Kriptovaluta tőzsdei kereskedés

Indította lakat, január 05, 2017, 09:02:41 DÉLELŐTT

Előző téma - Következő téma

0 Felhasználók és 13 Vendégek van a témában

traktoros

Közel nullához viszik, hogy végül ez is csak és kizárólag az ő kezükben legyen, nem mintha most nem abban lenne.
ETN azaz Electroneum Android miner Ref kód: D6378E Írd be a telefonos appodba és mindketten többet kapunk First KYC compliant Coin, magyarán lehet még belőle valami a későbbiekben

netbit

Tavaly ugyanezen a napon (december 7-én) hasonló esés volt és BTC alapon nézve az ETH, ZEC, stb. szinte pont arra a szintre esett vissza. Dollárban nézve viszont sokkal rosszabb a helyzet. Azon röhögnék, ha most, amikor már mindenki belejött a shortolásba, egy idén október 15-én látott ~2000 dolláros gyertyával felugranák vissza 5-6k közelébe, de erre a folytatásra igazán én sem számítok.

Karcsi papa

All-In, blöffölnek a macik vagy 4 ászuk van?

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.08!

BTC, nagyjából az a 3 lehetőség áll előttünk, amit fekete nyilakkal felrajzoltam, esetleg még egy 4. ami oldalazással örvendeztethet meg minket néhány napig.
Tegnap 4 csökkenő irányú csatornát rajzoltam fel, ezek közül ami a jelenlegi mozgás alapján lényeges, az a piros és a fekete! A legfelső barna csatornának a támasza kaphat nemsokára szerepet, sok jelentősége azonban már nincs, illetve már szintén nem játszik a világoskék meredek csatorna, amelyből tegnap este egy határozott bika gyertyával sikerült kilépni.
Tehát mint látjuk, a piros csatorna támaszáról tegnap határozottan visszafordult az ár, messzire azonban még nem jutott, ennek okán még a fekete meredekebb csökkenő csatornában is benne vagyunk, amelyből ha van szándék a kilépésre, azt remélhetőleg nemsokára egy olyan bika gyertyával próbálja meg, mint a világoskék csatornából történő kilépésnél! Ez megfelelne a határozottan felfelé mutató feketén nyílnak, de ha ez nem sikerül, akkor a meredek fekete csatornát követve, szépen visszacsúszhatunk a kék támasz zónába, ennél pontosabban talán a 2,965$-os támaszra! Majd itt kaphat szerepet a következő felfelé mutató fekete nyíl, és itt is jön egy "ha" ez sem sikerül, akkor marad a további csökkenő mozgás.

4 órás idősík szintén csak egy összefoglaló chart,  ahol 3-4 nappal ezelőtt még egy dupla alj lehetőségben bízva volt célunk 5k-s esetleg a 6k-s ellenállás. Ezt a lehetőséget azonban meghiúsította a további csökkenő mozgás. Ennek a további csökkenésnek köszönhetően, ahogy már rózsaszínnel látható is egy fordított fej-váll lehetőség alakulhat ki. A fej-váll szempontjából már csak az a kérdés, a fejnek hol lesz az alja, amelyből első felvonásként a 4,400$ magasságában  látható vékony ellenállási zóna kell eljutni! Ezt a támasz zónát azonban még csak nagyon halványan megcsippentettük, tehát nem a legtökéletesebb visszafordulási lehetőség alakult ki. Attól függően elértük e, a csökkenő mozgás alját, várjuk a fordulatot és ez a fordulat attól függően hol történik, a 4400$-os váll vonal esetén, további 1,300-1,500$-os emelkedésre adhat lehetőséget, aminek köszönhetően, karácsonyra elérhetnénk a 6k-s magasságot!

Napos: megúsztuk a fekete hollók támadását, tehát nem alakul ki az a 3 maci gyertya, amelyek közösen sötét képet festhettek volna a folytatásra. Tegnapi gyertyánk egy kalapács, amely gyertya Morning Star gyertyakombináció esetén, egy fontos része az esetleges fordulatnak. Ezzel a lehetőségel azonban még ráérünk foglalkozni, majd ha a mai napot egy határozott bika gyertyával 3,800$ magasságában tudjuk zárni,  akkor lehet ennek érdemi információ jellege!
Visszatérve a tegnapi gyertyára, ismét csak sajnálni tudjuk, hogy az a leszúrás nem lett 100-200$-ral mélyebb, jobban mutatva egy fordulási szándékot!
Tehát a mai elvárás egy határozott bika gyertya, ezzel mutatva a visszafordulási szándékot és megerősítve a 4 órás idősíkon felvázolt fordított fej-váll lehetőség kialakulásának esélyét!

BTCUSD Short/Long chartok: a bikák szándékairól egyenlőre még sok információ nem olvasható le a Long chartról,  tehát megvan az esély arra, hogy összekapják magukat és visszavágnak a maciknak, de továbbra is ott az előző két eset példája, ami a jelen esetben senkinek sem esne jól!
A Short chartról viszont már nem mondható el az ingerszegény mozgás, és ahogy látjuk aktivitással semmi probléma, ami olyan jól sikerült, hogy az áprilisi csúcsot is sikerült jelentősen átlépni.  Erről én azt olvasom le, mintha a macik All-In-t nyomtak volna,  akár kezdhetnénk is örülni, ha ebben az információban biztosak lennénk. Tehát eléggé fura, hogy most mindent különösebb hír vagy történés nélkül, ennyire megmozdultak a macik, de bízzunk benne hogy érzik a vesztüket, ezért viselkednek úgy mint egy elszabadult hajóágyú!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/UeZ5Vwmf/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/gDywwKFw/

"Hetes idősík, egyenlőre nem a legideálisabban alakul a szitu és egyenlőre kevés esély látszik arra, hogy a hetet 5,700$ magasságában tudjuk zárni. Viszont van itt egy 3,640$-os alsó szint, amelyhez a mai napon elég közel kerültünk és ez egy elég veszélyes szituáció, további csökkenés szempontjából! Most sajnálhatjuk, hogy a múlt heti gyertyánk, nem szúrt le arra a bizonyos 3,000$ környéki szintre, tehát ahogy a kék nyíllal is mutatom, az ideális MorningStar gyertyakombinációra hajazó szituáció feltételei nem a legideálisabbak Viszont ha a két héttel ezelőtti maci gyertyát sikerül betakarni, akkor megváltozhat a szituáció és elég pozitív jelekkel nézhetnénk szembe karácsony előtt 3 héttel."

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/5mfnkkdf/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/Ig9OV3xx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/KN13N03c/
https://www.tradingview.com/x/WM0eQXgy/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/iYV3D5PW/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/zRmmRXy8/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

Nagyon valószínű, hogy trendforduló közelébe érkeztünk vagy akár épp most fordul a kocka. Nem azt mondom, hogy kizárt dolog, hogy benézünk 3k alá, de a nagy képet nézve a következő hetekben, legkésőbb jövő év első negyedében végre el kell menni a maciknak téli álmot aludni. Persze benne van a pakliban az is, hogy a macik nem olvassák a tőzsde pszichológiája című könyvet és más elképzelésük van, de én megpróbálok optimista maradni és nem a legrosszabb időpontban kapitulálni.

Karcsi papa

Lássuk vannak e tökös bikák vagy az enyhe tél, tovább hizlalja a macikat!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.09!

BTC, a 3 fekete szénnel felvázolt irányból, az elsőnek megfelelő irányba mozog egyenlőre az ár, ami remélhetőleg a piros ellenállás elérését követően sem szakad meg.
Attól függően milyen intenzitású lett volna a csökkenés, úgy kerültek berajzolásra csökkenő csatornák. Ezekből a legmeredekebb a világoskék színnel rajzolt, de ebből már sikeresen kiléptünk, ennél enyhébb intenzitású volt fekete, aminek mivel nem értünk el még egyszer a támaszát nem is vehetjük figyelembe mint csökkenő csatorna. A piros csatorna már konkrét csúcsokkal van megerősítve, ezért talán jobban bízhatunk az ebben való mozgásban!
Ennek megfelelően, ha a mostani mozgás követi a fekete nyíllal rajzolt irányt, akkor ma, esetleg holnap elmozdulhatunk a 4k-s szint irányába.
És ha még nem volt elég a vonalakból, akkor egy kék színű emelkedő háromszög is felrajzolásra kerül, amelyen belüli mozgás illetve az abból történő kilépés szintén passzol a fekete nyílhoz. Viszont ez a háromszög csak egy 260$-os kezdőlökést adhat, és ha valós az emelkedési szándék, akkor valahol a 4,400$-os ellenállási zónában kell hogy célt érjen!

4 órás idősík, ha vagyunk olyan szerencsések és visszaerősödik az ár 4,400$ magasságába, akkor a rózsaszín fej-váll lehetőségnek megfelelően, talán sikerül kialakítunk egy váll vonalat! A 3 fekete nyílból itt már csak kettő látszik, ennél többre egyelőre nincs is szükség, de ha a mostani emelkedő mozgás tartós lesz, akkor a 2,965$-os támaszról visszaforduló nyílnak megfelelő mozgásra nem is lesz szükség.

Napos: sajnos nem látszik az-az erő, amit a tegnapi gyertya mutathatott volna a 3,800$ magasságában történő zárással. Tehát egyenlőre csak a kisebb idősíkokon látható apró emelkedési lehetőségekbe lehet kapaszkodni, viszont ezek a kapaszkodók elég gyengék, amiért napos időszakot nézve csak 30% esély adok, a 4,400$-os váll vonal kialakulási esélyének!  Napi elvárás lehetne ismételten a 3,800$-os magasság, de mivel ezt tegnap nem használtuk ki, így ha ma sikerül ezt a szintet mégis elérni, örömre akkor sem lesz okunk, mivel ez a késői emelkedés már megfelel a mögöttünk hagyott 1,000$-os csökkenő hullám korrekciójának, tehát innen lefordulva folytatódhat a csökkenés!

BTCUSD Short/Long chartok: sok jelentősége a long chatra felrajzolt árbóc lehetőségnek nincs, de mint látjuk mégis a 40 ezres szintre egy jelzés, tehát ez arra utalhat, hogy felélénkülhet a vásárlói aktivitás. Szükség is lenne erről aktivitásra, ha kiszeretnék használni, a macik által felkínált ismételt lehetőséget,  akik tegnapelőtt nagyon megtolták a szekeret, viszont láthatóan elfáradtak, mivel a tegnapi napot már egy jelentős hátrálással töltötték, tehát jöhet a folytatás, a fekete színnel bekarikázott augusztusi példákhoz hasonlóan! Bízunk benne hogy ezt ma is folytatják, ami egy jó lehetőség a bikáknak, arra hogy picit összekapják magukat.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/m8ioIERw/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/V00nwSRv/

Hetes idősík, nagyon szűk 1 nap van hátra ebből a hétből, aminek már szinte 1% esélye sincs, hogy nekünk egy megfelelő Morning Star lehetőséget kialakítson! Volume oszlop is elmarad a várt magasságtól, tehát nincs egy olyan felbolydult piaci hangulat, ami valami nagyobb bullrun kezdeti lépéseire utalna. RSI augusztus és november között eléggé bizonytalan volt, ebben az utóbbi négy hétben jelentős változások láthatóak, ezt erősíti a volume oszlopok mérete is, tehát érzékelhetően eltértünk az utóbbi hónapok mozgásától. Ebből mindenképp arra kell gondoljunk, hogy határozottan pontot szeretnének tenni a csökkenő mozgás végére, csak még az nem világos ennek ár szempontjából hol lesz az alja!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/KPcnEDvp/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/etCELx5t/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/4BldR0ag/
https://www.tradingview.com/x/WoxYSq1S/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/F7krlPII/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/XrcdSRvH/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

Annyira túltolták a shortolást, hogy már senki nem mer long pozícióban maradni.

Dolce

Idézetet írta: netbit Dátum december 10, 2018, 11:02:46 DÉLELŐTT
Annyira túltolták a shortolást, hogy már senki nem mer long pozícióban maradni.
igen, már a kriptoatyák is shortolnak, Richard Heart is 1000-ig akar:) egy szinten majd remélhetőleg jön egy nagy V shape vagy megette a fene az egészet évekig

Karcsi papa

A hetet nem jól zártuk, de az utóbbi hetek felélénkült mozgása, mégis hozhat változást!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.10!

BTC, alakulnak az események, csak az a baj hogy nagyon lassan, ami egyenlőre nem arra utal, hogy annál a bizonyos fordulópontnál vagyunk. Tehát a fekete nyilak közül, egy lehetséges irány maradt, ennek mint látjuk kezdő lökést egy árbóc adott, amelynek köszönhetően a kék színnel rajzol háromszögből is sikerült kilépni. Jelenleg egy csökkenő sávban mozog az ár, ez egy zászló a lehetőséget kihasználva segíthetnék feljebb az árat, tovább követve a fekete nyíl útját. Ebből a csökkenő mozgásból, ha sikerül a zászló lehetőségnek megfelelő célt is elérni, akkor azzal a barna ellenállás 3,800$ magasságában történő érintését tudjuk megvalósítani!  Viszont ez a lassú mozgás egy eléggé erőtlen próbálkozássorozatnak tűnik, ami akármelyik pillanatban megbillenhet és máris a 3,000$-os támasz okozhat kellemetlen pillanatokat.

4 órás idősík, ha tovább folytatódik a fekete nyilat követő mozgás, azzal lassan, de mégis haladást tudunk elérni, eredményről azonban csak a 4,400$-os magasságban tudunk beszélni, ahol ugyebár a rózsaszín fordított fej-váll alakzatnak megfelelő váll vonal kialakulásában kellene bízzunk!  Tehát ha az órás idősíkon sikerül az utolsó zászló lehetőséggel eredményt elérni, azzal itt 4 órás idősíkon megérkezünk az 50-es mozgóátlagra, amelyet ha sikerül átlépni, akkor a 200-as mozgóátlag tempótól függően valahol a váll vonal magasságában kerülhet elérésre. Ha ezt a váll vonal magasságába történő megérkezést sikerül megvalósítani, az egy durván 1,200$-os emelkedést jelent, amelynek tökéletes korrekciós visszalépése segíthet kialakítani a jobb oldal váll részt 3,700-3,800$ magasságába.

Napos: érdekes helyzetet alakíthat ki a tegnapi gyertya, mivel az előtte lévő 2 gyertyával közösen egy Morning Star gyertyakombinációra hajazó szituációt alakított ki. Tehát egy hasonló lehetőség előtt állunk, mint amit az előző kék körrel november végén jelzek. 
Ebben azonban van szépséghiba, ami a buktató is lehet, méghozzá ennek a gyertyakombinációnak az első gyertyájánál látható mélyebbre leszúrás, mint a középső elvileg fordulatot jelző Doji gyertyáé. 
Viszont van itt még egy másik érdekesség, méghozzá mivel a kék oldalazó mozgásból csökkenő irányba kiléptünk, majd a tegnapi gyertyának köszönhetően visszanéztünk az oldalazó mozgás támaszához, ez a szituáció kialakított egy vissza-tesztet.
Ezzel itt most sok minden eldőlhet, mivel egy sikertelen vissza-tesztet követően visszaerősödhetne az ár 4,000$ környéki szintekre, viszont ha ez a vissza-teszt sikeres, akkor már ma folytatódhat a csökkenő mozgás, ami elég nagy valószínűséggel a 3000$-os támasz elérését jelenti.
Tehát visszatérhetünk az órás idősíkra, ahol a zászló lehetőség ebbe a kék sávba segíthetné vissza az árat,  illetve megerősítené a 4 órás idősíkon várt fordított fej-váll lehetőség alakulását, és az itt kialakult gyertyakombináció is megerősítést kaphatna!

BTCUSD Short/Long chartok: ahogy látjuk a macik ugyanazt játsszák, mint az előző hasonló szituációkban, amit azért tehetnek meg, mivel a bikák ismételten nem úgy reagálnak, ahogy ez elvárt lenne. Ezért  ha a macik részéről ugyanaz a forgatókönyv, akkor most még nem csinálnak semmit, várják hogy a bikák részéről érkezik e válasz,  ami ha elmarad, akkor nagy valószínűséggel ugyanúgy meg fogják tolni a szekeret, majd a megfelelő magasságot elérve, mint akik jól végezték dolgokat hátradőlve figyelik a bikák tudatos vagy tudatlan szerencsétlenkedését!
Long chartra rajzolt árbóc tekintetében, még a háromszögből nem lépett ki a mozgás, tehát egyenlőre még nem tudjuk van e értelme erre az árbóc lehetőségre várni. Sikertelen árbóc esetén, talán 22 ezres magasságában lehet a következő lehetőség, ami talán egy zászló, feltéve hogy az ehhez szükséges, csökkenő csatornában mozog az ár!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/CK2Pw0G0/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/amjHbGX9/

Hetes idősík, sajnos nem sikerült a fordulathoz szükséges gyertyakombinációt kialakítani, tehát elég érdekes hét elé nézzünk, ami a jelek szerint csökkenéssel folytatódik. Azonban ha a volume oszlopokat nézzük, azok mérete az utóbbi 4 hétben jelentősen eltér az előtte látható 30 hét, tehát durván 7 hónap aktivitásától.  Az jól érzékelhető hogy valami változás történik az utóbbi hetekben, ennek a változásnak következtében kellene megtalálni azt a bizonyos alsó szintet, majd kialakítani a fordulatot és egy határozott emelkedéssel 7-8000$ magasságában megerősíteni egy emelkedő trendet! Tehát ha eredményes hetet szeretnénk zárni, akkor minimálisan elfogadható egy 5k feletti ár, de ha lennénk olyan szerencsések, hogy a hetet 5,700$ esetleg 6,500$ magasságában zárnánk, akkor nyerne értelmet az utóbbi hetekben látható felélénkült mozgás, amellyel viszonylag jó szinten tudnánk zárni az idei évet!

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/Mxf5Ld9A/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/r4qqRbdJ/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/oyTz2HMq/
https://www.tradingview.com/x/7w8DR5Kw/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/H2uHEghr/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/ct0bQeas/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

#2948
Idézetet írta: Dolce Dátum december 10, 2018, 11:20:18 DÉLELŐTT
Idézetet írta: netbit Dátum december 10, 2018, 11:02:46 DÉLELŐTT
Annyira túltolták a shortolást, hogy már senki nem mer long pozícióban maradni.
igen, már a kriptoatyák is shortolnak, Richard Heart is 1000-ig akar:) egy szinten majd remélhetőleg jön egy nagy V shape vagy megette a fene az egészet évekig

Pedig ha sikerülne áttolni a 4k-n a BTC-t és utána kapna egy kis médiafigyelmet, nézzetek csak, megismétlődhet a tavaly év végi buli, akkor még akár happy end is lehet ennek az elcseszett évnek a vége :)

Nyilván ez egyelőre még álmodozás, de bejöhet.

Karcsi papa

Még mindig a bikák húzzák, a macik szekerét!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.11!

BTC, a tegnapi rózsaszín zászló lehetőséggel már nem sikerült feljebb lépni,  viszont még mindig abban a csatornában mozog az ár, amelyből vártuk volna a zászlónak megfelelő emelkedő mozgást!
Ahogy látjuk a kék vastagabb vonalakkal is arra utalok, hogy a csökkenő irányú mozgásnak van nagyobb esélye, de még ezt se tudjuk konkrétan kijelenteni, mivel abból a kék emelkedő csatornából, ami ezt a fordított zászló alakzatnak megfelelő mozgás megtudná erősíteni, de egyenlőre nem nagyon szeretne ebből csökkenő irányba kilépni.
Ezen emelkedő csatornán belül, még mindig megállja a helyét a fekete színnel néhány nappal ezelőtt felrajzolt, pozitív irányú elmozdulás lehetőségét jelző nyíl. Tehát ez a fekete nyíl, még egy utolsó lehetőséget a felfelé történő elmozdulásra, amit a kék emelkedő csatorna támaszáról történő fordulat esetén tudna megvalósítani és valahol 3,700$ magasságában érkezhetnek meg a csatorna felső szintjére, ahol ha  sikerülne felfelé kilépni, azzal talán elkerülhető a kék nyilakkal jelzett 3k-s szintre történő visszaesés.

4 órás idősík, egyenlőre a rózsaszín fej-váll lehetőségnek megfelelő mozgásban megtorpanás látszik, viszont ez a lehetőség meg is hiúsulhat, ha a kék színnel felrajzolt fordító zászló lehetőségnek megfelelően folytatjuk.
Maradva a kék zászlónál, jól látható, hogy az órás idősíkon felrajzolt rúd hosszúsága, 4 órás nézetben már kifogásolható! Tehát ez órás idősíkon zászló rúdjaként  behúzott durván 660$-os jelzés, igazából csak egy szerény barátságos fordított zászló, ami a zöld nyíllal most kiegészített 1,200$-os csökkenéssel mutat egy durvább végkifejletet!

Napos: a tegnapi maci gyertya, sajnos vissza-teszt sikerességére utal, viszont az egy pozitívum,  hogy nem zártunk az előző napi bika gyertya nyitási szintje alá!
Itt már csak fordító zászló lehetőség nyilai maradtak a charton, ennek oka a sok vonal és nyíl, viszont az érzékeltetése kedvéért muszáj fennhagyni őket! 
Tehát nem túl fényes a szituáció és erősen csökkenő irányba mutatnak a jelek, ezért felfele irányuló elvárásaink nem nagyon lehetnek, ennek ellenére mindig számolunk vele, mivel az a bizonyos fordulat, amire mindenki vár, az nem fogja előre bejelenteni hogy jövök, valószínű a meglepetés erejével fog berobbanni!
Napi elvárás, visszavágni a tegnapi gyertyának, tehát egy bika gyertyával a 3,549$-os nyitási szintje fölé zárni, és ha még kedvezni is akarta nekünk, akkor 3,700$ környéki/fölötti zárással visszaléphetne a kék oldalazó sávban.

BTCUSD Short/Long chartok: a medvetánc folytatódik vagy úgy is mondhatjuk a macik szekerét a bikák húzzák! Short charton ugyanaz a mozgás folytatódott, ami tegnap illetve az azt megelőző napot is jellemezte, tehát a macik miután mindent bedobtak az ár visszafogása, illetve mélyebbre nyomás érdekében, azt most hátradőlve ki is élvezik!
Sajnos ezt azért tehetik, mert ez ellen a bikák semmit sem tesznek, pedig ha a Long chartot megnézzük, ott volna egy árbóc lehetőség! Tehát ha a bikák kihasználnák, a macik részéről látható visszavonulást, azzal elkerülhető lenne további visszaesés. Ezért ha olyan határozottsággal kitudnák használni a helyzetet a bikák, mint ahogy a rózsaszínt árbóc nyila mutatja, akkor a macikat is újratervezésre tudnák kényszeríteni, tehát visszabújhatnának a barlangba téli álmot aludni, átadva a lehetőséget hogy a bikák végre kitudjanak bontakozni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/g83Ku9un/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/mwkNseP0/

"Hetes idősík, sajnos nem sikerült a fordulathoz szükséges gyertyakombinációt kialakítani, tehát elég érdekes hét elé nézzünk, ami a jelek szerint csökkenéssel folytatódik. Azonban ha a volume oszlopokat nézzük, azok mérete az utóbbi 4 hétben jelentősen eltér az előtte látható 30 hét, tehát durván 7 hónap aktivitásától.  Az jól érzékelhető hogy valami változás történik az utóbbi hetekben, ennek a változásnak következtében kellene megtalálni azt a bizonyos alsó szintet, majd kialakítani a fordulatot és egy határozott emelkedéssel 7-8000$ magasságában megerősíteni egy emelkedő trendet! Tehát ha eredményes hetet szeretnénk zárni, akkor minimálisan elfogadható egy 5k feletti ár, de ha lennénk olyan szerencsések, hogy a hetet 5,700$ esetleg 6,500$ magasságában zárnánk, akkor nyerne értelmet az utóbbi hetekben látható felélénkült mozgás, amellyel viszonylag jó szinten tudnánk zárni az idei évet!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/hAfQ2Dup/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/0f1q7Cw9/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/1DCWzuwf/
https://www.tradingview.com/x/nu2Op7cs/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/YZLxG2rf/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/ft1yazer/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Az altokat nem felejtettük el, csak jelenleg annyi erejük van, mint a bikáknak!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!
Picike Poloniex körkép 12.12!

BTC, amilyen mozgást tegnap óta láthattunk az tulajdonképpen egy nagy semmi, se a zászlót nem erősíti, se az annak ellentétes mozgást! 3 nappal ezelőtt kiléptünk a piros csökkenő csatornából, azóta a csatorna ellenállására tapadva csökken az ár. Ha ez a tapadás az ellenállás alatt alakult volna ki, akkor most nagy eséllyel várhatnánk annak átlépését, így viszont hogy felülről nyomjuk az ellenállást, ez csak a bizonytalanságot növeli.
Tehát annak ellenére, hogy semerre nem mozdul az ár, mégis a csökkenő irányú mozgás az erősebb, amit a kék zászló indokol. Érdekes információt adhat még a mozgóátlagok követése, amelyek közül ha az 50-es fölé sikerül kerülni, az erősítheti hogy a zászlónak megfelelő 3k-s szintre ne essen vissza az ár, majd ezt megerősítheti a 200-as átlépése, ahol remélhetőleg valami alakzat is jelzést ad további emelkedő mozgásra!

Napos: a tegnapi mozgás természetesen a napos idősíkon sem változtatott semmit, aminél még az is jobb lett volna, ha visszaesünk 3,000$-os szintre. A jelen mozgásból ha egy gyertyák által jelzett tökéletes fordulatra várnánk, ahhoz a zöld nyíllal is jelzett 2,400$-os szintre lenne szükség, de mint látjuk a határozottság ebből is hiányzik, gondolom nem véletlenül ha időhúzásra van szükség!
Ahogy a lila csökkenő trendvonal is mutatja, elég határozottan indultunk meg 1 hónappal ezelőtt a mélybe, ezzel sikeresen megfeleződött az árat. Ebben a csökkenő mozgásban November végén volt egy 5 napos pihenő, majd ezt követően folytatódott a csökkenés, viszont itt már nem látszik az elején látható határozottság, de még annak jelei sem látszódnak, hogy itt egy határozott fordulat alakulhatna ki. A csökkenő trendvonal azonban átléptük, az utóbbi napok oldalazó mozgásának köszönhetően, de mivel az átlépés nem egy határozott bika gyertyával történt, így jelzést sem kaptunk arra hogy irányt készül válthat a mozgás! 
Tehát annak érdekében hogy ez a 1 hónapos csökkenő trend megforduljon,  minimum a kék oldalazó sávban kell visszakerülni 3,655$-os szintet átlépve,  majd konkrét fordulatról akkor beszélhetünk, ha a kék oldalazó sáv fölött kialakult 4,452$-os csúcsot is átlépjük!
Napi elvárás egy nagyobb bika gyertya a 3,655$-os szint fölött zárva, ami ha nem sikerül az csak a feszültséget növeli és a további csökkenés esélyét erősíti, viszont ha ez a csökkenés folytatódik, akkor bízzunk egy minél nagyobb leszúrásban!

BTCUSD Short/Long chartok: az első lépést a siker érdekében megtették a macik , remélhetőleg a következő lépésnél nem botlanak meg és a 29 ezres szintet, a tegnapihoz hasonló határozottsággal sikerül átlépni! Tehát az árbóc akár még sikerre is vezetheti a bikákat, viszont ehhez még néhány dolgot le kell tenni az asztalra, illetve a legfontosabb hogy ezen mozgás ellen a maciknak se legyen kifogása!
Viszont ha megnézzük a macik tegnapi mozgását, ez rögtön a védekezés, ennek volt köszönhető hogy az ár egyhelyben mozgott! Jelenleg ismét a bikák látszanak aktívabbnak, de hasonló csapdákat idén már jó néhányszor láttunk a maciktól, viszont ha több ezres különbség kitudna alakulni, akkor lehetnénk bizakodóak, főleg ha ez több egymást követő napon sikerül megismételni!
Short chart: https://www.tradingview.com/x/IqdyWYW5/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/vt5zNAqT/

"Hetes idősík, sajnos nem sikerült a fordulathoz szükséges gyertyakombinációt kialakítani, tehát elég érdekes hét elé nézzünk, ami a jelek szerint csökkenéssel folytatódik. Azonban ha a volume oszlopokat nézzük, azok mérete az utóbbi 4 hétben jelentősen eltér az előtte látható 30 hét, tehát durván 7 hónap aktivitásától.  Az jól érzékelhető hogy valami változás történik az utóbbi hetekben, ennek a változásnak következtében kellene megtalálni azt a bizonyos alsó szintet, majd kialakítani a fordulatot és egy határozott emelkedéssel 7-8000$ magasságában megerősíteni egy emelkedő trendet! Tehát ha eredményes hetet szeretnénk zárni, akkor minimálisan elfogadható egy 5k feletti ár, de ha lennénk olyan szerencsések, hogy a hetet 5,700$ esetleg 6,500$ magasságában zárnánk, akkor nyerne értelmet az utóbbi hetekben látható felélénkült mozgás, amellyel viszonylag jó szinten tudnánk zárni az idei évet!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/27hlp43r/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/dARj5Amx/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/PKq8gZBI/
https://www.tradingview.com/x/QyyyuZYh/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/K15NmOF5/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/RNisGChV/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

Karcsi papa

Ismét érik egy nagyobb elmozdulás!

Ez nem befektetési tanácsadás, tehát ha ezzel a szándékkal álltál neki olvasni ezt az elemzést akkor itt be is zárhatod az oldalt, viszont ha a jelenlegi mozgásra illetve az adott szituációból következtetve arra vagy kíváncsi, mi várható, akkor jó olvasást kívánok!

Picike Poloniex körkép 12.13!

BTC, tulajdonképpen szót sem érdemel a tegnapi mozgást, annyira ingerszegény teljesítményt sikerült ismét produkálni, de ennyivel mégsem léphetünk tovább.
Az 50-es mozgóátlag fölötti jobb teljesítményben bíztunk, ezt a lehetőséget szerény körülmények között délutánig sikerült tartani, majd az esti és az éjjeli mozgás már nem volt ilyen barátságos, vissza is estünk a mozgóátlag alá. Ennek az utóbbi 2-3 napos oldalazásnak, de az azt megelőző piros csökkenő csatorna ellenállásán végigfutó mozgásnak köszönhetően, a 200-as mozgóátlag elérésének lehetősége egyre lejjebb került, ez szintén arra utal, hogy a bizonytalanság felütötte a fejét. 
Viszont ha már a mozgóátlagok és gyertyák is azon dolgoznak, hogy előkészítsenek egy nagyobb elmozdulást, akkor ha megnézzük a volume oszlopok eléggé ellaposodott egymást követő kirajzolódását, az is lehet előjele egy nagyobb elmozdulásnak! Ez a bizonyos nagyobb elmozdulás, nem hiszem hogy az ezer dolláros méretet elérje, de ha végre megérkeznénk abba a kék 2855$-3225$ közötti 370$ vastag támasz zónába, akkor végre egy olyan mozgás láthatnánk, aminek értelme is lenne. Az elmozdulás történhet felfelé is, ahol kellene az a bizonyos ezer dolláros elmozdulás, megérkezve a chart tetején húzódó ellenállási zónába, viszont az ehhez szükséges erő a jelek szerint hiányzik, de ha egy akkora elmozdulást sikerül megvalósítani mint csökkenő irányba, akkor a zöld színnel behúzott 3 ellenállás magasságába egy 400$-os elmozdulással megtudnánk érkezni!

Napos: ez a mozgás, amit már lassan két hete láthatunk, kezdeti lépéseiben eléggé hasonlít a fekete színnel bekarikázott két hónapos oldalazó időhúzásra. Ezzel tehát értelmet nyerhet az a gondolat, ami szintén két héttel ezelőtt, a fekete kör berajzolását is indokoltam, amelynek irányítója az időhúzás egészen a január 24. BAKKT indulásig!
Remélhetőleg ezzel a két hónapos időhúzással mégsem állunk szembe, ennek érdekében kellene egy határozott csökkenő mozgással a fordulat lehetőséget kialakítani, akár egy nagyobb leszúrással, esetleges egy barátságosabb felfelé mozgással, ennek minimum az 5k környéki ellenállási zónát kellene elérni, ez alatt ugyanis csak az időhúzást tudjuk megerősíteni.
Tegnapi gyertyánk egy említésre sem méltó bika gyertya, ami egyáltalán nem segíti az emelkedő mozgást, sőt inkább erősíti a csökkenés lehetőségét!
Elvárás tekintetében, most is pozitívan gondolkodunk, célunk ugyanaz mint tegnap, tehát a kék néhány nappal ezelőtt elhagyott oldalazó sávba visszakerülni, ezt tudná megvalósítani egy 400$-os felfelé történő elmozdulás!

BTCUSD Short/Long chartok: a tegnapi kívánságunk az volt, hogy legalább akkora előrehaladást tudjanak elérni a bikák, mint amilyen tempóban a macik hátrálnak. Nos ez a kérés teljesült, a további kívánsága az volt, hogy ezt napokon keresztül tudják tartani a macik, ezekből a napokból jöhet a 2., kíváncsian várjuk mit tudnak összehozni mára!
Tehát a long charton, a rózsaszín árbócnak megfelelően egyenlőre sikerül tartania a felfelé irányuló nyomást, ezt ma szépen meglehet erősíteni egy a tegnapihoz hasonló intenzitású mozgással.
Nem tudni hogy a macik mikor adják fel az alacsonyan tartott ár stratégiájukat, ennek szeretnénk a jeleit látni legalább itt a short charton! Egy ilyen jel a már említett, bikákkal szembeni ellentétes csökkenő mozgás, ami intenzitásától függően lehet egy nagyobb a 30 ezres szintet elérő hirtelen visszaesés vagy egy kisebb segítség, ehhez 1-2 ezres csökkenést kellene bemutatni.
Short chart: https://www.tradingview.com/x/uHh9M38m/
Long chart: https://www.tradingview.com/x/ejjxJSAo/

"Hetes idősík, sajnos nem sikerült a fordulathoz szükséges gyertyakombinációt kialakítani, tehát elég érdekes hét elé nézzünk, ami a jelek szerint csökkenéssel folytatódik. Azonban ha a volume oszlopokat nézzük, azok mérete az utóbbi 4 hétben jelentősen eltér az előtte látható 30 hét, tehát durván 7 hónap aktivitásától.  Az jól érzékelhető hogy valami változás történik az utóbbi hetekben, ennek a változásnak következtében kellene megtalálni azt a bizonyos alsó szintet, majd kialakítani a fordulatot és egy határozott emelkedéssel 7-8000$ magasságában megerősíteni egy emelkedő trendet! Tehát ha eredményes hetet szeretnénk zárni, akkor minimálisan elfogadható egy 5k feletti ár, de ha lennénk olyan szerencsések, hogy a hetet 5,700$ esetleg 6,500$ magasságában zárnánk, akkor nyerne értelmet az utóbbi hetekben látható felélénkült mozgás, amellyel viszonylag jó szinten tudnánk zárni az idei évet!"

Pillanat kép 1 órás: https://www.tradingview.com/x/W85HIoFo/
Pillanat kép 4 órás: https://www.tradingview.com/x/CtWHl8dm/
Pillanat kép napos: https://www.tradingview.com/x/UN7Vnck8/
https://www.tradingview.com/x/7Pu8JAXg/
Pillanat kép hetes: https://www.tradingview.com/x/5HReinLr/
Tavaly!: https://www.tradingview.com/x/Kqybzxtj/
Aki nem hisz a jelenben, annak itt egy példa a múltból: https://www.tradingview.com/x/qXU0LwV1/

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Saját, de nem egyetlen stratégiámról egy kisebb összefoglaló a link alatt! https://steemit.com/strategi/@cryptoparaszt/sajat-strategiam-nem-csak-bitcoinra

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Napi elemzések a steemit.com oldalán is elérhetőek, ahol a szavazatoddal még egy kis plusszal is hozzájárulhatsz az elemzéshez! Illetve ha van javaslatod mivel tehetném még érdekesebbé a napi elemzéseket azt is jelezd, plusz ha van kritikád azt se tartsd magadban. Legfontosabb pedig hogy mindig kérd ki más elemzők véleményét is ne csak egy alapján dönts!

https://steemit.com/@cryptoparaszt
https://www.facebook.com/groups/CryptoTraderHungary/
Ha úgy érzed támogatnál...   BTC 142DRhk1b522S5e3B7Cn1pParJnrVjEF3s
egyéb lehetőségért érdeklődj pm!

netbit

A BAKKT-ről mit gondotok? Érdemes komolyan venni, vagy kamu az egész, mint a kriptohírek 98%-a? És mi várható január 24-én? Újabb halasztás?

dergsa12

Ha elindul akkor az elég komoly motor lesz felfelé mivel btc elszámolásos lesz nem pedig dolláros.
Jó lenne ha már nem halasztanának többet. Gondolom a nagykutyák tudták,hogy még van lefelé ezért nem indították az oldalt.
Én már nagyon várom mert a sok agyatlan shortost  már jó lenne kifingatni.
Nem akartam senkit megbántani csak ki van a bré a sok shortostól.
Ugyan ezt lehetne felfelé is játszani. 1 hét fel 1 nap le. Ez lenne a tuti. :)
JSE:Katt
FreeIPTV:Katt
CMG:Katt

netbit

Idézetet írta: dergsa12 Dátum december 13, 2018, 07:11:24 DÉLUTÁN
Én már nagyon várom mert a sok agyatlan shortost  már jó lenne kifingatni.

Profi tréderek szerint egészen addig shortolni kell, amíg nincs teljesen egyértelműen uptrend, ahol érdemes longba váltani. Ez az év igen drága tandíj volt és még ki tudja, mi jön.

Dolce

Idézetet írta: netbit Dátum december 13, 2018, 09:57:25 DÉLUTÁN

így van. 2900-3000 körül talán lesz esély a 4300-ra, de ehhez is kell valami jel, hogy meglehessen játszani
trendet kell követni és letojni az elveket, különben kizsebelnek mások

dergsa12

Ja ja vágom. Széllel szembe nem hugyozunk. Csak nekem valahogy nem megy a short pozició felvétele. Ezért várom a fordulópontot nagyon.
JSE:Katt
FreeIPTV:Katt
CMG:Katt

netbit

Idézetet írta: Dolce Dátum december 13, 2018, 10:00:52 DÉLUTÁN
Idézetet írta: netbit Dátum december 13, 2018, 09:57:25 DÉLUTÁN
Idézetet írta: dergsa12 Dátum december 13, 2018, 07:11:24 DÉLUTÁN
Én már nagyon várom mert a sok agyatlan shortost  már jó lenne kifingatni.

Profi tréderek szerint egészen addig shortolni kell, amíg nincs teljesen egyértelműen uptrend, ahol érdemes longba váltani. Ez az év igen drága tandíj volt és még ki tudja, mi jön.
így van. 2900-3000 körül talán lesz esély a 4300-ra, de ehhez is kell valami jel, hogy meglehessen játszani
trendet kell követni és letojni az elveket, különben kizsebelnek mások
Az a baj, hogy sokak szerint az igazi kapitulációs rész az lehet, ha a 3k-ról is kiderül, hogy még mindig van lejjebb. Ráadásul ha ott sem jön a várva várt V shape, azaz nem pattanunk vissza és pl. januárban elutasítják a BAKKT-ot, februárban az ETF-t, akkor szépen nézünk ki. És akkor arról a félelmemről még nem is beszéltünk, hogy gyanítom, a sok stablecoin létrehozása mögött is hátsó szándék is van, simán lehet, hogy azok is megszívják, akik most örülnek, hogy kifizettek, majd mielőtt megindulunk felfelé (ha lesz ilyen), lenullázzák őket is.

Már csak abban reménykedhetünk, hogy nem a maximális károkozás a cél, mert akkor tényleg egy nagy nulla lesz a kriptózásunk eredménye.

Til

#2958
Idézetet írta: netbit Dátum december 14, 2018, 07:26:11 DÉLELŐTT

Ha a BAKKT nem indul el ,de az ETF igen, akkor a kezdeti fellendülést (mindenki örül az ETF-nek ,de nem tudja miért) , újabb még az eddiginél is nagyobb short követné. Ugyanis az ETF-ek ugyanúgy viselkednek , mint a Futures termékek. Sokak szerint a BTC futures indította el az egész lejtmenetet és van is benne ráció nem is kevés.
Tehát ,ha elindul az ETF, akkor nagy esély van arra, hogy jócskán a földbe tapossák azok a szervek a BTC-t, akik nem szívesen látják, de előtte elveszik mindenki pénzét.Nem hiszek se illuminátusokban sem gyíkemberekben, de azért a mindent látó szem ott figyel azt azért ne felejtsük el.
C:\> del c:\command.com

netbit

Számunkra a legjobb vált
Idézetet írta: Til Dátum december 14, 2018, 08:38:41 DÉLELŐTT
Ha a BAKKT nem indul el ,de az ETF igen, akkor a kezdeti fellendülést (mindenki örül az ETF-nek ,de nem tudja miért) , újabb még az eddiginél is nagyobb short követné. Ugyanis az ETF-ek ugyanúgy viselkednek , mint a Futures termékek. Sokak szerint a BTC futures indította el az egész lejtmenetet és van is benne ráció nem is kevés.
Tehát ,ha elindul az ETF, akkor nagy esély van arra, hogy jócskán a földbe tapossák azok a szervek a BTC-t, akik nem szívesen látják, de előtte elveszik mindenki pénzét.Nem hiszek se illuminátusokban sem gyíkemberekben, de azért a mindent látó szem ott figyel azt azért ne felejtsük el.

A számunkra legkedvezőbb lehetőség az lenne, ha sokat már nem esne az ár és elképesztően lassan (havi max. 5%) növekedéssel elindulnánk felfelé és akkor van arra reális esély, hogy ha sokan látják, hogy hónapok óta növekszünk, akkor bejönne több új befektető. Ekkor van arra esély, hogy legközelebb pl. jövő decemberben valami hasonló történhet, mint tavaly.
Egyelőre a legtöbben azt várják, hogy 2019 első negyedévében még maradnak a medvék.

Ha most gyorsan ugrik 10%-ot a btc, mindenki elad, senki nem fog 2-3x -re várni, így a közeljövőben bullrunt ne várjunk.