durván egy hónapot fog össze és ez az a hónap, ahol mintha annak a jelei mutatkoznának, hogy a hónapok óta tartó csökkenő mozgás elérte az alját, viszont még az a kezdő lökés. ami igazán visszafordíthatná az árat hiányzik. Zöld háromszögnek a támasza még bizonytalan, főleg a fej-váll alakzat okán, mivel még a 6,180$-os támasz sem került elérésre, erre várunk most és egy határozott fordulóra.

Napos, berajzolom azt a már régóta emlegetett ABC korrekciós hullámot, ami még a visszalépés indoka lehet a 6.180$-os támaszra. Itt már kicsit konkrétabban látszik a fej-váll alakzat, amit a 4-5 és az A-B csúcsok alakíthatnak ki, majd a C hullám amelynek a 7,770$-os támassza kellene elvinni az árat. Tegnap záródó gyertyánk egy elég méretes medve, ezt talán meg is köszönhetjük, mivel felkínálja a lehetőséget egy Morning Star alakzatnak, arra hogy a C hullámnak megfelelően megtörténjen egy irányváltás, viszont ennek lehet egy napközben rosszul kinéző hatása, méghozzá egy nagyobb leszúrás a 6180$-os támasz környékére.

"Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!"

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/R5ceXSxb/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/0flVXeJb/
https://www.tradingview.com/x/mVszcwXj/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/7gS4GVEY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a 408$-os támasz elérését semmi nem indokolja csak az ha a Bitcoin ennek megfelelően mozog, esetleg még a lila ellenállásra lehet egy vissza teszt a magyarázat, ami pedig napos idősíkon egy nagy ék alakzat. Fibonacci szintek alapján a korrekciónak 460$ környékére kellene visszajönni ahhoz, hogy esélye legyen megkapaszkodni az árnak, de itt is a legnagyobb feltétel az hogy ebben a Bitcoin is partner legyen.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/c3adh6Ui/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/RSZCaMMN/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  talán ez a berajzolt piros ék megállja a helyét és ebből kilépés után visszasegíti az árat 177$ környékére. Ezt a rajzot azonban elég könnyen megsemmisítheti a 6,180$-os támasz irányába történő Bitcoin mozgás. Ezen kívül pozitív folytatásra utalhat az a 4 órás idősíkon látható mozgóátlag kereszt igény, ami már elég régóta várat magára, tehát hamarosan bekövetkezik, viszont ez csak akkor történhet meg ha ehhez megfelelően az ár is emelkedik. Tehát ez a 4 órás kereszt, ebből a piros csökkenne ékből kilépés környékén történhet meg, majd ha átnézünk napos idősíkra és ott is a mozgóátlagokat figyeljük, akkor hasonló kereszt kialakulásához már bőven 200$ fölé kell visszajönni az árnak, amit még a lila ékből kilépés utáni emelkedés lehetősége és megerősít.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Ml8KZKCq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/slp7lIPz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, 216$-os magasságban utoljára 06.29.-én voltunk, majd ezt követte egy elég intenzív emelkedő mozgás, most ismét itt vagyunk és ha a Bitcoin 6,180$-os támasz irányába tart, akkor sajnos még lejjebb fogunk kerülni. Tegnap próbálkoztam egy piros ék berajzolásával,  de a bizonytalanságok okán ennek a támaszát vékony vonallal jeleztem és mint látjuk nagyon nem is álltam meg a helyét, ezt most kipótolom egy újabb támasz lehetőséggel hátha ez a csökkenő sáv lesz ennek a szituációnak a megoldása.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/sqLE9cpJ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, keresgélünk viszont hogy találtunk e valamit vagy amit találtunk az jó lesz e valamire az csak később derül ki, kivéve ha jósok vagyunk és megtudjuk előre mondani mi lesz a jövő. Találtunk egy piros csökkenő éket, amelynek a támaszára főleg ha a Bitcoin is csökkenő irányba mozdul el simán megérkezhetünk, de jelenleg ugyanakkora esély van arra is, hogy kilépünk és visszaerősödik az ár a 83$-os ellenállásra.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/PL1W9V8w/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/f9Xv7xNV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, egyenlőre a csökkenő zászló alakzatnak megfelelően áll a helyzet,  viszont azt még nem tudjuk ez a lehetőség kihasználja e a maximális kereteit Bitcoin segítséggel és benéz a 0.43$-os támassza alá vagy már egy olyan szint környékén vagyunk, ahonnan csak idő kérdése mikor fordul vissza az ár. Napos idősíkot megnézve kicsit megnyugtatóbb képet láthatunk, amit egy dupla alj lehetőség biztosíthat, ennek megfelelően nem kellene hogy gondot okozzon az órás zászló lehetőség ha benéz a 0.43$-os támassza alá.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/10SZxUT8/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/O7kWKGL9/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, egyenlőre napról napra más lehetőségekkel próbáljuk elcsípni a fordulatot, ezeket talán most sikerül összefogni a csökkenő lila sávval, amelynek a támaszáról elég határozottan visszafordult a mozgás és próbálja átlépni a 31$-os ellenállást. Viszont ebbe a jó lehetőségbe is belerondíthat a Bitcoin 6,180$-os támasz irányába történő mozgása,  tehát biztosra nem mehetünk, de egy elég jó lehetőség kínálkozik arra hogy 35-36$ környékére visszaerősödjön az ár.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/bHKw0w2D/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/eWbB53sg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, megtörtént a mozgóátlagok keresztezése, ami szerintem egy jó pont, mivel a jelenlegi csökkenő mozgást fordulóra kényszerítheti. Elértük a fibo 0.61 szintet, ahol ha most nem tudod megkapaszkodni az ár, akkor elég gyorsan a kék emelkedő támaszom találhatjuk magunkat 14.50$ magasságában. Tehát most, hacsak a Bitcoin nem kényszeríti zuhanásra a mozgást, akkor sikerülhet megkapaszkodni, ami a 16.5$-os ellenállás alatt jelenthet jó néhány órás oldalazást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/yqbGFQhx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/hZaFh0cC/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, legelső mindig egy ilyen zuhanás után felhúzni a Fibonaccit és kideríteni nagyjából hova kellene visszaerősödjön az ár. Majd ezután a jelentősebb csúcsokat összekötve alakzatokat keresgélni, amelyekből kiderülhet van e esély arra, ekkora zuhanás után fordulatban gondolkodjunk. Egy ilyen alakzat lehet most a lila háromszög, amelynek a támaszára talán még jót is tenne ha visszajönne az ár,  mivel egy dupla aljból, dupla erővel erősödhetne vissza a 135$-os ellenállásra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ipOMMKoU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, ha megnézzük a kék nyilat, majd az utána látható a háromszöget ez egy tökéletes árbóc és ahogy látjuk tökéletes célba érkezés. Mondhatnánk végeztünk, mehetünk is felfelé remélhetőleg ez így is fog történni, hacsak a Bitcoin 6,180$-os igény miatt tovább nem ront a helyzeten. Tehát ezzel az árboccal saját magának is megástuk az árkot, amelyből most magunktól nem tudunk kimászni és a Bitcoin még segíthet ezt az árkot mélyíteni, de segítség is csak a Bitcointól érkezhet, ezért nagyon ugrál sincs értelme. Leülünk és szépen kihasználjuk az olcsó árban rejlő lehetőségeket!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/GpxWYoeg/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/HjdvXyYo/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  egy elég intenzív csökkenő mozgás alján, remélhetőleg egy fordulat okán láthatunk egy leszúrást, erre felhúzott Fibonacci szerint 0.20$ környékére kellene visszaerősödjön az ár. Piros színnel láthatunk egy támaszt ez napos idősíkon kínálja fel a lehetőséget egy dupla alj kialakulására, ami által fordulópontjához érkezhet ez a több mint 2 hónapja látható csökkenő trend.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/b9qT0xM7/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/QjQEU2Y4/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a tegnap berajzol csökkenő ék, mint látjuk nem volt alkalmas a feladatára, viszont nagyon nem is bíztam benne, mivel a Bitcoin mozgása igencsak csökkenő irányba mutatott. Ennél most egy nagyobb alakzatból indulunk ki, itt a jelenlegi csúcsokat figyelembe véve egy nagyobb lapos ékről beszélhetünk,  illetve ezalatt láthatunk még egy vékonyabb lila támaszt, ami abban az esetben ha tovább csökken az ár egy nagyobb sávot rajzolhatsz ki közösen az ék ellenállásával. Viszont ha kisebb szerencsénk van, akkor ez a sáv nem alakul ki és max 644$-os szintig esik vissza az ár, ezzel itt is felkínálva a lehetőséget egy dupla alj általi fordulatra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5e5SNlp1/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KPPZKwcI/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, ezen a charton nem volna jó ha napos idősíkot nézve egy dupla alj kialakulására kellene várjunk, helyette talán megteszi a 30$-os támaszról történő visszafordulás, ami egy nagyobb Elliott 3. hullámának lehet az alapja. Órás idősíkon talán a lila ellenállás átlépése jelenthet majd egy kisebb megnyugvást,  viszont ennek meg kell találni a párját, tehát a támaszt, amelyről emelkedésre válthat a mozgás, ami egyben a napos idősíkon látható Elliott 2. korrekciós hullámnak a lezárását is jelentheti.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/Uz97zs0g/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DDZZF8uA/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Dolce

egyet előre, hármat  hátra ami az altokat illeti.  ebből idén nem lesz lambo

Til

#2570
A BTC napos idősíkon Karcsi papa értelmezésében az A,B,C az egy növekvő korrekciós hullám...?
Azért kérdezem, mert már többször láttam nála leírva és nem értem.Azt nem értem, hogy a csökkenő korrekció hogyan emelkedhet?Elmagyarázná valaki? Köszi
Nem ez egy ideális elliott hullám? : (Tehát 5 emelkedő , után ABC csökkenő korrekció)(nyilván van olyan is ahol több-kevesebb emelkedő vagy korrekciós hullám van, de gondolom az emelkedőt korrekció kell kövesse)
C:\> del c:\command.com

Karcsi papa

Shortosok Mekkája!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.12!

BTC, akár kezdhetném a tegnapi elemzés utolsó mondatával is, ahol a 6,180$-os támasz elérését hiányoltam illetve egy határozott fordulatot. Jelenleg láthatunk egy nagyobb leszúrást 5,999$-os szintre, ami megfelelhet minket követelménynek, de még a gyertya zárásáig bő egy óra van hátra, tehát sok minden történhet addig. A zöld háromszög támassza egészen ma reggelig szépen tartotta a gyertyákat, megadva az esélyt arra hogy visszapattanjon róla ár, de mint látjuk ez nem sikerült és mivel ilyen mélyre jutott az ár, most már inkább oldalazásról kell beszéljünk. Ennek az oldalazásnak a támasza 5,760$ magasságában húzódik, tehát ez még kicsit odébb van, amit talál nem fog elérni a mozgás ha marad ez a nagyobb leszúrás. Fej-váll alakzat szempontjából is ez a leszúrás a végső mozzanat, ennél többet már nem bír el, tehát ha itt nem történik most egy fordulat, akkor az a 1,000$-os jelzés semmissé válik.

Napos, amit most látunk leszúrást ezt a tegnapi gyertyának kell volna produkálni és akkor még értelmét is láttuk volna,  de így jelenleg ez csak a káoszt növeli.  Sok van még hátra a napból, tehát a gyertya is sokféleképpen alakulhat, viszont jó volna ha végre döntésre jutni a mozgás,  ami lehet akár egy nagyobb csökkenés is, amivel kielégítenek mindenkinek az igényét,  főleg a shortosokét, majd ha mindenki elégedett, akkor remélhetőleg ezek átváltoznak longosokká és most emelkedő irányba maxolják ki a lehetőségeket.

"Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!"

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/2FLqnw02/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/xCPFphoS/
https://www.tradingview.com/x/DhD0CojN/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/2BRdLqVM/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, ha csak a leszúrásokra hagyatkoznánk, akkor picit át lennénk verve, mivel a várt fordulat idáig nem nagyon következett be. Tegnap napközben mintha az látszódott volna, hogy kicsit fellélegzett mindenki a nagyobb zuhanás után és pozitív folytatás következik, viszont a jelenlegi kép már nem erre utal. Tehát kezd ismét a csökkenő irányú mozgás igénye uralkodni, ezt főleg a Bitcoin mozgása válthatja ki, de még ez sem kell elkiabálni, mivel ha a leszúrás kitart, akkor a délután folyamán ez még meg is változhat. Napos idősíkon a 408$-os támasz elérését egy dupla alj igényelné, tehát ha ilyen szerencsétlen a jelenlegi mozgás, akkor ezt már jó volna összehozni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/h2I9kzrV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gAstFlnq/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  az óriásinak látszó piros volume oszlop kialakításában ha csak a macik vettek volna részt, akkor biztos visszaesik az ár a 133$-os támaszra. Tehát ez azt jelenti jelen vannak a bikák is csak éppen valami oknál fogva a háttérbe húzódva. Ezzel ahogy látjuk a piros ék támasza átlépésre került, tehát ezen változtatni kell, de hogy mire azt még rejtély fedi mindenesetre én behúztam egy támaszt lemásolva az ellenállást, ezáltal kapva egy csökkenő sávot, amelynek a támasza 143$ magasságában érhető el.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/zwqAm393/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Qst2WC48/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, ennek a csökkenő sávnak a támasza tegnap az ellenállás lemásolásával jött létre, annak az okát ha csökkenő sáv alakulna ki. Tehát ez most kialakult, viszont hogy lesz e értelme az majd csak akkor derül ki ha visszaforduló róla az ár. Egyenlőre tehát minden bizonytalan, ezt a bizonytalanságot főleg a Bitcoin mozgása fokozza, amivel sok mindent kezdeni nem tudunk, türelmesen ki kell várni a végeredményt.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3Dh61tj2/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, abban az esetben lett volna értelme a piros csökkenő ékből való lépésnek ha egy kisebb korrekció után, Max az 50-es mozgóátlagról visszafordul az ár. Helyette azonban, köszönhetően a Bitcoin mozgásának, csökkenő irányba tartunk ismét, aminek így már sok köze nincs a piros ékhez. Jelenleg a fordulatnak 2 szinten lenne értelme, egyik a 72.75$-os csúcs magassága, ami dupla aljat eredményezhetne napos idősíkon, másik pedig a 70$-os támasz.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/9kfhdD5H/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/5u2e8rng/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a világoskék zászló alakzat teljesen tökéletes ez a mozgás és ha tovább csökken az ár, akkor lassan már a célját is elérheti,  viszont ez remélhetőleg nem fog sikerülni ha az utolsó gyertyánál látható leszúrás fordulatot eredményez. Fordulatot okozhat még 0.43$-os támasz,  illetve az órás idősíkon felkínált dupla alj lehetőség, de a legfontosabb hogy a lila csökkenő égből kilépés utáni 0.70$ környékére történő emelkedés lehetősége még mindig fennáll, ehhez kitűnő segítséget nyújthat ha kialakul a dupla alj. Ezek tehát a chart nyújtotta lehetőségek, többit sajnos a Bitcoin mozgására kell bízzuk, ami ha partner akkor jól járunk ha nem akkor marad holnap a tovább keresgélés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/jdtijamG/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/9e0LACtx/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, itt most kicsit összekeveredik a napos idősíkon látható lila ellenállása és a berajzolt csökkenése sáv,  de ettől függetlenül megkülönböztethető a kettő. Ha az órás csökkenő sáv támasza felé tart ez a csökkenés, akkor 29$ környékén válik elérhetővé, viszont mivel itt is jelentkeznek leszúrások, ezek szintén eredményezhetnek fordulatot.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qvMgpJKV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/V94p8gNL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, a 16$-os ellenálláson tegnap délután nem sikerült átlépni, majd ezt követően jelenleg már visszatértünk a tegnap reggeli leszúrás magasságába, ami egy lehetőség dupla aljból történő visszafordulásra. Tehát ez azt jelenti ha a Bitcoin több borsot nem tör az orrunk alá, akkor még valami eredményt is elérhetünk, viszont ha ez nem sikerül, akkor maradnak továbbra is a nehéz napok.
A napos 3. zöld hullám tekintetében ez a jelenlegi csökkenő mozgás nem a legideálisabb, viszont ha ez függetlenül a Bitcoin mozgásától és korrekció miatt történik, akkor megbocsátható, de ebben az esetben most emelkedésre kell váltani a mozgásnak, ami ha átlépi a 18.96$-os előző csúcs magasságát, akkor a 22$-os ellenállásig ki kellene hogy tartson.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/0TwoFYTo/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/TZr0FV1d/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, egy nagyobb háromszög támaszán vagyunk, ahova nem nagyon kellett volna újra vissza érkezzünk, de mint tudjuk jelenleg a Bitcoin igényeinek megfelelően alakul a mozgás, tehát mindegy hogy mit akar egy ilyen kis monero. Jelenleg tehát elég konkrétan visszajöttünk az előző csúcs magasságába, itt is felkínálva a dupla alj lehetőségét, ami elég könnyen megvalósulhat feltéve ha ehhez a főnök is hozzájárul.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/xLfbkUSP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, kék árbóccal tegnap célt értünk, majd az itt kialakult kisebb támaszról megpróbáltam többször is visszafordulni az ár, viszont ahogy a jelenlegi mozgásból látjuk ez nem nagyon sikerült. Napos csökkenő ék lila ellenállása, ezzel a mostani negatív irányú lökéssel átlépése került, de napos tekintetben ez még nagyon kicsinek számít. Tehát ahogy látszik sok elképzelésünk nincs  a folytatás tekintetében csak a Bitcoin mozgására tudunk hagyatkozni, ami ha ennél jobban nem akar kiszúrni mindenkivel, akkor hamarosan jó lenne ha fordulatot mutatna.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5YQwHuXu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/naZVarpL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  órás idősíkon már elértük azt a szintet, ahonnan most egy dupla aljnak megfelelő fordulat bekövetkezhet, viszont ha napos idősíkon nézzük akkor ez az igény a piros támasz magasságában jelentkezik. Tehát azt is mondhatnánk, mindegy hogy napos vagy órás dupla alj a lényeg hogy a fordulat bekövetkezzen.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/xvlJez8E/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/luWUhwPi/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, volume oszlopok elég nagy medve nyomásra utalnak, hasonló mostanában nem is volt látható. Az enyhén csökkenő ék ellenállását lemásolva behúztam egy vékony támaszt, amitől még elég messze vagyunk, viszont ha ez a kilépés ennek irányába történő első lépés, akkor annak nem nagyon fogunk örülni. Örülni már csak azért sem fogunk, mivel ha megnézzük a napos idősíkon rajzolt elég méretes piros éket, akkor az ott látható támasz 300$-os szint magasságában érhető el, tehát elég gyászos mélység a jelenlegi nem túl fényes árhoz képest is. Tehát ami segíthet rajtunk az szintén egy a napos idősíkon lehetőleg kialakuló dupla alj a kék támaszról, ennek kellene visszasegíteni az árát a piros ellenállásra, ahol a fekete színnel jelzett fej-váll alakzatnak megfelelő visszalépés borzolhatná mindenki idegeit.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hZ4SK7Wq/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/yxLbuLyo/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, egyenlőre a napos idősíkon követett zöld 2. korrekciós hullámnak megfelelő a jelenlegi mozgás, ami még a 30$-os támaszig is elmehet, viszont ha ennél lejjebb kényszerül menni az ár, akkor 27$ magasságában alakulhat még ki egy dupla alj, aminek hasonló végeredményt kellene hozni minta a 3. zöld hullámnak. Órás idősíkon talán próbálkozhatunk ezzel a piros ékkel, ami szintén elbírja a 30$-os támaszt, tehát ebben az esetben a Bitcoin még csökkenő irányba tombolhat egy kicsit, viszont ha a piros ék sikerrel jár, akkor a lila ellenállásra kellene visszasegítse az árat.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/mp8RNDPk/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/ULnyzGbY/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Idézetet írta: Til Dátum július 11, 2018, 03:19:11 DÉLUTÁN
A BTC napos idősíkon Karcsi papa értelmezésében az A,B,C az egy növekvő korrekciós hullám...?
Azért kérdezem, mert már többször láttam nála leírva és nem értem.Azt nem értem, hogy a csökkenő korrekció hogyan emelkedhet?Elmagyarázná valaki? Köszi
Nem ez egy ideális elliott hullám? : (Tehát 5 emelkedő , után ABC csökkenő korrekció)(nyilván van olyan is ahol több-kevesebb emelkedő vagy korrekciós hullám van, de gondolom az emelkedőt korrekció kell kövesse)
Az általad belinkelt képet ha 180 fokban elfordított, akkor végül is ugyan ezt a képet kapod,  tehát az a lényeg hogy az 5. hullám, ami az impulzus zárást jelenti az melyik irányba halad, csökken vagy emelkedik és ennek megfelelően ellentétes irányába várjuk az ABC korrekciót.

Tehát ha emelkedő Elliott hullámról beszélünk, akkor várhatunk csökkenő ABC korrekciót, viszont ha ez a Elliott hullám csökkenő irányba halad, akkor az 5. hullám után emelkedő ABC korrekciós hullámot várunk.

Összefoglalva tehát a korrekció mindkét irányba korrekciót jelent, függetlenül attól melyik irányba halad az ár, ezért  a lényeg mindig a korrekciót megelőző hullám iránya!
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Én mindig pozitívan látom az aktuális helyzetet!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.13!

BTC, 2 olyan leszúrást is láthatunk,  amelyekből egy is elég volna ahhoz, hogy megforduljon ez a 4 napos csökkenő trendet, de reméljük ketten azért megoldják a problémát. Abban az esetben ha sikerrel járnak a zöld ellenállás magasságában 6,800$-os szintre kellene visszahozni az árat. Itt érhető el a fej-váll alakzat, váll vonalát a mozgás, tehát innen várhatnánk az 1,000$-os alakzat által jelzett emelkedést. A tegnapi és az előtte napi mozgás alakította ki a piros háromszöget,  ami ezáltal árboc alakzatnak adott lehetőséget a piros támasz elérésére,  de mint látjuk a jelenlegi két leszúrás ezt szerencsésen meghiúsíthatja.

Napos, egyenlőre tökéletesnek látszik az a leszúrás 5,999$-os szintre, ennek mindenképp alkalmasnak kell lennie arra hogy a C hullám kialakulását elindítsa és remélhetőleg célba is vezesse. Az előre berajzolt zöld 50-es mozgóátlag, jócskán eltért az én elképzelésemtől, ezért most a formáját megtartva a jelenlegi mozgás végéhez igazítom, ennek egyébként sincs jelenleg sok jelentősége, de kijelölöm vele az általam várt mozgás elképzelést.
A mai ideális gyertya zárást 6,682$ környékén kellene lássuk, de legalább a tegnapi gyertyazárás nyitási szintje körül, ami  6,377$-os szint.
Tegnap a Facebook poszt alatt volt egy érdekes meglátása valakinek, ami nem volt más mint hónapos idősíkon egymást követő 3 piros gyertya,  amelyek közül a 3. még ezt a mostani hónapot jelzi, viszont ha ez előző kettőhöz hasonló formában zár, tehát nagyjából az általam is behúzott 4,950$-os támasz környékén, azzal egy tökéletes trendfordító hatást is kiválthat.

"Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!"

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/sCqeOVqz/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/R93KCTp9/
https://www.tradingview.com/x/nb46Vjrh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/Kb5TI0Sj/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/kmfSPOiQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, fő érdekességet itt is a leszúrások jelentik, amelyek egymást követik így talán még a dupla alj feltételeinek is megfelelnek és ha jól teszik a dolgukat, akkor 475$ környékére kellene visszasegítsék az árat. Az utolsó leszúrásból egyenlőre szépen emelkedik az ár és elérte újra az 50-es mozgóátlagot, amelyet ha sikerülne átlépni, akkor a 200-as elérésére is elég jó esély nyílik 460$ környékén. Majd 460$ környékén, kihasználva 454$-os remélhetőleg akkori támaszt ha nem kényszeríti a mozgást ismét csökkenésre a Bitcoin, azzal elég jó lehetőségek nyílnak az 513$-os ellenállás irányába.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/CoK7fq8E/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Fj1u56MV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  ha szerencsésen alakulnak a dolgok, akkor a vékony piros vonallal jelzett támaszig már nem esik vissza az ár és a jelenlegi emelkedő mozgással a piros ellenállást 162$ környékén át is lépi. Tehát ha sikerül átlépni az ellenállást, azzal az ugyancsak piros színnel látható enyhén csökkenő ék alakzatból kilépés után 177$ környékére erősödhet vissza az ár. Mint látjuk ezek elég kis lépések, viszont arra jók hogy ezekben a nehéz hónapokban, úgymond fékező ernyőként néha lelassítsák a Bitcoin általi kikényszerített csökkenést.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7cMSJ8xh/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/Jn4OkVtj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nagyjából 35$-os ugrást láthatunk, ami egy váratlan esemény de hasonló hirtelen megugrás bármelyik charton, bármelyik időpontban benne lehet a mozgásba. Ezzel elértük sőt kicsit át is léptük a napos idősíkon behúzott 1 hónapos csökkenő mozgást jelző ellenállást. Ekkora kiugrást azonban nagy eséllyel követi mindig egy nagyobb korrekció, amelynek ebben az esetben a 220$-os támasz kellene hogy az alja legyen, majd innen kezdődhetne egy újabb emelkedő mozgás, ami a piros ellenállást újra átlépné és remélhetőleg sikerül megkapaszkodni fölötte.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/cOOfxoNj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/4NoJuBCO/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, még mindig sajnálhatjuk, hogy az ékből kilépést követő emelkedés elmaradt és nem a 83$-os ellenállásról történt meg a 6$-os visszalépés, mivel a most látható emelkedéssel újra visszaerősödhettünk volna erre az ellenállásra. Erre az emelkedésre most újra esélyt kapunk ha az 50-es mozgóátlag jól teszi a dolgát, majd a 200-ason is sikerült átverekedni magunkat, viszont hogy érdemi elmozdulás is történjen az elkerülhetetlen a Bitcoin segítsége nélkül.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/7R9j8iDO/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/fBUp7MEg/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a világoskék emelkedő sávval jelzett zászló alakzat célszintje a tegnap éjjeli leszúrásnak köszönhetően elérésre került, majd azóta erről a szintről már hirtelen emelkedésbe is kezdett a mozgás. Amely mozgás most ha az 50-es mozgóátlag nem tartja megtartani, akkor talán újra vissza kell menni a 0.43$-os támaszra, ahhoz hogy a csökkenő sáv ellenállása irányába új lendülettel nekifuthatunk. Piros csökkenő sávból kilépés után, legjobban akkor járnánk ha 0.49$ környékére jutna el az ár, majd egy kisebb korrekció után, újabb emelkedés esetén  a 0.49$ környékén kialakult váll vonalat átlépve, 0.55$ környékére várhatnánk egy fej-váll alakzat általi célba érkezés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/DCj6WNCd/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/i7QwpO4A/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, a napos idősíkon látható nagyobb csökkenő ék ellenállására láthatunk 3 leszúrást és mivel ezek itt órás idősíkon elég sűrűn követik egymást, arra kell gondoljunk, hogy a lila csökkenő sávból a 31$-os ellenállás átlépését követően ki kell lépjünk. Ennél a pontnál, talán már egy Fibonaccit is felhúztam az utóbbi héten látható a csökkenő mozgásra, ami azt mutatja ha sikerül a 200-as mozgóátlagok átlépni, akkor 35$ környékén talán sikerülhet megkapaszkodni és ha a Bitcoin is segítségünkre lesz, talán még tovább is emelkedni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ECrshtoN/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/a5D8b6Yh/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, jó lesz ez, főleg ha most a 16.5 $-os támaszról és nem a kicsit lejjebb található 50-es mozgóátlagról fordul vissza a két bika gyertyából álló emelkedő hullám utáni korrekció. Ha ez a korrekciós fordulat ha sikerről, akkor a következő lépés eljutni a 17$-os ellenállás és a 200-as mozgóátlag közötti területre, ahol elérjük a fibo 0.61 szintet, tehát egy elég fontos szintet továbblépés szempontjából.
Napos idősíkon ezzel szemben egy ellentétesen felhúzott Fibonaccit láthatunk, amely azt mutatja az a szint, ahonnan az éjjeli 2 bika gyertya is kiugrott, nagyjából fibo 0.61 környékéről történt, tehát ez is erősíti az órás idősíkon felvázolt emelkedési lehetőséget.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/wqWd4eQY/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/l7ojHaxj/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, ami itt a fő alakzat az a lila színnel látható nagyobb háromszög részlet, amely igazán napos idősíkon ad egy jó lehetőséget fordulatra, amihez ha hozzávesszük a felhúzott Fibonacci skálát, akkor a 208$-os ellenállás környékére kellene vissza erősödni ahhoz, hogy a továbblépés esélye is fennálljon.
Visszatérve órás idősíkra, itt egy nagyobb csökkenő ékből láthatunk kilépést, majd ha a továbblépés is megfelelőképpen alakul, akkor 130$ környékén kellene a 200-as mozgóátlagot elérni. Viszont itt már elég közel kerülnénk a lila és a sárga ellenállásokhoz, tehát még valami jobb dolog is kisülhet ebből az emelkedésből, feltéve ha ehhez megkapjuk a kellő segítséget, főleg a Bitcointól!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/R7kX2VsO/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/GOlk1hCP/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, azon kívül hogy a Bitcoin csökkenő mozgásra kényszerítette itt is az árat, sok indoka nem volt annak, hogy a 0.085$-os támasz alá menjen az ár. Talán még a kék árboc alakzatnak volt az igénye, hogy a támasz alá benézzen, de ez lényegtelen távolság. Napos idősíkot kiegészítettem egy lila ellenállással, amit 0.24$ magasságában kellene elérni,  illetve még egy piros ellenállás is behúzásra került, ami az utolsó 1 hónap, utolsó 2 hét csökkenő mozgását zárja egy csökkenő sávba, ennek az átlépése lenne most az első számú feladat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/HicbZ1PT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/hAnO0duz/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  a felhúzott Fibonacci és a 200-as mozgóátlag közötti területet kellene megcélozni, remélhetőleg már most az emelkedő hullám folytatásaként. Ehhez talán segítség lehet a piros színnel berajzolt fej-váll lehetőség, viszont ennek még bőven alakulnia kell. Először is a váll vonalra lenne szükség 0.19$ magasságában, majd ebből egy korrekcióra, ami kialakítaná jobb oldali váll rész, ennek tökéletesen megfelelne az 50-es mozgóátlag, majd ha ez sikerrel jár, akkor jöhet a kitűzött célterületünk elérése.
Napos idősík továbbra is a nyugalom szigete, ahol a piros támasz fölött kell maradjunk, viszont remélhetőleg az elérésével se járnánk rosszul hae gy dupla aljnak biztosít alapot, de ez nem tenne jót az órás idősíkon látható fej-váll alakzatnak.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/S84iaaSA/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/28MRIBXB/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, az 50-es mozgóátlagot illetve 686$-os ellenállást sikerült elég határozott bika gyertyákkal átlépni, viszont hogy ennek az emelkedésnek értelme is legyen a korrekció után erről a mozgóátlagról, esetleg a 686$-os támaszról kellene újra emelkedő mozgásra váltani és minimum elérni a lila ellenállást, jobb esetben ezen át is lépni. Viszont ha ez nem sikerül, akkor marad a napos idősíkon látható kék támasz és az általa felkínált dupla alj lehetőség.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/IEZkYYzj/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/EUEtYMOf/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, a 30$-os támaszra láthatunk az éjjel folyamán egy leszúrást, ami annak a két bika gyertyának a része, ami szinte minden charton egy fordulatot eredményezett, viszont azt még nem tudjuk, lesz e valami haszna ez majd a korrekciós visszalépés után derül ki. Tehát ahogy látjuk, elég szépen kiléptünk a piros ékből, majd át is ugrottuk az 50-es mozgóátlagot, ezen kellene most megtámaszkodnia az árnak és egy következő lendületes emelkedő hullámmal elérni a lila ellenállást.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/d09xxvQV/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/IpPK82I7/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Tavaly se álltunk jobban, ezen a napon!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.14!

BTC, egyenlőre döntésképtelen a mozgás, amelyben izgalmat csak kisebb kiszórások jelentik mindkét irányba. Ezek a kiszúrása valószínű annak a Coinbase hírnek hatására alakultak ki,  miszerint felkerülhet a kínálatba például az elemzéseimben is szereplőnek ZEC és STR!
A 4 órás charton látható alakzatok közül, egyikben sem történt nagy változás. Piros csökkenő árbóc alakzat, szerintem ezzel a mostani mozgással már eléggé meggyengült,  tehát ha lesz a piros támasz irányába tartó további csökkenés az ettől az alakzattól függetlenül történhet. Zöld jóval nagyobb háromszög támaszán csak a leszúrások néznek át, viszont ezek közül már az elsőnek is a megelőző 4 nap csökkenő mozgását meg kellett volna fordítani, de mint látjuk ezt még az utána következő leszúrásnak sem sikerült. Fej-váll alakzat pedig várat magára, de főleg arra vár, hogy egy emelkedő mozgással elérjük a váll vonalat 6,800$ magasságában.

Napos, ismét nem sikerült a megfelelő gyertyával zárni a napot, ami nem lett volna más mint egy 6,682$-os szinten záródó bika gyertya. Helyette kaptunk egy apró semmitmondó gyertyát, amivel sok mindent kezdeni nem tudunk csak a bizonytalan napok számát növeli. Hétvége okán kicsit legyünk megengedőbekk az elvárás tekintetében és elégedjünk meg, azzal a két nappal ezelőtti hosszú kanócos gyertya nyitási szintjére várjuk minimum ez eljutást, tehát valahova 6,377$ környékére.

"Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!"

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/fcaY6Xnu/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/IMAAZa1l/
https://www.tradingview.com/x/nEivyuvg/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/T5ySbRlU/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/kmfSPOiQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, a Bitcoin döntésképtelensége átragadt erre a chartra is, amin sajnos még a tegnap éjjeli leszúrás sem tudod nagyon változtatni és ahogy látjuk a Coinbase hírnek is csak egy kicsi mozgás élénkítő hatása volt, de érdemi változás nem történt.  Az 50-es mozgóátlaggal harcolunk, de idáig elég jól állja a sarat, viszont ha megadná magát, akkor átadhatná a stafétabotot a 200-as mozgóátlagnak 454$-os ellenállás környékén. A folytatásban ha ezeken a mozgóátlagokon és a 454$-os ellenálláson sikerülne átlépni, akkor kezdhetnénk kimászni a gödörből, de amíg ez nem történik meg, addig csak annak az esélye nő, hogy mélyebbre ássuk magunkat.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/kWwUV3fZ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DcCiGppE/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  piros ékből kiindulva tökéletes folytatást láthatunk, amivel kicsit túl is lőttünk a célon, viszont mint tudjuk ez a kiugrás egy hírnek köszönhető és ahogy szokott lenni ilyen kiugrása után rögtön fel is merül a nagyobb korrekció igénye. Ha a felszúrás tetejét nézzük és a jelenlegi szinten ahol most tartózkodik az ár, akkor már a korrekció jelentősnek nevezhető és 170$ környékéről kellene emelkedő mozgásra váltani. Azonban ez a korrekciós fordulat szerintem nem fog bekövetkezni és visszacsorog az ár a kiindulási 155$ környékére, kivéve ha a Bitcoin feltámad hamvaiból és meg nem támogatja a további emelkedő mozgást.
Napos idősíkon ha megnézzük ezt a kiugrást, akkor egy tökéletes kezdő lökést láthatnánk, de mint említettem ha ehhez nem kapja meg a megfelelő háttér támogatást vagy nem jelentenek be minden nap egy a tegnapihoz hasonló hírt, akkor egy elég nehéz hegyi menet lesz.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/PyOhpzeT/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/jLmDPeUy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, nem néztem utána ennek a kiugrásnak milyen hír az alapja, de biztos hogy nem köthető a Coinbase hírhez és jó néhány órával később is történt, viszont mint látjuk a kék ék csúcsából tört ki elég határozottan és elérte a tegnap még elég messzinek látszó piros ellenállást.  Viszont ahogy látjuk a korrekció tekintetében már jócskán túlmentünk fibo 0.61 szinten és a mozgóátlagba próbál kapaszkodni az ár, reméljük ez sikerül és visszahúzza az árat a 220$-os ellenállás fölé. Tehát ha jól alakulnak a dolgok és a továbbiakban is sikerül a piros ellenállás közelében maradni, akkor talán a 220$-os támasz segítségével, ennek átlépésére is sor kerül.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/3yINTe10/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/2Ghk0kaT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, majdnem hasonló oldalazó mozgás láthatunk mint a Bitcoin charton, rátekeredve az 50-es mozgóátlagra, amit jó volna már elengedni és egy szinttel feljebb lépni. Pontosabban 2 szinttel kellene feljebb lépni és a 83$-os ellenállást is átlépni,  de ahogy nézzük a híreket Charlie nem nagyon tervez a tegnapihoz hasonló hírt megosztani vagy csak jól titkolja. Tehát továbbra is marad a Bitcoinra várás és azzal való utazás a neki tetsző irányba, viszont az sem kizárt hogy a napos dupla alj 73$-os szinten lesz a megoldás kulcsa.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/1DcOeTqc/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/wxS66aXp/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, ha a napos idősíkon rajzolt kék nyílból indulunk ki, akkor azt kellene lássuk mint amit a ZEC napos charton is látunk, de vajon mi lesz ez a hír ami ekkora ugrást kiválthat.  Viszont ha megnézzük a híreket, akkor a fejlesztői csapat bővült, de nem hiszem hogy ennek hatására megindul az ár akár a 0.57$-os ellenállás vagy a kitűzött 0.70$-os célszint irányába. Tehát ami ezt a kiugrást eredményezheti az talán az ékből kilépés és a dupla alj kialakulásának lehetősége.  Órás idősíkon ahogy látjuk a legnagyobb feladata a 0.43$-os támasz és az 50-es mozgóátlagtól való elszakadás, majd lehetőség szerint megérkezés a piros ellenállásra, ami egyben a 200-as mozgóátlagot is jelenti.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/H8iYkduA/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/4CUOEmep/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP, amíg tegnap néhány charton emelkedő kiugrás láthattunk, addig itt ennek ellenkezője történt és a napos idősíkon látható csökkenő ék ellenállása alá esett vissza az ár. Viszont ahogy látjuk, ezzel az órás idősíkon rajzolt csökkenő sáv támaszát értük el, tehát ha további szerencsétlenség nem éri a mozgást, akkor innen vissza kell fordulni és átlépni a napos ellenállást, illetve ha lehetőség van rá ebből a csökkenő sávból is kilépni.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SeMhVbtM/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/DUth2h5D/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, 4 napos oldalazó mozgásban vagyunk benne, amely mozgás tegnap ismét megpróbálkozott korrekció tekintetében fibo 0.38 szint fölé keveredni, de mint látjuk ez a kísérlet sem volt sikeres. Tehát ismét arra várunk valami hatására emelkedésbe kezdjen az ár, majd ha sikerül átlépni újra a 16$-os ellenállást, akkor megpróbálkozni a továbblépéssel.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/jBR0fO8j/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/weO0H5UF/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, tegnap kiléptünk a piros ékből, majd arra vártunk hogy korrekció után további emelkedő mozgással elérjük a 200-as mozgóátlagot. Viszont ahogy látjuk ez a terv is hibás volt és inkább visszalépett az ár a 119$-os támaszra. Továbbra is jó hírnek mondhatjuk hogy a napos idősíkon látható háromszög támasza fölött vagyunk,  amit ha szeretnénk hogy továbbra is így maradjon, akkor mindenképpen felfelé kell mozogni ha lehet minél hamarabb, nehogy egy esetleges Bitcoin csökkenő mozgás, ezt a lehetőséget is meghiúsítsa.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/9XadN4aR/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/V11Kgzig/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, itt azt láthatjuk mindenki elment nyaralni és magára hagyták a mozgást az amúgy is viharmentes tengeren. A többi charton láthatunk kiugrást mindkét irányba, amely ingerek az itteni mozgást elkerülték, ami talán még így is jobb mintha visszaestünk volna a lila támasz alá. Ennek az oldalazó mozgásnak a középtáján van egy olyan gyertya hármas, amelyet ha csökkenő mozgás előzött volna meg, akkor most elég pozitív hozzáállással várhatnánk a sárga és piros ellenállások irányába történő megindulást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/a8MfK2Z4/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/vC6yGihl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  és akkor itt látható a másik nagyobb kiugrás szintén a Coinbase hír hatására. Ahogy látjuk itt még tegnap délelőtt volt egy fej-váll lehetőség, amelynek napközben kellett volna elérni a váll vonalat 0.19$ magasságában, majd visszajönni legalább az 50-es mozgóátlagra, ahonnan számítottunk most látható kiugráshoz hasonló emelkedésre. Azonban mint látjuk ez a folyamat egy méretes bika gyertyának köszönhetően egy óra alatt lezajlott, viszont készülni sem lehetett rá, mivel még az alakzat is alakulóban volt. Ennek a kiugrásnak már láthatunk egy elfogadható korrekcióját,  tehát már csak az a kérdés, innen folytatjuk e az emelkedést vagy ismét beleszürkülünk a Bitcoin mozgása által kialakított bizonytalanságba. Napos dupla alj lehetősége, emelkedést kívánna!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/RhmRCJ9C/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/N4eQ2DFw/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, kezdjük a végével, tehát a napos idősíkon látható kék támasz fölötti dupla alj lehetőséggel, ami tekintetében még sok változás nem történt, de még mindig elég jó folytatásra utal. Órás idősíkon kicsit jobban látszik, a napos idősíkon rajzolt lila csökkenő éken belüli mozgás, ami közelít a csúcsa felé, de nagyon nem látszik rajta az igyekezet arra, hogy ebből az ellenállás irányába való mozgással kilépjen. Mivel jobb lehetőséget egyenlőre nem látok, ezért megpróbálkozzunk ezzel a piros fej-váll alakzattal, hátha hasonló kiugrással végződik mint az előző charton. Tehát ha sikerül elrugaszkodni a 686$-os támaszról és átlépni a lila ellenállást, akkor ezzel egy-időben a váll vonalat is átlépnénk, ami lehetőséget kínálna fel egy 50$-os további emelkedő mozgásra.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/6MWENZb1/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/WJW6dmaL/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, nem tudom a jelenlegi csökkenő mozgás hova tart, remélhetőleg ahova a jobb oldali váll részt húztam onnan visszafordul és nem esik vissza a 30$-os támaszra, habár napos dupla alj lehetőség okán, ezzel se járnak rosszul, feltéve hogy emelkedéssel folytatjuk. Tehát ha sikerrel járt a fej-váll alakzat, akkor 34$-os szint magasságában átlépjük a váll vonalat, majd élve a lehetőséggel tovább emelkedünk a 38$-os szint környékére.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/W6S7SYpK/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XVtWT0vl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

willow

Karcsi papa. Sok energiát fektetsz ezekbe az elemzésekbe. Egy köszönömöt megérdemelsz. ;)

Karcsi papa

Idézetet írta: willow Dátum július 14, 2018, 01:08:39 DÉLUTÁN
Karcsi papa. Sok energiát fektetsz ezekbe az elemzésekbe. Egy köszönömöt megérdemelsz. ;)
Thanks!  ;) Ha újra elérjük a 19k-s magasságot, befejezem!  :D
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Tavaly, ezen a napon történt egy fordulat, ami végül 3,000$-os emelkedést eredményezett!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 07.15!

BTC, a nemzetközi helyzet fokozódik, viszont ez mint látjuk a Bitcoin mozgására semmilyen hatással nincs, mivel napok óta elég bizonytalan össze-vissza mozgást produkál. A most látható kék háromszög kezdeti lépéseinél még egy csökkenő árbóc alakzat jelzett a piros támasz irányába visszaesést. Most ezzel a kék háromszöggel még jobban kitalálhatatlanná vált a folytatás, mivel a piros támasz és a zöld ellenállás is ugyanakkora eséllyel érhető el és ebben a döntésben még a fej-váll alakzat sem billenti felfelé a mérleg nyelvét, mivel a zöld és sárga támaszokat napok óta elég jelentős teher nyomja, amelyektől ha nem sikerül hamarosan eltávolodni, akkor szinte biztosra vehető, hogy határozottan visszaesünk a piros támaszra.

Napos idősíkon látható mozgás eredménye egy nagy semmivel jellemezhető, de ez már a 4 órás idősík is jól megmutatta. A néhány nappal ezelőtti nagyobb leszúrás után, ennél sokkal többet vártunk, igaz elkésve még most sem vagyunk, de ha egy-két napon belül nem változik, akkor a végeredmény hasonló lesz mint a piros színnel bekarikázott mozgásnál. Határozott visszaesés még nem jelent mindenképp rosszat, legalább hoz egy kis vérfrissítést, ami a bekarikázott példánál is elég határozott fordulatot eredményezett, viszont az ABC hullám tekintetében ez a megsemmisülést jelentené.

"Hetes idősík jelenlegi formája sokkal pozitívabb képet kellene mutassam, tehát már bőven a 7,770$-os ellenállás környékén kellene mozogni. Ezt a 7,770$-os ellenállást már 2, illetve Morning Star lehetőséget figyelembe véve 3 héttel ezelőtt el kellett volna érjük. Ennek ellenére ha az RSI csíkra tekintünk, ott már elindult egy emelkedő mozgás, viszont ehhez mint látjuk apró gyertyák társulnak, ezért eredményt sem tudunk elkönyvelni. Tehát a gyertyák arra utalnak hogy a 3 héttel ezelőtt lezárult gyertya 5760$-os leszúrással volt a fordulópont, de nagy sajnálatunkra az ezt követő 2 gyertya nem hozta azt a formát, amivel hasznot is elérhettünk volna.
A folytatásban szerintem már kevés ha csak a 7,770$-os ellenállásban gondolkodunk, mivel már az 50-es mozgóátlag elérése is minimum 8,300$ környékén lehetséges, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megkezdjünk valami jelentősebb 10,000$ feletti szintekben való gondolkodást. Tehát hetes idősek tekintetében egy nagyjából 1,500$-os bika gyertyára lenne szükség, ahhoz hogy egy pozitív emelkedő pályára állítsuk a mozgást, ami a 10,000$-os szintnél eredményezne trendfordulót!"

Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/LswM6V4m/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/mExxaltf/
https://www.tradingview.com/x/CyurT3c6/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/FV5nfS58/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/kmfSPOiQ/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETH, ha itt sem következik be a változás, ami emelkedést kellene jelentsen a 454$-os ellenállás fölé, akkor a végeredmény a kék háromszögből való kilépés, majd megérkezés a 408$-os támaszra, ahol már napok óta dupla alj lehetőséget emlegettek. Tehát ezzel a visszaesés lehetőséggel hasonló helyzet alakult ki, mint a Bitcoin esetén, amit viszont még nem tudunk ez jó lesz e nekünk vagy nem. Kék háromszögből kilépés után az 50-es mozgóátlagtól is eltávolodunk valamelyik irányba, ami valószínű napokra megfogja határozni az irányt.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/qJ9maeu2/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/MCz6E3Bb/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ZEC,  a kiugrást követő tegnap reggel kialakított korrekciós alj, egyenlőre jól tartja magát és még emelkedésre is volt próbálkozás, viszont mostanra már ki kellett volna alakulni emelkedő mozgásnak ha komolyak a szándékok. Amire ebben a szituációban én szavaznék az további visszaesés, mivel ami ezt a kiugrást kiváltotta ez egy elég semmitmondó hír, tartós emelkedés szempontjából. Tehát ami emelkedést válthat ki az a Bitcoin erősödése, ami jelenleg elég kétséges a mozgását tekintve, ezért ha már itt nem emelkedik az ár, akkor legalább ne is csökkenjen, amíg a Bitcoin meg nem indul valamelyik irányba.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/juj3xVpa/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/4KzF1rJH/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

DASH, kiugrás követő korrekció tekintetében, valami hasonlóra számítanék a ZEC charton is! Tehát a korrekcióval elég szépen visszajött az ár fibo 0.78 környékére, majd ezt követően visszaerősödött 225$-os szintre és ennek az utóbbi emelkedő hullámnak a korrekciója elég szép folytatást tudna eredményezni ha a 220$-os támaszról emelkedésre tudna váltani.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/RKHkmLIM/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/gwGKJMqR/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

LTC, ugyanolyan szituációban, ugyanolyan kék háromszög, mint amit a Bitcoin charton is láthatunk és még a végeredmény tekintetében is hasonlóra számíthatunk. Csökkenés esetén a 70$-os támasz, emelkedés esetén pedig a 83$-os ellenállás elérése látszik reálisnak és az 50-es mozgóátlagtól való elszakadás, ebben az esetben is napokra meghatározhatja az irányt.

Pillanat kép1 órás: https://www.tradingview.com/x/jc8wQTr9/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/I1sj1VmW/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XRP, a kék háromszög vége felé látható mozgásnál, nem tudni hogy a 0.43$-os támasz ilyen erős, hogy csak átszurkálni tudnak rajta a gyertyák vagy a Bitcoin bizonytalan mozgása eredményeként láthatunk egy oldalazó mozgást. Tehát itt is majdnem ugyanaz a háromszög alakzat, mint az ezt megelőző néhány charton, de sajnos itt is csak a bizonytalanságot növeli.  Emelkedő mozgás esetén egy elég méretes csökkenő sávból léphetne ki az ár, átlépve a 200-as mozgóátlagon, amit egy korrekciós emelkedés is igényelne.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/fYH6nHpa/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/GfnlA4wv/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

REP
, napos idősíkon láthatunk egy elég hosszan elnyúló enyhén csökkenő mozgás, ezen belül most elég határozottan közelítünk a támasz irányába és ez a csökkenés órás idősíkon is egy hosszan elnyúló csökkenő sávot eredményez. Tehát ha valóban a napos idősík lila támasza irányába tartunk, akkor még egy utolsó lendületes csökkenő mozgásra van ehhez szükség, ami most az 50-es mozgóátlag érintés után meg is történhet és ha ez egybeesik az órás csökkenő sáv támaszának elérésével, akkor ez 15:00 óra magasságában kerülhet elérésre.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Bpd5BQ5j/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/w1yKcmfU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

ETC, az utóbbi napokban látható bizonytalan mozgás, ezen a charton is elég jól látható, ami egy oldalazó mozgást eredményezett, illetve ennek vége felé emelkedő háromszög rajzolható be, ami lehetőséget biztosíthat 1$-os emelkedésre. Jelenleg a 16.5$-os ellenállással küzd egy bika gyertya, amit ha sikerülne átlépni, akkor a lila ellenállás és a sárga támasz közé beszorulva, lehetne a végeredmény egy nagyobb kiugrás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/8m9PQuMt/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/AhMrUFwV/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

XMR, napos lila háromszög támasza fölött láthatunk, napok óta egy oldalazó mozgás, amelynek már rég emelkedő mozgásra kellett volna váltani. Tehát az ékből kilépést követően még ha nem is egy hullámban, de legalább a 200-as mozgóátlagra el kellett volna jutni, ahonnan most kellene továbblépni az ellenállásra. Ebben a pillanatban kisebb emelkedő mozgást mutat a Bitcoin, aminek a hatásai itt még nem jelentkeznek, de ha tartós marad az emelkedés, akkor itt is elkerülhetetlen lesz a felfelé történő mozgás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/7gY8XR17/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/QjMoxDjT/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NXT, kialakult egy lapos emelkedő ék, amelyen belül mozgás elég bizonytalan, de ha az ékből indulunk ki, akkor nagy eséllyel a lila támassza kellene visszanézni, mielőtt a piros és sárga ellenállást átlépjük. Viszont ez a mostani Bitcoin emelkedő mozgás, ha tartós marad, akkor függetlenül az éktől kezdődhet meg az emelkedés.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/YcOMtkzl/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/c7kaBvcu/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

STR,  úgy látszik elég jó hatással volt az itteni ára a Coinbase bejelentés, mivel a tegnapi 200-as mozgóátlagon történő korrekciós fordulatot követően, elég szép emelkedő mozgás következett, amelyen belül már szintén lezajlott egy korrekció és abból is elég szépen emelkedése váltott a  mozgás, ami jelenleg is tart. Ezzel az utóbbi kisebb emelkedő hullámon, talán a Bitcoin emelkedő mozgása is besegít, tehát ha valami nagyot tudnám mutatni a Bitcoin, akkor az itteni árat elég közel vihetné, ahhoz a 0.29$-os ellenálláshoz, amit a napos ék alakzatot követő emelkedéstől várunk.  Viszont ha ez a jelenlegi Bitcoin emelkedő mozgás csak egy ideiglenes fellendülés, akkor az itt rajzolt kék emelkedő ékből először kilépést várnék, majd a barna nyílnak megfelelően képzelném el a folytatást.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/ejv2xV5d/
Pillanat kép napos:  https://www.tradingview.com/x/VzgsdonU/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

BCH, a jelenleg látható utolsó bika gyertyával, elértük a váll vonalat nem meglepő módon a 200-as mozgóátlag érintésénél. Ez a mostani emelkedő mozgás, már napok óta az 50-es mozgóátlagon pattogott, most azonban elég határozottan emelkedésbe kezdett, amivel ha sikerülne átlépni a 200-as mozgóátlagot, az nagyon jót tenne a fej-váll alakzat által jelzett 50$-os emelkedésének.  Sőt ez az emelkedő mozgás, már a napos idősíkon látható ékből is kiléptette az árat, tehát jelenleg sokat akadály nincs annak, hogy napos tekintetben 800$ irányába meginduljon egy emelkedő mozgás.

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/SYywBT2C/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/9kaAkgoy/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

NEO, itt fej-váll tekintetében még el vagyunk maradva a váll vonaltól, de a jelenlegi lassan emelkedő mozgással közelítünk, amit kicsit felgyorsíthat ha a Bitcoin tudja tartani a pozitív hangulatát.  Tehát ahogy látjuk, jelenleg jól alakulnak a dolgok, ami remélhetőleg a nap további részében is így marad és a holnapi elemzés pillanatában, már a lila ellenállás és a 200-as mozgóátlag fölött mutatkoznak további emelkedési lehetőségek.

Pillanat kép 1 órás:  https://www.tradingview.com/x/Ze7V2k77/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/XVtWT0vl/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Robag

Szia Karcsi papa!

Mit értesz ez alatt?
Idézami a bekarikázott példánál is elég határozott fordulatot eredményezett, viszont az ABC hullám tekintetében ez a megsemmisülést jelentené


Karcsi papa

Idézetet írta: Robag Dátum július 15, 2018, 12:42:42 DÉLUTÁN
Szia Karcsi papa!

Mit értesz ez alatt?
Idézami a bekarikázott példánál is elég határozott fordulatot eredményezett, viszont az ABC hullám tekintetében ez a megsemmisülést jelentené
Amilyen gyertya mozgást látunk a bekarikázott résznél, az hasonlít a mostani helyzethez, mivel ott is volt néhány napos bizonytalanság, mint most, majd visszaesett 5670$-ra. Tehát ha visszaesünk ismét 5670$ környékére, akkor az ABC hullám, B hulláma már túl mélyre jön vissza!
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!